Magyar Nemzet, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-30 / 74. szám
Vasárnap, 1969. március 36. A Magyar Nemzet napirendjén A LAKÁS A házgyár és a városkép *K. G. építészmérnök, nyugdíjas közalkalmazott leveléből: „Nem zavartalan az örömöm, amikor olvasom, hogy tíz esztendő alatt felépül 600 ezer lakás, majd a negyedik ötéves tervben 400 ezer. Meg hogy hány szobás legyen és milyen a felszerelése. Attól félek, hogy csak lakást építünk és nem várost. S mire elkészül az egymilliomodik, akkor fogunk ráébredni, hogy menthetetlenül ellútítottuk az országot. S. I. írja: „Szerencsére nemcsak a lapjuk napirendjén van a lakás. Ezzel a párt és a kormány igen behatóan foglalkozik. Önök miért nem inkább Budapesttel, a városképpel törődnek? A házgyárak egyenruhába öltöztetik a várost.” Indokolt-e ez az aggodalom? Válaszoljanak erre a Típustervező Intézet vezetői: Hegedűs Ernő, Katona József, Csordás Tibor, Csaba László, Farkasdy Zoltán, akik beosztásuknál fontosabbnak tartják, hogy okleveles építészmérnökök. Miután nézeteltérések nem voltak közöttük, válaszaikat egy cikkbe ötvöztem. Paneles nagyhatalom A paneles technológia nem magyar sajátosság. Az egész világon elterjedt. Két okból elsősorban: mert termelékenyebb minden eddigi építési módnál, és mert véget vetett az építőmunkások „nomadizálásának”. A házgyár csarnokaiban olyanok a munkafeltételek, mint más üzemben. Nemcsak nálunk, másutt is, például Svédországban az építőipar átjáróház volt, állandó munkaerőhiánnyal birkózott. Svédországban és Angliában igen sokfajta paneles technológiát alkalmaznak, egyebek között házgyárakat. Az építő vállalatok a versenyben mindent elkövetnek, hogy az építészek igényeit kielégítsék. Azok pedig ellene szólnak a nagy szériák gyártásának. A Larsen—Nielsen rendszerű üzemek között a budapesti állítja elő a legtöbb lakást, évente 1800-at. Franciaországban egy-egy nagyobb építkezés helyén is létesítenek házgyárat, amelyet akár egy poligon üzemet, a munka végeztével leszerelnek. Mindebből következik, hogy ezekben az országokban változatosan építenek, ám a kis szériák "miatt meglehetősen drágán. Magyarország valóságos "paneles nagyhatalommá" válik. Sehol a világon nem olyan nagy az évente előállított házgyári lakások aránya, mint nálunk lesz a negyedik ötéves tervben, öt-tíz esztendő alatt egy új iparág létesül, amely kitermeli, kiműveli a szakipari gárdáját, s ezzel egyidejűleg az e technológiára építő, azt változtató, fejlesztő tervezőapparátust is. Ha csak az iparon múlna, meglehet, hogy uniformizálódnék az ország, hiszen a nagy sorozatok állnak érdekében. De nemcsak rajta múlik! Meg fogják határozni, meddig futhat ki egy széria, és mikor kell új sorozatra váltani, tekintettel mind az ország teherbíró képességére, mind a városok arculatára. Azt mondják, Nyugat nagyvárosai változatosabbak, mint Budapest. Valóban azok. hogy arrafelé szebben építkeznek. Mag ahol! Óriási különbség van az előkelő negyedek és ama városrészek között, amelyekben az úgynevezett szociális lakásépítkezés folyik. Amit ma Budapesten építünk, az valóban jóval szerényebb kívül és belül is, mint az Antonioni-filmekből ismert Monte Parioli, de sokkal jobb minőségű, mint a szintén római Inacasa lakónegyed házai, és lakásainál is sokkal jobb felszerelésűek a mieink. S álljuk a versenyt nem egy francia lakóteleppel is. A tömeges lakásépítkezés termékei megjelenésükben világszerte hasonlítanak egymáshoz. Amiben különbség van, az az ipar színvonala, amely a szerkezeteket előállítja és az ország gazdasági helyzete. Svéd és angol szakemberek, akik nálunk jártak, elismerően nyilatkoztak a főváros kompozíciós értékéről, az egyes épületekről és a lakások minőségéről. Csak azon csodálkoztak, hogy ilyen szép és jól felszerelt lakásokat „ingyen adunk”. (Tegyük hozzá ezekhez a megállapításokhoz: ha az átadás idején és még néhány évig jó minőségűis az a ház, az a lakás, de a mai körülmények között képtelenek vagyunk megóvni ezt a minőséget. Ami pedig a szobaszámot illeti: Budapest épülő lakónegyedeiben a lakások fele már nagyobb kétszobásnál. E tekintetben a negyedik ötéves tervben elérjük a Német Demokratikus Köztársaság, Ausztria és Franciaország szociális lakásépítésének színvonalát. A legnagyobb vállalkozás Az állami lakástervezés húsz esztendős. Érdemeiről megemlékeztek születésnapján, ezért most csak a konfliktusaira térnek ki. Az első ellentét az ötvenes évek elején éleződött az erőltetett klasszicizmus és a korszerű lakásfunkciók, valamint a gyorsfalazási módszerek között. A második 1953 után jött létre, midőn monumentális épületkompozíciókat, aprócska, sőt Cs-lakásokkal tömtek meg. A harmadik ellentét és eleddig a legtermékenyebb most robbant ki, amikor a legnagyobb vállalkozásba kezdtünk: a tömeges lakástermelésbe. 1965 és 73 között 10—12 házgyár létesül az országban. A lakástervezésnek, a városrendezésnek és szépítésnek, a tudománynak és az iparnak meg kell teremtenie a technika és a humanizmus új szintézisét. Az első ipari forradalom óta féltik a technikától a szépséget és vallják, hogy a tömeggyártás uniformizálja az embert. Holott azt látjuk, hogy az ipari termékek állandóan szépülnek, legyen az külföldi bútor vagy egy magyar tévékészülék, és a választékuk is egyre nagyobb. A tipizálás pedig régebbi, mint a gyáripar, már a gótika is tipizált; a francia gótikus székesegyházakat nehéz egymástól megkülönböztetni. A velencei Szent Márk téren is egyazon elem ismétlődik. Párizs egyik legszebb terét, a Place des Vosges-t egyforma házak övezik, egyforma francia ablakokkal. Ám csak mívesen és egy bizonyos határig lehet tipizálni. S akár a zenében, sem csupán az azonos motívumok ismétlődnek, hanem kontrapunkt is van, úgy egészítjük ki, minden egyes lakónegyedben a házgyári termékeket a más technológiával készült épületekkel. . Cifra-palota S ami a legfontosabb: a házgyári technológiát is meg lehet szelídíteni. A változatosságot tekintve eddig minden újabb házgyár jóval többet adott a réginél. Az első még hatféle lakást és három lakóház alaptípust volt képes gyártani. A harmadik, amelyik Újpalotát építi, már 18— 20-féle lakást és 10—12-féle lakóház alaptípust állít elő. Az eddigi 100 helyett 400 elem gyártását vállalta. Igaz, ezáltal a gyáron belül némileg csökken a termelékenység, a gyáron kívül azonban növekszik. Egy átlag lakás előállításához már nem 800, hanem 600 órára lesz csak szükség. (A hagyomáynos építési móddal 1500 órába „került” egy lakás.) S a negyedik budapesti házgyártól, amelyet most terveznek, még nagyobb rugalmasságot és változatosságot vár el egy Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium. Egyesek már attól tartanak, hogy az egyhangúságtól való aggodalmukban Újpalota cifrapalotává válik, s nem a monotóniának, hanem a tarkaságnak kell hadat üzenni. Ma, a minisztérium és a tervezők serkentik az építővállalatokat — no,meg saját ambícióik is —, hogy időnként megújítsák technológiájukat és más lakástípusokat állítsanak elő. Néhány esztendő múlva remélhetőleg úgy változik az ipar szervezete, hogy a verseny is buzdít. Egyelőre azonban az uniformizálás inkább más oldalról fenyeget: a szakipari szerkezetek gyártása elmaradott, hogy csak a legegyszerűbbet említsük, ablakban és ajtóban is kicsi a választék. S egy másik szépészeti követelmény: a lakóházak bejáratára, a lépcsőházakra, a felvonókra és a panelfelületekre többet kellene áldozni, mint eddig Sokat beszélünk arról, hogy a vidéki városok új vonzásközpontokként versenyezhetnek Budapesttel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy lemásolják a főváros arculatát. A házgyárakkal és más panelüzemekkel együtt a tervezést is decentralizálni kell, hogy minden város és körzet kialakíthassa saját „egyéniségét”. Az ember teszi a várost Ma joggal mondhatjuk, hogy az új lakások civilizációs szintje már kielégítő. Arra kell törekednünk, hogy az ember tágabb környezete is derűsebb, hangulatosabb, jellegzetesebb legyen. Ez azonban nemcsak a lakóházakon múlik. A lakóház háttér egy korszerű városban, az urbánus élményt a középületek, az iskola, a tanácsháza, a mozi, a színház, a sporttelep, a bevásárló központ és az emberi léptékű kis terek adják. S az utcákon nyüzsgő, a kirakatok előtt bámészkodó, a mozikból kitóduló emberek, a közöttük kialakuló sokfajta kapcsolat. Az új lakónegyedekben alig vannak munkahelyek, nagyobb vállalatok, holott milyen könnyebbség volna a nőknek, ha lakásuk közelében dolgzohatnának. S ha ott mindent megvásárolhatnának, amihez kedvük van. Nálunk vita folyik akörül, hogy Újpalotán kell-e hentesüzlet, vagy sem. Annyira megszokottá vált, hogy ki-kol a munkahelyéhez közel vásárol. A szórakozás pedig annak, aki a város peremén lakik, utazás is egyben, ezért gyakran le is mond róla, s megelégszik a tévével, Így válnak új városnegyedeink — divatos minősítéssel élve — „alvó városokká”. Hogy „felébresszük őket”, ki kell építeni a központjaikat, méghozzá többet rááldozva, mint eddig. Kelenföld központjára pusztán 300 lakás árát szánták. S egy másik meggondolás: ha a Belvárosban és környékén drágábbak volnának az üzletbérek, a vállalatok is másképp fejlesztenék bolthálózatukat. Svédországban például emiatt látnak fantáziát a cégek abban, hogy a periférián is üzleteket és áruházakat létesítsenek. S éttermeket, szórakozóhelyeket, amelyek szintén divatossá válnak. A városképet tehát nem egyedül az építész alakítja. Ö csak keretet teremt, amelyet az ember tölt meg tartalommal. S az ember is felelős azért, hogy a szépséget megóvja. Kovács Jzdit Magyar Nemzet Elkészült a balatoni nyári program Májusban kezdődik, őszig tart, s számos érdekességet, művészi élményt és szórakozást tartogat a nyaralóknak ebben az esztendőben is a Balaton nyári programja. A tervek szerint ebben az esztendőben 115 különféle rendezvény várja majd a tó partján pihenő vendégeket. Megrendezik az idén is a nagy sikert aratott tihanyi, kőröshegyi és veszprémi hangversenyeket, s jelentkezik műsoraival az Országos Rendező Iroda is. Nem lesz hiány a folklórműsorokban sem. Az Állami Népi Együttes és a Budapest Táncegyüttes számos előadást tart majd. A nyári hónapokban öt színház tart majd előadásokat a balatoni üdülőhelyeken: a kaposvári, a veszprémi, a győri színház, a Mikroszkóp Színpad, valamint az Egyetemi Színpad társulata. Keszthely programjának most is a Helikon-ünnepségek jelentik a fénypontját. A hatvani huzavona A hajdani Hatvani professzor személyéhez ördöngős rejtelmeket fűzött a regényírói képzelet. A mai Hatvanban, a hajdani Hatvani professzor névadó városában is történnek ördöngős rejtelmek, amelyek azonban korántsem a regényírói képzelet szülöttei. Az alábbi történet azt igazolja, hogy napjainkban az ördöngős rejtelmek nem a regényíró képzeletében születnek, hanem a bürokrácia tekervényei között. De lássuk a medvét! 1968 júliusának végén Lovass Árpádné Hatvan, Bercsényi u. 58. szám alatti lakokt, aki ebben az időben Siófokon vállalt idénymunkát, arról kapott értesítést, hogy a fenti cím alatt fekvő kétszobás családi házát tulajdonostársai — akik nem laktak a házban —, feltörték, lakása egyik szobáját, konyháját, kamráját kiürítették, berendezését az udvarra kiszórták, a háznak a társtulajdonosok birtokában levő részét eladták és a vevőt a kiürített lakásba beköltöztették. A társtulajdonosokat egyáltalán nem zavarta, hogy az adásvételi szerződés a Polgári Törvényköny 143. paragrafusának b) pontja értelmében érvénytelen, a betelepedés a Legfelsőbb Bíróság 787/31 paragrafus Polgári Kollégiumi döntése értelmében jogilag megengedhetetlen. Lovassné Hatvanba utazott. A rendőrség a tanácshoz utasította panaszával s a városi tanács lakásügyi és igazgatási osztályának vezetője, Deákné kiszállt a helyszínre, jegyzőkönyvben szögezte le, hogy a beköltözés jogtalan s felszólította a betelepedett Deli Jánosnét, hogy a lakást három nap alatt ürítse ki. Deliné a jegyzőkönyvet aláírta, Lovasné pedig három nap múlva megjelent a tanácsnál, ahol közölték vele, hogy az ügyet „bonyolultsága miatt” a bírósághoz tették át. Lovassné jogi képviselője útján előterjesztett panaszára a tanács megállapította a törvénysértést és utasította az igazgatási osztályt, hogy Delinét lakoltassa ki. A rendelkezés alapján a tanács 1968. október 21-ére a kilakoltatást kitűzte. Deliné haladékot kért, de — eredménytelenül. Október 21-én megjelent a Bercsényi u. 58. szám alatt Orbán Lajosné tanácsi tisztviselő s felvett egy jegyzőkönyvet, amely szerint a tanács a kilakoltatási határozatot viszszavonja, mivel a birtokháborítási ügyet hivatalból áttette a hatvani járásbírósághoz s egyazon ügyben két helyen intézkedni nem lehet. Az érdekelt tulajdonos tiltakozása ellenére jegyzőkönyvbe vették, hogy a felek között a konyhát közös használatra bocsátják a várható bírói határozatig. Lovassné kénytelen volt a jegyzőkönyvet aláírni, de azonnal panasszal is élt a tanácsnál, az ügyészségen és panaszát a bíróság előtt is elmondta. Október 25-én a járásbíróság elrendelte, hogy Deli Jánosné tekintet nélkül a rendelkezésre, a lakást ürítse ki és bocsássa Lovass Árpádné rendelkezésére. A járásbíróság megkereste a tanácsot, amelynek a 35/1956. MT. 80 §-a 6. bekezdése alapján kellett volna cselekednie. A határozat kimondja, hogy „azt, aki valamely helyiséget jogtalanul, önkényesen elfoglal, a helyiségből a végrehajtásra vonatkozó szabályok mellőzésével előző lakásába, vagy ha ez nem lehetséges, akkor más lakás biztosítása nélkül haladéktalanul ki kell költöztetni.” A Polgári Törvénykönyv és a Tanácstörvény idevágó paragrafusai arra kötelezik a tanácsot, hogy ezt a rendelkezést három nap alatt hajtsa végre, az eredeti állapot helyreállításával. A tanács a bírósági határozatot nem hajtotta végre. A titkárság vezetője azt állította, hogy a bírói határozatot nem kapták kézhez. A vétív alapján azonban kiderült, hogy a határozatot az vette át, aki tagadta azátvételt. Ezután a titkárság vezetője kijelentette, hogy a kilakoltatási határozat leírás alatt van. Hogyan — hogyan nem, a határozat kiadásra nem került, legalábbis az érdekelteksohasem kapták kézhez, a tanács azonban — a senkitől sem látott határozatban felhívta Deli Jánosokat, hogy 1969. január 6-án költözzenek ki. Egy hónappal korábban, ugyanaz a tanács, amely január 6-ára felhívta Delicket a kiköltözésre — 1709—4/1968. számú határozata szerint egyetért ugyan a bírói határozattal, de mivel megfelelő lakás nem áll rendelkezésére, a határozatot nem hajtja végre. Felmerül ezután a kérdés, milyen meggondolásból született ugyanezen tanács 1968. december 17-én kelt 1300/ 6/1968. számú határozata, amely azt állapítja meg kissé meglepő okfejtéssel, hogy a bírói határozatot megelőzően a felek egyezséget kötöttek a konyha közös használatát illetően, amiből — a tanács szerint — az következik, hogy ha Lovassné konyhahasználatot engedélyezett Deliéknek, akkor a szobahasználatba is beleegyezett. A tanács a lakáshasználatról szóló „egyezséget” úgy mérlegelte, hogy a felek nem egy ideiglenes bírói intézkedésre, hanem végleges bírói határozatra gondoltak ennél az „egyezségnél”, tehát az ügyet a tanács a maga részéről lezárta. Lovassné újabb panasszal él s december végén a szabadságáról visszatérő dr. Lukács vb-titkár azonnal intézkedik, 1969. január 6.-ára kitűzik a karhatalmi kihelyezést. Január 4-én Lovassné befizeti a kilakoltatás költségeit és megkérdezi dr. Zoltéi osztályvezetőt, megtörténik-e a kilakoltatás? Az osztályvezető így válaszol: — Hétfőig még sok idő van, majd meglátjuk. 1969. január 6-án előáll a rendőri karhatalom, megérkeznek a szállítókocsik s a tanács megbízottja egy enyhén szólva meglepő újabb határozattal, amely szerint az önkényes és jogtalan beköltöző kilakoltatását a közelgő télre való tekintettel hatvan napra elhalasztja. Bár a törvény ilyen halasztást nem ismer s a soron kívüli bírói határozat a károsult érdekeit védi a közelgő télre való tekintettel, a lakás tulajdonosa fedél nélkül marad, a jogsértő érdekében pedig hatvannapos halasztó határozat születik. A károsult Lovass Árpádné természetesen fellebbez, beadványát azonban a tanács nem terjeszti tovább, hanem levélben értesíti Lovassnét, hogy jogi képviselője „fellebbezésnek nevezett beadványát” csak akkor tekinti fellebbezésnek, ha az ügyfél saját kezűleg aláírja, mivel 4064/1968. szám alatt az ügyvéd képviseletét a Tanácstörvény 15. §-ának 3. bekezdése alapján visszautasította. Furcsa értelmezése ez a megfogalmazás a Tanácstörvény idézett paragrafusának, amely kimondja, hogy a képviselet visszautasítható, amennyiben „a képviselő fiatal kora, vagy testi, illetve szellemi fogyatékossága miatt alkalmatlan a képviselet ellátására”. Lovassné egy harminchat tagú budapesti ügyvédi munkaközösséget bízott meg képviseletével. A hatvani tanács törvényértelmezése szerint tehát ez “az ügyvédi munkaközösség fiatalkorú, testi vagy szellemi fogyatékosságban szenved. Újabb beadvány, ezúttal a Legfőbb Ügyészséghez, amely 1969. február 15-én kelt AFL 93/1/1969. szám alatt a következőket állapítja meg: „A hatvani tanács Vb. igazgatási osztályának egyes munkatársait súlyos felelősség terheli azért, mert a lakásbérletről szóló 35/1956. MT számú rendelet 80. §-ának 6. bekezdésében foglaltak figyelmen kívül hagyásával 1968 július óta mind ez ideig nem tettek hatékony intézkedést az önkényes beköltöző eltávolítása érdekében. Ezért a vizsgálat adataira figyelemmel a Heves megyei Főügyészség nyomozó csoportja hivatali hatalommal való viszszaélés bűntette miatt Nyom. 15.006/1969. szám alatt nyomozást indított. Egyidejűleg Deli János és társai ellen büntető eljárás van folyamatban magánlaksértés bűntette miatt a Hatvani Városi Járási Ügyészségen B. 10.312/1968. szám alatt. Az ügy kivizsgálása során a megyei tanács titkársága közölte a főügyészséggel, hogy a megyei tanács vb. igazgatási osztálya a kilakoltatást felfüggesztő elsőfokú határozatot megsemmisíti és elrendeli az önkényes beköltöző soron kívüli eltávolítását.” A Heves megyei Főügyészség Nyít. 30.088/1969. számú határozata a következőket mondja: „Az Ügyészség hivatali viszszaélés bűntette miatt elrendeli a nyomozást. Vizsgálni és értékelni kell a feljelentett bűntett tárgyi, társadalmi veszélyességével kapcsolatban a bírósági szervezet tekintélyének káros hatását, és emellett a feljelentőnek okozott egyéni sérelmet és vagyoni kárt.” A Heves megyei Főügyészség polgári felügyeleti értesítése A 13/1969. szám alatt leszögezi, hogy a Heves megyei Tanács vizsgálatot folytat a hatvani városi tanács vb. azon dolgozói ellen, akik az ügy elhúzódásában részt vettek, s megállapítja, hogy a 15/1957. kormányrendelet 159. §-ának 1. bekezdése értelmében a felfüggesztő határozat meghozatalára csak a járásbíróságnak lett volna jogköre. (Ezt a határozatot azonban a hatvani tanács hozta.) A Heves megyei Tanács határozatban kötelezi a hatvani tanácsot a kilakoltatás végrehajtására, amelyet a városi tanács 1969. március 10.-ére 700/1969. számú határozatával ki is tűz. 1969. március 8-án Lovassnét a hatvani tanács táviratban értesíti arról, hogy a kilakoltatás ügyész óvás miatt elmarad. Megállapítást nyer, hogy Deliék, a jogsértő önkényes beköltözők kilakoltatása, csak megfelelő lakás biztosítása mellett oldható meg. Ennek alapján a tanács új határozatot hoz, amelyben leszögezi, hogy nincs hová kihelyezni Deliéket, tehát az üggyel érdemben nem lehet addig foglalkozni, amíg Lovassné nem szerez Deliéknek lakást. A hatvani huzavona idestova nyolc hónapja tart. 1969. március 8-án Deliék tévé-tetőantennát szereltek a lakásukra, evvel is hangsúlyozva félreérthetetlen szándékukat, hogy eszük ágában sincs kiköltözni. Birtokon belül vannak, amit úgy is lehet mondani, hogy ők állnak az erdő felől. Baróti Géza Törvényességi óvást nyújtottak be az ásotthalmi „boszorkányüldözési” ügyben A Legfőbb Ügyészségtől kapott közlemény szerint a Legfelsőbb Bírósághoz törvényességi óvást nyújtottak be az ásotthalmi „boszorkányüldözés” ügyében. A Magyar Televízió március 23-án „Középkori história” címmel dokumentumfilmet sugárzott a Csongrád megyei Ásotthalom községben az elmúlt év augusztus 12-én történt „boszorkányüldözésről” A napilapok és a sajtó cikkeire a Legfőbb Ügyészség megvizsgálta a szegedi járási ügyészség eljárását, valamint a szegedi járásbíróság ez ügyben hozott megszüntető végzését. A Legfőbb Ügyészség megállapította, hogy a televízió és a sajtó figyelemfelhívása jogos, hasznos volt és március 28-án a Legfőbb Bírósághoz törvényességi óvás benyújtására került sor. Az óvás elfogadása után az ügyészség gondoskodik a nyomozás lefolytatásáról. A teljessé tett nyomozás megállapításaihoz képest intézkednek az esetleg szükséges új bírósági felelősségre vonásról. 5