Magyar Nemzet, 1961. május (17. évfolyam, 103-127. szám)
1961-05-03 / 103. szám
Jövő hétfőn afrikai államfői értekezlet ül össze Monroviában Monroviából jelenti az AP. Towsend libériai tájékoztatási miniszter kedden bejelentette, hogy az afrikai kérdések megtárgyalására május 8-án értekezletet hívnak össze a libériai fővárosba. Az értekezleten 17 afrikai államfő és három afrikai miniszterelnök részvétele várható. Monroviába utazik a Kameruni Köztársaság, a Középafrikai Köztársaság, a Csád Köztársaság, Kongó Köztársaság (volt Francia-Kongó), Dahomey, Gabon, Guinea, Elefántcsontpart, Libéria, a Mali és a Malgas Köztársaság, Mauritánia, Niger, Szenegál, Szudán, Togo és Felső-Volta elnöke. Líbia, Nigéria és Sierra Leone miniszterelnökeit küldi az értekezletre. Ezenkívül az etiópiai császár és a Szomáli Köztársaság elnöke, valamint Burgiba tunéziai elnök küldöttei képviselteti magát. Ghána, Marokkó és az Egyesült Arab Köztársaság még nem válaszolt a meghívásra. Plasztikbombás a Bécsből jelenti az MTI. A szakértők többségének véleménye szerint a francia lázadó ultrák által is használt plasztikbombát robbantottak a bécsi köztársasági emlékmű ellen elkövetett merénylet tettesei a május elsejére virradó éjszaka. Kézenfekvő, hogy az utóbbi időben — a bécsi televízió elleni gyújtogatási kísérletekben is — jelentkező földalatti neofasiszta szervezet a május elsejei munkástüntetést akarta megzavarni az Osztrák Kom erénylet Bécsben munista Párt parlament előtti dísztribünjétől néhány lépésnyire emelkedő köztársasági emlékmű felrobbantásával. Ha a merénylők a bomba időzítéseiben nem követtek volna el számítási hibát és a robbanás néhány órával később következik be, beláthatatlan méretű tömegszerencsétlenséget okozott volna a májusi tüntetők által zsúfolt téren. A rendőrség széleskörű nyomozást indított a merénylők után, de az egyelőre nem járt eredménnyel. Lengyel-román közös közlemény Varsóból jelenti a TASZSZ. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának és a Lengyel Népköztársaság kormányának meghívására 1961. április 24-től 28-ig a Lengyel Népköztársaságban baráti látogatást tett a Román Munkáspárt Központi Bizottságának és a Román Népköztársaság kormányának küldöttsége Gheorghe Gheorghiu-Dejnek, a Román Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, a Román Népköztársaság Államtanácsa elnökének vezetésével. A látogatás alkalmával lefolyt megbeszélésekről közös lengyel-román közleményt adtak ki. A közlemény hangsúlyozza a két ország gazdasági együttműködése továbbfejlesztésének szükségességét. A Lengyel Egyesült Munkáspárt és a Román Munkáspárt képviselője tájékoztatták egymást a két testvérpárt munkájáról és megvitatták a nemzetközi kommunista és munkásmozgalommal összefüggő kérdéseket. A (Rio de Janeiro, Új Kína) A brazil kormány meghívására vasárnap kínai kereskedelmi küldöttség érkezett Rio de Janeiróba. Odaítélték az 1960. évi Lenin-békedíjakat Castro, Sekou Touré és Nehru asszony a kitüntetettek között Moszkvából jelenti a TASZSZ. A Nemzetközi Lenin-díj Bizottság április 6-án és 7-én Dmitrij Szkobelcin akadémikus elnökletével tartott ülést. A Nemzetközi Lenin-díj Bizottság a béke megőrzéséért és megerősítéséért végzett kiemelkedő szolgálataikért az alábbiaknak ítélte oda az 1960-as nemzetközi Genin-békedíjakat: Fidel Castro — kubai közéleti személyiség és államférfi, aki egész életét a népek szabadságáért és függetlenségéért vívott nemes harcnak szentelt Sekou Touré — a Guineai Köztársaság államférfia, aki a Guineai Demokrata Párt egyik megalapítója és * vezetője, akiben a széles néptömegek a béke kiváló harcosát látják. Ramesvari Nehru asszony — indiai közéleti személyiség, aki századunk húszas évei óta tevékenyen részt vesz az indiai nőmozgalomban és lelkesen védelmezi az általános leszerelés eszméjét. Mihail Sadoveanu — román író és közéleti személyiség, akinek irodalmi alkotásai a békemozgalom ügyét szolgálják és aki maga is tevékeny harcot vív a békéért. Antoine Tabet — libanoni építész és közéleti személyiség, aki lankadatlanul harcolt az arab országok belügyeibe való külföldi beavatkozás ellen. Ostap Dluski — lengyel közéleti személyiség, a szocializmus eszméinek győzelméért vívott harc kiemelkedő képviselője, a béke-világmozgalom egyik kezdeményezője. William Morrow — ausztráliai közéleti személyiség, akinek egész élete összeforrott az ausztráliai munkásmozgalommal, az Ausztráliai Munkáspárt egyik szervezője, a szakszervezeti mozgalom kiváló képviselője, az általános és teljes leszerelésre irányuló javaslatok megvalósításának lánglelkű harcosa. Fidel Castro kubai miniszterelnök, a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatában kijelentette: »A népek közötti béke erősítéséért nekem ítélt Lenin-díjat nem mint személyes kitüntetést fogadom, hanem mint az egész népemet ért nagy megtiszteltetést. Fidel Castro hangsúlyozta, örömmel használja fel az alkalmat, hogy Moszkvába látogasson a Lenin-békedíj átvételéin. Hétfőn, a dolgozók május elsejei felvonulása után Sekou Touré, a Guineai Köztársaság elnöke beszédet mondott, s kijelentette: »Számunkra ez a kitüntetés annál is fontosabb, mert nem vagyunk kommunisták, s a Guineai Demokrata Párt nem kommunista párt.« Az elnök ezután kifejtette, hogy a Lenin-díj odaítélése a guineai demokratikus népi forradalom nagy megbecsülését mutatja. Egy nyugati „kacsa" kimúlása Iljusin alezredes nem járt a világűrben Gaggarin előtt Pekingből jelenti a TASZSZ. Vlagyimir Iljusin alezredes, aki jelenleg Kínában tartózkodik, kinevette a francia burzsoá sajtó és rádió ama »szenzációs« hazugságát, amely szerint ő már néhány nappal Gagarin űrrepülése előtt járt a világűrben. Iljusin alezredes a TASZSZ tudósítójának elmondotta, hogy még 1960. június 8-án, tehát idestova egy éve , Moszkva közelében autószerencsétlenség érte, amelynek következtében lábai súlyosan megsérültek. A sebesülése óta egyáltalán nem vezetett repülőgépet. Utána egy hónapig feküdt az egyik moszkvai klinikán, majd otthon a lakásán, s bár jelenleg már jól érzi magát, még mindig mankóval jár. »Teljes lelkiismeretlenség kell ahhoz, hogy valaki azt állítsa, ilyen állapotban részt vehettem a kozmikus repülésben« — mondotta Iljusin. Magyar Nemzet MACBETH Verdi bemutató az Erkel Színházban NAGY FESZÜLTSÉGŰ DRÁMA szívverése lüktet a zenében és a színpadon: hatása ellenállhatatlanabb, élménye megdöbbentőbb, mint képzeletünk előre rajzolhatta volna. A közönség az operaévad nagy tragédia-élményét és nagy újdonság-szenzációját viszi magával a színházból. A »korai« Verdiről alkotott elképzelések — vagy nagyrészt inkább csak feltevések — gyökeresen újjá kell hogy értékelődjenek ettől a felfedezéstől, s megváltozik, kibővül a Verdi-művészet összképe is: a maradandó remekművek csoportja új alkotással gazdagodik. A Macbeth a »nagy« Verdi-művészet teljesértékű képviselője; helye ott van abban a rangsorban, amely, eddigi felfogás szerint a Rigolettóval kezdődött. Igaz, ha a zenei anyagot vizsgáljuk, kiderül, hogy itt nem minden a korai Verdikorszakhoz tartozik: az 1847-es firenzei ősbemutató eredeti verziójára rárakódik az 1865-ös párizsi átdolgozás rétege. Ez a réteg már a »Don Carlos« időszakából való, s nyelvi kifejezőeszközeiben, stílusában itt-ott már az Aidáig, Requiemig mutat előre. Az opera alapkoncepciója azonban mindenestül készen áll már az első fogalmazás idején, és lényegében változatlanul él tovább az átdolgozásban is. Bámulatos ez az előreugrás a »korai«, 1847-es operastílus környezetéből az érett, nagy alkotások világába; bámulatos, hogy Verdi szinte évekkel megelőzi önmagát — s ez a fellobbanás Shakespeare inspirációjának köszönhető. Verdi a legsűrítettebb, legkoncentráltabb Shakespeare-t adja, de önmaga is ettől kapja a koncentrált tartást, művének »koraérett« egyöntetűségét és nagyságát. Ez hevíti el addig példátlan forrpontokra az opera nagy monológjait, kettőseit, finálé-együtteseit; ez ad páratlan intenzitást a kórusoknak — néhol ösztönösen összefonódva Verdi lenyűgöző hazafias, szabadságharcos elánjával, risorgimento-dallamosságával is. S ez sugallja a kifejezés meglepő ökonómiáját; a lényeget sűrítő, helyenként szinte szűkszavú fogalmazásmódot. A színpadról a sorstragédiák sallangmentes tömörsége és átütőereje sugárzik. Verdi a jellemek és szenvedélyek analitikusa az emberi drámára összpontosítja minden érdeklődését: főhőseinek sorsára és döbbenetesen éles lélekrajzára, a bűn és bűnhődés tragédiájára — s minden más vázlatszerűen háttérbe szorul vagy teljesen elmarad koncepciójából. De vajon nem ez Shakespeare »Macbeth«-jének is igazi magva és máig aktuális mondanivalója? Sok vonásában újszerű arculata ez Verdinek, amit a »Macbeth«-ből megismerünk: szinte alig ismert árnyalat a népszerű és ismerős Verdiportréhoz viszonyítva. Újrafelfedezése Európa-szerte a legutóbbi évtizedekre várt. Talán találó az a megállapítás, hogy most vált igazán időszerűvé. De hogy teljes jelentőségét és súlyát felmérhessük, ahhoz szükség volt erre az előadásra, amely a mélyébe világított, és maradéktalan képet adott nagyszerűségéről. LAMBERTO GARDELLI magyarországi szerepléseinek eddigi tetőpontját jelenti a »Macbeth« produkciója. Tetőpont ez az elmúlt évtized budapesti operajátszásának történetében is. Az előadás egyik legkiáltóbb tanulsága, amit művészi lehetőségeinkről elárult, hogy nemzetközi viszonylatban is jelentékeny teljesítményre képes Operaházunk — ha olyan egyéniség akad, aki aktivizálni és irányítani tudja ezt a teljesítőképességet. Gardelli munkája nyománkiderült, hogy operaházi muzsikusainkból európai színvonalú zenekari együttest lehet összeforrasztani (nem is egyet); kiderült, hogy igényesebb feladatokra is használható operakórusunk van; kiderült, hogy énekes szólistáink átlagosan ismert teljesítményüknél jóval többre képesek, ha adottságaikat határozott cél irányába fejlesztik, tehetségüknek irányt és stílust adnak. Meglepetés és öröm hallani a zenekar pontosságát, tisztaságát, szólam-fegyelmét és ritmikus biztonságát; minden apró részlet, minden mellékszólam plasztikus és színes kidolgozottságát — hát nemcsak retussal szépített, reprezentatív lemezfelvételek megvalósíthatatlan álma ez. Meglepetés a kórus viszonylag tömör, tiszta és jó artikulációjú hangzása — különösen a férfikari együtteseké. De talán a legnagyobb meglepetés, amit a szólista-szerepekben hallunk: Mátyás Mária óriási fejlődése például, aki Lady Macbeth grandiózus szoprán-szerepében most helyes oldalról látszik megközelíteni az olasz drámai énekstílust, s Gardelli irányításával úgy formálta meg énekes szerepét, hogy az alakítás színpadi hitele és szuggesztivitása is megsokszorozódott általa. Átlagostól elütő jelenség az a rendkívül stílusos és formás énekes teljesítmény is, amit a többi kisebb-nagyobb szerep szólistáinál (többek közt Mészáros Sándornál és a szép hangú Ilosfalvy Róbertnál, Banquo és Macduff megszemélyesítőinél) tapasztalunk. És egész külön kell említenünk Melis Györgyöt, a monumentálisan nagyszerű Macbethet, aki az előadás stílusában magára találva eddigi pályafutásának talán legnagyobb énekes-alakítását nyújtotta a címszerepben. Ebben az előadásban mindenki pontosan ismeri funkcióját és feladatát — minden mozzanatnak célja, értelme, művészi logikája van. Gardelli a hatalmas apparátus minden részvevője számára határozott, pontosan megfogalmazott igényt tudott szabni, mert a mű szellemének és technikai problémáinak mélységes ismeretében közelített feladatához. Lelkiismeretessége és alázata, a műalkotás fanatikus szolgálata a hivatott, kivételes művészről tanúskodik. De nagy formátumú művészre vall a megvalósítás koncepciója is. Az előadásnak páratlan légköre van, amihez hasonlót talán Klemperer nagy betanításai óta alig-alig érezhettünk Budapesten. Nagyszerű ritmus lüktet, izzó drámai feszültség sugárzik ebből a Verdi-tolmácsolásból, eleven színeiből, robbanó akcentusaiból hihetetlen vitalitás és nagyvonalúság árad. A modern olasz Verdi-értelmezés — Toscanini rendkívül ritmikus, szoros markolású drámai stílusának példája —, inspirálja Gardelli felfogását; időszerű ezt a stílust végre nálunk is közelebbről megismerni. MIKÓ ANDRÁS legjobb rendezői munkáinak egyikével járult hozzá a »Macbeth« kivételes produkciójához, önfegyelem és koncentráció, tömörség és nagyvonalú egyszerűség jellemzi rendezésének stílusát. Szereplőinek mozgatásában erőteljes, egyszerű gesztusokra, a tömegek elrendezésében gyakran jelképszerű szimmetriákra és súlyos tömb-hatásokra törekszik, széles al fresco-mozzanatokkal mintegy aláhúzva a zene és dráma nagy formai ritmusát. Merész »fény-rendezés«, szimbolikus kifejezésű keretdíszlet — jórészt vetített háttérrel —, leegyszerűsített és stilizált, statikus hatású jelmezek egészítik ki harmonikusan a rendezői elgondolást. Fülöp Zoltán és Márk Tivadar finom intuíciójú munkatársnak bizonyult. — Fischer Sándor szövegfordítása Piavén túl az eredeti Shakespeare-re törekedett rátapintani, s mintegy a dráma alaphangulatát visszatükrözni az énekesek és a közönség számára. Az előadás összhatása szinte mindenben kiegyensúlyozott benyomást ad: úgy érezzük, valamennyi munkatárs szerencsés kézzel, sikerült művészi munkával tette teljessé ezt a gyönyörű, magában álló, sokáig emlékezetes opera-élményt. Kovára János Nem tudom, szokott-e a rádió közvélemény-kutató kérdőívein szerepelni és a statisztikák szerint a közönség mennyire szereti az úgynevezett dokumentum-műsorokat. Feltételezhetően nem valami extra ízlés jele, hogy a magam részéről a legérdekesebb adások közé sorolom ezeket a műsorokat E ritka csemegéből múlt héten kettővel is meglepett a rádió. Azok a »régi szép idők« — így szólt a keddi összeállítás címe: »Szellemek« éledtek és szólaltak meg, egy letűnt kor szellemei. Karinthy, Nagy Lajos, Gábor Andor, Heltai, Illés Béla, Goda Gábor, Bóka László tolmácsolásában. Hangfelvételről hallhattuk Imrédy Bélát, Kállay Miklóst , és velük szemben a háború poklába patetikus, nemzetmentő jelszavakkal menesztett ismeretlen katonák százezres kórusát. Igen jól sikerült, kitűnő műsor volt ez s külön ki kell emelnünk éles, ironikus hangvételét: egy alig kihasznált műfaj-lehetőség, a történelmipolitikai rádiószatíra körvonalai bontakoztak ki a hallgató előtt. Meg kell emlékezni Gellért Endréről kiváló szerkesztői munkája, Boros Jánosról találó, gúnyoros összekötő versei miatt s a zenei jellemzést szolgáltató, ironikus aláfestő zongora zenéről. Kevésbé komor emlékeket idézett a vasárnapi Emlékek, színészek, szerepek című összeállítás. Ötletes, jó atmoszférát teremtő keretjátékban — Demeter Imre munkája — régi szerepek, előadások, anekdoták keltek életre, színészek hangját hallottuk, részben olyanokét, akiknek hangja már csak felvételeken él: Bajor Gizi, Lehotai Árpád, Rátkai Márton, Somlay Artúr, Tímár József szerepeiből. A jó, hangulatos szerkesztés Tertmszky Edit ízlését dicséri. Május 1-jét gazdag, változatos műsorral ünnepelte a rádió. A felvonulás impozáns egészéről és kisebb részletekről, epizódokról riportok, tudósítások számoltak be a hallgatóknak. Még jobban sikerült volna a közvetítés, ha több emberi portrét, meghittebb közelképet próbálnak »elkapni« a riporterek a felvonulás részvevői között. A Kincses Kalendárium ünnepi számában Ambrus Tibor és András Béla Májusfa című vidám, dalos májusi történetét hallottuk. A remekműnek éppen nem nevezhető, de kedves, könnyed történet üde színfoltja volt az ünnepi műsornak. Igen jól sikerült, színvonalas adás volt a Randevú a Rádióban: Miskolc és Pécs körkapcsolásos vidám zenés találkozója. Már többször tapasztaltuk, különösen a pécsi stúdióval kapcsolatban, hogy a vidéki adók műsoraival többször is szívesen találkoznánk a Kossuthon: friss áramok, más módszerek, tapasztalatok. Bizonyos állandó kapcsolat kialakításán sem lenne érdektelen gondolkozni. Végül estére igen jó, sokszínű szórakozást nyújtott a nyilvános könnyűzenei bemutató, a Tessék választani! A sok zenével, új felvételekkel, rejtvényekkel, mulatságos társasjátékkal összeállított est kellemes fináléja volt az ünnepi műsornak. Görgey Gábor Május 1-én a televízió képernyőjén azérzők millióival együtt mi is láthattuk a moszkvai katonai díszszemlét, és a ragyogó, vidám felvonulást. Ízelítőt kaptunk a leningrádiak, kieviek, prágaiak felvonulásából is, mindez a budapesti felvonulással együtt talán minden eddiginél jobban érzékeltette a munkásoszály ünnepének nemzetköziségét. Felemelő érzés volt egyidőben látni különböző országok és városok azonos célokért tüntető, erőt és bizakodást árasztó felvonulását. A moszkvai díszszemle monumentalitása és szépsége mellett élveztük a közvetítés rendkívül pontos, gördülékeny irányítását is. Nem hiába dolgozott tizennyolc kamera a Vörös téren — amint ezt Horváth Győzőtől, a magyar riportertől hallottuk —, pontosan láttunk minden mozzanatot. A szovjet rendező gondoskodott róla, hogy állandóan érzékeljük a téren lejátszódó események egészét, de ezzel egyidejűleg gyakran mutatott a felvonulásból apró részleteket, közelképeket a vezetőkről, vendégekről, ünneplőkről. A moszkvai élmény után érthető, hogy fokozottabban bántottak bennünket a budapesti közvetítés hibái. Igaz, nekünk nem volt tizennyolc kameránk, de azért mégsem kellett volna elszalasztani a felvonulás anynyi kedves pillanatát, például azt, amikor az úttörők felszaladnak a virággal az emelvényre. Nem láttunk egyetlen közelképet sem az emelvényen álló vezetőkről. A riporterek tájékoztatása gyakran nem egyezett a képpel, a bekonferált üzem táblája vagy jóval előbb, vagy jóval később jelent meg a képernyőn. Örömmel dicsérjük viszont a MOM művelődési házából közvetített esti Májusi randevút. Átgondolt, jól előkészített, lendületes és valóban vidám műsor volt. Kellemes szórakozást nyújtott a viszonylag gyengébb első rész is, de sokkal jobban sikerült a második. Kibuggyanó jókedvet árasztott a színpadi keret. A május 1-e népünnepély jellegét, vidám forgatagát hatásosan idézték fel, Hidas Hédi tánckoreográfiái, Zeidhán Béla díszletei, a folytonos áramlás, mozgás a színpadon és a keretjátékba ügyesen beillesztett, igen jó számok; a »Ketten beszélnek aktuális, szellemes dialógusai, Alfonsó groteszk balettjelenete, Psota Irén és Márkus László egyéni stílusban előadott énekszáma, Nádassy Myrtill és Beszterczei Pál játékos komédiázása. Hely hiányában most nem sorolhatjuk fel a parádés műsor legjobb szereplőit, az egyes számokkal sem foglalkozhatunk külön-külön (nem mindegyik sikerült egyformán), de nem hagyhatjuk ki a három főszereplőt, Gonda Máriát, a szerkesztőt, Zsurzs Évát, a rendezőt és Sík Igor vezető operatőrt, mert elsősorban az ő érdemük, hogy annyi lapos, poros esztrádest után, most valóban igényes, egészében jólsikerült, vidám szórakoztató műsort láthattunk. A vidámság jegyében készült a vasárnap esti olasz film, az Egy amerikai Rómában /RÁDIÓ - TELEVÍZIÓ .Szerda, 1981. május 3. is, ám ez inkább bosszúságot okozott. Igaz, volt benne egykét jó jelenet és alapötlete, az Amerika-bolond fiatalember kifigurázása is figyelemre méltó, de mindez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a primitív, szokványos bohózat gyengéit feledtesse. Viesek Anna Székely György tanulmánya a zenés színpadi műfajokról Zenés színpad — vidám játék címmel most jelent meg a Színháztudományi Intézet Színházi tanulmányok sorozatában.* Risorgimento emlékkiállítás nyílt vasárnap a bajai Türr István Múzeumban. A kiállítás Türr Istvánnak, a város szülöttének értékes hagyatékát mutatja be. A Baranya megyei és a Pécsi Városi Tanács a szakszervezetek megyei tanácsával közösen országos pályázatot hirdet irodalmi és képzőművészeti megbízatások elnyerésére. A pályázók május 15-ig közölhetik írásban a Baranya megyei tanács művelődési osztályával, hogy milyen művet, milyen műfajban s mennyi idő alatt kívánnak alkotni. Ferenczi Jolán, a magyar népművészet rajongója és gyűjtője, akinek kis üzletében mindig talált az érdeklődő népművészeti ritkaságokat , meghalt. Közismert alakja volt Budapestnek, népviseletben járt, s vasárnaponként a János-hegyen rakta ki zsákjából a szép szőtteseket, hímzéseket .