Magyar Napló, 2022 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2022-08-01 / 8. szám
62 I Könyvszemle S mivel könyvről írunk jegyzetet, ide kívánkozik egy fontos adat. Aradi József okkal, joggal vette föl a város nevét (Eredeti neve: Steiner), lévén ő a legnagyobb arachológus. A harmadik szerző, Árkossy István miatt még nagyobb rétegeket kell megmozgatni. Kolozsvár nemcsak kincses város, Erdélyország fővárosa volt, már-már élő személy, úgy szólunk hozzá, úgy udvarolunk neki, úgy énekeljük meg, mintha szépséges delnó lenne. Igen, ott, bent, a már emlegetett pszichében nőneműnek sejtjük, s ha túlzás ez, akkor mondjuk ki: befogadó médium. Az ő tulajdona, lakója volt a három szerző (és e jegyzet írója) a hatvanas évek első felében, valahol a szőke Szamos partján. Azért valahol, mert - látni fogjuk - a város központját a bennszülött Árkossy sem találta meg. Élhető város volt még akkor Kolozsvár, forrongott az ifjúság, fütyült a világra, énekelt, dalolt, táncdalfesztiváloktól voltak hangosak a koncerttermek, híres slágerek lettek új idők új dalai. Ez a könyv (talán album is) könnyebbik megközelítése. A szerzők bölcsőhelye körüli barangolás. Belebújni tartalmaiba nehezebb. Kenéz Ferenc lírája jobban hasonlít aknamezőre, mint virágos rétre, Árkossy mester nemrég stílust váltott, kilépett reneszánsz palotájából, figurális stílusa helyett a mértani alakzatokkal szól hozzánk, és a „lélegző vonalba” lett szerelmes. De nincs könnyű dolgunk Aradi Józseffel sem, világ tudományát ásta ki, hozta felszínre a mélyrétegekből, s nem sokat törődik azzal, hogy az olvasónak lexikonok után kell kapkodnia, internetkeresőt kell működtetnie egyfolytában. Vegyük sorra, rendre most már a három szerző itt megjelent munkáit. Futó benyomások születhetnek, mert a gazdag életművek szilánkjait tartalmazza csak a kötet. Kenéz Ferenc. Azt írta róla egykoron Cs. Gyímesi Éva, hogy „...a rövidülő élet hátterében’ egyre sokasodó elveszett lehetőségek, távlatok nosztalgiáját nem szivárványos hangulattá olvadva, hanem szinte megfogható halmazállapotba kristályosítva fejezi ki” (Találkozás az egyszerivel). Ma is érvényes megállapítás. Nehéz számolni, hány verset közölt jelen kötetben, s jobb, ha nem is verseket emlegetünk, hanem egyetlen verskompozíciót, még ha címet is ad a részeknek: bizonyos szövegtesteket ismétel, vannak több részből álló alkotások, és vannak a képvershez hasonlítható lírai futamok. Könnyíti a dolgunkat a Vendéglétra (2012) kötet, abban ugyanis megjelentek, ott Kenéz egyetlenegy egységnek, egy versnek nevezi az itteni lírai anyagot. Vannak irodalmunkban ikonikus, szakrális szövegek. Ilyen szakrális szöveg József Attila Levegőt! című verse. Feltételezhetően mindenki ismeri. Munch A sikoly festményének szövegbe szőtt változata. Nehéz kiemelni egy foszlányt ebből a szakrális versből, amely sűrítve hozza a Kenéz-életművet. Talán ez: „...nem oly becses az irhám, / hogy érett fővel szótlanul kibírnám, / ha nem vagyok szabad!” Fontos ez a József Attila-i passzus, mert jelen könyv főcímére is hajaz: „Szabadnak lenni mit jelent?” Kenéz már korán, költői debütálása után az avantgárd (Kassák, Méliusz, Szilágyi Domokos) vonzásterébe került, ami részben formabontást, részben tartalmi fellazulást jelentett. A harmadik szerzőtárs, Aradi József foglalkozik ennek a fellazulásnak a mértékével. A Nonszensz és halandzsa című jegyzete egyértelmű. A Szép város, Kolozsvár kezdetű dal szövegét „írta át”, fordította fonákjára Kenéz. Az okos lány azt javasolja a népmesében a királynak, fordítsa ki a korsót. Ki látott olyant, hogy a színére vessenek foltot? De egy költő több, mint egy király, ő ki tudja fordítani a cserépkorsót. 2022 I 8 *