Magyar Nemzet, 1955. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-07 / 5. szám

Péntek, 1955. január 7. CSOKONAI KÖLTŐI CÍMERE Csokonai József seborvos a borbélycéhnek volt tagja Debrecenben, de mesterségé­hez, s egyéb tudományokhoz is jobban értett, mint bőrét­­váló, foghúzó, eret vágó ipa­­rostársai. Azért is választották meg a céh atyamesterévé, s a városi orvosdoktorok azért kérték segítségét nem egyszer. Passziói is rávallottak, hogy nem afféle közönséges mes­terember. A történelemhez, költészethez, még a művészet­hez is értett egy kicsit. Össze­gyűjtötte, lemásolgatta Debre­cen történelmének nevezetes emlékeit; naplójában véle­ményt mondott a város ügyei­nek intézéséről. Könyvei közt verseskötetek is voltak az or­vosi szakkönyvek mellett. Raj­zolt, festett a maga mulatsá­gára, naplóját színes képek­kel illusztrálta. Mihály, a seborvos első gyermeke, 1773-ban született. Ebben az évben festette meg Csokonai József — talán ép­pen a fiúgyermek jövőjére gondolva — a családi címe­rét. Kardra tűzött törökfejjel, lándzsás zászlós vitézeikkel ékeskedett a címer, annak bi­zonyságául, hogy az Erdőcso­­konyáról, Somogyból származó család valamelyik őse rászol­gált egykor a Vitéz névre. A hajdani hőstett azonban fele­désbe ment, a nemesi jogok­kal együtt. A városi polgár­életbe beletanult apának csak titkos óhajtása lehetett, bár­csak újszülött gyermeke visz­­szaszerezné majd a család régi kiváltságát, tekintélyét. Sok szép képességet mu­tatott Mihály mér kisdiákko­rában, de olyat egyet se, ami­ből az ősi címer megaranyo­­zását remélhették volna. A könyveket bújta, verseket írt — egyszóval olyan hivatás felé hajlott, amely nemhogy dicső­séget, de még kenyérkeresetet sem ígért. A nemesi virtusokat sem­mire sem becsülte. Senki vérét nem kívánta ontani, sem bé­kében, sem háborúban. Mikor pedig verselgető diák­ból ifjú költővé cseperedett, verseiben is megvallotta iszo­­nyodását a háború szörnyűsé­geitől. Tizenkilenc éves volt, mikor az osztrák császár hadi szövet­ségre lépett császár- és király­társaival a respublikát kikiáltó francia nép ellen. Csokonai is a forradalomért lelkesedett, mint költő-mesterei Batsányi, Kazinczy, Földi János, őt is kétségbeej­tette az az eshetőség, hogy »ledől a szabadság most emelt oltára« (Batsányi), hogy a forradalmi Párizst ellensé­ges hadak dúlják fel. Ez az aggodalma adhatott indítást arra, hogy megírja A had című versét, a vérengzé­sek elleni tiltakozását: ledre. Ma is megvan néhány levelén ez a költői címer a Széchényi Könyvtár gyűjte­ményében. Ovális keretbe, olajág koszorúba foglalt lant, csillag és repülő galamb. Ne csak a kedves régi szo­kást lássuk ebben a rajzban, hanem a költői vallomást is. A hagyományos jelképekkel a maga hivatását és karakterét akarta ábrázolni: a galamb és olajág lantosának, a béke, élet­öröm költőjének tudta magát. Csokonai költői címerét ré­gebben is ismerték, de csak azok, akik a kézirattár kin­cseit megnézhették. Bájosnak tartották a pecsét rajzát, de fontosnak nem. A közelgő országos Csoko­­nai-ünnepségekre — a költő halálának százötvenedik év­fordulójára — ezt az elfele­dett pecsétet választották emblémának. A meghívókon, plakátokon, a Nemzeti Mú­zeum kiállításán ez a galam­bos, olajógas címerrajz fog emlékeztetni a magyar költé­szet első nagy békehírnökére. Vargha Balázs A halálnak sok száz cifra mészárossá Áldozatainak nyakait csapdossa; Örül, mikor látja, hogy­ embertársának Vércseppjei dühös karjára omlanak; Hízik az előtte fetrengő jajától S tiszteletet kíván gyilkos szablyájától. Meg ne ítéljetek, emberek, ha kérdem: Ez-e a valódi virtus és az érdem? Melyért nagy híve lett sok gyilkos hóhérnak, Pennáján az etet dicsérő Homérnak. Hát már a gylkosság, szent egek, isteni Dicső virtus? annyi embert öldökleni? Az ártatlanoknak felkoncoltatása, A szelíd városok s faluk feldúlása Olyanok-e, melyek által lehettenek Sok száz gazemberek hérek és istenek? Bárcsak hazánk, melynek minden krónikája Még eddig csak ilyen hentesek táblája, Adna már ezeknél egy szebb matériát, így Írhatnék én is dicsőbb históriát. Amiben Az estve, Konstan­­cinápoly, Marosvásárhelyi gondolatok, Tempefői írója — a húszéves Csokonai remény­kedett, az mind semmivé vált. Nem béke, felvilágosodás, pol­gári fejlődés korszaka várt árva hazánkra, hanem véres terror és véres háború. Ha a kétfejű sas rettentő erere Számába lágy szivem Íródni nem mere. Hadd legyek egy nyájasb tábornak embere, Amelynek kétfejű galamb a címere. •— írta egyik tréfás versében. Erős meggyőződése lett, hogy költészettel, művészetekkel kell kultúrához szoktatni a barbár magyar nemességet. »Poézison, széptudományokon kell kezdenünk a munkát, ha valaha örömét a­karjuk látni. Egy hadra termett nemzetnek erkölcseit addig meg nem sze­visszatért m­m­ár olajággal a frigy, A kemény hadnak kialudt kanóca, Múlik a jajszó, s örömünket áldott Béke tetézi. Béke! frigy! óh két nevezet! mi hányszor Értetek hányszor, s de hévén sohajtánk! Négy betű: négy-négy poharat csapok fel Értetek én is. Éljen a szent frigy szomorú hazánkban, Fel ne lázadjon soha békeségü­nk; Hogy sok esztendő elejére Jussunk ilyen örömmel. Ah ti felperzselt legelők párássá! Összeállít várak s faluk omladéki! Vérbe tajtékzó patakok! s dögöktől Büzleten ég, föld! Ah, ti borzasztó fene látomások! . .. Félek ily gyászhírt ecsetemre venni — Átkozott volt az, ki előbb örök hírt Hadba vadászott. A fegyveres, véren családi hnert ő is ismerte apja nap­ijából. De már régen idegen­­edett tőle, nem is egy oikból. Rousseau hívéhez, a francia­orradalom tanítványaihoz nem ilett holmi nemesi kérkedés, az ingatag családi tradíció­gyébként sem adott alapot ma, hogy ezt a címert hasz­­nálja. S ami legfontosabb e­gyéniségével, békevágyával em tudta összeegyeztetni a sm­er harciasságát. Tiltakozni nem lehetett már a háború ellen, nem olyan vi­lág volt itt a magyar jakobi­nusok kivégzése után. A ne­mesi felkelők buzdításával is megpróbálkozott egyidőben, de saját szavait is megcáfolva, újra meg újra áhítozott a bé­kesség után: lídíthetjük, míg gusztusát meg nem kezdjük édesíteni. Úgy bántak azzal minden más nem­zetek, melyek a felségesebb tudományokig felhatotlanak.« A francia háborúk első szü­netét, az 1797-ben kötött cam­­poformból békét ujjongó ódá­val köszöntötte. Címerre, vagy legalább is pecsétnyomóra azonban min­denképpen szüksége volt. Le­veleit egyre-másra küldözgette barátainak, meg a tisztessége­sebb főuraknak, mér ezért is törnie kellett a fejét, hogy milyen címer, milyen pecsét illenék hozzá. Nem tudjuk, hogy miikor tervezte el, mikor csináltatta meg, de az bizonyos, hogy élete utolsó éveiben már címe­res pecsétet nyomott a leve­ Kétrészes magyarul beszélő lengyel film Magyar Nemzet A CARMEN új szereplőkkel Bizet operájának előadása új szereplőkkel gazdagodott. Don José nehéz szerepét Ke­néz Ernő énekli. Hangjának hősies ereje, gazdag árnyalása kiválóan alkalmassá teszi e lírai tenorszerep eléneklésére. Minden jogunk megvan annak feltételezésére, hogy biztosabb színpadi mozgással, az áriák gazdagabb és sokrétűbb kidol­gozásával kitűnő Don José vá­lik belőle. Szilvási Margitot színpadi játéka, a szerep igen jó kidol­gozása alkalmassá tenné Car­men eljátszására. Hangja azonban nem elég mélytüzű, gazdagon árnyalt és terjedel­mes, mint azt ez a szerep meg­kívánná. Ezért az egyébként kitűnő énekesnőnek nem tel­jesen sikerült kifejeznie a Carmen érzelmeinek vadságát, csapongó hullámzását Házy Erzsébet hangja nagy­szerűen szárnyalt Frasquita szerepeiben, Szőnyi Olga, má­sik fiatal énekesnőnk is jó volt mint Mercedes, bár utóbbi szerepe színpadi játék tekin­tetében még bizonyára jobban elmélyül. Kitűnően szerepelt a fiatal, tehetséges Tóth Mik­lós is, mint Zuniga hadnagy. Az opera régebbi szereplői közül Svéd Sándor kitűnő Es­­camillója és Szecsődy Irén na­gyon szépen megformált, csen­gőhangú Micaelája növelte az előadás fényét és szépségét. Tóth Péter ige­n jól, a carmeni tempó megkívánta nagy len­dülettel vezényelte a zenekart. (gábor) NAPLÓ JANUÁR 7 A toll és a szedőszekrény ördögének jóvoltából három hiba is becsúszott szerdai szá­munk Huszka Jenő új operett­jéről szóló cikkébe. A »Szép Juhászné« című daljátékával kapcsolatban operettzenénk nagy mesterének nemcsak hír­nevét, de korát is öregbítettük. A zeneszerző még nincs 83 éves, mert 1875-ben született s csak áprilisban ünnepli 80. születésnapját. A cikk Huszka Jenőnek tulajdonította Hervé »Nebántsvirág« című operett­jét. Cserébe nyilván az egy­kori francia muzsikus vállal­hatta volna az »Arany­virág «-ot, Huszkáét. Virág és virág között ugyan van kü­lönbség, de mindkét operett zenéje behízelgően bájos. Minthogy három a magyar: egy »nem« szócska kimaradá­sa zavarossá tette a cikk meg­állapításait a kitűnő szöveg­könyvről.­ Ormándy Jenő, a filadelfiai filharmonikus zenekar világ­hírű magyar főzeneigazgatója 1955 tavaszán az egész együt­tessel európai hangverseny­­körútra indul.Fr* * 200! 250! Két jubileumi elő­adás számjegyeit olvassuk a pesti plakátoszlopokon. Két­­századszor játsszák Rostand művét a Cyrano de Bergera­­cot s kétszázötvenedszer Sár­­közy operettjét, a Szelistyei asszonyok­at. Operaházunk próbaszobái­ban erőteljesen dolgoznak a »Kérők« című új magyar dal­mű és a Tannhauser előkészü­letein.A Az európai művészeti sajtó­ban élénk visszhangot keltett több világhírű nyugat-berlini operaénekes — köztük Mar­­garete Klose kamaraénekesnő — elhatározása, hogy az új évadtól kezdve a kelet-berlini újonnan megnyíló dalszínház­hoz szerződnek. Klose asszony nyilatkozatában elmondotta, hogy az Unter den Lindenen újjáépült operaszínháznak Erich Kleiber lesz a vezetője s vele szívesen dolgoznak együtt a művészek. Az ősszel kezdődő évad megnyitó dísz­előadásán Beethoven Fidelió­­ját hozzák színre.­­ A Csokonai évfordulóra ké­szül a győri színház Kemény Egon i Lillae című daljátéká­val. Újságíróbált rendez a Ma­gyar Újságírók Országos Szö­vetsége. Az érdekes hagyo­mányt elevenítő vidám ese­ményre a tervek szerint feb­ruár 12-én kerül sor. * A londoni *The Times* de­cember 29-i számában méltat­ja Kodály Zoltán II. vonósné­gyesét a Végh-kvartett kitűnő előadásában.­ Mikszáth Kálmán »Beszter­­ce ostroma* című regényéből dalműváltozat készül. Szöve­gét Romhányi József írja, ze­néjét Sugár Rezső kompo­nálja.□ Világirodalmi Tájékoztatót ad ki ezentúl havonta az író­szövetség. Az új folyóirat a szovjet és népi demokratikus irodalom szemléje mellett is­merteti az egész világ új iro­dalmi alkotásait, eseményeit.­­ Ki emlékszik a néma­filmek egykor ünnepelt »sztár«-jára, Asta Nielsenre? Most 71 éves és — mint a dán újságokban olvassuk — főszerepet ját­szott egy televízión közvetített egyfelvonásosban.­­ A Rákóczi hadnagya című filmből közöl képet a l’Hum­a­­nité egyik legfrissebb száma abból az alkalomból, hogy eb­ben az évadban Párizsban is bemutatják. Hat másik ma­gyar filmet is megvásároltak a francia mozik számára, így az Akváriumot és az Ecseri la­kodalmast is.­ A József Attila Szabadegye­tem téli szünidő után január 12-én kezdi meg ismét előadá­sait.A A » Taní­tónő”, Bródy Sán­dor nagyszerű társadalmi drá­mája Jókai-színházi előadá­sain is. Nagyiné szerepét Peéry Piri játssza felváltva Halasi Mariskával. A »Tanító­­nő«-t műsorára tűzte a győri Kisfaludy Színház is. A szín­ház fiatal művésznője, Ol­­savszky Éva játssza a címsze­repet. A premier január 12-én . Keresztury Dezső tart elő­adást az Irodalomtörténeti Társaság január 10-i, felolva­sóüléssel egybekötött közgyű­lésén: «Irodalmi emlékeink védelme« címmel. Az ülés szín­helye: a Tudományegyetem aulája. SZEMTANÚ : MAGVETŐ Január 1-én alakult meg az új irodalmi kiadó, a Magvető, s aki olvasott vagy hallott már a programjáról, örömmel köszönti. A tervek azt ígérik, hogy az új könyv­kiadó már i­dén jó magyar írónak nyilvá­nosságot ad majd. Jókívánságok helyett hadd mondjunk el itt csak egyetlen gondolatot. Azt, hogy az új, szocialista törekvésű irodalom érdekében a nemzeti iroda­lom folytonosságát, a drága és féltett hagyományok életét is őriznie kell a Magvető­nek. Az idő, mely minden szer­kesztőnél pontosabban elvégzi a kiválasztás érzékeny mun­káját, mely nem kíméli a di­vatot, de megment a feledés­től minden értéket, sok min­dent amúgy is eldöntött már. De hallgatni kell rá! Meghal­lani, például, amit arról mond, hogy Móricz előtt is milyen sűrűvérű realizmus élt ebben az irodalomban: Cholniky Viktor, Gozsdu Elek, Iványi Ödön, Justh Zsigmond, Papp Dániel, Petelei István, Thury Zoltán és Török Gyula nevére kell csak emlékeznünk. Tol­nait, Bródyt tán fölösleges is megemlíteni. Mindez a Szép­­irodalmi Könyvkiadó­nak is feladata, hiszen a Magvető főként új magyar irodalmat ad ki, de azért mégsem mellé­kes szólni róla itt is. Minden új vállalkozás sok mindent segíthet, pótolhat. Jó munkát kivárnunk a Magvető­nek, méltót Móricz Zsigmond­nél tanult nevéhez. SZÁZ SZERELMES VERS Karácsonyra jelent meg a Száz szerelmes vers című an­tológia, melyet orosz és szov­jet költők műveiből Gáspár Endre szedett össze és ültetett át magyarra. Szép kis könyv, nemcsak a külseje szép és tartalmához illő, hanem szép belül is, mert jelentős költők versei sorakoznak benne egy­más mellett. Összegyűjtése és kiadása igen jó gondolat volt s ezért a kiadót elismerés illeti. Minden olvasónak örö­me telik a Száz szerelmes vers­ben, a kötetek jó részét el is kapkodták már. Csak az nem jó, hogy a kö­tet címéből senki sem gyanít­hatja: orosz és szovjet költőik száz versét kapja kézbe. S ez eléggé különös eljárása a kö­tet gazdájának, az Új Magyar Könyvkiadóik. Nem tudjuk például, mit szólnának a magyar költők, ha a Szovjetunióban, vagy bárhol másutt versantológiát adnának ki a műveikből s elfelednék odaírni a címlapjára, hogy a magyar költők versek. Kár szaporítani az érveket. A Száz szerelmes vers új ki­adása reméllhetőleg minél előbb megjelenik s akkor tán mégsem feledi el a könyv­kiadó, hogy Puskin és Ler­montov, Majakovszkij és Tyi­­honov nevére felhívja a vá­sárlók figyelmét s ráírja a kö­tet címlapjára alcím gyanánt: »Orosz és szovjet költők an­tológiája.* 3. CSÖNDES GYŐZELMEK Vannak művészeti életünk­nek eseményei, melyekről alig esik szó s amelyek mégis fon­tos eredmények egy-egy mű­vész pályájának. Hadd említ­sünk meg csak kettőt. Bortnyik Sándor »Korszerű­­sített klasszikusok” című ki­állítása a mai magyar festője művészi magatartásának, fes­tői stílusának, jóízű, nagyon baráti szellemű paródiája. Egy képzőművészeti így írtok ti, s épp oly találó, mint a Ka­rinthy könyve. Már önmagá­ban véve is szép teljesítmény, arról nem is szólva, hogy sok bíráló szóval felér. Emellett teli jobbnál-jobb ötletekkel, igaz, emberséges humorral. Bortnyik Sándor kiállítása igazi különlegesség, s nagyon emlékezetes állomása a kitűnő művész pályájának. Móricz Zsigmond remek kis novellájából írt filmet Móricz Virág. Régebben bemutatták már a mozikban s ugyancsak alig esett szó róla a nyilvános­ság előtt. Ami megérthetetlen — ez a novella s a film címe, egy műsorban játszották az Én és a nagyapám-mal. Móricz Vi­rág nagyon híven tudta a film műfaján közvetíteni az ere­deti novella mondani­valóját és szinte minden rezdülését, s emellett ez a rövid művecske Gertter Viktornak, a rendező­nek egyik legnagyobb eddigi teljesítménye. Művészi eszkö­zei egyszerűek, majdnem sze­mérmesek, apró mozdulatok­kal közölnek nagy társadalmi és lelki tartalmakat. Gertler Viktor művészi erényei új ol­dalukról mutatkoznak meg új filmjében. Sok hasonló csöndes győze­lem van még a művészetben. Hadd törjük meg a csöndet, hadd szóljunk egy jó szót ezekről az igazi maradandó sikerekről. Sebestyén György DÍSZOKLEVÉL! Egy női zeneszerző sikere Zenei életünk újabb nem­zetközi sikert könyvelhet el, egy nem könnyű műfaj, a ka­marazene területén. E héten érkezett meg Olaszországból az a díszoklevél, melyet Szőnyi Erzsébet zeneszerző (Kodály Zoltán tanítványa), zeneakadémiánk tanárnője nyert a­­Quartello ditaliai pályázatán, zongoraszonátájá­val. — Negyvenegy nemzet zene­szerzői vettek részt a pályáza­ton — mondotta nekünk Szőnyi Erzsébet — s igen bol­dog vagyok, hogy művemre felfigyeltek. A kamarazene­pályázatra még a nyáron küld­tem ki szonátáimat, sorsáról nem tudtam semmit egészen mostanáig, amíg megkaptam a zsűri elnökének levelét és a díszoklevelet. Meg kell jegyez­nem, hogy az első díjat nem adták ki. Közönségünk bizonyára ér­deklődéssel várja a kitüntetett zenemű magyarországi bemu­tatóját. Rádióbírálat Felgördül a függöny... SZERDA. Örvendetes jelen­ség, hogy a rádió mind erő­teljesebben szentel figyelmet az egész ország kulturális éle­tének a szokásos kis riporto­kon és tudósításokon kívül is. A városokról szóló műsorok, a vidéki írók műveiből össze­állított félórák érdekesek és hasznosak. Ezzel kapcsolatosan új műsorszámmal jelentkezett szerdán a Petőfi-rádió. Egy­órás zenés színházi közvetítés­sel Debrecenből, megszólaltat­va kis riportok­ban a színésze­ket s más színháziakat is. A sorozat első adása a »L­uxem­­burg grófja« részleteit hozta a Csokonai Színházból, bizony sok technikai fogyatékosság­gal. Nincs módunkban érték* ítéletet mondani a társulatról, mert a zene sokszor elnyomta az énekeseket. — Az irodalmi rész egyik műsoráról külön érdemes megemlékezni. Dunka Ákos (»Esküdj meg, pajtás*), valamint Peterdi Andor ('*Új kenyér*) lírája az idős nem­zedék újjáéledt munkaikedvé­ről tanúskodott. (K.) 5 TAVASZI RUHÁIT most tisztíttassa, festesse! Elkerüli a torlódást PATYOLAT

Next