Magyar Nemzet, 1938. december (1. évfolyam, 84-108. szám)

1938-12-08 / 90. szám

18 Levél írta: Nagykárolyi Etelka „Talán azt fogod hinni, hogy szívtelen, üres teremtés vagyok, hogy nem értettelek meg és azért megyek el innen. Ez volna a legjobb, amit gondol­hatnál rólam, s mégis, nem tudom elviselni, hogy ilyen kép maradjon meg a szívedben rólam. Amikor el­megyek, biztos vagyok abban, hogy jól és helyesen cselekszem, de azért mégis ... asszony is vagyok, aki szép emléket szeretnék magam után hagyni. Azt mondod, hogy szeretsz en­gem így, ahogy vagyok, szegényen, betegen, s nincs a világon az a kincs, amiért engem elhagynál egy­szer. Azt mondod, hogy dolgozni fogsz értem, olyan otthont fogsz teremteni számomra, amilyent csak szeretnék, s boldogok leszünk na­gyon ! Nagyon boldogok! Igen. Én csakugyan nagyon bol­dog lennék. Eltűnődnék minden órában azon, hogyan is lehet az, hogy te, aki egészséges és fiatal vagy, jókedvű, tele élettel és aka­rattal, s mégis engem szeretsz, aki fáradt vagyok, beteg és már nem vagyok olyan szép, mint amilyen hozzád illene. Gondolkoznék ezen sokat. És egy napon — óh, egészen bizonyos, hogy eljönne egy ilyen nap! — te rosszkedvűen ülnél mellettem, ki­néznél az ablakon, a szék támláján dobolnál az ujjaiddal, s ha én a hajadat simogatnám, te idegesen megrezzennél. Elkapnád előlem a tekinteted, aztán fütyürésznél ki­csit, s azt mondanád, hogy ma este ne várjalak, mert fontos dolgod van, amit nem tudsz semmiképpen elhalasztani. Én hallgatnék, mosolyognék, s te tudnád, hogy mire gondolok és ez még nagyobb zavarral töltené el szívedet. Sajnálnál, végigsimogat­­nád az arcomat, de már nem azzal a gyöngédséggel, hanem kis sajnál­kozással, s aztán vennéd a kalapo­dat és becsukn­­ád magad mögött halkan az ajtót. Ülnék ott az ablak előtt, ken­dőkbe csavarva, hiszen gyönge va­gyok és beteges, nem tudok boldog, diadalmas egész­­séggel sétálni az utcákon, néznénk a homályosuló utcát és szám­­lnám a perceket. .Szorongó szívvel számolnám egy­másután az óra ütését, s mire el­következne az éjfél, végigfolyna könnyem arcomra szorított kezemen, így találnál, mikor hazajönnél, mert nem bírnék lefeküdni egye­dül, s te haragudnál rám. Azt mon­danád, h hogy milyen butaság így viselkedni, s én­­lázas homlokkal tépelődném azon, hogy milyen illa­tot érzek a ruhádon? Figyelném , hogy a hajad újra át van fésülve, s mikor elmentél, csillogóbb volt a szemed... Hónapok mulhéznak így el és egyre többször ülnék magányosan a sötét ablak előtt és figyelném az utcát, hogy jössz-e már? Akadná­nak látogatóim, akik hosszú és végeérhetetlen történeteket beszél­nének el előttem ismeretlen roko­naikról, akiket a férjük elhanya­gol, mert az asszony beteges, s a férfi anja már a dolgot. Hosszan és szélesen tárnák ki elém életem minden nyomorúságát idegen nevek mögé bujtatva, s én maradék erőm­mel kitárnám előttük az ajtót és kidobnám őket. Te bosszús arccal mondanád, hogy kár ilyesmit csi­nálni, s egyre tö­bb dolgod akadna esténként. Hidd el nekem, hogy nem tör­ténne másképpen. De most, most még semmire nincs késő. Óh, engedd meg, hogy elmond­jam neked, amit annyiszor mond­tam már, de most még utoljára szeretném leírni, hogy hidd el ne­kem! Fiatal vagy, egészséges, jókedvű. Ezzel az ajánlólevéllel nagyon bol­doggá lehetsz. Hányszor gyönyör­ködtem abban, hogy milyen csil­logó, milyen élettel teli szemed van, milyen friss, egészséges az arcod és csak úgy sugárzik belőled az erő. Mikor megállsz előttem jó­kedvűen, nevető szájjal, elszorul a szívem. Menj és keresd meg azt, aki hoz­zád illik és hozzád való minden tekintetben. Szorítsd össze a szá­dat, — tudom, hogy eleinte nehéz lesz — s nézz körül abban a világ­ban, amit az én kedvemért hagytál el. Nézz bele merészen a­ fiatal leányok barna vagy kék szemébe, táncolj velük szép, tavaszi éjszaká­kon, s kérdezd meg attól, aki a legjobban fog tetszeni, hogy lenne-e a feleséged? Egészen biztos, hogy igennel fog válaszolni. Csókold meg és tartsátok meg minél gyorsabban az esküvőt. Be­szélj neki az édesanyádról, a kis­­hugodról, a nyírségi kertek édes­illatú virágairól és kérd meg, hogy írjon egy szép levelet haza, a fa­ludba. Menj el vele a rokonaidhoz, keressetek együtt bútorokat, válo­gassatok szőnyegeket és figyeljétek a budai utcák kapuit, hogy hol van kiadó lakás. Tarjátok meg az esküvőt... Felőlem pedig légy egészen nyu­godt. Hiszen igaz, hogy szerettelek nagyon, ezt különben azt hiszem tudod, de nézd, azért majd el fog­lak én is felejteni. Elköltözöm in­nen a városból, elmegyek olyan helyre, ahol nem jártam veled soha és ahol nem ismert téged senki. Nem fognak ott rólad beszélni, nem mondják el, hogy hol láttak téged és kivel, s nekem sem kell attól félni, hogy véletlenül talál­kozunk. Esténként előveszem azt a régi imakönyvet, amiből még nagy­anyám imádkozott bánatos özvegyi éveiben, s elmondom hangosan az imádság szavait, hogy minél job­ban megérthessem. Olyan házba fogok költözni, ahol kevés embert látok, s engem sem láthatnak az emberek. Virágokat fogok ültetni, lesznek rózsafáim, s a legszebbeket elviszem majd a templomba. Ol­vasni fogok sokat, nagyon sokat, mert ezt mindig szerettem, s észre­vettem, hogy olvasás közben nem sírok annyit, mintha csak úgy ül­nék az ablak előtt csöndes egy­hangúságban. Egész jó életem lesz. Nyáron kint ülök féléjszakákon át a kert­ben, nézem a csillagokat, — s tu­dod, egy kicsit mindig szerettem a romantikát! — olykor megcsodá­lom a hold ezüstjét is. Ilyenkor lehet, hogy emlékezni fogok rád, de ... de akkor énekelni fogok, mert te egyszer azt mondtad, hogyha régi szomorúság jut eszem­be, csak énekeljek, s mindjárt el­múlik a bánat. Hát majd­ így... Hidd el, nem érdemes velem tö­rődni. Egész jó lesz nekem ott, azon az ismeretlen vidéken, s én sem fogok semmivel törődni... Még szerettem volna írni valamit, valamit,­ amit mindig meg akartam mondani, — de lásd, sehogysem megy. Hát elmegyek akkor... — Isten veled!“ Nyílt tér Perzsaszőnyeget veszünk, eladunk. Antik bútorok, mis- és vitrintárgyak nagy választékban. Antikart Rt. IV., Pilvax-köz 5—6. T.: 184-411. Könyvkereskedelmi vállalat azonnali belé-Karácsonyra príma brokat-paplanok kis hibával rendkívül olcsón. ELIT PAPLAN, Baross­ u. 61. Reschofszky. Telefon: 130—536. Valódi perzsaszőnyegek, — korabeli biedermeier bútorok sürgősen eladók. Délután 3—7-ig. IV., Ká­­roly-körut 5 VI. 1. Perzsa és másfajta szőnyeget művésziesen, lakáson is javítok. Osztermanné, Garay-tér 19. Telefon: 14­96-93. EHRERR-ZONGORA, anigol mechanikus, kereszthúros, rövid, kitűnő állapotban eladó. Szent István-körut 13. IV. 1. KARTOTÉK VEZETÉSBEN jártas keresztény úrileány felvétetik. Gép- és gyorsírók előnyben. Ajánlatok „Gyár* válalat 25111“ jeligére Blocknerhez, Andrássy­­út 4. Békésmegyei háromszobás komfortos, adómentes ház gyü­mölcsössel, sertéshizlaldával, baromfifam­mal családi okból olcsón eladó. Aradi­ u. 11. 111. 3. Külföldi cég, amelynek gyárt­mányai Magyarországon is a leg­jobban be vannak vezetve, átadná cipőtisztítószereinek gyártási jogát tőkeerős cégnek. Ajánlatok: „Világmárka 6000“ jel­igére, Bleckner J. hirdetőjébe IV., Városház­ utca 10. Magyar Nemzet CSÜTÖRTÖK, 1938 DECEMBER 8. ) k £ G­O­N­Y 33 Újra csend lett. Aztán Lenke rémülten, remegő hangon ezt kérdezte: — Micu ... csak nem vagy te ... szerelmes ... Morzsa Mártába? — Mi közöd hozzá? — felelte Micu hetykén. De nagyon jól tudta, hogy Lenkének igenis van köze hozzá. Hogy ez nagyobb meg­­bántás a számára mindennél. Elárulása közös terveiknek, az ő jövőjének, ami, ha százszor valószínűtlennek látszott is, mégis egyedüli fénysugár volt Lenke életében. — Eljegyeztem — dobta oda a fiú kegyetlenül. Megint csend lett. Csak a toll percegett tovább, amint Micu billegtette konokul. Egyszerre odaugrott Lenke az ablakhoz, kikapta a tollat a deszkából és a kályhához sza­ladt vele. Bedobta. Micu felnézett. Tudta, hogy ez nem tréfa. — Miklós — mondta Lenke —, régi dolog, hogy gazember vagy. Most is azért nincs pén­zünk, mert elkártyáztad. De hogy ekkora légy és azt a buta kis libát... Sírni kezdett. Nem Mártát sajnálta, hanem az álmait és Micut. Még most is Micut. Mi lesz ebből? Ha Mártába szerel­mes, állást fog keresni, beáll bankhivatalnoknak vagy írnok­nak, vagy akárminek. Elmegy vidékre, megházasodik ... Ezért áldozta ő fel magát? Lenke nem úgy látta a dolgokat, hogy szep­­lői, vörös haja, vagy szeszélyes modora miatt kerülték el őt a kérők, ő úgy színezte ki magá­ban, hogy Micu miatt nem akart férjhez menni, az ő útját akarta egyengetni. Minden nagy ember mellett áll valaki, egy nő, aki a nemtője. ő akar Micu nemtője lenni. És most... — Te buta! — hü­ppögte. Micu vállat vont. — El akarod venni? — Csudát. Miből, mikor, hogyan? — Az más — mondta Lenke és felemelte a fejét. — Szóval nem komoly a dolog? — De igen, komoly — mondta Micu. — Akkor hát? — Mit tudom én, mi lesz? — kérdezte Micu türelmetle­nül. — Elég baj ez nekem, még te is bántasz? Keserű lett a szája. Nagyon keserű. Majdnem elsírta magát. Mert valóban szerette Mártit. Odakint csengettek. — Ha megint az a fekete­pof­ájú székely jön az öt pen­gőjéért — szólt Lenke után Micu —, nem vagyok itthon. Lenke kiment. Egy levéllel és egy postautal­vánnyal tért vissza. Másodosztályú gyorsvonati jegyköltséget kaptak. És az anyjuk visszahívta őket. Lenke egy pillanat alatt ösz­­szeadott, kivont, szorzott és osztott. Ha személyvonat harmadikán mennek és adnak valamit a háziasszonynak, minden rend­ben van. Most egyszerre véghetetlen hálát érzett a szülei iránt és olyan honvágy fogta el hirte­len, hogy úgy érezte, kiszakad a szíve és repül, repül, repül hazafelé. Szó nélkül adta oda Micunak is a levelet, hogy elolvassa. Aztán mikor a fiú összehajto­gatta a papírt és letette az asz­talra, megkérdezte: — Mikor utazunk? — Holnapután, kiskedden — felelte Micu. — Tudományos könyveket veszünk a pénzen, mint ősszel. És te vásárolhatsz egy pár harisnyát. Nyújtotta a kezét a pénz után. De Lenke erősen magá­hoz szorította. — Nem adom, Micu. Haza­megyünk! — Karvaly Barnabás miatt? — gúnyolódott Micu. De ezzel sem érte el a célját. — Ha te cserbenhagytál — mondta Lenke keserűen —, nincs értelme, hogy melletted álljak. Micu szembenézett vele. — Szóval te haza akarsz menni? — Igen. — És azt akarod, hogy én is hazamenjek? — Igen. — Hát menj, ha akarsz. Én nem megyek. Lekapta a kalapját a fogasról és elrohant hazulról. Lenke nem mozdult. Nem szólt utána, nem szaladt ki a lépcsőházba, mint máskor, ha összevesztek. Higgadtan, józa­nul számot vetett mindennel. Kiment a háziasszonyhoz, el­rendezte a dolgokat. Aztán le­ült, gondolkozott. És míg Micu összeharapott szájjal, idegesen járt-kelt a leányiskola épülete előtt, Lenke hozzákezdett, hogy lecsavarja lábáról a vászonpólyát s lemen­jen tizenöt deka párizsit venni vacsorára. Közben pedig ezt mondta magában: — Elég volt! Mindennek van határa! a­ Magyar Nemzet es of toebuia srta . Kosáryné Kés Lola. XVIII. FEJEZET Morzsa Sándor az újságot olvasta. Öngyilkosságok ... gá­zolások . .. rémhírek ... külö­nös. Most egészen másképpen hatott reá mindez, mint azelőtt Most ő is mintha ezek közül az emberek közül való lett volna. Érezte jól, hogy itthon szám­kivetett és idegen. Tavalyelőtt, mikor igazán idegen volt lélek­ben, egy pillanatra sem vette észre. Tavaly, mikor a felesége szenvedett és gyötrődött, mikor fel tudott emelkedni lélekben a türelmes megértésig, nem vette észre. Most azonban érezte jól, hogy rosszat gondolnak róla és érezte jól, hogy olyan üres és hideg lett Janka szíve, mint a külső ajtókilincs egy fagyos éjszaka után. Igen, a lelke koldus, ezt érezte Sándor. Egyik gyermeke sem jön oda hozzá soha, csak ha hívja. Akkor is kelletlenül. Karcsi nem vitatkozik vele filo­zófiai kérdésekről. Jancsika nem hozza elő a számtanpéldáját. Márti úgy viselkedik, mintha nem is az apja lenne, hanem valami közömbös ismerős. És Janka ... Oh, udvarias és min­dent elintéz a házban és egyet­len szóval sem emlegeti, hogy harminc pengővel kevesebbet ■kapott ebben a hónapban. De amellett miatta akár át is köl­tözhetne már Paulához. Ez a becsületes asszonyok bűne: megbocsátani tudnak, de felejteni nehezen. Csend volt. Kínos, nehéz csend. Morzsa Sándor letette az újságot és az ablakhoz lépett. Kinézett rajta. Vájjon nem jár-e itt, a ház előtt, a hosszúhajú szegény em­ber? Tudott már róla egyet­­mást. Tudta, hogy imádkozni szokott az udvarokon és köréje gyűlnek az emberek Tudta, hogy pénzt nem fogad el, csak ételneműt és ruhát, de abból is csak azt tartja meg, amire fel­tétlenül szüksége van, a többit elosztogatja. Tudta, hogy valaha mérnök volt, de valami igazság­talanság érte a munkásokat, akkor felszólalt mellettük és el­vesztette az állását. Tudta, hogy nem éppen őrült, de valami fa­natikus igazságérzet él benne és csodálatos­­szelídség és szeretet. Mindent szétosztogat. Minden­kit testvérének érez. És úgy érzi, nem élhet kényelmesebb és jobb életet addig, míg mások éhen pusztulnak. Mivel érde­melt volna meg különb sorsot, mint más? Igen, ismerte már Morzsa Sándor a nyomor pró­fétájának tanításait. Tudta, hogy sírva beszél a vérontások­ról és kéri ezeket a nyomorú­ságban elkeseredett szívű em­bereket, hogy ne vérrel és ne bosszúval kívánjanak élni, me­rt Isten a szeretet fegyverét adta minden embernek, csak hasz­nálni kell... (Folytatjuk.)

Next