Magyar Nemzet, 1983. január (39. / 46. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-11 / 8. szám
(I „Béke és kiegyenlítés útja" A második világháborút követően írók, tudósok, a történelem hivatott kutatói már a modern történelemszemlélet tárgyilagos tükrében világítják meg a régmúlt eseményeit. E történelemszemlélet ad alapot arra, hogy Kossuth és Balcescu, Petőfi, Vasvári, Avram Iancu és az 1848/49. polgári forradalom más szereplői — pozitív és negatív oldalukról is — mérlegre kerüljenek. Történelmi tény, hogy a Habsburg-dinasztia kivédhetetlennek tűnő ügyességgel alkalmazta a népeket megosztó „divide et impera” elvét. A felemelkedésüket óhajtó népek soraiban megnyilvánuló na- Icionalizmus pedig — szinte akaratlanul — a kamarilla malmára hajtotta a vizet. Egy évszázad telt el, míg eljutottunk ahhoz a ponthoz, ahol nyíltan lehet és kell beszélnünk, ahol megtaláljuk mindazt, ami a szomszédos népek életében közös, ami az egymásrautaltság jele és történelmi bizonyítéka. Ennek egyik ékes példája Ung, Bereg és Máramaros megyék történelme, melynek egyik, mindmáig kellően nem tisztázott eseményét indokolt a maga helyére tenni. A történet felderítésében nagy segítséget adnak a korabeli sajtó máramarosi krónikásai : a románok érdekében felszólaló ifj. Jura György, az iparos társadalom felemelésének szükségét és a republikánus eszméket propagáló Kávássy Sándor, és a népek barátságát hirdető Szöllősy Balázs. Tudósításaik, melyek a polgári forradalom újságainak hasábjain jelentek meg, más levéltári anyaggal kiegészítve, reális képet nyújtanak a történelmi napokról. De ugyanilyen jelentőségűek a Máramarosszigeten székelő „Állandó Védelmi Bizottmány” — magyar, román, rutén — tagjainak nyilatkozatai és levelezései is. Mindezek egybevetéséből azt kell megállapítanunk, hogy a császári kormány által mesterségesen szított, úgynevezett nemzetiségi ellentétek mögött, ténylegesen osztályellentét húzódott meg, melyet a dinasztia — fondorlatos módon — a maga javára igyekezett kihasználni. Máramaros megyében és Kővár vidékén, a középkortól kezdve, a kenézség intézményén alapuló privilégiumok képezték a köznemesség jogait, mely — többek között — adómentességben és katonaállítás alóli kedvezményben nyilvánult meg. A megye román lakosságának jelentős része ilyen nemesi kiváltságokkal felruházott, de a Dózsaparasztháború óta már elszegényedett kisnemes volt. Az 1848. évi polgári forradalom kitörésének és Metternich bukásának hírére, a máramarosi „ifjú nemzedék üdvözletét rebeg a szabadság hajnalának”, írta márciusi levelében Jura György a Pesti Hírlapban. „Máramarossziget utcáin mindenki várta a nemesség eltörléséről szóló törvényt.” A jobbágyfelszabadítás, az úrbér eltörlése, a közteherviselés elvének kimondása, vitathatatlanul a régi nemesi előjogokat érintette. Ennek ellenére még 1848 szeptemberében is az volt a helyzet, hogy „a volt nemesség eléggé nyugodt, s rezignációval veti alá magát a nem változtatható sorsnak”. A védelmi bizottmány tagjai, a forradalmi kormánybiztossal egyetértésben olyan rendelkezést adtak ki szeptember 29-én, „miszerint megyéje kebelében is, azt hirdesse ki, különösen a román ajkú nép között, hogy t. i. az öszve írások szerinti újoncz állításra senkit erőltetni nem fog, hanem csak azok menendenek, kik arra magukat önként rászánják”. Ezek a férfiak azt vallották, hogy ők „a béke és kiegyenlítés útján akarnak haladni”. A reformkor felvilágosult értelmiségéhez tartoztak, akik népeiket felemelni, a haladás útjára vezetni, megyéjüket pedig az áldatlan ellentétek káros hatásától megóvni igyekeztek. Bátran elmondhatjuk, hogy ezt a célt túlnyomó részben sikerült is elérniük. Csatlakoztak hozzájuk a román és magyar sóbányászok is, akik a sókamarához intézett levelükben (mely a Román Akadémia könyvtárában található) „a békés és testvéri együttélés” szándékát fejezték ki. Értelmiségiek és munkások hónapokkal előzték meg Kossuthot és Balcescut. A Habsburg-ház szempontjából nem volt közömbös, hogy a galíciai határszélen császárhű, vagy forradalmi népek élnek-e. Ezért — az egység megbontása céljából — 1848 októberében Borsa és Budfalva lakosait úgy akarták megnyerni, hogy a régi nemesi jogok biztosítását, tehermentességgé és egyéb kedvezményeket ígértek azzal, hogy szakadjanak el Máramarostól. A császári sasos, fekete-sárga zászlók rúdjára keresztet tettek, így a vallási ellentétek felszításával valóban sikerült átmenetileg megbontani a megye lakosai közötti egységet, mely végül fegyveres összetűzésre vezetett. A harcokat követő forradalmi statáriális bírósági eljárás során súlyos ítéleteket hoztak. Többeket börtönbe, három román és egy magyar vádlottat halálra ítéltek, de a szerencsétlenségben, a jövőre is kiható, kedvező fordulat következett be. Ennek két oka volt. Az egyik, hogy a császáriak még saját ígéreteiket sem tartották be. A régi kiváltságait féltő népet félrevezették! A császári kiküldött, Binder kapitány „a néppel tudatta, hogy katonát, adót minden lakos egyformán adni köteles leend”. A másik ok az, hogy a forradalmi igazságügyi kormányzat reálisan és emberségesen mérte fel a politikai helyzetet és amnesztiában részesítette az elítélteket. Erről a hivatalos lapban, a Közlöny 1848. nov. 5. számában Jura György adott tájékoztatót. Eszerint „a budfalvi események nem oly jelentékenyek, mint előre gondolák”. A feleségek „... máris kegyelemközlés után járnak, mi jó fordulatot ad majd a dolgoknak. Kivégzés egy sem történt.” Ki kell emelnünk, hogy a nyugalom megteremtésében és a kölcsönös bizalom helyreállításában élen járt Szaplonczay József képviselő. Nyilvánvalóan mindezek hatásaként, rövidesen maguk a borsaiak fordultak a védelmi bizottmányhoz. Az Alföldi Hírlap 1849. január 17. számában közölte a máramarosszigeti tudósítást, hogy „Borsa, az önkéntes mozgó megyei nemzetőri csapathoz 8 lovas férfit küldött, nem kényszerből, hanem 8 önként vállalkozót. Ez diadala ügyünknek.” Ugyanekkor hozta nyilvánosságra az újság a borsaiak levelét, melyet Mihálka polgárbíróhoz intéztek. Ez a levél történelmi jelentőségű! „Tisztelt sz. bíró úr! A borsai lakosokat a haza szolgálatára küldjük. Kevesen vannak ugyan, de mind elszánt emberek és jó kedvből mennek, és mint illyenek, kevesen is sokat tehetnek. Egyébiránt kívánva, hogy a küldöttek a haza javára és hasznára lehessenek, tisztelettel maradtam Borsán, jan. 3. — 1849. t. szolgabíró úrnak alázatos szolgája: Mihály László sk. nemes bíró, Szteczkó Imre sk. nemes bíró.” (Ekkor is jellemző a „nemes bíró” cím használata!) Ettől kezdve példamutató egységben küzdött szülőföldjéért és az újért a vidék román, rutén és magyar lakossága. 1849. május 9-én ünnepelték Máramarosszigeten a függetlenségi nyilatkozatot, melyet Veres S. református lelkész magyarul, Lázár lelkész románul, Seregély lelkész oroszul olvasott fel az összegyűlt lakosság előtt. „Lehetetlen, hogy megtagadják e néptől az elismerő tiszteletet, kik meg tudták érteni a dolgok folyamát” — foglalta össze a közlemény hangját az Alföldi Hírlap május 20-án. Ugyanilyen elismerés illeti a sóbányák és lőporgyárakvédelmére érkezett borsodi 22. honvédzászlóaljban szolgálatot teljesítő máramarosi rutén és román fiatalokat, valamint a 105. máramarosi honvédzászlóalj katonáit. Utóbbiakról Gorcsakoff herceg azt jelentette Haynaunak 1849. aug. 29-én, hogy az „egy román zászlóalj”. Tény, hogy parancsnokuk, Várady Gábor „dandárnok-honvédőrnagy” vezetésével — egy héttel Világos után — ez a két zászlóalj tagadta meg Zsibónál a fegyverletételt. Már régen leverték a szabadságharcot, amikor Máramarosban „... még mindig légió azoknak száma, kik forradalmi lázukból föl nem üdültenek, hogy még mindig a forradalom iránti rokonszenv sokak kebelében meg van” — írta 1850. április 14-én az egyik császárpárti újság. Ennek a szellemnek szilárdságát, mely megemlékezésem tanulsága is — jól világította meg Szöllőssy Balázs A demokrácia jövője címmel — a borsai eseményeket követően — 1848. november 29-én, a Kossuth Hírlapja 130. számában közzétett vezércikkében: „Naponként közelebb vonatik a világegyetem a demokráciához. Szabadság s önállóság demokráciái alap nélkül fenn nem állhat... A nép békét óhajt, igazi tartós béke pedig és szeretet a népfajok között csak demokrácias alapon érhető el. Ha tartós békét akarunk, más alternatíva nincs, mint vagy a dinasztia és a szomszéd népek közötti egyenetlenség, vagy demokrácia és minden népek közötti béke és szeretet.” Büszkék lehetünk elődeinkre, akik „megmutatták az utat, miként kell cselekdni!” Dr. Kávássy Zoltán CSAK A KERAVILLNÁL KAPHATÓ! A NAGY TELJESÍTMÉNYŰ TS—6 6 TÍPUSÚ NDK MINI CENTRIFUGA. ÁRA: 850 FORINT. IJM VIDÉKRE UTÁNVÉTTEL SZÁLLÍTJA A KERAVILL ||| CSOMAGKÜLDŐ SZOLGÁLATA: Ifim BUDAPEST III., FLÓRIÁN TÉR 6—9. 1033 || vtvX. vXvi* Madar Nemzet Smmpest ^^/TOURIST A BUDAPEST TOURIST 1983. évi külföldi ajánlataiból: Szepességi városok és Népművészeti és a Magas-Tátra (5 nap) történelmi hagyományok _. . ... . Máramarosban (3 nap) Utazás: autóbusszal. .. .. , Teljes ellátás. Utazás: autóbusszal. Júliusban, Teljes ellátás: augusztusban. Áprilistól augusztusig. 2900 forint. 1800 forint. Hét vége Kolozsvárott Családos üdülés (3 nap) a Magas-Tátrában Utazás: autóbusszal. (7, illetve 5 nap) Teljes ellátás Utazás: egyénileg. Áprilisban, májusban. Félpenziós ellátás: júliusban. Májustól szeptemberig, augusztusban. 1000—3980 forint. 1700 forint. Drezda Halle (7 nap) a .Távol-Keletig Utazás: repülőgéppel. Utazás repülőgéppel, autóbusszal, vonattal. Teljes ellátás. Félpenziós ellátás. Szeptember 7—15. Júniusban. 12 000 forint, augusztusban. 4700 forint. Moszkva—Leningrád és a Kaukázus üdülés Szász-Svájcban Utazás: repülőgéppel (8 nap) autóbusszal. Utazás: vonattal. Teljes ellátás. Teljes ellátás. Június 27—június 6., Májustól októberig. július 25—augusztus 3. 3400 forint. 11 000 forint. BUDAPEST TURIST-IRODÁK, Bp. V„ Roosevelt tér 5. Tel.: 173-555. Bp. VII., Lenin körút 41. Tel.: 426-521. Bp. VIII., Baross tér 3. Tel.: 336-587. Bp. XII., Déli pályaudvar. Tel.: 154-296. Bp. IV., Árpád út 75. Tel.: 694-638. Bp. III., Flórián téri üzletközpont. Tel.: 686-661. Bp. XI., Bartók Béla út 42. Tel.: 666-194. Bp. VIl., Blaha L. tér 1. (Corvin). Tel.: 343-150. Bp. III., Hímző utca 10. (Békásmegyer) Tel.: 684-210. Bp. XI., Vegyész utca 1-5. Tel.: 369-269. Bp. XIII., Marx tér (aluljáró). Tel.: 324-911. Részletes felvilágosítás ésjelentkezés a BUDAPEST TOURIST irodáiban és a megyei városi idegenforgalmi hivatalokban. Kedd, 1933. januártul Zichy Géza és Liszt Ferenc Hogy mire képes az emberi akarat, arra eleven példa Zichy Géza zeneszerző és zongoraművész élete. Gyáva és akaratnélküli gyermek volt. Életét két szenvedély irányította: a zene és a vadászat. Utóbbi lett a végzete. Tizennégy éves korában elvesztette a jobb karját, amelyet vadászaton egy eltévedt puskagolyó roncsolt szét. Levágott karját annak rendje és módja szerint elföldelték a temetőben. Ez a szerencsétlenség döntő hatással volt életére. Nevelőjének ezeket írta: „Ha én egy év leforgása után nem leszek képes mindazt, amit eddig két kézzel végeztem, egy kézzel megtenni, főbe lövöm magam.” „Bezártam az ajtót — írta a Félkarú ember című könyvében — és felöltöztem egyedül. Az ajtókilincs, lábaim és fogaim mind segítségül szolgáltak. Ma már almát hámozok, magam vágom le körmeimet, öltözködöm, négyes fogatot hajtok, golyóval és söréttel jó vadász vagyok, sőt zongorázni is megtanultam. Az ember lehet egy kézzel is független, csak tudni kell, hogyan.” Emlékeim című könyvében megírta, hogy amint az amputáció után talpraállt, minden törekvése arra irányult, hogy bal kezét erősítse. „Karom megerősödött, ujjaim megacélosodtak s hüvelykujjamat használtam jobb kezem helyett. Én voltam a feltaláló, a kezdeményező.” Élete végéig komoly barátság szálai fűzték Liszthez. Éveken át leveleztek egymással. Ezeket a leveleket az Emlékeim című kétkötetes életrajzában közzé is tette. Kevesen tudják, hogy a szegedi árvízkárosultak javára rendezett hangversenyen egy zongorán játszott Zichy a nagy mesterrel. Zichy óratáncán harminc évig viselt egy ezüsthatost. Ez a kis pénzdarab idők múltával elkopott, megvékonyodott, mint a papír. Ez a kis pénzecske volt az egyetlen „bevétele”, amelyet zongorajátékával a maga számára szerzett. Ennek a ezüsthatosnak a története Liszthez fűződik. Liszt és Zichy Géza mint hallgató, együtt vett részt egy hangversenyen. Előadás közben az előadó művésznő elájult. Játékát nem folytathatta tovább. A hölgyek közül néhányan arra kérték Zichyt, hogy lépjen fel. De a művész fáradt volt és elhárította a kérést. S akkor felállt Liszt s egy ezüst hatost felmutatva így szólt a közönséghez: „Hölgyeim, hasztalan kérik őt, díjazás nélkül nem fog játszani. Kedves Géza, íme, átnyújtom önnek a honoráriumot.” Zichy mosolyogva átvette a pénzdarabot, felment a dobogóra, odaült a zongora mellé és félóráig egyfolytában játszott. Ezzel megmentette a félbemaradt előadást. Széplélek volt, az irodalom majdnem minden ágában próbálkozott. Több operát is írt, amelyek a pesti operában és külföldön is színre kerültek. Kantátákon, zongoraműveken kívül operaszövegeket is írt saját operáihoz. A budapesti Opera intendánsa, majd a Nemzeti Zenede elnöke lett. Marék Antal A Haris családról Lapjuk december 30-i számában dr. Füves Ödön érdekes adatokat közöl a budapesti patrícius családdá lett görög eredetű Haris családról. A Haris család fővárosi ingatlanaira vonatkozólag közölteket egészítem ki az alábbiakkal. A levélben említett Bérkocsis utcai mellett még egy ház viselte a HARISZEION görög betűs feliratot: a Deák Ferenc utca és a Bécsi utca sarkán álló bérpalota, ami az ostrom alatt kiégett, és most annak a helyén is autóparkoló van. A mai Haris köz pedig, amelyet mindkét oldalon egységes stílusban épült és mindmáig kívül-belül korszerű házak szegélyeznek, a Haris család tulajdona volt. Nemcsak a házak, hanem maga az utca is. A forgalom számára egyébként állandóan nyitott utcát évente egyszer lezárták a forgalom elől, de csak egy órára. Ez a jogfenntartást szolgálta: azt bizonyította, hogy a Haris köz nem fővárosi tulajdonban álló utca, hanem magánterület, aminek utcafent való használatát a tulajdonos csak engedélyezi, de arra nem kötelezhető. Ennek természetesen csak elvi jelentősége volt, hiszen a tulajdonosnak, aki a házak földszintjén üzlethelyiségeket létesített, éppen azok jó áron történő bérbeadása céljából ugyanolyan érdeke volt a nagy forgalom, mint a kereskedőké. Az évente egyszer történő egyórás lezárás még a negyvenes évek első felében is rendszeresen megtörtént. Dr. D. M. I. Még egy francia Krúdy Szeretném még egy adattal kiegészíteni a Krúdy Gyula idegen nyelvű műveinek megjelenésével kapcsolatos hozzászólásokat. A Nouvelle Revue de Hongrie 1939. évi májusi számában jelent meg Krúdy egy hosszú cikke Voyage par mi le peuple le plus pauvre de l'Europe címmel, vagyis magyarul: Utazás Európa legszegényebb népe körében. A cikk a ruténekről szól, s legelőször a Vasárnapi Újság 1920. február 8-i számában, másodszor az író 1921-es keltezésű Magyar tükör című könyvében jelent meg. Erről a francia nyelvű közlésről a Gedényiféle bibliográfia nem tud. F. B. % Tudja-e, mit nyújt a £ CSÉB 80? Életbiztosítást, balesetbiztosítást, ^^ rokkantsági biztosítást, ^ betegállományi térítést és gyógyintézeti ^ ápolási térítést, mégpedig nemcsak ^^ baleset bekövetkeztekor. Ezenkívül ^ ^ gyermekszületéskor és ^^ nyugdíjazáskor •Atíív y is térítést nyújt, £ £ UGYE, £ KÁR LENNE" A, CSÉB 80 NÉLKÜL?