Magyar Nemzet, 1983. május (46. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-03 / 103. szám
8 Imaoka Dzsuicsiro, a Tragédia japán fordítója Ez idén lesz száz esztendeje, hogy Madách Imre „olvasásra szánt” remekművét, Az ember tragédiáját először vtték színre. Mint a dráma történetével ismerősök jól tudják, a Nemzeti Színház akkori igazgatója, Paulay Ede birkózott meg a nagy feladattal. Kísérletét teljes siker követte. A színrehozatal centenáriumán számba vették a Tragédia idegen nyelvű fordításait is. A fordítók egyik leglelkesebbje, a japán Imaoka Dzsuicsiró volt. A húszas évek elején érkezett Magyarországra, évtizedekig maradt nálunk. Alkalmazottja volt a követségnek, tanárja a japán nyelvnek az egyetemén, ő maga szorgosan tanult magyarul, kedves vendége magyar társaságoknak. Lényegében akkor ő volt a japán kultúra pesti „nagykövete”. Délelőttönként a belvárosi Centrál-kávéház Cukor utcai oldalán lehetett megtalálni Imaoka Dzsuicsirót. A pincérek előtt japán tanár volt a neve, igazi nevével nem fáradoztak. Alacsony, sűrű, fekete hajú ember, rendszeresen közölt cikkeket magyar újságokban Japánról. Kifogástalan magyarsággal beszélt, de a szavak vége eltűnt a fogai között, selypített kissé, mosolyogva, halkan, vigyázva rakta a magyar mondatokat egymás mellé. — Japán nagyon szép ország. Sajnos, sokan összetévesztik Kínával. Azt hiszik, hogy nálunk nyomorítják a nők lábát. S nálunk nincs ipiumszivás! Sok rosszat fogtak ám a japánokra! — A gésák, ugye... — hozom fel a kérdést, mintha valaha is láttam volna gésát. — Hát igen — sóhajtott —, ezeket is összetévesztik a rossz fajta nőkkel. Amire, önök gondonak Európában, az a yoshivara s azok külön városnegyedekben laknak. A gésák azonban hivatásos művésznők, táncosnők. — Jól főznek? — kérdeztem. — Kemekül. A japán ember a szemnek szép, könnyű ételeket szereti. És mi igen természetkedvelő nép vagyunk. A cseresznye virágzása április közepétől május közepéig országos ünnep. Vallásos ünnepünk kevés van. Ilyen például a dinasztiaalapító s uralkodónk előtti uralkodó halotti napja. Vallásunk a sintoizmus. A vallás nálunk magánügy. Európában, valahány országban csak jártam, rögtön nekem szegezték a kérdést: milyen a vallásom. Hát nem mindegy? Japán vagyok. — Az ainókról beszéljen, tanár úr, erről a lenézett őslakosról. (Megjegyzem, ez a beszélgetés a két háború között történt, és bizonyos történelmi események már előrevetették árnyékukat.) — Az ainuk nem lenézett népfaj, ők a mai mongol származású japánok előtt élt őslakosok. Az ország északi részén élnek, legtöbbje keresztény. Árják. Tehetetlen, degenerált népfaj, az indiánok sorsára jutottak. Az állam gondozza őket, ötven év múlva se hírük, se hamvuk. — Újságírásunk az európainál fejlettebb. 860 napilapunk van és 700 hetilapunk. Ennek ellenére japán a költők országa. A regényírást — európai módon — azonban most tanuljuk. Költészetünk új formája a 17 betűs ábécén nyugszik; a kötött formájú klaszszikus versírást ezerszáz éve művelik, de azt 31 betűvel. — Van valami, amit mondani akarok most — szólt némi hallgatás után Imaoka —, újra háború lesz, ezt tudni kell. Japán ... nos ... Japán fel van készülve rá. Csak az Egyesült Államok veszíthet, a Filippini-szigetek japán kézre jutnak, Hawaii is. Sokan vagyunk s jó katonák. Legyőzzük Kínát is, Ázsia legnagyobb s legjobb piacát. Mi leszünk Kelet-Ázsia urai. Imaoka lassan kint tűzbe jött. Kezében egyre erősebben zörgött a Deutsche Allgemeine Zeitung vasárnapi száma. Még a mandzsúriai támadás előtti években voltunk, de Imaoka már tudott róla. Jóslatai hallatán megborzongtam. Alig vergődtünk át az első világháborún, Pest akkor kezdte összeszedni magát. Imaoka most egy zöld bőrbe kötött tenyérnyi könyvet húzott ki a zsebéből. Az Athenaeum egy tízkötetes sorozatának „tagja” volt; művészi kivitel, értékes művek. — Valami nagyszerű, goethei munkával ismerkedem most — közölte óvatosan, minden enthuziazmust kerülve, noha úgy láttam, legszívesebben emelte volna a hangját — nehéz olvasmány. Az ember tragédiája, az a címe. Lassan olvasom s ha valamit nem értek, Szinnyei Ferenc professzor úr megmagyarázza. Ismernem kell hozzá az európai történelmet, meg az önök vallását, a Bibliát is. Sokáig fogom olvasni.Gyönyörű. Jó lenne, ha a japánok is ismernék: általános emberi érték, vonatkoztatható minden világra, minden országra. Imaoka Dzsuicsiro, a kedves, művelt japán tudós le is fordította a Tragédiát, de akkor már ismét saját hazájában élt. Az első fordítás 1943-ban került volna az olvasók kezébe. Volna. Mertegy amerikai bombatámadás porlasztotta el. Imaoka újranekifogott, csiszoltabbá tette a fordítást s 1965-ben a könyv megjelent. Utolsó kérése volt: egy példányt vele temessenek el. Szombathy Viktor Nem Pokorgyár, hanem Pokorágy Elírás csúszott be dr. Kovássy Zoltánnak, a Magyar Nemzet április16-i számában közölt szép s igaz visszaemlékezésébe. Kmety Györgynek, az 1848—49-es szabadságharc főhadnagyból lett tábornokának születési helyéül Pokorgyár szerepel, holott a helyes név: Pokorágy, mégpedig Kmety tábornok esetében Felsőpokorágy. Két Pokorágy van ugyanis, Alsó és Felső, egymástól alig kilométernyire, a régi Gömör—Kishont vármegye székhelyétől, Rimaszombattól háromra, egy hosszúra nyúlt, öt-hatszáz méter magas vulkáni hegysor lábánál, amely erdős hegysor gazdái e század húszas éveiig a Koháry-Coburg hercegek voltak, hozzájuk pedig bonyolult áttételekkel a Rákóczi-hagyatékból jutott. Alsópokorágy színreformátus kisközség, Felsőpokorágy evangélikus. Az 1938-as müncheni döntés értelmében a magyar—szlovák határt, a két falu között húzták meg, amely egyúttal néprajzi határ is. Ezzel akkor a felső falut el is vágták minden esetlehetőségétől. Mindkét falunak egyenként alig háromszáz lakosa volt a múlt század közepén. Kmety György édesapja a falu lelkésze, tanítója volt a kor szokása szerint. Éppen száz esztendeje annak, hogy Rimaszombaton — Kmetty néven utcát neveztek el a tábornokról, az utcanév 1945-ig élt. Mint érdekességet említhetjük meg, hogy Petőfi, Gömör megyei táblabíróvá való választásakor, ebben az utcában lakott, a Huszthy nevű baráti családnál. Ezt emléktábla jelöli. Győry Dezsőnek, a költőnek édesanyja állíttatta. Kmety György édesapjának sok tudós utóda volt a környéken. Elsősorban a felsőpokorágyi esperest, Hüvössy Lajost kell említenünk, a megyei múzeum egyik alapítóját, aki 1890 —1930 között mint ősrégész fejtett ki tudományos működést.. Bizonyítéka ennek a mai múzeum tárlóiban is látható megannyi rézkori s bronzkori anyag, ásatási lelet., az úgynevezett ..felsöpokorágyi kultúra'’ emléke, (gv) Magyar Nemzet Kiss János altábornagyról — pontosan! Az elmúlt napokban emlékeztünk meg a mártírhalált halt Kiss János altábornagy születésének századik évfordulójáról. A sajtóban számos megemlékezés látott napvilágot az évforduló napján, a Magyar Rádió pedig egyórás műsorral emlékezett a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága katonai vezetőjének életútjára. Sajnos, az emlékező írások többségén a napjainkban egyre inkább elharapódzó felületesség érződött. A Magyar Nemzet hasábjain is (1983. március 24.). Úgy vélem, tartozunk annyival Kiss János emlékének és az igazságnak, hogy lehetőségeinkhez — és ismereteinkhez — képest korrigáljuk ezeket a tévedéseket, és röviden vázoljuk Kiss János altábornagy (1945. március 15-én vezérezredessé léptették elő) katonai pályafutását. Kiss János, a kassai császári és királyi katonai alreáliskola elvégzése után, 1898- ban, a nagyszebeni császári és királyi gyalogsági hadapródiskolában folytatta tanulmányait, és ezek befejezése után, 1902. augusztus 18-án, avatták hadapród tiszthelyettessé, 1902. szeptember 1-i ranggal, és a császári és királyi 11. — Kőszegen állomásozó — tábori vadász zászlóaljhoz osztották be. Hadnaggyá 1903. november 1-én léptették elő. (A hadapródiskolát végzettek közül csak az évfolyamelsőket avatták hadnagyokká. Kiss János 1902-ben a 254. rangszámot kapta.) Vigh Károly, a Magyar Nemzetben megjelent adatával szemben — mely szerint 1921- ben léptették elő ezredessé — a tény: 1921. szeptember 1-én alezredessé, 1927. november 1- én pedig ezredessé léptették elő Kiss Jánost. 1923—1924 között az inotai közelharctanfolyam tanára, 1924—1925 között pedig az örkénytábori harcvezetési és főiskola „harceljárás- és közelharckiképzés-vezetője”. Ezután az Esztergomban állomásozó 3. kerékpáros zászlóalj parancsnoka lett. Később az Országos Testnevelési Tanács III. szakbizottságában tevékenykedett. 1928 szeptembere és 1932. július 31-e között a soproni 5. honvéd gyalogezred parancsnoka volt. 1933. augusztus 1-vel a kaposvári vámőrkerület parancsnokhelyettesévé nevezték ki (később az elnevezés 4. határőrkerületre változott, és a parancsnokság székhelye Pécs lett). Ebben a beosztásban 1933. március 1- ig szolgált, ekkor Baranya vármegye testnevelési és népgondozó felügyelőjévé nevezték ki, amely beosztásban 1935-ig szolgált. 1936. május 1-vel léptették elő tábornokká, ekkor már az 1. vegyesdandár kerékpáros gyalogsági parancsnoka. (Vigh Károly értesülése teljesen téves! Kiss János ugyanis sohasem volt az 1. — budapesti — vegyesdandár parancsnoka, de más vegyesdandáré sem!) Még 1936-ban a honvédség főparancsnokának gyalogsági szemlélője mellé beosztott tábornokká (ez a szemlélő helyettesi beosztást jelentett) nevezték ki. 1937— 1938-ban a honvédség főparancsnokának gépkocsizócsapat-szemlélője mellé beosztott tábornokká lett kinevezve, és mint ilyet, megbízták a szemlélői feladatok ellátásával. 1938 nyarán lett a honvédség főparancsnokának gyalogsági szemlélője, és 1938. november 1-én léptették elő altábornaggyá. (Egyébként ez a rendfokozat és beosztás volt az a maximum, amit a vezérkari végzettséggel nem rendelkező, így a ranglétrán is lassabban előrehaladó — kiváló csapattiszt — Kiss János katonai pályafutása során elérhetett.) 1939. február 1-ével felmentették gyalogsági szemlélei beosztása alól, és a szabályoknak, valamint a kialakult gyakorlatnak megfelelően, nyugállományba helyezéséig — 1939. május 1., és nem az okmány kiállításának dátuma 1939. április 19. — szabadságolták. 1944 őszén a szerveződő Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága tagjait — Vigh Károly adatával szemben — nem a „Nemzeti Számonkérő Szék” emberei — ez ugyanis nyilas bíróság volt —, hanem az Orendy Norbert csendőr alezredes vezette „Nemzeti Számonkérés Szervezete” nyomozói tartóztatták le, többségüket Tartsay Vilmos szolgálaton kívüli vezérkari százados lakásán. Kiss János altábornagyot egyik barátja, Horthy egykori bizalmasa, vitéz kistoronyi Denk Gusztáv nyugállományú vezérezredes Tárnok utcai lakásán vették őrizetbe a „Nemzeti Számonkérés Szervezete” emberei. Úgy érzem, a centenáriumi évforduló alkalmából a megemlékezést készítő szerzők nagyobb gondot is fordíthattak volna írásaikra, hogy azok ténybeli tévedések nélkül állítsanak méltó emléket annak az embernek és társainak, akik megérdemlik, hogy az utókor büszkén és hálásan emlékezzen rájuk! Dr. Szakály Sándor Budapest* Centenáriumi megemlékezésem megírásakor Kiss János katonai pályáját illetően elsősorban féltestvérének, Kiss Sándornak a Zrínyi Kiadónál 1979-ben megjelent művére (Emlékeim Kiss János altábornagyról) támaszkodtam, amelynek a lektora Tóth Sándor alezredes volt. Ezenkívül konzultáltam Almásy Pál altábornaggyal, aki — mint ismeretes — Kiss János vádlotttársa volt a Margit körúton. Kifejezetten az én hibámból csupán egyetlen lapszus csúszott be a cikkbe. Ez pedig a következő: Kiss János Kőszegen, a császári és királyi vadászzászlóaljnál (röviden: császárvadászoknál) valóban hadapród tiszthelyettesként kezdte a pályát 1902-ben, és egy év múlva, 1903-ban léptették elő hadnaggyá. Ami az alezredesi, illetve ezredesi kinevezését illeti, a Kiss Sándor könyvéhez írt utószóban (215. old.) írom, hogy 1921- ben alezredessé léptették elő. Nyilván géphibáról, illetve sajtóhibáról van szó, mert a cikkem idevonatkozó része így fest. ..1921-ben ezredessé léptették elő, majd — ekkor már mint ezredes 1927-ben átvette az 5. honvéd gyalogezred parancsnokságát.” Tábornoki kinevezésére és alakulatára vonatkozólag idézem Kiss Sándor könyvének 140. oldalát: ,,1935-ben lett tábornok, az 1. honvéd vegyesdandár kerékpáros (gyors) dandár parancsnoka.” Ellenőrizve ezt az adatot, megállapítottam, hogy itt Szakály Sándornak van igaza: Kiss János nem volt a nevezett alakulat parancsnoka, K. S. könyve tévesen informált. Végül a nyilasszervekről, amelyek Kiss Jánost letartóztatták. Én azt írom, hogy a „Nemzeti Számonkérő Szék” emberei, Szakály pedig a „Nemzeti Számonkérés Szervezete” embereiről ír. Az Akadémiai Kiadónál a Történettudományi Intézet gondozásában megjelent (1982-ben) Magyarország történeti kronológiája III. kötetében ugyanaz van, amit én írtam! Elnézést kell kérnem az olvasóktól e hibákért, és ígérem:a jövőben gondosabban ellenőrzöm forrásaimat! Dr. Vigh Károly A kőváza nem szeméttartó Már több év óta észlelem a lenin körúton jártamkor, hogy az Emke bejárata előtt elhelyezett hosszúkás kosár formájú, két oldalán fogantyúszerísen kiképzett kővázába ültetés idején se virágot, se dísznövényt nem helyeznek. Ehelyett a járókelők kisajátították — állandó szeméttartónak. Pedig egy vendéglátóipari egység bejárata előtt csikkekkel és papírokkal hintett virágtartó nem mondható esztétikusnak, vendéghivogatónak. •Jó lenne, ha az illetékesek a virágtartó edényt rendegetésének megfelelően ültetnék be szemet gyönyörködtető növényekkel a bejárat kulturáltabb, serbbé tételéről és állandó öntözéséről is gondoskodnának. H. F. edd, 1983. május 3. A Vörösmarty—Gerbeaud cukrászda porcelánjai „Legyen szabad őszinte felháborodásomnak kifejezést adni azzal kapcsolatban, hogy a Vörösmarty cukrászda folyamatosan, immár huzamosabb ideje kiárusítja régi, nagy értékű herendi porcelán,készleteit, melyeket jogelődjétől örökölt. A két háború közötti időkből származó, sőt — ez különösen érthetetlen — 1914 előtti, tehát fokozottan védendő márkás és pótolhatatlan csészéket, tejszínes kancsokat, tányérokat stb. kótyavetyélnek el oly módon, hogy néhány bonbonnal egybecsomagolva, bolti áron veheti meg őket bárki, aki csak akarja. A vásárlási blokk birtokában a feltűnően nagy érdeklődést tanúsító külföldiek szabadon vihetik ki e tárgyakat az országból” — írja G. Győrffy Katalin olvasónk, aki, mint leveléből kiderül, művészettörténész, s foglalkozásából adódóan is kötelességének érzi az értékes herendi porcelán készletek védelmét. Levelét így folytatja. ..Érdemes lenne megfontolni, mi a különbség az önpusztító filléres nyereség és az öntudatos, hosszú távú üzleti politika között. A Vörösmarty cukrászda szeretné felvenni ismét régi, patinás nevét, s ezért vezetése tárgyalásokat kezdett az egykori tulajdonosok jogutódaival. Eközben azonban a cukrászda eladja azokat a tárgyakat, amelyeket ezek az általa most megkeresett emberek, a Gerbeaud-k igen nagy nehézségek, kockázat árán sikeresen mentettek meg az ostrom pusztítása elöl. Kérdés, tehetünk-e még egyáltalán valamit a Gerbeaudporcelánok védelméért?” Ágoston Mária, a Vörösmarty cukrászda igazgatója válaszol : „ Sajnos, nem lehet megmenteni a Gerbeaud-porcelánokat, mert túlnyomó többségük, a volt tulajdonosok minden óvó igyekezete ellenére, elpusztult az ostromban. Készlet semmi esetre sem maradt, néhány darab azonban igen, ezeket nálunk bárki megtekintheti. Nem áruljuk őket. Nem így azokat a darabokat, amelyeket az ötvenes években mi magunk — tehát a Vörösmarty cukrászda — vásároltunk Herendről, s amelyek egyáltalán nem értékesek. Esztétikailag legalábbis semmiképpen sem. Fogyóeszközkészletünk egyszerű darabjai. Azokat adjuk el, amelyek a törések miatt készletben már nem téríthetők fel. A Gerbeaud nevet valóban vissza szeretnénk venni, s remélem, nem ez az ügy lesz az akadálya, lévén, hogy vétlennek érzem magunkat, n. n. p. Közmegmentési Bizottság A szaksajtó bizonyára kellőképp fogja méltatni a tavaly elhunyt Albert Soboul magyarul most megjelent Népi mozgalom és forradalmi kormány Franciaországban (1793—1794) című kiváló munkáját. Ám én máris üdvözölni kívánom a Kossuth Könyvkiadó bátorságát, amellyel, végre szakított egy helytelen gyakorlattal. Soboul könyvének végén kiadói „Megjegyzés” olvasható. Ebből idézem. ..A Comité du (helyesen: de!) Salut Public fordításai közül Jules Michelet A francia forradalom története című korszakos művének magyar fordításához tértünk viszsza (De Gerando Antonina fordítása, Kolozsvár, 1884—1885). Úgy véljük, hogy az itt szereplő megoldás — Közmegmentési Bizottság — közelíti meg a legjobban a .salut’ szó első jelentését, különös tekintettel arra, hogy:a .jólét’ szó egyre inkább a materiális jólétet jelenti (vö. jóléti állam stb.), holott a Közmegmentési Bizottság eredeti feladata a forradalom megmentése volt.” A kiadónak tökéletesen igaza van, a jelenleg használatos elnevezés teljesen félreviszi a francia forradalmárok eredeti elképzelését. 1793 elején Saint- Just egy híres beszédét, amelyben a hadügyminisztériumban uralkodó fejetlenséget ostorozta, és amelyben felvetett általánosabb kérdéseket is, s különösen hangsúlyozta, hogy a polgári hatalom nem engedheti ki a kezéből a legfőbb vezetést, még háború esetén sem, ezzel fejezte be: „A Francia Forradalomnak a diadalív vagy a szírt közt kell választania, melyen mindnyájan szétzúzódnánk. Érdekeitek azt parancsolják, hogy ne támadjon széthúzás köztetek. Bárminek legyenek is itt (ti. a Konventben. — B. L. E.) a véleménykülönbözetek, a zsarnokok nem törődnek a mi nézeteltéréseinkkel. Vagy együtt győzünk, vagy együtt veszünk. Éppen érdeketek parancsolja: feledkezzetek meg érdekeitekről; nincs más menekvés, mint a közmenekvés.” Amikor az 1957-ben megjelent Az üstökös (Saint-Just és a francia forradalom regénye) című munkámban ezt a paszszust idéztem (307. old.), a következő jegyzetet fűztem hozzá: ..Ez a mondat az eredetiben így hangzik: .Vous ne pouvez vous sauver pue par le salut public.’ A franciában jártas olvasó látni fogja, hogy itt azzal a kifejezéssel van dolgunk, amely oly nagy szerepet játszott a francia forradalomban, és amely a Comité de Salut public nevében is szerepel. Sajnos, szinte lehetetlen lefordítani. A híres forradalmi kormányszervet eddig fordították jóléti bizottmánynak, közjó bizottságnak (például Marczali), jólléti bizottságnak, újabban közjóléti bizottságnak stb. A jólét kifejezés mindenképpen helytelen, mert egyáltalán nem valamilyen népjóléti (szociális) intézményről van szó. A franciában a saját szó első jelentése (Littré szerint) Mise hors de mal, hors de péril, vagyis a bajtól, a veszélytől való mentés. Épp ezért — a magyar forradalmi kifejezések hagyományaira is támaszkodva — a szerző jobb híján a továbbiakban a Honmentő Bizottmány kifejezést fogja használni a francia Comité de Salut public elnevezésre.” A Gerando Antonina által használt ,,közmegmentési” szót kissé nehézkesnek tartom, de mégis örömmel üdvözlöm, hogy a Kossuth Kiadó (reméljük, a többi kiadó és intézmény követni fogja példáját!) végre elvetette a téves értelmezésű „Jóléti” szót. Bajomi Lázár Endre JÚNIUS 20-ÁN! Az árverésre kerülő FOTO-és OPTIKAI RÉGISÉGEKET, RÉGI FÉNYKÉPEKET május 31-ig gyűjti be az Alpári Gyula utca 2. szám alatti boltunk. OfOKKI