Magyar Nemzet, 1969. augusztus (25. évfolyam, 177-202. szám)

1969-08-29 / 200. szám

4 Magyar Nemzet 4500 éves kőkori települést tárnak föl Aszódon Nemzetközi jelentőségű leletek a kőbaltás ember társadalmáról Aszód főteréről csak egy rö­vid emelkedőn kell felkap­tat­sd arra a kis fennsíkra, ahon­nan áttekinthető az egész kör­nyék és szép körpanoráma keretezi a tájat. Ezt a magas­latot választotta magának­, itt telepedett le a neolitikum egyik hazai népcsoportja, mely csakúgy, mint az akkori em­ber szerte a Földön, fegyve­reit, szerszámait, eszközeit kő­ből pattintotta, csiszolta. A tu­domány megállapítása szerint százezer évig élt az ember ilyenfajta eszközökkel Afriká­tól az Uraiig, míg meg nem tanulta a fémek használatát. Aszód és környéke már a múlt században jelentékeny emlék­anyaggal járult a hazai őskor történetéhez, a leletek ugyan egy későbbi, a bronz-, a késői rézkor és a vaskor hagyatéká­ból származnak. A kőkori élet nyomai jóformán teljesen hiá­nyoztak. Tíz évvel ezelőtt következett be a fordulat, amikor Asztalos István pedagógus, az általá­nos iskola igazgatója, fárad­hatatlan igyekezettel megala­pította az aszódi Petőfi-mú­­zeumot és célul azt tűzte ki, hogy a kis múzeumban a helytörténet emlékeit gyűjtse össze. Fokozott figyelemmel kísérte az építkezéseknél, a szántásokban felszínre került leleteket, archeológusokat hí­vott segítségül. A vizsgálat ki­mutatta, hogy a 40 hold ki­terjedésű aszódi fennsíkot már a syí­­kőko­rban, két egymást követő embercsoport válasz­totta telephelyéül. A 99. sir Kaiicz Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia régé­szeti intézetének tudományos munkatársa hozzávetőlegesen 4500 évesnek tartja ezt a te­lepülést. Feltárását 1960-ban kezdte el. Két élénkszínű sá­torból és egy kék faházacská­ból áll a régészeti „tábor", bennük a lakás, az iroda és a raktár. Négy méter széles kutató­árkok hasítják fel katonás rendben a talajt, két méter mélységben dolgoznak az idős munkások a fiatal, hivatásos vagy önkéntes régészekkel együtt. Óvatos kézzel tiszto­gatják a feltárt sírokat, ahon­nan az őskori társadalom élet­­körülményeire, berendezésé­re, szokásaira utaló használati eszközök, edények, csecsebe­csék, nagy győzelmi torok em­lékei kerülnek elő. Éppen a 99. kőkori sír bon­tásánál vagyunk jelen. Neve­zetes ember lehetett az, aki­nek nyugalmát bolygatják. Az oldalt fekvő, a kőkor jelleg­zetes, zsugorított tartásában elhelyezett csontváz kezében fehér márvány gömböt tart, buzogányt. Körülötte edények körvonalai bontakoznak, s va­lami titkos szabály, de min­denképpen valami ritmikus rendben, vagy rítus szerint állatcsontok, két vaddisznó állkapcsa. Trófeák? Totemjel­vények? Ennek a megfejtése, magyarázata is a régész fel­adatai közé tartozik. Az élet nyomai A kilenc éve folyó ásatás során Kalicz Nándor talált le­égett házat, tűzhelyet, kemen­cét, élelem és anyagtermelés­re szolgáló vermeket. — A település korai korsza­kában — mutat az ásatás ve­zetője a múzeum vitrinjeiben elhelyezett szép formájú, a dunántúli szószékok mustrá­­zatára emlékeztető geometri­kus, olykor meander-motí­­vummal bekarcolt edények között látható rajzra — a kő­kori ember földbe vájt, gö­dörszerű mélyedések fölé épí­tett tetőt. Később az életmód fejlődésével együtt, már ké­nyelmesebb otthont teremtett a felszínen. Megtaláltuk egy leégett ház romjait, mely le­hetővé tette a rekonstrukciót. A ház mintegy 6 méter hosz­­szú, három méter széles lehe­tett. Vázát oszlopokból emel­ték, majd befonták náddal és vesszővel, s ezután pelyvás anyaggal vastagon betapasz­­tották. Tetejét — akárcsak ma is a norvég fjordok lakói — fűvel, gazzal fedték be. Az egykori oszlop és sövény le­nyomatát az átégett tapasz­­tásdarabok ma is őrzik a mú­zeumban. Sok-sok tárgy őrzi a neoli­tikum stílusváltozását, mely a nyitott kérdésekkel együtt máris kirajzolja nagy kontú­rokban a nomád életmóddal szakító, állattenyésztő és föld­­mívelő, termelő, a szervezett gazdaságra áttérő őskori tár­sadalom képeinek körvonalait A kapák, balták, a földlazí­­tás szerszámai, a kőből, állati csontokból, szarvasagancsból készült fegyverek, eszközök, ékszerek között ott van a kő­kori ember kezdetleges maj­ma. A piskóta alakú nagyobb őrlőkő, melyen egy kisebb kő­darabbal dörzsölték a gabonát lisztté. A női sírokból hosszú csontvarrótűk, agyagból ége­tett szövőszék-nehezékek, „ék­szerek” kerültek elő, s egy rendkívül ritka csontfésű. Gazdag az aszódi település nemes formájú agyagedények­ben, faluk vastagsága 2 cen­timéter és 2 milliméter között váltakozik. A feltevés szerint az edénykészítés, csakúgy, mint a gabona őrlése a nők dolga volt. Egyes elméletek a geometrikus-ornamentális dí­szítőelemek alkalmazását is a női nem rendszeretetével, a női lényeg kifejezésével hoz­zák kapcsolatba. Edényeit a kőkori ember gyakran festet­te vörösre; az őskor felfogá­sa szerint a vörös az élet szí­ne, s furcsa ellentmondás, hogy halottainak zsugorított pózba helyezett testét össze­kötözte, nehogy visszatérjenek s mégis befestette az életet jelképező színnel. Milyen volt az ember ? Az idei ásatási anyag het­ven, nagy ládát tölt meg. Fel­dolgozása nagy munkát ró nemcsak a régészre, hanem az antropológusra is. Az aszódi kőkori telep férfi lakosságá­nak többsége 170 centiméter magas volt, koponyájuk feltű­nően fejlett, kezük finom mozgásra valló alkatát nézve elhihető, hogy nemcsak a szerszámok készítésében tet­tek szert nagy gyakorlatra, hanem a tengeri kagylókat is ők csiszolták egyenletes nagy­ságú gyöngyökké, s nád és ho­mok mozgatásával állították elő a lyukakat, hogy felfűzve, asszonyaik derekát, haját, nyakát ékesítsék. Sok más érdekességet is rejt a hetven láda: gyönyörű festett tányérokat, kisplaszti­kákat, kutya­szobrocskát, kos­­fejtöredéket és a többi között a Willendorfi Vénusz egyik tí­pusváltozatát, parányi Vé­­nusz-fejeket. Megdőlt elméletek — Miben látja Kalicz Nán­dor az aszódi feltárás nemzet­közi jelentőségét? — A leletek jellege azért keltett tudományos érdeklő­dést, mert egy elméletet dön­tött meg. Az újkőkor két na­gyobb hazai települési cso­portjáról, melyek közös voná­sa, hogy vonaldíszes edénye­ket készítettek, az a vélemény alakult ki, hogy elszigetelten éltek az Alföldön és a Du­nántúlon, s a Duna alkotta volna a határt, az elválasztó vonalat. Az aszódi leletek ép­pen az ellenkezőjét bizonyít­ják; megállapítható ugyanis, hogy a nagy folyók már a kőkorban sem akadályozták egy-egy népcsoport közlekedé­sét, vándorlását.­­ Ezen kívül még nagyobb meglepetést keltett az újkő­kor késői népcsoportjának, az úgynevezett lengyeli művelt­ségnek aszódi feltűnése. E népcsoport nevét első jelen­tős lelőhelyéről, a Tolna me­gyei Lengyel községről kapta. Több évtizeden át az a véle­mény tartotta magát, hogy ez a népcsoport, edényeinek stí­lusát tekintve, csak a Dunán­túl déli felén volt otthonos. A kutatások azóta bebizonyítot­ták, hogy a lengyeli művelt­séggel megegyező, vagy rokon műveltségek emlékei Közép- Európa nagy területein talál­hatók meg. Ausztriában, Szlo­vákiában, Cseh-Morvaország­­ban, Németországban és Jugo­szláviában is felszínre kerül­tek olyan leletek, melyeket erőteljes, déli eredetű kultu­rális jellegzetességüknél fogva a „lengyeli műveltség” fogal­mával jelöl meg a tudomány. A külföldi kutatás tehát nagy földrajzi területen mutatta ki a kulturális rokonságot, ha­zánkban viszont a lengyeli műveltség nyomai csak szór­ványosan mutatkoztak. Az Aszód fölött húzódó dombtető — ahol 500—600 embert be­fogadó települést tárunk fel —, a lengyeli műveltség elter­jedésének hatósugarát tekint­ve, nemzetközi szempontból is kulcsfontosságú hely. Dutka Mária Edénytöredékek, vörös díszítéssel Edény, vörös mintával ÓVJA EGÉSZSÉGÉT A FERTŐZÉSTŐL! HŰSÍTŐ ITALOKAT, TEJET CSAK­­ MŰANYAG SZÍVÓSZÁLLAL FOGYASSZON! KÉRJE MINDENÜTT! Gyártja: Általános GÉP ÉS MŰANYAG KTSZ Budapest, VI­­Gorkij fasor 8. Coco Chanel, a 87 éves vi­­­lághírű párizsi divatdiktátor­­nő életéről írt musicalt Alán Jay Lerner és André Previn. A zenés játék — címe: Coco — decemberben kerül színre a New York-i Broadwayn. A címszerepet Katherine Hep­­burn alakítja.­­ A zágrábi horvát Nemzeti Színházat — évek óta folyó tatarozás után , november végén nyitjá­k meg. Az új évadban vendégszerepel a színházban a bécsi Opera együttese, az NDK-ból a Ber­liner Ensemble, a bolognai opera társulata.. Svirágregék, harci legendák a koreai népművészek színpadán Két sorral előttem egy afri­kai diák ült. Az előcsarnok­ban vietnami fiatalokból álló csoport mellett várakoztam, nemzeti viseletbe öltözött ko­reai asszonyok siettek jelleg­zetes apró léptekkel a szín­ház nézőterére. Valóságos kis fesztivál, nem­zetközi találkozó színhelye volt szerda este a Madách Színház, ahol a Koreai Álla­mi Népi Együttes bemutató előadását tartotta. Vajon ez a fesztiválra emlékeztető néző­tér, a távoli országok jelenle­vő képviselői, vagy maga a műsor, az együttes táncai, da­lai keltették azt a sajátos lég­kört, amely egyszerre volt le­nyűgözően távoli és mégis is­merős? Távoli, mert a hang­szer, a kajakkum, és a dal­lam egy tőlünk sok ezer kilo­méterre, más éghajlat, más csillagkép alatt elterülő or­szágot idézett. A mozdulatok ismeretlen virágok illatát, hú­sos gyümölcsök sosem kóstolt zamatét, a gondolatoknak va­lami különösen mély átélését, átlényegülését, puha eggyé ol­vadását a természettel. Alapos, már-már tudomá­nyos megfigyelése, utánzása ez a természet jelenségeinek: a növények, a madarak, az eső, a szél mozgásának. Le­gendájuk hatására a néző ma­ga is legendát költ: elképzeli a táncosok születését ott, Ke­leten, amint egy légből szőtt lény, talán a táj tündére — akit az együttes első táncában láthattunk — virágot, fűzfa­ágat ültet a táncra kiszemeltek merev csontváza helyére. Másként nem lehet, mert ho­gyan is tudná valaki a saját teste mögül előrenyúlva, kar­jával átfonnd alakját és így megütni a nyakába kötött do­bot, mint ahogy a dobtánc szólistája, Hon Dzson Hva tet­te? A csodálatosan fiatal tán­cosnő, aki a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság Ér­demes Művésze, 15 éves korá­tól táncok Amikor a műsor után megkerestük, tudtuk meg, hogy ezt a káprázatos forgást, lihegést mindvégig szenvedve, sajgó lábbal járta. És milyen ismerős volt még­is, aminek tanúi voltunk: a táncok, a dalok azonosságait olyan jóleső érzéssel fedeztük fel, mint a Phenjanba érkező magyar, aki a város fölött emelkedő hegyben a Gellért­hegyre ismer, a Tedon part­ján a Dunára gondol, és a kö­­böl­madár hangja a pacsirtá­ra emlékezteti. Ismerős volt a kép, amit a tánccsoport életre keltett a Nehéz mene­telésben, az ellenséggel körül­zárt maroknyi csapat küzdel­me a hideggel, a hóviharral, az ellenséggel. Ismerős volt a Bő termés című tánckép té­mája, a Virágozzék hazánk patriotizmusa, ismerős volt a kis kürtös alakja, mert min­den nép harca, tiltakozása, szenvedése azonos, és mert minden ország hadseregében van egy kisfiú, kisdobos, vagy kürtös, akit elpusztít a hábo­rú. A harcokat, a háborút az építkezés követi: az építkezés, a munka mozdulata, ritmusa is ismerős. Furcsa reakciója ez a tánc­nak, a dallamnak: másokat nézünk és magunkat látjuk. (fekete) NAM TO, az együttes szólistája (Rózsahegyi György rajza) készülődés a tanévre Ne várjon szép emberig! — kérlel kissé idegenes akcen­tussal a plakát az egyik pa­pí­rüzleten. Neonhumor kivá­gott betűkből. Rajta, készül­jünk vidáman a tanévre! Kicsit csúnyácskák a háti­­táskák, de annál nehezebbek. A kirakatban néhány szép útitáska, könnyű, kockás, szí­nes műanyagból. — Ilyesféle iskolatáska kel­lene — kockáztatom meg bá­tortalanul. — Lesz, biztosan — vála­szolták —, hiszen csak most kezdődött meg a kiszállítás. Telt, múlt az idő, könnyű, tetszetős táska nem lett. Meg­vettük hát a legkönnyeb­bet, barna skat. Kevés híján kétszáz forint. Talán azért kerül ilyen sok­ba, mert a hátiszíj egy-egy — felnőtt — arasszal hosszabb a kelleténél. Veszprém—Budapest­­ ? A hátitáska önsúlya öt esztendővel ezelőtt, augusztus 29-én meghalt Pór Ber­talan, századunk egyik legna­gyobb magyar festője. M éves volt. S bár életének több mint egyharmadát külföldön, emigráció­ban töltötte, nála többet kevesen tettek piktúránk megújításáért. Pór Bertalan útja — mint kora legtöbb fiatal festőnövendékéé — a Mintarajvóiskolában indult. Egy év után Münchenbe utazott, rövid ideig G. Hackl növendéke volt az Akadémián, majd Hollósy Simon köréhez csatlakozott. Hazatérése után, 1901-ben, a Műcsarnok tárla­tán bemutatott önarckép­ével ösz­­töndíjat nyert. Párizsba utazott, s a Julián Akadémiára iratkozott be. Kétéves párizsi tartózkodás után, 1903-ban érkezett ismét haza Bu­dapestre, s itthon hamarosan be­kapcsolódott a hazai festészet új, Nagybánya után jelentkező moz­galmainak és csoportjainak mun­kájába: előbb a MIÉNK (a Ma­gyar Impresszionisták és Natura­listák Köre), majd a Nyolcak tag­ja lett. Monumentálisan fogalma­zott, szimbolikus kompozícióival — Hegyibeszéd, Vágyódás tiszta sze­relemre — a csoport egyik legna­gyobb hatású mesterévé nőtt. Eb­ben az időben (s e monumentális hangvételű művek nyomán) kapott megbízást a Népopera színpadi oromfalának díszítésére (ez a mű­ve sajnos elpusztult, csak karton­ja van meg) és a Vas utcai ke­reskedelmi iskola mozaikjának el­készítésére. 1919-ben forradalmi szellemű művésztársaival együtt bekapcsolódott az első magyar proletárállam harcaiba: a direktó­rium tagja lett, s egy ideig a fes­tőd­irek­tórium titkári tisztét is be­töltötte. A Tanácskötársaság leve­rése után a fehér terror tombolá­­sa elől szülőföldjére, Szlovákiába menekült. Huszonkilenc évet töl­tött emigrációban, Csehszlovákiá­ban, a Szovjetunióban, végül Pá­rizsban, ahonnan 1948-ban hazaér­­kezett, hogy újra bekapcsolódjék művészetünk megújuló vérkeringé­sébe. Katedrát kapott a Képzőmű­vészeti Főiskolán, s pedagógiai munkásságával és műveivel — mindenekelőtt pompás portréival — nagy hatással volt festészetünk fejlődésére. Életművét államunk Kossuth-díjjal és a Kiváló Művész címmel jutalmazta. Halála után, 1968-ban, emlékkiállítás nyitt Pór Bertalan alkotásaiból a Nemzeti Galériában — életműve és ember­sége példájával emlékeztetve nap­jaink művészeti hivatásuk szép kö­telességeire. (h)­ A hatalmas Royal Festial Hallban szerdán este tartotta első előadását az Állami Népi Együttes. A lelkes londoni kö­zönség háromszor hívta ki a függöny elé a magyar művé­szeket, s hosszan tartó üte­mes tapssal jutalmazta sze­replésüket. Az angol lapok közül eddig a Morning Star, a Guardian, az Evening News és a Daily Telegraph foglal­kozott a magyar táncosok lon­doni vendégszereplésével. Mo Erika Mann írónő, Thomas Mann leánya szerdán 64 éves korában elhunyt egy zürichi kórházban. A londoni Covent Garden őszi programját ismertette sajtófogadásán Solti György. Szeptemberben a Trójaiak cí­mű új művet mutatják be, októberben Solti vezényli a La femme sans ombre című operát, decemberben Boulez vezényletével a Péleasz-t mu­tatják be.* Ma este fél 7-kor a Bécsi­­kapu téri evangélikus temp­lomban a Bach-kollégiumon Várnai Péter tart előadást. Orgonái: Peskó György. Késnek a klubmozik: szep­temberre remélt műsorkezdé­sük helyett az ősz első hetei­ben még csak a szervezés, az előkészület folyik. Bors Fe­renc, a MOKÉP igazgatója a napokban találkozik a megyei mozivállalatok vezetőivel, és együtt állítják össze a klub­mozik, és az alkalomszerűen klubelőadásokat is tartó mozik névsorát; eközben a Filmtu­dományi Intézettel együtt a klubmozik műsorára tervezett filmeket válogatják össze. Elírással jelent meg tegnap e rovatban Goethe születésé­nek évfordulójára emlékező néhány sorunk. A költő 1749. augusztus 28-án született, te­hát nem, mint sorainkban megjelent, kétszáz, hanem két­százhúsz esztendeje.­­ Francois Truffaut megkezd­te A vad gyermek című film­jének forgatását. A történet szerint az orvos megkísérli egy, farkasok között nevelke­dett, fiú visszavezetését a ci­vilizált életbe. Az orvos sze­repét maga a rendező játsz­­sza. 4* A Negyedik Nemzetközi Csajkovszkij zenei versenyt 1970 májusában és júniusá­ban tartják meg Moszkvában. A versenyen zongora-, hege­dű-, csellóművészek és éneke-­­sek vehetnek részt.­ íróasztalon dolgozom, fiam is erre vágyik. Elmentünk hát a Lenin körúti gyermekbútor­boltba. Szembeötlik egy szép, mo­dern kis íróasztal. Tetszik a gyereknek is. — Ez csak garnitúrában kapható. Emeletes ágy, kis szekrény. Külön-külön nincs. Az ágy nem alakítható át nem-eme­letessé. Ha majd kisebbik fiam is hatéves lesz, nem kap­ni második íróasztalt, hacsak nem veszek még egy garnitú­rát. A töprengés fölösleges: az egyetlen garnitúra is elkelt már, több nincs. „Szóló-íróasztal"’ kapható: az írógépasztal és a konyha­­kredenc keresztezéséből tá­madhatott Csúnyácska bi­zony. Az egyik eladó végre kibö­ki: lesz igazi tanulóasztal, ál­lítható magasságú, két-három nap múlva. Járok, járogatok a boltba, mindig ezt mondják: „Két­­három nap múlva”. — Honnét jön ez az asztal, hogy ilyen soká tart az út? — kérdezem, türelmemet veszt­ve. — Veszprémből. — Veszprémből? Az legfel­jebb két óra ... — Kettő? Hát amíg vagont kapunk? Amíg berakják? Amíg kirakják? Csináld magad! Hát ha magam fabrikálnék asztalt? A Csináld magad mozgalom terjed, még sincsen sok reményem. Tavaly lombfűrészt vettünk a játékboltban. Hozzá való deszka? — Az Ezermester boltban kapható — mondták a játék­üzletben. Ezermester bolt. — Lombfűrészdeszka kap­ható? — Az attól függ, mit ért ön lombfűrészdeszkán. — Én lombfűrészdeszkát. — Az nincs. Penna 1970 Fiam izgatottan bontogatja az első osztályos iskolaszer­­csomagot. Füzetek, radír, ce­ruzák, hegyező. Egyszer csak felkiált: — Ez mi? Tollszár. Nosztalgiával néze­getem: gyerekkoromban hasz­náltam utoljára Évekkel ez­előtt, rendcsináláskor, néhány régi tollszemre bukkantam. Kidobtam. Minek? Korai volt: a csomagban tollszár van, tollszem nincs. De minek a tollszár? 1969— 70-ben? Ki ír még szemes tol­lal? Tintával? Bepiszkíthatja a kezet, a ruhát, a papírt. Pa­ca eshet a füzetre. Van modernebb íróeszköz is a csomagban: töltőtoll. Régi emlékeket ébreszt ugyancsak, hiszen ma már a legkonzerva­tívabbak is golyóstollal írnak. A gyerek is ezzel firkál évek óta. Meglehet, tollszemmel, töl­tőtollal szebben, kalligrafiku­san lehet írni. Bár láttam én már macskakaparást abban a korban is, amikor még nem találták föl a golyóstollat. (*ag) •Péntek, 1969. augusztus 99. * .....■."ni. i ■....... NAPLÓ Augusztus 291

Next