Magyar Nemzet, 1969. augusztus (25. évfolyam, 177-202. szám)
1969-08-02 / 178. szám
4 Szabolcsi Bence hetven éves Augusztus 2-án ünnepeljük Szabolcsi Bence akadémikus, kétszeres Kossuth-díjas zenetörténész, a Zeneművészeti Főiskola tanszékvezető tanárának 70. születésnapját. Szinte felmérhetetlen és alig áttekinthetően sokrétű, félévszázados tevékenységre-életműre tekinthet vissza: könyveinek, tanulmányainak, cikkeinek puszta felsorolása oldalakat tölthetne meg, de mindezzel még mindig csupán jelzéseket kapnánk arról a gyűjtőfogalomról, amelyet szellemisége a maga egészében képvisel. Amikor a Zenetudományi Tanszak első végzős évfolyamait útjukra bocsátotta, a többi között a következőket mondotta. A munka csak akkor lesz célravezető, ha egyszerre három rétegben folytatják. Az első réteg: a napi szükséglet kielégítése, cikkek, kritikák, kisebb előadások stb. A második a nagyobb, átfogó kérdések, illetve problémakörök kidolgozása tanulmányok formájában. A harmadik és legfontosabb: a „nagy téma", az a gondolati vezérfonal, melynek kidolgozására egész életünket szánjuk. E három vonalnak párhuzamosan kell haladnia, még akkor is, ha egyik vagy másik időről időre előtérbe lép vagy háttérbe szorul, mert mindegyik a másik kettőt termékenyíti meg, tehát bármelyikük hiánya a másik kettőt sorvasztja el. Az életreszóló tanács mögött nem nehéz megpillantanunk Szabolcsi Bence „ars poeticáját”, a részletproblémákban elmerülő és az elhamarkodott szintézist létrehozó tudományos módszerek ellen intézett, kettős hadüzenetet , a valóságos összegezésre irányuló vágyat, igényt és törekvést, amelyről nekünk sem szabad és nem is lehet lemondanunk. Ez a gondolati vezérfonal tisztán követhető Szabolcsi Bence legkisebb írásaitól a legnagyobbakig, ez biztosítja életművének egységét és oszthatatlanságát. Mindez azonban Szabolcsi Bencénél sohasem marad meg az elvontság szintjén: minden szaván átizzik a közvetlen élmény, minden sora átlelkesített — tehát lelkesítő. Csak az egészen nagyoknak adatott meg az a képesség, hogy — tekintet nélkül a probléma minőségére — mindenkihez szólhasson. Szabolcsi Bence e nagyok közé tartozik. Aki sohasem hallott zenét életében és így olvassa el „A zene történeté” -t, annyit bizonyára megért belőle, hogy a zene valami nagyon fontos és gyönyörű dolog. A szakember ezen felül azt is megérti, hogy ez a jelző ezen a helyen konkréten mit jelent. Sohasem volt szüksége arra, hogy „leszálljon a közérthetőség szintjére”, vagy „felemelkedjék a tudomány magaslataira”, mert a lelke mélyéig meg van győződve arról, hogy az igaz és szép gondolat mindenkihez eltalál. Túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy minden írása felfedező és úttörő jellegű — ezt azonban csak a témában járatos szakember veszi észre. „Az én felfedezésem”, vagy „az én eredményem” — nincs ember, aki ilyesféle mondatot hallott vagy olvasott volna Szabolcsi Bencétől. Pedig az elsők egyike, akik heroikus munkával tárták fel a magyar zene történetét és ugyancsak az elsők között van, akik az összehasonlító zenefolklór módszerét ezen a területen eredményesen alkalmazták. „A melódia története” e nemben világviszonylatban is az első monográfiák egyike, a zenei köznyelv problémájával kapcsolatos tanulmányai pedig új korszakot nyitottak zenetörténeti szemléletünkben. Utóbbiban pillanthatjuk meg Szabolcsi Bence életművének alapgondolatát és vezérfonalát. Az e területen megoldott és megoldatlan problémák ragyogó kompendiuma az a kis könyv, amelyet tavaly jelentetett meg az Akadémiai Kiadó „A zenei köznyelv problémái” címmel. Szinte már kíméletlen az a konzekvencia, ahogyan a szerző itt szembesít bennünket saját tudatlanságunkkal. Differenciáltságára oly büszke korunk és tudományunk „mindössze" a zene társadalmi életmódjának alapos vizsgálatáról feledkezett meg — tehát „csak” a legfontosabbról. Anatómiát konstruálunk, anélkül, hogy fogalmunk lenne a vérkeringésről. Évtizedek munkájának programtervezetét adta kezünkbe Szabolcsi Bence — ezúttal a probléma megoldására lelkesítvén kortársait. És mindez még mindig csupán jelzés és pillanatkép arról a jelenségről, amelyet Szabolcsi Bence testesít meg. Mint minden nagy tudós —■ ő is nagy tanítómester, aki „két kézzel szórja aranyát” növendékei elé. Legjobb igyekezetünk ellenére is csupán töredékét jegyeztük meg mindannak, ami csodálatos óráin elhangzott. De aki valaha is az ő növendéke volt, emlékezete mélyén mindmáig Szabolcsi Tanár Úr szavaira, mondataira és gondolataira bukkan, egyegy felejthetetlen gesztusára, ahogyan a zenéhez nyúl, ahogyan egy-egy remekművet óvatos-érzékenyen részeire bont újra, boldogan összerak és ilyenkor meghatott mosollyal felénk fordul, szemében a kérdéssel, hogy vajon értjük-e, amiről szó van, hogy ez miért szép és főként mennyire szép ... írásba kívánkozó előadásainak rögzítése majdnem lehetetlen, mert nélkülözi személyes varázsát, azt a sugárzást, melynek hatása alól senki sem vonhatja ki magát. Hálával és tisztelettel köszöntjük Szabolcsi Bencét hetvenedik születésnapján, és szívből kívánunk neki hosszú, boldog és tevékeny életet. Pernye András SZABOLCSI BENCE (Rózsahegyi György rajza) A Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Szabolcsi Bence Kossuth-díjasnak, a Zeneművészeti Főiskola tanszékvezető tanárának zenepedagógiai tevékenysége elismeréséül 70. születésnapja alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes nyújtotta át. Jelen volt Aczél György, az MSZMP KB titkára. AUTÓSOK — ÁTUTAZÓK! FIGYELEM! Étkezzen a székesfehérvári Stop Bisztróban! 20% ÁRENGEDMÉNY! Gombakrém leves 1,80 Ft Bántott szelet 9,40 Ft Bántott máj 8,70 Ft Bántott velő Cigánypecsenye Palacsinta 9,20 Ft 9,60 Ft 2,60 Ft Étkezés reggel 7 órától 23 óráig! Várjuk kedves Vendégeinket — Megbélyegző felvételek Filmfelvétel, a környezet natúr, díszletektől mentes, a szereplők nem színészek, egy tanya lakói: ismét megkezdődött egy új magyar dokumentumfilm forgatása. A dokumentumfilm, riportfilm az élet való tényeit mutatja föl, a tudatformálás nélkülözhetetlen eszköze, a mozi-, de különösen a televíziónézők immár közkedvelt műfaja: napi, közérdekű gondjainkat tükrözi, s választ keres — ha közvetve is — az általunk már sokszor megfogalmazódott, de még megválaszolatlanul hagyott kérdéseinkre. A műfaj létjogosultsága, sőt egyes alkotások művészi színvonala ma már vitathatatlan, de mert a műfaj sajátossága civil szereplők részvételét követeli — a rendező, az operatőr számára sokszor jóvátehetetlen buktatókkal terhes. A sok hibalehetőség közül most csak egyről essék szó, nevezetesen — a megbélyegző felvételekről. Elsőként — hónapokkal ezelőtt — megtévedt, de nem bűnöző fiatalkorúak oktatói és gyermekpszichológusok tették szóvá, hogy a dokumentalistáknak a cinema verité filmek készítése előtt és közben százszorosan meg kellene gondolniuk, hogy mit és hogyan fényképeznek, ki, miként kerül a kamera elé, mert sajnos, előfordul, hogy egy elkészült dokumentumfilm vetítése után a film natúr szereplője az egész ország előtt egész életére megbélyegzetté lesz: a film jóvátehetetlen tragédiákat idéz elő a szereplő életében. Egy új dokumentumfilmre hivatkoztak. A filmvásznon egy volt fiatalkorú gondozott, leány, sokszor, hosszan látható, amint enyhén szólva erkölcstelen életet él. A kamera hosszan időzik arcán, tökéletesen felismerhető. A film felvételei és a bemutató között több mint egy év telt el, a lányka azóta a pedagógusok áldozatos munkája révén és saját akaratából ma már más életet él, vőlegénye volt —, de amikor a vőlegény meglátta a lányt a mozivásznon, elhagyta, s ennek következménye lett, hogy a lány öngyilkosságot kísérelt meg — mert az egész ország előtt megbélyegezték. Szerencsétlen véletlen, gondolhattuk akkor. De a megbélyegző felvételek szaporodnak! A közelmúltban háromrészes — egyébként hasznos — műsort sugárzott a televízió Nők fóruma címmel a családtervezésről, a terhességmegszakításról, a fogamzásgátlásról, de a témát illusztrálandó egy riportfilm keretében a kamerával szemben megszólaltatták a többi között egy, szülőotthonban tartózkodó leányanyát is, s közte, valamint a riporter között ilyen párbeszéd zajlott le két—öt millió néző előtt: „Miért kellett a szülőotthonba jönnie?” „Nincs hol megszüljem a gyereket.” „És mi lesz azután?” „Vőlegényem van, elvesz feleségül.” „Tőle van a gyerek?” „Nem. Mástól. De ő elvállalta.” A jövendőbeli leányanya arcán percekig időzött a kamera! Nem az álszemérem a tiltakozás alapja, hanem az egészséges szeméremérzés. Mert megesik, hogy valaki házasságon kívül gyermeket szül, rendjén való esetleg az is, hogy az anyát nem az apa veszi feleségül, rendjén való lehet — sőt, egy szép szerelem példája is —, hogy egy lányt más gyermekével a méhében feleségül vesz egy fiatalember, de ez nem tartozik négy-öt millió emberre, ez csak kettőjükre tartozik. A jövendőbeli fiatalaszszony arca — a hosszan tartó közelképek eredményeként a nézők emlékezetébe ivódott. Majdan, esetleg baráti társaságban, vagy ismeretlenek körében is felismerve őt, mutogathatnak rá: ez az az asszony, akinek mástól van gyereke! Volt és van már ilyesmire példa! A moziban, a tévé képernyőjén megjelenő dokumentumfilm, riportfilm — különösen, ha az szuggesztív erejű — nagy hatást kelt, évekig emlékezetessé tesz egy-egy arcot, ezért még a bűnözők megjelenítési formáit is törvény védi, a fiatalkorú bűnözők esetében pedig mindenkor kötelező, hogy róluk felismerhetetlen képet adjon a dokumentalista , majdani boldogulásuk érdekében. A nem bűnözők, csak köznapi riportalanyok esetében ez az érdekvédelem, a személyiség tiszteletben tartása még fokozottabb követelmény. Jó dokumentumfilmekre, riportfilmekre nagy szükség van , de vigyázat: bármilyen jó is egy dokumentumfilm, káros, ha általa megbélyegzünk akár csak egy büntetlen riportalanyt is. Egyetlen film sem ér egy embert! (hbl) Magyar Nemzet - Orlai Petrich-emlékkiállítás Pápán Orlai Petrich Somáról, múltszázadi festészetünk — s ezen belül különösen a történelmi festészet — egyik, sajnálatosan kevéssé méltányolt és a kapott csekélyke figyelemnél mindenképpen többet érdemlő alakjáról emlékezik meg ezen a nyáron — részben rokona, barátja, számos képének modellje, Petőfi Sándor halálának 120. évfordulójához kapcsolódva — egykori diákévei városában a Pápai Helytörténeti Múzeum. Az emlékkiállítás, amelyet a Nemzeti Galéria segítségével Szíj Béla művészettörténész, a Nemzeti Galéria munkatársa rendezett, számos művet vonultat fel Orlai Petrich Soma oeuvre-jéből: a jól ismert Petőfi-képen — Petőfi Debrecenben, Petőfi Mezőberényben stb. — kívül történelmi kompozíciókat és portrékat (Nárasdy Tamás portréja, Szent Margit zárdába vonul, Milton, valamint irodalmi művek nyomán készített festményeinek sorozatát, Szép Ilonka, I—Vill.). Orlai Petrich Soma művein kívül a gondos rendezés XIX— XX. századi festészetünk több jeles alkotását — így Markó Károly, Madarász Viktor, Székely Bertalan, Paál László, Munkácsy Mihály, Mednyánszky László, Hollósy Simon, Ferenczy Károly, Csontváry Kosztka Tivadar, Nagy Balogh János, Gulácsy Lajos, Uitz Béla, Kmetty János, Derkovits Gyula, Egry József, Dési Huber István, Czóbel Béla, Barcsay Jenő, Kondor Béla, Moholy Nagy László és Kornis Dezső műveit is felvonultatja a kiállításon. A tárlat méltó sikert arat. Eddig több mint ötezer látogatója volt, s a szám — részben a Petőfi-évforduló emlékünnepségei nyomán — minden bizonnyal még jócskán növekszik majd. .! Leninről szóló filmek fesztiválját nyitották meg az indiai Calcuttában. A fesztivál megnyitóján Adjoi Mukerjee, Bengália miniszterelnöke mondott be üzeket. A Bartók-szeminárium hallgatói augusztus 5-én, kedden este hangversenyt adnak a Zenekadémián. Ez lesz a szeminárium záróestje. V . Mosshammer György festőművész kiállítását a Rákóczi úti Fényes Adolf-teremben péntek, délután nyitotta meg dr. Radós Jenő műegyetemi tanár. oo A kiterjedt nemzetközi hálózattal rendelkező londoni Liszttársaság Newsletter című időszaki kiadványa Gergely Endre sok érdekes, eddig ismeretlen részletet tartalmazó tanulmányát közli a magyarországi Liszt-kultuszról. A Csongrád megyei Mártélyon, a Tisza partján megnyílt a KISZ idei nyári ifjúsági képzőművésztábora. Hatvan főiskolás és középiskolás vesz részt a tíznapos táborozáson. .Szombat, 1069. augusztus *. Érdemes-e moziba menni Filmje válogatja — válaszolnak bizonyára a legtöbben, ha megkérdeznék tőlük: érdemes-e moziba menni. Voltaképpen igazuk van, bár, hogy melyik filmért érdemes, melyikért nem, arról alighanem eltérnek a vélemények. A kérdésre egészen más feleletet keres a Filmforgalmazási tájékoztató legutóbbi számában Pintér György hangmérnök. „A mozinak olyan kulturált külsőségei legyenek, hogy érdemes legyen otthonról kimozdulni, és a film megtekintése esemény lehessen” — írja a többi között. Cikkében — érthetően — a filmhang problémáival, a mozikban hallott hang érthetőségével foglalkozik, s ez valóban igen fontos tényezője nemcsak annak, hogy kedvünk támadjon moziba menni, hanem, hogy a megtekintésre érdemes film a kívánatos hatást el is érje. A külső körülmények így fontos esztétikai és társadalmi hatóerőt , vagy éppenséggel gátat jelenthetnek. Új mozikoncepció A magyar mozihálózatot nagyrészt örököltük bár az utóbbi években alaposan felújították a mozik nagy részét. Ugyanebben a szakmai tájékoztatóban számol be a legutóbbi évtized fejlődéséről Szakmáry László, a Magyar Filmtröszt osztályvezetője. Optimista, és optimizmusra késztető soraiból azonban ittott a hiányosságok is kiderülnek, az elégedetlenség is szóhoz jut, így a többi között megtudhatjuk, hogy a mozik hangleadásában lényegesen kisebb a fejlődés, mint a képméret változásában, vagy akár a fényerőben. A további fejlődés megalapozásához és megtervezéséhez azonban alighanem alapvetően új mozikoncepció, a film társadalmi szerepének újraértékelése szükséges. Ma már egyre világosabb, hogy a mozi, mint szórakozási lehetőség, válságba került, az eddigi módon versenyképtelen. A Filmtudományi Intézet Nemzetközi Filmtájékoztatója idézi egy nyugati kritikus éles cikkét, amelyben a hollywoodi „moziimperializmust” támadja. A szerző a többi között így ír a nemzetközi piacon mindinkább uralkodó amerikai forgalmazó tömörülés hatásáról: „Kizárja a realista, dokumentatív, társadalomkritikus, sőt, a művészi értelemben kísérletező filmeket. Ez az eladhatóságot szem előtt tartó gazdaságpolitikai meggondolás áthághatatlan korlátokat emel a társadalmi elkötelezettséget és felelősséget igénylő filmek elé”. Komplex mozi Egészen nyilvánvaló, hogy a szocialista mozipolitika koncepciója egészen más. A szocialista film elsősorban kulturális tényező, tudatformáló, nevelő eszköz, és csak ezután, ezzel együtt szórakozási lehetőség. Mint szórakozás, egyébként is nehezen állja a versenyt a tévével, a csupán szórakozni vágyó néző joggal részesíti előnyben otthoni tévékészülékét. A mozi többlete lehet tartalmi, lehet művészi, legfeljebb harmadsorban jelentheti a képméret többletét, de voltaképpen ez elé kell besorolni az előadás eseményjellegét, a környezet ünnepélyeségét, az alkalom társasági vonatkozásait. Ugyancsak a Filmforgalmazási tájékoztatóban a Pest megyei mozivállalat osztályvezetője, Guttray Józsefné hoszszabb cikkben a többi között a mozik komplexesítéséről is ír. Ezen a népművelés egészébe illeszkedést érti. Javasolja, hogy rendezzenek kiállításokat, sikeres példákat említ. Új könyvek bemutatását, a moziban könyvtár létesítését és a könyvkölcsönzés bevezetését is ajánlja, sőt, a moziban tévészobát is berendezne, ahol az előadás előtt és után az adás is megtekinthető. Ilyesféle elgondolásokról már régóta, gyakran esik szó, de általában süket fülekre talál. Mozikoncepciónk még mindig a régi, ha bizonyos — voltaképpen másodlagos — tényezők tekintetében világosan fölismerhető is a fejlődés. A korábban már említett beszámoló cikk számot ad például arról a fejlődésről, hogyan szaporodtak meg minálunk a szélesvásznú mozik, hogyan kezdődött meg a 70 milliméteres mozik létesítése, hogyan alakítják át még a 16 milliméteres mozikat is szélesvásznú vetítésre. Mindez azonban a mozi feladatára nézve semmi változást nem jelent. A nézőtér berendezése lényegében változatlan (legfeljebb az új szék kevésbé nyikorog), az előadások szerkezete (híradó — kisfiún — nagyfilm), és változatlan az a szemlélet is, hogy a mozi ne hasonlítson semmiképp se a művelődési házra. A jövő mozija Pedig ez a hasonlóság lenne a jövő, legalábbis a jövő egyik ígéretes lehetősége, méghozzá éppen a szórakoztató jellegű mozizás jövője. A művészi rangú mozizás a külső körülmények tekintetében bizonyára a klub, illetve a színház külsőségei felé fog fejlődni: kényelmes zsöllyékkel, az előcsarnokban a társművészetek tárlataival (díszletek, jelmezek stb.), vagy esztétikai jellegű kiállításokkal (történelmi utalások, a szerző életműve, irányzatok stb.), kötelező — következésképpen a nézőtér befogadóképességével azonos méretű — ruhatárral, naponta legfeljebb egy-két előadással. De a szórakoztató mozi útja a művelődési ház felé közelít, ide eszpreszszó kell, táncterem, efféle. Moszkvában létesült már egy kísérleti mozi, ahol a fiatalok előadás után táncolhatnak. A kétféle mozi között kapcsolat is létesülhet. Sokfelé terjed már a gyakorlat, hogy egy épületben két mozi van: a nagyteremben a szórakoztató mozi tanyázik, a kisteremben pedig, klubszerű környezetben és szervezésben is, a művészi élményt ígérő filmeket vetítik. Kis mozi, klubmozi A kis mozi szerepét kellene elsőként végiggondolni. Valaha épültek nagy, reprezentatív, előkelő filmpaloták és olcsó, vacak kis mozik, filléres helyárakkal. Ma ezt éppen fordítva kellene megterveznünk: a nagy mozik legyenek az olcsó és népszerű szórakoztató kombinátok, a kis mozikat pedig ügyesen alakítsuk át lépésről lépésre klubmozikká. Ezekben a megszokottnál is nagyobb kényelmet kell biztosítani, foteleket, páholyokat elhelyezni, akár olyan módon is, hogy az előadás után a terem a szó szoros értelmében klubbá alakulhasson át. Még attól sem kellene félni, hogy az ilyen kis mozikban — a szolgáltatás színvonala és bőkezűsége miatt — a helyárak magasabbak legyenek. Előfordulhat persze, hogy a kis klubmozik gazdasági rentabilitását még a magasabb helyár — helyesebben szólva: a drágább belépőjegy — sem biztosítaná. Helyes megoldást ígérne, ha a kis és nagy mozikat közös igazgatás alá helyeznék, vagyis a „kisterem” és a „nagyterem” — nem szükségképpen közös fedél alatt — együttesen gazdálkodna, a „nagyterem” eltartaná a „kistermet”. Ezzel a módszerrel — elkerülhető volna az a ma még gyakori hiba, hogy az igényesebb, a műsorpolitikára is adó mozik a gazdasági fellendítésük érdekében időnként sikerfilmeket is kapnak, vagyis műsorukat fölhigítják, arculatukat elhomályosítják. A közösen gazdálkodó mozik élesebb arculattal, gazdaságosabban működhetnének, kulturális céljaiknak megfelelően. Legfőbb ideje, hogy a mozi fejlesztésének illetékesei ráébredjenek arra, hogy alapvetően másképpen kell a jövőben dolgozniuk, mint eddig. Már azért is, mert arra a kérdésre, hogy érdemes-e moziba menni, így is lehet válaszolni: mozija válogatja. Zay László A pármai nemzetközi énekverseny középdöntőjében nagy sikert aratott Czakó Mária, a Debreceni Csokonai Színház operatársulatának művésze. A közönség szavazatai alapján bejutott a verseny döntőjébe, amelyet októberben rendeznek meg. 4. Meghalt Erich Fábián német író, az NDK keleti-tengeri körzeti írószövetségének alapító tagja és hosszú időn át elnöke, 76 éves volt.