Magyar Napló, 2023 (35. évfolyam, 1-9. szám)
2023-08-01 / 8. szám
Szemhatár I 31 Nem minden költőnek van olyan szerencséje, hogy megünnepeljék emlékét születésének és halálának évfordulóján. Nem azért, mert nem tisztelik, sőt még azért sem, mert elfelejtették volna, vagy nem tartanák már fontosnak az életművét. Hanem egyszerűen azért, mert más írótársának is kerek évfordulója van abban az évben, akinek az életműve akkor valamilyen okból „érdekesebbnek” és jobban felhasználhatónak látszik az ország kulturális életében. Szegény Csokonai Vitéz Mihály sem tehet róla, hogy ötven évvel korábban született, mint az őt nagyon tisztelő Petőfi, arról már nem is szólva, hogy még Madách Imrének és a Hymnus születésének is idén van a 200. évfordulója. Különben is nagyon nehéz olyan költőkről megemlékezni, akiknek életében semmilyen különösebben „érdekes” esemény nem található, azon túl, hogy verseik gyönyörűek. Ezek közé tartozik a 18-19. század fordulójának minden bizonnyal legkiválóbb magyar költője, Csokonai Vitéz Mihály is, aki 250 évvel ezelőtt, 1773. november 17-én született Debrecenben. Miközben a szűkebb irodalomtörténész szakma számára Csokonai költői fejlődése, szerelmi lírája és érett felvilágosodott költészete közismert, addig még az irodalom iránt érdeklődő olvasók sem sokkal többet tudnak az iskolában elhangzottaknál vagy a tankönyvi szövegeknél. Főképpen azt nem könnyű megérteni, hogy miért csak halála után jelentek meg művei, és miért nem ő volt a kor ünnepelt költője, hanem az általa is nagyra tartott Himfy, azaz Kisfaludy Sándor, aki születésének tavaly volt a 250. évfordulója. Mivel Csokonai életművével a múlt évszázad második felében a legkiválóbb magyar irodalomtörténészek foglalkoztak, így Horváth János, Julow Viktor, Szauder József, Szilágyi Ferenc, Bíró Ferenc, és őket követve Borbély Szilárd, Debreczeni Attila, Fried István, Szilágyi Márton és mások, valamint műveinek kritikai kiadása is megtörtént, ezért igazán nem sok újat lehet mondani róla, azon túl, hogy ma is érdemes olvasni verseit. Ezért most nem Csokonai költői életművének a felvilágosodás elterjesztésében betöltött szerepéről kívánok beszélni, hanem csak arról, hogy miért alakult ki az úgynevezett „Árkádiapör” a költő halála után a Debreceni „pipacéh” és a széphalmi mester, Kazinczy Ferenc között Csokonai sírfelirata körül. Talán máig tanítják a középiskolában, hogy amikor a költő korai halála után felmerült, hogy Debrecenben síremléket fognak állítani számára, Kazinczy Ferenc azt javasolta a Hazai Tudósításokban megjelent cikkében, hogy a nagy alkotó neve alá az Árkádiában éltem én is felirat kerüljön. Debrecen város írástudói, akik életében nem kényeztették el a költőt, úgy érezték, hogy amikor Kazinczy ezt a Guercino és Poussin festményein szereplő Et in Arcadia egy sírfeliratot javasolta, nemcsak arra gondolt Vergilius, Goethe és Schiller művei nyomán, hogy Árkádia a költők hazája, hanem arra akart célzást tenni, hogy Csokonait életében a „debreceni marhalegelő” légköre fojtogatta. Sárközy Péter Árkádiában élt ő is Gondolatok Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulójára Sárközy Péter (1945, Budapest) egyetemi tanár, Faludi Ferenc-díjas 2023 S 8