Magyar Nemzet, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-05 / 207. szám
4 Nézőpont Mintha folytatásos műsort sugározna mostanában a televízió a művészetpedagógiáról ... _ Folytatásos műsort, amelynek készítői mit sem tudnak egymás munkáiról, filmjeik sorozatjellegét- a műsorszerkesztés ördögi leleménye szabja meg . . . Még alig feledte, aki látta a Színészosztály című adást, amely minden talányosságával és befejezetlenségével együtt egy sor izgalmas gondolatot keltett a művésszé nevelés, egyáltalán a nevelés időszerű gondjairól, és máris továbbgondolásra késztet a Nézőpont legfrissebb adása, amely valamennyi művészeti főiskola pedagógiai dilemmáiról beszél. Az egy héttel ezelőtt felvetett problémákról mit sem tudván, mit sem törődvén velük. Mint a Nézőpont csaknem valamennyi számának, így ennek is friss esemény szolgáltatta a kiindulópontot a szokatlan nézőpontú töprengésekre. A művészeti főiskolák idei, szentendrei találkozója vetette fel a kérdést: vajon alkalmas felvételi rendszer szerint választódnak-e ki a holnap magyar művészei, s vajon jó pedagógia neveti-e őket majdani pályájukra, hivatásukra? Szerencsére — vagy szerencsétlenségre, ki tudja? — nem sokat időzött Szentendrén e műsor, s ha időzött is, lényegtelen, jellegtelen, sőt gyakorta értelmetlen riportokkal. Több idő jutott ily módon a Nézőpont egy órájából a stúdióbeszélgetésre, e műsor mindmáig legfőbb erősségére. A négy hazai művészeti főiskola egy-egy képviselőjét, egy-egy tanárát hívta meg e beszélgetésre a szerkesztő-műsorvezető Érdi Sándor. Olyan személyiségeket látott vendégül, akik művésznek is, pedagógusnak is hírnévnek örvendenek. Négyőjük közül is Tátrai Vilmos és Kállai Ferenc szólt meghökkentő távlatokat és társadalmi-szellemi áttételeket átfogó készséggel arról, miféle felelősség kell ahhoz, hogy ifjú jelentkezők közül okosan szemeljék ki a pályára alkalmasakat. S hogy az alkalmasság mellett mily fontos tanárnak-művésznek egyaránt figyelmeznie a fantáziára, a műveltségre. Szavaikból keserű tisztasággal tetszett,ki, miféle talányosság veszi körül mindmáig a hivatástudat fogalmát, az elhivatottságét, vagy a nemzeti öntudatét például. És, bár valamenynyien önnön szakterületükről beszéltek — ki a színművészetről, ki a zeneművészetről, ki a képző- és iparművészetről —, nevelési dilemmáikat hallgatva, aligha maradt bárki előtt kétséges, hogy nemcsak a művészeti nevelés, de mindenfajta nevelés dilemmái ezek. Szakmára, lexikális tudásra nevel-e ma bármifajta iskola, vagy hivatástudatra? Megvannak-e s ha igen, kellően erősek-e az átlagos fiatalokban vagy a kiemelkedőkben a gondolkodásnak azok az ideológiai támpillérei, amelyeken életcélként, az emberi kiteljesedést biztosító, szent hivatásként, s nem anyagilag úgy-ahogy jövedelmező pályaként helyezkedhet el a kiválasztott szakma? Szabad-e és érdemes-e statisztikai adatok, létszámkorlátok, gazdaságpolitikai megfontolások szerint dönteni arról, mely pályára megy évben hány fiatal ember kerülhet? Súlyos kérdések, lappangó kérdések, újszerűen fölvillanó kérdések kerültek félig vagy teljes kerekdedséggel megfogalmazottan a Nézőpont műsorára. Tanévkezdés idején kiváltképp elgondolkodtató kérdések. És oly kérdések, amelyeknek fölvetését éppen az újszerű gondolkodásmódra ébresztő, a hazai művelődés átfogó problémáit közös, vizsgálódás tárgyává tevő műsortól várhatni, a Nézőponttól. Megnyugtató, hogy a majd kétesztendős rendszeres megjelenés — időnkénti elgyengülések, tanácstalanságok, elbátortalanodások mellett — mit sem ártott a tévé kulturális folyóiratának. Sőt, kezdeti terveit következetesebben valósílta meg mostanában, mint e tervek meghirdetése idején. De bármilyen örvendetes — sőt szokatlan is, hogy egy tudományos igényű folyóirat jottányit sem enged eredeti elképzeléseiből, szellemi mértékeiből, szólni kell a be nem váltott — igaz, csak másodlagos fontosságú — ígéretekről, reményekről is. A Nézőpont a sokfajta televíziós művészeti magazin fölött afféle rendszerező, átfogó jelentőségű műsornak is ígérkezett. Megalapítása halk ígéretként is hatott: legalább a művészeti ágakról szóló híradásokat, eszmefuttatásokat összehangoltan kapja a néző, ha már másfajta műsorok műsorszerkesztési koordinálására nincs remény. Magyarán szólva: a Nézőpont ügyel rá, hogy nem kell dilettáns képzőművészeti fejtegetéseket végignézniehallgatnia például egy zenei műsor ürügyén a nézőnek, felszínes pedagógiai leckéket kapnia mondjuk A héttőt és így tovább. Ezt a rendszerező, rendteremtő szellemi felügyeletet azonban vagy nem tudja megvalósítani, vagy nincsen módja végbevinni a Nézőpontnak. Szembeszökő példával szolgált erre éppen a legutóbbi, gondolatgazdagodás, amely az égvilágon semmiféle utalást nem tett arra, hogy — mintegy prefációként — gondolatai legjavával már foglalkozott egy dokumentumfilm, amelyet nem kevesebb buzgósággal készítettek, mint e mozgóképes folyóiratot. Sőt, riporteri, operatőri szakértelem és buzgóság tekintetében sokszorosan felülmúlta, meghaladta Vajek Judit és Burza Árpád munkája a Nézőpont filmbetéteinek készítősét. És íme, már elő is állt a Nézőpont másik máig érvényes adóssága. Ez az átfogó gondolkodásra, újszerű látásmódra szoktató adásfajta — úgy tetszett — léte és sikere legfőbb biztosítékát abban látja, hogy átfogó gondolkodásra és újszerű látásmódra kész televíziós művelődési riportereket foglalkoztat. Ha nem talál ilyeneket, hát nevet magának. A Nézőpontnak azonban máig sincs e műsor eszmeiségéhez és céljaihoz megfelelő állandó munkacsapata. Alkalmi munkásai vannak, vendégmunkásai vannak, segédmunkásai vannak. Szakembere csak egy: a szerkesztő-műsorvezető. Nem csoda így, hogy a vezérgondolatot illusztráló tényanyag, riportanyag rendszerint hibásan, minden illusztratív jó szándékot hatástalanítva kerül a műsorba. Mint például legutóbb: kusza vágásokkal, értelmetlen kérdésekkel, gondolati mellékvágányokkal , zűrzavarral. Televíziós jellegét teszik tönkre mind e gyengeségek a Nézőpontnak, és még valamit: a közérthetőségét, a közérdekűségét. A nagyközönség idegenkedik a száraz disputáktól, a szürke stúdióbeszélgetésektől, ha mégoly izgalmas gondolatiságnak is. Közérdekű szellemiségével is kevesekhez eljutó rétegműsor marad mindaddig, míg nem gondoskodik színes riportokról, meggyőző filmbetétekről választott témáihoz. Hiszen ki figyel odaadóan a bölcs szavakra a képernyőn, ha ellene mondanak mind a verbális bölcsességeknek a képi csúcs Ha valaki az égvilágon semmit nem tud Gian Maria Volontéről, csak látta néhány filmjét, akkor is többet sejt meg erről a kivételes képességű színészről, mint Róbert László, Flórián Endre és Bíró Miklós portréfilmjéből. Közhelyeket, felszínes megállapításokat nyugtáztak kitárulkozó őszinteség gyanánt e negyven perces film készítői, azt a nem éppen vonzó felismerést hitetve el ezáltal, hogy felszínes, közhelyes gondolkodó csupán a magánember Volonté, a közéleti Volonté, a művész Volonté. így volna, csakugyan? Színészi alakításaiból úgy ismerhetni meg, mint aki a lélek mindenfajta különlegességét, mélységét, szenvedését, iszonyúságát intellektuálisan tudja hitelessé tenni. Avagy nem a művész maga, de portrévimjének magyar készítői tapadtak meg ezúttal a közhelyes felszínességnél? Fazekas István úgy látszik az állandó szegény árva fiú, Végvári Tamás az ügyeletes intézeti tanár mostanság a hazai tévéfümvilágban, s a televízió a legfőbb szószólója az állami gondozásban nevelkedő serdülőknek. A szerepsémák monotóniáját még könnyen megbocsátaná az ember, ha olyan tehetséges fiatalokat fedezhetne fel, mint az egyhangú szerepeit is életteli jellegzetességgel feltöltő Fazekas István, vagy ha az a fajta szakmai szabatosság fegyverezné le, mint ami Végvári Tamás valamennyi televízióbeli megjelenéséből kitetszik. De mit kezdjen a néző az unosuntig ismétlődő történetsémákkal? Hajtson fejet a tévé tényközlése előtt (a Gyerekjáték című tévéfilm szerzői: Polgár András forgatókönyvíró és Gaál Albert rendező), amely szerint hovatovább a mai magyar valóság magukramaradt gyerekekből és önző felnőttekből áll? Avagy lázadozzon, és kérjen végre — pusztán a dialektika kedvéért is — egy tévéfilmet, amely önző fiatalokról és magukramaradt felnőttekről szól? Lőcsei Gabriella A li televízió műsoráról ^BWBI!linll!|iltl||S^gfr.^!iiíiWfei8iMiiilJlaMIII>B<MBB<W|liiKiíi«M<lifi»iMilll MWriWtliilWHBBMiWlliWn. illi>WUMIIIi>WWI>iílí,WI8l8Hil1HIIMIiHBiilttMillHiltlMWBWWIWWWHH^ MaMNomzoí Megnyílt Moszkvában a nemzetközi könyvkiállítás Kedden ünnepélyesen megnyílt a moszkvai nemzetközi könyvkiállítás és -vásár. A megnyitón jelen volt Pjotr Gyemicsev, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Szovjetunió kulturális minisztere, Mihail Zimjanyin, a KB titkára... Leonyid Krrezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke a kiállítás résztvevőihez és vendégeihez intézett üdvözlő levelében emlékeztetett rá: a Szovjetuióban szeretik és értékelik a könyveket, mindent megtesznek azért, hogy az emberiség összegyűjtött szellemi értékei mindenki számára hozzáférhetőek legyenek. A fordítások számát tekintve a Szovjetunió a világ egyik első helyén áll. A helsinki záróokmányt figyelembe véve a Szovjetunió az elmúlt években másfélszeresére növelte az idegen nyelvről lefordított művek kiadását. Leonyid Brezsnyev a továbbiakban rámutat: a moszkvai nemzetközi könyvkiállítás és -vásár most már hagyományossá vált jelszava — A könyv a béke szolglatában — nagy visszhangra talált a nemzetközi közvéleményben, a világ könyvkiadó vállalatai, könyvterjesztői között. A magyar pavilonban, amely a Hungexpo rendezésében 18 kiadó mintegy 2500 könyvét, a Zeneműkiadó kottáit és hanglemezeit, térképeket, posztereket és plakátokat mutat be — röviddel a megnyitóünnepség után látogatást tett Pjotr Gyemicsev, Mihail Zimjanyin, és Jevgenyij Tyazselnyikov, a KB agitprop osztályának vezetője. A pavilont a vendégeknek dr. Szűrös Mátyás magyar nagykövet, dr. Marczali László kulturális miniszterhelyettes, Gábor Viktor, a Kulturális Minisztérium kiadói főigazgatóságának igazgatója és Gönyei Antal, a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat igazgatója mutatta be. A moszkvai Nagyszínházban kedden ünnepi estet rendeztek a nemzetközi könyvkiállítás megnyitása alkalmából. Az esten megjelent és felszólalt Amadou Mahtar M'Boxe, az UNESCO főigazgatója is. NAPLÓ Szeptember 5 Több nyelvű pszichológiai értelmező szótárt ad ki az Akadémiai Kiadó. A szótár kétezer fogalmat dolgoz fel, valamennyi címszó rövid meghatározást ad, majd angol, német, orosz és francia nyelvű megfelelőn is közli az illető fogalomnak. • Edward Bond Az asszony című színművének bemutatójával kezdi meg szeptemberben 1979—80-as évadját a zürichi Schauspielhaus. Az előadást Gerd Heinz rendezi. Pierre Boulez zenekritikáinak gyűjteményét Támpont címmel jelentette meg a müncheni Deutscher Taschenbuchverlag.* Laurei Betti ..Pascani: bűnügyi krónika, üldöztetés, halál” című könyve ősszel jelenik meg a milánói Garzanti Kiadó gondozásában. '50 Szeptember 14. és október 1. között rendezi meg a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat a Hungaroton hanglemezheteket. A műsor szeptember 14-én este ünnepi hangversennyel kezdődik a Zeneművészeti Főiskola nagytermében, ahol átadták a Kulturális Minisztérium adományozta „Az év hanglemeze” elnevezésű nívódíjakat is. A moszkvai Puskin Múzeumban ünnepélyesen megnyitották huszadik századi osztrák rézkarcoknak a bécsi Albertina anyagából összeállított kiállítását. Victor Lebrun, Lev Tolsztoj utolsó magántitkára kilencvenhét éves korában meghalt. Lebrun tizenhét esztendősen szegődött Tolsztoj szolgálatába. Keresztury Dezső köszöntése Meghitt hangulatú, bensőséges ünnepségen köszöntötték Keresztury Dezső költőt, akadémikust 75. születésnapja alkalmából kedden a Kulturális Minisztériumban. Pozsgay Imre kulturális miniszter méltatta Keresztury Dezső munkásságát, majd átnyújtotta a minisztérium ajándékát. Az ünnepségen részt vett Kornidesz Mihály, az MSZMP KB osztályvezetője. Fülöp Erzsébet képei a Helikon Galériában Fülöp Erzsébet a hódmezővásárhelyi művészek műcsarnoki tárlatán szerepelt legutóbb néhány képével. Most ezen a kamarakiállításon új arccal jelentkezik az alföldi művész. Olyan festőt ismerünk meg tárlatán, a Helikon Galériában, aki nemcsak „jól készült” abból az anyagból, amelyben él és amelyből vétetett, de közölni is tudja annak hangulatát. Képein a föld többnyire csíkos, hol tompa, hol élénkebb színei nagyon is emlékeztetnek a szőttesek sávjaira. Ám ez a „szőtt” képfelület ugyanakkor az otthoni agyagos, édes, termékeny és többnyire kissé szomjas földek realitását is adja. Fülöp Erzsébet figurái pedig olyanok, amilyeneknek gyerekkorában ő is láthatta őket. Fülöp Erzsébet festészetének jelzésrendszere egyéni, de érthető. A petróleumlámpa — például — nem azért szerepel sűrűn képein, mert most újra divat, hanem mert hozzátartozik ehhez a tanyavilágbeli mondakörhöz. Fényt jelez és reménykedést. Még azon a kék és lila tónusokban tartott egyfigurás kompozíción is, amelynek pedig Sötétség a címe. Fülöp Erzsébet munkái szoros közösséget tartanak Vásárhellyel és a vásárhelyi festőelődökkel, akik közül az egyik, Kovács Mári, meg is jelenik a kiállítás egy képén. A színek a mai műveken már persze sokkal bátrabbak, élénkebbek, tudatosabbak a régieknél Fülöp Erzsébet képein is. Mert hiszen a petróleumlámpa jelkép még lehet, de világosságul már villanyfényt, sőt neont használ a festő, ha este dolgozik, még olyankor is, ha emlékezni akar gyerekkori napfényre és lidérces alkonyatokra. (fedor) iSzerda, 1989. szeptember 3. Az ismeretterjesztés becsülete Beszélgetés a Természettudományi Stúdióban A Tudományos ismeretterjesztő Társulat Természettudományi Stúdiója rövidesen tízéves lesz. Csaknem a kezdetektől fogva áll a Stúdió élén Juhász Árpád. — Amikor kilenc éve idekerültem, a Bocskai úti épületnek jószerivel csak az üres falai voltak meg. Azóta sikerült élettel megtölteni ezeket a falakat. A TIT 138 éves hagyományokkal bír a természettudományos ismeretterjesztés terén, ami óhatatlanul a megszokott módszerek, régi sablonok, receptek beidegződéséhez vezetett. Új megközelítésre volt szükség, s ehhez illik a Stúdió elnevezés. Nagy felelősség hárul ránk, hiszen a népművelők többsége nem természettudományos, hanem sokkal inkább humán beállítottságú. Miben látja a Stúdió fő feladatát? — Talán abban, hogy felismerjük, mi érdekli a közönséget, miről beszél, s ezekre a felkapott témákra adjunk tudományos magyarázatot. Sajnos, az embereket gyakran nem az érdekli, amiről a tudomány képviselői éppen beszélni akarnak. A korszerű természettudományról a nagyközönség keveset tud, az oktatás is sokáig csak lexikális tudást adott, s mintegy elriasztott a természettudományoktól, bár itt még ma is sok a tennivaló. A Stúdió jelenleg két témakörre helyezi a hangsúlyt: az egyik helyünk az univerzumban, a másik a mikrokozmosz — mindkettő rengeteg megismerendő titkot fed föl. Milyen módszerekkel dolgozik a Stúdió? — Szakköreink egy-egy hobbihoz kapcsolódnak, mint a gombász, galambász vagy az ásványbarát szakkör. Mondanom sem kell, hogy tagjai szinte kivétel nélkül hobbijuk megszállottjai. A szakkörök példás közösségi életet élnek. De említhetem előadássorozatainkat, klubjainkat, laboratóriumi gyakorlatainkat, kiállításainkat. „Fizikai játéktermünk”-ben a látogatók például maguk állíthatnak elő holografikus képet, s a gyakorlatban ismerkedhetnek meg számos fizikai jelenséggel. — Állandó kapcsolatban állunk a TIT helyi szervezeteivel, szakkörvezetőket képzünk és ellátjuk a szakköröket szemléltető eszközökkel, audiovizuális műsorokkal. Utóbbiakból négy-öt készül évente, most már harminc van, ezeket sokszorosítjuk és kulturális, oktatási intézmények meg is vásárolhatják őket. Füzeteket is készítünk hozzájuk, ami támasz az előadóknak, s emlékeztető lehet a hallgatóknak. Hogyan működik együtt a Stúdió a tömegtájékoztató eszközökkel? — Kitűnően. A tévéegyetemet például részben a Stúdióban készítették elő, de más műsorok „próbafóruma” is itt volt, például Czeizel Endre sorozatáé, amikor az előadó és a szakértők élő közönség reakcióit figyelhették meg. Igen jó a kapcsolatunk a Közművelődési Főszerkesztőséggel. A sorozatokhoz konzultációs lehetőséget biztosítunk, gyakran a rádióval együtt, mint például a „Táguló Tévéegyetem” esetében. Sok tévéműsort konzerváltunk, jelenleg mintegy ötven órányi képmagnófelvétellel rendelkezünk. Ezeket részben könyvtárrendszerben bárki megnézheti nálunk, de rendezünk kollektív műsornézést is, ilyenkor szakértőket hívunk meg, akikkel a közönség konzultálhat a műsor felvétele óta elért eredményekről. — Ugyanezt mondhatom a rádióról is. Mintegy négy éve indult a Szocialista brigádok akadémiája, először Világablak címen havi, majd heti műsorként. Természettudományos problémákkal megyünk üzemekbe, igyekszünk főleg a helyi érdeklődésre számottartó kérdések szakembereit fölkérni közreműködésre. A közönség kérdéseit — akár a látszólag legnaivabbakat, leglaikusabbakat is — ők válaszolják meg. — A TIT öt folyóiratával is természetesen együttműködünk, a rádió- és tévéműsorokban megválaszolatlanul maradt kérdésekre ezekben adunk választ. A Perpetuum mobile című gyerekműsorhoz érkezett leveleket például a műsorban részt vevő gyerekek válaszolták meg, rengeteg levelet, melyek nemcsak az országból, hanem a környező országokból is nagy számban érkeztek. A Stúdió őszi műsorfüzetében látom, hogy szoros a kapcsolat a Népszerű-tudományos Filmstúdióval is. Tematikus és szerzői esteken mutatnak be filmeket. Hogyan lehetne hasznosítani az ilyen filmeket a természettudományos ismeretterjesztésben? — Ezek a filmek a jelenleginél sokkal nagyobb szerepet játszhatnának a vizuális nevelésben. Megfigyelhető, hogy a gyermekekben úgyszólván nincs képi emlék, szinte hiányzik a képi gondolkodás. A tankönyvek nagy többsége csak szürke, sematikus, semmitmondó ábrákat tartalmaz, amelyek alkalmatlanok a képi gondolkodás fejlesztésére. A modern természettudományok egyre több olyan kérdést vetnek föl, amelyek hagyományos eszközeikkel filmen nem ábrázolhatók. Itt juthatnának nagyobb szerephez az animációs megoldások. Sok fiatal rajzfilmes bizonyára szívesen dolgozna ilyen filmeken is. A természetábrázoló rövidfilmek többnyire „nagy” élőlényekkel foglalkoznak, pedig a vírusok, baktériumok világa is feltárandó lenne, jóllehet ez még nehezebb munka, igényes felvételek készítése hónapokig is eltarthat, de itt is segíthetne az animációs megoldás. — Ugyanezt mondhatom a nem tudományos folyóiratok tudományos rovatairól is. Sok olyan téma van, amelyik teljesen hiányzik tematikájukból. A környezetvédelem, az energiaprobléma például alig szerepel a lapok tudományos cikkeiben, pedig igazán elő-, térben álló kérdés mindkettő, nemcsak közgazdasági, világpolitikai összefüggésben. Hiszen nyilván érdekli a nagyközönséget, miért épp a Közép-Keleten halmozódott fel akkora olajkincs, vagy amikor az olajárakról van szó, tudományos magyarázatra szorulna, miért hússzor drágább az Északi-tengerből kibányászott kőolaj, mint az arab. Juhász Árpád képzettsége szerint geológus, de már huszonkét éve foglalkozik természettudományos ismeretterjesztéssel. Könyveket ír, cikkei jelennek meg a Föld és Égben és másutt, állandó szereplője a tévé és a rádió tudományos műsorainak. Az eddig több nívódíj után augusztus 20-án a Kiváló Vénmívelő kitüntető címet kapta . . . Nagyon örültem érmék a kitüntetésnek, mert mi, természettudományos ismeretterjesztők amolyan „határréteg” vagyunk. Nem vagyunk igazi népművelők — bár munkánk az övékhez csatlakozik —, sem igazi tudósok vagy kutatók. Remélem, ez a kitüntetés azt jelzi, hogy ez a „senki földje” bekerült a figyelem látóterébe, hiszen a természettudományos ismeretterjesztés beépült a népművelés rendszerébe. (Józsa) A francia állam megvásárolta I. és III. Napóleon hagyatékát — sok-sok levelet, műtárgyat és műkincset — az 1914-ben született Napóleon hercegtől, a Bonapartecsalád örökösétől, akiJerome király dédunokája. A herceg annak az 1886-os törvénynek értelmében, amely megtiltotta, hogy a volt uralkodócsaládok leszármazottai Franciaországban éljenek — sok időt töltött száműzetésben. 1934-ig Belgiumban, majd 1939-ig Svájcban élt. Ekkor Louis Blanchard álnéven beállt az idegenlégióba, ahonnan 1940-ben leszerelt. 1942-ben át akart szökni Spanyolországba, de letartóztatták, később megszökött és Közép-Franciaországban felcsapott partizánnak. Miután 1930-ben eltörölték a száműzetési törvényt, hazatért és eladta Mathilde hercegnő bútorait az Elysée Palotának. Mathilde Laedzia Wilhelmine Bonaparte hercegnő 1904-ben halt meg, hosszú időn át híres szalont tartott, amelyet Flaubert, a Goncourt-ok, Taine és más hírességek — köztük Justh Zsigmond — látogatott. Renato Castellani olasz rendező befejezte a hétrészes Verdi-film forgatását a müncheni Bavaria stúdióiban.