Magyar Nemzet, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-02 / 78. szám
4 A RÁDIÓ mellett Pódiumon: a színház Nem a legszerencsésebb elmés szópárosítás, sőt mondhatnám szép, kövér képzavar. Mert hát miként lehetne pódiumon a színház, még ha fogalomnak tekintem is ez esetben a kettőt? Lehetett volna így, esetleg: A Pódium műsorában: a színház; vagy egyszerűen így: Pódium 68. a színház. De "pódiumon a színház" — ez még szimbolikusan is képtelenség. Bármennyire zavaró az ügyetlen cím, mégsem akarok ünneprontó lenni. Mert ez a műsor nemcsak a nemzetközi színházi világnap ünnepi alkalma miatt, hanem önmagában, mint rádiós vállalkozás is, ünnepnek számít. Szinte fantasztikus nagystílűség: délután kettőtől éjfél után fél egyig, tehát tíz és fél órán át hallgatói lehettünk egy olyan műsornak, melynek szerkezetében javarészt a pillanatnyi esetlegesség kapott főszerepet. Mindvégig élő adással volt dolgunk, ezúttal még a Rádiószínház is közvetlenül a stúdióból és nem hangszalagról sugározta bemutatóját. De itt legalább tudták a rádiósok, hogy mi fog elhangzani; a műsor tetemes részében maguk a rádiósok sem láthatták előre, mi történik majd, mivel az események menetére bízták sorsukat. Mi történt tehát? Házasság köttetett: a Rádió régi, színvonalas összetett műsora, a Pódium, és a nemrégiben életrekelt, kitűnő és méltán népszerű "139—660", ez a korszerű és bravúros automata közönségszolgálat, szövetségre lépett. A közös alkalom és téma a VII. Színházi Világnap. Hetedik éve emlékeznek meg világszerte földrészek, metropolisok és kisvárosok színházaiban arról a közös ügyről, melynek hordozója és közvetítője évezredek óta a színház, a "halhatatlan párbeszédről", melyet az ember a színház játékteréről önmagával és a világgal folytat. A Nobel-díjas Asturias üzenetében — melyet március 27-én a világ valamennyi színpadán felolvastak — nemcsak egy általános, elvont, hanem egy korba helyezett humanizmusról beszélt, hic et nunc: a ma színházának részt kell vennie abban a küzdelemben, mely az emberiség jövőjéért, ember és kultúra életben maradásáért folyik. Ezt szolgálta a Rádió kiváló műsora is. Komolyan, de nem pátoszos ünnepélyességgel, az 139—660* munkamódszere szerint sok játékossággal, hirtelen született ötlettel, a kompozíció szabad elevenségével. Két biztos bázisa volt a monstre adásnak, két harcedzett, a legnehezebb helyzetekben is megoldást találó józan fő: Horváth Ádám rendező, aki megannyi kiváló művészi produkció után mint a *139— 660* állandó rendezője, a pillanatnyi helyzetfelismerés, az ötletesség és a határozott döntés művészének is bizonyult, valamint Szepesi György, a játékvezető, akinek pályapraxisában kialakult gyors reagálóképessége, mindig ugrásra kész frissesége nélkülözhetetlen erőt jelent egy ilyen jellegű műsorban. Itt csupán annyit jegyeznék meg, hogy Szepesire szinte emberfeletti feladat hárult: tíz és fél órán át kézben tartani a huszonöt riportert, a külföldi munkatársakat, telefonbeszélgetéseket folytatni hallgatókkal, valamint a stúdióba begyűjtött rejtvénygyőztesekkel is tartani az élő kapcsolatot. Mindenképpen jobb lett volna egy páros játékvezetői megoldás: nemcsak tehermentesítette volna Szepesit, hanem az egymással is társalgó két játékvezető még természetesebb közeget, még oldottabb légkört teremt egy ilyen lüktetően élő műsorban. Az egész műsorról beszámolni szinte lehetetlenség. Olyan gazdag volt, színes és fordulatos — nem tudok jobbat egy közhelynél —, mint az élet. Az indítás mulatságos és bosszantó csődje — Szepesi szegény, hiába próbált sorra felhívni néhány telefonkönyvből találomra kiemelt számot — mondom, még ez a nem minden jellemző vonás nélkül való csőd is tetszett, mert a játék és az életszerűség hitelét növelte. Kitűnően működtek a riporterek, a stúdióba invitált közönség, írók és művészek, imponálóan sikerültek a külföldi színházakból kapcsolt közvetítések, mind technikai, mind művészi szempontból, Párizstól Prágáig és Moszkváig. S mint már említettem, újszerű vállalkozás volt a Rádiószínház bemutatója is: Hans Magnus Enzensberger Homályos örökség című hangjátékát egyenes adásban sugározták — ilyesmi a magnetofon feltalálása óta nem fordult elő —, s így a hallgatók tanúi lehettek egy rádióelőadás születésének, az élő produkció feszültségének. Az óriás műsor pompásan sikerült. Elegáns, játékos könynyedséggel. De több volt, mint játék, mert egy eszmét szolgált — s mért kellene az eszméket mindig ünnepélyes komorsággal szolgálni? Ez a tíz és fél óra a Rádió legnagyobb sikerei és eredményei közé tartozik. A korszerű, a legjobb értelemben vett modern rádió sikereihez. Görgey Gábor Ki mit tud - Zsákbamacska - Űrhajós vetélkedő A Televízió tavaszi műsorterve Egy- és egynegyed millióra emelkedett a tévéelőfizetők száma — közölte a Televízió tájékoztatója. A tavaszi idényben is több új érdekes, szórakoztató műsort láthatnak a nézők. Ismét lesz "Plusz egy fő". A kedves családi műsor első adása két évvel ezelőtt aratott nagy sikert. Megindul Abody Béla show-műsor sorozata, címe: Zsákbamacska. Bemutatják Palásthy György szatirikus vígjátékét, amely trónfosztott királyok, s más uralkodók között játszódik. Nyolc tévéjáték kerül műsorra a második negyedévben, közöttük Garcia Lorca Csodálatos vargánéja, Illés Endre A türelmetlen szeretők című drámájának tévéváltozata. Áprilisban új, magyar irodalmi sorozat indul, a Fáklya. Nagy érdeklődésre tarthat számot Az aranykesztyű lovagjai című ötrészes dokumentum játékfilm, amely ugyancsak áprilisban kerül műsorra és Garrisonnak a Kennedy-ügyben lefolytatott nyomozásáról szól. Ötvenezer jelentkezőből választották ki, illetve választják ki rövidesen az idei Ki mit tud? kamera elé kerülő versenyzőit. A kamera elé csak magas színvonalú, értékes előadással juthatnak csak a versenyzők. Az első Ki mit tud? műsort április 25-én tartják meg, a döntő június 30-án lesz. A nyertesek a szófiai VIT-re utaznak. A gyermekek számára is izgalmas vetélkedőt rendeznek. A műsor címe: Irány a Vénusz. Országos vetélkedők előzik meg a legifjabb "űrhajósjelöltek" versengését, a legjobb nyolc versenyző szerepel majd a televízió négyrészes vetélkedő műsorában. A gazdag tavaszi program keretében a többi között bemutatják A világ nagy vasutai című, tizenhárom részes sorozatot. Képernyőre kerül Majláth Júlia szerzői estje. A második szerzői est Dobos Attiláé. Két nemzetközi táncdalfesztivált közvetítenek. Elindítják a Fiatal művészek nemzetközi versenye című adást. A portréfilmek sorozatában Vitz Bélát, a Szovjetunióban élő, kiváló magyar festőművészt ismerhetjük meg. Négy bajnoki labdarúgómérkőzést közvetítenek április első három hetében. Láthatják a nézők a magyar— szovjet női tornaversenyt. Májusban öt labdarúgó-mérkőzés szerepel a programon, közöttük nemzetközi mérkőzések is. Júniusban az EB- és KK-döntőt, a Csehszlovákia—Brazília labdarúgó-mérkőzést, s három hazai mérkőzést közvetítenek. ______________Magn Nemzeti Angol filmhét a Filmmúzeumban Nagyítástól a kicsinyítésig Az egyhetes angol filmbemutatóra Budapestre érkezett brit filmesek azt mondták: úgy válogatták össze a műsort, hogy híven tükrözze a mai angol film sokféleségét. Hoztak kalandfilmet (Navarone ágyúi, Gyilkosság parancsszóra), elhozták az első Beatles-filmet, felújították az Ordító egér című, nálunk is bemutatott, nagy sikerű politikai szatírát. De bemutattak a nézőszámot tekintve csekélyebb, a szellemi hatást tekintve magvasabb sikerű műveket is, mint Joseph Losey Balesetét, vagy Harold Pinter drámájának, A gondnoknak filmváltozatát (Az elhagyott ház lakói) és Anouilh Becketjének kitűnő megfilmesítését Richard Burton, Peter O’Toole és John Gielgud remek alakításaival. A valóban sokszínű műsorból hadd ragadjak ki részletesebb, bár futólagos elemzésre három filmet, s hadd példázzam velük a művészet helyét és felelősségét a mai világban. Nagyítás (Blow-Up — ez főnév és fölszólítás is lehet. Fordításából hiányzik a többértelműség, hiányzik a felkiáltójel: Nagyítsd föl! — azaz vedd észre a kicsinyben a nagyot, a részletben az egészet; hiányzik a gúnyos mellékzönge is: Fújd föl! — mert az igazság nem kell a világnak.) Michelangelo Antonioni egy londoni divatfotós különös kaladját meséli el. Épp riportsorozatot készít az élet árnyoldalairól, a gyári robotról, a nyomornegyedekről és megnyugtató feloldást keres a riport végére. Mi lehetne szebb, biztatóbb és megnyugtatóbb: szerelmespár a természet lágy ölén. Csakhogy az idill hazug. Valami nincs rendjén: a nő bármi áron meg akarja kaparintani a negatívokat. Most már a fotós is kíváncsi: miért ez a nagy izgalom? Amikor magára marad, fölnagyítja a képeket. A film csodálatos képsora ez, amíg rádöbben: véletlenül egy gyilkosságot örökített meg. A természet lágy ölén orgyilkos leselkedett. S kiderül, hogy nem is egyetlen orgyilkossal találkozott, hanem egy egész bandával. Sőt, amikor házalni kezd a szenzációval, az egész társadalom, mint valami maffia fog össze ellene, elzárkózik előle. A felnagyításra az a társadalom így felel: Fújd föl! Nem kell az igazság! A fotós visszamegy a parkba, ahonnét már eltűnt a holttest, ott körülveszi, bekeríti őt egy bolond társadalom, amely labda nélkül teniszezik s arra kényszeríti, hogy velük játsszon. Micsoda bolond társadalom az — mondja befejezésül Antonioni filmje —, amelynek nem kell a valóság, ha megöltek is valakit, inkább nemlétező labdával teniszezik. Antonionit is gyakran illette a gyanú, hogy csak fotós és nem politikus. Tagadhatatlanul szép filmeket csinál s azt sem lehet elvitatni tőle, hogy társadalmának valóságát ábrázolja a maga módján — mondták —, csakhogy feloldás, megoldás, iránymutatás nélkül. Azt hiszem, a Nagyítás Antonioni válasza is lehet erre az aggályra. Az ő iránymutatása az, hogy nem mutat irányt. Ugyanis az általa ábrázolt társadalmi valóság egyik vonása éppen az, hogy nem tart igényt az iránymutatásra, sőt, hevesen visszautasítja. Csak fotó kell, teniszlabda nélkül. A művészet feladata viszont az, hogy egyre mélyebben és egyre alaposabban vizsgálja a valóságot Mindinkább növekvő arányú nagyításokkal a valóság felszínéről — a valóság lényege felé közeledjék. Kiváltság A művészettől az a társadalom elvárja, hogy ne politizáljon — ez természetesen azt jelenti: elvárja, hogy hazugul politizáljon. Erről szól Peter Watkins nagyszerű filmje is, a Kiváltság. Watkins már egyszer átélt valami hasonlót, mint Antonioni fotósa. Amikor Játék a háborúval címmel fantasztikus filmet készített arról, hogyan folyna le egy atomháború Angliában, munkáját eltiltották a nyilvánosságtól és csak szűk körben mutathatta be. Tudja hát, hogy mi nem kell nekik. Most arról csinált filmet, mi kellAnglia, a közeljövőben* — így keltezi a kiváltságot. Ha azt mondjuk, hogy a film főhőse egy bálványozott sztár, csak félig találtuk el az igazságot: ő csak a tükör, akiben a többiek képét a közvetlen tekintetnél tisztábban láthatjuk. Steve valóban az ifjúság bálványa, vad dalai különösen alkalmasak arra, hogy a fiatalok forrongását levezessék. Jobb, ha a hangversenyterem berendezését törik össze, mintha a társadalmi berendezkedést törnék darabokra. De még jobban jönne a kormányzatnak, ha az eddigi vad ifjúság ezentúl ájtatos ifjúsággá lenne. Ez is, az is rajongás, de sokkal biztonságosabb, ha az őrjöngés befelé fordul. Nagyszerűen ábrázolja Watkins a tömeghisztériát és azokat is, akik hideg ésszel, gonoszul kihasználják ezt a tömeg félrevezetésére. Az ájtatosságon áttör az erőszak. A felvonulók már fasiszta módra köszönnek. Az új jelszó azt jelenti: nincs egyéniségünk, elveszítettük önmagunkat, megalkuvók vagyunk. Talán kevésbé sikerült az egyéni tragédia ábrázolása. A bálvány voltaképpen báb, pojáca. Csak lassacskán ébred önmagára. Egy szerelem döbbenti rá, hogy nincs egyénisége, nincsenek barátai, ő nem ember, csak eszköz. Amikor aztán úgy határoz, hogy egy kínos pillanatban elmondja gondolatait, megvallja, hogy gyűlöli azokat is, akik embertelenségre kényszerítik és azokat is, akik bálványként fogadják, mindenki egyszerre tagadja meg őt. Tragédiáját nem tudjuk eléggé átérezni, de a film záró mondatának csípős gúnyosságára fölfigyelünk: a következő évben Angliában egyáltalában nem volt bálvány, ez volt Anglia legboldogabb esztendeje. Tengeri cápák Ha a Kiváltság azt mutatta meg, miféle politika kívánja meg azt, hogy a művészet mákony legyen a népnek, a Tengeri cápák már maga a mákony. James Bond-film. Meg kell hagyni, kitűnő színtechnikával, nagy szakmai rutinnal, semmivel sem takarékoskodva készült. A legizgalmasabb pillanatokba is mindig elegyít valami kevés humort, vagy gúnyt, hogy feladja, elviselhetővé tegye a feszültséget. Különben is: olyan menynyiségben ábrázolja a verekedést, a gyilkolást, a brutalitást, hogy ezáltal talán már érzéketleníti is a nézőt. A történet szerint egy zsaroló szándékú nemzetközi műészék bűnbanda gondos munkával ellop egy szuperszonikus repülőgépet és vele két atombombát. Amíg a zsarolók tárgyalnak, James Bond a CIA és az angol titkosszolgálat közreműködésével kinyomozza, hol van a két atombomba és természetesen az utolsó pillanatban megmenti a világot a pusztulástól. Mostanában előfordult, hogy elveszett egy-két atombomba. Az említett hírszerző testületek éppúgy nem tudták megtalálni őket, mint ahogyan elvesztőik sem. A film erről a valódi veszélyről nem szól egy szót sem, azt lekicsinyíti. Sőt, azt a tévhitet igyekszik terjeszteni, mintha a világ a tengerbe hullajtott atombombák felől teljes biztonságban lehetne, mert James Bond és a James bondok bravúrosan mindent rendbehoznak. Ez a happy end az, amely gyilkosságot rejteget. Zay László Elmondott hát mindenkinek címmel rendezik meg Demján Éva előadóestjét április 4-én, hétfő este fél 10 órakor a Rátkay Márton Klubban. Közreműködik Kósa György zongoraművész. A nemzetközi Pen végrehajtó bizottsága április 3-án és 4-én Londonban ülésezik. A tanácskozásokon Boldizsár Iván és Kéri László képviseli a Magyar Pen Clubot. Kedd, 1968. április 3. A BOSSZÚ Lahola drámája Győrött Goethe bűvészinasa kiengedi a szellemet a palackból, de nem tudja visszaparancsolni. Leopold Lahola, a néhány hónappal ezelőtt, ötvenéves korában elhunyt szlovák író ugyancsak szellemet szabadít el színpadán A bosszú című drámájában. Ez a szellem is a hatalomvágytól kapott életet, de létét nem a hiúság vagy a tudásszomj tartja fenn, hanem a bosszú. A rendkívül egyszerű történetre redukált, bűnügyi játékként is érvényes dráma azt kutatja, hogy milyen erőket szabadíthat fel az elszenvedett sérelemből, kínokból vagy monomániából táplálkozó bosszú. A dráma hőse, Tomy szinte félelmetes hatalommal uralkodik egy tizenhét éves fiú akaratán. Tudatos tervszerűséggel, már-már mérnöki alapossággal vezeti új meg új bűnök felé, szinte mágus módjára irányítja Gogo minden torz lépését. Lopnia, rabolnia, talán gyilkolnia is kell Gogónak egy fantaszta akaratából, és mindezt — amint feszült előzmények, izgalmas jelenetsorok után kiderül — szüleinek vétkei miatt. A múlt, a háború, a koncentrációs tábor ezer keserve érlelte meg Tomyban a szándékot, hogy azok gyermekén torolja meg a sérelmet, akiknek árulása családja vesztét okozta. Az erőteljesen stilizált, a konkrét helyszínt és időt lényegében csak ezzel a lágeremlékkel jelző dráma bensejében vad és vak indulatok kavarognak. Tomy menekülni szeretne árnyától, bosszúja alanyától, de az a szellem, amelyet a rossz szült meg, nem engedi ki karmaiból. A lovas mögött ott ül a sötét gond — írja a római költő —, és Tomyt is sötét árnyékként üldözi egykori szenvedéseinek vélt megváltója, a fiatal Gogo — és annak számtalan bűne. Ezt a Tomyt végül is a szándék oly magasra növelte és oly törpévé alacsonyította, hogy gonosszá nevelt, rossz szellemétől nem tud szabadulni. Gogo elpusztítja azt, aki őt az emberi természet palackjából előhívta. Tomy erőszakos halálával ér véget a dráma. Mestere a drámai szerkesztésnek Leopold Lahola. Ezt a néhol pesszimisztikus, de a pesszimizmus mélyén az oktalan bosszú értelmetlenségére is figyelmeztető darabját az a biztonságos technika jellemzi, amely a hatásokat józanul kiméri, a fordulatokat gondosan elemzi. A felszínen látható bűnügyi történet, Tomynak váratlanul betoppanó szerelmével, Terézával, a drámai fordulópontokon megjelenő Rendőrrel és a mindig visszatérő Gogóval önmagában is figyelmet lekötő játék. Egyegy mondata azonban arra int, hogy a krimiszerű cselekményen belül és túl valami mást, valami fontosabbat is észrevegyünk. Főként a dráma két mondata árulkodik erről. "Mindenkinek megvannak a maga faltjai* — mondja Tomy, és innen a dráma másik címe: Napfoltok —, és ezzel összhangban így hangzik a másik mondat: "Az ember egy másik ember kezében a legszörnyűbb fegyver, ha nem tudunk bánni vele.* Nem bőröndlopásról és betörésről szól tehát Lahota drámája elsősorban, hanem arról, hogy ember embernek farkasa is lehet, ha az antihumanista erőket a józan ész kontrollja segítségével nem tudjuk tömlöcükbe visszaparancsolni. Szomszédos baráti kapcsolatoknak, biztató, jó példája a győri Kisfaludy Színház előadása. A társulat hosszabb idő óta baráti viszonyban áll a komarnói Magyar Területi Színházzal. A kölcsönös támogatás során most egy nagyon tehetséges, eredetien fogalmazó, önálló színpadi kifejező erővel rendelkező csehszlovákiai művész, Lukács Viktor vitte színre Győrben A bosszút. A vendégrendező az elvont cselekményhez megtette a megfelelő színpadi formát és hangsúlyokat, és ezeknek segítségével nemcsak stilizálta, hanem meg is emelte kissé a színészi játékot. Egy sajátos, a manapság divatos abszurdhoz közelítő, de annál élettelibb és visszafogottabb stílust vezet végig, következetesen és figyelmreméltó eszközökkel. Az érdekes dráma négy győri szereplője híven által adja magát e stílusnak, és törések nélkül játssza el a szlovák dráma cselekményét és gondolatait is. Különösen Patassy Tibor és S. Tóth József alakításaiban fedezhetjük fel azt a többletet, amit a játék az írott szöveghez hozzátett, de Herendi Mária és Csengeri Aladár is tehetséggel megemelte az előadás színvonalát. A drámának érdekesen elvonatkoztató, a groteszket is hangsúlyozó és az abszurditás felé is utat törő jelmezeit és díszleteit ugyancsak komarnói vendégek készítették: Nagy Eszter és Platzner Tibor, Gábor István NAPLÓ 1 Aprilis 2 Vasárnap délután ünnepélyes díjkiosztással befejeződött Debrecenben az V. Szinkronfilm Szemle. A zsűri a fődíjat a Don Carlos című televíziós film munkálataiért Révész Mária szövegírónak, Császár Miklós hangmérnöknek és Csákány Márta szinkronrendezőnek ítélte. A mozifilmek kategóriájában dr. Márkus Éva és Szalóky József kapott díjat. Díjazták ezenkívül hangmérnöki munkájáért Morassi Lászlót, színészi teljesítményéért Szabó Gyulát. Különdíjat kapott a mozifilmek kategóriájában Bánki Stella. A tévéfilmek csoportjában a legjobb szinkronrendezői díjban Gerhard Pál részesült, és díjat kapott még Asztalos József és Schelle Gyula. A legjobb művészi teljesítményért járó jutalmat Somogyvári Rudolf kapta, különdíjjal jutalmazta a zsűri Győri Ilonát. * A dél-dunántúli képzőművészek harmadik kiállítása ma délután nyílik meg a pécsi Technika Házában. Dalosok fesztiváljait rendezték meg két vidéki városban: Várpalotán veszprémi és Fejér megyei kórusok adták elő az utóbbi évtizedek legszebb mozgalmi dalait, Békéscsabán pedig a forradalmi dalok megyei fesztiválját rendezték meg. Mindkét találkozóra a Forradalmi Ifjúsági Napok alkalmából került sor. Magyarországra érkezett Lily Aurenche francia színházi és filmszakember, aki a párizsi színházak és színpadi kiadók megbízásából magyar írók darabjait tekinti meg Budapesten és vidéken. ☆ Új sorozat indul az Európa Könyvkiadónál az idei Költészet Napja alkalmából. A Napjaink költészete című sorozat első két kötete az 1966-os irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Nelly Sachs és a jugoszláv Vaskó Popa költészetét mutatja be. A Költészet Napjára adja ki az Európa a Négy évszak című antológiát is. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Állami Operaház: Poppea megkoronázása (L. bék. 8.) (7) — Erkel Színház: Nincs előadás. — Nemzeti Színház: Szerelmem, Elektra (7) — Katona József Színház: Az ifjúság édes madara (7) — Madách színház: Olyan szép, hogy nem is lehet igaz (B. bék.) (7) — Madách Kamara Színház: Lila akác (7) — vígszínház: Királygyilkosság (K. béri. 4.) (7) — Pesti Színház: Furcsa pár (7) — Thália Színház: Zrínyi (7) — József Attila Színház: Nagy család (C. béri. 5.) (7) — Fővárosi Operettszínház: Lili (7) — Ódry Színpad: Gentlemanek (fél 8) Bartók Gyermekszínház (a Főv. Operettszínházban): Az utolsó mohikán (du. 3) — Vidám Színpad: Álom az államban (fél 8) — Kis Színpad: Iyennek hazudtalak (7) — Irodalmi Színpad: 1919 egy úriszobában, Revolvert vegyenek (Vörösker. 4.) (7) — Egyetemi Színpad: Az építészet nagy korszakai (Dr. Pogány Frigyes előadása (7) — Kamara Varieté: Hungarosex (du. 6 és fél 9) — Állami Bábszínház: Gulliver Luiputban (de. 10); Fordított esztendő (du. 3) — Zeneakadémia: A M. Rádió és TV Szimfonikus Zenekara (Vez. Ferencsik János) (Rádió zenekari bék. 3.) (fél 8).