Magyar Nemzet, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-01 / 78. szám
80 fillér dyj XXVv. évfolyam A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • Forradalmi tett Egy alkalommal, talán három esztendővel ezelőtt — engedelmeskedve kétkedésre hajló természetemnek — egyik vidéki városkában azt kérdeztem a helybeli középiskola néhány diákjától, vajon meg tudnák-e mondani, mi a népfrontmozgalom szerepe társadalmunk életében, s ez a szerep — a tevékenység és a cél összessége — őket, a fiatalokat vonzza, érdekli-e? A tizenhét-tizennyolc esztendős fiúk és leányok, ha nem is tudatlanul, de bizonytalan idegenséggel próbálták kifejteni — csak sejtésnek nevezhető — véleményüket a népfront munkájáról, amelyet szinte kivétel nélkül idős emberek tevékenységének véltek, vagy a választások előkészítésével azonosítottak. Ilyeneket mondtak: „Senki sem hívott oda bennünket.” „Miért mennénk mi a nyugdíjasklubba.” „Nekünk nincsen kiskertünk ...” „Minket csak a jelentős dolgok érdekelnek.” Erre már megkérdeztem: Mit is értenek ők jelentős dolgokon. „Hát — mondta egy fekete hajú lány, és még a vállrándításra is jól emlékszem, amellyel szavait kísérte —, ha valami forradalmi tettről lenne szó, valami olyanról, aminek közvetlen eredményét is látnánk, akkor érdekelne bennünket ez az egész. Nekünk cselekvés kell, nem csöndes beszélgetés.” Ekkor már az az érzésem támadt, nem sok értelme lenne a vitának, mert ezek a gyerekek egyáltalán nem tudják, tulajdonképpen miről is vitatkozunk. Természetesen egy pillanatig sem jutott eszembe, hogy akár gondolatban is elmarasztaljam őket tájékozatlanságukért, hiszen magatartásuk nem ellenérzéseket fejezett ki, csupán az érintett kérdéssel kapcsolatos érzések hiányát. Voltak közöttük olyanok is, akik nagy kedvvel vettek részt a KISZ-munkában, örömmel indultak az építőtáborokba, s még azt sem mondhatnám, hogy a politika, a társadalmi élet nem érdekelte őket. Későbbi beszélgetésünk során meggyőződhettem, ezeket a gyerekeket nem hagyja hidegen sem a múlt, sem a jelen, városuk, környezetük fejlődése éppúgy érdekli őket, mint a nemzetközi élet eseményei, foglalkoztatja őket mindaz, ami népfrontmozgalom tartalmi lényegét, tevékenységi körét jelenti. Csak azt az űrt, amely — nem szellemi téren, hanem — a valóságos gyakorlati térben jelentkezik, nem tudják áthidalni. Hiába futnak egymással párhuzamosan a gondolatok és törekvések, olyanok maradnak, mint a sínpár, amelyet kettéválaszt a talpfák köze. Tudtam — hiszen nyilvánvaló volt —, a közeledésre a népfrontmozgalomnak nem várakozni kell, hanem szellemi kötelessége megtenni a közeledő lépéseket. Ennek a közeledésnek az egyik módja, megértetni: a nemzeti egység forradalmi tett, a szocializmus csendes, makacs, állhatatos építése — forradalmi tett, mindaz, ami mostani életük helyes alapjait, aprólékos tennivalóit jelenti, társadalmi létünk és a világkor szempontjából vizsgálva, éppoly jelentős, éppoly elkötelező erejű, s talán még nehezebb is, mint az időszakos, vagy pillanatnyi hősiesség, amelyre az emberi természet hajlamosabb, mint a hosszútávú, jeltelen kitartásra. Ez a régi beszélgetés a 18 évesekkel, a mostani időben gyakorta eszembe jut. Ugyanis a változás, a közeledés folyamata, amelynek olyannyira szükségét éreztem akkor, napjainkban zajlik egyre meggyőzőbb, bizonyítóbb erővel. A népfront — hogy nagyon közeli példát említsek — hatékonyan kapcsolódott bele az ifjúsági törvény előkészítésébe és megvalósításába, ezzel is igazolva, szó sincs nemzedéki beszűkülésről a mozgalomban. Ez a részvétel a kétoldalú kapcsolatok alapja lett. A fiatalok a viták során „testközelbe” kerültek a népfront tevékenységével, s ez a közelség szinte egy csapásra eltüntette az idegenség érzetét. Semmi csodálnivaló nincs azon, hogy ezután a népfrontválasztásokon a fiatalok az eddigieknél jóval nagyobb számban és valódi aktivitással vettek részt a jelölőgyűlések munkájában és sokan kerültek be a helyi, járási, megyei népfrontbizottságok tagjai közé. Immár természetesnek tűnik, hogy ifjúságunk képviselői tömegesen vesznek részt a népfrontrendezvényeken, a honismereti mozgalomban, a városukkal, környezetükkel kapcsolatos népfrontvitákban. Ugyanekkor a népfront képviselteti magát a fiatalok megmozdulásain, tevékeny szerepet vállalta Forradalmi Ifjúsági Napok rendezvénysorozatán, szinte sehonnan sem hiányzik, ahol a fiatalok ügyeiről van szó. Mindez — a közeledés, a valóságos tények és tettek — bizonyítják, a népfront gondolata soha nem volt idegen ifjúságunktól, a látszólagos idegenség a nemismerésből származott. Az a helyes törekvés, amely arra irányul, hogy fiatalságunkkal megismertessük a népfront tevékenységének lényegét, szinte önmagában hordozza az eredményt is. A megismerés egyenértékűvé vált az elismeréssel és az együttműködés óhajával. Ily módon sápadt időszerűtlenné az az aggodalom, amely a népfrontmozgalmat az elöregedéstől féltette. Az ifjúi lendület, a forradalmi tettekre vágyás nem marad kielégítetlenül. A nemzeti egység a nemzedékek egységét is jelenti, s ezt felismerve, érthet szót a népfront fórumain minden „öreg” és fiatal, akiben érdeklődés támadt közéletünk iránt, akinek hazánk, társadalmunk sorsa nem közömbös. Azt hiszem, a felelősséget érző, vállaló, a jövőre készülődő fiatalok a nemzeti egység gondolatát össze tudják kapcsolni a forradalmi cselekvés gondolatával, s egyre többen értik meg: hétköznapjaink szépsége, jeltelen küzdelme egyenértékű elődeink hősi tetteivel. Kristóf Attila A dél-vietnami szabadságharcosok nagyszabású támadásai A külpolitikai helyzet A VIETNAMI NÉGYES ÉRTEKEZLET amerikai bojkottja, ha nem is az egyetlen, de mindenesetre az egyik leglátványosabb jele annak, hogy az Egyesült Államok vezetése a legfőbb világpolitikai kérdésekben az időhúzás álláspontjára helyezkedik. Ennek a kivárási taktikának szerteágazó a gyökérzete. Ami a vietnami kérdést illeti, jól tájékozott szakértők úgy vélik, hogy Nixon és legszűkebb tanácsadóinak köre a hosszú idő óta folyó tárgyalások sikertelenségéből azt a következtetést vonta le, amelyet annak idején Henry Cabot Lodge. Eszerint tulajdonképpen nincs sok értelme erőltetni a tárgyalásokat, mert az amerikai harcoló egységek kivonásával, a vietnamizálási program fokozatos megvalósítása következtében „a háború lángja szinte magától kihuny majd és a konfliktus automatikusan megszűnik”. A Neue Zürcher Zeitung washingtoni tudósítója számol be erről az elgondolásról, s hozzáfűzi azt is, hogy a Fehér Ház eme legújabb „elmeszüleményét” még a State Department Vietnam-szakértői körében is nagy kétkedéssel fogadják. A Dél-Vietnamból érkező hírügynökségi jelentések alátámasztják ezeket a kételyeket. Csütörtökön Dél-Vietnam több pontján tüzérségi és gyalogsági támadásba lendültek a felszabadító erők. A saigoni kormány katonái támaszpontokat voltak kénytelenek kiüríteni. A demilitarizált övezet közelében és a három indokínai ország határainak találkozási térségében súlyos harcok dúlnak, s a kommentátorok most azt latolgatják, vajon nem kezdődött-e meg a szabadságharcosok nagyszabású tavaszi offenzívája, amelyet jó ideje jósolgattak. Mivel az Egyesült Államok időhúzó taktikája nemcsak a vietnami kérdésben tapasztalható, a magyarázatnak is sokkal általánosabb természetűnek kell lennie, mint amire a párizsi négyes értekezlet amerikai bojkottját visszavezetik. Nyilvánvalóan szerepet játszik az elnökválasztás, pontosabban az a közhangulat, amely a floridai előválasztás eredményeiben mutatkozott meg A demokrata színekben indult jelöltek közül Wallace szerezte meg a voksok és az elektorszavazatok túlnyomó többségét. Ez azt jelenti, hogy a júliusi demokratapárti elnökjelölő konvenció szempontjából javultak kilátásai, ha egyáltalán szándékában áll e párt listáján fellépni és nem harmadik párti jelöltként akar indulni. Másfelől viszont az ő sikere a republikánus pártnak is „mond valamit”, s könnyen elképzelhető, hogy a Wallace-féle agitáció témái és jelszavai Nixon választási taktikáját is nagyobb mértékig befolyásolják majd, mint amennyire az elnök eredetileg tervezte. Washington kivárási taktikája minden valószínűség szerint összefügg Nixon külpolitikai elgondolásaival, útiprogramjával, amelynek legfontosabb állomása Moszkva lesz. Egy sor lényeges kérdésben a döntést az elnök elnapolta, és attól teszi függővé, hogyan sikerül a május utolsó hetében esedékes látogatása a szovjet fővárosban, és tárgyalásai szovjet államférfiakkal milyen eredménnyel járnak. Legutóbbi sajtóértekezletén Nixon kifejezetten említette, hogy a SALT-tárgyalások szempontjából különösen sokat vár a moszkvai megbeszélésektől. A függőben levő világpolitikai problémák sorában kiemelkedő jelentőséggel bír a szovjet—nyugatnémet és a lengyel— nyugatnémet szerződés ratifikálása, illetve az ezzel szoros kapcsolatban levő nyugat-berlini négyhatalmi keretszerződés életbeléptetése. Brezsnyev, az SZKP főtitkára a szovjet szakszervezetek kongresszusán félreérthetetlenül leszögezte, hogy a ratifikálás a szovjet—nyugatnémet párbeszéd folytatásának nélkülözhetetlen feltétele, s ha a Bundestag elutasítja ezeket a szerződéseket, az nemcsak a két ország kapcsolataira vetne komor árnyékot, hanem az egész európai helyzet alakulását is negatívan befolyásolná. A lengyel szejm ülésén hasonló értelemben beszéltek erről a kérdésről. A szovjet és a lengyel kijelentések világossá tették, mi forog kockán; ezek a figyelmeztetések a nyugatnémet parlamenti ellenzéknek szóltak, mint ahogy a Spiegel által nyilvánosságra hozott értesülés is tulajdonképpen Bartel és Strauss pártjának szól. A hamburgi hetilap legújabb száma az NSZK washingtoni nagykövetének, Paulsnak a hangulatjelentését ismerteti. Eszerint az amerikai politikusok körében túlteng az a vélemény, hogy a ratifikálás meghiúsításával a CDU—CSU hidegháborús felelősséget venne magára, de ez esetben nem számíthat amerikai helyeslésre, még kevésbé támogatásra. A ratifikálás esélyeit mindezeken kívül jelentősen növeli az NDK nagyvonalúsága, amellyel a húsvéti ünnepek idejére egyoldalúan érvénybe léptette a négyhatalmi megállapodást, lehetővé téve az NSZK és Nyugat-Berlin állampolgárainak tömeges látogatását az NDK-ba. Sőt, Adlers szóvivő szerint további könnyítésekről is komoly formában folynak a tárgyalások és ezek sikerrel kecsegtetnek. Nimsaíl hírös elnökségek véleményei A dél-vietnami felszabadító hadsereg megkezdte tavaszi offenzíváját Poriért Párizsból jelentéstételre Washingtonba rendeltél. Dél-Vietnamban a népi felszabadító hadsereg tüzérsége és gyalogsága csütörtökön déltől négy év óta a leghevesebb támadássorozatot indította a saigoni hadsereg északi védővonala és a középső fennsíkon kiépített állásai ellen — adják hírül nyugati hírügynökségek. Amerikai tisztek elismerik, hogy a nagyszabású és összehangolt támadás váratlanul érte őket és attól tartanak, hogy kezdetét vette a hetek óta várt nagy tavaszi offenzíva. Az amerikai légierő két hét óta először ismét bombázta a Vietnami Demokratikus Köztársaság területét. A népi erők példátlanul heves tüzérségi előkészítés után, amelynek során becslések szerint 2 5000 rakéta, ágyúlövedék és akna hullott a saigoni csapatok állásaira, két erődítmény feladására kény szer tették őket: a fegyvermentes övezet közelében levő Mai Loc és Holcomb bázisokról van szó. Jóllehet az ország északi részéből már kivonták az amerikai harcoló alakulatokat, az amerikai légierő B— 52-es óriás bombázók bevetésével, a Tonkoni-öbölben állomásozó hadihajók pedig ágyútűzzel támogatták a saigoni alakulatokat. Élénk haditevékenység bontakozott ki a központi fennsíkon is, a három indokínai ország határának találkozásának közelében, ahol a szabadságharcosok szintén nagyszabású tüzérségi előkészítés után rohamoztak. Megfigyelők rámutatnak, hogy a népi erők a dél-vietnami hadszíntéren csütörtökön első ízben bevetettek 130 és 152 milliméter űrméretű lövegeket is. A népi erők az egész országban kezükben tartják a kezdeményezést és csütörtökön este még Saigon közelében is megtámadták az egyik amerikai alakulatot. Az amerikai csapatokat Saigonban és környékén délelőtt váratlanul különleges készültségbe helyezték, majd egy óra múlva minden magyarázat nélkül lefújták a riadót. Saigoni katonai források szerint a kormány megkezdte a polgári lakosság evakuálását Gio Linh, Dong Ha és Cam Lo városokból, amelyeket északon legjobban veszélyeztetnek a harcok. Meg nem erősített hírek szerint Quang Tun tartomány egyes városaiból is megindult a lakosság áradása dél felé. Péntek délután a saigoni kormánykatonaság megkezdte a demilitarizált övezettől délre fekvő falvak kiürítését és további három támaszpontjáról vonult ki. Binh mowny a francia külflgyminisztrnél Schumann közbenjár a vietnami értekezlet felújítása érdekében Párizsból jelenti a VPI. Maurice Schumann francia külügyminiszter pénteken 45 perces megbeszélést folytatott Nguyen Thi Binh asszonnyal, a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány külügyminiszterével, a DIFK Párizsban tárgyaló küldöttségének vezetőjével, aki hosszabb távollét után, múlt pénteken érkezett vissza a francia fővárosba. A francia külügyminisztériumból távozóban Bind aszszony újságírókkal közölte: Schumann külügyminiszter sajnálatosnak nevezte a párizsi Vietnam-értekezlettel szemben tanúsított amerikai magatartást és hangsúlyozta, hogy a francia kormány erőfeszítéseket fog tenni az értekezlet munkájának felújítása érdekében. Binh asszony kérdésekre válaszolva közölte, hogy szeretné Párizsban kivárni, amíg az amerikaiak visszatérnek a tárgyalóasztalhoz, de nem fog a végtelenségig a francia fővárosban maradni, ha az értekezlet munkája sokáig szünetel. Washingtonban a Fehér Ház helyettes szóvivője közölte, hogy Porter amerikai küldöttségvezető — aki csütörtökön tért haza jelentéstételre Párizsból — meghatározatlan ideig marad az amerikai fővárosban. Kínai kommentárok az Egyesült Államok Vietnam-politikájáról Pekingből jelenti az MTI. A Zsenmin Zsipao kommentátora, akiben a megfigyelők általában magas rangú kínai vezetőt sejtenek , a VDK és a DSFK álláspontját visszhangozva csütörtökön és pénteken is külön cikkben bírálta „az amerikai imperializmust” — anélkül azonban, hogy Nixon amerikai elnök nevét egyszer is említette volna. Az első kommentár az Egyesült Államokban megrendezett „hadifogoly héttel”, a másik a párizsi értekezlet felfüggesztésével kapcsolatban szögezte le a kínai nézetet — de míg a lapban ugyancsak ismertetett vietnami állásfoglalások kifejezetten kiemelik Nixon személyes felelősségét is, a kínai hírmagyarázó általában az „amerikai kormányról” és az „amerikai imperializmusról” beszél. Ez a különbségtétel következetesen érvényesül a kínai sajtóban Nixon pekingi látogatása óta. A pekingi állásfoglalások rámutatnak, hogy amennyiben a washingtoni kormányzat „valóban meg akarja oldani a vietnami kérdést”, el kell fogadnia a DIFK és a VDK javaslatait”. „Ha az amerikai kormány továbbra is kitart a párizsi értekezlet aláaknázására irányuló durva manővere mellett, még súlyosabb vereséget fog szenvedni" — hangsúlyozza a pénteki kommentár. A kínai sajtó bőségesen idézi az amerikai kormányzatot elítélő külföldi nyilatkozatokat, de saját véleményét visszafogottabb megfogalmazásban fejti ki és tartózkodik Nixon személyes megbélyegzésétől. Megindult a látogatók áradata A berlini határátkelőhelyeken nincs fennakadás Sehftlz dicséri az NDK-hatóságok előzékenységét A pénteki napon — munkaszünet lévén mind az NDK- ban, mind Nyugat-Berlinben — megindult a látogatók áradata Nyugat-Berlinből a demokratikus Berlinbe és az NDK más helységeibe. Az NSZK és Nyugat-Berlin között az NDK területén át vezető tranzitutakon is nagy a forgalom. Az NDK hatóságai azonban megbirkóznak a feladattal, a határátlépő helyeken továbbra sincs semmi fennakadás. A nyugat-berlini Telegraf című lap pénteki száma ezt a címet adja a látogatásokról szóló beszámolójának: „Gördülékenyen és barátságosan”. A nyugat-berlini lapok kiemelik, hogy a Springer-sajtónál vagy a Deutsche Welle rádióadónál alkalmazott nyugat-