Magyar Nemzet, 1963. február (19. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-17 / 40. szám

8 Magyar költők szerb barátja Csi ÜLŐ VÁROSÁBAN, Nagy­becskereken ma üli nyolc­vanadik születésnapját az élő szerb költők nesztora, a két háború közötti szerb líra egyik legjelentősebb képviselője. Költő, író, műfordító, műtör­ténész, kritikus, színházi szak­ember , egyetemes műveltsé­gű tudós és művész, a modern szerb költészet úttörője. Nevé­nek magyaros írása nem szop­oratlanu számára: magyar nyel­vű tanulmányai alatt régien is ebben a formában szerepelt. Mert Manojlovics Tódor nem­csak a szerb irodalomtörténet könyveiben kap helyet, hanem a magyaréban is. Pesten kezdte a jogot, majd Nagyváradon folytatta. 1908 februárjában egyszerre ismer­kedett meg Ady Endrével és Juhász Gyulával. A Vér és arany költőjét ünneplő vára­­diak között Manojlovics Ady egyik versének német fordítá­sával köszöntötte a vendéget. Részt vett a Holnaposok moz­galmában, benne élt a modern magyar líra vajúdásának lég­körében. Váradról 1911-ben Münchenbe, majd Firenzébe, Velencébe ment, művészeti ta­nulmányokat folytatott, Rómá­ban régészetet tanult, a bázeli egyetemen doktorált. A háború kitörése után, 1916-ban a Korfu szigetén a jugoszláv független­ségi törekvéseket szolgáló pub­licisztikai és irodalmi műkö­désbe kezdett. 1919-ban vissza­tért Belgrádba, s az új délszláv állam irodalmi és művészeti életének szervezője, vezető alakja lett. Francia, német, olasz írókkal, költőkkel ismer­tette meg népét, miközben mű­­kritikát, szabad verset, esszét is írt, minthogy egyedül akar­ván pótolni, amit nemzete — függetlenség híján — a kultu­rális fejlődésben elmulasztott. A­DY -VERSEIT nemcsak né- i-*- metre, hanem szerbre is fordítja. 1913-ban írta első Ady-tanulmányát, amelynek óriási szerepe volt abban, hogy a két világháború közötti szerb költészetet Ady zsenije meg­­tem­ékenyíthette. Az Ady-re­­vízió i­dején, 1929-ben az egyik szabadikai magyar lapban véd­te meg Manojlovics a költő­­barát hasthatatlan emlékét. Ady alakja — írta itt — magasra nőtt, magasra, egész Magyar­­ország fölé. Ady verseinek szerb nyelvű válogatása, Iván Ivánji fordításai elé szánt újabb­ tanulmányában, 1953- ban, a forradalmi költőt állí­totta előtérbe. S nemrégen, az erdélyi Igaz Szó 1957-es Ady­­számában váradi emlékeit ele­venítette föl. EZZEL SZINTE EGY IDŐ­­­­ BEN jelent meg az újvidé­ki Híd hasábjain Juhász Gyu­láról írott visszaemlékezése, egyike a legszebbeknek, amit a szegedi költőről kortársak ír­tak. Manojlovics Tódor ekkor nem tudta még, hogy Juhász Gyula is megörökítette barát­ságukat egy kevéssé ismert, hangulatos írásában. Honnan is tudhatta volna, hogy a sze­gyed! Délmagyarország 1919. ja­nuár 19-i számában a költő »Magyarok, szerbek, emberek" címmel éppen kettejük barát­ságából alkotta meg a népek barátságának szimbólumát. A történelme során oly sokszor és tragikusan egymásnak ug­rasztott két nép testvériségé­ről gondolkodik itt Juhász Gyula, s felidézi a váradi éj­szakákat, melyeken »Theóval« álmodoztak ébren és virraszt­­va­­s a népek szent szövetségé­ről". "Theo — írta a költő — tu­lajdonképpen a nevére és vé­rére szerb volt, kultúrájára francia, érzésére magyar, és olyan német verseket írt, hogy az Insel Verlag készült kiadni őket. A magyarságnak szerel­mese volt Theo, de amennyire imádta Csokonai és Ady ma­gyarságát, úgy gyűlölte a hat­vanhetes megalkuvást, az oszt­rák zsoldjában álló politikai szoldateszkát. Amikor 1909- ben az első kardcsörtető moz­gósítás megzúdult Szerbia el­len és a Szigligeti Színházban csak az irodalmi emberek lé­zengtek a Szép csöndesen cí­mű szeged­ idillem harmadik előadásán, Theo sápadtan és remegve tiltakozni akart a há­borús őrültség ellen. A kávé­ház teraszán ültünk, néztük a vörös haidat, a megriadt vá­rost, a szaladgáló katonákat, olvastuk a félelmükben a fütyü­­résző tudósításokat, és Theo így beszélt: — A disznók miatt akarnak háborút. A sertések miatt és a disznó uszítók miatt, akiknek érdeke ez. A magyarnak nem érdeke, a szerbnek se, de igen­is az osztrák szoldateszkának! Egy az ellenségünk, közös a veszedelem, de nem tudják, vagy nem merik kimondani.­" "A Terrazijáin — idézte még Juhász Theo lelkes szavait — fiatal és rajongó irodalmárok éppen olyan érzéssel olvassák Baudelaire-t és Adyt, akit le­fordítottam nekik, mint a vá­radi teraszon." A vesztett háború romjain,­­a polgári forradalom kínzó el­lentmondásai közepette elfá­radt szegedi költő emlékezését így fejezte be: "Azóta sok víz lefolyt a Kö­rösön és a Dunáin, az Oltón és a Drinán, nagyon beborult a népek szolidaritásának. Nem tudom, a román diákok mit gondolnak ma Váradon és nem tudom, Theo hól jár és mit csi­nál? Utoljára a nagy háború kitörésének előestéjén protes­tált egy pesti német újságban a háború ellen, hangoztatta, hogy se szerbnek, se magyar­nak nem igazi érdeke ez, az­után elnémult és eltűnt a föl­­zengő orkánban. Azóta sokszor gondolok Theóra. A szoldateszka elmúlt, az osztrák járom eltörött, a gyűlölet tüze hamvába hal, Risztics ezredes a magyarok és szerbek régi barátságára emlékezik. Bizony, jó volna megint együtt ülni a váradi te­raszon, a vörös hold alatt, bé­kén,, boldogan, még mindig fia­talon, kezet fogni és ünnepelni a szolidaritást, amely ledönti a vámsorompókat, összetöri a szuronyokat, és megcsinálja, amit ezer háború és millió ál­dozat nem tudott: a munka és az alkotás szent szövetségét, ahol nincsenek kis népek, nagy népek, csak népek vannak.« A MAGYAR KÖLTŐK már a halhatatlanság honába költöztek, a hű barát még ma is ápolja emléküket. Most ol­vasom, hogy az újvidéki Fó­rum kiadó megjelenteti egy kö­tetben Manojlovics Adyról, Madáchról és Jókairól írott ta­nulmányait. A kötet fájdalma­san csonka lenne a Juhász Gyuláról írott esszé nélkül, s reméljük, nemcsak szerbül, de magyar nyelven is napvilágot lát. Hiszen ez a kötet a leg­szebb jelképe lehet a magyar és a délszláv népek irodalmi, szellemi kapcsolatainak. A ma­gyar irodalom munkásai pedig nem kívánhatnak mást e ter­mékeny kapcsolat úttörőjének. Ady Endre és Juhász Gyula érdemes barátjának, mint hosszú életet, termékeny öreg­séget. Péter László Renzo Rossellini A virágok beszéde című operáját nagy sikerrel mutatták be a milá­nói Piccola Scalában. A dal­mű forgatókönyve Garcia Lor­ca egyik művéből készült. ÉRZÉKENY, SZÁRAZ BŐRŰEKNEK GARDÉNIA LEMOSÓ KRÉM! PATTANÁSOS, ZSÍROS BŐRŰEKNEK GARDÉNIA ARCSZESZ! DÍJTALAN SZAKTANÁCSADÁST AD AZ ILLATSZERGYÁR KOZMETIKUSA február 18-tól 23-ig az V. kerület, Petőfi Sándor u. 9. sz. alatti ILLATSZERBOLTBAN SZÓ PÁLYÁZAT szépséghibával Már azt hittük, felismerték tévedésüket, és szép csendben megváltoztatták a balul sike­rült döntést. Újév után azon­ban megjelentek a félhivatalos cikkek és a hivatalos nyilat­kozatok az épülő ABC Áruhá­zakról. Szerencsére még nem nyíltak meg, s mivel, úgy lát­szik, az illetékesek ragaszkod­nak annak idején meghökke­nést keltő ötletükhöz, talán az utolsó órában, de még idejé­ben óvást emelünk. Nem az új üzlettípus ellen, hanem a »magyar« supermarket ügyé­ben. Csaknem háromnegyed év­százados múltjuk van nálunk a szópályázatoknak, de a hosszú sorban is feltűnik fur­csaságával az, amelyről Grétsy László számol be a Magyar Nyelvőr legutóbbi számában. A Belkereskedelmi Minisz­térium a múlt évben pályá­zatot hirdetett a külföldön su­permarket néven ismert ke­reskedelmi forma helyes ma­gyar elnevezésére. Tájékozta­tásul közölték, hogy az új, önkiszolgáló jellegű üzlettípus mindenféle napi szükségleti cikket árusít. A szójavaslatok­nak ezt az összetett, vegyes jelleget kellett rövid, találó és a gyakorlatban is jól alkal­mazható névvel kifejezni. A pályázat eredményét azonban csodálkozva és értet­lenül fogadták sokan. A bí­ráló bizottság ugyanis a su­permarket magyar nevét, az ABC Áruház elnevezésben "határozta meg". A megoko­­lás szerint azért, mert ez "ki­fejezi — miként az ABC min­den betűt magában foglal — az ABC Áruházban is min­den napi fogyasztási cikk megtalálható. Az elnevezés rövidítésnek is felfogható (Alapvető Bolti Cikkek)". Legmeglepőbb a közlemény záradéka: "A beérkezett pá­lyaművek között a bizottság által meghatározott elneve­zés nem szerepelt. Ezért a bi­zottság ... az elfogadott meg­határozáshoz legközelebb eső pályaművek között osztotta meg a pályadíjat.­ Kiderült tehát, hogy voltaképpen szü­lettet játszottak a pályázók­kal: a bizottság ötletét kellett eltalálniuk. Lehetséges, hogy a pályázat meghirdetői nem bíztak a si­kerben? Vagy ennyire hitt a bizottság a maga ötletének versenyen felül álló kiválósá­gában? Grétsy tanulmányából, amely végigelemzi a pályázat egész anyagát, kiviláglik, hogy egyik feltevésnek sem volt alapja, s magyarázatot kapunk benne egyúttal a furcsa ered­ményre is. Grétsy tapintatosan a pályázat szépséghibájának nevezi a döntés értékét és ér­vényességét lerontó mulasz­tást, azt, hogy a minisztérium az eredeti megegyezés ellenére nem vonta be a Nyelvtudomá­nyi Intézet képviselőit az el­bírálás munkájába, így ért­hető csak, hogy a beérkezett ezerkilencszázharminckét ja­vaslat közül a bizottság egyet­len alkalmasat nem talált, s ezért maga "határozta meg" az új üzlettípus nevét. De vizsgáljuk meg a lénye­get: eléggé kifejező, alkal­mas-e az elnevezés magva: az ABC betűcsoport, illetve rö­vidítés az új fogalom jelölé­sére? Először is: semmitmondó, mesterkélt a párhuzam a min­den betűt magában foglaló ábécé és a mindenféle napi fogyasztási cikket árusító su­permarket közt. Ilyen címen alapja lehetne az elnevezésnek például a számsor, az állatvi­lág vagy éppen a világegye­tem, amely valóban mindent magában foglal. De logikát­lan is a névben az ABC, mert az ábécé szó átvitt értelemben az írás-olvasás ismeretét vagy általában valamely tudás alap­elemeit jelenti, ennek pedig semmi kapcsolata az áruház­zal. Másodszor: zavaró az ABC Áruháznak, a különféle vita­­minos ételekkel szolgáló A. B. C. D. Vitaminbüfé nevéhez való hasonlósága. Harmadszor: erőszakolt az a megokolás, hogy az ABC az Alapvető Bolti Cikkek, rövi­dítésének is felfogható. Ta­lálónak semmiképpen nem mondhajuk az ötletet, mert az­ alapvető szót ugyan sok min­denre alkalmazzuk divatos­sága miatt, de alapvető cikkek­ről még nem hallottunk. És végül: az ABC "rövi­dítés" csak leírva rövid, a kiejtésben azonban ábécé­nek, három szó­tagnak hangok. A rövidség előnye tehát megle­hetősen csalóka látszat. Azokat a javaslatokat állít­juk most a bizottság vitatha­tó értékű ötletével szembe, amelyek a pályázaton sokszor ismétlődtek, tehát a közösség nyelvi tudata szerint a legal­kalmasabbak és a legnépsze­rűbbek. Az Árucsarnok az új üzlet összetett jellegére és nagyobb méreteire utal. A Mindenes szerencsés ötlettel adna új jelentést egy szónak, amely a cselédtartással együtt kiszo­rult a használatból. A Ve­gyesbolt vagy a Vegyesüzlet a régi, jellegre sokban hasonló vegyeskereskedése­k korszerű mása lenne. A Piacbolt tömö­ren egyesíti az élelmiszerek és az iparcikkek árusítóhelyét. A javaslatok közt sok érde­kes, egyéni, szellemes ötlet is akad. A Bőség elnevezés pél­dául nemcsak az új üzletfajta sokoldalú jellegére utal, ha­nem — reméljük, így lesz — gazdag választékát is jelké­pezi. A pályázaton is igen di­vatozó betűszók közül emeljük ki a kedvesen biztató VEGYÉL (Vegyesáru, gyümölcs, élelmi­szer), a KÖZÉRT mintájára született NÉPÉRT, a női vá­sárlók nagy tömegét bizonyá­ra vonzó, becéző-bizalmas ÉVI (Élelmiszer, vegyi- és iparcikk) és ÉVIKE (Élelmi­szer, vegyes iparcikk keres­kedés) elnevezést. Akárhogy mérlegeljük is, kétségtelen, hogy a javaslatok ezres tömegéből a fogalmi megfelelés és a nyelvi helyes­ség, jóhangzás, valamint a gyakorlati alkalmasság, rövid­ség kívánalmainak megfele­lően kiválasztott fenti elneve­zések mind kifejezőbbek, talá­lóbbak, értelmesebbek, mint az ABC Áruház. Ha már a nyelvészek véle­ményét nem hallgatta meg a bizottság, vegyék figyelembe a végső döntésre illetékesek a közönség szavazatát az egy­oldalú, önkényes határozatról. Szerencsére még nem késő. A társadalmi névadó ünnepsé­gek korában legyen szavuk az igazán érdekelteknek, a vá­sárlóknak is abban, hogy mi­lyen nevet viseljen az ő ké­nyelmükre létesítendő s öröm­mel várt új intézmény. Kovalovszky Miklós (Nyelvtudományi Intézet) Juhan Smital: A Pohadekari pusztulása Ez nem a nyílt tenger volt, hanem egy­ néhány mérföld széles tengerszoros: felhőtlen nyári napokon idelátszik a túlsó part. Homok- és szikla­zátonyok rejtőznek fenekén, óriási kőtömbök, korhadt ha­jóroncsok, amelyek a Hanza­­városok és az Észak háborúi idején merültek el. Acél hajó­testek­ lelőtt repülőgépek romjai és emberi csontok itt pihenik ki a harcot, a tenger­fenék zöldes homályában. Nyugtalan áramlatok jár­ják keresztül-kasul ezt a ned­ves birodalmat, hol a hullá­mokkal és a széllel egy irány­ban, hol ferde szögben vagy éppen szembe velük. A ten­gerszoros szeszélyes, amilyen csak tengerszoros lehet. Soha még csak sejteni sem lehet, hogyan mozdul meg rajta a jég, mikor tűnik el végképp és mikor áll össze. Nyáron barátságosnak látszik, de az első fuvallatra elborítják azok a rövid, konok, merev hullá­mok, amelyek sokkal vesze­delmesebbek, mint a nyílt tenger lapos, elnyújtott hullá­mai. Történetünk idején csak a fodrozás halk csobbanásai hallatszottak a tengerszoros­ban. A novemberi éjszaka, az éjszakáknak ez a legtitokza­­tosabbika, három cimborájá­nak szolgáltatta ki a tenger­­szorost, az áthatolhatatlan sö­tétségnek, a hideg esőnek és a síri csendnek. Néhány kilomé­ter széles, nem túl sűrű eső­fal takarta el a csillagfényes éjszakákon már messziről is tisztán kivehető parti lámpá­kat. Köröskörül semmi más, csak éjszaka, fekete éjszaka, csak hideg eső és a vizen a felpattanó esőcseppek alig észrevehető gyűrűzése. Az egyiptomi sötétségű éj­szakában a háromárbocos Pa­­hadekari haladt. A vitorlákat bevonták, csak a 230 lóerős Diesel-motor hajtotta a hajót. Lámpái vörösen és zölden vi­lágítottak, az előárbocon fehér csúcslámpa égett, a fedélzet alatt kigyúltak a hajóablakok, mégis a Pahadekari körül csak néhány méteres körzet­ben éledtek fények és árnyé­kok. A magas árbocok orma beleveszett a sötétségbe, csalk a vízszintes vitorlarudak lát­szottak. Bizonytalanul rajzoló­dott ki a kötélzet szövevénye és a vontató körvonala. A kapitány nem gondolt al­vásra. Már órák óta a nedves sötétségbe fúrta tekintetét, az irányt figyelte. Nem akarta helyét elhagyni, amíg a há­­romárspácos el nem éri a Kulli-fokot. Fiatal, kerekdel arca a világító iránytű fölé hajolt: — Nyugat—Délnyugat! — Nyugat—Délnyugat! — hangzott a válasz. A Pahadekari a Kulli-fok­­hoz közeledett. A kabinokban úgyszólván senki s­em aludt. Négy matróz kártyázott. Olyan komolyan és buzgón, ahogy csak fiatal le­gények tudnak játszani. Szó­fukar beszélgetésükben a durva kikötői hang uralko­dott, de ebben korántsem romlottságuk vagy élettapasz­talatuk nyilvánult meg, ha­nem az oly jól ismert vágy: "férfiasának látszani, öreg, tengeri medvékhez hasonlí­tani. A Pahadekari a Kulli-fok­­hoz közeledett. A szakács a fülkéjében he­vert hasmánt, előtte a párnán egy darabka deszka, azon le­vélpapír. Egész testtartása, a ferdén lehajtott szőke fej, a csücsörített száj, az el-elka­­landozó pillantás, erős belső összpontosításra vallott. Nagy, nyomtatott betűket írt: "Édes Rosám! Megkaptam a leveledet...« És újra azon töprengett, ho­gyan öltöztesse szavakba azt a nagy szentséges lobogást amit ez a kedves, talán kicsit könnyelmű, de mindenesetre nagyon szeretett Rosa gyújtott benne. A Pahadekari a Kulli-fok­­hoz közeledett. Az egyik felső fülkében, a lámpához tapadva egy matróz ült és olvasott. Álmodozó sze­me, összeszorítottt ajkai, a szi­kár cigányarcnak minden iz­ma és minden erecskéje kü­lönös feszültséget árult el. Anna Kareninát olvasta, An­na halálánál tartott éppen. A cigányfiú megszűnt a maga lenni, szemtanúvá vált, ide­gen világba vezette az író és idegeni fájdalom részesévé tette. A Pahadekari i. Kulli-fok­hoz közeledett. Fekete vízre vetülő fény­körrel és sötétségbe fúródó árbocokkal közeledett. Fedél­­zetén és kabinokban tizenhét ember. Fiatalosan álmodozó és bátor, élettapasztalatokon okuló, lelkesedő és gyűlölködő, vakmerő és fegyelmezett, ko­moly és vidám — tizenhét de­rék szovjet matróz. Hirtelen úgy ro­ülett mind­nyájuknak, mintha a sötétség fekete keze megrázta volna a hajót; gerincétől az árbocot tetejéig megremegett. A hajócsavar még hasította a vizet, de a remegő Pahade­kari már baljós mozdulatlan­ságba dermedt; ez a mozdu­latlanság sehol sem olyan je­lentőségteljes, mint a hajón, amelynek az előrehaladás az élete. November 12-én, éjjel két órakor a Pühadekari zátonyra futott a Kulli-foknál. A szikratávíróról lemond­tak. A kapitány és a legény­ség elhatározta, hogy a saját erejéből szabadul. Kinyitották az elülső lejárót és a hajó­rakományt a tengerbe dob­ták.* Hajnali öt órakor vihar tá­madt. Az északi szél már egy órá­val előbb egyes rohamokat in­dított, éles hullámtarajokat korbácsolt a nyugalmas vizen. Most is ott tombolt a nedves borókabokrok, a nyirkos me­zők, a sötét falvak, a garáz- Átadták a filmkritikusok díjait Szombaton másodízben osz­tották ki a filmkritikusok dí­jait a Magyar Sajtó Házában. Hámos György, a MUOSZ filmkritikusok szervezetének elnöke ismertette a szavazás eredményét. A legjobb rende­zés díját Megszállottak című filmjéért Makk Károly, az operatőri díjat Szécsényi Fe­renc az Angyalok földje fény­képezéséért; a legjobb színé­szi alakítás díját Makláry Zol­tán, az Angyalok földje kin­tornás­ szerepének megformá­lásáért kapta. A legjobb kis­­film rendezési díját Szabó Istvánnak ítélték Variációk egy témára és Koncert című filmjeiért. A legjobb forgató­­könyv és a legjobb női ala­kítás díját az idén nem adták ki. A New York-i Film Daily kritikusokhoz intézett körkér­désére érkezett válaszok alap­ján az 1962-es év filmszínésze Burt Lancaster, a legjobb filmszínésznő Anne Bancroft Utánuk Robert Preston, és Sophia Loren következik. .Vasárnap, 193. február 17. NAPLÓ Február 17 A Művészeti Szakszerveze­­tek V. kongresszusa hétfő reg­gel kezdi meg kétnapos ta­­­nácskozását az ÉDOSZ szék­házában. A központi vezető­ség beszámolóját Vass Imre főtitkár terjeszti a kongresz­­szus elé.* Nicola Tagger, a fiatal bol­gár operaénekes legközelebb Budapesten vendégszerepel: március 1-én a Szevillai bor­bélyban Almaviva szerepét, március 3-án az Álarcosbál­ban Richárd szerepét énekli az Erkel Színházban.­­ Érdekes feladatra vállalko­zik az Ifjúsági Filmbizott­­ság: esztéták, pszichológusok és pedagógusok közreműkö­désével megvizsgálja, hogy mi a véleménye a fiatalságnak a televízió ifjúsági műsorairól. A tervek szerint a szakembe­rek és a tv-műsorok figyelé­sére kiválasztott fiatalok há­rom hónapig minden ifjúsági műsort megnéznek és a ta­pasztalataikat tanulmányban összegezik.­ L­osonczi Anna, a magyar költészet első múzsája és Vá­radi Kata között a XVI. szá­zad második felében lezajlott több mint tízéves pereskedés iratai kerültek elő a nyíregy­házi Állami Levéltárból. A két család közötti pereskedés, amelynek több ember esett ál­dozatául, királyi beavatkozás­sal zárult. Koroknái Gyula ta­nár, a dokumentumok felfe­dezője megkezdte az anyag rendszerezését.­­ A Magyar Nemzeti Galéria nagybányai festők kiállításán ma délelőtt 10 órakor dr. Bé­­nyi László tárlatvezetést tart. * Pszichiátert szerződtetett az egyik nagy bécsi napilap modern darabok színházi kritikusául. A lap szerkesztői szerint csak elme­orvos képes az abszurd darabok beható ismertetésére . Priestley Váratlan vendég című darabját február 23-án mutatja be a debreceni Cso­konai Színház.­ Bernstein és R­obins, a vi­lágsikert elért West Side Story szerzői új musical comedy be­fejezésén dolgoznak. A zenés játék Thomton Wilder »Ez egyszer még megúsztok" cí­mű darabja ötletére készül.­­ Két fiatal író­­— Bertalan Tivadar novellista és Kiss Dé­nes költő — bemutató estjét rendezik meg február 20-án, szerda este a Fiatal Művészek Klubjában, Farkas Erzsébet, Jabanc Borbála és Bán György közreműködésével.

Next