Magyar Nemzet, 1983. január (39. / 46. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-20 / 16. szám
Csütörtök, 1983. január 20. Nagyobb önállóság Megújított szövetkezeti jogszabályok A szövetkezetek működését meghatározó jogszabályok legutóbbi átfogó rendezésére 1977-ben került sor. Az eltelt öt év alatt gyakorlatilag befejeződött az agrárágazat extenzív fejlődési szakasza. A tovább fejlődött, gazdagodott más ágazatokban is a szövetkezeti mozgalom. A gyors ütemű gazdasági fejlődés, a megnövekedett üzemi méretek, a kistermelés eredményes integrációjából fakadó újszerű kapcsolatok sürgették a szövetkezetek belső szabályozási rendszerének, a testületi szervei feladatkörének ismételt rendezését. Az ezzel kapcsolatos új, illetve módosított jogszabályi rendelkezéseket tegnap sajtótájékoztatón ismertették a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban. Az új rendeletek szinte egyöntetűen — a szövetkezeti demokrácia további szélesítésével párhuzamosan — az önszabályozás, a belső szabályozási kör bővítését, az önállóság fokozását hivatottak szolgálni. Ezt a törekvést tükrözi, hogy a szövetkezeti törvény több mint 50 szakasszal csökkent, e jogszabályi rendelkezések nem szűntek meg, hanem üzemi keretek közé kerültek. Emellett tovább növekedett magasabb jogszabályok keretjellege, a gazdaságok szabadabban dönthetnek. A tájékoztatón kiemelték a szövetkezeti önkormányzat erősítését. Ezentúl a közgyűléstől a küldöttgyűlés veheti át az éves terv, a mérleg, a zárszámadás elfogadását — de a tagság határozhat úgy is, hogy ezeket változatlanul a teljes plénumon kívánja megtárgyalni. Az ellenőrző bizottság feladata is változott: közvetlenebbül beavatkozhat a szövetkezet ügyeibe, és javasolhatja a vezető felelősségre vonását. Egyszerűbbek, rugalmasabbak lettek a munkahelyi közösségek működésének jogszabályi előírásai. A szövetkezetek tagjai más dolgozókkal azonos feltételekkel vállalhatnak munkát, egy ember két szövetkezetnek is a tagja lehet. Ezentúl a szövetkezet — az alkalmazottakhoz hasonlóan — nyugdíjba vonuló tagjait is felmentheti a munkavégzés alól. Módosultak a termelőszövetkezeti tag fizetett szabadságára, munkavégzésére, betegségére, a gyesre vonatkozó szabályok is. így például: az alapszabadság 15 napra, a betegségi segély alsó határa az eddig 50 százalékról 65-re emelkedett. A gyest férfi téesz-tag is igénybe veheti, a munkaszüneti napokra pedig átlagrészesedést kell fizetni. Emelkedik a földjáradék címén adható térítés mértéke is. A tagság és a szövetkezeti vagyoni kapcsolatát erősíti, hogy a tagok az alapszabályban elhatározhatják termelési-fejlesztési hozzájárulást, részjegy, cél-részjegy fizetését. h. 1. i. Svéd cég bemutatkozása Szerda délelőtt a Duna-Intercontinentalban a MAHIR szervezésében a Selcom göteborgi cég képviseletében az ipari kutatóintézetek, fejlesztővállalatok és gyárak meghívott mérnökeinek Sven-Erik Petersson, a gyár menedzsere tartott előadást diavetítéssel egybekötve. A gyár tíz évvel ezelőtt létesült és mérőkészülékeket fejlesztett ki. Ezek egyike az optocator, amelyet az ecéliparban, a gumigyártásban, az ipari robotoknál és az útépítésben alkalmaznak. A svéd menedzser elmondotta a Magyar Nemzet munkatársának: 12 országban van ügynökségük és tervük, hogy a legközelebbit Budapesten nyitják meg. TV Miin Nonizet A vékonyan tekergő Majakovszkij utcában sétálok, porladó vakolatok, gipszstukkók, Dávid-csillagos díszek között, fölnézek a tetők és az égbolt egybemosódó, masszív szürkeségére. Hirtelen nagy darab, merev mozdulatú férfit pillantok meg, akinek jó százméteres sziluettje árnyékként lebeg a kémények fölött. Úgy tetszik, a HEGEDŰS a HÁZTETŐN keres magának cseppnyi zugot a muzsikálásra, de szögletes vonásaiban, komor pillantásában, már-már mongoloid járomcsontjában és középen kettéomló, dús, barna hajában a költőt ismerem föl. Csak éppen nem értem, hogyan került ide, a város fölé Vlagyimir Vlagyimirovics, idegenként, amikor az utcán Gelléri Andor Endre jön szembe, hiára zakatol. A középső számot másodjára játszatja le egy bőrdzsekis fiú. Egyszerre dobol ,az ujjával, ringatja törzsét és rázza a fejét. Az alkalmiban elegáns hölgyek és urak válogatnak. Kutatnak az alig használt cipők és pulóverek között. Lengyel, orosz, cseh és német szavak hangzanak ... Az iparcikkbolt kirakatában nehéz vasak és finom nikkelek várnak a föltámadásra. A szomszédban üvegáru, porcelán és kerámia várja a vásárlót, de az eladók most kávét főznek, a vezető a raktárban reggelizik. Az ablakon át, az átjáróház harmadik udvarára látni, azon túl pedig az irodára, ahol rádió szól. Az edénykölcsönzőboltban lábosok zörögnek, fazekak csörögnek. A műszaki bizományi áruház előtt falkába verődtek a nepperek. Lesnek, sunyítanak, rá- és alálicitálnak. Fáradt arcú asszonyok ömlesztik a gyűrött ruhát a Patyolat ablakos gépeibe. És a gép mindent fölzabál . . . Átvágok az autóktól szegélyezett sikátoron. A házakból fojtó mészporszag árad. A sarkon, szemmagasságban, az esőmarta hirdetőtábla hozzásimul a Vakolathoz. Cirádás, fekete betűk kacskaringózzák ki a múltat. ..Állandóan 5 napos száraz tisztítás. Szivacskabátok szakszerű tisztítása. Pulóvertisztítás 2 nap alatt.” Mellette pedig már a kékre mázolt, sárga betűs jelen harsogja: „Vegytisztító — Szőrme és Bőrtisztító” működik a Holló utcában, ahol Miloszavlyev Sándor „Fest-Tisztít”. A barnára pácolt üveges ajtó berregve nyílik, és addig hallatja ezt a hangot, míg be nem teszem magam után. Az üzlet apró helyiség. Tőlem négy lépésre a pult, amelyre a főnök úr könyököl, előrehajolva. — Matyi úr! — int a fejével a fiatal férfi felé egy svájcisapkás, kék nadrágos, borostás ember. Nagyokat kortyolgat, hangosan nyeldekli feketekávéját, és hangja betölti az üzletet. — Gyerekkora óta ismerem — mondja. — Mindenkit megkérdezhet a környéken. Ismernek engem. Én vagyok Friss, a tróger. Az utolsó pesti tróger. Friss Oszkár, kétessel, magyarosan — teszi még hozzá, és vigyorog. — Igaz? Matyi úr mosolyog és bólogat. — Maga itt dolgozik? — Nem — kerekíti el a szemét Friss úr. — Mindennap benézek, jó reggelt kívánni. Ezzel kezdem a napot. Aztán megyek a dolgom után. Mindent vállalok — mondja és belelendül a mesébe —, húsz forinttól ötszázig. A Matyi úrnak is elviszek egy-egy levelet, ha kéri. A múltkor hűtőszekrényt hoztam haza neki — és leteszi a poharat, mindenkivel lekezel. — Én mindig az igazat mondom, de azt nem szeretik - harsogja. — Na, minden jót. Viszontlátásra. Matyi úr! — búcsúzik Friss Oszkár kiabálva. Vízszintes forradás Miloszavlyev Sándor zömök, már halomnyi pocakot eresztett, 38 esztendős férfi. Hullámos, erős szakállú, rövidre nyírt, barna haja kiemeli fiús vonásait. Kreol bőre, már-már nőiesen húsos ajka elárulja, hogy mediterrán vidékről származik. Hangjának súlya is inkább a lágy hangzók éneklő világát idézi, mint az északi tájak mély, recsegő beszédét. De ami a legizgalmasabb benne, és lényének titokzatosságot, furcsa pikantériát kölcsönöz, az a bal szeme alatt húzódó vékony, vízszintes forradás. — Minden reggel nálam iszsza meg a kávét — mondja mosolyogva. — Én úgy hívom, a „tiszteletkávét”. Gyerekkorom óta ismerem. Itt születtem, a Friss pedig mindig itt dolgozott. Amikor iskolába mentem, ő kísért át az utca túloldalára. A gyerekek kedvence volt. Megengedte, hogy fölüljünk a kocsijára. Tolhassuk a kocsiját. Semmit sem változott, csak mi öregedtünk meg. Az üzlet hat lépés hosszú, két lépés széles. A falakat embermagasságban dióbarnára pácolt faborítás burkolja. Fölötte virágmintás tapéta. A pult előtt kényelmes karosszékek, amelyekkel szemben cirádás keretbe fogott tükör tágítja ki a teret. A pult fölött, a magasban, kitisztított ruhák lengenek a rudakon. A pult mögötti polcokon selyempapírba csomagolt pulóverek sorakoznak. Alattuk függönnyel takarják el a tisztításra váró holmikat. A pulttól jobbra nyílik a vasalószoba, és abból, az udvar felé, a mosóhelyiség. — Ez a Friss, kérem, fantasztikus ember. Elszórakoztat mindenki. Ha bejön, megáll az élet. Más nem jut szóhoz mellette. A kuncsaftok is tátott szájjal hallgatják. — Hogyan lett tisztítás? — A szakmába születtem. — A családja mikor került Pestre? — A kilencszázas évek idején. — Honnan jöttek? — Pancsovóból. — Beszél szerbül? — Már nem tanultam meg. Az üzletet 1949-ben nyitotta meg az édesapám. Az ötvenes években nem tanulhattam az anyanyelvemen. Görög sisak Az üzlet hátsó frontjára kerülünk. A vasalószobában éles, fehér fény vakít. A falakon fehérre mázolt csövek futnak párosával. A vasalódeszkák, mint iskolapadok sorakoznak egymás mögött, vászon borításuk már itt-ott megsárgult, megpörkölődött a forró vasaktól. A sarokban régi gázvasalót fedezek föl. Kúpos, hegyes orra, az oldalába vágott köríves szellőzők, a gömbölyű fogantyú, és a hátul elálló vékony gázcsövek, picike csapokkal, olyanná teszik, mintha csak egy görög harcos díszes sisakja gurult volna ide a sarokba. A mosóhelyiségben támaszkodik a spanoló. Csipkefüggönyöket szárítanak rajta ropogósra. A meszelt falon mindenféle villamos vezeték kacskaringózik, konnektorok, trafódobozok lógnak. Középen vaslábakon a mosódeszka áll. Elszürkült fája, mint egy himlőhelyes arc — a szűk apró járatai lyuggatták ki. Frissen tisztított, benzinszagú ruhák hevernek rajta egy kupacban, odébb súrolókefe mereszti lábait az égre. Előtte a földön fürdőkád. Ebben öblítik ki a tisztításhoz használt zsíralkoholt az anyagokból. Sárga csigák Nyílik az ajtó, berreg a csengő. Fekete hajú, kecskeszakállas, szemüveges férfi lép az üzletbe. — Szervusz, Sanyi — mondja és kezet nyújt. — Szervusz, hogy vagy? — Fáj a lábam — mondja a szemüveges. Berreg a csengő. Széles mosolyú, szőke lány állít be. Összecsókolózik Mutyi úrral, és szatyrából finom blúzt húz elő. — Tudom — mondja Miloszavlyev —, már tegnapra kellett volna. — Holnaputánra lehet? — kérdezi a lány elfogadottan. — Készen lesz. A lány vidáman ül le a karosszékbe, és kérdően néz Mutyi úrra. — Már odakészítettem a kávét — mondja a férfi. Berreg a csengő, ötven év körüli, anorákos ember lép az üzletbe. Kese haját oldalra fésüli koponyáján. Megáll középen, mint egy drámai hős. Hatásszünetet tart, de szeme nevet. A lánynak puszit ad, és miközben mindenkivel kezet ráz, nem ereszti el a lány csuklóját. — Ez mi? — vonja kérdőre, és elpiszkolódott kesztyűjére mutat. A lány hebeg, nevet is zavarában. — Tessék kitisztíttatni Sándor úrnál! — mondja a férfi keményen, és kacsint hozzá. Berreg a csengő. Szőkére festett, molett asszony barna irhabundát szorít derekához, amikor benyit közénk a tisztítóba. , — Kézit csókolom — köszön Matyi úr, és átveszi a parancsnokságot. — Milyen szép a frizurája — dicséri az aszszony frissen berakott, sárga, csigáit. — Ugyan, hagyja már — pironkodik az asszony. A bundát a pultra teszi, és restellkedve mondja: — Nagyon piszkos. — Kitisztítjuk — mondja Mutyi úr vidáman és magabiztosan, hogy az asszony is visszanyeri önbizalmát. — Péntekre kész lesz? — kérdezi az asszony. — Három óra felé tessék jönni — mondja Mutyi úr, és már írja is a számlát. — Ha jól emlékszem, Síp utca 17-ben tetszik lakni. — Még mindig ott lakunk — csacsogja az asszony. — Na, viszlát. — És amikor felberreg utána a csengő, Matyi úr cérnát fűz a tűbe és villámgyorsan számokat varr a bunda aljába. Nyüzsög a társalgó — Szóval így élünk — mondja. — Jönnek-mennek a kuncsaftok. Be-benéznek a barátok. Olyan ez kérem, mint egy társalgó. Itt mindenki ismeri a másikat. Ez kérem egy igazi pletykás környék. És a szakma olyan, hogy csak jókedvvel lehet csinálni. Itt nyüzsög a „pucerájban” láthatatlanul is a környék. A szuszogó özvegyasszony. A nyugdíjas MÁV-főtiszt. A hitközségi elöljáró. A megfakult takarítónő. A szomszédos hentes. A ravasz nepper. A szegény zeneakadémista. A mogorva kárpitos. Az elegáns dendi. A mosolygós eladónő. A kopott gallérű hivatalnok. Az olajos körmű autószerelő. A kialvatlan kirakatrendező. A lányokkal lógó diák. A könynyűvérű lány. Az ódivatú úriasszony. Az unatkozó mozipénztáros. A ravasz uzsorás. A tisztes családapa. A tisztes szerető. A tisztes családanya. A fejfájós IKV-dolgozó. A sárgamellényes utcaseprő. A mereven tántorgó részeg. A magabiztos magánzó. A bőrkabátos anyagbeszerző... A Friss úri És Miloszavlyev Sándor mindent FEST-TISZTÍT! Boros István A puceráj i Szentanluíliji Szabó (u.* fői fen te e w/ffiw n ÍLTi lül !n Win A Béla megszégyenülten, lehorgasztott fővel vonult ki. Sulpicius atya nem gyermekként kezelte, hanem férfiként, értelmére akart hatni, s férfiként alázta meg, leginkább azzal, hogy — igaza volt. Különösen megütötte a prépostnak az a célzása, mely szerint belőle még király is lehet, ezért kell vigyáznia magára. Megpróbálta elképzelni önmagát, mint királyt, s ez nem nagyon sikerült. Magyarország és Dalmácia királya ... Még kevésbé lenne szabad azt tennie, amit akar, mindenhová százan, ezren is követnék, lesnék parancsait, s lesnék, hol és miben hibázik... mindenki tőle várna parancsot, adományt, jutalmat és büntetést ... ő lenne Isten földi helytartója evilági ügyekben. Nem, az sehogyan sem lenne jó, hiszen hercegnek, a király unokaöccsének lenni sem jó, mennyivel egyszerűbb és szebb az élet, ha nem látunk a dolgok mögé, ha meg vagyunk győződve azok igazáról és hatalmáról, akinek a kezében van a sorsunk. Sulpicius atya ... igen ... az ilyen ember jó király lenne, mert mindig azt tenné, amit észszerű megtenni. De a királyok másféle emberek ... gyengébbek és szánandóbbak. Sebezhetők. Feleségük van, és gyermekeik, akiknek sorsáért aggódnak, akikről gondoskodni akarnak. Senkinek sem szólt Sulpicius atya feddő szavairól, egyszerűen nem volt kedve többé kitenni a lábát a kolostor területéről, hiába könyörgött Péter vagy a két testőrző vitéz. Pétertől azért megkérdezte egyszer: — Te mit tennél, ha király volnál? Péter megvakarta dús, sötét bozontját, elnevette magát. — Hogy én? Király? Hát lenne szép lovam. Nem is egy. Aztán sokat háborúskodnék. Bejárnám az egész világot, fényes ruhában, szép fegyverekkel. Kegyes lennék az alattam valókkal. Lenne gyönyörű feleségem, és mindennap másik szobában hálnék. És ha úgy hozná a kedvem, egész nap ágyban heverésznék. Más nem jut hirtelen eszembe. Béla mosolygott. Hát persze, valószínűleg mindenki ezt szeretné, s így válaszolna. Mert azt hiszik, királynak lenni a legjobb. Ezért ölik egymást az emberek, amióta világ a világ, hogy magasabbra jussanak, abban a reményben, hogy ettől boldogabbak is lesznek. Most, hogy önkéntes fogságra vetette magát a kis herceg, unatkozni kezdett, s szívesen vette, amikor Sulpicius atya újra a tanulás gyöngéd igájába fogta. Módja volt öszszehasonlítást tenni Márkus és Sulpicius atya között, és úgy találta, Sulpicius atya szigorúbb és jobban ragaszkodik a kézzel fogható dolgok igazságához. Olyasmire is ügyelt, ami Márkus atyának eszébe sem jutott volna: megnevezte a növényeket latinul, s amelyiknek volt magyar neve, annak megfelelőjét is ismerte. — Nem mondom én, herceg, jó tudni régen élt híres emberekről, hadvezérekről, államférfiakról, törvényhozókról, de azért a növényekről sem szabad megfeledkeznünk, bár nem tudnak beszélni. Mégis, aki érti a szavukat, annak szívesen segítenek a test és a lélek sokféle nyavalyájéban. Persze, megfelelő arányban. Itt van mindjárt a szőlő, amely a bort adja. Egy kicsiny belőle orvosság, de aki túlságig viszi, annak sírja lészen. Aki ismeri a füvek, gyökerek, magvak és virágok tulajdonságait, az minden bajt meguruzsolhat vele — kivéve a halálos kórokat, melyeket Isten különös kegyelme szüntethet csak meg. Kálmán király is jobban tenné, ha nem arra a Drákó nevű tálján orvosára hallgatna, hanem felkeresne nyavalyáival egy jóféle füves embert... — A király beteg? — kérdezte Béla. Sulpicius felvonta dús szemöldökét, melybe göndör, ősz szálak vegyültek mulatságosan. — Hát nem tudtad? Beteg, amióta csak e nyomorú világra jött! És úgy tetszik, mostan igen elhatalmasodott rajta a kór. Nagy baj ez az országnak is: amilyen a fő, olyan az egész test. Béla lehajtotta fejét, s arra gondolt, milyen rossz lehet, ha az embert ennyien gyűlölik ... még a makulátlan életű papok közül is. Ekkor egy fráter jelent meg sietve, és búgott valamit a prépostnak Az felállott. — Most menj el, fiam, fontos dolgom van. Béla mellett, kifelé mentében, egy megviselt arcú, sáros öltözékül katona csörtetett el, aki bűzlött a saját és lova verítékétől. „Hírnök. Vajon mi hírt hozhat? A prépost úr fiamnak szólított. Nem hercegnek. Jelent-e valamit? Kedvesség, vagy szórakozottság? Vagy szánalom?” A passaui Szent István Székesegyházban ünnepi misét celebráltak Álmos herceg tiszteletére, s a várban hasonlóan ünnepélyes fogadtatást biztosítottak számára, s még arról is gondoskodtak, hogy nagy számú kíséretet „kölcsönözzenek” számára, tekintésének emelésé régiából, mert Álmos úr alig néhány hű emberével érkezett, nehogy felkeltse Kálmán gyanakvását. Henrik testvérének és kedves fiának nevezte, ami Álmos urat kissé kellemetlenül érintette, hiszen Henrik néhány évvel fiatalabb volt nála, s meglehetősen rút vonásai, vörös haja és horgas orra miatt amúgy sem lett volna túl nagy dicsőség a fiának lenni. Henrik meglehetősen óvatlanul — vagy talán nagyon is átgondoltan — máris, mint leendő magyar királyról beszélt az egybegyűltek előtt Álmos hercegről, ezzel mintegy viszszavonhatatlanná téve Álmos tárgyalásainak egyedüli okát és lehetőségét, hogy a császár fegyveres segítségével jusson trónra. Néhányszor már elpróbált jelenet volt ez, és Álmost félelem mardosta, a császár most is csak szavakban nyújt segítséget neki, a tiszai országrész hercegének, ahogyan a császár száműzetésben meghalt apja, IV. Henrik is tette. Később bizalmas megbeszélésekre is sor került, amelyen Henriken és Álmoson kívül csupán egy tolmács vett részt. Ez egy idős pap volt, aki rövid missziós úton járt valamikor Magyarországon, s azt hitte, kiválóan érti a magyar nyelvet. Álmosnak néha valósággal vissza kellett fojtania kacagását, úgy kitekerte a jámbor német a magyar igéket, máskor meg majdnem megütötte a guta, mert Pontatlanul és zavaróan fordította a nagyon is fontos magyarázatokat és elképzeléseket. Álmosnak is volt saját tolmácsa, de úgy egyeztek meg, a tökéletes titoktartás végett Álmoson kívül egyetlen magyar sem lesz jelen a tárgyalásokon, nehogy idő előtt bármi is kiszivárogjon a hazatérő magyarok szájából. A császár érezhetően nem nagyon bízott Álmos tervében, és a herceg is óvakodott attól, hogy túlságosan nagy ígérteket tegyen: csupán arra vállalkozott, hogy — amenynyiben a császár hadat indít Magyarország ellen — Kálmán király hátában megkezdi az országos felkelést, amelynek során igyekeznek harapófogóba vonni a király hadait. A legnyilvánvalóbb célpontnak Pozsony kínálkozott, mint már annyiszor, a németek számára, hiszen ez a vár nyúlt be legfájdalmasabban a németek és a morvák által egyformán áhított csallóközi területek védelmében. (Folytatjuk) Nehéz rosak, finom nikkelek Furcsa illat leng a házak fölött, mintha mirha keveredne emberszaggal, és ebbe a zsibvásár-bazárba áttetsző, néma alakok surrannak elő a múlt kapualjaiból. Pajeszos kereskedők, keménykalapos boltosok, overallos munkások, fejkendős cselédlányok, és kimenős zsávoly-bakák. De most, ebben a komorságában is mosolygó utcában, a trolibuszok szaporán szuszognak, a teherkocsik kacsáznak, tülkölnek, a személyautók cikáznak, villognak. A keskeny járdákon emberek sietnek, kerülgetik egymást, lökdösődnek, szaladnak, és az üzletek széles, tükrös portáljai visszaverik a fényt. Házról házra jár a munka. A szemüveges antikvárius a megsárgult, porszagú könyveket rendezgeti szeretettel. A textiláruház elárusítónői a tekerődző színes kelmék között mosolyogva beszélgetnek. A kárpitosműhely tulajdonosa mogorva. Letörli a port a tükrös rekamiéről, és csalódott arccal néz az utcára. A hanglemezboltban a Kraftwerk együttes elektronikus fanta