Magyar Nemzet, 1969. június (25. évfolyam, 125-149. szám)

1969-06-29 / 149. szám

Vasárnap, 1969. június 29. Alkohol és öngyilkosság 1681 ember önpusztítása a mérlegen A június 15-i számban Alkohol és öngyilkosság — Negyven ember önpusztítása a mérlegen címmel ismertettem dr. Hárdi István ideggyógyász előadását, amelyet a budapesti Nemzetközi Alkoholellenes Értekezleten tartott. Az ideggyógyász húsz öngyilkosság és húsz kísérlet hátterét tárta fel, s a nemzetközi értekezlet hallgatósága előtt kifejtette, hogy az önpusztítások és kísérletek közel harminc százaléka mögött az alkohol áll. A magyarországi öngyilkosok közül majdnem minden harmadik ember alkoholizmusa következtében, vagy alkoholosan befolyásolt állapotban követ el önpusztítást, vagy öngyilkossági kísérletet. A cikk megjelenése után meghívtak a Budapesti Orvostudományi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetébe, ahol dr. Szuchovszky Gyula jogász, az intézet tudományos munkatársa, s két orvos, dr. Kenyeres Imre tanársegéd és dr. Harsányi László kandidátus, egyetemi adjunktus évekkel ezelőtt 1681 öngyilkosság hátterét vizsgálta meg s Hardinál súlyosabb következtetésre jutott. Az 1960, 61 és 62 években Nagy-Budapest területén 1681 ember választotta az önkéntes halált. Ezek közt 590 ember, tehát több mint harminc százalék, alkoholizmusa következtében lett öngyilkos, vagy tettét alkoholosan befolyásolt állapotban követte el. Ezúttal igyekszem visszafojtani indulataimat, s az érzelmi megrendülést — csupán a számok, a számítások felől közelítek a kérdéshez. Az ember embernek embertársa, annak is, aki el akarja dobni az életet. Ebből indulok ki. A Budapesti Orvostudományi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetében elmondták, hogy a rendelkezésre álló hazai és nemzetközi adatok szerint 1957-ben Magyarország minden százezer lakosára 21,4, 1964-ben 28,6, 1965-ben 29,8, 1967-ben 31,3 öngyilkos jutott. Tíz év alatt évi tízzel nőtt a százezer lakosra eső öngyilkosok száma. A hazai és a nemzetközi adatok szerint 1962-ben a százezer lakosra eső öngyilkosok száma Magyarországon, majd utána Ausztriában volt a legnagyobb. Hasonló volt a helyzet 1964-ben is. A három kutató, a két orvos és a jogász, az Igazságügyi Orvostani Intézet munkatársai, vizsgálódásaikat leszűkítették. Nem a magyarországi öngyilkosságok és a Nagy-Budapest területén három esztendő — 1960—62 — alatt elkövetett önpusztítások hátterét akarták felderíteni, ez különben is a szociológus és nem az orvos feladata, hanem azt kutatták: a fővárosi öngyilkosok közül hányan követik el tettüket alkoholos motiváció vagy alkoholos befolyásoltság alapján. Ezt a kutatást lehetővé tette Európa egyik legnagyobb Igazságügyi Orvostani Intézetének hatalmas boncolási anyaga, s elmélyítette a munkát az öngyilkosságok előzményi adatainak, a rendőrségi helyszíni szemle megállapításainak, a tanúkihallgatási jegyzőkönyveknek és az esetleges búcsúleveleknek az ismerete és tanulmányozása. Ilyen jelentős — 1681 — szám alapján soha nem végeztek hasonló vizsgálódást Magyarországon, Külföldön sem. Hogy e több mint harminc százalék kérdéséhez közelíthessünk, legalább főbb vonulatokban ismernünk kell a magyarországi öngyilkosságok statisztikai vizsgálatát. Ehhez a társadalmi kérdéshez lehet indulattal, a mély részvét érzületével, aggodalommal vagy megrendüléssel közelíteni. A legmegbízhatóbb közelítési mód a számolás, s a számítás marad. Az igazságot szeretnék tudni. Az igazság végtelenül bonyolult. A statisztikai vizsgálatot részben Cseh-Szombathy László, a budapesti Központi Statisztikai Hivatal kutatója végezte el. Következtetéseiből — most már az emberek sokasága, a közvélemény — azt a következtetést vonhatja le, hogy a kérdést igen sok módon ítélhetjük meg, csak a szimplifikáció, a leegyszerűsítés eszközével nem. Vizsgálódásainak csak a legfontosabb megállapításait fogom idézni. 1. A Központi Statisztikai Hivatal a múlt század vége óta készít feldolgozásokat az öngyilkosságokról. A Magyarország mai országterületére átszámított öngyilkossági arányszám már 1897-ben nagy volt. Százezer lakosra 21 jutott, 1910-ben e szám 27-re emelkedett. (1957-ben 21,4 volt.) Magyarország az öngyilkossági arányszámok sorában már az első világháború előtti idők óta állandóan az első helyek egyikét foglalja el. 2. A világon az öngyilkosságok Közép-Európában a leggyakoribbak. E területeken kívül csak Skandináviában figyelhető meg nagy öngyilkossági arányszám. Ha megvizsgáljuk a múlt századbeli nemzetközi adatokat s ezeket a mai számokkal vetjük össze, kiderül, hogy Európa öngyilkossági térképe alig változott: a múlt század közepén például a mai NDK területének nagy részét kitevő Szászország állt a sor élén. A mai Ausztria kialakulása óta ez az ország mindig az elsők közt volt, akár Csehszlovákia, Németország, vagy Svájc. 3. Nálunk Csongrád megyében a leggyakoribb az öngyilkosság s ez háromszorosa a legalacsonyabb megyei — a Nógrád megyei — arányszámnak. Egy rejtélyes közlés: délről észak felé haladva az öngyilkossági arányszám fokozatosan csökken. Az 1897-es adatok alapján az országról nagyjából ugyanaz az öngyilkossági térkép rajzolható meg, mint az 1967-es statisztikák alapján. Az öngyilkosságok gyakoriságában nem okozott lényegbevágó változást az sem, hogy valamely terület valamikor Magyarországhoz tartozott, s ma más országhoz tartozik. Az öngyilkosságok arányszáma Jugoszlávia, Csehszlovákia és Ausztria magyar lakta területein hasonló a velük szomszédos magyarországi területek statisztikáival. A hiedelmekkel ellentétben a magyarországi öngyilkosságoknál, mind a férfiak, mind a nők esetében, a fizikai dolgozók arányszáma nagyobb, mint a szellemi foglalkozási embereké. Csak ilyen statisztikai felmérések ismeretében közelíthetjük meg a kérdés egy részének, a több mint harminc százalék tragikus önpusztításának ügyét. A három kutató az „alkoholos motiváción” azt érti, hogy a kérdéses személy alkoholista volt, alkoholizmusa dobta az önpusztítás felé. Ezt az öngyilkos boncolása során kitűnt egészségi ártalmak — gyomorhurut, a máj zsíros elfajulása — alapján, ezenkívül az előzményi adatokra, kihallgatásokra, jegyzőkönyvekre, hozzátartozók elbeszéléseire, búcsúlevelekre támaszkodva, állapították meg. Az „alkoholos befolyásoltság” értelme pedig annyi, hogy az öngyilkos tettét — ezt a véralkohol vizsgálatból állapították meg — gyengén, közepesen, vagy erősen alkoholos állapotban követte el. A motivált öngyilkosok alkoholizmusa bizonyított, a befolyásolt öngyilkosoknál csak az alkoholos befolyásoltság bizonyított. Ez magyarán annyit jelent, hogy nincs kizárva az sem, hogy a befolyásolt öngyilkosok egy része is alkoholista volt. A kutatók mindenesetre csupán a legszerényebb, alsó határt köztik. Ez a több mint harminc százalék. A megvizsgált háromév alatt 1681 öngyilkos közül 225 ember alkoholos motiváció következtében, 365 ember pedig alkoholosan befolyásait állapotban követte el tettét. A számok emelkedtek: 1960-b ban a motiváltak száma 66, a következő évben 74, 1962-ben pedig 85. A befolyásoltak számának emelkedése három év alatt: 121 — 115 — 139. Az összes öngyilkos 57 százaléka férfi. Megvizsgálták az életkorok arányát is: a legnagyobb számban az 50—59 éves, ezt követően pedig a 40—49 éves korcsoportba tartozó személyek követtek el öngyilkosságot. Kiszámították az alkoholos arányt: az összes öngyilkos 13,4 százaléka alkoholos motiváció, 21,7 százaléka pedig alkoholos befolyásoltság hatása alatt követte el az önkezű cselekményt. Az igazságügyi orvostan történetében, már méretei és arányai miatt is, idehaza és külföldön eléggé egyedül álló vizsgálat egyik megállapítása — talán a legerősebben erre kell felfigyelnünk, ha a gyógyulás útját keressük — az, hogy Budapesten 1960-ban az alkoholisták közt az öngyilkosság legalább hatszor annyira gyakori volt, mint egyébként. A súlyos kérdés legsötétebb bugyrát itt lelhetjük meg. Az embergyógyászat, s az élettapasztalat pedig arra int, hogy egy betegség gyógyítását, egy súlyos kérdés megoldását a legfedettebb, a legárnyékosabb, a legzártabb oldalon kelll kezdeni. Ruffy Péter GUMIMATRAC GUMIMATRAC GUMIMATRAC nélkülözhetetlen HÉTVÉGÉHEZ, NYARALÁSHOZ, PIHENÉSHEZ, STRANDOLÁSHOZ Sima és mintás kivitelben 2 és 3 részes, 1 és 2 személyes, felfújható gumimatracok nagy választékban 272,— Ft-tól 417,— Ft-ig Ma©ar Nemzet. cé JUcLQipur- Qhmjzjd q^aJíiuíjcL Hajnal Gabriella gobelinterve: „Jónás a cethalban‘( Móricz Zsigmond arcaE gyszer láttam. 1942-ben, a könyvnapon, futólag. Cserzett-szikkadt arcú, hőségben-fagyban aszalódott testű embernek láttam. Lehetett volna koros paraszt, földarcú kubikos. Természetesen írónak néztem. Sok író egyikének, kevésbé nevesnek, nem a legnagyobbnak. Azon az őszön aztán meghalt, rövid nekrológok jelentek meg róla a lapokban, jószerével csak egy-egy hír a haláláról. Július 2-án pedig kilencven éve, hogy Tiszacsécsén megszületett, a törekvő Móricz Bálint kisparaszt fiaként. S én szégyellem magamat egy 1942-ben könyvsátrak körül őgyelgő diák értetlenségéért, tompaságáért. Egy néhány hónappal később napilaphírt majdnem rezzenetlenül olvasó, íróhalált csak regisztráló egyetemista ostobaságáért. A lábamért, amely nem vert gyökeret a Móricz-könyvsátor előtt, a kezemért, amelyben protokoll-irodalmi szerzeményeket szorítottam. Azért az olvasásomért, amely Kerek Ferkó- és Nem élhetek muzsikaszó nélkül-alapon sorolt be egy írót. Ítéletemért, amely naturalizmust látott és látott bele, fintorogva-fanyarogva, egy realista életműbe. Közítéletért, amely morogva kubikossá aszalta Móricz Zsigmondot, a hivatalosan hideg hangért, amely sietve elparentálta, aztán hallgatott. Egy bő emberöltővel a halála után szégyenkezem, és azért is,mert nélküle aligha lehetnék születésének kilencvenedik évfordulóján egy azok közül a sokak közül, akik egy hírnél hosszabban emlékeznek meg róla lapjainkban. Azon az 1942-es könyvnapon már minden műve megvolt : olvashattuk volna. De alig olvastuk. És rosszul olvastuk. Én meg — máig előttem Móricz megszikkadt arcával — azt hiszem, hogy sok minden másképp, legalább kicsit másképp történt, történhetett volna a következő években, a színt vallani kényszerítő 1943-asban és az apokaliptikus 1944-ben, ha azóta ötmillió példányig jutott életművének csak akkor elérhető szűkös mennyiségét úgy forgattuk volna, ahogy ma forgatjuk. Lehet, hogy a Móriczkönyvek adta későbbi megrázó olvasóélmény elfogulttá tesz, és túlbecsülöm az irodalom történelmi-társadalmi funkcióját, mozgósító hatását. De nagyon sokszor jutott eszembe, és a mostani alkalom jó arra, hogy kimondjam: ha akkor azt a Móricz Zsigmondot olvassuk, aki ő mindanynyiunk számára akart lenni — azt, akit kurzus és fasisztoid akadémizmus az irodalom perifériájára igyekezett szorítani (nem is eredménytelenül), egy magyar népforradalomban vallott nézeteiért, könyörtelen valóságlátásáért, népnyomorúságunk cáfolhatatlan leleplezéséért, úri murik és rokonölelkezésbe bugyolált rokoni sikkasztások fölfedéséért, meg azért, hogy országlani képtelen uraknak országláspéldákat mert parancsoló szigorral és szuverén művész fölényes éleslátásával fölmutatni —, akkor legalábbis másképp történhetett volna sok dolog, és sok meg se történt volna. Ha A boldog emberből valóságot tanultunk volna, meg emberséget. Meg tisztességet, amely akkor is érvényes, ha földhözragadt senki az ember. Ha az Árvácskából, ebből a szívszorítóan lírai gyermeksiratóból megtanultunk gyermeket szeretni. Életet szeretni. Ha az Erdély-trilógiából tanulunk forrongó nyugtalanságot is, országló bölcsességet is. Kormánykodni alkalmas önfegyelmet, fogcsikorgatva is megőrzött r mértékletességet. Ha magyarságot tanulunk Móricztól, csinálatlan-tiszta nyelvet is, nemzeti érzést is. Ha vele vagyunk katonák, az ő novelláinak nemzetközi lövészárkaiban. Ha Emberöltőnél hosszabb ideje megindult szellemi emelkedésünk egyik legszebb ténye az az elismerés, amellyel Móricz életművét gondozzuk, az az ötmillió Móricz-kötet, amely közkézen forog. De nekem — amikor huszonhét évvel később az a tisztesség ér, hogy szabad róla írnom — az a dolgom, hogy földszínű arcára, mogorva-keserű gyötröttségére emlékeztessek, 1942-re. Egy pillanatig, talán csak képzeletben elkapott pillantására, abban a vádra, hogy ő elégette, elhasználta magát a magyar irodalomért és a magyar népért, mi pedig többnyire csak ülni hagyjuk, ülni, nem éppen mutatós Kelet Népe-sátrában. Mindent pótoltunk, amit haláláig elmulasztottunk. Ez jó. Csak épp: 1945 óta könnyű. Csak épp: a népek dolga az volna, hogy igazsága szószólóit időben ismerje föl, óriásainak évfordulóit ne haláluk után ünnepelje. Móricz számomra azért is olyan félelmesen nagy, mert magában is félelmesen hatalmas életműve mögött ezt az 1942-ben látott arcát látom. Nem a bővérű testét, az oroszlánfejűét, a nagy bajuszút, nem a köpcös-kedves, zömök alak vállai közt ülő ismert fejet. Hanem a vádlót. A figyelmeztetőt. A boldog emberségért kiáltót. S ha valami megbékíthet, megnyugtathat, hát akkor az, hogy most már mind, mindig halljuk a Móricz-kiáltást. Ezen a Magyarországon, ahol talán megérhette volna ezt a kilencvenedik születésnapját. Bor Ambrus GONDOLJON SZERETTEI SÍRJÁRA! BEGÓNIA KIÜLTETÉST EGYHETES HATÁRIDŐVEL VÁLLALUNK TÁJÉKOZTATÁST ADUNK TEMETŐI IRODÁINKBAN, FELVÉTELI IRODÁINKBAN ÉS KÖZPONTI CÍMÜNKÖN fővárosi temetkezési intézet Budapest, VIII. ker., Mező Imre u. 16. sz. A fertődi kastélyban és a martonvásári parkban szombaton megkezdődött a nyári hangversenyévad. Fertődön a Tátrai-vonósnégyes adott koncertet. Martonvásáron Németh Gyula vezényelte az Állami Hangversenyzenekart. A Beethoven-esten Kocsis Albert és Szabó Csilla működött közre. Justh Zsigmondnak, a paraszt színjátszás megalapítójának emlékére az idén is országos szövetkezeti színjátszó napokat rendeznek Békésben. Tizenegy megyéből érkeznek együttesek a találkozóra. Július 12-én öt csoportban, Gyomán, Kondoroson, Csabacsüdön, Békésszentandráson és Endrődön lépnek színre. NAPLÓ Június 29 9 A Néphadsereg Művészegyüttesének tánckara és a népi zenekara már egy hónapja Franciaországban vendégszerepel. Augusztus 18-án az együttes kéthetes lengyelországi, majd csehszlovákiai körútra indul. Október elején az énekkar Bécsben ad hangversenyt, s ugyancsak ősszel az Egyesült Arab Köztársaság közönsége is megismerkedhet a Néphadsereg Művészegyüttesével, amely, kairói vendégszereplés után, a Dél-jemeni Népi Köztársaságban is tart előadásokat. Nívódíjjal tüntették rá a Pécsi Nemzeti Színház öt tagját. A városi tanács az elmúlt évben alapította a művészeti díjat, amelyet szombaton adtak át az elmúlt évad kiemelkedő alakításaiért Horváth Eszternek, Hauman Péternek, Handel Editnek, Csifó Ferencnek és Ronyecz Máriának. Tadeusz Makowski lengyel festőművész a Nemzeti Galériában rendezett emlékkiállítása ma este 7 órakor zárul. Elssler Fanny osztrák táncosnő (1810—1884), Maria Taglioni mellett korának legnagyobb balettművésze, 135 éve lépett fel először Magyarországon, a Pesti Német Színházban. Fellépését 1846. júniusában megismételte a Nemzeti Színházban, ahol két hétig vendégszerepelt és a magyar közönség nagy ovációja közben a műsor végén csárdást táncolt. Arany János az „Elveszett alkotmány”-ban meg is említi a „mennyei Fanny”-t, akinek érdeme, hogy meghonosította a balettszínpadon a spanyol, az orosz, az olasz, a lengyel és a magyar nemzeti karaktertáncokat. Alakját Lakatos László vitte magyar színpadra a „Bécsi táncosnő” című darabjában, amelyet 1916. január 8-án, mutatott be a Nemzeti Színház, míg Faragó Jenő és Nádor Mihály Elssler Fanny című operettjét 1923-ban adta elő a Király Színház. (—bb—) + Nécsey Magda festőművész mátrai tárgyú akvarelljeit ma, június 29-én mutatja be Budán, a Dísz tér 10., földszint 5. számú lakásban, Feszty Masa műtermében, reggel 10- től este 8-ig. Belépődíj nincs. Meghalt Oscar Sima, filmjeiről nálunk is ismert osztrák színész, Bécsben élt, 73 éves volt. co Új nyelvkönyveket jelentet meg a Tankönyvkiadó. A kétkötetes német tankönyv már a közeljövőben elkészül. A könyvhöz a kiadó kiejtés elsajátításának megkönnyítésére magnetofonszalagot kíván mellékelni. Megkezdi az orosz, a francia és az angol nyelvkönyv előkészítését is. Százegy éves írónőt tüntettek ki Párizsban a kalandos útleírások Viking-díjával. A kitüntetett francia írónő Alexandra David-Neel, népszerű könyveinek címe: India, ahol éltem, Tibet varázslói, Párizsi nő Lhasszában. Tíz négyzetméteres freskót fejezett be Szabó Lajos festőművész a csepeli munkásotthon számára. A sok száz alakos festmény a vasmű 50 éves történetét örökíti meg. Ho Chaplin családjának négy tagja vesz részt az új Chaplin-filmben. A világhírű művész rendezőasszisztense Michael nevű fia, Josephine és Viktória leánya pedig szerepet játsszanak a filmben, amelynek címe: A szeszély.