Magyar Nemzet, 1902. április (21. évfolyam, 79-104. szám)
1902-04-08 / 84. szám
Budapest 1902. XXI. évfolyam, 84. szám. Kedd, április 8. MAAGYAR NEMZET Szerkesztőség és Kiadóhivata VII. Kerepeslot 54. Attienaeum-építl! Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV ADORJÁN főszerkesztők, felelős sz a Ivan. Egész évre 12 frt, félévra 8 frt, negyed- SAIIDOK éve 3 frt, egy hónapra szzerkesztő. Egyes szám helyben és vidéken 4 kr. Száll Kálmán és a parlamentarizmus. Budapest, április 7. A szabadelvűpárt ünnepelte tegnap a Park-klubban vezérét. Ünnepelte lelkesedetten, érzelmeinek meleg s őszinte kifejezéseivel. De a büszke ünnep további fokozódást nyert: a parlamentarizmus ünnepévé alakult át. Ezzé tették az elhangzott beszédek s maguk a gyakorlati tények. A szabadelvű pártnak lelkesedett örömében ugyanis nem pusztán e nagy és fényes párt tagjai vettek részt, hanem az ellenzékről is megjelentek többen, hogy jelenlétükkel kifejezzék tiszteletüket a szabadelvűpárt vezére, Széll Kálmán iránt, aki vezére egyszersmind a parlamentnek. Ott voltak sokan a főrendiház tagjai közül is, jelezve, hogy nem pusztán a képviselőház szabadelvűpártja, hanem egyszersmind a főrendiház liberális vezérelemel is ünnepüik azt a politikust és államférfiut, aki széles alapokon hajtott már is végre egy politikai, társadalmi és parlamenti átalakulást. A képviselőház szabadelvű pártja legközvetlenebbül és legbüszkébben vallja magáénak Széll Kálmánt s ilyen gyanánt ünnepelte őt tegnap. De csak büszke örömére szolgálhatott, hogy ünnepélye a parlamentarizmus általános ünnepévé domborodott ki. A szabadelvüpárt érzelmeinek tolmácsolásában már Zriny Jenő gróf is belevonta a parlamentarizmus nem egy érdekes és nemes motívumát. Széll Kálmán pedig, amidőn meghatott szavakkal adott kifejezést a szabadelvű párthoz való benső és szeretetteljes viszonyának, a parlamentarizmus és a parlamenti politika nagy, sőt legnagyobb feladatait s legbensőbb lényegét fejtegette. A miniszterelnök gyújtó hatású beszéde eszmékben és tartalomban messze felülmúlta a fehér asztalnál mondani szokott bármily ünnepélyes nyilatkozatokat. Ez a beszéd tényleg a parlamentarizmus ünnepévé alakolta át a tegnapi estét, anélkül, hogy az megszűnt volna a szabadelvűpárt ünnepének lenni. Sőt, mint ilyen, csak nyert tartalomban és politikai fontosságban. Széll Kálmán beszédében két momentum domborodott ki leghatalmasabban. Az egyik vonatkozik a parlamenti politikusra, a másik az egyénre. Mind a kettő mély pillantást enged vetni politikai viszonyainkba s a magyar politika jelenlegi vezetőjének egész lelkületébe. Széll Kálmánról eddig is köztudomású volt, hogy léleleme a parlamentarizmus. De amint tegnap beszélt a parlamentarizmusról, uj eszmék nyilatkoztak meg szavai által s intenzívebb világításba helyezte egész parlamenti politikáját. A parlamentarizmus nemcsak az ő lételeme, hanem az egész magyar politikáé. A parlamentarizmus az ő helyes felfogásában magának a nemzetnek létfeltétele. A nemzeti munka eszköze Magyarországon csak a parlamentarizmus lehet. Állami és nemzeti megszilárdulásunk ekképp csak a parlamentarizmus segítségével történhetik. Mindaz tehát, ami a parlamentarizmust erősíti s kizárólagos magyar jellegét biztosítja, előmozdítja állami és nemzeti megszilárdulásunkat Mindennek ellenkezője gátlólag, sőt megsemmisítőleg hathat vissza e megszilárdulásra. Hogy ebben, a nemzeti eszme magaslatán álló gondolatban mennyire egyetért vele minden párt, azt legjobban az a viharos helyeslés és taps bizonyítja, mely beszédjének ezen pontjánál egyszerre elementáris erővel kitört. Politikailag ez volt a tegnapi lakoma legbecsesebb momentuma. Ez a tétele Széll Kálmánnak s e helyes politikai axióma irányozza és egyszersmind magyarázza egész politikai tevékenységét. Ez magyarázza meg a múltat, jelent, sőt részben a jövőt. Ez magyarázza meg, hogy Széll Kálmán szinte politikai zsenge korától kezdve mindig a parlamentarizmus érdekében alkalmazta tehetségét és szorgalmát. Valahányszor a parlamentarizmus ügyei jól folytak, Széll Kálmán háttérbe vonult. Tanácsával és nyilatkozataival ellenben mindig föllépett, legalább a döntő pillanatban s a döntő körök előtt, valahányszor a parlamentarizmus bajba került. Amidőn pedig Magyarország parlamenti kormányzata a közelmúltban katasztrófa szélére jutott, egész egyéniségével, teljes erejével és képességeivel sietett a parlamentarizmus megmentésére. A nagy mentőmunka sikerült. Az életsorvasztó paroxizmus megszűnt. De oly nagy volt a romboló erő hatalma s oly közvetlen a veszély, hogy Széll Kálmán minden eszközt alkalmaz a recidiva lehetőségének kizárására. Borzadva gondol a parlamentarizmus netáni újabb veszedelmeire. Ez magyarázza meg gyakran meggyanúsított tetteit és cselekedeteit. Nem az egyéni kényelem, vagy a harczoktól való félelem vezérli, a midőn az ellentéteket lehetőleg elsimítja s a midőn elvek föladása s a közérdek, vagy kötelesség csorbítása nélkül megalkuszik. Ő egyénileg hatalmas parlamenti és debatteri fegyverzetében kész bármely harcz fölvételére. A parlamenti csata öröm annak, akinek a szóharczban akkora fölénye van, mint Széll Kálmánnak. Ő a viharoktól a törzset félti s nem az ágakat, mint gyönyörű hasonlatával kifejezte politikájának egész lényegét. A parlamentarizmusért aggódik s nem önmagért s a párturalomért. Az ágakat, leveleket letépheti a szélvész, de ne bántsa a törzset, a parlamentarizmust, mely nélkül nemzeti munka nincs s ekképp nincs konszolidáczió sem. A politikus és az egyén Széll Kálmánnál mindig teljes harmóniában van. Parlamenti fölfogása ugyanaz nála az államférfiban, mint az egyénben. A hatalomnak ő csak felelős letéteményese s nem tulajdonosa. A parlamentarizmus nála nem vezethet sem egyéni, sem párturalomra, amennyiben ez a parlamentarizmussal ellentétben volna. És legjellemzőbb az ő egyéni gondolkodására, tárgyilagos fölfogására s nyugodt szemlélődésére, amit saját jövendőjéről mondott. Csak a filozóf politikus és államférfim beszélhet úgy, mint tegnap beszélt Széll Kálmán, aki az ünnepeltetés forró atmoszférájában, pohárcsengés közepett s a vér hevesebb fölpezsdülése mellett is, tisztán s derült megnyugvással látja az emberi dolgok természetes folyását. A midőn magasztalják és dicsőítik, a fényes gőzkörön át látja a tarpeji sziklát. Semmi ködgomoly még nem látszik az ő egyéni horizontján. A hatalom és a dicsőség környezi s ő már is figyelmeztet leendő megöröltetésére. De addig is teljesíti kötelességét, megharczolja a harczát azon tudatban, hogy e harcz végeredménye az ő egyéni félreszoríttatása leend. De boldog, hogyha e mellett nyer az ország, a haza ügye. És különösen, hogy diadalmaskodik a parlamentarizmus. A természet, a midőn az embernek a halál rettenetes tudatát adta, kegyetlen módon lesújtotta, de egyszersmind fölemelte. Szinte ok és czél nélkül büntette, midőn megkímélte az oktalan állatot. De egyszersmind magasra helyezte e fölé, az erkölcsi nagyság szédítő magas piedesztáljára. Az ember, amidőn a halál biztos tudata daczára képes megállani helyét, képes teljesíteni nemes és nagy kötelességét, a megfejthetlen és teljességében megérthetetlen erkölcsi világ rejtelmeibe lép, ahol bizonyára új élet vár reá. A keresztény és a filozóf épp azért elmondhatja: non omnis moriar! így van ez a politikai életben is, ha annak morális alapjai szilárdak. Aki az eljövendő szétmorzsoltatás biztos tudatában úgy beszél és cselekszik, mint Széll Kálmán, aki e tudatban akképp teljesíti kötelességét, mint ő: az non omnis monitur! Az nem hal meg egészen még a politikában sem, aki úgy él és úgy tesz, mint a magyar politika jelenlegi vezére. Az a tarpéji szikla után is tovább élhet s tovább kell élnie nemzete javára. Lapunk mai száma 16 oldal. Budapest, április 7. = A képviselőház holnap, kedden délelőtt pontban tíz órakor kezdi tanácskozását. Napirenden lesz a konverzióról szóló törvényjavaslat általánosságban való tárgyalásának folytatása. A főrendiház holnap délelőtt tizenegy órakor ülést tart.