Magyar Nemzet, 1979. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-20 / 42. szám

s Kérdések és válaszok Tanyák villanyfénynél A tanyai életforma feltérképezésével már a felszabadulás előtt is foglalkoztak mindazok, akikben a társadalmipolitikai vagy írói érdeklődés az átlagot meghaladó felelősségérzettel párosult. A tanyai parasztság élet- és munkakörülményeiben, műveltségében és egészségi állapotában szinte összesűrűsödött az akkori társadalmi rend valamennyi igazságtalansága. A társadalmi egyenlőtlenségekre épült hierarchia legalsó grádicsait — ha ugyan nem a legalsót — foglalta el. A felszabadulással gyökerében megváltozott paraszti élet a tanyák világát is kezdte átformálni. Egyrészt megkezdődött és különböző ütemben azóta is tart a tanyarendszer felbomlásának folyamata, másrészt számos jel mutat arra, hogy e települések életképes része még hosszú ideig sokféle szerep betöltésére alkalmas lehet. Érdekes könyvecskét jelentetett meg nemrégiben a tanyakérdéssel régóta és megkülönböztetett figyelemmel foglalkozó Hazafias Népfront Országos Tanácsa. A kötetben szakemberek, mozgalmi vezetők, írók és újságírók gondolatébresztő írásait gyűjtötték egybe, sokoldalú képet nyújtva a tanyák jelenéről és a már ma is felsejlő jövőjéről. Talán a legmegnyugtatóbb ebben a képben az, hogy a közelmúlt igencsak ellentétes nézeteiből egy nagyon reálisnak tetsző és következetes törekvés kristályosodott ki: a fokozatosan átalakuló, de vélhetően még hosszabb ideig megmaradó tanyákat nem hagyják magukra, az ott élő százezrek sorsa egyáltalán nem közömbös társadalmunk számára. Iskolaérettség Azt jelenti-e mindez, hogy egy csapásra megszűnt vagy megszüntethető minden hátrány, ami a múltbéli tanyai életből, s a tanyán élők helyenként még ma is meglehetősen elszigetelődött életformájából adódik ? Korántsem. Ezek a hátrányok azonban egy minőségileg teljesen eltérő társadalmi közegben, különböző fokon jelentkeznek, s leküzdésükre, csökkentésükre is számos lehetőség kínálkozik. Ezek a lehetőségek részben a tanya elhelyezkedésétől, az egyéb települések és azokon belül a szocialista mezőgazdasági üzemely közelségétől, részben ezek és a tanyákon élőkkel foglalkozó más szervek tevékenységétől függnek. Általánosságban azonban sajnos még ma is elmondható, hogy különösen a több generáción át tanyán élők nagy része nehezen tart lépést az egész országra jellemző életmódbeli és egyéb változásokkal. Helyenként még mindig túl sok, rajtuk kívülálló körülmény is gátolja a fejlődést. Ha életkor szerint sorra veszszük a nehézségeket, az iskolai oktatással kell kezdenünk, hiszen megfelelő színvonalú bölcsődei és óvodai ellátás híján már az általánosba sem a más településeken élő gyermekek „iskolaérettségi” fokán kerülnek be. A hátrányok leküzdésében jelentős szerep hárul a tanyai■ kollégiumokra, de a kültelki iskolákba járók gondjain és az otthoni körülményeken ezek természetszerűleg nem sokat változtathatnak. Az otthoni helyzet pedig szorosan összefügg azzal — és nemcsak az iskoláskorúak esetében, hanem szinte minden évjáratnál —, hogy van-e villany. A villany bevezetése, megléte a tanyán ugyanis nemcsak köznapi értelemben vett fényforrást jelent, hanem „szellemi kisugárzást” is: rádiót, televíziót, a nem szemrantó, hanem valóban élvezetet nyújtó esti olvasást az iskolai feladatok megírása, a tanulás után. Márpedig villany tekintetében még a hivatalos kategóriák szerint „átalakuló” vagy „távlatban fennmaradó tanyák” esetében is nagyok az eltérések. Önpusztító munka A villany — mint említettük — a többi korosztály, tehát a felnőtt tanyai lakosság életkörülményeit, műveltségét is befolyásolja. Az egyes munkafolyamatok, de még a házimunka gyorsabb elvégzése, az otthoni közelségbe került művelődési lehetőségek is minőségi változást hozhatnak — és hoznak is nemegyszer — a hajdan oly elmaradott, isten háta mögötti életformába. Ám ez még ma sem egészen egyértelmű. Sokan azok közül, akik már szakszövetkezetekben, téeszekben, állami gazdaságokban dolgoznak, rendszerint az egyébként mind népgazdaságig, mind egyénileg hasznos háztájit is művelik. Kihasználva a tanya ilyen irányú előnyeit, állatot tartanak, s ezek gondozása sok mindentől, főleg a művelődéstől rabolja el az időt. Igaz, a megélhetéshez már nem volna ilyen mértékű munkára szükség, de a tanyán élő családok egy tekintélyes részének ezen túlmenő tervei is vannak. És ez nemcsak a megszűnőben levő települések lakóira vonatkozik. Jó néhányan ugyanis — hosszabb-rövidebb időn belül — faluba vagy városba szeretnének költözni, és minden energiájukat az ehhez szükséges pénz megszerzése emészti föl. Különösképpen áll ez azokra, akikről a népfront által kiadott könyvecske egyik szerzője, dr. Zsarnóczay profeszszor így ír: „Ez a cég szinte önpusztító mértékű túlmunkára készteti ezeket a családokat. Sokszor a család munkaerejét meghaladó állatállományt tartanak, s a legjövedelmezőbb, tehát a legmunkaigényesebb kertészeti tevékenységet folytatják. Ezeknek a tanyán élő családoknak az általános életvitelét a minél gyorsabb szerzés határozza meg. A kulturálódás, az önművelés lehetőségeiről általában lemondanak, azzal áltatva magukat, hogy mindenre sor kerül majd, ha meglesz a falusi vagy városi ház.” „Fapados népművelés" Mindehhez hozzá kell tennünk, hogy sajnos ennek nemcsak saját munkájuk látja kárát, hiszen lemaradnak a gyorsan fejlődő mezőgazdaság szakismereteinek elsajátításában, hanem kárát vallják gyermekeik is, akik akarva akaratlanul ennek az életmintának sodrásába kerülnek, s a szellemi értékek megszerzését későbbre halasztják. Néha olyan későre, amikor már egyre kevésbé fogékonyak az új ismeretek, a művészeti alkotások befogadására. Igaz, hogy Zsarnóczay professzor megjegyzi — és ezt mi sem hagyhatjuk említés nélkül — hogy ez a társadalmi csoport saját kezemunkájával, saját forrásaiból teremti meg későbbi, kulturáltabb életének alapjait, s ezáltal a nemzeti vagyont és jövedelmet is gyarapítja. Mindenképpen megérdemli tehát, hogy — éppen a maga és gyermekei fejlődése érdekében — az eddigiinél több szellemi és anyagi támogatást kapjon. A művelődéssel kapcsolatban számos jó példával is találkozhatunk. Elég Szabolcs- Szatmár, Hajdú-Bihar vagy Csongrád megyére utalni, ahol a Hazafias Népfront részvételével létrehozott népművelési körzetek, tanyai bizottságok a működő vagy a megszűnt tanyai iskolák épületében a legkülönbözőbb foglalkozásokra nyújtanak lehetőséget. Hajdú- Biharban kerekein nyolcvan helyen teremtették meg a könyvkölcsönzés lehetőségeit a tanyavilágban. Másutt népművelési autó hordja kirándulásra, világot látni az embereket, vagy hozza messzi városok filmjeit a tanyai klubokba. A postás egyre több újságot hord a tanyákra. Horváth Dezső szegedi újságíró beszámol a zákányszéki „fapados népművelésről”, ami egy elhagyott tanyai házban folyik, és a „házhoz járó népművelésről” is. Ez utóbbi lakott tanyákba invitálja az elérhető távolságban élőket, és vagy őket érdeklő ismeretterjesztő előadásokat hallgathatnak, vagy egyszerű, családias beszélgetések keretében hányjákvetik meg elképzeléseiket, gondjaiikat-bajaikat. „Szükség van az emberi szóra. A televízió, a rádió ezt nem pótolja, a beszélgetésre, az összetartásra szükség van” — húzza alá az újságíró, és felveti: megéri-e az az ötven-hatvanezer forint, amiit egy megszűnt iskolaépületért adnak az elkótyavetyélést, amikor ezek csekély fenntartási összeg fejében a maguk helyén valóságos kultúrmissziót teljesíthetnek? Az öregek sorsa A legsúlyosabb gond azonban kétségtelenül az idős tanyai emberek sorsa. Ezt a nyugdíjasok, járadékosok életkörülményeiről szóló, nemrégiben napvilágot látott statisztika rideg számai éppen úgy alátámasztják, mint Lakatos Vince emlékezetes „Naplemente” című, megrendítően szép riportfilmje a televízióban, vagy az éppen szóban forgó népfronti kiadványt. Különösen az egészségügyi hálózat kiépítetlensége ró nagy terheket a sokszor elég távoleső településeken dolgozó orvosokra, védőnőkre, házi szociális gondozókra. Figyelemreméltó eredményekről olvashatunk azonban e téren is a Csongrád megyei népfront titkárának tollából. Ebben a megyében a főhivatású és tiszteletdíjas társadalmi gondozónőkön kívül még két téesz által alkalmazott házi szociális gondozónő is foglalkozik a magukat ellátni nem tudó, tanyán élő idős emberekkel. A népfront itt — összefogva más szervekkel — mozgalmat indított a szociális otthoni férőhelyek számának a növelésére is, és ennek Óföldeákon, Mórahalmon kézzelfogható eredményei vannak. Egyes elnéptelenedett falusi iskolákban az öregek étkeztetését, napközi otthonuk elhelyezését is sikerült megoldaniuk. Mindez azonban még nem országosan általánosítható eredmény. A nagy távolságok, a rossz útviszonyok még megnehezítik az idős tanyasiak támogatását. Márpedig— miként azt L. Hegedűs László írása tanúsítja — ezek az idős emberek, az egészen súlyos eseteket és a legvégső időszakot kivéve, úgy képzelik el életük befejező szakaszát, hogy ne kelljen a megszokott környezetből kiszakadniuk. Amíg lehet, helyben kell tehát őket segíteni, a gondozásnak ez a módja a követendő — bár vitathatatlanul a legnehezebb is. Írásunkat ugyancsak S. Hegedűs egyik figyelemreméltó javaslatával zárjuk. A HNOT titkára az országjáró útjain tapasztaltak és a népfrontmozgalom tanyákon végzett munkája alapján felülvizsgálandónak ítéli a tartósan fennmaradásra kijelölt tanyák számát. A kijelölteken kívül ugyanis még számos olyan tanya található a közlekedési utak, a települések és a mezőgazdasági nagyüzemek központjai hatósugarában, amelyeken az emberek saját erejükből is javíthatják életfeltételeiket. Ahol hamarosan el lehetne mondani, hogy tanyán élni — jó. FÉRFILAP! FÉRFILAP? FÉRFILAP ... Megjelent az ADAM képes magazin legújabb száma! Milyen az Ön nőideálja? Ha döcög a szerelem szekere Szereti-e Ön az anyósát? Mi lett belőled férfi? Szoknya vagy nadrág? Riport Ilosi Gézáról Szilágyi György: Kasszát csinálok Magyar Nemzet JÓSZOMSZÉDSÁG ÚJPALOTÁN Egyre több szó esik Budapesten is a népfrontkörzetek jó munkájáról. Kiemelkedők is akadnak közöttük. Ezek sorába tartozik az újpalotai XV/17—20. körzet. Hetvenezer lakót tartanak számon ebben a kerületben, akik a főváros különböző kerületeiből költöztek ide szép, új otthonukba. Döntő többségükben munkáscsaládok. S hogy ebben a nagy lélekszámú kerületben milyen élesztő szerepet vállalt a Hazafias Népfront említett körzeti bizottsága, annak ma már számon tartott története van. Nincs olyan lakóház, olyan újpalotai lakos, aki az elmúlt másfél év során — akkor alakult meg a Hazafias Népfront e körzeti bizottsága — ne lett volna részese valamilyen formában a kulturális, a szociális, az oktatási rendezvényeknek vagy a személyes segítségnek. Toronyzene Hogyan érték ezt el másfél esztendő alatt, erről beszélgettem Tóth Ferenccel, a körzeti bizottság titkárával. — Nem hiszek abban, hogy az emberek többségét ne lehetne a jó és szép ügyek számára megnyerni. Nyitányként jó értelemben vett cselhez folyamodtam : meg akartam nyitni a szíveket és a füleket. Ezért elhatároztam, illetve elhatároztuk Nagy Előd festőművész barátommal, hogy tavasztól őszig minden hónap első hétfőjén toronyzenét rendezünk Újpalota lakosságának. Nagy Előd e célra felajánlotta műteremlakásának az erkélyét. És megtörtént a „csoda”: kinyíltak az ablakok, a munkából hazaérkezők, a járókelők megálltak, megteltek a környező utcák és a térhallgatókkal. Óriási sikert arattunk. Ezt a már hagyományossá vált rendezvényünket testvérvállalkozásnak nevezzük, mert együtt szervezzük az Újpalotai Szabadidő Központtal. — Szívem szerinti programunk a gyermeknap lesz, Komor Vilma amelyet szintén közösen szerveztünk az előbb említett központtal, és a II. kerületi közlekedésbiztonsági tanáccsal. Kismama-klub — Sokat hallottunk a körzeti bizottság szociális tevékenységéről, többek között az öregek, megsegítéséről is. Egy idős nénike például szóvá tette, hogy messzire van a postaláda, nem lehetne-e valamelyik közelebb eső házra is felszereltetni. Persze, hogy lehetett. Azt is hallottuk, hogy a lakótelepen összesen egyetlenegy vásárcsarnok működik. A bőségesebb és friss árukínálat érdekében ön felkereste az ott árusító fóti Bérke Tsz elnökét, Kovács Árpádot, és mint tapasztaltam, nem is hiába. Megannyi más, a lakosságot érzékenyen érintő probléma, gond megoldásában segítettek. Most azonban arra kérem, mondja el, hogyan jutottak el a kismamaklub megalakításának a gondolatához? — Nincs ebben semmi különös. Lakótelepünkön, szerencsére, bő a gyermekáldás. Úgy véltük a szabadidő-központtal közösen, hogy jó lenne a gyesén levő kismamákat hasznosan úgy foglalkoztatni, hogy egyben szórakozhassanak, tanuljanak is. Létrehoztunk tehát egy klubot, ahol Székely Éva, a Népművészet Ifjú Mestere tanítja a kismamákat az iparművészet fogásaira. Lakásdíszítő elemeket, játékokat készítenek. S míg a mamák hasznosan töltik az idejüket, addig egy másik helyiségben két gondozónő vigyáz a gyermekeikre. Azt hiszem, azt az elgondolkodásunkat is sikerre vihetjük majd, amelylyel a jószomszédság mozgalmat akarjuk megvalósítani. Például az egyik szomszéd házaspár este színházba vagy moziba megy, addig a másik vigyáz a kicsikre, később pedig viszonozzák a segítséget. — Úgy véljük, a jó cél érdekében nem kell zárt ajtókat döngetnünk. Erre kitűnő példáink vannak. Ilyenek, hogy csak egyet említsek, az úgynevezett lépcsőházi látogatások. Ezeknek szórakoztató jellegük van. Legutóbb például a KISZ Központi Művészegyüttes tánckara szórakoztatta a házak lakóit. Tárlatok — Jeles képzőművészektől hallottam, hogy nagy érdeklődésnek örvendő kiállításokat rendeznek. — Valóban. Az volt a célunk, hogy Újpalota és környéke lakosságához közelebb vigyük a képzőművészetet, különös tekintettel arra, hogy lakótelepünktől kissé messze esnek a fővárosunk központjaiban megnyíló tárlatok. E gondolat megvalósításához sok-sok segítséget nyújtott Nagy Előd, aki egyébként tagja is kerületünk népfrontbizottságának. Az első kiállítást 1977 decemberében nyitottuk meg Orosz László festőművész alkotásaival a Száraznád utcai pártházban. Több százan tekinthették meg. A siker újabb vállalkozásra ösztönzött bennünket: a következő kiállítást négy amatőrfestő műveiből rendeztük meg. A nagy sikerű kiállítások sorában említhetjük Egressy Ferenc grafikus és Weszter Erzsébet ötvösművész kiállítását is. Ez év első kiállítását február 1-én Nagy Előd festőművész képeiből ugyancsak a Száraznád úti pártházban rendeztük meg, és a hó végéig tekinthető meg. Mest eddig is több százan látták, s az érdeklődés változatlanul nagy. — Hangsúlyozni szeretném, hogy minden munkánk sikerében része van a helyi tömegszervezeteknek, valamint a XV. kerületi tanács végrehajtó bizottsága művelődésügyi osztálya közművelődési csoportjának is. Padisák Mihályné csoportvezető legutóbbi megbeszélésünk alkalmával aláhúzta: feladatuknak tekintik, hogy közreműködjenek a Száraznád utcai kiállítások programjában, és hogy támogassák azokat. Végezetül hadd mondjam el: mi itt Újpalotán, a Hazafias Népfrontban mindenkit szeretettel várunk, mindazokat, akik segíteni akarják munkánkat. R. Farkas Klári Kedd, 1979. február 10.