Magyar Nemzet, 1968. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-03 / 1. szám

Szerda, 1968. január 8. Major Nemzet Kádár János beszélgetése a televízióban és a rádióban az új esztendő kilátásairól Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára be­szélgetést folytatott Megyeri Károllyal és Szepesi György­­gyel, s válaszolt a rádió és a televízió hallgatóinak, illetve nézőinek kérdéseire. A beszél­getés, amelyet a rádió és tele­vízió az új év első napján köz­vetített, kitért több politikai kérdésre is. A békéről A béke kilátásairól szólva Kádár János arra utalt: telje­sen érthető, hogy ez a kérdés ma aggodalmas módon vető­dik fel az emberekben. A mi újkori társadalmunk a teljes békét úgyszólván nem ismeri; a ma élő nemzedék két világ­háború súlyos megpróbáltatá­sain ment keresztül. Az aggo­dalmaskodást, nyugtalanságot indokolja az is, hogy a közel­múlt években a nemzetközi helyzet — átmeneti, csekély enyhülés után — ismét bizo­nyos mértékben kiéleződött. Ez kifejezésre jut számtalan eseményben, különböző pucs­­csok, úgynevezett helyi hábo­rúk és különösképpen a viet­nami háború révén. Az embe­rek látják és tudják, hogy az imperializmus nem nyugszik, annak vezető, fő ereje, az Amerikai Egyesült Államok egy, szinte mindenki által el­ítélt, barbár, hódító háborúba fogott Vietnamban, és térdre akarja kényszeríteni a vietna­mi népet. A továbbiakban Kádár Já­nos rámutatott arra, hogy az Egyesült Államok kormánya sohasem fogja elérni célját, amiért ezt a háborút kirobban­totta. A vietnami népet, Indo­kína népét nem fogják tudni még egyszer visszakényszerí­­teni a gyarmati járomba. Az Egyesült Államok ebben a há­borúban hallatlan kegyetlen­ségeket követett el, különlege­sen embertelen hadviselés ké­pe rajzolódik ki mindenki előtt, de megtörni a vietnami népet nem tudta, és az egész világ tanúja ennek a harcnak, amikor a legnagyobb imperia­lista hatalom egy viszonylag kis lélekszámú néppel nem tud elbánni, és az meghiúsítja minden leigázó törekvését. Ká­dár János kifejezte azt a meg­győződését, hogy a vietnami nép győzni fog, a vietnami nép szabad lesz, és hogy a szocia­lista világrendszer országainak ereje, a világ minden haladó emberének törekvése, a népek ébersége meg tudja akadályoz­ni egy új világháború kirob­banását is. Szólott arról is, hogy van­nak olyan törekvések, hogy a szocializmus országait, a ha­ladás erőinek egységét meg­bontsák. Hallatnak olyan csá­bító, szirénhangokat is, hogy Magyarország miért nem "ön­állóbb" külpolitikájában. Ezek persze ki nem mondva azt je­lentik, hogy miért nem távo­lodunk el a Szovjetuniótól, ál­talában a szocialista országok közösségétől. Azért nem távo­lodunk el — hangsúlyozta Ká­­dán János —, mert az elvhű politika nagy távlatban az igazán kifizetődő politika, és bel- és külpolitikai elveink­hez ragaszkodva tudjuk meg­őrizni, gyarapítani barátaink megbecsülését és bizonyos te­kintetben ellenségeink tiszte­letét is. A reformról A gazdaságirányítás reform­jával kapcsolatban Kádár János aláhúzta, hogy az szük­ségszerű és megérett változás. Ami az életszínvonalra való hatását illeti, arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyes sor­rend így hangzik: a gazdaság­vezetési reformmal is a gaz­dálkodás hatékonyságát, a ter­melés és a termelékenység fej­lesztését kell elérnünk, és ezen keresztül fogjuk elérni az élet­­színvonal emelkedését. A re­formtól azt várjuk, hogy meg­gyorsítja mind a termelés fej­lesztését, mind az életszínvo­nal emelkedését, a szocialista építés ütemét hazánkban. Ez a meggyőződésünk. Az új mechanizmus létrejöt­téről érdeklődő kérdésre vála­szolva, Kádár János elmondot­ta, hogy bizonyos időben — körülbelül három esztendővel ezelőtt — tudva, hogy a gaz­daságunk fejlődik és előre ha­lad, mégis észleltünk olyan je­lenségeket, amelyek arra val­lottak, hogy ha nem változta­tunk bizonyos dolgokon, akkor nem tudjuk a fejlődés ütemét a korábbi színvonalon biztosí­tani. Ezért a legkülönbözőbb területeken az emberek ezrei vizsgálni kezdték gazdálkodá­sunk és gazdaságirányításunk módszereit, hogy megkeressék azokat az elemeket, amelyek segítik a fejlődést és azokat az elemeket, amelyek ezeket fé­kezik. A vizsgálat során na­gyon sok tapasztalat össze­gyűlt, ezt rendszerezték a párt Központi Bizottságában, a kormányban, a gazdasági ügyekkel operatíven foglalko­zó emberek, tudósok, közgaz­dászok, az illetékes pártszer­vek ezt ismételten megvitatták és megtárgyalták, s ennek fo­lyamatában alakult ki az a meggyőződés, hogy gazdaság­­irányítási rendszerünket meg kell reformálnunk. A lakáskérdésről A továbbiakban szólott a gazdaságirányítási reform vár­ható hatásáról, a lakáskérdés és más, szociális problémák megoldásában. Ami a lakás­építést illeti, megemlítette, hogy most közvetlenül valami kis többletet remélünk attól, hogy a termelő közösségek, üzemek a nyereségük, jövedel­mük és építő kapacitásuk egy bizonyos részét közvetlenül sa­ját dolgozóik lakásszükségleté­nek megoldására fordíthatják. Ez a kérdést azonban nem old­ja meg. Amit a reformtól vá­runk, az elsősorban az, hogy a termelés hatékonyabb, jöve­delmezőbb, nyereségesebb lesz, innen várjuk azt a többleterőt, amivel a lakásépítés megoldá­sát is biztosítani tudjuk, embe­rileg belátható időn belül. Jelenleg végrehajtás alatt van a 15 éves lakásépítési terv, amelynek keretében egymillió lakást kell építeni. Az időará­nyos részét, ha nem is száz százalékig, de nagyjából eddig megépítettük, de még sok van belőle hátra. A Központi Bi­zottság jelenleg is foglalkozik a lakáskérdés egészével és vizsgálja annak minden szfé­ráját, a lakásépítési részét is, de foglalkozunk a lakásigény­lés és -elosztás kérdésével is. Mert ha bár az épülő lakások legnagyobb részét a valódi szükséglet szerint és az igaz­ságnak megfelelően osztják el, mégis jobb áttekintést kell kapnunk és valami értelmes rendet kell kialakítanunk, ami megfelel az igazságérzetnek is. Javítani tudunk az építésen is, hogy még valamivel nagyobb ütemben építhessük a­­ lakáso­kat, az igénylésben is rendet kell csinálni, hogy ki-ki szük­séglete és tehetsége és lehető­sége szerint igényelhessen és kaphasson lakást. Akkor ez a kérdés is nyugvópontra fog jutni. A nyugdíjakról Kádár János szólt a dolgozó nők helyzetéről is. Kiemelte, hogy társadalmi szervezeteink és kormányzatunk mindenkor napirenden tartja és kellő fi­gyelemmel kezeli a dolgozó nők szociális problémáit és speciális kérdéseit, és a kong­resszus határozatai nyomán most már a gyakorlatba ment át egész sor rendszabály, amelynek célja az, hogy a dol­gozó nők, mindenekelőtt az anyák helyzetén könnyítsünk. Nyugdíjrendszerünk is szó­ba került a kérdések kapcsán. Kádár János rámutatott arra, hogy az világviszonylatban is kiállja az összehasonlítást bár­mely ország nyugdíjrendsze­rével. A pártkongresszus állás­­foglalása nyomán e tekintet­ben is egy sor olyan intézke­dés történt, amely százezer és százezer nyugdíjas helyzetét rendezi. A reform eredményei­nek arányában a nyugdíjas emberek helyzete is rendsze­resen javulni fog a jövőben, mert a reform segítségével szi­lárdabb és szélesebb anyagi alapot tudunk teremteni a nyugdíjasokról való gondos­kodásnak is. Nálunk jelenleg — kereken szólva — egymil­lió-kétszázezer ember a nyug­díjas és járadékos. Hogy ez milyen részarány egy tízmil­liós országban, annak bizonyí­tására Kádár János arra hi­vatkozott, hogy az iparban foglalkoztatott munkások és alkalmazottak száma jelenleg — ugyancsak kereken — egy­millió-kétszázezer ember. Re­méljük, hogy nem sok eszten­dő múlva anyagilag is na­gyobb alapokkal rendelkezünk, mint ma, és akkor még olyan kérdést is megvizsgálhatunk, amit már sok éve emleget a nyugdíjasok egyik kategóriája, az úgynevezett régi jogon nyugdíjazottak problémáját. Az ifjúságról nem maradtak ki kérdé­seikkel a fiatalok sem, akik azt szerették volna tud­­, mi a véleménye Kádár Jánosnak a mai fiatalságról. A fiatalság, az életkor — hangzott a válasz —, állapot, s éppen úgy nem bűn és nem erény fiatalnak lenni, mint ahogy öregnek len­ni sem az. A fiatalok általá­ban dolgoznak és tanulnak, de ezen belül nagyon különbö­zőek. Csakúgy, mint a felnőt­tek. Kétségtelen, hogy a fiatal­ság sok speciális problémával jár, például azzal, hogy még nagyobb élettapasztalat nél­kül kell döntésre jutniuk olyatt sorsfordító ügyekben, mint a szakma, az élethivatás megválasztásában, vagy a pár­­választásban. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a felelős­séggel végzett munka és ál­lásfoglalás után ne szórakoz­hatnának az ifjak a maguk fiatalos módján. A továbbiakban néhány szubjektív jellegű kérdésre is válaszolt Kádár János, majd befejezésül a következőket mondotta: »Ha az előttünk ál­ló esztendőre és a mi népünk­re gondolok, akkor úgy látom, hogy munka az lesz, nem ke­vesebb, mint az 1967-es esz­tendőben volt: küszködnünk és harcolnunk is kell az előre­haladásért, idebent az ország­ban a maradi nézetekkel, sok­szor önmagunkkal is, nemzet­közi síkon pedig azokkal az erőkkel, amelyekkel szemben­­állunk, amelyek törekvésein­ket, a szocializmust és a bé­két veszélyeztethetik. Én azt gondolom, hogy népünk meg­alapozott bizakodással és re­ménységgel tekinthet az új esztendő elé, de ha tízmillió ember csinál magának gondot a tízmillió ember boldogabb jövendőjéből, s annak megfe­lelően dolgozik, gondolkozik és hat embertársaira, akkor úgy tekinthetnek a jövő elé, hogy a békét megvédjük, szocialista építőmunkánkat folytatjuk, és munka lesz, de eredmények is lesznek! Erve az alkalommal, a rádió hallgatóinak, a tele­vízió nézőinek, egész népünk­nek szívemből boldog új esz­tendőt kívánok!* Az Elnöki Tanács elnöke fogadta a diplomáciai képviseletek vezetőit A Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek veze­tői az új év alkalmából ked­den jókívánságaikat fejezték ki Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének. Az Elnöki Tanács fogadásán részt vettek Gáspár Sándor és Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács he­lyettes elnökei, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és Gergely Miklós, a Külügymi­nisztérium protokollosztályá­­nak vezetője. A fogadás szívélyes légkör­ben zajlott le. Fock Jenő Berlinben Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke kedden feleségével együtt üdülésre a Német De­mokratikus Köztársaságba ér­kezett. Fogadtatására a berli­ni pályaudvaron megjelent Willi Stoph, az NDK minisz­tertanácsának elnöke és Töm­pe András, hazánk berlini nagykövete. Délben Willi Stoph miniszterelnök ebédet adott a magyar vendégek tiszteletére. Fogadás a kubai nemzeti ünnep alkalmából Miguel Figuerola, a Kubai Köztársaság budapesti nagy­­követségének ideiglenes ügy­vivője a felszabadulás napja, a Kubai Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából kedden este fogadást adott a városli­geti Gundel Étteremben. A fogadáson részt vett Ko­mócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari, dr. Lévárdi Ferenc, nehézipari, dr. Szabó Zoltán egészségügyi, dr. Trautmann Rezső építésügyi és városfej­lesztési miniszter, dr. Beresz­­tóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke, Szarka Károly kül­ügyminiszter-helyettes, vala­mint a politikai, a gazdasági és a kulturális élet sok más vezető személyisége. Jelen volt a fogadáson a budapesti dip­lomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Vidéken is házhoz szállítják a tejet, próbaképpen A tejiparban a tavalyinál 260 vagonnal több vajat dol­goznak fel a tejüzemek és 240 vagonnal több sajtot gyárta­nak. Várhatóan az idén 486 millió liter tejet hoznak for­galomba, egyébként a vaj öt­­dekás csomagolásban is kap­ható lesz. A kettős ünnepben jól bevált az utcai tejárusítás a mozgó kocsikról. Egyes vi­déki városokban próbaképpen megkezdik a tej házhoz szál­lítását. Magyar diákok országjárása a Szovjetunióban Huszonöt Leningrádban ta­nuló magyar diák,­­►Magyar Ifjúsága néven műkedvelő együttest alakítva, elhatároz­ta, hogy műsorával, amelyben népi táncok, énekek és diák­jelenetek szerepelnek, bejárja a Szovjetuniót. Az együttes éppen a napokban fejezte be első turnéját — több mint húszezer kilométert tett meg Szibériában és Kazahsztánban. A magyar fiatalok szünidejük­ben legközelebb a Balti-ten­ger mellé, Észtországba, Lett­országba és Litvániába láto­gatnak. KEDVES VÁSÁRLÓIKAT AZ ÚJ ÉVBEN ÚJ NÉVVEL, A M­­ÁR MEGSZOKOTT NAGY VÁLASZTÉKKAL ÉS SZOLID ÁRAKKAL KÖSZÖNTIK A­­ . Leltározók Ezer és ezer üzleten lát­hattuk napokon keresztül a táblát: »Elnézést kérünk, lel­tározunk«. Tíz- és tízezer ke­reskedelmi dolgozó kora reggeltől késő éjszakáig vé­gezte a számbavétel nem éppen könnyű feladatát, nem volt vasárnapjuk, ün­nepük, csakhogy minél előbb befejezzék azt a mun­kát, amelyet reájuk bíztak. Soha sem volt könnyű do­log az év végi leltározás, eb­ben az esztendőben főleg nem az, hiszen nemcsak da­rabszám szerint kellett ösz­­szeállítani az árukészletet, hanem utána végrehajtották az ármódosításokat fel- és lefelé egyaránt. Ezért kellett most minden korábbinál több munkaerőt beállítani, és ezért várta a vásárlót az üzletek jelentékeny részénél lehúzott redőny. Nos, az ilyesmit mi vásár­lók általában idegeskedve fogadjuk, hiszen mindnyá­jan kényelmesek vagyunk és nem szeretjük, ha megszo­kott üzletünktől távol kell vásárlásainkat lebonyolíta­nunk. Ezúttal azonban el­maradt a szokásos elégedet­lenkedő mozgás, és helyet­te együttérzéssel, rokon­­szenvvel figyeltük a boltok­ban sürgölődő nőket és fér­fiakat, öregeket és fiatalo­kat, amint létrára fel- és létráról lemászva számolgat­ták a különböző kisebb és nagyobb árucikkeket. Egész évben igen sok bí­rálat éri a belkereskedelem és a vendéglátóipar dolgo­zóit, és ezek a bírálatok gyakran, bizony nagyon is indokoltak. Hadd ismételjük a régi reklámot, »ma mi sem húzunk" — hanem a köszö­net és elismerés hangján emlékezünk meg azokról, akik a gazdasági átállásnak ebből a nagy és terhes mun­kájából áldozatkészen kivet­ték részüket. Kívánjuk ne­kik, hogy feladatukat telje­sítve ők is kipihenhessék majd egész évi fáradalmu­kat. Utána pedig a lakos­ság, tehát mindnyájunk ér­dekében ugyanolyan lelkiis­meretesen végezzék nem mindig hálás munkájukat, amilyen szorgalommal rót­ták most napokon keresztül egymás alá a felvett leltá­rak szinte végeláthatatla­noknak tűnő számait Kemény István Karneváli vidámsággal búcsúzott az óév Szilveszter napjának kora délutánján kezdődött 1967 bú­csúztatása. Elmondhatjuk, hogy Budapesten most már hagyo­mányos a szilveszter karneváli jellege, az utcai harsány trom­bitálás, a kígyósípok jajongá­­sa, a sok tarkabarkaság. Kora délután még jobbára csak a gyerekek búcsúztatták az ut­cán az óévet, de amint köze­ledett az este, úgy vették át uralmukat a felnőtt búcsúzta­tók. A vendéglátóhelyek, a leg­kisebb presszóig, a későn ér­kezőknek már csak foglalt asztallal szolgálhattak. Az élelmesek viszont nemcsak asztalt, de jó falatot és italt is találtak, s mint a vendéglátó­­ipar az új év első köznapján kiadott gyorsmérlege közli, el­fogyott több mint 500 pecse­nyemalac, két vagonnál több virsli, több mázsányi sülthús, több száz hektó bor, húszezer üveg pezsgő és 2500 hektoliter sör. A rövidital­­folyásáról" még nem készült mérleg. Kitűnően sikerült az IBUSZ 13 nemzetközi bálja a Cita­dellától a vadonatúj Budapest Szállóig. Megint népszerűek voltak a családoknál rende­zett kisebb-nagyobb­a►házibu­lik". Jól vizsgázott a Budapesti Közlekedési Vállalat ügyeletes villamos- és autóbusz-járatai­val. Azt már nem mondhatjuk, hogy a Taxi Vállalat teljes gépkocsiparkja elegendő volt a gyorsabb közlekedésre vá­gyó utasoknak. A Körút legforgalmasabb pontja természetesen az Emke aluljáró volt, ezúttal azonban fent, az utca szintjén, ahol is újév reggelének hat órájáig szabad­ volt a­ gyalogos közle­kedés keresztbe-kasul. A rend­őrök régi gyakorlattal irányí­tották a lármás, nyüzsgő töme­get, amely ügyesen kerülgette a villamosokat és autóbuszo­kat színes sapkákban, csákók­ban. Vidám hangulatban búcsúz­tatták az óesztendőt és kö­szöntötték 1968-at vidéken is. Békés megyétől Baranyáig és Soprontól Szabolcsig. Sok vi­déki városban szilvesztereztek külföldi vendégek is. Száz milliméterrel kevesebb csapadék, száz órával több napsütés 1967-ben rendkívül csapadékos és hűvös június első fele, az igazi nyár­­június 22-i beköszöntése (amely tizenöt év alatt mind­össze háromszor fordult elő), a vénasszonyok átlagnál hosz­­szabb nyara, a­­­rendhagyó" november, amelyben az átla­gos 59 milliméter csapadék he­lyett csupán 14 milliméter esett, és az enyhe év vége vol­tak. Az idei karácsony az év­század karácsonyi enyheségi ranglistáján a második helyen áll. (Az első az 1958-as, plusz 12 fokkal.) A Meteorológia Intézet táv­prognózis osztályának vezető­je, dr. Berkes Zoltán új­évi időjárás-elemzése szerint 1967- ben a szokásosnál melegebb (két százalékkal magasabb átlaghőmérséklet), szebb, nap­fényesebb időjárás volt. A Bu­dapesten mért csapadékösszeg 100 milliméterrel maradt el a szokásos 600 millimétertől, a napsütéses órák száma azon­ban 100-zal volt több az átla­gos 2000 óránál. Az év meteorológiai külön­legességei az enyhe február, a BEVÁLT RÉGI MÁRKA LJ. KORSZERŰ FORMA ÉLES TISZTA KÉP KIVÁLÓ HANG

Next