Magyar Nemzet, 1971. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-04 / 103. szám
Kedd, 1971. május 4. - Maga Nemzet - Egyetemisták egy cigánycsaládért Nemrégiben a Körút és a Dohány utca sarkán találkoztam egy kislánnyal Fölfelé görbített ujjakkal nyújtotta felém üres tenyerét, mocskos gyerek kezét. Kék és rózsaszín virágokkal díszített flattell szoknyája alól göcsörtösen bukkant elő meztelen lábfeje. A lábujjai is fölfelé görbültek, mint általában a futni készülőké, tartása iszonyatot és éberséget fejezett ki; a teste rázkódott, de ez a rázkódás mintegy mellékesen suhant végig a tagjain, a könnyek erőlködés nélkül csurogtak le az arcán, a félelem és a fájdalom megszokott dallamára. Akkora tenyere volt, hogy egy kétforintos éppen csak elfért benne, az ujjak nem is tudtak összezárulni. Ötesztendős lehetett a kislány, vagy annyi sem, és a bársonykék tavaszi égbolt alatt a vakító, boldog napsütésben ösztövér keservét fel sem panaszolva állt előttem. Riadalma állati ébersége gyalázatos helyzetéről beszélt. És ki ne hinné el, hogy egy ötéves gyermek semmiféle helyzetről nem tehet. Ostoba, lényegtelen kérdéseimre atig figyelt. Ilyeneket kérdeztem tőle: Ki bántott? Megütöttek? Mi történt? Mivel nem akartam magamra venni a szégyent, részvétbe burkolóztam. Idős hölgy suhant mellém, s fölhasználva azt a rövidke időt, amíg a közlekedési lámpa zöldre vált, rendkívüli magabiztossággal, igaza tudatában a gyermekre sziszegett . Nem szégyellsz kéregetni? Idepofátlankodsz a Körútra? Zaklatod az embereket? Nem szégyelled magad?” Aztán úgy ment tovább, mint aki eleget tett kötelességének. A kislánynak természetesen sejtelme sem volt arról, hogy mi történik körülötte. Az én forintjaimat és ügyetlen kérdéseimet épp oly bizalmatlan közönynyel fogadta, mint az asszony szidalmait. Könnyei fölszáradtak. Gyufaszál lábait kapdosva, eltűnt a Körúton áramló embertömegben. Honnan ismerhetné egy ekkora gyermek a szégyent? Pontosan tudom, hogy az én „elérzékenyülésre hajló” természetem, kétforintos jócselekedetem és az asszony szidalmazó magatartása között nincs sok különbség. A Körúton rengeteg ember jár, egyik így, a másik úgy tekint a kéregető cigánygyerekekre, akik rontják a városképet, szemtelennyomorúságukkal zaklatnak, s éberségükkel, ha már bizonyos koldusrutinra tettek szert, elkerülik az összetűzéseket. Mondom, nincs sok különbség, mert az adakozók senkit sem mentenek meg, a kárhoztatók pedig senkin sem változtatnak. Aki Budapesten él, az jól tudja, hogy a tavaszi felmelegedéssel együtt, akár a vándormadarak, megérkeznek a Belvárosba a kültelki putrik, viskók vagy házak serdületlen küldöttei, azok, akiket valóban küldenek a szülők, és este pénzzel együtt várnak csak haza. Ezt a gyufaszállábú ötesztendőst is útnak indították valahonnan: „Tartsd a markod az emberek elé, kívánj nekik egészséget, boldogságot, ha adnak, és köpj ki, ha nem adnak.” De egy ötesztendős gyermek igazából nem tud boldogságot kívánni és nem tud kiköpni. Nem sejti még azt sem, hogy kitől kap pénzt és kitől kap pofont. Mindennap találkozhatunk ilyen gyermekekkel, a Körúton, a Váci utcán, a város legforgalmasabb pontjain, Gondolom, az egész ügyet egyszerűen meg lehetne oldani valamiféle tiltással, drasztikus fellépéssel. De gyerekek ellen felhasználható-e, teszem azt a rendőri segédlet? Kimondhatja-e bárki is, hogy Budapest belterületére nem teheti be a lábát a rongyos cigánygyerek? Bizonyos, hogy az a szülő, aki kéregetni küldi a kicsinyeit, gyermeknevelésre alkalmatlan. Tehát ezeket a sivárodó, társadalmat, törvényt csak rémületből ismerő fiúkat és lányokat állami gondozásba kellene venni. De a gyermekotthonokban nincs elég hely. Mégis, a társadalomnak kötelességei vannak, s az egyén részéről sem elegendő, ha megvetéssel azt sziszegi: „Nem szégyelled magad?” Talán két nappal a gyufaszállású kisgyermekkel történt találkozásom után véletlenül tudomásomra jutott, hogy néhány húszesztendős pesti egyetemista pártfogásába vett egy cigánycsaládot. Egy esztendővel ezelőtt — két egyetemista lány ugyanúgy, ahogy közülünk sokan — a Belvárosban egy 13 esztendős cigánylánnyal találkozott. F. Aliz és L. Irén először talán kíváncsiságból beszélgetni kezdett a kéregető leánnyal, és e beszélgetés során a kíváncsiság érdeklődéssé nőtt, a részvét meghökkentő gondolatsorrá. A gondolat ez volt: Miképpen lehet, hogy az ő sorsuk és a cigánylány sorsa ennyire különböző? Mit tettek ők és mit tett a másik, hogy szakadék van közöttük, amelynek túlsó partját ők nem is ismerik. Ez a gondolat hasonlatos volt valamely számonkéréshez. A számonkérésnek ezt a fajtáját kevés olyan ember ismeri, aki úgy él, hogy csupán önmagáért felel. Kimentek a cigánylánnyal Rákosszentmihályra. Két felnőttet és kilenc gyermeket találtak egy szoba-konyhás nemrég felépült házban. A szülők értetlen gyanakvással fogadták az idegeneket, sehogysem fért a fejükbe, miképpen támad bárkiben is jóindulatú érdeklődés az ő sorsuk iránt. F. Aliz és L. Irén közelről látta a nyomort, a tudatlanságot, a gyanakvást s túl Team észrevette a cigánygyerekek szeretetre vágyódását, valamilyen igényt, amit talán nem is lehet nevén nevezni. Megrendültek e közelségtől. Másnap az egyetemen elmondták társaiknak, miben volt részük. Az egész évfolyam meghallgatta őket, s együtt kezdtek tűnődni, miképpen segíthetné,nek a cigánycsaládon. Nem jótékonykodásra gondoltak, hanem arra, ami több ennél: túl az anyagi segítségen szellemi, erkölcsi segítségre. Tizenöt egyetemista attól az időtől kezdve bizonyos felelősséget érzett a Kozák-gyermekek sorsáért. Tanítani kezdték őket, oly módon, hogy érdeklődés támadjon bennük a világ iránt, a másfajta sors iránt, amelyről a rákosszentmihályi házban addig oly keveset tudtak. A kéregető kislányt és ikertestvérét talán az ő szorgalmazásukra állami gondozásba vették. Mikor Rákonszentmihályon megnyílt a cigányiskola, a 13 esztendős fiú, Kincső, beiratkozott, s hamarosan megtanult írni, olvasni. Az egyetemisták , televíziót, lemezjátszót szereztek a családnak. A legidősebb cigánylány, Liszka — most 17 esztendős — egyszer csak azzal a gondolattal állt elő, hogy dolgozni megy. Hét hét után megjelentek az egyetemisták a külvárosi utcában. A szomszédok álmélkodva nézték, mi megy végbe itt. A cigányokról ezek a szomszédok csak anynyit tudtak: iszákosak, munkakerülők, mocskosak. Mindezt jól tudták, F. Alizék is, csak egyetlen különbség volt: ők nem vetették meg és nem gyűlölték a cigányokat, természetes szeretet volt bennük a gyerekek iránt, és ez a szeretet a másik félből is érzelmet váltott ki, a ragaszkodás olyannyira szükséges állapotát. Egy napon kimentem velük én is. Láttam a völgyben, a szántóföldek között lapuló házat, odébb egy fából és kátránypapírból épített putrit, ahol egy másik cigánycsalád lakik. Találkoztam az egyesztendős Gyurival, a 3 éves Babával, a 11 éves Cicával, aki a lábát még iskolába nem tette be, Kincsóval, aki írni, olvasni tud, és Liszkával, aki dolgozni akar. De most nem róluk akarok szólni, hanem az egyetemistákról, akiket az emberbaráti cselekedetre senki sem kötelezett. Egyetlen kérdés a lényegesen: mi a különbség közöttük és a többiek között, akik egyáltalán nem vesznektudomást arról, hogy ilyen nyomor, tudatlanság, élettelen sors is létezik itt a közelükben, s odébb, a város peremén. S. Klári: Tudjuk, hogy az, amit csinálunk, nem nagy dolog. Egyetlen családon próbálunk, amennyire telik tőlünk, segíteni. Ez semmiség, ha ezt a kérdést teljességében nézzük, hiszen Budapesten, Magyarországon rengeteg ilyen cigánycsalád él. De mi úgy gondoltuk, ha közülük egyetlen embernek is jobb lesz a sorsa, akkor sem hiábavaló az igyekvés. Én amikor ezekkel a dolgokkal találkoztam, úgy éreztem, hogy méltatlan az, ha valaki emberi méltóságától megfosztódik. Nem szabad belenyugodni ebbe a különbségbe. F. Aliz: Tudom, hogy az a vágy, ami bennem létezik, műveltségre, tudásra, szép életre, emberi tulajdonság. Az döbbentett meg, hogy belőlük hiányzik minden, ami ilyenfajta törekvésre utalna. Kívülrekedtek. Csak annyit szeretnénk elérni, hogy bennük is mozduljon meg valamifajta vágy a társadalom, az ember dolgai iránt. Észrevettem, hogy sem rábeszéléssel, sem logikával nem közelíthető meg egy cigánygyerek, csak a szereteten keresztül létrejövő kapcsolat hat rájuk, ez az egyetlen, ami kimozdítja őket m megszokott állapotukból. Az idegenkedést megérzik és elhúzódnak tőle. Műszerként jeleznek, sugároznak vissza minden érzést, ami érinti őket Mi úgy közeledtünk hozzájuk, hogy nem éreztettük és nem éreztük a különbséget ami közöttünk van. Csak így fogadtak el bennünket és fogadják el a tanácsainkat S. Klári. Szerintem, a mostani felnőttek jórészének viszszahúzódása, a cigányokkal kapcsolatos közönye onnan származik, hogy ők még polgári társadalomban nőttek fel. Bárhol beszélünk erről a dologról, azonnal szembetűnik, hogy az emberek nem ismerik ezt a problémát Lehet nincs is ellenérzés bennük, csak elfeledkeznek arról, hogy a cigányok nyomora, társadalmon kívülisége valóban létezik. L. Irén: Nem érezzük úgy, hogy valami különleges dolgot cselekszünk. Nem a saját lelkiismeretünk nyugalma miatt kezdtünk hozzá ehhez a dologhoz. Számunkra ez inkább természetes. Aligha hiszem, hogy ha egy becsületes ember közelről látja ezt a problémát akkor, közömbös marad. F. Aliz: Szembeötlő, hogy mennyire különbözik egymástól a cigánycsaládon belül is a felnőttek és a gyerekek reagálása ténykedésünkre. Azt hiszem, az a legfontosabb: a gyerekekkel kezdeni valamit, ők nyitottak még a társadalom előtt, van vágyódás bennük normális élet után. Bölcsődébe, óvodába, iskolába kellene járatni a cigánygyerekeket, ezen múlik minden, ettől függ — a tanulástól, a társadalmi kötelességek és jogok megértésétől, hogy más legyen a következő nemzedék élete. Ehhez legalábbis jóindulat kell az emberek részéről, mert egy cigánygyerek önmagától erre az útra aligha lép. V. András: A jóindulat nem ér annyit, mint amennyi kárt okoz az emberekben meglévő ellenérzés. • F. Aliz: Tudom, hogy sokan megvetik őket azért, mert kéregetnek. De azt is tudom, hogy közülük nagyon sokan nem szeretnek kéregetni, hiába keresnek naponként 200— 300 forintot. A szülei kényszerítik őket erre, a „cigányerkölcs” törvényei. Ha ez megszűnik — és csak a gyerekekkel való különös gondos foglalkozás révén szűnhet meg —, akkor talán majd eltűnnek Budapest belterületéről a kicsiny koldusok. A magam részéről mindezt nem ezért mondtam el, mintha úgy vélném, hogy az egyetemisták meglelték a megoldást. Csupán a jóindulat és az ellenérzés különbségére akartam felhívni a figyelmet, hiszen az ő elfogulatlan jóindulatuk nemcsak a cigányok érdekét fejezi ki, hanem a társadalom érdekeit is. A közeledés csak kölcsönös lehet, a külvárosi putrik lakói önmaguktól meg nem változnak, s a változás igénye nem rokonszenv vagy ellenszenv kérdése, hanem roppant lényeges, sürgető társadalmi érdek, mondhatnám úgy is, kötelesség. Kristóf Atm. A tikvai Kommmmnista Párt küldöttségének magyarországi látogatása A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására április 27— május 3. között látogatást tett Magyarországon a Libanoni Kommunista Párt Központi Bizottságának küldöttsége Nicolas Laouinak, a párt főtitkárának vezetésével. A küldöttség tagjai voltak: Karim Roueh, a Libanoni Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkáraés Georges Batal, a Központi Bizottság tagja. A delegációt fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. A Libanoni Kommunista Párt képviselői megbeszélést folytattak Komócsin Zoltánnal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjával, a Központi Bizottság titkárával és a Központi Bizottság más képviselőivel. A küldöttség látogatást tett Veszprém megyében, ahol a pártmunka különböző területeit tanulmányozta. Megtekintette a dolgozók május 1-i felvonulását és megismerkedett Budapest nevezetességeivel. Budapestre érkezett a Francia Kommunista Párt küldöttsége A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására hétfőn Budapestre érkezett a Francia Kommunista Párt küldöttsége Gustave Ansart, a párt politikai bizottsága tagjának vezetésével A küldöttség gazdaságpolitikai kérdéseket tanulmányoz hazánkban. A küldöttséget fogadta Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A megbeszélésen jelen volt Bálint József, a Központi Bizottság tagja, a KB osztályvezetője is. Magyar—holland gazdasági tárgyalások kezdődnek A Magyar Népköztársaság és a Holland Királyság 1968-ban megkötött gazdasági, ipari és műszaki együttműködési megállapodása alapján május 4-én magyar—holland vegyesbizottsági tárgyalások kezdődnek Hágában. A tárgyalások célja, hogy megvizsgálják a két ország vállalatainak eddigi kooperációs tevékenységét, valamint a további együttműködés előmozdításának lehetőségeit. Az ausztrál kereskedelmi delegáció fogadása Első alkalommal kereste fel Magyarországot ausztráliai piackutató delegáció, amelyet W. J. Austen, az ausztráliai exportfejlesztési tanács végrehajtó bizottságának tagja vezet. A küldöttség tagjai hétfő este a Duna-Intercontinental Szállóban fogadáson találkoztak a magyar gazdasági élet képviselőivel, tárgyaló partnereikkel, a Magyar Kereskedelmi Kamara, valamint az ipari és külkereskedelmi vállalatok vezetőivel. Részt vett a fogadáson Baczoni Jenő, a külkereskedelmi miniszter első helyettese. Ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek több tagja. Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Darvas Józsefnek, a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyára igazgatójának eredményes munkássága elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át Jelen volt a kitüntetés átadásánál Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és dr. Szekér Gyula, a nehézipari miniszter első helyettese. A „második menet" előkészületei Nem változott a jelöltlista a három képviselő nélküli választókerületben Mint ismeretes, az április 25-i választásokon a budapesti 21 -es és 32-es, valamint a Békés megyei 5-ös képviselői választókerületben egyik jelölt sem kapta meg a törvényben előírt szavazattöbbséget, így ezekben a választókerületekben pótszavazást kell tartani. A „második menet” előkészítéseként mind a három képviselői választókerületben jelölőgyűlést tartottak. A Józsefvárosban a Franklin Nyomda Szentkirály utcai kultúrtermében a 21-es számú választókerület lakói gyűltek össze, s most is Búza Barna szobrászművészt és Major Tamás kétszeres Kossuth-díjas kiváló művészt, a Nemzeti Színház főrendezőjét javasolta a Hazafias Népfront. (Búza Barna április 25-én a szavazatok 47,8 százalékát, Major Tamás 49,9 százalékát kapta meg.) A választópolgárok beható eszmecsere után mindkettőjüknek bizalmat szavaztak, így kettőjük közül az képviseli majd a helybelieket a parlamentben, aki a május 9-i pótválasztáson a leadott szavazatok több mint felét megszerzi. A korábbi két jelölt neve került fel a listára a Bercsényi Miklós Szakközépiskolában tartott jelölőgyűlésen is, ahol a főváros 32. számú választókerületének polgárai tartották összejövetelüket. A Hazafias Népfront javaslatára Lakatos Józsefné, a Phylaxia Állatgyógyászati Oltóanyagtermelő és Kutató Intézet dolgozóját, az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár KISZ bizottságának ajánlatára pedig Ménesfalvi Mártát, az EGYT Gyógyszervegyészeti Gyárának 24 esztendős üzemlaboránsát fogadták el képviselőjelöltnek. Lakatos Józsefné április 25-én a szavazatok 49 százalékát, Ménesfalvi Márta pedig 49,3 százalékát szerezte meg. Két jelölőgyűlést tartottak Békés megye 5-ös számú országgyűlés választókerületében: hétfő délelőtt Kétegyházán, délután Újkígyóson döntöttek a május 9-i pótválasztások képviselőjelöltjeiről. A választópolgárok itt is megmaradtak korábbi jelöltjeik mellett, így a pótválasztások szavazólapján ■ ismét ott szerepel majd Sebest Lászlóné kétegyházi pedagógusnőnek a neve, aki korábban 49,7 százalékot kapott és Seres Mihálynénak, az újkígyósi Aranykalász Tsz főkönyvelőjének neve, akire az április 25-i szavazatok 49,41 százaléka jutott. Vállalati jogászok országos munkaértekezlete Siófokon Hétfőn Siófokon megkezdődött a Magyar Jogász Szövetség vállalati jogász-szakosztályának negyedik országos munkaértekezlete. Dr. Prandler Árpádnak, a Magyar Jogász Szövetség főtitkárának megnyitója után dr. Korom Mihály igazságügyi miniszter mondott beszédet A következő évek jogalkotási tevékenységének központjában kétségkívül az Alkotmány módosítása áll —mondotta többek között. — Ismételten aláhúzzuk, hogy az állami tulajdon az egész nép vagyona és annak felhasználása a társadalom, egészének érdekeit szolgálja. Ugyanakkor a gazdaságirányítás reformjának megfelelően az Alkotmány majd lerögzíti, hogy az állami vállalatok a kezelésükre bízott állami tulajdonnal a népgazdasági terv megvalósítása érdekében törvényben meghatározott módon önállóan gazdálkodnak. Elkezdődtek a polgári törvénykönyv módosítására vonatkozó munkálatok. Még ebben az évben az országgyűlés elé kerül az egységes szövetkezeti törvénytervezet. Korszerűsítjük a részvénytársaságokról és a korlátolt felelősségű társaságokról rendelkező jogszabályokat. Napirendre kerül a statisztikai, az élelmiszertörvények megalkotása, a vámjogra vonatkozó jogszabályok korszerűsítése is. Dinamikusan fejlődik a magyar erősáramú ipar A Technika Házában hétfőn megnyílt „Az erősáramú iparág a KGST-integrációért ’71” kiállítás, amelyet a Transelektro Magyar Villamossági Külkereskedelmi Vállalat és a Gépimport Iroda közösen rendezett. A kiállítás időpontja egybeesik a Transelektro fennállásának tizenötödik évfordulójával és ezt az alkalmat használta fel Sinka Gyula, a vállalat vezérigazgatója, hogy beszámoljon a külkereskedelmi vállalat lendületes fejlődéséről, eredményeiről. Hangoztatta, hogy a KGST-országok körén belül mutatkozó, dinamikus fejlődésnek nagyon fontos részei a magyar erősáramú ipar termelő- és kereskedelmi vállalatai. Ez az iparágunk széles körben kapcsolódott be a nemzetközi munkamegosztásba, különösen gyorsan fejlődnek kapcsolatai a szocialista országokkal. Az elmúlt tizenöt év alatt az iparág exportja tízszeresére, importja huszonhétszeresére, összforgalma pedig tizenháromszorosára emelkedett. * Vita az angol sajtóban a magyar koronáról Az angol sajtóban a hét végén két érdekes cikk jelent meg I. István király koronájának és a magyar nemzeti örökség részét képző egyéb regáliáknak sorsáról. A Times nagy cikkben foglalkozott a Magyarország című hetilap legutóbbi cikkével, amely ismertette a koronaékszerek viszontagságos sorsát és azt, hogy az Egyesült Államok kormánya jogtalanul tartja birtokában a nemzeti ereklyét. Az angol lap idézte az amerikai külügyminisztérium meg nem nevezett szóvivőjét, aki szerint a magyar koronát „annak magyar őrei” adták át megőrzésre az Egyesült Államoknak a második világháború végén, s az amerikai kormány jelenleg nem tervezi a korona visszajuttatását Magyarországra. A Times ezzel kapcsolatban kérdést intézett J. P. Taylorhoz, az egyik legtekintélyesebb angol történészhez, aki azt felelte, hogy „a koronaékszerek Magyarország nemzeti tulajdonát képezik és vissza kell kerülniük a magyar kormányhoz. Ez egyetemesen elismeri, törvényes kormány. Ha Amerika háborúban állna Magyarországgal, vagy nem ismerte volna el a jelenlegi kormányt, akkor lenne valami jogcíme a visszatartásra. Így azonban az egész ügy meglehetősen botrányos”. Vasárnap megszólalt az ügyben a baloldalisággal egyáltalán nem vádolható , Sundary Express, mégpedig nem is akármilyen glosszában, hanem vezércikkben. A lap követelte, hogy Nixon elnök azonnal adja vissza a koronaékszereket a Magyar Népköztársaság kormányának. „Nem lehet kétséges, hogy a korona a magyar nép jogos tulajdona. Az amerikaiak mégis megtagadták visszajuttatását, bár ez ügyben kérések áradata érkezett hozzájuk. Vajon miért? Lehetséges, hogy nincs ínyükre a magyar kormány színezete, de bele kell nyugodniuk, hogy ez a kormány fenn fog maradni Nixon elnöknek el kell rendelnie, hogy a koronát azonnal adják vissza, különben országát közönséges lopás vádja ellen kell majd védenie” — hangzik a vezércikk.. 7