Magyar Nemzet, 1966. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-01 / 26. szám
____ A RÁDIÓ MELLETT ! Krimi ! Hiába, mi már finmi fügének vagyunk, mi magyarok. Magyar vér, magyar virtus. Vagy komoran nem iszunk egyáltalán, vagy kirúgjuk a csárda oldalát. Mégihogy arany középút? Még mit nem, azt csak járja az a fránya német! Az ő papucsos lelkinek való, nem a magyarnak! Hej, kocsmárosné... Ide egy akó krimit az asztalomra! Dupla vagy semmi! Így mulatt egy magyar úr. Jó magyar gyerek vagy, testvér? Az vagy? Amikor krimi! Bocsánat, úgy látom, kissé mámorosan kezdtem, de most már józanodon... Nem a vérszagtól vagyok részeg. Dehogy. Ettől az ártalmatlan, mesterséges folyadéktól, ami a krimikben folyik, nem lehet berúgni. Olyan vegytiszta és desztillált. Pontosabban: vértől vagyok részeg ugyan, de nem attól, ami a krimikben csörgedez, hanem a magyar vértől, ami bennem is buzog. Attól a határtalan temperamentumtól, ami ha egyszer kitör... Mert nézzük csak, drága magyar testvéreim, mi volt azelőtt? Volt a teljes absztinencia és kiátkozás. Rendszerünk alapjait ásta alá, aki a detektívregény mellett — mert akkor még így hívták — egy jó szót mert szólni. (Szegény Babits Mihály, hogy röstellkedhetett a sírban, mert bizony ő imádta a detektívregényt Mondták is rá sokan, hogy arisztokratikus, elefántcsonttornyos, parnasszista. Ez a helyes kifejezés.) Ezekben az időkben a megszállott Babitsízlésűek zugpiacokra, a megboldogult Teleki térre jártak a tiltott kábítószerért. Azután rögtön a Teleki tér korszak után következett a bibliofil korszak. Keveset, drágán és kis példányszámban kezdtük kiadni a műfaj klasszikusait Komoly pénztárca és komoly összeköttetés kellett hozzá, hogy valaki megkaparintson egyet. Akinek volt elég pénze és összeköttetése, az elég érettnek és eszmeileg szilárdnak számított ahhoz, hogy e mákonnyal szemben is sziklának bizonyuljon. Azután lassan terjedni kezdett a bűvös nemzetközi kifejezés: krimi ... Milyen bájos, játékos, becéző. Mit idéz fel az emberben? Tőr helyett törésit, revolver helyett revcsit, hulla helyett hukkcsercet. Kinek jut eszébe, hogy e szó papája egy hátborzongatóan komor hangzású bűnügyi szakkifejezés: kriminalisztika. Nem, nem, marad a becézően gyermekded krimi. Ami egyébként nemcsak a közönség becéző szeretetének a jele, hanem egyúttal sokkal inkább helyére teszi a műfajt is: játék ez, kérem, társas szórakozás, mint az ulti — lám, ezt is becézik! — vagy a futball vagy a komámaszszony hol az olló. Nem ás alá semmit, se rendszert, se családot, legfeljebb az a baj, ha valakit ezenkívül semmi más nem érdekel. De ez baj akkor is, ha ultiról vagy futballról van szó. De maradjunk a részegségnél. Mi az, ami engem mámorít? Az a nagy nemzeti temperamentum, ahogy immár tilalmaktól felszabadultan a krimire vetettük magunkat. Ahová nézek, ahová hallgatok, mindenütt krimi. Tizenöt évig futballoztunk, most krimizni fogunk? Az aranylábú fiúk helyett most jönnek az aranykezű gyilkosok? Micsoda dugó, arany lába van! — mondtuk régen. Mi csodb döfés, arany keze van! — mondjuk ezután. Ahogy a magyar virtus diktálja. Ha pedig most valaki azt hiszi, hogy én nem szeretem a krimit, akkor nagyon téved. Szeretem, vagy inkább mondjuk így: kedvelem. Amit nem szeretek, az az újgazdag attitűd, ahogy mi most felfedezzük a műfajt Ahogy nyakló nélkül halmozunk. Ahogy országos ügy lett belőle. Ahogy professzori nagyképűséggel filozofálunk, vann-e létjogosultsága vagy nincs. Ahogy be akarjuk hozni az elmaradást. Ahogy olyan provinciálisan akarunk anti-provinciálisak lenni. Nem az a baj, hogy krimizünk, hanem ahogy krimizünk. Ahogy az »ez is van« helyére benyomul a »csal, ez van« parvenüsége. Azt se higgye senki, hogy nekem a vasárnap esti Pódium 66 krimi-összeállítása nem tetszett. Nem egyetlen műsorról beszéltem, hanem egy jelenségről. Mert ez a műsor jó volt, változatos, szellemes. Izgatottan és szívesen hallgattam, mint bizonyára nagyon sok rádióhallgató. Helyére is tette a műfajt, egy kis iróniával, egy kis lemeztelenítéssel, nem csinált mítoszt belőle, sem a szerkesztő Gyenes György, sem a rendező Marton Frigyes. Ki ne hallgatna szívesen máskor is ilyesmit a rádióban? De azért egy kicsit már túl műfajszerűnek éreztem például a dramatizálók és fordítók nevének elhallgatását. Csak nem nekünk kell kitalálni, hogy az átdolgozók és fordítók közül ki a feddhetetlen és ki a gyilkos? Hát már a bemondó is krimizik? 7~77~~~~ Nagyon szere- Szeljegyzett a vasárnap délelőtt című rádiómagazint. Mégsem hallgattam végig legutóbb, éppencsakbelehallgattam. Többek között, amikor Kristóf Károly hangos portrét rajzolt Oscar Petersonról, aki a legnagyobb dzsesszzongora művészek közül való. Igaz gyönyörűséggel hallgattam játékát. És a kísérőszöveg csak fokozta érdeklődésemet. Mert ez a szöveg korszakalkotó felfedezésekkel szolgált. Például ilyennel: -Nem a bőre színétől függ, hogy valaki csodagyereknek születik-e vagy sem.- Tényleg!sütöttem homlokomra döbbenten, hogy eddig erre nem jöttem rá. Micsoda aranyigazság, őrület, hogy ezt eddig senki nem fedezte fel, a tudatlanság sötétjében éltünk, emberek. És mindjárt el is tűnődtem a sors kegyetlenségén. Ha idejében szól, mennyi bajt elkerülhettünk volna e viharos században! Görgey Gábor SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Állami Operaház: Don Carlos (L. béri. 5.) (7) — Erkel Színház: Bohémélet (7. béri. 6.) (7) — Nemzeti Színház: Coriolanus (1. sor, A. béri. 5.) (7) — Katona József Színház: A szerelem ára (7) — Madách Színház: Koldusopera (7) — Madách Kamara Színház: A bolondok grófja (7) - Vígszínház: A trójai nők (B. béri. 4.) (7) — Ódry Színpad: Az idő vasfoga (fél 8) — Thália Színház: Az ördög és a Jóisten (7) — József Attila Színház: Egérét (Repriz I. béri. 4.) (7) — Fővárosi Operettszínház: Bál a Savoyban (7) — Bartók Gyermekszínháza (Főv. Operettszínházban): Az olimpikon (du. 3) — Vidám Színpad: Nehéz a választás (fél 8) — Kis Színpad: Leszállás Párizsban (7) — Egyetemi Színpad: Bach-sorozat I. hangverseny (fél 8) — Kamara varieté: A zebra másik oldala (du. 6 és fél 9) — Fővárosi Nagycirkusz: Cirkusz a jégen (7) — Állami Bábszínház: Aladdin csodalámpája (de. 10); Irány az Ezeregyéjszaka! (du. 3) — Zeneakadémia: Marie Claire Jamert és a Weiner-vonósnégyes hangú. (Négy évszázad muzsikája 4.) (fél 8). Hogyan készül a siker ? Reklámhadjárat és művészet Franciaországban egyre jobbanérdeklődnek a képzőművészeti alkotások iránt a kisebb városok lakói is, s ami a legfontosabb, a művek ébresztette hatások nemcsak esztétikaiak, nemcsak nézik a képeket, hanem veszik is. Egy egész új műgyűjtő sereg alakult már ki a vidéki műbarátokból, a vidéki kiállítások szaporodnak s nő a jelentőségük is. A művészeti lapok részletesen beszámoltak a fiatal Boncompain kiállításáról, melyet Toumnon-ban rendezett, bemutatva tízévi munkásságát. A nagy reményű ifjú tudniillik 17 éves korában Valence művészeti iskolájában tanulni kezdett, aztán áttért az iparművészetibe, de ezt sem végezte el, megpróbálkozott a képzőművészetivel és még sok minden egyébbel, mert közben múltak az évek és élni is kellett valamiből. Színházaknak dolgozott, kosztümöket tervezett, s állítólag nemcsak az ecsettel dolgozott ügyesen, de a könyökével is. Az eredmény: kiállítás Párizsban, Chicagóban, Palm Beachben. Most 27 éves, jogosan hirdeti tehát 10 év festői alkotásait életművéből, ha ezt a furcsa propagandát és az erőszakolt reklámot túlzottnak tartják is az igazi művészet barátai, akik azt állítják, hogy reklámhadjáratokkal nem lehet megismételni Bernard Buffet sikersorozatát, mert azt Buffet aktív művészi hatóereje és alkotásainak egyéni összetevői váltották ki, nála ez az értékmérő, nem a különös katalógus és az “évtized termését" hirdető stratégiai elgondolás, mint a “kis Boncompain«-nél. A kritikusok persze tévedhetnek, mert Párizsban több mint 4000 ügynök és több száz műkereskedő dolgozik s ezek abból élnek, hogy eladják a termést, ha jó, ha rossz, s talán véletlenül sikerül vevőt találni olyan képekre is, mint Boncompain műved. Hogy ezek milyenek? A beszámolók szerint naiv természet utánzások, ahogyan egy 5—10 éves kisgyermek látja a világot, s aminek a világon semmi köze a festőművészeihez. De miután már a dadaistáknak és a popartosoknak is voltak nagy sikerei, nem lehetetlen, hogy ezt kiharcolja erős akarattal egy olyan ifjú festő is, aki már tíz éve készül a kiugrásra. M. A. A. NAPLÓ Február 1 A Művelődésügyi Minisztérium és a Magyar Írók Szövetsége országos drámapályázatot hirdet. Pályázni lehet szocialista eszmeiségű, magas művészi értékű, bármilyen színpadi műfajú művel, amely nyilvánosságra még semmilyen formában — sem nyomtatásban, sem színpadon, sem rádióban, tévében — nem került és amely színházainknak eddig műsorterveiben sem szerepelt. A pályázat jeligés, beküldési határideje 1966. október 1. A pályaművet hat példányban kell eljuttatni a Művelődésügyi Minisztérium színházi főigazgatóságára. Domenico Modugno Istenem, mennyire szeretlek című dala nyerte az idei San Remó-i dalfesztivált. A dalt Gigliola Cinquetti énekelte. • Peter Weisst meghívták Budapestre, Marat drámájának bemutatójára. A mű teljes címe: “Jeann Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják de Sade úr betanításában." A magyar premiert február 4-én tartják a Nemzeti Színházban.A 175 éves magyar színjátszás címmel képes albumot adott ki a Színháztudományi Intézet. A kötet Kelemen László színtársulatának első magyar nyelvű előadásától napjainkig követi a magyar színjátszás fejlődését. po A Bourdelle-díj idei nyertesének, Claude Mary szobrászművésznek életútját ismertetik a francia lapok. 1929-ben született és Germaine Richier szobrászművésznő növendéke lett. Dinamikus lovasszobraival, egyéni figurális kompozícióival már többször sikeresen szerepelt. 1952-ben neki ítélték a Blumenthal-díjat, 1958-ban pedig a Fénéondíjat. A Bourdelle-múzeumban néhány hónap múlva nyílik meg gyűjteményes kiállítása. A Basilides Barna festőművész képeiből retrospektív kiállítás nyílik február 4-én az Ernst Múzeumban. Szegedi Anikó zongoraművésznő a közelmúltban több külföldi országban adott koncerteket. Olaszországban a római Magyar Intézetben rendezték meg önálló estjét, az NDK-ban pedig három szólókoncertet adott. Legutóbb a Szovjetunióban volt hét szólókoncertje, közülük az egyik a televízióban hangzott el. * A francia lapok nagy részvéttel emlékeznek meg Nicole Vedres, a kitűnő írónő és filmrendező váratlan haláláról. A művésznőtől, aki Vedres Márk menye volt, Aragon lapjában a munkatársak és barátok négy oldalon vettek búcsút, méltatva könyveit, életét, jelentőségét. A Holnap kezdődik az élet című, 1949-ben készült híres filmjében Le Corbusier, Picasso, Joliot- Curie, André Gide, Sartre és még sokan mások beszéltek a jövőről. Nicole Vedres szívét nagyon megviselte — írta róla Georges Sadoul — férje halála, s hogy fiát Algériába vitték háborúzni. I H. G.2N 20 TELJES SZOBABERENDEZÉS TARGYNYEREMENYSORSOLAS 200 DB VÁSÁRLÁSI UTALVÁNY FEBRUÁRBAN A 2000 NYEREMÉNYTARGY jrpr LOTTON. KEROMIjSORSOUSRAA^^RUÁRi^^sZEVÉNYEKKoziip^^J •Kedd, 1968. február 1 ÍGY TÖRTÉNT?!... Történelmi szatírák az Irodalmi Színpadon SOKAT AKART műsorában elmondani a történelemről az Irodalmi Színpad, s talán éppen ezért sikerült keveset közölni a témáról. Az a dráma mennyiség, amely ömlesztve reánk zúdult, inkább azt sugallta, hogy a történelem az irodalom nagyító és torzító tükrén át nézve bohóságok sorozata. Persze, nem ez volt az est eredeti célja: az Irodalmi Színpad tarka csokrot akart összeállítani a történelmi pamfletekből, szatírákból és krokikból. Csakhogy a műsor eltávolodott a céltól, és csak azt bizonygatta, hogy milyen vidám emberek a világirodalom nagyjai Anatole France-tól Osborne-ig és Shaw-tól Capekig. De ehhez nem volt szükség ilyen hangzatos címre, és a világ drámatermésének ilyen monstre felvonulására. Egyébként is: a világirodalomban nemcsak az a néhány szerző látta ilyen sajátos módon a történelmet, akiket az Irodalmi Színpad bemutatott, hanem minden valamirevaló író Plutarkhosztól és Hérodotosztól kezdve Shakespeare-en és Bonfinin keresztül Tolsztojig és Dürrenmattig. A mammut-műsor három részből és tizenkét drámából, illetve jelenetből állt. Elhangzott benne Heltai Jenő bájosan frivol Úri jog című darabja, Szirmai Albert kedélyes zenéjével a földesúri első éjszaka jogának eltörléséről, és hallhattuk Emnőd Tamás franciásan könnyed, de kissé már porlepte jelenetét, A francia királyt. Ez a két darab azonban eltávolított bennünket Brecht gunyoros filozófiájától, Karinthy Frigyes pompásan anakronisztikus tréfájától és Osborne vitriolba mártott “tündérmeséjétől", a Bamberg-vértől. Különböző hangok keveredtek tehát itt, és nem álltak össze egységes kórussá. Őszintén sajnáljuk, hogy az Osborne-darabból olyan meggondolatlanul válogatott részeket láthattunk az egész helyett, s a részleteket is hevenyészett, laza és rögtönzésszerű módon játszották el. Az Osborne-darab, amely oly maró gúnnyal utal angol uralkodóházi állapotokra, és amelyben a királyi hercegnő fotóriporter-férje félreérthetetten célzás bizonyos újabbkori botlásokra, több figyelmet és főképp jobb előadást érdemelt volna. AZ ELŐADÁS RENDEZÉSÉT Szendrő Ferenc vállalta el nagy igyekezettel. E bonyolult feladat azonban jóval rutinosabb rendező erejét is meghaladta volna; nem csoda, hogy amíg Anatole France-tól Osborne-ig ért az előadás, az igyekezetben a rendező is kifáradt. Szendrő Ferenc, aki tehetségét számos remek előadáson bizonyította már, és kitűnő színpadérzékét többi*, drámai műfajban is megmutatta, ezúttal nem tudott elég figyelmet szentelni az egyes jeleneteknek. Ezért csúsztak bele triviális elemek a Heltaidarab előadásába, amely így időnként amatőrök jó szándékú kísérletének tűnt, ezért hatott közhelyszerűen Kástner nagyszerű versének, A tábornoknak a szcenírozása és emiatt lett jámbor bohózat a vitriolos Bamberg-vérből. A színészek közül csupán Béres Ilona, Horváth Tivadar és Szendrő József tudott egyéni színt és ízlést vinni a jelenetekbe. Csak helyeselhetjük, hogy Dévai Hédi fanyar egyéniségének pódiumot adott az Irodalmi Színpad, ám sajátos humora több rendezői munkát érdemelt volna. Szatmári István ezúttal külsőségekkel pótolt belső tartalmat. Kár, hogy az előadás fogyatékosságai némileg homályba borították Köpeczi Bócz István frappánsan szatirizáló díszleteit és András Bélának ezúttal is remekül jellemző kísérőzenéjét, amely főképp az Osborne-darabot és a Kástner-verset keretezte stílusosan. Gábor István Vas István-est az Irodalmi Színpadon kapott szellemi körkép lenyűgöző. Benne él századunk és a század emberének gondolata, élete, harca az oly sokszor fenyegető katasztrófákkal, az elmúlással. Mély emberi felelősség visszhangzik ezekben a versekben, olyan, amely méltó a Nyugat régebbi nemzedékeihez, amelyeknek örököseként Vas István pályáján elindult, s amelyet öntörvénye eljuttat az önmagáért s a társadalomért való harcig. Igazságkereső költő, aki értelmünket és érzelmeinket egyszerre kavarja fel, gondolkozásra késztet, mert maga is gondolati a szó nemes és igaz értelmében. Intellektualizmusa nem pótszer, nem semmit rejtő homály, hanem rendező magatartás, amely helyére teszi az élet egyéni és társadalmi problémáit. Nem könnyű dolog Vas István igazi hangjának eltalálása pódiumon, s a félrecsúszás talán hamisítás lenne. Épp ezért a pontosságért és megértésért jelentettek különös élményt a versek a fellépő művészeik — Gáti József, Mensáros László, Szakáts Miklós, Ilosvay Katalin Csernus Marian, Kovács P. József Demján Éva és Szentpál Mónika — tolmácsolásában A közönség melegen ünnepelte a költőt, aki Radnóti naplóját olvasva című versével maga is a pódiumra lépett. Vas István nehéz veretű, gondolkozó és elgondolkoztató lírájából nyújt át egy csokrot a Szállj költemény sorozatban megrendezett szerzői est keretében a vers kedvelőinek az Irodalmi Színpad. A két művész kiállítása A II. kerületi Nőtanács rendezésében kiállítás nyílt Jánossy Ferenc festőművész és Hadik Gyula szobrászművész alkotásaiból (II. ker., Moszkva tér 3.). A kis tárlaton Jánossy képei vonják először magukra a néző figyelmét. Egy változó karakterű tehetség műveit láthatjuk: csendéleteket, figurális kompozíciókat és néhány egészen különös, látnoki jellegű festményt, melyeken a teljesen szabad képzettársítás a szürrealizmus szimbólumvilágával keveredik. A képek fő erőssége a meleg és rendkívül dús kolorit, a színek sárgától vörösig izzó skálája. Ez a szuggesztív színezés már a csendéletképeken is felfedezhető, de még karakteresebbé válik azokon a kompozíciókon, amelyek Csontváry festményeinek útmutatásait látszanak követni. Egyik legérdekesebb közülük a Dózsa című, amelyen ez a kolorit a legsejtelmesebb lilákig finomul. A sokalakos kompozíciókon megbomlik a földi rend, és az álomvilág szabadon lebegő tárgyai és alakjai töltik be a képmezőt. Ezeknek a festményeknek is megtalálhatjuk az előzményeit a magyar képzőművészetben, elsősorban Amos Imre szürrealista karakterű olajképein. Jánossy legkiérleltebb művei azok az apró grafikák, melyeken a művész fantáziájának játékos formái és alakzatai áttetsző törékenységgel és sejtelmességgel jelennek meg. A festményeket szerencsésen egészítik ki Hadik Gyula plasztikái. Hadik Mészáros László és Medgyessy Ferenc örökségét, vagyis a legnemesebb tradíciók egyik vonalát folytatja. Tömör mintázású fejek és alakok, az anyag erőtől duzzadó súlya jellemzők művészetére. Különösen értékes Nagy-Balogh Jánosról mintázott portréja, amely az ismert Nagy- Balogh önarcképek ihletését mutatja. P. G.