Magyar Nemzet, 1939. július (2. évfolyam, 147-172. szám)

1939-07-05 / 150. szám

SZERDA, 1959 JÚLIUS 5. Magyar Nemzet A gumi kalandorregényéről beszél Budapesten egy maiakkal angol ültetvényes (Mr. Emanuel Glowing pontosan megfelel a nevének. Izzik. A „glowing" szó ugyanis izzót jelent. Ő a legizgatottabb angol, akit valaha láttam. Valószínűleg azért ilyen feldúlt, mert — amint szinte lányos pirulással mondja — még soha nem adott interjút. Tudniillik Glowing úr egyáltalában nem érdekes ember. Ötvenéves, vörösarcú, a szeme meg­határozatlanul kék, nem nagyon gazdag — már angol fogalmak sze­rint—, nem nagyon okos — ma­gyar fogalmak szerint —, nincs tizenkét újja, nem vette feleségül a sziámi ikrek egyikét sem. Mind­össze gummitermelő Malakka fél­szigeten, Singaporetól északra. Ez az őstermelési ág meglehetősen is­meretlen Magyarországon és bár a gumi a bölcsőtől (cucli) a sírig (halottaskocsi gummikereke) elkísér bennünket, általában édeskeveset tu­dunk arról, hogy mi módon terem. Szóval az interjú mezőgazdasági jel­legű cikkecskének indult, de hama­rosan kiderült, hogy a gumi nem is olyan egyszerű őstermelvény. Való­ságos kalandorregény, szinte élő és rendkívül hányatott életű hőse, ki hitte volna róla?­ ♦ Mivel mr. Glowing semmit nem akart mondani, hanem minduntalan kedves gumiját tolta az előtérbe, el­határoztuk, hogy elfogadjuk a cserét. Beszéljen Glowing úr a gumiról. Nem volt rossz csere. Ekkor kezdett a kitűnő gumitermelő izzani. — A gumi — mondta szinte léleg­zet nélkül, lelkesedve — a gumi rendkívül érdekes szakma, önnek fo­galma sincs, hogy milyen érdekes. Én, mondhatnám, gumiültetvényen d­őttem fel, én tudom. Értek hozzá,­­csak ehhez értek, de legalább jól. — Mitől olyan érdekes? Fontos nyersanyag, nem mondom. De már­­pótolják, csakúgy, mint a gyapotot. Az olaszok paradicsomból csinálnak műgumit, a németek meg amiből akarnak. — Drága — legyintett Glowing úr.­­—­ Drágább, mint az eredeti és rosz­­szabb. — Drágább. Rendben van. De ettől még nem lesz izgalmasabb a gumi­kérdés. — Nem? — kérdezte a kitűnő malakkai úriember és ha lehet, még jobban elvörösödött. Azután ravasz fény csillant meg a szemében. Kávéházban ültünk. Hatalmas üveg sört rendelt, csak azután folytatta: — Elmondom önnek a gumi tör­ténetét. Nem is kell messze menni: száz esztendővel ezelőtt még csak radíroztak vele. Még előbb labdáztak: délamerikai indiánok jöttek rá arra az egyszerű dologra, hogy a nyers­gumiból készült golyó ugrik, ha a földhöz vágják. Úgy száz évvel pon­tosan százhárom évvel ezelőtt egy Goodyear nevű amerikai ként kevert a gumihoz és ezzel hőállóvá tette, ő a modern gumi atyja. Most már szabad volt az út, hamarosan a velo­­cipédek abroncsára került a gumi, egy Dunlop nevű állatorvos ötletéből, aztán szigetelni kezdtek vele. De igazi nagyágyú csak az autóipar el­terjedésekor lett. Na már most... Azt, ugy-e, tudja, hogy az angolok kezén rengeteg gumiültetvény van? A világtermelés jelér­téke­iy százaléka a mienk. Mit gondol, hogyan szerez­tük vezető pozíciónkat? Soha nem találná ki. A hangja határozottan diadalmas. Szinte elhűl az ember, amikor a foly­tatást hallja: — Albionnak mindig voltak fiai, akik hazájuk érdekében kockázatot vállaltak — ha kellett, meg büntető­jogi felelősséget is. Mivel pedig Anglia számára létérdek volt, hogy egyre fej­lődő ipara számára saját termelésű gumihoz jusson, egy szép napon né­hány angol úr olyasmit cselekedett, amit rendkívül bajos volna másnak, mint lopásnak nevezni... De hogy megértse a dolgokat, elmondom az előzményeket is. A gumitermelésben sokáig Braziliáé volt az egyeduralom. Tudniillik csak az amazonmenti trópikus őserdőkben termett meg a gumifal Természetesen a brazil kor­mány úgy vigyázott a cserjékre, mint a szeme világára. Olyan árakat kért a nyers gumiért, amilyet akart és mi fizettünk, mint a köles. Kellemetlen volt a dolog, nagyon kellemetlen. Tudja, mi nem szeretjük az ilyen ki­szolgáltatottságot. Egy szép napon eltűnt néhány gumifa az őserdőből. Azután még több, egyre több. Mire a brazilok észrevették a dolgot, London mellett egy erre a célra épül külön­leges üvegház tele volt gumifával. Hosszú évek és sokszámjegyű font­­csekkek árán sikerült kitenyészteni egy olyan gumifatípust, amely jól bírta a változást és szállítást: az első ilyen fákat Ceylon szigetén ültettük el. Azután Borneo, Szumátra, Malakka következtek és még sok más hely ... Sőt a hollandok is bekapcsolódtak az ü­zletbe, persze angol támogatással és tőkével. Az angol—holland gumi­szindikátus egységes vezetés alatt áll, így történt... — No és a brazilok 1 — 0, ők is termelnek — mondja a kitűnő malakkai angol úriember. Az ember ilyenkor érti meg tökéle­tesen az angol világbirodalom titkát. 0, Igen, a brazilok is termelnek. Majdnem jóindulat volt a hangjában. Ezelőtt negyven évvel Brazília 54.000 tonna gumit termelt, az angolok négyet, összesen négyet! Ma a világ­termelés alig van alatta az egymillió tonnának, ebből az angol vezetés alatt álló tőke majdnem 800.000 tonnát, az összes többi államok úgy 90—100 000 tonnát termelnek. Brazília pedig áttért a kávéeladásra ... Nem csoda, ha mr. Emanuel Glowing jóindulatú ... íz. b. j.) Most jelent meg 5-ik kiadásban ! 25*. ótaj­s­tván nemen ims estivel a nemes szán-M­­IMI Ára 2 pengő Kapható és megrendelheti a Magyar Nemzet könyvosztályában, VI., Vilmos császár-út 65. szám. Templomszentelés Antaltelepen Révfülöpről jelentik. A Buda­foki Keresztény Ifjak Egyesülete Balatonudvari község határában lévő nyaralótelepén, Antaltelepen Páduai Szent Antal tiszteletére templomot épített, amelyet Shvoy Lajos székesfehérvári megyéspüs­pök szentelt fel ünnepélyes kere­tek között. Szentiványi Károly rátóti prépost, pápai prelátus mon­dott szentbeszédet és a püspöki szentmise után az újonnan szen­telt templomban bemutatta arany­miséjét. Shvoy Lajos megyés­püspököt és a jubiláló rátóti pré­postot Czirmann Antal országgyű­lési képviselő, egyesületi elnök kö­szöntötte. Színház Athalie Párizs, július Ha színházjáró ember ma Pá­rizsba érkezik, az első, ami sze­mébe ötlik, hogy a szokottnál is több klasszikus előadást hirdetnek az utcai plakátok. Az Odéonban Moliére és Ibsen, a Comédieben Rostand, Victor Hugó és valame­lyik Moliére-vígjáték az estéknek legalább felét tölti be. Az Egyetem műkedvelő színészei pedig a Sor­bonne udvarán Aischylos Perzsáit, Plautus Amphitryon-ját és So­­phokles Antigoné-ját játsszák. Természetesen az ősszel tartandó Racine-ünnepségek előszele is erő­sen érezhető. A nagy francia klasz­­szikus költő születésének pár hó­nap múlva lesz a háromszázadik évfordulója. Párizsnak és egész Fran­ciaországnak irodalmi körei erő­sen készülődnek a tricentenáriumra. A múlt héten a párizsi Igazságügyi Palota udvarán játszották el Ra­­cine-nak a pereskedést gúnyoló Les Plaideurs című vígjátékát. Az előkészületekből persze első­sorban a Comédie, a franciák Nem­zeti Színháza veszi ki a maga ré­szét. Hetekkel ezelőtt új betanu­lással hozta színre Racine vallá­sos tárgyú tragédiáját, Athalie-t. A darab azóta hetenként legalább kétszer fordul meg a műsoron, mindannyiszor zsúfolt ház előtt. Nem csoda! A mű magasztossá­gához az előadás minden tekintet­ben méltó teljesítmény. Athalie a legkülönfélébb gondo­lati és művészi irányok szintézise. Tárgya az ószövetségi Királyok Könyvéből való. A drámai küzde­lem az egy igaz Isten hite és a bál­ványimádás körül forog. Az ószö­vetségi világból azonban kipillan­tást kapunk a Megváltás művébe, az Újszövetségre is. Az igaz vallás megmentésén kívül Dávid törzsének létéről vagy nemlétéről is szól a darab. Annak a törzsnek fennma­radásáról, amelyből a Megváltó fog születni. Az Ószövetség és Új­szövetség szelleme egyesül a da­rabban. Művészi tekintetben a keresztény ízlés nyer szintézist benne a görög formákkal. A tragédia tagolása az antik drámák szerkezetére emlé­keztet. Karok mozgása és éneke osztja részekre a cselekményt, akárcsak Sophokles valamelyik da­rabjában. A drámai akciót líra festi alá, zenétől kísért líra. De a különféle művészi elemek­nek együttes alkalmazása még itt sem áll meg. Racine-nak egyetlen­egy darabja ez, ahol a színhely hangulata a színpadi történéssel együtt játszik, ahol a játszótér nem semleges valami, hanem szerves része a tragédiának, ahol a díszlet architektúrája is beszél, ahol va­lami fenséges couleur locale ér­ződik. A vallásos hangulatú darab színhelye a jeruzsálemi Salamon­­templom. A Comédie előadása bámulatos Gesammtkunst-ot nyújt. Racine verseinek muzsikáját Haendel mu­zsikájával egészíti ki. A jeruzsá­lemi templomcsarnok fenséges­ épí­tészeti munka. A hatalmas oszlo­pok barokk­ modorúak, Racine-ko­­rát jelezvén inkább, mintsem a da­rab cselekményének idejét. Az egész műnek mirákulum-jellegét a rendezés fényeffektusokkal támo­gatja. A leányok karának mozgása külön művészi teljesítmény. Ahogy egymáshoz húzódnak, ahogy szim­metrikus csoportokra válnak szét, ahogy járnak, ahogy letérdepelnek, ahogy riadt őzekként összebújnak, az a mozgásművészet remeke, így vegyül hát a darabban és előadásában ó- és újszövetségi han­gulat, görög és keresztény művészi elgondolás, drámai akció és líra, a dikció muzsikája és a muzsika fensége, színészi játék, építészet, fényhatás és tánc — minden, ami­nek csak a művészileg fogékony lélekre hatása lehet. A közönség vallásos áhítattal nézi végig a darabot. Az izgékony, temperamentumos francia lélegzet­visszafojtó csendben üli végig az egyetlen szünettel megszakított há­romórás előadást. Egy-egy gyö­nyörű mondat, egy-egy meglepő színészi mozzanat után felcsattan ugyan a taps, de mintha ez is diszkrétebb lenne, mint ahogy Pá­rizsban szokott lenni. A színpadi templom mintha kitágulna és mint­ha templommá ölelné a néző­teret is. Az előadás végeztével azonban a taps nem akar megszűnni. A ki­tűnő színészeknek számtalanszor kell a közönség előtt megjelenniök. Mikor pedig a nézőtér kivilágoso­dik, egy csomó ember szemében még ott ragyog a meghatottság könnye. Athalie valóban csodálatos re­mekmű! Racine valóban rendkívüli költő! Milyen kár, hogy a magyar kö­zönség előtt mindezideig nem tu­dott olyan népszerűvé válni, mint a világirodalom többi nagysága. Galamb Sándor Láthatatlan „hangfalak “ a Margitszigeti Színpadon Ifjú Oláh Gusztáv, az Operaház rendezője, aki a Margitszigeten szombaton bemutatásra kerülő Verdi-opera előadását rendezi, Pertilével a címszerepben, beszá­molt azokról a nehézségekről, amelyekkel mint rendezőnek a szabadtéri előadás alkalmával meg kellett küzdenie. — A legelső kérdés, amelyet meg kellett oldanom — mondja — a Trubadúr szabadtéri szcenáriumá­­ban, a darab nyolc képének beállí­tása. Ugyanis mind a nyolc kép más-más helyen játszik, viszont a szigeti színpadon mégis csak a gyönyörű környezetnek kell domi­nálni s a nyolc különböző szín­teret nem szabad „díszlettel”1 meg­oldani. — A gyors képváltozásokat aztán már minden nagyobb nehézség nélkül meg lehetett oldani az óriási színpadon — és ezek min­den tekintetben „szabadtéri“-ek lesznek és nem hasonlítanak a színpadi színváltozásokhoz. — A másik fontos problémát, az akusztika kérdését Pertile in­tenciója szerint oldottuk meg. Per­tile ugyanis a tavasszal megnézte a Margitszigeti Színpadot és azt ajánlotta, hogy a lombok közé kicsiny falakat helyezzünk el —­ persze láthatatlanul —­ és ezzel tökéletesen meg lehet oldani az akusztikai nehézségeket, így is lesz. A hatást már kipróbáltuk és az eredmény meglepő volt: a han­got époly maradéktalanul közvetíti a kifogástalan akusztika a hatal­mas nézőtérre, akár az Operában. Szerdán megindul a munka a Hunniában Két héttel ezelőtt „Magyar Írók Filmje Rt.“ címen új filmvállalko­­zás alakult, amely komoly anyagi felkészültséggel folyamatosan szán­dékozik magyar filmeket gyártani. Az alapítók egy része már a végle­ges megalakulás előtt megindítja a filmgyártást és szerdán reggel már meg is kezdődnek az első felvéte­lek a Hunniában. Bókay Jánosnak Karosszék című forgató­könyve kerül a felvevőgép elé, Balogh Béla rendezésében és B. Kokas Klára díszleteivel. Szeleczky Zita játssza az új magyar film főszere­pét, a többi főszereplő pedig Szi­­lassy László, Rajnay Gábor, Lata­­bár Kálmán, Kovács Terus, Rácz Vali, Weigand Tibor. Hétfőn reg­gel már megkezdték az építkezése­ket a műteremben, szerdán reggel pedig háromhónapos szünet után újból kígyólnak a reflektorok. Az új magyar film producere Matolay Géza. * Az Országos Magyar Szép­­művészeti Múzeum igazgatósága közli, hogy a XIX—XX. század külföldi mestereinek kiállítása a régi Műcsarnok (Andrássy­ út 69.) épületében július 6-án, csütörtökön délelőtt 9 órakor nyílik meg. Az új kiállítás a közönség számára, szerda kivételével, nyitva van min­dennap 9-től 9/42 óráig. (Szerdán a kiállítás takarítás miatt zárva van.) Beléptidíj 40 fillér. Vasár­nap délelőtt 9—11 óra között a belépés ingyenes. 13 Új tagfelvétel volt a Színészkamarába A Színművészeti és Filmművé­szeti Kamara július­ 3-i választ­mányi ülésén ismét több kamarai tagságot engedélyezett, így az elő­adóművészek közé felvette: Bakó Ancit, Buday Máriát, Ihász Klárit, Illyés Sándort (énekművész), Ko­vács Jolánt (énekművésznő), Ka­­milli Judithot, Kosáry Emmyt, Kuthy Józsefet és Reményi Jánost. Ezenkívül a kamara többi osztá­lyába is történt felvétel. * A „Dalol a nyár“ jubilál. A Márkus Parkszínház nagysikerű zenés vígjátéka, a „Dalol a nyár 11. szerda este 25., jubiláris előadását tartja. * Jan a „Finom úriház“ testvér­filmje. Mint a nyári operettek a helyzetkomikummal és a remek mu­zsikákkal szerzik meg a sikert, úgy aratott döntő diadalt a tavalyi sze­­zon végén a „Finom úriház" című amerikai groteszkfilm. Ennek a film­nek a testvérfilmje kerül most a közönség elé „Tehetséges család" címmel. Egy bohémlelkű család tagjai szerepelnek ezen a filmen. Az apa öntelt író, a mama elkapatott drámai színésznő, a kisleány brett­­lire vágyó kabarészínésznő-jelölt, a szakács és komornyik operaénekes, a szakácsnő pedig kiérdemesült ko­­mika. E szereplők részvételével pe­reg a bohózati mese, amelyet né­hány remek zene- és énekszám, va­lamint néhány pompás táncattrakció fűszerez. Az érdekes és vidám film főszereplői: Alan Jones, Judy Gar­land, Fanny Brice, a newyorkiak kedvenc kabaréénekesnője, Reginald Owen és Billie Burke.

Next