Magyar Nemzet, 1958. szeptember (14. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-02 / 206. szám
Magyr Nemzet KIK VOLTAK PETŐFI ŐSEI? Téves az eddig ismert nemzetség-táblázat Bajmóc, 1958. augusztus. I. LIPÓT KIRÁLY 1667-ben címert és nemességet adományozott a Pozsony megyei Petrovics Mártonnak és Jánosnak. Márton fiai — Pál és György — a mátyusföldi Kajason láttak, innen György a Nyitra megyei Agacs községbe tette át lakhelyét, megházasodott, négy fia született: Márton, György, Tamás és János. A harmadik fiú, Tamás, Nyitra megyéből az Alföldre költözött. Aszódon 1773. január 21-én — 30 esztendős korában — megnősült, s ebből a házasságból származott Petrovits István, Petőfi apja. Ez az eddig ismert Petrovits-genezis. Ezt a származási táblázatot Csergheő Géza, neves genealógusunk állította fel — Réthei Prikkel Lajos levéltári kutatásaira hivatkozva — 1889-ben, a Turul című genealógiai folyóiratban. A származásrend megtámadhatatlannak látszott, szóról szóra átvette az egész Petőfi-irodalom. Ferenczi Zoltán, a költő életének nagy kutatója is átvette Petőfi-életrajzába ezt a genealógiai levezetést, de ugyanakkor nem hallgatta el aggályait. Kétségtelennek tartotta, hogy Petőfi ebből a családból ered, de nem látta bizonyítottnak, hogy a nemzedékrendben említett Petrovics Tamás azonos-e az aszódi Petrovics Tamással, Petőfi nagyapjával? A későbbi kutatók nem osztották aggodalmait, ahogy múlt az idő, úgy eresztett egyre mélyebb gyökeret Csergheő Géza Petrovits-genezise. Ferenczi Zoltánnak sok mindent köszönhetek a többi között azt, hogy itt is szívembe vette kételyeit. Ide, Bajmócra csak azért jöttem, hogy választ kapjak erre a kérdésre: túlzott volt-e Ferenczi aggodalma, avagy el lehet fogadni ezt a nemzedékrendet? Bajmócon, az egykori Pálffy-várkastélyban van elhelyezve az egyik szlovákiai állami archívum, itt őrzik a régi Nyitra megyei levéltári anyagot, míg a pozsonyi állami levéltárban van az egykori Pozsony megye teljes irattára. Az egyházi anyakönyvek is ezekben a levéltárakban vannak összegyűjtve: Kajal, Agacs, Szöllős, Deáki, Holics, Lubina, Pereszlény, Nagymánya, Tornóc, Vecse egyházi matrikulái között kutattam, mert ezeken a helyeken mindenütt éltek Petrovicsok — roppant kiterjedt, iparűző, vállalkozó kedvű, nyugtalan család volt — de a régi anyakönyvek választ a kérdésemre nem adtak. A XVIII. század két első harmadának könyvei elkallódtak. Az egyházi anyakönyvek helyett választ adtak a nemesi vizsgálat jegyzőkönyvei, szigorú bírák és hitükre esketett tanúk, akiknek protokol- urnáit megtaláltam. Nincs okunk kételkedni tanúvallomásaikban, ők egyszerűen csak arra felelnek, hol éltek és mikor egy család leszármazottai, az Agacsra származott Petrovicsok, mit sem tudhattak arról, hogy ezzel a családnévvel születik meg valaki, akiért két ország levéltárait tesszük tűvé. Az Agacson megtelepedett Petrovicsok 1770 február 7-én és 12-én álltak személyesen a Szász nevezetű községben alakult nemesi tábla elé, hogy igazolják »nemzésrendjüket«: valóban a nemességszerző ős, Petrovics Márton leszármazottai-e? Valóban azok: megtaláltam I. Lipót sokat emlegetett nemességadományozó levelének hiteles másolatát Márton úr fia György, Kajálról Agacsra tette át lakását ez az Agacs a Zsitva folyó mellett feküdt, Zsitvafödémestől északra, a térképes nyoma sincs, az egykori falu ma két házból álló puszta. Itt élt Márton fia György, akiről most kiderült, hogy malomjogot bérelt a Károlyi uradalomtól és népes családjával a Zsitván vízimolnárkodott. A vizsgálat egyik tanúja, Érsek István eskü alatt vallja, hogy amikor ő még legénykorban volt, Petrovics Györgyöt már akkor — tehát 1712 táján — ►"középidejében" levő embernek ismerte. Ha csak 40 éves életkort értünk ez alatt, Petrovics György, az agacsi molnár már akkor sem lehet annak a Petrovics Tamásnak az apja, aki 1773-ban 30 éves volt Aszódon, mert még nagyapának is idős hozzá. Nemes Pál József ugyancsak eskü alatt vallja, hogy amikor ő 1736 táján molnárinas volt Petrovicsék agacsi malmában, György úr már akkor is "jó meglett, éhes ember volt" és mind a négy fia élt. Ha tehát Petrovics Tamás 1736 táján akár csak karonülő kisded volt Agacson, már akkor sem lehet azonos azzal az aszódi Petrovics Tamással, aki majd 40 év múlva ott 30 esztendős volt. Nemes Tapolcsányi Zsigmond uram — Óhaj faluba való éktelme —eskü alatt megvizsgáltatva" tesz hitet arról, hogy György, 1745 táján —öreg korában halálozott meg", vagyis a két agacsi Petrovics, György és fia Tamás, jóval idősebbek voltak annál, hogy Petőfi édesapjának lehetett volna egyikük nagyapja, másikuk apja. AZ AGACSI PETROVICS TAMÁS, az állítólagos nagyapa áll érdeklődésünk központjában, az ő személye felé irányultak már Ferenczi kételyei s irányulnak az én kételyeim is. Hogy milyen korban volt Tamás molnármester fi 1791-ben — Petrovits István születése idején —, arra megfelel nekünk Szamótsi István. Ez a tanú "eskü alatt ismételten megvizsgáltatván" azt vallja, hogy 1722—23 táján — két ízben is Agacson hált a Petrovics-házban mint vendég, ahol mind a kétszer együtt vacsoráit Petrovics Györggyel és mind a négy fiával, a Tamásnál ifjabb Jánossal is, akinek a nevére is jól emlékszik. A molnár fiai tehát ekkor már legalábbis növendék ifjak voltak, de tételezzük fel, hogy a vacsoraasztalnál gyermekszéken, vagy akár az anyja karján ült a harmadik Petrovicsfi, Tamás, már akkor sem ő az, aki Aszódon 1773-ban 30 esztendős, mert a két ember között közel egy emberöltő, 20— 21 évnyi korkülönbség van. De ha kamaszgyerekként vett részt a vacsorán, akkor nem lehet az apja az 1791-ben született Petrovits Istvánnak, hacsak fel nem tételezzük, hogy 80—90. életéve között nemzett gyermekeket és István fia esküvőjén — 1818-ban —, amikől bizonyosan tudjuk, hogy élt, úgy 110 esztendős korában írett volna részt. És még valamit Petrovics Tamásról, amit a Petőfi-irodalom eddig tévesen könyvelt el a genealógiában: abból a házasságból, amit 1773. január 21-én kötöttek Aszódon, dehogy is származott Petrovits István, Petőfi apja! Hiszen az aszódi evangélikus egyház eredeti bejegyzése szerint itt Thomas Petrowicz esküdött hűséget Susanna Ramhall-nak, — holott biztosan tudjuk, hogy Petőfi apai nagyanyja nem Kamhall-, hanem Salkovicslány volt. A Petrowicz—Kamhall esküvővel — mint Petőfire vonatkozó életrajzi adattal — egy jóindulatú dilettáns, Gyöngyössy László ajándékozta meg az irodalmat, s az irodalom ezt 1886 óta tényként őrzi — ellenőrzés nélkül... ÍME: MINT SÍRBOLTOKBAN a holtak ruhái, a százados szövetek, melyek megőrzik régi színeiket, de egy érintésre porrá omlanak: így omlik széjjel az eddig véglegesnek fogadott Petrovits-genezis. Nem állíthatják még azt sem, amit Ferenczi, hogy Petőfi kétségtelenül a nyitra—pozsonyi Petrovicsok közül való, ezt csupán lehetségesnek tartjuk, mert ez a szapora, szerteágazó család valóban itteni eredetű, többségében evangélikus és sok közöttük a mészáros, mint a költő családjánál. Ha ez így is van, az Aszódra került Petrovics-famália valamelyik oldalág lehet — nemcsak Nyitrában és Pozsonyban éltek ezek, Barsba Esztergomba és Komáromba ie utal származtak —, de az eddigi származásrend téves, Petőf nem az agacsi nemes molnárdinasztiából ered. Ha annak eredne, apja — akinek ez nagyon is az érdekében állt — igazolni tudta volna nemesi származását, élt volna a privilégiumokkal, s nem szerepelne minden okmányán határozottan nem-nemesként. Bajmócon megtaláltam azt az okmányt is, melyben az egyik Agacson született és onnan Dunapentelére átszármazott Petrovics is igazolta nemességét — már 1842- ben. Nevét nemes Petrovicsnak írja, de hozzáteszi, hogy »másként Petróczy". Apja is, ő is molnármesterek — mert ezek az agacsiak a Zsitvától a Dunáig molnárkodtak, nemzedékeken át —, de 1842-ben már Petróczyak, akik Pentelén élnek, szemközt Dunavecsével, ahol ebben az időben Petrovits István, a bukott mészáros méri a bort a kis lakban, s ahol fia is éppen egy új néven töpreng, még nem Petőfi. Csak a folyó választotta el a két családot, áthallották egymás falujának harangjait, de semmit sem tudtak egymásról. EZENTÚL majd azt mondjuk, amit biztosan tudunk, sejtésekre többé nem építjük fel legnagyobb költőnk genezisét. Apai ágon ismerjük apját, öregapját, Pest megyei mészárosok voltak, címerük az érdemes céh címere, a bárd. Ismerjük anyját, cseléd volt egy papnál, aztán egy pesti gyertyamártónál; ismerjük anyai származását dédszülőkig: túróés parasztok. Ez a Petőfi-genezis, ahol nem ősöket kerestem, csak felmenőket; ez az érem másik fele, mely kinyújtott tenyeremen fekszik. Nem a címeres oldal, csak az írásos, nem fénylő, de olvasható. Dienes András Csütörtökön kezdődik a „George Enescu" zenei fesztivál AGeorge Enescu" nemzetközi zenei fesztiválra és ifjúsági zenei versenyre már sok neves külföldi vendégművész érkezett Bukarestbe. A legutóbb érkezett vendégek között van Etuszko Hirosze japán hegedűművésznő és Abu Khairat arab zeneszerző. Kedden, szeptember 2-án érkezik Dávid Ojsztrah. Yehudi Menuhint szeptember 15-re várják a romáin fővárosba. A magyar művészek szerdán érkeznek, repülőgépen. Az elsőEnescu-fesztivált megnyitó ünnepi hangversenyt, amely szeptember 4-én, csütörtök este , fél kilenc órakor kezdődik az Athenaeum üvegkupolás hangversenytermében, George Georgescu, a világhírű román karmester vezényli.* Hétfőn a Kulturális Kapcsolatok Intézetében ünnepélyesen búcsúztatták az Enescu zenei verseny magyar résztvevőit. Az ünnepségen megjelent Rózsa Irén, a KKI főtitkára, Vasile Moldovan, a budapesti román nagykövetség tanácsosa és a román nagykövetség több munkatársa. „Pesti sirámok” A Rádió szombat este — ha nem is egész vértezetében — a kabarészerző Gábor Andort mutatta be a közönségnek. Azt az írót, aki a századfordulót követő esztendőkben pazarul sokrétű tehetségével az újságírás egész területét bejárta, s a humor, mégpedig a mindennapi életre alkalmazott humor is ott volt fegyvertárában. Játszi szelleme — amely gyilkosan szatirikus politikai pamfletjeiben és harcos publicisztikájában is érvényesült — vakító fénnyel jelent meg a reveláló magyar kabaréban. A társadalmi viszonyok fonákságait rendkívül vonzó halmozással tudta színpadra állítani. Tréfáiban, jeleneteiben és kupléiban, amelyekben az emberi természet elképesztő furcsaságait sem hagyta szó nélkül, egy-egy kifejezésnek is elbűvölő variációit nyújtotta, s a tréfás szituációkban elkápráztató fordulatokkal jelenítette meg egy dolognak négy-ötféle változatát is. S ha az új műfajnak, a pesti kabaréköltészetnek Heltai Jenő volt ugyan úttörő mestere, s ha a kabaréirodalomban vele egy rangban ott állt az ifjú Molnár Ferenc, Karinthy Frigyes és Szép Ernő is — kétségtelen, hogy Gábor Andor virtuóz tehetsége nélkül a klasszikus magyar kabaré szegényebb lett volna. Ezt bizonyította a Rádió »Pesti sirámok« című estje is. A pesti »kisember« századeleji bosszúságainak gyűjteménye kerekedett ki az egyórás vidám műsorban; a korszaké, midőn már volt tengeralattjáró és repülőgép, de a telefonálót agyonheccelte a téves kapcsolás; volt lift, de nem működött; volt melegvizes fürdőszoba, de nem folyt a vízcsap; volt igazságszolgáltatás is, csak éppen nem szolgáltatott igazságot. Nekünk, leginkább a vendégről és az új lakásról szóló kuplé, a telefonjelenet, s az seggfogatú lóvonatú jármű" gazdájának és utasának afférját tárgyaló tréfa tetszett. A szereplők köréből Benedek Tibort, Rozsos Istvánt és Horváth Ferencet emeljük ki. Gál Péter stílusos rendezése illúziót keltően, eredeti hangulatában hozta a játékot a közönség elé — rácáfolva azokra, akik a régi tréfákat manapság — a Rádióban is nemegyszer — a mai karra »alkalmazzák«. M. T. Brüsszelben továbbra is óriási sikerrel szerepel az Igor Mojszejev vezetése alatt álló Szovjet Állami Népi Együttes. Az együttes minden fellépése zsúfolt ház előtt folyik. A közönség és a színházi kritikusok egyaránt a leglelkesebb hangon nyilatkoznak a szovjet művészek nagyszerű teljesítményéről. Az együttesről filmet is készítettek, amelyet a belga televízió közvetít. .Kedd, 1958 szeptember 8. MIT MONDOTT A KÁBÁI ASSZONY? !— No fiú, mit mondott a kábái asszony? — szuszogta Pista bácsi, kurta, kövér kezével megmarkolta a poharat és apró malacszemével várakozva pislogott rám. — Talán innánk, komámaszszony! — rebegtem szolgálatkészen és megpróbáltam olyan szívélyes arcot vágni, amenynyire csak konok kamaszságom engedte. Magamban pedig azt mormogtam: »ötvennyolc«. Mert számoltam a napokat, mint a rab a fogsága idejét, ötvennyolcadik napomat töltöttem az alföldi kisvárosban, mint házitanító, havi tíz pengőért, sovány kosztért és egy kamrából átalakított kvártélyért. Ötvennyolcadik este ismételtük Pista bácsival, miután a család aludni tért, a vacsora utáni szertartást, az előírt invocatióval, mint egy klasszikus hőseposz ...no fiú, mit mondott... andra moj ennepe . .. arma virumque cano... ötvennyolcadszor koccant össze a két pohár ugyanazzal a csengéssel és ötvennyolcadszor éreztem, hogy a savanyú homoki vinkótól hajnalig ég majd a gyomrom. Nem sok volt már hátra. Vége felé járt a nyár. A lámpa körül végtelen körben zsongtak, keringtek a rovarok, olyan ásító unalommal, mintha Pista bácsi írta volna a koreográfiájukat. Ez volt az egyik fényforrás a nyáresti verandán, a füstölgő petróleumlámpa, a másik, Pista bácsi holdvilágként ragyogó dinnyefeje és békésen elomló tokája. Szótlanul szopogattuk a bort, Psta bácsi tűnődve befogott. Körülöttünk százféle nesszel zajonngott a nyáresti csend. Kocsizörgés, kutyaugatás szűrődött a távolból, az út menti árokban békakoncert folyt, az udvar végén tücsök ciripelt. — No — mordult fel végre Pista bácsi, olyan nyomatékkal, hogy megértettem, most jön az est fénypontja. — No fiú — folytatta és előbbre húzta a székét. — Enged-e a Chamberlain? — a kérdés Chamberlain angol miniszterelnökre vonatkozott, hogy vajon enged-e Hitler újabb követelésének. Biztosra vettem, hogy enged. Nemcsak azért, mert általában engedni szokott, hanem mert nyolc nappal ezelőtt megírta az újság, hogy már engedett. Csakhogy Pista bácsi erről nem tudhatott, és az efféle exakt válaszok nem is érdekelték, ő csak ebéd után olvasott újságot néhány percig, amíg az érdeklődése békés hortyogásba nem fúlt, és másnap ugyanazzal az újsággal folytatta. Amíg egy lapot komótosan ki nem olvasott, addig hallani sem akart az újabb hírekről, így azután 8—10 nappal hátrább kullogott mindig, mint a nagyvilág és az esti szertartás legizgalmasabb pontja az volt, amikor arról kellett találgatva vitatkoznom, amin a politika már túlhaladt. — Ne kapkodj, manarha! — ordított rám egyszer még a nyár elején, amikor politikai kérődzésünk közben kikotyogtam egy aligkét-hárormnapos eseményt. — Majd, ha sorra kerül... — tette hozzá békítőn. Nem is kapkodtam attól kezdve. Vigyáztam nagyon a számra, meg Pista bácsi életritmusára. Mégis megtörtént a baj. Az utolsó estét töltöttük együtt, a holmimat már összecsomagoltam, mert másnap reggel indultam vissza Pestre. Máig sem értem, mi az ördög bújhatott belém. Bosszúállás? Nyughatatlanság? Nem tudom. Tény az, hogy amikor Pista bácsi a rítus szerint rámmordult: — No fiú, mi lesz azzal a Danziggal? — dacosan kihúztam magam és kevélyen a szemébe vágtam. — Ma délelőtt kitört a háború! Dermedt csend támadt. Pista bácsi rémülten rámmeredt, apró szeme riadtan hunyorgott, a szája legörbült. Olyan volt, mint egy túlhízott csecsemő, akit nagyon nagy sérelem ért. — Kapkod a madarca... — suttogta végül reszkető hangon, szomorúan feltápászkodott és falképnél hagyott. Másnap reggel hiába zörgettem a szobáján, hogy elbúcsúzzam tőle. Magára zárta az ajtót és kiüzent, hogy menjek a fenébe. Pista bácsit jóvátehetetlenül megbántottuk. Én meg a történelem. Kár volt kapkodni azzal a háborúval. Komlós János Jászberényben vasárnap felavatták az új zeneiskolát, Szolnok megye harmadik zenei intézményét. n /vJA [« J H | I Q» Magyarul beszélő szovjet film mI V Q Bemutató: J Y szeptember 4. ] JjeCm&ze& »AKADÉMIA66 a Járiolyi-keMeti A Károlyi-kerti hangversenyek megszokott képétől ugyancsak elüt az a régiesen "Akadémiának" tisztelt zeneest, amely már másodszor invitálta meg a közönséget mulatságos, avult nyelven szerkesztett »Meghivójával«. Nem máshova, mint »Haydn és Mozart úr idejébe«, egy pesti palotába csábít a falragasz, s korabeli kosztümöket ígér a szép zenei műsorhoz. Lényegében ügyes esztrádról van szó, s annak is kell tekintenünk a produkciót. Az esztrád-műfaj a színházzal kacérkodik — ez is félig hangverseny, félig színház. A zene klasszikusainak, Mozartnak, Haydnnak, avagy Christian Bachnak, kellemes légkört biztosít a nyárias színházasdi (bár ezek a szerzők önmagukban is megvolnának), a zene mellé adott körítés nem vonja el túlságosan a figyelmet magáról a muzsikáról, s kétségtelenül hoz olyan mozzanatokat, amelyek jellemzőek a kérdéses kor, a XVIII. század zeneéletének vonatkozásaira (például unatkozó herceg, aki szeszélyében vég nélkül játszatja házi muzsikusait, majd, mikor kedve tartja, maga is beáll a madrigált éneklő alkalmi kórusba; a művészetpártoló nagyúr előtt szereplő csodagyermek, antik tárggyal eljátszogató, cukormázas rokokó balett stb.). A színházi elem különben is önként adódik Mozart Színigazgató c. vígoperájával, amelyet a műsor első részében alkalmaznak a célnak megfelelően, a pesti hercegi palota kertjébe helyezve a cselekményt, s az elsőségért vetélkedő primadonnákat. Ezek aztán ott maradnak az est második felében is, a többi Mozartszereplőval együtt. Ha esztrádműsornak tekintjük a produkciót, azt is meg kell állapítanunk, hogy létrehozói, Gál György Sándor "íródeák* (aki még versírásra is vállalkozik), Békés András "szertartásmester"-rendező, Forrai Miklós karnagy, az énekesek, színészek, muzsikusok szerencsésen elkerülték a műfaj veszélyeit, nem tévedtek olcsó, művészietlen túlzásokba. A zenei kivitel azt a kívánalmat, hogy kamarazenekarnak még pontosabban kell játszania, mint a nagy orchesternek, néhol nem teljesítette. Cserébe láthatott a tisztelt publikum ezüstparókás, selyemfrakkostérdnadrágos muzsikusokat, á l a XVIII. század, és mosolyoghatott, amikor a jelmezben az Állami Hangversenyzenekar egy-egy ismert tagját fedezte föl. Az énekes művészek: Gyurkovics Mária, Lehoczky Éva, Szabó Miklós, Lendvai Andor (a második esten Réti József és Domahidy László) — Petényi Miklós, a 10 éves csellista tehetség —, a prózai szereplők: Bitskey Tibor, Márkus László, Mucsi Sándor, Kassai János — a táncosok Géczy Évával —, mindenki a siker érdekében serénykedett. S ha maradt a közönségben — vagy egy részében — valami kielégítetlenség, azt jobbára megint csak a hibrid műfaj rovására írjuk. szí A Somogy megyei tanács Balatonbogláron rendezte meg a népművésztalálkozóval egybekötött népművészeti kiállítást. Átadták a megye legjobb népművészének a Kapoly Antal 1958. évi vándordíját is. A díjat Nagy Ferenc, a varsói VIT nagydíjas tatai népművész kapta.