Magyar Nemzet, 1905. március (24. évfolyam, 54-80. szám)
1905-03-31 / 80. szám
Budapest, 1905. XXIV. évfolyam, 80. szám. Szerkesztőség: VII., Miksa utcza 4. szám I. em. Telefon: 58—92. Városközi (Interurban) telefon 31. Egész évre 21 kor., félévre 12 kor., negyed évre 6 kor. egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fill. Péntek, márczius 31. Kiadóhivatal: VII. ker., Kerepesi út 54. szám. Telefonszáma: 64—01—02—03. A deklaráczió: Budapest, márczius 30. Hogy a még ki sem halt politikai szenvedélyek lávájából még mindig kénköves lángok lövelnek a legyőzött szabadelvű párt felé, az nem lep meg senkit, aki a győzelmes koalíczió sajtójának politikai harczmodorát és fegyvereit ismeri. Igaz, nem mutat nagylelkűségre, a hatalom polczáról leszorult szabadelvű pártot gyűlöletükkel üldözni az ellenzéki hadállásba vezető útjában; de ez a históriapárt nem is tart számot senki kíméletére és senki nagylelkűségére. Ám ha a válság minden fázisában arcunkon érezzük a győztesek ki nem aludt gyűlöletének forró lehelletét, amit sajtójuk a szabadelvű párt tegnapi értekezletén történtekért elkövet, az már valóban farkasordítás gyanánt hangzik a havas éjszakán, az erdő sűrűjéből. A deklaráczió, a melynek szövegét Tisza István gróf tegnap egy igen érdekes, tárgyilagos és igen nobilis beszéd kíséretében elfogadásra ajánlott, s a melyet a szabadelvű párt értekezlete egyhangúlag elfogadott, mérges és igazságtalan kritika tárgya mindenfelől. Ha a heves és kíméletlen újságháború lélektani okait fürkészszük, úgy véljük, elsősorban a hozott párthatározat egyhangúsága az, ami kellemetlen csalódást szerzett mindazoknak, akik a legyőzött szabadelvű párt erejével mint egyszerű építőanyaggal szerettek volna rendelkezni. A szabadelvűpárt azonban a nyájas biztatások daczára sem akar felolvadni, mint a czukor, más meggyőződésű és más politikai világnézetű pártok konszisztencziájában. S ha komolyan gondolkoznak e dolgon ellenfelei, elismeréssel kell hogy adózzanak a szabadelvűpárt azon elhatározásának, hogy elveiből és múltjából semmit fel nem adva, megmaradt annak, a mi eddig volt: megmaradt 67-esnek és liberálisnak akkor, a mikor a Deák Ferencz és Andrássy Gyula gróf politikájának kristálytiszta elvei kezdenek elhomályosodni a szivekben és az elmékben s a mikor az antiliberális irányzat részt kivon és részt is vesz a hatalomból a koalíczió élő szervezete által. Akárhogy kicsinyeljék és támadják is a deklarácziót, annak érezhető súlya van és súlya lesz a közügyek világában. S habár a mérsékelt és következetes magatartás nem alkalmas arra, hogy a közjogi radikális irány csillogó jelszavaival versenyezzen, s hogy tüzes bor módjára fejébe menjen a közvéleménynek: azok, akik tisztán látnak, s előre érzik a nagy és keserves visszahatást, amely a káprázatnak ideje után bizonyára elkövetkezik, — megelégedéssel kell, hogy lássák Deák Ferencz politikájának proklamálását s az ahhoz való szilárd ragaszkodást. Igaz, a deklaráczió a közös vámterülethez ragaszkodik, ha annak keretében az ország gazdasági érdekei teljes mértékben megóvatnak, sőt a további egészséges fejlődésnek magvai minden irányban elvettetnek és ki is kelnek. Az is igaz, hogy, bár örömmel üdvözöl a szabadelvű párt minden nemzeti haladást, a nemzeti gondolatnak minden újabb térfoglalását, de a vezényszó kedvéért az alkotmány két fő faktorának végzetes hatalmi mérkőzését a világért fel nem idézné. Ám ez korántsem jelenti azt, hogy a szabadelvűpárt útjában áll a nemzeti ügy győzelmének. S ha ebből az alkalomból még komolyságra számottartó lapok is a nemzeti ügy »elárulásával« vádolják a szabadelvűpártot, úgy ez csak azt bizonyítja, hogy a nagy szavakkal való dobálódzás a sajtó egy részének természetévé és vérévé vált. Gyönyörűen és meggyőzően fejtette ki tegnap Tisza István gróf, mily megrendülése volna az a politikai erkölcsöknek, ha a szabadelvű párt — mint rák az ollóját — elhányná eddig vallott meggyőződését, minden hagyományát, minden elvét, s hanyathomlok beállana a győztes koalitíczió táborába. A politikai erkölcsök teljes hanyatlása volna ez s a mellett czélhoz sem vezetne, mert a katonai kérdésben a korona álláspontja, éppen úgy, mint a függetlenségi párté, erős és mély meggyőződésből származik. S a korona e meggyőződését — mint általában minden erős meggyőződést — nem lehet sarokba szorítani a koalíció számbeli erejének megnövekedésével. De különben is, mi a fő oka összes közéleti betegségünknek? A parlamentáris váltórendszer hiánya. Évtizedekig törekedtek a szabadelvű párt hatalmi monopóliumának megtörésére, a parlamenti váltógazdaság nevében. S íme, most, amikor mi sem áll útjában annak, hogy a kvali-A szultán távozik, s Zrínyi Ilona, a bánatos, szép matróna lép a színre, udvarhölgye karjára támaszkodva. A nagyasszony beteg és szomorú. Hazájára gondol és bubánatos dalt énekel. Elek letérdel előtte s Zrínyi Ilona átadja neki gyűrűjét és pecsétes levelét, vigye el sorait Rákóczi fejedelemnek szép Magyarországba : Szerelmes jó fiam, Hazám szép reménye. Bus síromnak szélén • Azt üzenem néked, Mennyire szeretlek, Mennyire csodállak, Remegő kezemmel Utolszor megáldlak. Zrinyi Ilona e megható bucsuszólama az egész dalművön végigvonul: Azt üzenem, Munkács várát, Védelmezte anyád karja, Nemzetedet, azt az árvát, Egy Rákóczi el nem hagyja. Fehér vitorla villog a láthatáron. Zrinyi Ilona átszellemülve egyenesedik föl kerevetén és karját a tűnő vitorla felé tárja. Hazája felé hajózik a gyorsröptű gálya. Viszi a haldokló nagyasszony bucsuüzenetét. Az első felvonásban Nemo sok hányattatás után megérkezik Rákóczi fejedelem kastélyába. A felvonás első része az asszonyok körül legyeskedő Desalleurs márki, franczia követ legyeskedése a szép Klára körül. Könnyed, derűs zene kiséri a nagykövet udvarlását és felsülését, valójában azonban teljesen felesleges ez első két jelenet. A harmadikban Rákóczi fejedelmet látjuk udvara körében. A kastély kertjéből birte- A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Márczius 30. — Nemo. — Az Operaház újdonsága. — Zichy Géza grófnak, az »Alár« és a »Roland mester« szerzőjének szép és szerencsés gondolata volt, hogy a Rákóczi-nóta anonimus szerzőjét avassa uj dalműve hősévé. A kuruczdalnok, kinek lelkéből a hatalmas, szilaj nóta fakadt, mitikus személy. Lehet, hogy Rákóczi fejedelemnek volt czigány-muzsikusa. De az is lehetséges, hogy a bujdosó kuruczok kesergője, melynek nyomán utóbb a Rákóczi-induló készült, népdalköltészetünk gyöngye. Egyes frázisai, dallamtöredékei ott vibráltak a busuló, bujdosó kuruczok lelkében s névtelen dalnokok lantjain, egyszer csak megharsant a dal,fájón, kesergőn, kuruczhadak romlását, kuruczzászlók vesztét panaszolva. Ki tudja, kinek lelkében fakadt, ki dalolta először ? A kurucz-kor történetében s a zenehistóriában nem lelünk választ kérdésünkre. A költő szabadabban csapongó fantáziája ime drámai hőssé avatta az ismeretlen költőt. Nemo-nak hívják a hőst. Nikodémia virágzó partjain fogant meg lelkében a dal, múzsája Zrínyi Ilona volt, a számkivetésben tengődő nagyasszony, aki elröppenő lelke utolsó sóhaját fiához küldi, szép Magyarországba. És e sóhaj megrezegteti a török mézben rejtőző kurucz dalnok lantját. Megfeszülnek, zengnek a húrok, ujjongó erővel, bús lemondással. Zichy Géza grófnak több operájával volt jelentős sikere Operaházunkban és a külföldön. Előkelő ízlésű, nagytehetségű muzsikus, nemes ambiczióval, szép igyekezettel eltelve. Ezúttal azonban nehéz feladatra vállalkozott. Színmagyar operát irt Rákóczi fejedelem korából. Nemo személyében perszonifikálta a kurucz-kor népdalköltészetét. Operájának szövege kissé zavaros, cselekménye nem egységes, sok benne a színes epizód, apró szerelmi cselszövény, s ez által a dráma hosszadalmassá és fárasztóvá válik. A felesleges epizódok a zenére is nyomasztólag hatnak. A meleg szívből fakadó, hangulatos magyar dalok, erőteljes karok hatását hosszadalmas, fárasztó és javarészt üres recitativók bénítják meg. E hibán persze könnyű volna segíteni, már csak azért is, mert a dalmű túlságosan hosszú és fárasztó. A Nemo rövid előjátékkal kezdődik. Rövid, de igen szép és hangulatos bevezetés után Nikodémia virágos partját látjuk, Zrínyi Ilona nyárilakával. Elek hegedűs a nyárilak lépcsőjén ül és búbánatos magyar nótát játszik. Apja, a renegát Jussuf unszolja, hogy hagyja el ő is hitét és lépjen a szultán szolgálatába, de Elek visszavágyik hazájába, ragaszkodik hitéhez és nemzetéhez. Közben színpompás keleti motívum hangzik a zenekarból, s Ahmed szultán fő fényes kíséretével. Hívja Eleket, hogy szegődjék udvarába kedves hegedűséül, de a magyar ifjú viszszautasítja ajánlatát.