Magyar Nemzet, 1900. június (19. évfolyam, 149-177. szám)
1900-06-01 / 149. szám
Budapest, 1900. XIX. évfolyam 149. szám. Péntek, junius 1. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV ADORJÁN SÁNDOR Egész évre 24 korona, félévre 12 korona, negyedévre 6 korona, egy hétnapra 2 korona. VII. Kerepesi us 54. Athenaeum-épillet. főszerkesztők, felelős szerkesztő. Egyes szám helyben és vidéken 8 fillér. A háború végén. Budapest, május 31. Tavaly, október derekán kezdődött a délafrikai háború és június elején befejezettnek tekinthetjük azt. Roberts lord tegnap elfoglalta Johannesburgot; ma megszállja Pretoriát, Tranzval fővárosát, amelyet Krüger elnök tegnap elhagyott. Amióta Roberts lord megkezdette az előnyomulást Bloemfonteinből Pretoria felé, azóta kétségtelenné vált, hogy a búrok meg vannak törve. Elveszítették ellenálló képességüket, belefáradtak a harczba és lemondottak arról, hogy tovább védelmezzék hazájukat. Legjobbjaik a béke mellé szegődtek és Krüger elnök is megingott makacsságában, amelylyel a háború folytatásához ragaszkodott. Ilyen körülmények között csekély jelentőséggel bírnak azok a búr csapatok, amelyek imitt-amott állanak. Néhol fölütheti a fejét a guerilla-harc, és esetleg sok kellemetlenséget okozhat az angoloknak. Hanem a föladat érdemileg megoldottnak, a háború lényegileg befejezettnek mondható Nem egyedül azért, mert az angol hadsereg immáron birtokában van mindkét búr ország fővárosának, Bloemfonteinnek és Pretoriának, de sokkal inkább azért, mert a búr sereg föloszlott, a küzdelemről lemondott. Mindig a legmelegebb elismeréssel adóztunk a burgherek önfeláldozó vitézségének. őszintén osztoztunk abban a csodálatban, amelylyel az egész világ bőkezűen adózott ennek a maroknyi népnek, amiért hősiesen küzdött hazája szabadságáért. Ám egy percig sem hunytunk szemet az előtt a bizonyosság előtt, hogy a játszmát el kell veszíteniök, először saját hadvezetésük tökéletlensége, másodszor számbeli inferioritásuk, harmadszor a hatalmasságok közönyössége miatt. Ezért Krüger elnök részéről mindig súlyos politikai hibának ítéltük a harcz erőszakolását. Politikailag éppen annyira szükségesnek ítéltük azt, hogy Angolország győzelmesen, hatalmi tekintélyében csorbítatlanul kerüljön ki a mérkőzésből. A nemzetközi egyensúly nem nélkülözheti a brit birodalom kiegyenlítő befolyását és csak időleges megbénulása is ártalmára lehetne olyan fontos érdekeknek, amelyek hozzánk nagyon közel állanak. Azonfelül soha titkot nem csináltunk abból, hogy a magyar nemzet tisztelete és mélyen gyökerező rokonszenve az angol nemzet iránt szintén Angolország végleges diadalát kívánja. Megnyugvással üdvözöljük tehát az angol lobogót Pretoriában. Nincsen többé semmi ok arra az aggodalomra, hogy a délafrikai bonyodalom hosszabb időn át tétlenségre kárhoztatja és a nemzetközi koncertből kizárja Angolországot. Roberts és Kitchener lordok hadvezéri talentuma, az angol katona megrendíthetetlen kitartása és bátorsága, az angol nemzet bámulatraméltó magatartása és áldozatkészsége helyreállította az angol presztízst, új babért font az angol lobogó köré. Most következik a délafrikai probléma politikai megoldása. Tudjuk jól, hogy Oranje szabad állam és Tranzvál függetlenségéről szó több nem lehet. Hiszen Angolország azzal a nyíltan bevallott czéllal vont kardot, hogy ezt a két országot bekebelezi gyarmatainak sorába és ilyen módon véglegesen biztosítja hegemóniáját Dél-Afrikában. E nélkül érlelmük nem volna a háború óriási áldozatainak. És a hatalmasságok, amint a háború zajában nem emelték föl szavukat, minden valószínűség szerint éppen olyan kevéssé fogják zavarni a st.-jamesi kabinetet a politikai rendezkedésnél. A kérdésnek ezt a részét tehát elintézettnek vehetjük. A két búr ország bekebelezésének a végrehajtásánál kell tulajdonképpen érvényesülnie az angol nemzet bölcseségének és nagylelkűségének. Többször kifejtettük és most ismételjük, hogy Angolország ezen a ponton tanusítandó magatartásával sokfelé visszaszerezheti a maga részére a népek rokonszenvét. Ha megbecsüli a búrokban a derék ellenfelet és nem akarja irgalmatlanul elgázolni, akkor ismét teljes nagyságában fog a világ előtt állani Albion. Az illetékes angol tényezők nyilatkozatai alapján megvan arra minden kilátás, hogy így fog történni. Ezt kívánja Angolország jól fölfogott érdeke, mert csakis ezen az úton juthat el ahhoz a megbéküléshez, amely egyedüli biztosítéka a nyugalomnak és a gazdasági föllendülésnek. Budapest, május 31. , Széll Kálmán és a bosnyákok. Tegnap már megírtuk, hogy a székesfővárosban időző bosnyák deputáczió Széll Kálmán miniszterelnök révén igyekszik a királynál kihallgatáshoz jutni el lapjában a báróról, s minthogy nem szeret banális kifejezéseket használni, nem írta azt, hogy a delegáczió »quaestora«, hanem »Hausmayer «-je. Bécsben ezt a szokatlan szót szépen kicserélték egy olyannal, amit jobban megért mindenki, mint a »Hausmayert«, s úgy lett belőle »Hausmeister«. A levelező röstellte a szedőjük ez önkényes, demokratikus eljárását, s hajlandó volt kijavítani a kelletlen hibát. De Wodianer báró tiltakozott ellene: — Mit gondol az istenért ! Még kinevetne egész Bécs ! Vagy azt hiszi, hogy a helyreigazítás nélkül van valaki Bécsben, aki elhinné, hogy én házmester lettem ? — És ha elhiszi, — árt az a báró urnak ? Persze, hogy nem árt. A hadügyminiszter is nagyon jókedvű. Amióta kisült róla, hogy huzatni szokta a czigánynyal, hogy pompás baritonhangon szerelmes magyar nótákat is dalol, s hogy annak idején Debreczenben erősen czimboráskodott a czivisekkel, azóta még nyalkábban jár s a mikor egy delegátust üdvözöl, még fenhéjázóbban csapja össze a saját sarkantyúját. Ma is, amint bejött a kupolás terembe, alig nézett rá a sok katonára. A független czivil-élet, úgy látszik, nagyon megtetszett ő kegyelmességének s hagyta a tüzér-, az intendáns-, a tengerész-, a sanitár- és másféle ezredeseket kaptákolni, ő meg barátkozott a czivilek- A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA — Május 31. — A delegátusok oszlása. A magyar delegáczió ma tartotta utolsó ülését, — igaz, hogy mindjárt kettőt is, délelőtt az egyiket, a másikat pedig délután. De ezzel aztán jó időre vége van annak, hogy a Nemzeti Múzeum szép kupolás terme ismét olyan élénk, zsibongó, eleven legyen, mint a minő volt most, néhány héten át. Eltűnnek a daliás tisztek, nem finomkodnak közöttünk a kivasalt diplomaták és nem keveredik olyan békésen össze polgár és katona, mint eddig, mert bizony csakis a delegáczió nyújt arra alkalmat, hogy fakó czivilek megrigorozálják a fényes uniformisokat és mindenféle kérdésekkel, amiket amazok hajlandók rettentő fölöslegesnek találni, bosszantgatják őket. Örülnek is, hogy túl vannak rajta. Ma már ennek a faggatásnak a veszedelme nem fenyegetett, azért a delegáczió katonái mégis nagyon kedvesek voltak a czivil delegátusok iránt, valószínűleg hálából, hogy mégsem zaklatták meg őket olyan nagyon, s abbeli örömükben, hogy túlestek minden baj nélkül. Csupa hajlongás volt a kupolás-terem a nagy nyájasságtól. Persze, a katonák hajlongása az egészen más, mint a czivileké. Mit is tud a czivil, amikor még szépen, udvariasan, kecsesen, lovagiasan meghajolni sem tud? Pedig nem tud, sőt nem is tudhat. Mert a finom, hatásos meghajláshoz nélkülözhetetlenül szükséges egy pár sarkantyú. A meghajlás magvát, értékét, szinte azt mondhatnék ércttartalmát az adja meg, hogy a meghajlás csattanójául összecsapódik és megcsördül a hajlongó czipősarkán egy pár sarkantyú. Ma pedig a reggeli köszöntésnél és a bucsuzásnál egyaránt folyton csöngetett a sok összecsapott sarkantyu-pár, — csin! csin! — mintha tömérdek szép aranypénzt csörgettél volna, — hiszen vándorol is most elfelé tőlünk ezen a réven egy kis tömeg nemes érez. . . De semmiféle keserű megjegyzés nem rontotta a hangulatot. Még olyan se, mint ama híres rég. Wahrmann-mondás: — Megszavaztunk mindent, a mivel tartoztunk és tartozunk mindazzal, amit megszavaztunk . . . Nem, ilyen megjegyzések nem voltak. Sőt ellenkezőleg, tréfás jókedv uralkodott. Például Wodianer bárót, a delegáczió szeretetreméltó háznagyát csipkedték azzal a szóval, hogy: — Herr Baron, — Hausmeister ! Amit a nemes báró derült humorral fogadott. Úgy jutott hozzá, hogy a Neue Fr. Pr. budapesti levelezője valami történetkét beszélt Lapunok mai száma 20 oldal.