Magyar Nemzet, 1902. április (21. évfolyam, 79-104. szám)

1902-04-08 / 84. szám

Budapest 1902. XXI. évfolyam, 84. szám. Kedd, április 8. MAAGYAR NEMZET Szerkesztőség és Kiadóhivata VII. Kerepesl­ot 54. Attienaeum-épít­l! Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV ADORJÁN főszerkesztők, felelős sz a Ivan. Egész évre 12 frt, félévra 8 frt, negyed- SAIIDOK éve 3 frt, egy hónapra­­ szz­­erkesztő. Egyes szám helyben és vidéken 4 kr. Száll Kálmán és a parlamentarizmus. Budapest, április 7. A szabadelvűpárt ünnepelte tegnap a Park-klubban vezérét. Ünnepelte lelkesedet­ten, érzelmeinek meleg s őszinte kifeje­zéseivel. De a büszke ünnep további foko­zódást nyert: a parlamentarizmus ünnepévé alakult át. Ezzé tették az elhangzott beszé­dek s maguk a gyakorlati tények. A szabad­­elvű pártnak lelkesedett örömében ugyanis nem pusztán e nagy és fényes párt tagjai vettek részt, hanem az ellenzékről is meg­jelentek többen, hogy jelenlétükkel kifejez­zék tiszteletüket a szabadelvűpárt vezére, Széll Kálmán iránt, a­ki vezére egyszers­mind a parlamentnek. Ott voltak sokan a főrendiház tagjai közül is, jelezve, hogy nem pusztán a képviselőház szabadelvű­­pártja, hanem egyszersmind a főrendiház liberális vezérelemel is ünnepüik azt a po­litikust és államférfiut, a­ki széles alapo­kon hajtott már is végre egy politikai, társadalmi és parlamenti átalakulást. A képviselőház szabadelvű pártja leg­közvetlenebbül és legbüszkébben vallja magáénak Széll Kálmánt s ilyen gyanánt ünnepelte őt tegnap. De csak büszke örö­mére szolgálhatott, hogy ünnepélye a par­­lamentarizmus általános ünnepévé dom­borodott ki. A szabadelvüpárt érzelmeinek tolmá­csolásában már Zriny Jenő gróf is bele­vonta a parlamentarizmus nem egy ér­dekes és nemes motívumát. Széll Kálmán pedig, a­midőn meghatott szavakkal adott kifejezést a szabadelvű párthoz való benső és szeretetteljes viszonyának, a parla­mentarizmus és a parlamenti politika nagy, sőt legnagyobb feladatait s legben­sőbb lényegét fejtegette. A miniszterelnök gyújtó hatású beszéde eszmékben és tartalomban messze felül­múlta a fehér asztalnál mondani szokott bármily ünnepélyes nyilatkozatokat. Ez a beszéd tényleg a parlamentarizmus ünne­pévé alak­­olta át a tegnapi estét, a­nél­kül, hogy az megszűnt volna a szabadelvű­­párt ünnepének lenni. Sőt, mint ilyen, csak nyert tartalomban és politikai fontos­ságban. Széll Kálmán beszédében két momen­­tum domborodott ki leghatalmasabban. Az egyik vonatkozik a parlamenti politikusra, a másik az egyénre. Mind a kettő mély pillantást enged vetni politikai viszo­nyainkba s a magyar politika jelenlegi vezetőjének egész lelk­ületébe. Széll Kálmánról eddig is köztudo­mású volt, hogy léleleme a parlamentariz­­mus. De a­mint tegnap beszélt a parla­menta­rizmusról, uj eszmék nyilatkoztak meg szavai által s intenzívebb világításba helyezte egész parlamenti politikáját. A parlamentarizmus nemcsak az ő lét­eleme, hanem az egész magyar politikáé. A parlamentarizmus az ő helyes felfogásá­ban magának a nemzetnek létfeltétele. A nemzeti munka eszköze Magyarországon csak a parlamentarizmus lehet. Állami és nemzeti megszilárdulásunk ekképp csak a parlamentarizmus segítségével történhetik. Mindaz tehát, a­mi a parlamentarizmust erősíti s kizárólagos magyar jellegét bizto­sítja, előmozdítja állami és nemzeti meg­szilárdulásunkat Mindennek ellenkezője gátlólag, sőt megsemmisítőleg hathat vissza e megszilárdulásra. Hogy ebben, a nemzeti eszme magas­latán álló gondolatban mennyire egyetért vele minden párt, azt legjobban az a viha­ros helyeslés és taps bizonyítja, mely be­szédjének ezen pontjánál egyszerre elemen­táris erővel kitört. Politikailag ez volt a tegnapi lakoma legbecsesebb momentuma. Ez a tétele Széll Kálmánnak s e helyes politikai axióma irányozza és egyszersmind magyarázza egész politikai tevékenységét. Ez magyarázza meg a múltat, jelent, sőt részben a jövőt. Ez magyarázza meg, hogy Széll Kál­mán szinte politikai zsenge korától kezdve mindig a parlamentarizmus érdekében al­kalmazta tehetségét és szorgalmát. Vala­hányszor a parlamentarizmus ügyei jól folytak, Széll Kálmán háttérbe vonult. Ta­nácsával és nyilatkozataival ellenben min­dig föllépett, legalább a döntő pillanatban s a döntő körök előtt, valahányszor a par­lamentarizmus bajba került. A­midőn pe­dig Magyarország parlamenti kormányzata a közelmúltban katasztrófa szélére jutott, egész egyéniségével, teljes erejével és képes­ségeivel sietett a parlamentarizmus meg­mentésére. A nagy mentőmunka sikerült. Az életsorvasztó paroxizmus megszűnt. De oly nagy volt a romboló erő hatalma s oly közvetlen a veszély, hogy Széll Kál­mán minden eszközt alkalmaz a recidiva lehetőségének kizárására. Borzadva gon­dol a parlamentarizmus netáni újabb ve­szedelmeire. Ez magyarázza meg gyakran meggya­núsított tetteit és cselekedeteit. Nem az egyéni kényelem, vagy a harczoktól való félelem vezérli, a midőn az ellentéteket le­hetőleg elsimítja s a midőn elvek föladása s a közérdek, vagy kötelesség csorbítása nélkül megalkuszik. Ő egyénileg hatalmas parlamenti és debatteri fegyverzetében kész bármely harcz fölvételére. A parlamenti csata öröm an­nak, a­kinek a szóharczban akkora fölénye van, mint Széll Kálmánnak. Ő a viharok­tól a törzset félti s nem az ágakat, mint gyönyörű hasonlatával kifejezte politikájá­nak egész lényegét. A parlamentarizmusért aggódik s nem önma­gért s a pártura­lomért. Az ágakat, leveleket letépheti a szélvész, de ne bántsa a törzset, a parla­­mentarizmust, mely nélkül nemzeti munka nincs s ekképp nincs konszolidáczió sem. A politikus és az egyén Széll Kál­mánnál mindig teljes harmóniában van. Parlamenti fölfogása ugyanaz nála az állam­férfiban, mint az egyénben. A hatalomnak ő csak felelős letéteményese s nem tulaj­donosa. A parlamentarizmus nála nem vezethet sem egyéni, sem párturalomra, a­mennyiben ez a parlamentarizmussal ellentétben volna. És legjellemzőbb az ő egyéni gondolkodására, tárgyilagos fölfo­gására s nyugodt szemlélődésére, a­mit saját jövendőjéről mondott. Csak a filozóf politikus és államférfim beszélhet úgy, mint tegnap beszélt Széll Kálmán, a­ki az ünnepeltetés forró atmoszférájában, pohár­­csengés közepett s a vér hevesebb fölpezs­­dülése mellett is, tisztán s derült meg­nyugvással látja az emberi dolgok termé­szetes folyását. A midőn magasztalják és dicsőítik, a fényes gőzkörön át látja a tarpeji sziklát. Semmi ködgomoly még nem látszik az ő egyéni horizontján. A hata­lom és a dicsőség környezi s ő már is figyelmeztet leendő megöröltetésére. De addig is teljesíti kötelességét, megharczolja a harczát azon tudatban, hogy e harcz végeredménye az ő egyéni félreszoríttatása leend. De boldog, hogyha e mellett nyer az ország, a haza ügye. És különösen, hogy diadalmaskodik a parlamentarizmus. A természet, a midőn az embernek a halál rettenetes tudatát adta, kegyetlen módon lesújtotta, de egyszersmind föl­emelte. Szinte ok és czél nélkül büntette, midőn megkímélte az oktalan állatot. De egyszersmind magasra helyezte e fölé, az erkölcsi nagyság szédítő magas piedesz­­táljára. Az ember, a­midőn a halál biztos tudata daczára képes megállani helyét, képes teljesíteni nemes és nagy kötelessé­gét, a megfejthetlen és teljességében meg­érthetetlen erkölcsi világ rejtelmeibe lép, a­hol bizonyára új élet vár reá. A keresz­tény és a filozóf épp azért elmondhatja: non om­nis moriar! így van ez a politikai életben is, ha annak morális alapjai szilárdak. A­ki az eljövendő szétmorzsoltatás biztos tudatában úgy beszél és cselekszik, mint Széll Kál­mán, a­ki e tudatban akképp teljesíti köte­lességét, mint ő: az non omnis monitur! Az nem hal meg egészen még a politiká­ban sem, a­ki úgy él és úgy tesz, mint a magyar politika jelenlegi vezére. Az a tarpéji szikla után is tovább élhet s tovább kell élnie nemzete javára. Lapunk mai száma 16 oldal. Budapest, április 7. = A képviselőház holnap, kedden dél­előtt pontban tíz órakor kezdi tanácsko­zását. Napirenden lesz a konverzióról szóló törvényjavaslat általánosságban való tár­gyalásának folytatása.­­ A főrendiház holnap délelőtt tizenegy óra­kor ülést tart.

Next