Magyar Nemzet, 1902. május (21. évfolyam, 105-129. szám)
1902-05-01 / 105. szám
1902. május 1. MAGYAR NEMZET. hivatal szolgálatába lépett. Azóta, tehát harminczkét esztendeje, fokról-fokra egészen a miniszteri tanácsosságig emelkedve, folytonosan ott dolgozik. Ő felsége a Ferencz József-rend és az örökös osztrák nemesség adományozásával méltatta tettel jeles érdemeit. Jettel régi munkása a külügyi hivatal sajtóirodájának, Dóczynak helyettese volt, és így méltán jutott az irodalmi osztály élére. De különben is szerencsés választásnak kell mondanunk, hogy ő bízatott meg ennek az osztálynak a vezetésével. Szíves, készséges modorával mindig meg tudta nyerni azoknak tiszteletét és rokonszenvét, akikkel érintkezett, pedig ezek jórészt újságírók, akiket tudvalevőleg nehéz kielégíteni. Azonkívül széleskörű alapos tudása, rendkívülien nagy tapasztaltsága, fáradhatatlan munkássága biztosítékot nyújtanak arról, hogy kényes és nehéz új állásában is becses szolgálatokat fog tenni Magyarország és Ausztria külpolitikai érdekeinek. A főrendiház állandó igazolóbizottsága ma délelőtt 11 órakor Daruváry Alajos elnöklete alatt ülést tartott a főrendek névjegyzékének folytatólagos kiigazítása tárgyában. Törölték a névjegyzékből Goldis József és gróf Pálffy András elhunyt főrendeket, fölvették a névjegyzékbe gróf Eszterházy Lajost, a testőrség legutóbb kinevezett kapitányát. Szentesített törvény. A hivatalos lap mai száma közli a szentesitett 1902. évi VI. törvényczikket az 1902. év első négy hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1901. évi XXVIII. törvényczikk hatályának az 1902. évi junius hó végéig való kiterjesztéséről. A közhivatalnok definicziója. A törvényes gyakorlatban sok zavart okoz az, hogy a közhivatalnok definíciója egy törvényben sincs meg szabatosan. Ezeknek a zavaroknak kikerülése végett a pénzügyminiszter és a belügyminiszter egy fölmerült esetből kifolyólag következőképp határozta meg az államhivatalnok törvényes fogalmát. Állami alkalmazottnak az tekintendő, aki az államnál oly szolgálati viszonyba lép, amelynek egyik különös ismérve, hogy az állam által alkalmazott egyén, hacsak kineveztetése időhöz nincs kötve, fegyelmi vagy büntető után hozott és hivatalvesztést kimondó határozat nélkül alkalmazásától meg nem fosztható. Ugyanakkor tovább ment a két miniszter a különféle alkalmazottak törvényes definiálásában. Meghatározta a törvényhatósági, a megyei és a községi alkalmazottak mivoltát is. Döntésük szerint törvényhatósági és rendezett tanácsú városok alkalzottjai azok, a kiknek állása az illető város szervezési szabályrendeletében rendes évi fizetéssel rendszeresítve van; vármegyei alkalmazottak , a kiknek állása az 1886 : XXI. törvényczikkben s az ennek részük távozni akart; más része még tárgyalta az érdekes esetet, midőn egyszerre a közeli utczasarokról vidám dalolással közeledik egy csapat. Három czilinderes és két kemény kalapos úriember jön az utcza közepén nevetgélve, dalolgatva. A tömegben meghűlt a vér ekkora vakmerőségre. — A betörők! — suttogják. A rendőr pedig az utcza közepére állva, bevárja nyugodtan a közeledőket. — A törvény nevében, álljanak meg az urak! — kiáltja a rend buzgó őre. A társaság megáll és hüledezve látja magát körülvéve egy sereg embertől, kik kíváncsian meregetik rájuk a szemüket, némelyek pedig fenyegetőleg ökleiket. Nem tudnak magukhoz térni a meglepetéstől és még mindig kissé mámorosan körülnéznek, amikor két szemrehányó hang a nevükön szólítja őket. — Jenő! Károly! — hangzik a panaszos szózat és ők szörnyüködve ismerik meg feleségeiket. Ilyenkor, az utczán, a tömegben csak egyegy nagykendőbe burkolva az ő feleségeik! De hát mi ez? Álmodnak, rémképet látnak? Csak a rendőr hangjára ocsúdnak fel. Hiszen ez nem álom. A rendőr nevüket kérdi és előszedi a jegyzőkönyvet. Jenő ötöl-hatol, míg Károly önérzetesen mutat a fűszerüzlet czímtáblájára. A tömeg az Országgyűlés. Az ülés elejét a delegáczió- és a kvótabizottság tagjainak megválasztása vette igénybe. A folyosón folyt az ártatlan korteskedés az első delegáczionális póttagsági helyért, mert a szabályok szerint, a legtöbb szavazatot nyert póttagot hívják be elsőnek, üresedés esetén. A kapacitálás ugyancsak élénk volt s végre is Werner Gyula győzelmével végződött, Semsey László és Sághy Gyula ellenében. Különben a választások a szabadelvű párt tegnapi jelölései alapján történtek. A szavazás okozta mozgalom után a honvédelmi tárca vitáját folytatták. A diskussziót ma a néppárti Wilcsek Frigyes kezdte, aki a kétéves katonai szolgálati idő mellett tört lándzsát. Nessi Pál, a következő szónok, sok mindenre kitért. Szólt a magyar katonai intézeteknek szerinte hibás tanrendszeréről, a Fejérváry báróhoz intézett legfelsőbb kéziratnak tagnap már letárgyalt kérdéséhez, sőt még az új gárdakapitány személyét is belevonta a diskusszióba. Az ellenzék utolsó szónokának, Rákosi Viktornak sem volt több argumentuma az előtte szólóknál. Annál dúsabban fel volt azonban szerelve életekkel, amelyek, bár nem mindig hatottak is az eredetiség ingerével, ügyes applikácziójukban nagy visszhangot keltettek a szélsőbaloldalon. Megcsipkedte a minisztert, akiről a betegsége alkalmával kiadott bulletinek alapján tévesen hitte, hogya javulás útján van«, évődött Fejérváry báróval, a ki végre »kapott egy vágást, melyet vissza sem adhatott«, élezelt a delegáczió intézménye felett, gúnyolta Münnich Aurélt, Rosenberg Gyulát, akik a hadügyi és tengerészeti albizottságban működnek s végezetül kijelentette, hogy az ágyutalan, de zenekaros honvédségnek egy fillért sem szavaz meg. Rákosi Viktor felszólalása szólásra provokálta Münnich Aurélt, aki nagy tájékozottsággal és melegséggel állt sorompóba a honvédség intézménye mellett. Vázolta az intézmény bámulatos fejlődését, igazolta magyar szellemét s kimutatta, hogy nem lehet a Házban párt, mely a magyarság szempontjából jogosan opponálhatna ennek az intézménynek. A jobboldalon nagy tetszéssel honorált felszólalás után Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter állott szólásra. — A függetlenségi párt kritikája — úgy- mond a miniszter — bizonyos ideális czélok mélkodva hallja, hogy az üzlet tulajdonosai maguk a betörők. A tömeg meggyőződése ilyenkor rendithetlen szokott lenni. Meg is szaporodtak. Egy csomó éjjeli alak csatlakozott még az ottlévőkhöz és mind azt követelték a rendőrtől, hogy nyomban tartóztassa le a betörőket. Magatartásuk már-már fenyegetővé vált, de éppen ez mentette meg barátainkat. A rendőr csak nem befolyásoltathatja magát a tömeg által? — Felírtam a nevüket, haza mehetnek. A többit majd megtudják, — mondá szigorral és eltávozott utczabosszal. Ez alatt barátaink: Jenő, Károly és a Mefisztó, vagyis a fiatal ügyvéd bosszú orral ballagtak lakásaikba. Másnap reggel maguk siettek a rendőrségre feljelenteni az esetet. A rendőrség nyomozott, de eredménytelenül. Kihallgatott mindenkit és végül arra a meggyőződésre jutott, hogy a tömegnek volt igaza és a betörők maguk a tulajdonosok voltak. Nagy utánjárással, könyörgéssel, minden kő megmozdításával tudták csak elkerülni, hogy le nem tartóztatták és szigorúan meg nem büntették őket, de a kár oly csekély volt, hogy nem lett volna érdemes ily nagy feneket keríteni a dolognak. Megmenekültek. Ám barátaink derült családi életének horizontján azóta egy kis felleg borong és ugyancsak megjárná valaki, ha eszibe jutna őket olyan kis orfeumi mulatságra meghívni. alapján formálódik s bizony néha túlságosan hangos! Kubik Béla túl szigorunak találta ezt a minősítést. — Nos, hát rektifikálom, — folytatta a miniszter a leghangosabb szavú közbekiáltó felé fordulva. — Kubik képviselő úr csak néha hangos! A honvédség magyar szellemét a miniszter is lelke egész melegségével vette védelmébe. — Nessi képviselő úr, aki a honvédségnél szolgált, tegye a kezét a szívére s ismerje el, hogy a honvédségnek magyar a szelleme. A függetlenségiek vezérkritikusát, Tóth János urat ugyanerre nem kérhetem, mert ő a közös hadsereg iránti rokonszenvétől vezérelve, a közös hadseregben s nem a honvédségnél szolgált! "Viharos derültség követte a szavakat. — No, Jancsi, te le vagy pipálva! — konstatálta államférfi- objektivitással maga Kubik is. Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter mindvégig osztatlan figyelemmel és nagy érdeklődéssel hallgatott beszédében kijelentette, hogy a katonai büntető perrendtartásról szóló tervezet május hó folyamán már a két igazságügyi miniszterhez kerül tárgyalás végett. Visszautasította ezután azt a vádat, hogy a katonai ügyekben nem nyerhetnek kellő felvilágosítást a magyar képviselők, mert a hadügyminiszter nem tud magyarul. Felhívja a miniszter a szélsőbali ellenzéket, hogy csak menjen be a delegáczióba, kapott magyar nyelven és pedig Jekelfalussy altábornagytól annyi magyarázatot és felvilágosítást, amennyit akar, sőt még többet is. Arra a megjegyzésre, hogy a miniszter némely szónoknak tréfával, életcel felel, azt jegyzi meg, hogy az illetők ne mondjanak olyant, amire lehetetlen nem nevetni; lehetetlen, hogy életczel ne feleljenek. Tőlük függ tehát, hogy ne szolgáltassanak erre alkalmat. A germanizálás vádja sem bír semmiféle alappal. A magyarországi hadtestekkel magyarul levelez a honvédelmi miniszter és csak ezen kívül álló hadtestekkel történik német nyelven a levelezés. De ez is tisztán czélszerűségi és gyorsasági szempontból van így, mivel az illető hadtesteknél esetleg magyarul tudó tiszt nem található. Tolmácsok alkalmazására pedig pénz nincs. A hadsereg és honvédség egymáshoz való viszonyát a törvény szabályozza. Ezen keretben a honvédségnek külön vezérkara, sem tábornoki kara nem lehet. Hát ezen az állapoton csak törvényhozási úton lehet változtatni és ha majd a függetlenségi és 48-as párt többségben lesz, ám változtassa meg a mostani törvényt. Addig azonban ennek a törvénynek kereteiben kell mozognunk. A többi katonai intézmények behozatalának azonban tisztán csak a pénzkérdés egyedüli akadálya a honvédségnél. Tüzetesen nyilatkozott a miniszter a vezérkar szervezetéről és feladatairól. A honvédiskolákban igenis tanulnak német nyelvet és más idegen nyelveket is. De ez az általános műveltséghez tartozik. A német nyelvre pedig a honvédségi akadémia növendékeinek már azért is szükségük van, hogy a hadseregbe átléphessenek, ahol német a hivatalos nyelv. Különben ajánlja, hogy közvetlen tapasztalásból szerezzenek tudomást a képviselők a honvéd hadapródiskolák nevelési és tanítási állapotáról és onnét bizonyára a legjobb benyomással fognak távozni. Tegyenek úgy, mint Pichler Győző tett, ki megszemlélvén a honvéd-kadét iskolát Pécsett s a legnagyobb megelégedésének adott kifejezést. Ezt a szelíd kijelentést az egész Ház zajos derültséggel fogadta. Épp ilyen talpraesett volt a honvédelmi miniszternek az a megjegyzése, hogy ha a hortobágyi pásztorember azt mondja, miként neki a német nyelv nem kell, mert neki arra szüksége nincs, ez az ember igenis helyesen beszél és már azért is dicséretet érdemel, hogy ez által a hazafiságát és magyarságát akarja tüntetően kimutatni. De művelt ember így nem beszélhet, annak igenis több nyelv tudására van szüksége. Ezen teljesen tárgyilagos és találó megjegyzésre azonban Rátkay László, egészen érthetetlenül, hevesen felpattant és az asztalt verve, azt kiabálta, hogy ilyent nem szabad kijelenteni a magyar parlamentben. Erre hoszszantartó, nagy zaj keletkezett a szélső baloldalon, alapján alkotott vármegyei szabályrendeletben föl van sorolva: községi alkalmazottak, a kiknek állása az 1886 : XXII. törvényczikkben és a községi szabályrendeletben, mint rendszeresített állás, fel van véve. 3