Magyar Nemzet, 1969. december (25. évfolyam, 280-303. szám)
1969-12-03 / 281. szám
4 Altelevízió műsoráról Halálnak haldja A fanatizmusról beszélt Sánta Ferenc tévéműsorának bevezetőjében. Novelláiban, a képernyőn a rombolás érdekében felhasznált fanatizmust mutatta be félelmetes pontossággal. A fasizmus nem nélkülözheti a fanatizmust, szakszerűen plántálja katonáiba. A három novella, noha témájuk eltérő, a tévéfilmben logikus szerkezetet alkot. A lélekmérgezés módszertana köti össze az elbeszélések gondolatvilágát. A Nácik fegyveres szereplőinek megdöbbentő, megalázó magatartása az első lépés a gyermeki lélek megnyomorításához, a kiszolgáltatottság felismeréséhez vezet. A nácik számára a gyerek lelke gyurma, amelyet szórakozva, szinte kéjelegve formálnak torzzá. A második novellában, A vederben már kész a „mű”. A náci módra nevelt őrmester mechanikus életformájával, tökéletesen organizált napirendjével az abszolút engedelmesség megtestesítője. Ám az ember mégsem formálható tökéletes gépezetté. Elég egyetlen hajszálrepedés — bizonyítja A veder — és válságba kerül, széthullik a hazugságra épített tudat. A vederben a véletlen okoz repedést. A harmadik, s a filmen legszebb novellában, a Halálnak halálában már nem a véletlen hat. Megjelennek az ellenfelek, humanista hősök, akiket nem tud megrémíteni, s meghajlítani a náci „iskola”. Ők hajlítják meg őrzőjüket, ők döbbentik meg a fanatikus ostobát, ők győznek, a halálra ítéltek, a megalázottak. A három novella kiválasztása, a filmtörténet felépítése a dramaturgot, Katkó Istvánt dicséri. A film pedig Szinetár Miklós. Tévérendezői pályájának egyik legjobb munkája ez a műsor. Itt bizonyítja igazán, hogy jól ismeri a film nyelvét, otthonos a szimbólumok világában, alaposan érti a látószög, a képkivágás jelentőségét a kép és hang kontraszt alkalmazásának titkait A Nácik asszociációs jelenetsora — a birkák analógiájával — a gyerek szemszögéből fényképezett s így még félelmetesebb fasiszta lovasok ábrázolása éppúgy kitűnő,mint a második novellában alkalmazott az egyhangúságot kifejező mozgás ismétlése, és a harmadik novella rendezése, kivált az indító képsor, a hajladozó gabonatábla, a poétikus erdő látványa a finom, bűvölő dialógus alatt majd az erdőirtás képe — ez immár sivárabb érzetet kelt —, s ezután a fegyveres fasiszta, majd a kivégzőhely felé sétáló, csevegő foglyok. E mesterien felépített bevezető a film eszközeivel eleve azt sugallja, hogy itt valami abszurd és felháborító történik, hogy a természet sugárzó szépsége az emberi szellem sugárzásával alkot igazi párhuzamot s ezt a logikus egységet valami durva, idegen elem bontja meg. A táj, a természet is játszik tehát Drámai feladatot tölt be mind a három novellában. S hogy a táj ilyen erővel érvényesült a képernyőn, az a rendező mellett az operatőr, Halász Mihály érdeme is, aki levegős, sugárzó, olykor költői, máskor szükségszerűen sivár felvételeken tesz bizonyságot tehetségéről. A helyesnek bizonyult rendezői elképzelést tükrözte a mértéktartó színészi játék is. Ez a stílus elsősorban Mensáros Lászlónak és Kállai Ferencnek nyújtott lehetőséget emlékezetes alakításra és Siménfalvy Sándornak arra, hogy kitűnően megformált öregember-figuráinak sorát még egy szép szereppel gyarapíthassa. Röviden Új szerző mutatkozott be az e heti Fáklyában: Benedikty Béla. Egyfelvonásosa hangvételében, kifejező eszközeiben korunk színpadi divatjegyeit is hordozza, de figyelemre érdemes, tehetségre valló kísérlet. Kár, hogy éppen egy meglehetősen gyenge Fáklya-számban került képernyőre, ily módon túl nagy teher nehezedett a fiatal író útkereső, gondolatilag nem egészen tisztázott drámájára. Merjük remélni, hogy Benedikty maradandóbb, érettebb művekkel is jelentkezik majd. A Történelmi lecke második része újabb érdekes, történelmi jelentőségű epizódokat tárt fel a felszabadulást megelőző izgalmas időszakról. A sorozat író-riportere, Urbán Ernő és rendezője, Szűcs László a második „történelmi leckében” is megőrizte az első adás életteli közvetlenségét, bensőséges hangulatát, a szálak kibontásának jó módszerét. A Szabálytalan nyelvtanóra csaknem szabályos esztráda így jellemezhetnénk talán leginkább dr. Grétsy László újszerűnek ígérkező műsorát, amelyhez a tévé régebbi műsorszámokat is felhasznált. Reméljük, hogy e sokszínű adás érdekes, s hasznos sorozat kezdete, olyan szórakoztató játéké, amely híven szolgálja a szép kiejtés, a helyes szóhasználat, a választékos fogalmazás — a szabályos nyelvtanórai— ügyét. Kerekes János sokoldalú művész. Mint az Operaház karmestere, a komolyzenét műveli, mint zeneszerző, inkább a könnyűzene felé hajlik. Szerzői estjén, Horváth Ádám ízléses, könnyed rendezésében, elsősorban a könnyűzene hangjai szólaltak meg. A kedvelt melódiák kitűnő előadásban szereztek kellemes, olykor meghitt perceket az operettmelódiák, a sanzonok, a megzenésített költemények híveinek. Vilcsek Anna Bernstein Mostanában sok vita folyik nálunk a zenei ismeretterjesztés módszeréről. Érzésünk szerint Leonard Bernstein televízióbeli sorozata mind e vitáknak célt és irányt adott azzal, hogy elénk állította az ideálisát. Elgondolni is lehetetlen tömörebb és közérthetőbb magyarázat a zenei impresszionizmusról, mint amit pénteken este Leonard Bernsteintől kaptunk. Nagy zongoraművész, karmester és zeneszerző, egyszóval: univerzális muzsikus. A zene a kisujjában van, mindent tud, amit a zenével kapcsolatban egyáltalán tudni lehet. Ezért és csakis ezért engedheti meg magának az egyszerűség luxusát. Lenyűgöző egyéniség, természetes és közvetlen. Aki őt látja és hallja, úgy érzi, mintha külön neki magyarázna-beszélne. Csakis egyszerű és tiszta dolgokat tárgyal, minden erejével azon van, hogy az ember — illetve a jövendőbeli koncertlátogató közönség — mindent magától értetődőnek lásson és ugyanígy halljon. Éppen, mivel mindent tud, szükségtelennek tartja, hogy saját tudását fitogtassa. Ugyanakkor még egy-egy kis elhallgatásával is érzékeltetni képes, hogy azért a mondottak mögött még van jó egynéhány réteg, amiről itt és most nem eshet szó. Nagyon szereti azt a zenét, amit magyaráz, zongorázik vagy vezényel. „Ugye, milyen gyönyörű?” — amikor ezzel a kérdéssel fordul a zenekartól újból a közönség felé, kicsit meghatódottan és minden pátosz nélkül, abban a pillanatban még azt is megnyeri ügyének, akit a zene szépsége esetleg érintetlenül hagyott. Anynyit azonban mindenesetre elér, hogy aki arcára néz, elgondolkozzék a dolgon. Hogy Bernstein szavai a szinkron ellenére is szinte áttételmentesen jutottak el a magyar közönséghez, abban nagy szerepet játszott Kálmán György okos, póztalan szövegmondása. Mi hát Bernstein titka — azonkívül persze, hogy zseniális muzsikus? Mindössze ennyi: hisz abban, hogy a zene mindenkié lehet! Pernye András Dudás Jenő rézkarcai a Dürer-térembert A Dürer-teremben Dudás Jenő festőművész mintegy 300rézkarcát mutatja be. Ezeken vall a természet iránt érzett rajongó szeretetéről. Rézkarcai erősen festői hatásúak, mindent átsző valami ezüstös, finom pára, amely meseszerűvé varázsolja a rézkarcok fő tematikáját, a falu életét és környékét. Lírai vallomások ezek a lapok, amelyek pontos rajztudást, technikai biztonságot igazolnak. Magyar Nemzet 1313EEE Figaro házassága, új szerepekkel új betanulásban, Blum Tamás vezényletével, Mikó András felfrissített rendezésében, s az Operaház helyett az Erkel Színházban került színre Mozart Figarója. A szereposztásban sok éves operai múlttal rendelkező énekesek közül is akadnak néhányan: Birkás Lilián (Marcellina), Antalffy Albert (Bartolo), Katona Lajos (Antonio), a színesen játszó Palcsó Sándor (Basilio). A többi szerep azonban, s köztük valamenynyi főszerep a fiatalabbaké: Bordás Györgyé (Figaro), Nagy Sándoré (Gróf Almaviva), Marton Éváé (a grófné), Kalmár Magdáé (Cherubin), Kunsági Kálmáné (Don Curzio), a főiskolás Csengery Adrienné (Fanchette) és Andor Éváé (Susanne), aki, eddigi pályafutását tekintve „rangidősnek” számíthat ebben a gárdában. Ha többségük nem is friss kezdő már, a vállalkozás buzgalmát megérezni rajtuk: a Mozart-operaszínpadnak ezekkel az igényes, nagy szerepeivel most kerültek először szembe. Lelkesek, ambiciózusak, lelkiismeretesen felkészültek mindnyájan, kellemes estét szereznek a közönségnek, élvezetesen játsszák, énekelik el Mozartot. Ami előadásukból hiányzik még: a személyi súly, a nagyobb jelentékenység és feszültség ebben a látszólag oly könnyedén röppenő, de valójában szikrázó töltésű játékban; ragyogóbb fények és mélyebb árnyékok, amelyek nemcsak pezsgő vígjátékká, hanem az emberi élet nagy ünnepévé varázsolják a Figarót. Nem kevesebbre, mint az emberi boldogságra megy itt a játék: nemcsak kedves figurákat, hanem mély tüzű emberalakokat követel, igazi szenvedélyekkel, robbanó indulatokkal, nagy érzelmi kifejezőerővel — ahogyan Mozart zenéjében is benne van: az érzelmek intenzitása és sűrűsége, késhegyig kiélezett, „meredek” szituációk indulati feszültsége, az utolsó pillanatig eldöntetlen harc fel-fellobbanó szenvedélye. Ezeket a drámai vonásokat kell az új szereplőknek — ahogyan sikerül majd fokozatosan hozzá érniük szerepeienek — meg nagyobb súllyal, nagyobb énekesi és színészi megjelenítő erővel képviselniük.. .A nyájas és kedves Figarónak több színnel, több „brióval”, s itt-ott fenyegetőbb elszántsággal; a grófnak egy „nagy ragadozó” félelmetesebb keménységével és — kontrasztként — lefegyverzőbb férfias eleganciával; a grófnénak a nosztalgia és érzelmi telítettség teljesebb atmoszférájával; Cherubinnak az énekhang hódítóbb, mámorosabb varázsával; Susanne-nak az énekesi ragyogás szüntelen fölényével. Ehhez még maguknak a hangoknak, énekesi képességüknek is további érlelődésre van szüksége; az új szereplőknek mélyebb árnyékot kell vetniük a színpadon és a zenében. Amit azonban már meghódítottak Mozart világából, máris értékes eredmény. Bordás György Figarója nemcsak rokonszenves figura: éneklésben is kellemes és gondosan kidolgozott teljesítményt ad. Nagy Sándor Almaviva grófja fegyelmezett és muzikális, énekes produkcióként is színvonalas alakítás. Kalmár Magda szintén jó zenei érzékű figurát, sőt színpadi játékban éppenséggel feltűnően ügyes, talpraesett és bájos Cherubint teremt — hangjának kellene még a szerephez teltebben, gazdagabban kibomlania. Tehetséget ígér a főiskolás Csengery Adrienné játékos, könnyed kis Fanchetteje, jó epizódalakítás Kunsági Kálmán Don Curziója — és jelentős érték rejlik a két női főszerep megoldásában. Marton Éva hangja kivételesen szép és nagy lehetőségeket ígérő szoprán; a szép hangzás élvezetével máris megajándékoz a grófné alakításában — a kifejezés felszabadult természetességét és folyamatosságát kell még meghódítania. Andor Éva pedig szerepének egyik csúcspontján, a híres Rózsaáriában már rá is talált az egyenletesen szép színű, folyékony, ideális énekesi megoldásra — egész alakításában érdemes hasznosítani ezt a rátalálást Kovács János NAPLÓ Ho Si Minh emlékére irodalmi estet rendez december 5-én fél 8 órakor az Irodalmi Színpadon a KISZ budapesti bizottsága és az Irodalmi Színpad. A moszkvai nemzetközi balettverseny különdíjának nyertesével beszélget Aradi Mária a siker útján címmel dr. Dienes Gedeon tánckritikus a budapesti balettbarátoknak a Jókai Művelődési Otthonban működő klubja december 7-i programján. A délelőtt 10 órakor kezdődő klubnapon Péter Zoltán ifjú balettművész is bemutatkozik. Az NDK budapesti kulturális központjában kedd délben megnyílt „A zenealkotás 20 éve az NDK-ban” című kiállítás. Láng Rudolf grafikai kiállítása december 5-én délben nyílik meg a margitszigeti Nagyszállóban. A Vármúzeum lovagtermében december 8-án fél 7-kor tartja első nyilvános hangversenyét a Magyar Renaissance Együttes. Nemrég alakult, nyolc hangszeres zenészből és két énekes szólistából áll A művészeti vezető — Virágh László — és a zenészek célja magyar és külföldi reneszánsz szerzők műveinek megszólaltatása korabeli hangszereken. Műsorukon Landino, Dufay, Marenzio művei, Picchi magyar táncai szerepelnek. Előadják Regnart Balassi Bálint: „Ki nem hinné” című versére szerzett zenedarabját. Dániel Speer hat magyar táncát a dr. Falvy Zoltán által megtalált és töredékeiből összeállított partitúra alapján játsszák el. A műsor részeként Kecskés András lantművész Bakfark Bálint a. lant fantáziáját adja elő. Az együttes műsorához dr. Falvy Zoltán, a Zenetörténeti Múzeum vezetője mond bevezetőt. D0 Antonio Alves Redol portugál regény- és drámaíró november 29-én, hosszas és súlyos betegség után, Portugáliában elhunyt — jelenti az Humanité keddi száma. Az 1911-ben született író műveinek fő témája az egyszerű falusi emberek élete. Műv£i orosz, francia, lengyel, bolgár és cseh nyelvre is lefordították. December 8 Beethoven születésének kétszázadik évfordulójára 1970- ben kiállítást nyitnak meg életérőlés műveiből Bonnban. A márciusban megnyíló tárlatot ugyanez évben bemutatják Angliában és Svédországban. Letörtek és elloptak egy negyvencentis darabot Rodin híres szobráról, a Calais-i polgárokról. A szobrot nem régen tették ki zárt múzeumi udvarból köztérre, most újra a baseli múzeum udvarán helyezik el. Flotow Márta című operáját december 5-én bemutatja a Pécsi Nemzeti Színház. + 10 Képtár Miskolcon Egy század végi műemlékiskolaépületben Miskolc képtárat létesített A kedden felavatott galériában kiállítják a város tulajdonában levő , javarészt a grafikai biennálén megvásárolt képzőművészeti alkotásokat. Az első tárlat Szilágyi Jolán műveit mutatja be; a megnyitón jelen volt a Munkácsydíjas festőművész is. A „TÖREKVÉS” STÚDIÓ FELVÉTELT HIRDET Az 1968-as „Ki mit tud” győztes tánckarba 13—20 éves korig. A táncdal—népdal csoportba 1? —25 éves korig. A tánczenekarba: 14—30 éves jó korig. Az Irodalmi—zenei Stúdióba 15 —25 éves korig. Magyar és idegen nyelvű kórusba 13—35 éves korig. Jelentkezés: „Törekvés” Stúdió Budapest, 10. Pf. 123. címen, a név, lakcím, foglalkozás és művészeti ág megjelölésével. Szerda, 1969. december 3. Bartók egykori török kutatótársa, Ardnan Saygun Budapesten Bartók-könyvében Ujfalussy József így ír Bartók utolsó nagy gyűjtőútjáról, amely Törökországba vitte: „Az út ötlete Rásonyi Lászlótól származott. Útján egy fiatal török zeneszerző és folklorista kísérte el: Ahmed Ardnan Saygun. Barátságuk túlélte ezt az alkalmi találkozást.’’ Annyira, hogy Ardnan Saygun, aki közben híres zeneszerző és népzenekutató lett hazájában, a Zeneművészeti Kiadó meghívására, itt van Budapesten, hogy befejezze a Bartókkal közösen 1936-ban megtett gyűjtőúton feljegyzett török népi dallamok sajtó alá rendezését. Mert azok mind ez ideig kiadatlanok maradtak. Magas, szikár, nemes arcélű férfi Ardnan Saygun. Minden mondata pontosságra törekvő, elgondolkozó, hiúságmentes. — Hogyan jött létre találkozása és barátsága Bartókkal? — Franciaországban tanultam zenét 1927 és 1931 közt — feleli. — Bartók akkor még nem volt világhírű. De a szakma tudott róla és a fiatalok már felfigyeltek rá. Hazaérve, mindent elolvastam, amit róla kaphattam. S egyszer csak rádöbbentem, hogy míg Bartók Béla a román és a szlovák zenét oly alaposan és szeretettel tanulmányozza, hogy a magyar népi zene különféle gyökereihez és motívumaihoz eljusson, sőt Észak-Afrikába is elment kutatni. A török zenével kapcsolatban, úgy látszik, elfogadta az akkori nyugateurópai tévhitet, hogy az csak függvénye és tükörképe az arab és perzsa kultúrának. Holott más, teljesen más! Sajátos és eredeti. Úgy éreztem, kötelességem ezt Bartók tudomására hozni. Ne gondoljon holmi elfogult hazafias lelkesülésre. Az igazságról volt szó, amit Bartók olyan szenvedélyesen kutatott, a valódi összefüggésről a két népzene közt. Akkoriban írtam első művemet a pentatóniáról. És én a magam részéről felfedeztem a Bartók zenéjében számtalan hasonlatosságot a miénkkel. Ismertem Rásonyi professzort, aki akkoriban az ankarai egyetemen tanított. Szóltam neki és boldog voltam, amikor megkaptam Bartók első levelét. Tudom, hogy megpróbált törökül tanulni, s aprólékos gonddal készült elő az utazásra. Magnetofon akkoriban, ugyebár, még nem volt. Nehézkes hengeres fonográfokkal indultunk útnak. Először Isztambulban és Ankara környékén jártunk. Természetesen elsősorban szántóvető parasztoknál. Náluk maradnak meg a legépebben a népi dallamok. Aztán elmentünk egészen Adana vidékéig, délre, akkor még sátras nomádokhoz. — Nem féltek a nomádok a furcsa szerkezettől, a fonográftól ? — Nem. Végtelenül szíves és kedves vendéglátók voltak! Érdekes módon, főleg férfiaktól hallottuk a legjobb dalokat. Ha jól emlékszem, összesen két nő volt, aki jól tudott énekelni és emlékezni. De eredményeink meglepőek és lelkesítőek voltak. Nemcsak hasonlatosságokat találtunk, hanem néhol valójában azonosságokat is. . — A ritmusban? A melódiában? — Nem. A szerkezetben, az alászállló dallamívekben. Nem is beszélve a hangulatról, a szövegekről. — Ha lehetséges, erre prózában felelni, miről szóltak ezek a dalok? — Főleg háromfélét gyűjtöttünk, siratókat, bölcsődalokat és táncdalokat. — Emlékszik valamelyiknek a témájára? — Megpróbálok röviden elmondani egy siratót. (Ezt a szót a török tudós, zeneszerző jól ismeri magyarul.) „Anynyit imádkoztam Istenhez, adjon nekem gyermeket és akkor megszülettél és mennyit ápoltalak, és most nem vagy.” Ez a sirató azért feledhetetlen, mert bizonyos fokig bölcsődal is. Találtunk hősi énekeket is. Mindenképpen feledhetetlen élmény volt számomra közelről megismerni Bartókot, őt és munkamódszerét, s hasonlíthatatlan önfeláldozását a munkáért. Állandó levelezésben maradtunk egészen a háborúig. Nemrégen, amikor már tudtam, hogy Magyarországra jövök, újra végigjártam ugyanezeket a vidékeket, hogy megnézzem: mit változtak a dalok? Az emberek kicserélődtek, de a dalok, apró változásoktól eltekintve, megmaradtak. Megmaradtak a táncok is, holott mindenütt van rádió. De a fiatalok a falvakban ma is táncolják a halay-t, ami körtánc, tulajdonképpen egy táncszvit, változó ütemben a lassútól a gyorsig, a Bar-t és a nyugati vidékeken a Zeybek-et. Most azért vagyok itt, hogy azt a munkát, amit közösen kezdtünk el Bartókkal és amit ő sajnos, nem tudott befejezni, sajtó alá rendezzem. Egybevessem a szövegeket, és a kiadást jegyzetekkel lássam el. A könyv itt fog megjelenni magyarul, de folynak tárgyalások egy amerikai kiadóval is, hogy ezzel egyidőben angolul is megjelenjen. Ehhez azonban a Bartók-örökösök beleegyezése is szükséges, önmagáról Saygun még egyetlen szót sem szólt. Holott tudjuk, hogy írt, a többi közt egy Junus Emre című oratóriumot, mely világszerte ismert. — Junus Emre XIII. századbeli török misztikus költő volt — mondja. — Az oratórium az ő költeményeinek megzenésítése, egy lélek küzdelme élet és halál határán. Erről szól. De hát tulajdonképpen nem erről szól minden zene és minden költészet? Fedor Ágnes Huszonöt éve halt meg Faragó György zongoraművész A zongora fekete-fehér billentyűi az ő finom és nemes keze alatt váltak élőkké. Faragó György élete koncertközönségünk, tágabb és szűkebb baráti köre számára csodálatos ajándék volt. Mindig mindenkinek, csak minél többet adni — ez volt a lénye. Adni, akar hangverseny közönségének, tanítványainak, vagy halálos veszedelemben élő embertársainak, akik a Vas utcai kórházban, betegágyánál is felkeresték. Amikor negyedszázaddal ezelőtt, 32 éves korában meghalt, egyik legnagyobb zongoraművészünket veszítettük el. Emberek között nem, csak az elembertelenedettek között volt ellensége. Tehetségén kívül a közvetlensége, a szerénysége vont védőgyűrűt, sugárzást köréje. Tanítványaihoz ugyanolyan kedves volt, mint az éjszakai újságárushoz, villamoskalauzhoz. Szikrázó szellemessége középponttá tette a társak közt, kivételes művészete pedig a hangversenydobogón. Rövid életéből egy-egy mozzanat: 1923-ban a Pál utcai fiúk alapján készült filmben ő volt Nemecsek, azután a Mozart-galléros 11 éves gyermek első fellépése a Székesfővárosi Zenekarral a Gellért Szállóban. Háromszor nyerte el a Liszt Ferenc-díjat. Húszéves korában tanári, közben zeneszerzői és karnagyi, 23 éves korában pedig művészi oklevelet szerzett, mint Dohnányi Ernő tanítványa. A pesti egyetemen doktorált. Hangversenyzett Olaszországban, Svédországban, Párizsban, hideg, de zsúfolt hangversenytermek várták a háborús feszültségben élő Hollandiában. Huszonhat évesen Luxemburgban a nemzetközi Faure-versenyen első díjat nyert. Bartókkal, Kodállyal és Dohnányival együtt tanított a Zeneakadémián, mint legfiatalabb tanár. Később zeneakadémiai tanári állásáról — Kodály Zoltánnal együtt — lemondott. Halála előtt néhány órával — 1944. december 3-án —, az őt meglátogató professzortól így búcsúzott: Nincs itt semmi baj, kérem. Tessék csak nyugodtan elmenni a szokásos esti kártyapartira. Temetésén csak kevesen vehettek részt: azon a december hetedikén ágyúk dörgése kísérte utolsó útjára. Síremlékén, a Kerepesitemetőben, megkoptak Beethoven IX. Szimfóniájának aranyozott hangjegyei, amelyek az emberi lélek és akaraterő örök küzdelmét, de végül is győzelmét, az örömöt visszhangozzák. Dr. Berti Béla