Magyar Nemzet, 1903. február (22. évfolyam, 29-52. szám)

1903-02-21 / 46. szám

10 MAGYAR NEMZET. 1903. február 21. pillanatban, midőn az Aranyember századik elő­adása alkalmából — e megszentelt falak közt üd­vözölhet, százszorosan ünnepel, hisz az »Arany­­ember« ragyogó — kevesektől elért pályafutásá­ban elsősorban téged ünnepelünk, legel­­esőbb, leg­drágább »Aranyemberü­nk«, kinek költészete ma — életed 78-ik évfordulóján, dicsőséges írói munkásságot hatvanadik esztendejében — oly cso­dálatosan igaz, oly hatalmasan ékesszóló s ma is ama tündöklő világosságot árasztja maga körül, mely évtizedeken át százezreket oktatott, lelkesí­tett, gyönyörködtetett s a magyar irodalom, a ma­gyar színművészet nemzetfentartó erejének dog­máját nemzedékek vérébe — varázslatos hüverővel oltotta be. Ez a tünem­ányszerű­ isteni megnyilat­kozás hozta létre az Aranyembert is; a Senki szigete a nyolczvanas években beözönlő, divatos idegen színművek tengerében valódi oázis volt szívnek, léleknek egyaránt. Hatásának titka nem kiszámított eszközök alkalmazásában, nem érzék­­csiklandó kétértelműségekben rejlett, a minden mondatából kisugárzó tiszta költészet ereje, — mint a szunnyadó rét öléből felszálló virágillat, az erdők csöndjéből feltörő madárdal, a sugaras ég­boltról özönlő titokzatos fény­tenger igézte mámorba a hallgatót. S íme, ízlés, divat változott, az egykori hall­gatóság ifjabb képet öltött, az első előadások nem egy fényestehetségű­ szereplőjét siratjuk azóta, nemzedék helyét újabb nemzedék foglalta el s az Aranyember sikere ma is állandó, lelkesítő, föl­emelő, gyönyörködtető. Hálatelt szívvel, hódolatteljes szeretettel járu­lok hát eléd mélységes köszönetünk tolmácsául e koszorúval, légy velünk ezután is, ihless, bátorit­­ lelkesíts, lánglelked ragyogása ejtse utunkra ez­­után is egy-egy tündöklő sugarát, méltó tolmá­csaid leszünk egytől-egyig. Az isteni gondviselés áldása lebegjen életed napjain, óráin! Ki annyiak­nak szereztél örömet, gyönyörűséget: ne találj göröngyre! Virág fakadjon lábaid előtt még sok­sok tavaszon át! Isten éltessen! Somló Sándor után Her­czer­ Ferencz a Petőfi- Társaság nevében s küldöttsége élén üdvözölte Jókai Mórt rendkívül szép és meleg szavakban. Ez a társaság — úgymond — annak a fiatal, nagyszerű sasnak a nevét viseli, a kivel te együtt szállottál föl a halhatatlanság csúcsaira. Mi ezen a fényes ünnepen közeledünk hozzád és azt kívánjuk neked: találd föl otthonodban azt a boldogságot, mely géniuszod zavartalan működésének legbizto­sabb előmozdítója! A beszéd végeztével átadta Jókainak a Petőfi- Társaság nagyszerű babérkoszorúját, széles, vörös szalagjain ezzel a fölírással: »A Petőfi-Társaság halhatatlan elnökének«. Harmadiknak Sziklay Lajos a Budapesti Újság­írók Egyesülete nevében mondotta el a következő üdvözlőbeszédet: Szeretett mesterünk! Atyafiságban állsz te a magyar nemzet kultúrájának minden munkájával. De azér­t talán senkihez sem állsz közelebb, mint mihozzánk, újságírókhoz. Nekünk atyánk, meste­rünk vagy; hozzánk hű maradtál akkor is, midőn páratlan zsenialitásod a világ­ dicsőség zenithjére emelt. Akkor is újságíró akartál maradni, akkor is mihozzánk vonzódtál. De mi is fiúi ragaszko­dással csüggtünk rajtad, veled voltunk jó és rossz napjaidban. Most is, hogy háladatos nemzeted alkalmat keresett újabb ünneplésedre, az elsők közt sietünk küréd s nálunknál lelkesebben senki sem kéri a Gondviselőt, hogy téged még sokáig éltessen! Ezután dr. Lichtenberg Kornél a Lipótvárosi Kaszinó üdvözletét tolmácsolta. A Tisztviselők Or­szágos Egyesülete részéről Töttösy István beszélt. Majd az ifjúság lelkes szónokai kerültek sorra, a­kik lendületes szavakban valóságos fogadalmat tettek a mélyen meghatott nagy költő előtt: a munka és a hazaszeretet fogadalmát. Az egyetemi ifjúság nevében Idabéry Győző beszélt; a közép­iskolai ifjúság nevében Vargha Zoltán, a­ki egyúttal pompás ezüstkoszorút adott át a költő-fejedelemnek. Iiiadó éljenzés hangzott föl minden szónoklat után. Majd áhitatos csönd támadt és Jókai Mór a maga szívhezszóló, dallamos hangján — könnyek­kel a szemében — elkezdett beszélni. Szeretteim! Nem vagyok képes kifejezni azt az örömöt, azt a túlvilági gyönyörűséget, a­mit e pillanat­ban érzek! A költészet kétségkívül isteni adomány. De a­mikor ezt az adományt az istenek át­adják a halandónak, azt teszik hozzá: Addig élj, a­míg a költészeted él! Ezért sietnek úgy a költők — meghalni! Én még mindig élek.. De olyan napokért, a­milyen a mai, érde­mes volt életben maradnom. Ez a nap föltámaszt bennem minden erőt; ez a szeretet arra ösztönöz, hogy tovább halad­jak eddigi pályámon, tovább folytassam a mun­kát a színház, az irodalom, a magyar közönség szolgálatában. A­ki regényt, verset ír íróasztala mellett, annak csak egy segítője van: a múzsa! De az, a­ki műveit a színpadra küldi, az többféle segítségre szorul. Nekem első és legbuzgóbb segítőm mindig a Nemzeti Színház igazgatósága volt; azután a színészek, a­kik alakjaimat meg­testesítették ; azután a közönség, mely mindig kitüntetett engem a szeretőjével. Nem tudom kimondani, a­mit érzek. De ezennel fogadom, hogy a­meddig élek s a­med­dig az elmémmel rendelkezem, munkásságomat azoknak fogom szentelni, a­kik számomra ezt a mai napot, ezt a rendkívüli örömöt megszerez­ték. Az Isten áldja meg bennetek Magyar­­országot ! Szűnni nem akaró taps és éljenzés dörgött végig a színpadon, a­mikor Jókai Mór áldásszerű szavai elhangzottak. Ebben a pillanatban érkezett a színpadra Bezerédj Viktor miniszteri tanácsos, a­ki Széll Kálmán üdvözlő­ levelét adta át az ü­nne­­peltnek. A miniszterelnök ebben az iratban rend­kívül melegen és gyönyörű szavakban ünnepli Jókai Mórt az egész nemzettel együtt. Jókai odalépett a hódolókhoz és kezet szorí­tott mindazokkal, a­kik előlállottak. Mosolyogva beszélgetett Nádati Ferenczczel, a­ki elmondta neki, hogy Kristyán Tódor szerepét 99-szer ját­szotta. Csak egyszer adta más, a­mikor ő betegen feküdt. Blaháné­nak és Hegyesi Marinak kezet csókolt az udvarias költő, a­mi alatt a nézőtérről már be­hallatszott a gyülekező közönség tompa moraja. A nézőtér ezalatt egészen megtelt. A Nemzeti Színház is ritkán lát ilyen szép közönséget együtt. A magyar társadalom szine-java volt képviselve. A férfiak szalonöltözetben, vagy frakkban, a nők estélyi öltözetben. Emelte a nézőtér érde­kességét az is, hogy a közönség jó két­harmadrészben hölgyekből állott s ha idegen nemzet gyermekei is voltak ma este a színházban, a­minthogy voltak is, azok bizonyosan csodákat fognak arról mesélni, hogy milyen elbűvölő látvány az, a­mikor a ma­gyar közönség összesereglik ünnepelni az ő nagy költőjét, Jókai Mórt, a­kinek a neve különben a földgömbnek minden országaiban ismeretes, a­hol csak írni-olvasói tudnak az emberek. Jókai Mór az előadás kezdetével családja kö­rében az egyik első emeleti páholyban foglalt helyet és innen nézte az ő szép költői művének századik előadását. De itt sem volt sokáig mara­dása. Az első felvonás végével lehívták újra a színpadra. A függöny szétvált s a közönség szemei előtt érdekes látvány társult föl. A színpad közepén a hatalmas babérkoszorúk és virágbokréták voltak felhalmozva s mögöttük Jókai Mór állott a maga szerény egyszerűségében. Mellette a Nemzeti Szinház jelesei, köztük jelmezben azok is, a­kik az előadásban résztvettek. Közülük nagy félkaréj­­ban a tisztelgő küldöttségek s kivált nagy szám­ban a fiatal nemzedék. Hosszas, szűnni nem akaró taps és éljenzés fogadta a látványt. A férfiak fölállottak s a nők kendőiket lobogtatták. A tapsvihar Csak akkor csillapult le, a mikor Jókai előbbre lépett s meg­hajtotta magát. Azt hitték, szólni akar, de Jókain annyira erőt vett a meghatottság, hogy nem tudott szólni. Ajkára mutatott s azután kezével néhány könycseppet törölt ki a szeméből. Erre újra kitört a taps és éljenzés, a­mig csak a függöny le nem zárult. A közönség a második felvonás végén újra kívánta látni Jókait, a­ki ismét megjelent a szín­padon s némán és meghatottan fogadta a tüntetést és hódolatot. A jubiláris előadás egyébiránt a legjobbak közül való volt. Mindenki a tőle telhető legjobbat adta. A színház szép kartonkiadásban szétosztotta hű mását az 1884 deczember 3-iki első előadás színlapjának, a­melyen fájdalommal olvastuk né­hány azóta elhalt kiváló művészünk nevét. A mai előadás legnagyobb sikere Jászai Marié volt, a­kinek egyes jeleneteit viharosan megtapsolták. Hasonlóképpen Nádayt is, a­ki ma éppen 99-edszer játszotta Krisztyán Tódort, egyszer a betegség akadályozta meg. Vizváryné sok de­rültséget okozott, hasonlóképpen Gabányi Árpád is (Brazovics Athanáz). De a többiek is mind szépet és tökéleteset adtak: Ligeti Juliska Noémi), Török Irma (Tímea), kedves jelenségek voltak s Abonyi, Hetényi, Egressy, Pálfi, Fái Szeréna, szóval valamennyien helyt állottak alak­jaikért is, magukért is. A közönség mindvégig érdeklődéssel szemlélte és hallgatta a poétikus színművet, mely szinte olyan frissnek tetszett most is, mint az első elő­adáson. Jókai költői zsenijének egész üdesége ott illatozott ma a színpadon s a gyönyörű közönség az egyes felvonások után hálás szívvel fordult a költő páholya felé, a ki néma fejhajtással fogadta a meg-megujuló tüntetést. Isten tartsa meg nemzetünknek költőfejedel­­münket még hosszú, nagyon hosszú ideig s adjon neki erőt és jó egészséget, hogy hrótollát nemze­tünk dicsőségére továbbra is jó kedvvel forgathassa. Az Országos Nemzeti Szövetség küldöttsége tegnap délelőtt tisztelgett a nagy regényírónál, hogy 78-adik születésnapján üdvözölje. Balás Árpád igazgató-elnök meleg szavakban köszöntötte Jókait, a­ki elismerőleg méltatta a Szövetség működését s örömének adott kifejezést, hogy tagja lehet a Szövetségnek. Ezután Zseni József mondotta el, hogy amerikai útjában honfiúi büszkeséggel töl­tötte el lelkét az a tapasztalat, hogy a költőkirály regényei angol fordításban mily nagy elterjedésnek örvendenek. A new-yorki Wanaraaker-féle nagy áruházban százakra menő kötetekben találta Jókai műveit, melyek közül a »Kőszívű ember fiai« és a »Szegény gazdagok a regények egy-egy példányát diszkótésben adta át Jókainak, a­ki megölelte e ked­ves figyelemért. M­isharózsa, Hubay Jenő új operájából ma délelőtt tartották meg a főpróbát, mely délelőtt tizenegytől délután fél háromig tartott Az opera főszerepeit Szoyer, Bohnicsek, Dalnoki és Beck énekelik. A műkedvelők az Urániában, a fővárosi társa­ság előkelő úri asszonyai az angol kisasszonyok tanítóképző-intézetének segítőalapja javára tegnap este műkedvelői előadást rendeztek az Urániában. A színházat zsúfolásig megtöltő díszes közönség sorában ott voltak Fejérváry Géza báró és Lukács László miniszterek is. Első sorban Orosdy Fülöpné, Nyiry Istvánná, Blancz Irén és Farnady Elemér dr. adták elő Offenbach kedves kis operettjét, Eljegy­zés lámpafénynél, majd Bornemissza Gabriella és Kósch Elemér játszották el Dreyfusnek Egy kis vihar czímű vígjátékot. Az operettet is, vígjátékot is Rákosi Szidi asszony, a Nemzeti Színház kitűnő művésznője rendezte és tanította be; az ő mes­teri keze meg is látszott az előadáson, a­mely messze fölülemelkedett a rendes műked­velői színvonalon és összes szereplői bőven megérdemelték a közönség viharos tetszésnyilvání­tásait. Most gyermekmesékből vett élőképek követ­keztek, a melyekhez Rákosi Viktor irt elmés prológust s maga olvasta föl nagy tetszés mellett. A­míg a szin valamelyik kép előtt nyitva volt, Farnady Elemér dr. verses magyarázatot énekelt hozzá Tarnay Alajos művészi zenéjére. A képeket Hegedűs László festőművész rendezte kiváló siker­rel. Befejezésül tizenegy fiatal úr és szebbnél-szebb asszony és leány pompás magyar díszruhában palotás-tánczot jártak magyaros lelkesedéssel és meglepő tökéletességgel. Különösen kitűnt délezeg , tánczávol, szép megjelenésével az első pár zéneros-

Next