Magyar Nemzet, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-01 / 257. szám
4 Vendégünk: GORKIJ SZÍNHÁZA A szovjet kultúra napjainak vendégei között lesznek a leningrádi Gorkij Drámai Nagyszínház színészei is. Ez a színház 1919-ben alakult. Létrehozói között volt Makszim Gorkij és Alekszandr Biok is. A színház Schiller, Shakespeare, Victor Hugó műveinek előadásával kezdte működését. Repertoárjában mindig nagy helyet foglaltak el Makszim Gorkij művei. A Gorkij Drámai Nagyszínházhoz 1956-ban új rendező került: Georgij Tovsztonogov. Minden egyes bemutató előadása az ország színházi életének jelentős eseményévé vált, felkeltette a nézők és a kritika figyelmét. Egymás után születtek a szovjet színházművészet nagyszerű előadásai, közöttük Kornyejcsuk A hajóraj pusztulása, Vologyin öt este, Bertold Brecht Alitégtok meg Arturo Uit. Változatlan sikernek örvendenek az orosz klasszikusok előadásai: Dosztojevszkij Félkegyelmű-je, Gribojedov Az ész bajjal jár című darabja, Gogol Revizora, Gorkij Barbárok, Kispolgárok, Nyaralók című darabja. A klasszikus művek interpretációjában a rendező napjaink erkölcsi problémáit tükrözi. A leningrádi Gorkij Drámai Nagyszínházat szoros szálak fűzik a magyar színházi élethez. A színház repertoárja ma elképzelhetetlen a magyar darabok nélkül. Barátság fűzte a színház kollektíváját Örkény Istvánhoz. A Szovjetunióban megrendezett első magyar drámafesztivál alkalmából Örkény Tóték című darabját mutatta be Tovsztonogov, majd néhány év múlva a Macskajátékot. Az 1979-ben rendezett második magyar drámafesztivál alkalmából a Gorkij Drámai Nagyszínház Szakonyi Károly Adáshiba című szatirikus komédiáját mutatta be. Tovsztonogov úgy véli, hogy a magyar szerzők művei műfaji és stilisztikai sokféleségük miatt alkotó kutatásra és gondolkodásra adnak lehetőséget a színháznak, gazdagítják a szovjet színházművészetet. A szovjet—magyar színházi fentős esemény volt, hogy Tovsztonogov 1974-ben a budapesti Nemzeti Színházban bemutatta a Revizort. A magyar színészek és a szovjet rendező kéthónapos közös munkája a közös kutatás és felfedezések ideje volt. A leningrádi színházban az orosz színház történetében először játszotta a polgármester szerepét magyar színész, Kállai Ferenc, míg Kirill Lavrov a budapesti Nemzeti Színházban mutatkozott be ugyanebben a szerepben. Filmre került Tovsztonogov új munkája, az Újra olvasva... Ezt a darabot Lenin születésének 110. évfordulójának tiszteletére rendezte és olyan kompozíció formájában állította színpadra, mely részleteket tartalmaz különböző történelmi dokumentumokból, Lenin leveleiből, Krupszkaja, Kalinyin és Lunacsarszkij visszaemlékezéseiből és Latrov műveiből. A kompozíció központjában Lenin áll, akinek szerepét Kirill Lavrov játssza. Egy nagyszerű élet lapjait újra lapozva, a darab szerzői mindenekelőtt napjaink, korunk égető problémáira keresnek választ. E. Makarova (APN) NAPLÓ November 1 A XVIII. századi német és osztrák rajzművészet legszebb darabjaiból nyílt meg kiállítás pénteken a Szépművészeti Múzeumban, abból az alkalomból, hogy A Szépművészeti Múzeum legszebb rajzai című kiadványsorozat második köteteként a napokban jelent meg a Corvina kiadónál Garas Klárának „A XVIII. század német és osztrák rajzművészete” című könyve. A szlovéniai Lendván tegnap magyar irodalmi estet rendeztek „Tiszta szívvel” címmel. Az estet Jókai Anna író—olvasó találkozója követte, majd megnyitottak egy magyar könyvkiállítást, amelynek anyaga ajándékként a szlovéniai magyar oktatási és művelődési érdekközösség tulajdonában marad. A rendezvényen jelen volt Halász József belgrádi magyar nagykövet. „Nyitott könyvek” címmel Hávorné Takách Ágnes fotóiból és Marsovszky Endre színes tusfestményeiből nyílik meg november 3-án kiállítás a Vízivárosi Galériában (II., Kapás utca 55.). Bőd László festőművész tárlata látható november 4. és 11. között a Képcsarnok salgótarjáni bemutatótermében. © Karinthy Ferenc: Mi van a Dunában? című új kötetét könyvpremieren mutatja be a Kossuth Klubban november 3-án, hétfőn este hét órakor a Magyar Rádió, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése és a TIT budapesti irodalmi szakosztálya. Vendégek: Bertha Bulcsu, Domokos Mátyás és Karinthy Ferenc, közreműködik Csernus Mariann, Inke László és Mensáros László. A műsort Tarján Tamás vezeti. Magyar Nemzet Táratok, koncertek, filmbemutató a szovjet kultúra napjain Képzőművészeti kiállításokkal, hangversenyekkel, opera- és balett-előadásokkal, új filmek bemutatójával folytatódtak pénteken a szovjet kultúra napjai. A Műcsarnokban A haza képekben és a Mai szovjet iparművészet címmel két tárlat nyílt meg. Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes megnyitóbeszédében azt hangsúlyozta, hogy mindkét tárlatot az egységnek és a sokarcúságnak, az alkotói szuverenitásnak és a közösségszolgálatnak ugyanez a termékeny kölcsönhatása jellemzi. Ezután Jurij Barabas, a szovjet kulturális miniszter első helyettese szólott a megnyitó részvevőihez. Elmondta: a rendezők az utóbbi évek képzőművészeti termésének legjavát igyekeztek a magyar közönség elé tárni. A haza képekben kiállítás a Szovjetunió köztársaságainak sajátos, változatos világáról, a klasszikus orosz tájképfestészet örökségéből is merítő mai szovjet művészek mai törekvéseiről, eredményeiről ad képet. A Mai szovjet iparművészet című tárlaton látható textíliák, kerámiák, üvegek, bérmunkák sokasága arról vall, hogy a mai szovjet iparművészet valódi társadalmi igények széles körű kielégítésére, az emberi környezet gazdagítására törekszik. Mindkét tárlat november 23-ig tekinthető meg. Ugyancsak pénteken este — a Puskin moziban — tartották meg a szovjet filmek fesztiváljának ünnepi díszelőadását. Georgij Danyelin filmjét, az Őszi maratont vetítették. Részt vett a bemutatón a fesztiválra hazánkba érkezett szovjet filmművész-delegáció is. * Az október 30-án megkezdődött Szovjet Filmek Fesztiváljára művészdelegáció érkezett hazánkba Mihail Alexandrovnak, a Szovjet Állami Filmbizottság elnökhelyettesének vezetésével. A küldöttség — Ljudmilla Gurcsenko és Jevgenyij Leonov színművész, Aida Manaszarova rendező, Anatolij Grebnyev forgatókönyvíró és Margarita Nyecsajeva kritikus — pénteken sajtótájékoztatót tartott Budapesten, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. Mihail Alexandrov egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy az idén a Szovjetunióban 12 magyar filmet mutatnak be, s hogy filmjeinket az elmúlt öt évben mintegy százmillió néző látta. Méltatta a koprodukciók jelentőségét, de szükséges a továbblépés is, mondta, például az eddiginél intenzívebb színészcsere feltételeinek megteremtése. A mai magyar filmművészet eredményeinek elismerését is jelentette az az életműdíj, amelyet tavaly a moszkvai nemzetközi filmfesztiválon kapott meg Fábri Zoltán. A küldöttség tagjai elmondták, hogy az utóbbi öt évben a szovjet filmművészet érdeklődése a mai témák felé fordult, s az új fimek mintegy fele elsőfilmes rendezők munkája. A Moszfilm stúdióban létrejött Debüt elnevezésű alkotócsoport a fiatal filmesek pályakezdését könnyíti meg. Ezek a friss szemléletű, mai témákkal foglalkozó rendezők új filmes dramaturgiát alakítottak ki, s nem utolsósorban az ő munkáiknak köszönhető az is, hogy az elmúlt öt esztendőben gyümölcsözőbbek lettek a kapcsolatok a filmesek és a közönség között. * A Zeneakadémia nagytermében pénteken Otar Taktakisvili zeneszerző, a szovjet kulturális delegáció tagja, grúz kulturális miniszter, saját művének előadását vezényelte a MÁV Szimfonikusok élén. A Magyarországon első alkalommal bemutatott Hegedűverseny szólistája a hazánkban is jól ismert Liana Iszakadze volt. A koncerten felcsendült Csajkovszkij Vonósszerenádja és Bartók Concertója is — Oberfrank Géza dirigálásával. A Zeneakadémia kistermében Igor Gavris, az 1966 évi budapesti nemzetközi gordonkaverseny győztese lépett a közönség elé. Brahms, Francoeur-, Prokofjev-, Scsedrin- és Sztravinszkij-műveket adott elő, Borisz Rozin zongorakíséretével. A pesti Vigadó hangversenytermében a Moszkva virtuózai kamarazenekar mutatkozott be; a hegedűművészként is világhírű Vlagyimir Szpivakov vezényletével Bach-, Schubert- és Rossini-műveket tolmácsolt. Az Erkel Színház Parasztbecsület-előadásán, Mascagni operájában Turiddu szerepét szovjet vendégművész, a Lenindíjas Anatolij Szolovjanyenko énekelte. A "hazánkban tartózkodó szovjet balett-táncosok gálaműsorának a kőbányai Pataky István művelődési központ színházterme adott otthont. Az esten tizennyolc szólótáncos lépett a közönség elé. A műsorban a klasszikus hagyományokat tükröző kompozíciók — Csajkovszkij és Hacsaturján zenéjére készült koreográfiák — mellett a Szovjetunió különböző köztársaságainak tánckultúráját reprezentáló nemzeti jellegű karaktertáncok is szerepeltek. A gálaműsort a következő napokban Salgótarjánban, Diósgyőrött, Tatabányán és Kecskeméten is bemutatják. A szovjet kultúra napjai során tartotta meg Bulgakov Őfelsége komédiája című drámájának premierjét a Vígszínház. Pjotr Gyemicsev, az SZKP KB PB póttagja, szovjet kulturális miniszter, a rendezvénysorozatra hazánkba érkezett delegáció vezetője az esti órákban a Magyar—Szovjet Baráti Társaság és a Magyar Művészeti Szövetségek vezetőivel, aktivistáival, valamint kulturális életünk, művésztársadalmunk képviselőivel találkozott a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. Részt vett a baráti találkozón Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Apró Antal, az országgyűlés elnöke, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnöke és Pozsgay Imre művelődési miniszter. Megjelent Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete is. Pjotr Gyemicsev a találkozón tájékoztatást adott az SZKP közelgő XXVI. kongresszusának előkészületeiről, beszélt a szovjet társadalom fejlődéséről, a Szovjetunió nemzetközi törekvéseinek, és belpolitikájának legfontosabb céljairól. Utalt arra, hogy az élet minden területén dinamikusan fejlődő magyar—szovjet együttműködés jelentős eredményeket hozott a kultúrában, a művészetekben is, és e kapcsolatok fontos állomásaként értékelte a szovjet kultúra napjait. Harc a lehetetlennel Boleszlav Lukcc emlékesete Ma lenne nyolcvanéves Emil Boleszlav Lukác. Tavaly ősszel halt meg, s távozásával nemcsak a szlovák, hanem a magyar irodalmat is nagy veszteség érte. Kora ifjúságától erős baráti érzések fűzték hozzánk. Egyik méltatója, Csanda Sándor, találóan nevezte őt a magyar irodalom szlovákiai nagykövetének. Valóban, egész írói pályafutása idején, saját írói, szerkesztői és irodalomszervezői munkája mellett — szinte egyenlő fontosságúnak tartva — folyamatosan foglalkozott irodalmunk szlovák nyelvű tolmácsolásával és népszerűsítésével a szlovák olvasók körében. Doktori disszertációjának témáját is a magyar irodalomból merítette. Ady és a dekadencia című szakdolgozatában a harmincas évek első felében hitet tett Ady forradalmi költészete mellett, végső következtetésként megállapítva, hogy ezt a költészetet nem a dekadens, hanem a haladó vonások jellemzik. Mélyen demokratikus érzelmű, humanista szellemiségű ember volt. Amikor 1931 pünkösdjén a javarészt magyar lakosságú Nemeskosúton cseh csendőrök a békésen tüntető földmunkások közé lőttek és többüket halálra sebezték. Lukác a kommunisták mellé állt, kiáltványt fogalmazott és a földmunkásokkal szolidaritást vállaló, forradalmi hangvételű verseket írt (Utóhang Nemeskosúthoz, Nincs visszatérés, Nemeskosút). Internacionalizmusa késztette arra a harmincas években, hogy tanulmányutakat tegyen Romániában, Jugoszláviában és Magyarországon. Ekkor találkozott Anton Strakával, Csehszlovákia akkori budapesti kulturális attaséjával, akinek felkérésére Ady Endre és a szlovák költészet címmel előadást tartott a követség irodalmi estjén. Ez a szellemiség nyilvánult meg szerkesztői munkájában is. A Slovenské smery umelecké a kritické folyóiratban, amelyet a jeles szlovák költővel és prózaíróval, Jankó Jesenskyvel együtt szerkesztett, hazai szerzők és világirodalmi kiválóságok művei mellett egész sor magyar költő és prózaíró írását közölte. Alig volt a folyóiratnak olyan száma, amelyben ne jelent volna meg egy-két Petőfi-, Vörösmarty-, Reviczky-, Ady-, József Attila-, Győry Dezső-, Vozárvers, vagy Peóry Rezső, Szalatnai Rezső egy-egy magyar, illetve Krammer Jenő francia tárgyú tanulmánya, vagy könyvkritikája. A második világháború idején, amikor a népek békéje mellett állást foglaló, humanista verseit írta, mitsem törődve a fasiszta szlovák államban uralkodó magyarellenes hangulattal, szívesen vállalta a Szalatnai Rezső szerkesztette Na breku ciernych vod (Fekete vizek partján) című szlovák nyelvű magyar lírai antológia előszavának megírását. E magyar rokonszenvről tanúskodó előszóval kihívta maga ellen a szlovák fasiszta körök heves támadását. A felszabadulás után egész sor magyar szépprózai művet ültetett át szlovák nyelvre, köztük Krúdy Gyula A podolini kísértet és Sándor Kálmán Szégyenfa című regényét és Heltai Jenő verses drámáját, a Néma leventét. Élete egyik főműve azonban az 1976-ban megjelent Spoved’ Dunaja (A Duna vallomása) című nagy lírai antológia volt, amely minden eddigi válogatást felülmúlva Janus Pannoniustól Tamás Menyhértig szlovákul mutatja be a magyar költészet képviselőit, csaknem másfélszáz lírikust. „Itt küldöm életem adósságát, a magyar költészet szlovák tolmácsolását. Fogadd szívesen — írta a könyv kapcsán hozzám intézett levelében. — Nehéz »harc volt a lehetetlennel. De ez a szolgálat.” Valóban az volt: szolgálat. Egész életében szívesen vállalt szolgálatnak tekintette a magyar irodalom szlovák tolmácsolását. Csak harcainkban önként részt vevő fegyvertárs vállalkozhatott erre a feladatra. S róla bízvást elmondható, hogy az volt: igaz barát és hűsséges fegyvertárs. Sándor László .Szombat, 1980. november 1. czenei jegyzetek PIWKOWSKI varsói régi zenei együttese — Fistulatores et lubbinatores Varsoviensis — játszott a pesti Vigadó hangversenytermében. A műsor nagy részét régi lengyel Mária-dalok alkották a tizenötödik és a tizenhatodik századból. Közjátékként hangszeres művek szólaltak meg: fantáziák, táncok. Nyolc előadó — hangszeres, illetve énekes — működött közre, csaknem valamennyien a Piwkowski nevet viselik. A varsói együttes a régi korok legújabb reneszánszának egyik jelentős kezdeményezője. Kazimierz Piwkowski elképzelése szerint és irányítása alapján kísérletezett a kamaratársaság a régi, gyakran csak ábrázolásokról ismert hangszerek rekonstrukciójával, a sok vonatkozásban vázlatosnak tekinthető zenei lejegyzések életrekeltésének lehetőségeivel. Az együttes másfél évtizedes sikere a kezdeményezés tisztes érdemét, egyszersmind a többé tökéletessé már soha nem váló régizene-rekonstrukcióink egyik szép próbálkozásának értékeit és buktatóit is megmutatja. Érdeme: olyan régi zenét szólaltat meg, amely néhány évtizede legfeljebb zenei antológiák lapjain volt olvasható. Olyan hangszereket mutat be, amelyeket leginkább csak festményekről, ábrázolásokról, könyvekből ismerni. A régi zene előadói gyakorlatát idézi az is, hogy az együttes tagjai úgy váltják hangszereiket, ahogy azt régen elvárták minden muzsikustól. Az együttes problémája: nem alakult-e az előadásmód kissé merev gyakorlattá? Őrzi-e még az interpretáció a régmúlt századok természetes muzsikáló kedvét? Az együttes ugyanis mintha kissé fáradtan, kissé rutinból játszott volna Krzysztof Szmyt szép, természetes éneke azonban az est egyik jelentős értéke volt. A teljes együttes inkább a ráadásszámok hangszeres, improvizatív elemekben is gazdag zenéjét tolmácsolta igazán meggyőzően. LEHEL GYÖRGY vezényelte, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara játszotta Mahler kilencedik szimfóniáját, a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. Ez a mű, a zeneszerző utolsó befejezett szimfóniája az utóbbi évek virágzó Mahler-reneszánsza ellenére is ritkán szerepel koncertjeink műsorán, utoljára mintegy tíz éve. Magyarázatot találni nem nehéz. Ugyanaz érvényes itt, mint a világirodalom számos, nagyméretű remekműve esetében, többen dicsérik, mint olvassák. Igaz elismerést érdemel így Lehel György és zenekara, hogy vállalkozott a monumentális alkotás tolmácsolására. A szimfónia négy tétele teljes hangversenyműsort alkot. Fokozott koncentrációt követel tehát meg előadótól és hallgatótól egyképpen. A zeneszerző egyáltalán nem könnyített ezen a szellemi erőfeszítésen. Mindazonáltal a mostani előadás és a fogadtatás nemcsak a művészek, hanem a hallgatók érettségét is bizonyította. Aligha lehetséges rövid recenzióban az előadás valamennyi értékének méltatása. Közülük néhány, Lehel György vezényletével a zenekar mintha Schönbergnek ezt a jellemzését realizálta volna: „Ebben a műben a szerző már szinte nem szubjektumként nyilatkozik meg. A szimfónia mintha titokzatos-rejtélyes szerző alkotása volna, akinek Mahler csupán szószólója.” Ezt az irrealitást, ezt a fantasztikus alkotói világot idézte meg félreérthetetlenül a szép előadás. Máásik, fontos jellemzője volt ennek az interpretációnak a halálköltészet elvontságát és a „földi” emlékek vaskos realitását egybeolvasztó, egységként is elfogadható játékmód hitelessége. Talán természetes, hogy az ilyen ritkán előadott mű eljátszásában voltak kisebb bizonytalanságok. Főként a vonóskar nem mindig érezte teljesen a dallammenetek, a kísérő alakzatok funkcióit. Ebből adódhattak a kisebb pontatlanságok, árnyalatnyi eltérések. Ha nem újabb tíz esztendő múlva szólal meg ismét a szimfónia, bizonyára még érettebben lesz előadható. A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR huszadik századi zenét játszott Mozart muzsikájával váltakozva, zeneakadémiai hangversenyén. Egy-egy kortárs mű előadását Ránki Dezső közreműködésével egy-egy Mozart versenymű követte. Ez a műsorszerkesztés, úgy tetszik, még mindig a hallgatók „éretlenségét” tételezi föl. Decsényi János Sírfelirat Aquincumból című, kamarazenekarra, orgonára és énekhangra írott műve impreszsziókat keltő, archaizáló és mégis modern szerzemény. Zenéje közvetlen hatású, sallangoktól mentes, világos szerkesztésű, érzelmi hatású. Gazda Péter irányításával pompásan játszott a kamarazenekar, talán kissé túldimenzionáltan az orgonaművész, Ella István, és szuggesztíven énekelt a zárószakaszban Csengery Adrienné. Paul Arma, a Franciaországban élő, Bartók-tanítványként indult komponista Onze convergences című művének magyarországi bemutatója volt az est másik kortárs zenei eseménye. Gondosan konstruált, szellemesen hangszerelt, jól összeállított mű, amely az egyezések oly sokféle — pozitív és negatív — variációinak fölhasználásával készül. Ránki Dezső két Mozartversenyművet játszott, a K. 413-as F-dúrt és a K. 414-es A-dúrt. Mindvégig kitűnő partnere volt a kamaraegyüttes. Gyönyörű hangszínei szinte feledtették a zongora kopott hangjait a közép- és a magasregiszterekben. A hangszerhang pozitívuma volt mégis a kissé tompa, archaizálónak ható szín. A két versenyműből talán legmaradandóbb emlék a lassú tételek poétikus, de nem érzelmes előadása lesz. A Rolla János vezetésével játszó kamarazenekar mindvégig azzal az intenzitással játszott, amilyenre tőlük számítunk, de talán nem érzékeljük, hogy ebben milyen sok munka rejlik. A WIENER,,,, SYMPHONIKER zenekar Wolfgang Saivalisch vezényletével az Erkel Színházban játszott. Mozart C-dúr, linzi szimfóniája bevezetés volt: előbb kissé bizonytalanul, majd magára találva szólaltatta meg az együttes az általa oly jól ismert zenét. Bécsi hagyományokat idézett a második szám, Gottfried von Einem ,,Ludi Leopoldini” című kompozíciója. Itthon először hallhattuk ezt a művet. 1960-as datálásához képest kissé régiesnek látszik, a Lipót-játékhoz képest viszont mértéktartónak. Brahms csodálatos Negyedik szimfóniája a zenekar és a karmester legértékesebb vonásait érzékeltette: meg tudták mutatni a fel nem fedezettet, elővarázsolni az elfeledettet, érzékeltetni a számunkra ismeretlent. A gyönyörű előadás után ráadást követelt. Ilyen ízig-vérig bécsi est után mi mást kaphatott volna, mint Strausst, a Denevér-nyitányt, Sz. Farkas Márta A Kamarazene a Nemzeti Galériában című sorozatban november 8-án Igor Gavris és Borisz Rozin ad hangversenyt. Jegyek kaphatók az RTV közönségszolgálatánál és a helyszínen. A színházak szombati műsora Erkel Színház: Tosca (Komor béri. 1. ea., 7) — Nemzeti Színház: Kulcskeresők (7) — Népszínház—Várszínház: Don Juan (7) — Népszínház—Józsefvárosi Színház ? Veszélyes forduló (7) — Madách Színház: Mégis, kinek az élete? (F. béri, 7) — Vígszínház: Őfelsége komédiása (7) — Pesti Színház: Királyi vadászat (7) — Fővárosi Operettszínház: Szovjet opera és balett-est (7) — József Attila Színház: Pályamódosítás (C. bér. 1., 7) — Radnóti Miklós Színpad: A közvádló (7) — Thália Színház: Égszínkék lovak, vörös füvön (7) — Mikroszkóp Színpad: Minek néz engem? (fél 9) — vidám Színpadi Segítség, nálunk (7) — Kis Színpad: Játék a csillagokkal (fél 8) — Budapesti Gyermekszínház: A csodálatos jávorfák (du. 5) — Állami Bábszínház a Népköztársaság útján: Az elvarázsolt egérkisaszszony (du. 4) — a Jókai téren: bűvös tűzszerszám (fél 3) Zeneakadémia Nagyterem: Sosztakovics-vonósnégyes (Évszázadok muzsikája 2., fél 8) — Színházi esték a Vigadóban: Sartre: Altona foglyai (éjjel fél 111. Rövid tartalom és szereplőlista a Pesti Műsorban.