Magyar Nemzet, 1903. február (22. évfolyam, 29-52. szám)
1903-02-21 / 46. szám
10 MAGYAR NEMZET. 1903. február 21. pillanatban, midőn az Aranyember századik előadása alkalmából — e megszentelt falak közt üdvözölhet, százszorosan ünnepel, hisz az »Aranyember« ragyogó — kevesektől elért pályafutásában elsősorban téged ünnepelünk, legelesőbb, legdrágább »Aranyemberünk«, kinek költészete ma — életed 78-ik évfordulóján, dicsőséges írói munkásságot hatvanadik esztendejében — oly csodálatosan igaz, oly hatalmasan ékesszóló s ma is ama tündöklő világosságot árasztja maga körül, mely évtizedeken át százezreket oktatott, lelkesített, gyönyörködtetett s a magyar irodalom, a magyar színművészet nemzetfentartó erejének dogmáját nemzedékek vérébe — varázslatos hüverővel oltotta be. Ez a tünemányszerű isteni megnyilatkozás hozta létre az Aranyembert is; a Senki szigete a nyolczvanas években beözönlő, divatos idegen színművek tengerében valódi oázis volt szívnek, léleknek egyaránt. Hatásának titka nem kiszámított eszközök alkalmazásában, nem érzékcsiklandó kétértelműségekben rejlett, a minden mondatából kisugárzó tiszta költészet ereje, — mint a szunnyadó rét öléből felszálló virágillat, az erdők csöndjéből feltörő madárdal, a sugaras égboltról özönlő titokzatos fénytenger igézte mámorba a hallgatót. S íme, ízlés, divat változott, az egykori hallgatóság ifjabb képet öltött, az első előadások nem egy fényestehetségű szereplőjét siratjuk azóta, nemzedék helyét újabb nemzedék foglalta el s az Aranyember sikere ma is állandó, lelkesítő, fölemelő, gyönyörködtető. Hálatelt szívvel, hódolatteljes szeretettel járulok hát eléd mélységes köszönetünk tolmácsául e koszorúval, légy velünk ezután is, ihless, bátorit lelkesíts, lánglelked ragyogása ejtse utunkra ezután is egy-egy tündöklő sugarát, méltó tolmácsaid leszünk egytől-egyig. Az isteni gondviselés áldása lebegjen életed napjain, óráin! Ki annyiaknak szereztél örömet, gyönyörűséget: ne találj göröngyre! Virág fakadjon lábaid előtt még soksok tavaszon át! Isten éltessen! Somló Sándor után Herczer Ferencz a Petőfi- Társaság nevében s küldöttsége élén üdvözölte Jókai Mórt rendkívül szép és meleg szavakban. Ez a társaság — úgymond — annak a fiatal, nagyszerű sasnak a nevét viseli, a kivel te együtt szállottál föl a halhatatlanság csúcsaira. Mi ezen a fényes ünnepen közeledünk hozzád és azt kívánjuk neked: találd föl otthonodban azt a boldogságot, mely géniuszod zavartalan működésének legbiztosabb előmozdítója! A beszéd végeztével átadta Jókainak a Petőfi- Társaság nagyszerű babérkoszorúját, széles, vörös szalagjain ezzel a fölírással: »A Petőfi-Társaság halhatatlan elnökének«. Harmadiknak Sziklay Lajos a Budapesti Újságírók Egyesülete nevében mondotta el a következő üdvözlőbeszédet: Szeretett mesterünk! Atyafiságban állsz te a magyar nemzet kultúrájának minden munkájával. De azért talán senkihez sem állsz közelebb, mint mihozzánk, újságírókhoz. Nekünk atyánk, mesterünk vagy; hozzánk hű maradtál akkor is, midőn páratlan zsenialitásod a világ dicsőség zenithjére emelt. Akkor is újságíró akartál maradni, akkor is mihozzánk vonzódtál. De mi is fiúi ragaszkodással csüggtünk rajtad, veled voltunk jó és rossz napjaidban. Most is, hogy háladatos nemzeted alkalmat keresett újabb ünneplésedre, az elsők közt sietünk küréd s nálunknál lelkesebben senki sem kéri a Gondviselőt, hogy téged még sokáig éltessen! Ezután dr. Lichtenberg Kornél a Lipótvárosi Kaszinó üdvözletét tolmácsolta. A Tisztviselők Országos Egyesülete részéről Töttösy István beszélt. Majd az ifjúság lelkes szónokai kerültek sorra, akik lendületes szavakban valóságos fogadalmat tettek a mélyen meghatott nagy költő előtt: a munka és a hazaszeretet fogadalmát. Az egyetemi ifjúság nevében Idabéry Győző beszélt; a középiskolai ifjúság nevében Vargha Zoltán, aki egyúttal pompás ezüstkoszorút adott át a költő-fejedelemnek. Iiiadó éljenzés hangzott föl minden szónoklat után. Majd áhitatos csönd támadt és Jókai Mór a maga szívhezszóló, dallamos hangján — könnyekkel a szemében — elkezdett beszélni. Szeretteim! Nem vagyok képes kifejezni azt az örömöt, azt a túlvilági gyönyörűséget, amit e pillanatban érzek! A költészet kétségkívül isteni adomány. De amikor ezt az adományt az istenek átadják a halandónak, azt teszik hozzá: Addig élj, amíg a költészeted él! Ezért sietnek úgy a költők — meghalni! Én még mindig élek.. De olyan napokért, amilyen a mai, érdemes volt életben maradnom. Ez a nap föltámaszt bennem minden erőt; ez a szeretet arra ösztönöz, hogy tovább haladjak eddigi pályámon, tovább folytassam a munkát a színház, az irodalom, a magyar közönség szolgálatában. Aki regényt, verset ír íróasztala mellett, annak csak egy segítője van: a múzsa! De az, aki műveit a színpadra küldi, az többféle segítségre szorul. Nekem első és legbuzgóbb segítőm mindig a Nemzeti Színház igazgatósága volt; azután a színészek, akik alakjaimat megtestesítették ; azután a közönség, mely mindig kitüntetett engem a szeretőjével. Nem tudom kimondani, amit érzek. De ezennel fogadom, hogy ameddig élek s ameddig az elmémmel rendelkezem, munkásságomat azoknak fogom szentelni, akik számomra ezt a mai napot, ezt a rendkívüli örömöt megszerezték. Az Isten áldja meg bennetek Magyarországot ! Szűnni nem akaró taps és éljenzés dörgött végig a színpadon, amikor Jókai Mór áldásszerű szavai elhangzottak. Ebben a pillanatban érkezett a színpadra Bezerédj Viktor miniszteri tanácsos, aki Széll Kálmán üdvözlő levelét adta át az ünnepeltnek. A miniszterelnök ebben az iratban rendkívül melegen és gyönyörű szavakban ünnepli Jókai Mórt az egész nemzettel együtt. Jókai odalépett a hódolókhoz és kezet szorított mindazokkal, akik előlállottak. Mosolyogva beszélgetett Nádati Ferenczczel, aki elmondta neki, hogy Kristyán Tódor szerepét 99-szer játszotta. Csak egyszer adta más, amikor ő betegen feküdt. Blahánénak és Hegyesi Marinak kezet csókolt az udvarias költő, ami alatt a nézőtérről már behallatszott a gyülekező közönség tompa moraja. A nézőtér ezalatt egészen megtelt. A Nemzeti Színház is ritkán lát ilyen szép közönséget együtt. A magyar társadalom szine-java volt képviselve. A férfiak szalonöltözetben, vagy frakkban, a nők estélyi öltözetben. Emelte a nézőtér érdekességét az is, hogy a közönség jó kétharmadrészben hölgyekből állott s ha idegen nemzet gyermekei is voltak ma este a színházban, aminthogy voltak is, azok bizonyosan csodákat fognak arról mesélni, hogy milyen elbűvölő látvány az, amikor a magyar közönség összesereglik ünnepelni az ő nagy költőjét, Jókai Mórt, akinek a neve különben a földgömbnek minden országaiban ismeretes, ahol csak írni-olvasói tudnak az emberek. Jókai Mór az előadás kezdetével családja körében az egyik első emeleti páholyban foglalt helyet és innen nézte az ő szép költői művének századik előadását. De itt sem volt sokáig maradása. Az első felvonás végével lehívták újra a színpadra. A függöny szétvált s a közönség szemei előtt érdekes látvány társult föl. A színpad közepén a hatalmas babérkoszorúk és virágbokréták voltak felhalmozva s mögöttük Jókai Mór állott a maga szerény egyszerűségében. Mellette a Nemzeti Szinház jelesei, köztük jelmezben azok is, akik az előadásban résztvettek. Közülük nagy félkaréjban a tisztelgő küldöttségek s kivált nagy számban a fiatal nemzedék. Hosszas, szűnni nem akaró taps és éljenzés fogadta a látványt. A férfiak fölállottak s a nők kendőiket lobogtatták. A tapsvihar Csak akkor csillapult le, a mikor Jókai előbbre lépett s meghajtotta magát. Azt hitték, szólni akar, de Jókain annyira erőt vett a meghatottság, hogy nem tudott szólni. Ajkára mutatott s azután kezével néhány könycseppet törölt ki a szeméből. Erre újra kitört a taps és éljenzés, amig csak a függöny le nem zárult. A közönség a második felvonás végén újra kívánta látni Jókait, aki ismét megjelent a színpadon s némán és meghatottan fogadta a tüntetést és hódolatot. A jubiláris előadás egyébiránt a legjobbak közül való volt. Mindenki a tőle telhető legjobbat adta. A színház szép kartonkiadásban szétosztotta hű mását az 1884 deczember 3-iki első előadás színlapjának, amelyen fájdalommal olvastuk néhány azóta elhalt kiváló művészünk nevét. A mai előadás legnagyobb sikere Jászai Marié volt, akinek egyes jeleneteit viharosan megtapsolták. Hasonlóképpen Nádayt is, aki ma éppen 99-edszer játszotta Krisztyán Tódort, egyszer a betegség akadályozta meg. Vizváryné sok derültséget okozott, hasonlóképpen Gabányi Árpád is (Brazovics Athanáz). De a többiek is mind szépet és tökéleteset adtak: Ligeti Juliska Noémi), Török Irma (Tímea), kedves jelenségek voltak s Abonyi, Hetényi, Egressy, Pálfi, Fái Szeréna, szóval valamennyien helyt állottak alakjaikért is, magukért is. A közönség mindvégig érdeklődéssel szemlélte és hallgatta a poétikus színművet, mely szinte olyan frissnek tetszett most is, mint az első előadáson. Jókai költői zsenijének egész üdesége ott illatozott ma a színpadon s a gyönyörű közönség az egyes felvonások után hálás szívvel fordult a költő páholya felé, a ki néma fejhajtással fogadta a meg-megujuló tüntetést. Isten tartsa meg nemzetünknek költőfejedelmünket még hosszú, nagyon hosszú ideig s adjon neki erőt és jó egészséget, hogy hrótollát nemzetünk dicsőségére továbbra is jó kedvvel forgathassa. Az Országos Nemzeti Szövetség küldöttsége tegnap délelőtt tisztelgett a nagy regényírónál, hogy 78-adik születésnapján üdvözölje. Balás Árpád igazgató-elnök meleg szavakban köszöntötte Jókait, aki elismerőleg méltatta a Szövetség működését s örömének adott kifejezést, hogy tagja lehet a Szövetségnek. Ezután Zseni József mondotta el, hogy amerikai útjában honfiúi büszkeséggel töltötte el lelkét az a tapasztalat, hogy a költőkirály regényei angol fordításban mily nagy elterjedésnek örvendenek. A new-yorki Wanaraaker-féle nagy áruházban százakra menő kötetekben találta Jókai műveit, melyek közül a »Kőszívű ember fiai« és a »Szegény gazdagok a regények egy-egy példányát diszkótésben adta át Jókainak, aki megölelte e kedves figyelemért. Misharózsa, Hubay Jenő új operájából ma délelőtt tartották meg a főpróbát, mely délelőtt tizenegytől délután fél háromig tartott Az opera főszerepeit Szoyer, Bohnicsek, Dalnoki és Beck énekelik. A műkedvelők az Urániában, a fővárosi társaság előkelő úri asszonyai az angol kisasszonyok tanítóképző-intézetének segítőalapja javára tegnap este műkedvelői előadást rendeztek az Urániában. A színházat zsúfolásig megtöltő díszes közönség sorában ott voltak Fejérváry Géza báró és Lukács László miniszterek is. Első sorban Orosdy Fülöpné, Nyiry Istvánná, Blancz Irén és Farnady Elemér dr. adták elő Offenbach kedves kis operettjét, Eljegyzés lámpafénynél, majd Bornemissza Gabriella és Kósch Elemér játszották el Dreyfusnek Egy kis vihar czímű vígjátékot. Az operettet is, vígjátékot is Rákosi Szidi asszony, a Nemzeti Színház kitűnő művésznője rendezte és tanította be; az ő mesteri keze meg is látszott az előadáson, amely messze fölülemelkedett a rendes műkedvelői színvonalon és összes szereplői bőven megérdemelték a közönség viharos tetszésnyilvánításait. Most gyermekmesékből vett élőképek következtek, a melyekhez Rákosi Viktor irt elmés prológust s maga olvasta föl nagy tetszés mellett. Amíg a szin valamelyik kép előtt nyitva volt, Farnady Elemér dr. verses magyarázatot énekelt hozzá Tarnay Alajos művészi zenéjére. A képeket Hegedűs László festőművész rendezte kiváló sikerrel. Befejezésül tizenegy fiatal úr és szebbnél-szebb asszony és leány pompás magyar díszruhában palotás-tánczot jártak magyaros lelkesedéssel és meglepő tökéletességgel. Különösen kitűnt délezeg , tánczávol, szép megjelenésével az első pár zéneros-