Magyar Nemzet, 1954. december (10. évfolyam, 284-309. szám)

1954-12-30 / 308. szám

Csütörtök, 1954. december 30.* N. Sz. Hruscsov beszédei a moszkvai Országos Építőipari Értekezleten AHOL STEINMETZ KAPITÁNY UTOLSÓ ÉJSZAKÁJÁT TÖLTÖTTE Moszkvából jelenti a TASZSZ. N. Sz. Hruscsov 1954. decem­ber 7-én »Az ipari építkezési módszerek meghonosításáról, az építési munkák minőségé­nek javításáról és költségének csökkentéséről” címmel az Or­szágos Építőipari Értekezleten beszédet mondott. Hruscsov bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a szovjet nép a kommunista párt veze­tésével óriási eredményekert ért el az iparosítás terén. A szovjetország iparosítását az tette lehetővé, hogy a Szovjet­unió Kommunista Pártja kö­vetkezetesen valóra váltotta Lenin és Sztálin útmutatásait. A nehézipar a népgazdaság alapja, a szocialista állam gaz­dasági hallarménak, védelmi képességének forrása, a dolgo­zók jómódú és kulturált éle­tének forrása. Csakis a nehéz­ipar további fejlesztésének feltétele mellett lehet sikere­sen előrelendíteni a népgazda­ság összes ágazatait. Hangsú­lyozta, hogy a párt és a kor­mány, a nehézipar fejlesztésé­ben elért eredményekre tá­maszkodva, jelentős figyelmet fordít a közszükségleti cikk­ek termelésének fokozására is. Hruscsov ezután a szovjet nép életszínvonalának rend­szeres emelését illetően rámu­tatott az építőiparra háruló fontos szerepre. »Országunk­­ban — mondotta — páratlan arányú építkezés folyik. A szovjet állam a háború befe­jezése óta több mint 100 mil­liárd rubelt fordított üzem­­épí­tkezésre. Helyreállítottunk, felépítettünk és üzembehelyez­tünk több mint 8000 ipari nagyvállalatot. A háborút kö­vető években a munkások és alkalmazottak számára össze­sen több mint 200 millió négy­zetméter lakóterületű lakóház épült, a kolhozparasztok és fa­lusi értelmiségiek pedig mint­egy 4,5 millió új házat kap­tak.­­ Hruscsov közölte, hogy az idei lakásépítési program megvalósítása keretében a vá­rosokban és munkáslakótele­­peken összesen 30 millió négy­zetméter lakásterületű lakó­ház, a falvakban pedig hozzá­vetőleg 400.000 lakóház épült. Néhány szervezési kérdés rátért ezután az építőipar­ban mutatkozó fogyatékossá­gokra.­­Erélyesen rá kell vilá­gítani ezekre a fogyatékossá­gokra — mondotta — és min­den erőnket mozgósítani kell kiküszöbölésükre. Bátran kell bírálnunk, konkrétan meg kell neveznünk a bűnösöket, mert a hibáik nem önmaguktól van­nak, hanem azokat elkövetik. Bírálni kell azokat is, akik látják a fogyatékosság díjait, de beletörődnek azokba és nem küzdenek kijavításukért.* Hangsúlyozta, hogy az építés­ügy gyökeres megjavításának döntő feltétele az ipari mód­szerek a­lkal­miazásának továb­bi fejlesztése az építkezések­nél. Közöllte, hogy a legköze­lebbi három évben 402 új gyárat és 200 telepet építenek épületelemek gyártására. Rá­mutatott arra, hogy tanulni lehet a esetiektől, akik a vas­­útépítlkez­éseknél vasbeton­­»talpfákat« gyártanak és ezzel faanyagot takarítanak meg. A Kínában járt szovjet küldött­ségnek alkalma volt kitűnően elkészített vasbeton-póznákat és oszlopokat látni. Az építkezések szervezeti és technikai irányításáról szólva, kijelentette, hogy kis építő­ipari vállalatokkal nem lehet megvalósítani az ipari módsze­rek alkalmazását. Ezért egye­síteni kell az építőipari vál­lalatokat. A Szovjetunióban ez idő szerint több mint 7590 ki­sebb építőipari vállalat van. Határozottan rá kell lépni e vállalatok összevonásának út­jára. Moszkva és más váro­sok tapasztalatai amellett szólnak, hogy nem komplex, hanem szakosított építőipari vállalatokat kell alakítani. Rámutatott ezután arra, hogy az ipari módszerek meg­követelik a típustervek gon­dosabb előkészítését és alkal­mazását. A műépítészek munkája Hruscsov a következőkben a műépítészek munkájáról be­szélt. Megbírálta Mordvinovot, az Építészeti Akadémia elnö­két, ak­i kitűnő szervező és a szalagrendszerű gyorsépítkezés módszerének úttörője. A há­ború után azonban Mordvinov építkezéseinél gyakran meg­figyelhető a pazarlás. Az ér­tekezleten is kitűnt, hogy több műépítész figyelmen kí­vül hagyja az építkezés gaz­dasági vonatkozásait. Mord­­onovot és több kollégáját éppen azért bírálták, mert el­ragadtatták magukat a pom­pás kivitelezésű homlokzatok­tól. »Ni­ncs nézeteltérésünk az építészekkel abban — mondot­ta —, hogy kényelmes lakó­házakat és lakásokat kell épí­teni. Ez fontos kérdés. A ke­vés- és sokszobás lakások szá­mában, méreteiben, a helyisé­gek magasságában — ezekben a kérdésekben rendszerint nin­csenek nézeteltérések, de min­dig jelentkeznek, valahány­szor az épületek homlokzati kiképzése kerül szóba. Egyes építészek tornyokat raknak lakóházaikra. Semmi szükség arra, hogy a lakóházaikat épí­tészeti formákkal templomihoz vagy múzeumhoz tegyük ha­sonlóvá. Ez nem nyújt semmi­féle kényelmet az ott lakók­nak, csupán bonyolítja a la­kóház kihasználhatóságát és drágítja az építkezést. N. Sz. Hruscsov ezután egyes moszkvai épületek külső kivitelezését és belső beosztá­sát bírálta, rámutatott az anyagpazarlás és a célszerűt­­lenség számos esetére. Ismé­telten felhívta a figyelmet az előregyártott vasbeton-elemek használatára és az ilyen lehe­tőségeken felépülő tervek ki­dolgozására. »Vezető építészek — hang­súlyozta N. Sz. Hruscsov — állandóan a művészeti vonat­kozásokat emelik ki és keve­set beszélnek az épületek gaz­daságosságáról és kényelmé­ről. Mi természetesen harcol­ni fogunk a műépítészetnek az építkezés lényegbevágó feladataitól való ilyen elsza­­kítása ellen. Egyes építészek arra hivatkoznak, hogy har­colni kell a konstruktivizmus ellen. Ez azonban sokaknál csak ürügy arra, hogy fecsé­reljék az állam pénzét.* N. Sz. Hruscsov ezután idézte a konstruktivizmus meghatáro­zását a Nagy Szovjet Enciklo­pédiából és kimutatta, hogy a cikornyás építészeti megoldá­sokat kedvelő tervezők sok­szor maguk esnek a konstruk­tivizmus, a formalizmus hibá­jába. Nem vagyunk ellensé­gei a szépnek, de igenis ellen­ségei vagyunk a felesleges dolgoknak. A lakóépületek tetszetős külső formáját az egész épület helyes arányai­val, az ablakok és ajtók ará­nyos elhelyezésével, az erké­lyek megfelelő kiképzésével, a burkolóanyag színének gon­dos megválasztásával, a fal­­elemek ügyes összeválogatá­­sával kell biztosítani. A mű­építészeknek tudniuk kell el­számolni a nép pénzével. Ez nagyon komoly kérdés. Az értekezleten sok p­anasz hangzott el az építkezési elő­irányzatok szétforgácsolása, az építkezési határidők túllépése, az elégtelen építőanyagellátás miatt. N. Sz. Hruscsov felso­rolt néhány úgynevezett „sza­kállas” építkezést, amelyek az előirányzatoknak a trösztön belüli szétforgácsolása követ­keztében jelentkező gyenge pénzellátás miatt hosszú évek óta húzódnak. Vonatkozik ez néhány vasútvonal építésé­re is. Rá kell mutatni — mon­dotta Hruscsov —, hogy a mű­építészek között, így az Épí­tészeti Akadémián is vannak olyan elvtársak, akik szembe­helyezkedtek egyes műépíté­szek helytelen elgondolásai­val, de ellenvéleményüket nem vették figyelembe. Érte­kezletünk nagy érdeklődéssel hallgatta Gradov elvtárs fel­szólalását a szovjet műépíté­szet feladatairól. Mások is he­lyesen utaltak a formalista torzítások leküzdésének szük­ségességére, a klasszikus örök­ség kritikai felhasználására, továbbá arra, hogy a műépíté­szetet szorosabb kapcsolatba kell hozni a korszerű techni­kával és az építkezés egészé­vel. Fokozni kell az igényességet az építőkkel szemben N. Sz. Hruscsov ezután pél­dákkal igazolta, hogy számos építési tervpályázat elbírálása­kor az épületek külső díszíté­sét tekintették döntő szem­pontnak, s igazságtalanul ítél­tek oda számos kitüntető dí­jat. Az építkezések ellenőrzésé­ről és általában az építkezések minőségeiről szólva Hruscsov rámutatott arra, hogy nem­törődömség figyelhető meg az elkészült lakóházak átvételé­nél, s az építkezés hibái miatt a ház átadását rövid időn be­lül már kisebb-nagyobb javí­tások követik. Mindezekből az a következtetés szűrhető le, hogy fokozni kell az ellenőr­zést és az igényességet az épí­tőkkel szemben, jobban figye­lembe kell venni a lakók ja­vaslatait. Hruscsov ezután a költség­­vetés jelentőségéről beszélt és hangsúlyozta, hogy az építők keresetének növekedését, anyagi helyzetének további javítását csakis a munka­ter­melékenység emelkedése hoz­hatja magával. Az építők munkabéremelésének kérdése éppen ezért szoros kapcsolat­ban van a munkatermelékeny­ség emelkedésével. Szocialista felhalmozás, a termelés bőví­tése és a nép anyagi színvona­­lának emelése csakis ilyen körülmények között érhető el. Adatokkal bizonyította, hogy a XIX. pártkongresszus óta a­­ reálbérek az előirányzottnál nagyobb százalékban növeked­tek a munkatermelékenység­hez képest.­­ Hruscsov ezután külön ki­tért az útépítés és a falusi építkezés kérdéseire és hang­súlyozta a betonútak építésé­nek fejlesztését. A kolhoz­házak építésével kapcsolatban rámutatott arra, hogy olyan lakóházakat kell építeni, ame­lyek megfelelnek a kolhoz­­parasztok megnövekedett kul­turális igényeinek. Végül beszélt arról, hogy a városokban, de különösen fal­vakban nincs elég filmszínház. Több filmszínházat kell építe­ni, több jó filmet kell gyárta­ni. Befejezésül a következőket mondotta: Évről évre növekszik a szov­jet állam hatalma. Győri ütemben fejlődtek országunk népgazdasága, szakadatlanul emelkedik a nép jóléte és kul­túrája. Ez a kommunista párt helyes, lenini politikájának eredménye. Minden sikerünk ékesszólóan bizonyítja a szov­jet nép teljes összeforrottsá­­gát, a kommunizmus nagy ügye iránt érzett odaadását. Értekezletünkön sok helyes javaslat hangzott el. E pozitív tapasztalatokra felépülő javas­latokkal sokezer építő fog megismerkedni szerte a Szov­jetunióban. Ha összefoglaljuk és általánosítjuk az itt ismer­tetett hasznos tapasztalatokat és lelkesen hozzáfogunk az elő­terjesztett javaslatok végre­hajtásához, az élenjárók mun­kamódszereinek meghonosítá­sához, ha erélyes harcot kez­dünk a hibák kiküszöbölé­séért, akkor lényegesen meg­gyorsítjuk az építkezések üte­mét és javítjuk azok minősé­gét. Annak a meggyőződésemnek hangoztatásával zárom beszé­dem — mondotta Hruscsov —, hogy az építők, a műépítésziek, a tervezőmérnökök, az építő­­anyagipar, az építési és útépí­tési gépipar, a tervezővállala­­tok és a tudományos kutató­intézmények dolgozói becsület­tel teljesítik a párt és a kor­mány által rájuk bízott fel­adatokat, még magasabbra emelik építkezéseink színvona­lát, ütemét és minőségét, gyor­sabban átadják rendeltetésük­nek az új gyárakat, bányáidat és erőműveket, olcsóbban, job­ban és szebben fogják felépí­teni a lakóházakat, iskolákat és kórházakat. Dankó Gyuláék cseréptetejű üvegverandás kis házát der­medt gyümölcsfák veszik kö­rül. Innen, ebből az ecseri ház­ból indult el 1944. december 28-án éjjel Steinmetz kapitány utolsó útjára. Nyikorog a kapu, amikor be­lépünk. Az öreg Dankó bácsi, MÁV nyugdíjas, ott ül a kony­hában, a kályha mellett. — Hát igen — mondja las­san, elgondolkozva —, itt la­kott. Tíz esztendő múlt el az­óta, hogy a községünkbe ér­keztek a felszabadító csapatok, s mi újra kimehettünk az ut­cára, a pincerabság után. Más­nap találkoztam a kapitánnyal. Magyarul szólal meg­­a szovjet kapitány .• Rokonainknál voltunk láto­gatóban a sógorommal, s haza­­felé menet a főutcán egy fiatal szovjet kapitány jött velünk szembe másodmagával. Vállas, szikár fiatalember volt a kapi­tány. Köszöntöttük. Tiszta ma­gyar kiejtéssel válaszolt s el­nevette magát, mert úgy meg­lepődtünk szaván, hogy alig akartunk hinni a fülünknek. Aztán megkérdezte, hol­­kap­hatna szállást, összenéztünk a sógorommal és mindjárt felajánlottuk egyik szobán­kat. Velünk jött, megnéz­te a lakást, ott is maradt. Alighogy lerakodott a szobá­ban, kijött hozzánk, bennünket meg nem kellett biztatni, ostro­moltuk a kérdéseinkkel felesé­gem is, sógorom is, meg én. Hogyisne, mikor olyan nagy­szerű érzés volt egy szovjet tiszttel anyanyelvünkön be­szélgetni. Fáradt lehetett a kapitány, de azért szívesen fe­lelt mindenre, amit kérdez­tünk. Újságokat húzott elő a zsebéből, cikkeket olvasott fel és azonnal lefordította. Mond­ta, hogy hét nyelven beszél. Lestük minden szavát, felesé­gem meg sóhajtozott nagyokat, a mi nagy fiaink miatt, aki katona volt. Nem tudtuk, mi van vele. A kapitány meg­ígérte, utánanéz majd a fo­golytáborokban. Ezt már nem tehette meg ... Mert meggyil­kolták a mi kapitányunkat azok... azok a ... — Dankó Gyula bácsi keresi a szavakat, kezével a levegőbe csap. — Akarják megnézni a szo­bát, ahol lakott? Néhány lépcső vezet fel a konyhából a kis, ízlésesen be­rendezett, tiszta szobába. Úgy van minden itt, ahogy akkor volt. Nem tudtunk betelni a szavával — Ezt az ágyat vetettük meg neki — mutatja Dankó Gyula —, megágyaztunk, de nem aludt benne soha, sze­gény. Délután fél négy tájt ér­kezhetett s késő estig mind csak beszélgettünk. Sok kibe­szélni valónk volt, mert úgy éreztük hamarosan, hozzánk tartozik, mintha régi bará­tunk, ismerősünk lett volna. Min­ket az érdekelt persze leginkább, hogy mikor lesz vége a háborúnak. Biztatott bennünket: hamarosan vége lesz, a fasiszták már nem tarthatják magukat sokáig. Apróra cseprőre kikérdezett életünkről, beszélt Moszkvá­ról, a szovjet emberekről, a munkájáról, elmondotta, hogy magyar származású ő is. Pé­csett született. Nem tudtunk betelni a sza­vával. Minden, amit mon­dott, számunkra új volt s mégis ismerős. Mondta is a fe­leségem, hogy »Kapitány úr, maga éppen a mi vágyainkat mondja ki«. Nagyon megille­­tődöttek voltunk mindnyájan. Olyan különösnek tűnt, hogy itt is,­ velünk,egy fiatal, ked­vesarcú szovjet kapitány, s a mi gondjainkról, bajainkról kérdezősködik. Mikor ezt meg is mondtuk neki, mosolygott s amíg élek, nem felejtem el, amit akkor válaszolt. Azt mondta: »Úgy van az, hogy a dolgozó emberek útjai előbb vagy utóbb, de biztosan talál­koznak..« Ismét elhallgat Dankó Gyu­la, pipáját piszkálgatja. Lát­juk, elérzékenyül nagyon. Mentegetőzik is: »Az öregem­bernek hamar elfutja a sze­mét a könny, mert gyenge már a szeme« — mondja. — Sokat beszélgettünk róla azóta is. Többször kint járt nálunk az édesapja, Steinmetz István, aki most a Közlekedés­­ügyi Minisztériumban dolgo­zik, meg a két nővére is. Hányszor elmondottam én már a nálunk töltött utolsó órák emlékét. Vártuk virradatig — Délután fél 4-től este 11-ig beszélgettünk. Ekkor egy orosz katona kopogtatott be, a kapitányt kereste. Láttuk, szolgálatban van, jelentett va­lamit a kapitánynak, ő felkelt, begombolta a zubbonyát, s mondta, mennie kell. — Hová? — kérdeztük mindannyian, s valami furcsa, szorongó érzésem támadt. Saj­náltuk volna, ha elmegy tő­lünk a kapitány, ő mintha megérezte volna gondolatain­kat, mosolygott biztatóan, úgy mondta: — Nemsokára visszajövök, kérem fűtsenek be a szobám­ba ... Aztán kilépett az udvarra, elkísértük a kapuig, ott be­szállt a reá várakozó­­ gépko­csiba. Induláskor búcsút intett nekünk, mi meg visszamen­tünk a házba, befűtöttük a kapitány szobáját és egészen virradatig vártunk rá, de nem jött vissza többé. Másnap feleségem levágta egyetlen megmaradt kakasun­kat, hogy ünnepi ebédet ké­szítsen. Elkészült az ebéd, de nem ültünk asztalihoz — a kapitány nélkül. Vártuk. Késő este holtan láttuk viszont. Kedves arca csupa vér volt, golyók tépték a testét... — Hát ennyit tudok — mondja Dankó Gyula —, meg még azt, hogy sóikat olvastam, halottam én háborúikról, de hogy parlamentert meggyil­koltak volna, arról nem hallot­tam soha. Arra csak német fasiszta gyilkosok voltak ké­pesek. Fehér zászló géppuskat vízben 1944. december 28jának éj­jelén Steinir.Titz kapitány a szovjet pa­­aracsnokságra ment, ahol megtudta, ho­gy parla­menterként átviszi­ a szovjet­­hadsereg ultimátumot a fa­siszta csapatok parancsnoksá­gához. 29-én délelőtt indult el, kocsiján magasra tűzött fehér zászló lobogott. A fasiszták már várták, hiszen előzetesen hangszórókon, röplapokon tu­datták a nácikkal és Buda­pest lakosságával jövetelét. Ugyanebben az időpontban indult el Budaörsről Oszta­­penko kapitány, a másik szov­jet parlamenter és a német állások felé. Elindultak, hogy megmentsék a város békés lakosságának életét, Budapest kincseit. Fehér zászlót tartot­tak magasra. Ez a fehér zászló az erősek zászlaja volt. A számbelileg, fegyverzetileg nagy fölényben levő, a várost körülzáró szovjet hadsereg mutatta fel, hogy elkerülje a felesleges vérontást. A gyilkosok jól ismerték a nemzetközi egyezményeket, jól látták a felhér zászlót, tudták, miért jön a kapitány, de amikor gépkocsija Vecsés határában a német állások elé ért, elhangzott a parancs s géppuskatűz zúdult a par­lamenterre. Kolivanov őrve­zető holtan borult a volánra, Steinmetz kapitány még golyó­tól találtán is kiugrott az autóból, pár lépést tett még előre, aztán lerogyott, de amíg élet volt benne, magasra tartotta a fe­hér zászlót a vá­ros felé, ahol a pincék mé­lyén szívszoromtatva lesték az emberek a híreket. A budai oldalon Osztapenko kapitányt két magyar tiszt követelésére — a­kik később életükkel lakoltak ezért — fo­gadták a nácik,­­majd amikor az ultimátumot esztelenül el­utasították és Osztapenko ko­csiba szállt, hátulról orvul tü­zet nyitottak rá A gyilkosságban következe­tesek a fasiszták. — Csak a gyilkosságban, pusztításban következetesek — Ezt mondogatjuk Dankó Gyuláék házánál. Egy újság fekszik az asztalon. Belepil­lantok. A francia parlament ratifikációs vitájáról tudósít az első oldal — Már olvastam — vála­szolja kérdésünkre Danikó Gyula. — Ismét fel akarják fegyverezni őket. — Mi a véleménye róla? —_Gyalázat — mondja. —■ Mi tudjuk, hogy milyen gya­lázat, Csapó György Szerdán délután koszorú­zási ünnepségeket tartottak Steinmetz és Osztapenko ka­pitány, a fasiszták által meg­gy­ilkolt hős szovjet parlamen­terek emlékműveinél. Vecsésen, a Steinm­m­e­tz-em­­­léknaűnél Fejes Lajos, a XVIII. ker. tanács végrehajtó bizott­ságának titkára mondott em­­lékibeszé­det. Osztapenko kapi­tány emlékműve előtt Simon József, a XI. kerületi népfront­­bizottság titkára emlékezett meg a hős szovjet pak­liamum­­terről ANYAGBESZERZŐK! KISIPAROSOK! FIGYELEM! A MŰSZAKI BIZOMÁNYI VÁLLALAT ÜZLETEI: VI., Sztálin út 28. Gépek és egyéb műszaki cikkek: VI., Nagymező utca 38. Villamossági cikkek: VIll., József körút 81. Szerszám, forgácsolószerszám. Műszaki cikkeket bizományi értékesítésre átvesz állami szektortól és magánostól Majort­izes AZ ANYÁK ESKÜJE Az MISOSZ felhívása a magyar nőkhöz A földkerekség összes asz­­szonyát minden bizonnyal egyetlen, de hatalmas kötelék fűzi össze: az anyaság. És kü­lönösen szorossá válik ez a kötelék, ha a gyermeket közös veszély fenyegeti: a háború ré­me. Ennek a közös nyelven beszédesnek s a szem­ek pillan­tásából is . olvasni tudásnak voltunk szem- és fültanúi szerda délután az Országos Tervhivatal kultúrtermében, ahol Nagy-Budapest minden kerületéből a legkülönbözőbb foglalkozású és az otthonuk­ban dolgozó anyák gyűltek ösz­­sze. Ezek az asszonyok,­­akik közül soknak fejkendője alól ősz hajfürtök csillantak meg és akik között nem egy volt, akinek arcán az első gyerme­két váró anya boldogsága pi­hent, egy közös gondolatban forrtak itt össze. Ugyanaz az erőteljes tiltakozás hangzott fel egy öreg, töpörödött asz­­szony hangján, aki három gyermekét vesztette el a múlt háborúban, min­t a fiatal anyák csengő szavaiban. Cso­dálatosak az asszonyok, csodá­latosak az anyák. Dr. Judák Ferencné, orvos felesége, más­fél hónap múlva várja hete­dik gyermekét. Felállt s saját költötte versét mondta el. — Hogy ér rá a hat gyermek mellett erre is? — fordultam hozzá. — Erre is rá kell érni. Fák­lyát kell lobbantani mások lelkében is — felelte »Az anyák esküje« című hatásos vers szerzője.* Az Országos Tervhivatalban szerdán délután tartott anyák gyűlésén a X. kerületi Úttörők­­ Házának ének- és zenek­­ara , szórakoztatta az egybegyűlte­ket, majd Palotai Erzsi elő­­adóművésznő mondta el Móra Ferenc egyik elbeszélését.­ Az anyák gyűlését az MNDSZ részéről Bassa End­réné nyitotta meg, azután Né­­methné Sárfi Rózsit, ország­gyűlési képviselő tartott be­számolót,­­majd felolvasta az MNDSZ-nek a magyar nőkhöz szóló­ felhívását, mely többi között így hangzik: . „Igazságos ügyünk és erőnk tudatában csatlakozunk az Or­szágos Béketanács felhívásához és felemeljük szavunkat Nyu­­gat-N­ém­e­tország újrafelfegy­­verzése ellen. Fennen hirdet­jük a világ többi népeivel: bárhogy mesterkedjenek is kü­lönböző parlamentekben, az utolsó szó a népeké. Városok­ban és falvakban az MNDSZ- szervezetek tartsanak tiltakozó gyűléseket és beszéljék meg, hogy mit tehetnek az anyák együtt és külön-külön is a bé­kéért. Mindenütt hallassák tiltakozó szavukat, hadd hall­ja meg barát és ellenség egy­aránt: egy 10 milliós nép szent fogadalma az, hogy minden erejével megvédi a békét. Helytállás a termelésben, föld­jeink jó megművelése és az állammal szembeni kötelezett­ségek pontos teljesítése vezet hazánk erősítéséhez, a jómód emelésén keresztül a béke vé­delméhez. Úgy védjük meg a békét, hogy még egységesebbé, még erősebbé, még boldogab­bá tesszük az országot. Családotokért, gyermekeitek életéért, szabadságunkért és boldog jövőn­kért legyetek hű és állhatatos harcosai a béke­mozgalomnak! Tiltakozzatok hangos szóval és tettel Nyu­­gat-Németország újrafelfegy­­verzése ellen.*

Next