Magyar Napló, 2023 (35. évfolyam, 1-9. szám)

2023-08-01 / 8. szám

Szemhatár I 31 Nem minden költőnek van olyan szerencséje, hogy megünnepeljék emlékét születésének és halálának évfordulóján. Nem azért, mert nem tisztelik, sőt még azért sem, mert elfelejtették volna, vagy nem tartanák már fontosnak az életművét. Hanem egyszerűen azért, mert más írótársának is kerek évfordulója van abban az évben, akinek az életműve akkor valamilyen okból „érdekesebbnek” és jobban felhasznál­hatónak látszik az ország kulturális életében. Szegény Csokonai Vitéz Mihály sem tehet róla, hogy ötven évvel korábban született, mint az őt nagyon tisztelő Petőfi, arról már nem is szól­va, hogy még Madách Imrének és a Hymnus születésének is idén van a 200. évfordulója. Kü­lönben is nagyon nehéz olyan költőkről megem­lékezni, akiknek életében semmilyen különö­sebben „érdekes” esemény nem található, azon túl, hogy verseik gyönyörűek. Ezek közé tarto­zik a 18-19. század fordulójának minden bi­zonnyal legkiválóbb magyar költője, Csokonai Vitéz Mihály is, aki 250 évvel ezelőtt, 1773. no­vember 17-én született Debrecenben. Miközben a szűkebb irodalomtörténész szakma számára Csokonai költői fejlődése, szerelmi lírája és érett felvilágosodott költé­szete közismert, addig még az irodalom iránt érdeklődő olvasók sem sokkal többet tudnak az iskolában elhangzottaknál vagy a tanköny­vi szövegeknél. Főképpen azt nem könnyű meg­érteni, hogy miért csak halála után jelentek meg művei, és miért nem ő volt a kor ünnepelt költője, hanem az általa is nagyra tartott Himfy, azaz Kisfaludy Sándor, aki születésének tavaly volt a 250. évfordulója. Mivel Csokonai életművével a múlt évszázad második felében a legkiválóbb magyar iro­dalomtörténészek foglalkoztak, így Horváth János, Julow Viktor, Szauder József, Szilágyi Ferenc, Bíró Ferenc, és őket követve Borbély Szilárd, Debreczeni Attila, Fried István, Szilá­gyi Márton és mások, valamint műveinek kri­tikai kiadása is megtörtént, ezért igazán nem sok újat lehet mondani róla, azon túl, hogy ma is érdemes olvasni verseit. Ezért most nem Csokonai költői életművé­nek a felvilágosodás elterjesztésében betöltött szerepéről kívánok beszélni, hanem csak arról, hogy miért alakult ki az úgynevezett „Árkádia­­pör” a költő halála után a Debreceni „pipacéh” és a széphalmi mester, Kazinczy Ferenc között Csokonai sírfelirata körül. Talán máig tanítják a középiskolában, hogy amikor a költő korai halála után felmerült, hogy Debrecenben sír­emléket fognak állítani számára, Kazinczy Fe­renc azt javasolta a Hazai Tudósításokban meg­jelent cikkében, hogy a nagy alkotó neve alá az Árkádiában éltem én is felirat kerüljön. Debrecen város írástudói, akik életében nem kényeztették el a költőt, úgy érezték, hogy amikor Kazinczy ezt a Guercino és Poussin festményein szereplő Et in Arcadia egy sírfeliratot javasolta, nemcsak arra gondolt Vergilius, Goethe és Schiller művei nyomán, hogy Árkádia a költők hazája, hanem arra akart célzást tenni, hogy Csokonait életé­ben a „debreceni marhalegelő” légköre fojtogatta. Sárközy Péter Árkádiában élt ő is Gondolatok Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulójára Sárközy Péter (1945, Budapest) egyetemi tanár, Faludi Ferenc-díjas 2023 S 8

Next