Magyar Nemzet, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-22 / 117. szám

4 Aliié le Vízió műsoráról IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIlllllllliiiiiiinitlIlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllíD Keménykalap és krumpliorr Mennyit panaszkodtak a szülők, a pedagógusok, hogy nem látni a képernyőn igazán jó magyar gyermekfilmeket a kedves emlékű Tüskevár óta! S hányszor keseregtek a gyer­mekműsorok rendezői, szer­kesztői, hogy nem teremnek igazán gyermekeknek való forgatókönyvek, s híján van­nak tehetséges gyermekszíné­szeknek! Csak a legilletéke­sebbek nem szomorkodtak: el­fogadták azt, amit kaptak, az ismétléseket, a külföldi ka­landfilmeket. Ha egyik-másik gyermekműsort az ifjú nézők unalmasnak, befejezetlennek, sutának vagy érdektelennek találták, mindig készséges fan­táziájuk, játékkedvük azon nyomban kiegészítette, átala­kította, tovább szőtte a látott filmmesét. A televízió új gyermekfilmsorozata, a négy­részes Keménykalap és krump­­lio­r sugárzásakor azonban nincs szükség a történet átala­kítására, székükhöz szegezi a nézőket az izgalom, meg a gyönyörködés. A négy részben a gyermeki képzelet, furfang és a lelemény, a gyermeki gon­dolkodás­ és látásmód szinte valamennyi lehetséges alkotó­eleme jelen van: a kaland, a „krimi” iránti érdeklődés, a hősi tettek utáni vágy, az okos felnőttek kevéssé bölcs tetteire vágott fintorok, az apró go­noszkodások és a szemérme­sen leplezett érzelmek, az ál­latok szeretete, a harsány jó­kedv, a bohóckodás. Csukás Istvánról már rég tudjuk, hogy avatott ismerője a gyermekvilágnak. Megtanul­ta, vagy nem felejtette el, mi­ként mesélnek egymásnak, és önmaguknak a nyolc*—tíz— tizenévesek arról, amit „kint” és „bent” látnak vagy látni vélnek. Sikeres hagyományai vannak a Csukás-elbeszélések televízióra alkalmazásának is. Kedvelt hőse, Mirr-murr egy csapásra az esti mesék sztár­ja lett, mint ahogyan bizonyá­ra sztárok lesznek e mostani filmsorozat szereplői is. Kis Rece és pajtásai, meg Baga­méri, az elátkozott fagylaltos. De nemcsak az író, a rende­ző, Bácskai Lauró István, az operatőr, Ráday Mihály is kifogástalanul beszéli a gyer­meknyelvet, nem is szólva az egyetlen felnőtt főszereplőről, Alfonzéról. Egyéni művészeté­nek kikristályosodott tanújele ez az alakítás, a modern, film­re illő bohócjáték szívet-lelket együttérzőn vidámító remek megfogalmazása. Azt mondja szerényen: a gyerekek, a partnerei „vitték” ebben a já­tékban. Nehéz eldönteni, ki kit „vitt” ebben a rendezés­ben. A kész film mindenesetre azt sejteti: minden és minden­ki segített mindenkinek. A forgatókönyv a gyermeksze­replőknek, a gyermekek — kiváltképpen a karakterszí­nésznek már most majdnem kiváló Berkes Gábor, és a gyermekfilmek „rutinos öre­ge” Kovács Krisztián — az operatőrnek és a rendezőnek, a rendező a gyerekeknek. De a legtöbbet maga a filmsorozat segített és segít még egy hét­végén a nézőknek — kicsiknek és felnőtteknek —, amint szó­rakozni és derülni hív e késő­tavaszi, élő-holtszezon ízű tévéidőszakban. Röviden Első, lelkesítő bemutatkozása után kicsit megfáradt, merev­vé, iskolássá változott a Hazai esték című sorozat újabb adá­sa. Nem a vetélkedő városok, Baja és Gyöngyös és nem is a versengő diákoknak — a szegedi és egri tanárképző fő­iskola hallgatóinak — az igye­kezete és találékonysága hiányzott ebből a péntek esti két órából. A műsor szerkesz­tői és stúdióbeli szervezői hagy­tak kevés időt a valódi ver­senyre, a valódi érdekességek­re, a spontán kezdeményezés­re. Amit a néző megtudhatott a két városka múltjáról és je­lenéről, az többnyire előre be­gyakorolt, felmondott, átismé­telt riportokban hangzott el. Nem csoda tehát, ha nehezen tudta eldönteni a szavazásra felszólított országrész a két, jobbára azonos színvonalú be­mutatkozás közül, melyiké le­gyen hát a győzelmi babér. Befejezése felé közeledik a televízió színháztörténeti soro­zata, a Kalandozás kétezer év színpadán. A legutóbbi adással voltaképpen — kronológiai ér­telemben — a drámairodalom mai végéhez érkezett ez a mű­sor, a mához, amikorra a drá­ma fogalma, műfaja, jellem­zői már nem azonosak sem a klasszikus, sem a modern pol­gári színműével. Beckett mű­vében, A játszma vége című darabban a színpadi cselekvés már nem cselekvés, a dialógus már nem dialógus és sem a rendező, sem a színész nem törekedhet már látványos szín­padi megoldásokra. Zsámbéki Gábor rendezése, Inke László és Iglódi István játéka meg­hökkentő és torokszorítóan ko­mor képet festett a drámairo­dalmi játszma végéről, de egy­szersmind meggyőzően szem­léltette ez az előadás azt az óriási változást is, amely ko­runk színpadain történt a já­ték- és rendezői stílus és a drámai mondanivaló tekinte­tében.­­ A televízió színház­­történeti sorozata elsősorban pedagógiai és közművelődési szándékkal készült. Éppen ezért megnyugtató tudni, hogy nem a színről lelépő ember végszavával kíván búcsúzni nézőitől. Beckett pesszimizmu­sánál Madách világképe mégis­csak vigasztalóbb. Lőcsei Gabriella NAPLÓ ! A Nemzetközi Pen, amely a jugoszláviai Ohridban tartja konferenciáját, hétfőn két ha­tározatot fogadott el Chiléről. Az egyik határozat elítéli a chilei katonai juntát a haladó chilei hazafiak üldözése miatt, és a konferencia megbízta elnö­két, William Prichett brit írót, hogy tiltakozzék a santiagói kormánynál. A másik határo­zat a világ közvéleményéhez fordul Luis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt főtitkára megmentésének érdekében. De Kelemenné Mészöly Laura festőművész kiállítása május 27-én, hétfőn délután fél hat órakor nyílik meg a Hazafias Népfront kerületi bizottsága rendezésében, az V., József ná­dor tér 12. szám alatt. A tárla­tot Fehér Klára nyitja meg. éo Kedden elutazott Budapest­ről Kirill Lavrov, a leningrádi Gorkij Színház tagja, aki két alkalommal lépett fel Gogol: Revizor című drámájának pol­gármester szerepében a Nem­zeti Színházban. Vele együtt utazott el a fővárosból G. A. Tovsztonogov, a Lenin- és ál­lami díjas rendező, aki a bu­dapesti előadást rendezte. Százötven esztendeje született Zirzen Janka, az egységes ma­gyar nőnevelés úttörője. Tanult, özvegy bábaasszony gyermekeként, 16 éves korára olyan ismeretekre és műveltségre tett szert, hogy szü­lővárosában — közmegelégedésre működő — nevelőintézetet nyit, amely rövid megszakítással a sza­badságharc idejéig áll fenn. 1848 után és húsz éven át magántaní­­tással foglalkozik, elmélyíti tudá­sát, főleg neveléselméleti ismere­teit. Szerencséje is van: olyan be­folyásos és képességeit elismerő családok gyermekeivel foglalkozik, akik összeköttetéseik révén be­ajánlják Eötvös József közoktatás­­ügyi miniszternek. Eötvös József a szerény nevelőnőt merészen a budai tanítónőképző igazgatójává nevezi ki. Zirzen Janka fényesen megállja helyét: 1873-ban az állami polgári iskola tanítóképző igazga­tója, 1875-ben a Sugár úti (ma Népköztársaság úti) állami tanító­képző élére kerül; itt folyik — többek közt — a polgári iskolai tanítóképzés, a nevelőnőképzés, a felsőbb leányiskolai tanítónőkép­­zés. Nevelési munkájának elve, hogy ameddig az emberiség az eti­kai értéket látja az életjavak leg­­becsesebbjének, addig a nevelés­nek nem lehet az a feladata, hogy ismereteket halmozzon fel a fe­jekben, hanem, hogy meleg érzé­seket ébresszen a szívekben és erőteljes erkölcsi akaratot indít­son meg a lelkekben. Platónt idéz­te: mindenki tegye meg, amire hi­vatott. (kr)­­ Beethoven operáját, a Fide­­liót Hans Magnus Enzensber­­ger szövegváltozatával, a cím­szerepben Kovács Eszterrel mutatta be a bremeni színház. Magyar Nemzet Antológia készül irodalmunk népfronthagyományaiból Az idén lesz harminc éve hogy a Munkásírók csoport utolsó, háború alatti antoló­giája, a Munkások megjelent A kötetben — író- és költő­társai mellett — Benjámin László is jelentkezett versei­vel. Az idei évfordulóra az ő társszerkesztésében készül a Magvető Könyvkiadónál az irodalmunk népfronthagyomá­nyait bemutató antológia, Gel­léri Ágnes szerkesztésében pe­dig május 23-án Benjámin László költői estjét mutatja be az Irodalmi Színpad. A mű­sorban, amelyet Bozóky István rendez, fellép Kohut Magda, Koncz Gábor, Somhegyi György és Verdes Tamás. Az est Benjámin László egyik kulcsverse, a Se cinikus, se prédikátor gondolatára épül. A címadó mű köré cso­portosítva sorakoznak versek, interjú-részletek, prózatöredé­kek, mind-mind a főgondolatot illusztrálják, azt bontják ki a verssorok zártságából az önál­lóság részletességéig. A versek és ciklusok közötti átkötések legnagyobb része a Prédikáto­rok Könyvéből való, az újabb és újabb gondolatok — kon­centrikus körökként — az azo­nos középpont körül futnak. Nincs nyelvem a hamis be­szédre ... vallja a címadó­­ versben a költő és ez a gondo­lat ível át a műsor két részén: a Vanitatum Vanitas-on, a Változatok egy népmesére, a Keljfeljancsi és a Vérző zász­lók alatt című költeményen át egészen a záró versig, a Jég­táblákig. Ebből a gondolatkör­ből nincs egy pillanatnyi kilé­pés sem, nincs „lazább szál” a műsor szövevényében. Tudato­san nincs. Az Irodalmi Színpad estjé­vel párhuzamosan folyik a Magvető Kiadónál szocialista költészetünk, prózánk eddig elfeledett részét bemutató an­tológia előkészítése. A kötetet Benjámin László, Illés László és Markovics Györgyi szer­keszti. Nagy munkát kell vé­gezniük, hiszen irodalmunk­nak erről a részéről nagyon kevés híradás érkezett eddig; hajlamosak vagyunk a máso­dik világháború előtti szocia­lista irodalmat csupán József Attila, Bálint György, Nagy Lajos, Gelléri Andor Endre és alig egy fél tucat más al­kotó nevével azonosítani. Az irodalmi köztudat mélyebb ré­gióiból kell tehát a szerkesztők­nek azokat az írókat, költőket felkutatniuk, akiknek művei méltatlanul merültek feledés­be. Hihetetlenül nagy az ily módon összegyűjtött anyag, jócskán megnehezíti a váloga­tók dolgát. Igaz, az antológiá­ban sok olyan, egy-két kötetet költő, író is helyet kap majd, akiket később elsodort a má­sodik világháború szele. Köte­teiket, elfeledett írásaikat fel kellett kutatni, össze kellett gyűjteni. Feltétlenül érdemes megem­líteni a ciklusok közül a Jó­zsef Attila halálára írott ver­sek sorát. Ez a rész úgyszólván teljes körképet ad a kor ha­ladó irodalmáról: a jelentős, haladó gondolkodású költők és írók fájdalmukat, megdöb­benésüket írásban is kifejez­ték. Az antológia, amely a felsza­badulást közvetlenül megelőző csaknem másfél évtized szo­cialista irodalmát térképezi fel, Benjámin László értékelő elő­szavával felszabadulásunk 30. évfordulójára jelenik meg. V. P. Irodalmi örökségünk és a televízió Arany János-, Vörösmarty-, Krúdy-művek a képernyőn Szinte a televízió hazai meghonosodásával egykorú az a kulturális misszió, hogy te­levíziós feldolgozás készüljön nemzeti irodalmunk több nagy­szerű alkotásából...A Bánk bán," Az ember tragédiája szenve­délyes fogadtatására, Mikszáth és Jókai regényeiből forgatott filmek emlékezetes sikerére hivatkozva várják a nézők, hogy kedvelt olvasmányaik, szépirodalmi hőseik közül mind többet láthassanak vi­szont a képernyőn, és megis­merhessék azokat az írókat és írók teremtette figurákat is, akikkel könyvélményeik során még nem találkoztak. De pe­dagógiai, közművelődési, sőt mondhatni: művelődéspoliti­kai közügy, hogy miként és hányszor keresnek témát és filmre kívánkozó mondaniva­lót a televízió rendezői, szer­kesztői irodalmi kincseshá­zunkban. Ha az elmúlt és az elkövet­kező hónapokban a televízió irodalmi jellegű műsorai kö­zött több volt vagy lesz is a mai magyar szerzők írásaiból válogató összeállítás, ez nem jelenti azt, hogy a tévé akár csak egy időre is felhagyott volna irodalmi múltunk nép­szerűsítésével. Bemutatásra vár például Tömörkény István és Krúdy Gyula elbeszélései­ből egy-egy válogatás. Fáy Andrásnak, a „nemzet minde­nesének” szépírói tevékenysé­gét a Külföldiek című tévéjá­ték idézi majd fel a képer­nyőn. Az irodalmi és drámai fő­szerkesztőségen irodalomtör­téneti, műsorpolitikai és mű­velődésszociológiai felmérés folyik. Feltérképezik a magyar irodalom évszázadainak feltá­ratlan periódusait, „fehér folt­jait”. E vizsgálódások, eredmé­nyeként tervek készülnek, me­lyeknek alapján tudatos és rendszeres irodalmi programot dolgoznak ki. E program ter­mészetesen nem valósulhat meg máról holnapra. Azt azonban már most tudják, melyek azok az alapelvek, me­lyek szerint az elkövetkező években a magyar irodalom haladó hagyományait megis­mertetik. Mindenekelőtt nem­zeti literatúránknak azokat az alap műveit kívánják műsorra tűzni — megismételni, vagy feldolgozni —, amelyeknek az ismerete a humán műveltség elemi követelménye. A felnőtt világba újra és újra belépő nemzedékek és az újabb tévé­­tulajdonosok kedvéért ismét sugározzák az évekkel ezelőtt forgatott Bánk bánt, Az ember tragédiáját, és ezek közé az alapművek közé sorolva kíván­ják feldolgozni a Csongor és Tündét, Vörösmarty Mihály mese­játékát. Az irodalomtörténet jó né­hány művét inkább csak az irodalomtörténészek tartják számon, pedig a közönség — ügyes átdolgozások formájá­ban — bizonyára megértéssel és a felfedezés friss örömével fogadná ezeket. A századvég elfelejtett elbeszélői, Tolnai Lajos, Justh Zsigmond, Gozs­­du Elek, Petelei István, Amb­rus Zoltán, valamint a Nyu­gat második vonulata (például a prózaíró Juhász Gyula) mind egy-egy önálló tévéfilm ihle­tői lesznek. A felszabadulás előtti szocia­lista irodalom kevésbé tekint­hető ismeretlen világnak, mint az elmúlt évszázadok. Akadnak mégis olyan szerzők, akiknek irodalmi tevékenységét fel­idézni szükséges is, hasznos is. Múltbéli örökségünk azon­ban nem csupán dráma- és prózairodalom. Jóval több gondot okoz a televíziónak a magyar költészet megismerte­tése és megkedveltetése. Cso­konai Vitéz Mihály Dorottyá­jának megfilmesítése arra biztat, hogy elbeszélő költésze­tünknek több művéből — dra­matizált változatban — hatá­sos tévéfilmet lehetne készí­teni. A Toldi-trilógia megfil­mesítése és több Arany János­­mű feldolgozása is szóba ke­rült. A Dráva menti Szársomlyó hegy lejtőjén kedden meg­nyílt a hatodik nemzetközi szobrász-szimpozion, a hazai és külföldi művészek alkotótá­bora. A siklósi tanács vendé­gei tíz-tíz hetet töltenek itt és Szársomlyón készült műveik­ből szobormúzeum alakult itt ki az elmúlt évek során.­­ Az UNESCO és a Szellemi Tulajdon Védelmének Világ­­szervezete május 6—21 között Brüsszelben diplomáciai kon­ferenciát rendezett, amelyen 57 ország — köztük a Szovjetunió és több más szocialista ország — valamint számos nemzetközi szervezet képviselői vettek részt. A magyar küldöttséget dr. Tímár István, a Szerzői Jogvédő Hivatal főigazgatója vezette, akit a konferencia al­­elnökévé választottak. Szerda, 1974. május 22. Országos vizsgálat az iskolák munkájáról Tájékoztató a Művelődésügyi Minisztériumban Az idei tanévben a Művelő­désügyi Minisztérium több új intézkedést vezetett be az ál­talános és a középiskolákban. A rendelkezések eredményes­ségét, hatékonyságát és fogad­tatását az iskolákban a mi­nisztérium az idén márciusban széles körű vizsgálat útján kí­vánta megismerni. Jellemző az országos vizsgálat méreteire, hogy összesen 267 szakember — köztük nagyon sok gyakor­ló pedagógus, szakfelügyelő, igazgató — vett részt benne, és a brigádok a 19 megyében, illetve Budapesten összesen 749 általános iskolát, 192 gim­náziumot, 171 szakközépiskolát és 54 szakmunkástanuló inté­zetet kerestek föl. A vizsgálat eredményeit a Művelődésügyi Minisztérium­ban összegezték, és a tapasz­talatokról kedd délelőtt dr. Gosztonyi János művelődés­­ügyi miniszterhelyettes a mi­nisztériumban tájékoztatta az Újságírókat. A vizsgálatot az iskolák ve­zetői, pedagógusai általában nagy m­egértéssel fogadták, ami jelentős mértékben hozzá­járult a helyes tapasztalatok összegyűjtéséhez. Általános megállapítás szerint a meg­kérdezettek egyetértenek a tananyagcsökkentéssel, helyes­lik azt, egyben hangsúlyoz­ták, hogy természetesen csak kezdeti lépésnek tekintik a korszerű új tantervek elkészí­tése felé. A tananyagcsökken­tés máris érezteti jótékony ha­tását: megkönnyítette a tanu­lók munkáját, ezért az órákon több lehetőség adódik a leg­fontosabb ismeretek elsajátítá­sára, a képességek és készsé­gek fejlesztésére, a gyakorlás­ra. A Művelődésügyi Miniszté­rium erőteljesen korlátozta az órákon feladható házi leckék mennyiségét. A pedagógusok többsége egyetértett ezzel a rendelkezéssel, de egyeseknek — jogosan — az a vélemé­nyük, hogy több önállóságot kapjanak ennek a kérdésnek a megítélésében. Kedvezően fogadták az is­kolákban az ellagosztályzat eltörlését is, noha a szülők — és olykor összehasonlítás miatt az iskolavezetők is — még most is kiszámítják az átla­got. Némelyek azonban az ál­talános műveltség hanyatlá­sától tartanak az átlagosztály­zat megszüntetése miatt. A mi­nisztériumnak az a vélemé­nye, hogy a megszokott mód­szer megváltoztatása és a he­lyes szemlélet kialakítása még hosszabb időt vesz igénybe, ehhez türelemre van szükség. A megvizsgált iskolákban egyetértettek a testnevelési órák számának heti három órára való fölemelésével, bár kétségtelenül gondot okoz, hogy sok helyen hiányzanak még a megfelelő személyi és tárgyi feltételek ehhez. A mi­nisztérium azt tervezi, hogy összegyűjti azokat a tapaszta­latokat, amelyeket a legjobb iskolák szereztek a testnevelési órák hasznosításában, és azo­kat közreadják. Javult az iskolák felszerelt­sége — ez a megállapítás a könyvtári ellátottságra sajná­latosan nem vonatkozik —, de az épületek berendezése, bú­torzata néhol erőteljesen rom­lik, és noha a tananyagcsök­kentés jótékonyan hatott a diákok iskolán belüli és isko­lán kívüli tevékenységére, kétségtelen, hogy a pedagógu­sok igénybevétele mind az is­kolában, mind azon kívül meg­növekedett az idén. A túlter­helésnek sok forrása van, je­lentős mértékben növelte a pedagógusok gondját az új rendelkezésekkel való megis­merkedés, azok bevezetése, végrehajtása. Ez azonban csak az idei tanévre vonatkozik és várható, hogy ez a probléma a következő tanévben megszű­nik. Nem javítja a közhangu­latot a többletmunka, a nagy­arányú helyettesítés, a sok- és viszonylag kevés ember között megoszló — társadalmi munka mellett az sem, hogy számos iskolában csekély összegű a pénzjutalom és kevés az üdü­lési lehetőség. Egészségesen fejlődik — ál­lapította meg a vizsgálat, és ennek alapján dr. Gosztonyi János — az iskolai demokra­tizmus, amihez az idén beve­zetett rendtartás minden lehe­tőséget megad. Az iskolák­­ többségében jó a légkör, bár a pedagógusok, a nevelőtestüle­tek döntéseivel kapcsolatban szívesen látnák a formális ele­mek kiküszöbölését a tartalmi kérdések javára. Az új érett­ségi vizsgaszabályzat beveze­tését a pedagógusok szüksé­gesnek vélték, de — idézzük az írásbeli jelentést — „mégis az új intézkedések egyik leg­neuralgikusabb pontjának tartják tanárok, diákok és szü­lők egyaránt”. Ami a jövő tanévet illeti, különleges feladat lesz a peda­gógusok megnövekedett terhei­nek és az ebből adódó feszült­ségeknek a csökkentése. Fon­tos feladatának tekinti a mi­nisztérium a pedagógusok to­vábbképzési alapelveinek és rendszerének részletes kidol­gozását, valamint a közvéle­mény rendszeres tájékoztatá­sát a sajtón, a rádión, a tele­vízión át a közoktatás egész területének munkájáról. A miniszterhelyettes végül hangsúlyozta, hogy a jövő tan­évben lényeges új intézkedést nem adnak ki, hogy ne terhel­jék meg a pedagógusokat. Az egyetlen lényeges változtatás a matematikaoktatás korszerűsí­tésének jegyében az általános iskolai ideiglenes matematikai terv bevezetése lesz. Ez a tan­terv szeptemberben az első és az ötödik osztályoknak körül­belül öt százalékában lép életbe. (D- L) Raoul Francé biológus, botanikus száz esztendeje született Bécsben, de Budapesten tanult, a magyar­óvári gazdasági akadémián dolgo­zott, munkatársa volt Entz Gézá­nak, Biró Lajosnak és Klein Gyu­lának is, s noha később külföldön élt, magyarnak vallotta magát és magyar állampolgár maradt. A ta­laj élővilágával foglalkozott, ő fog­lalta a talaj élőlényeit életközös­ségbe s e rendszernek ő adta az edafon nevet. A természet szerete­­tét hirdette és plántálta olvasóiba színes, érdekes könyveivel.

Next