Magyar Nemzet, 1983. szeptember (46. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-04 / 209. szám
Vasárnap, 1983. szeptember 4. Hol mii rjrmj jumrurr r nrr ELEMEK A Gondolat Könyvkiadó magyar fordításban adta közre a teljes Elemek-et, a világ egyik leghíresebb tudományos könyvét. Eredetileg görögül írta i. e. 300 körül Euklidész. A könyv azóta számos kiadást ért meg, s mindössze egy mű jelent meg többször: a Biblia. Az Elemek középkori vagy koraújkori kiadásai slágerszámba mentek. Gyönyörű metszetek, veretes kötések és ferdítésmentes fordítások tették e művet maradandóvá. Kötetei bekerültek a családi könyvtárak féltett kincsei közé. Nem attól vált persze alapvetővé az Elemek, mert bőrkötésben díszelgett a módosabb és papírkötésben a kispénzű családok polcain. E munka komoly dolgokról mesél: vonalakról és szögekről, párhuzamosokról és egymást metszőkről. Azaz valamifajta világlátást ad. Nagy összegzésre, egy-egy tudományág eredményeinek összefoglalására, tehát a világ egy részének bemutatására törekednek a nagy tudományos kézikönyvsorozatok is. A magyar könyvkiadás jó néhánynyal büszkélkedhet. A Monumenta Hungáriáe Historia például két sorozatban, összesen 79 kötetben jelent meg 1837 és 1948 között, a Biblioteca Scriptora Medii Recentisque Aevorum pedig 41 kötetben 1930 és 1945 között. A múlt századi Nyelvemléktár 15 kötetre rúgott (1874—1908), Magyarország családjait 13 kötetben vették sorra (1857— 1868), a régebbi Magyar írók élete és munkássága 14 kötetben foglaltatott össze (1891— 1914), a Régi magyar költők tárából pedig már 1890 és 1937 között 12 kötet látott napvilágot. Úgy látszik viszont, hogy a nagy szintézisek kora lejárt. Kissé rohanó világunk már csak „szolidabb” témakörök sokszor igen komoly feldolgozására ad lehetőséget. De erről nemcsak az idő tehet, hanem a kiadók is, amelyek — részben papír szűkében — a nagy tudományos művekkel nem szívesen bíbelődnek. Mondja el a szerző három mondatban, hogy mit akar, a többi csak a ráadás. Ez nem mindig van így. Ha például valaki egy komoly hazai történeti statisztika összeállítására vállalkozna, akkor művesítenne vagy harminc kötetet. Ugyanúgy a múltbeli honi tudósok, kutatók, főiskolai és gimnáziumi tanárok névsorának összeállítója sem tudná anyagát egyetlen kötetbe sűríteniPedig a jövő történészei számára ezek az adatok igen fontosak. Jó lenne ismerni a múlt hazai könyvtermésének teljes, szakozott jegyzékét is, annak évekre bontott változatával együtt. Sajnos, ez az összeállítás még sok munkát igényel. De az ilyen és ehhez hasonló, el nem készült szintézisek egy kicsit azt sugallják, hogy szakéra béreink úgy ■ érzik, , nincs szükségük ekkora kézikönyvekre, és ezt vallják, a kiadók is. Ma már kevés a féltenivaló"' nyomtatott kincs. Igaz, maisgyakori a drága könyv,, a bib.liofil kiadvány, de ezek tar.. ' , . .. . - » - , ■ — • - • ‘‘jatalma az átlagolvasó számára többnyire érdektelen.' Szép metszetek, míves betűk,alán-' tik kötés.-mindez gazdag gyűjtőnek . való csecsebecse... mely- nek üveg mögött a helye. (gazda) »■****"■■ Munkát vagy életet A közvélemény-kutatók meglehetősen lehangoló válaszokat kaptak. „Nem azért vagyok a világon, hogy a munkában találjam meg az örömömet” — így az egyik megkérdezett. „Olyan életrondot, akarok, amely kellemesebb annál, mint reggelente egy hatalmas gyárkapun át a bélyegzőórához rohanni, és utána nyolc órát" robotolni” — így a másik. „Csak azért dolgozom, hogy megéljek, s nem azért élek, hogy dolgozzak” — volt a harmadik véleménye. A megkérdeztteknek egyébként kevesebb,, mint negyven százaléka volt elégedett munkahelyével, csak minden hatodik tekintette munkáját hivatásnak,egy feladat teljesítésének, jelentős részük viszont egész egyszerűen csak pénzkereseti lehetőségnek. S minden második interjúalany, ketrek perec kijelentette, ő bizony még fizetség ellenében sem hajlandó többletmunkára, túlórára. Ez az ország sem fog meggazdagodni — vonhatnánk le a végkövetkeztetést. Ez igaz. Az említett közvélemény-kutatás ugyanis az NSZK-ban készült. Abban az NSZK-ban, ahol nem is olyan régen még szinte mindenki a fejlődés, az egyre többet termelés, az egyre nagyobb fogyasztás megszállottja volt. Abban az NSZK-ban, ahol az ötveneshatvanas években, a gazdasági csoda korszakában olyannyira ,a szorgalom, a munka, a teljesítmény állt a társadalom értékrendjének első helyén, hogy az már saját maguknak is feltűnő, volt. Született is akkoriban egy félig-meddig gúnyolódó, de legalább ennyire büszkélkedő, népszerű sláger is. Valahogy így szólt: „Köpj a markodba, gyűrkőzz neki még — Így növekszik a nemzeti össztermék!” Hát erről a nekigyűrkőzésről — legalábbis a narvíováklidők körében- ma mapsárganégyire kevesebb "szó esik." Á ‘rtyáé atberlini Aspen Institute for Humanistic Stúdies ; társadalomkutatói hat országban, — az NSZK-n, kívül az Egyesült Államokban, Japánban, Svédországban, Izraelben és Nagy- Britanniiában — vették nagyító, alá az emberek munkához való viszonyát, a gazdasági növekedéseiről, atechnika szerepéről alkotott véleményt. Az NSZK-ra vonatkozó végeredmény: minden máskép’pen van, mint egykor. A szorgalom, az odaadás, azáldozatkészség, a munka iránti rajjongás — mind megadni valaha „német erénynek!’ kikiáltott tulajdonság — ma már* egyre ritkábban lelhető fel. Tévedés ne essék: a dolgát — akérdésekre adott válaszok szerint — mindenki megteszi. De csak annyit,, „Hogy ezen felül még több áldozatot hozzak? Annyira azért nem fontos számomra a ravnká” — állította a megkérdezettek közel felé. ■ . '■ Még szembetűnőbb a technikáról alkotott vélemények változása. 1966-ban még min■ ben négy megkérdezett NSZK-s polgár közül három úgy vélte: a műszaki haladás áldás az országnak, s személy szerint neki — most viszont alig egyharmaduk jutott erre a meg-,győződésre. „Az egész gazdasági növekedés meg a technika fejünkre nőtt — mondta egy munkás. — Most meg kellene állnunk, hogy tisztába jöjjünk azzal, mink is van.” A társadalomkutatók eltérően értékelték az eredményt. A konzervatív beállítottságúak a munkaerkölcs felfoghatatlan mértékű romlásáról panaszkodtak, s voltak olyanok is, akik kevésbé estek kétségbe. „Egyszerűen csak arról van szó,hogy az emberek keresik a munka és a szabad idő, a létezés és a birtoklás fogalmainak új jelentését, az új s számunkra talán kedvezőbb egyensúlyt.” Sokkal inkább egybehangzó volt viszont az átlagemberek reagálása. Miután a hamburgi Der Spiegel közzétette a vizsgálat tapasztalatait, a beérkező olvasói levelek örömmel nyugtázták a végbement változásokat. „Végre rájöttünk, hogy, nem a munka ma minden. . . ,szrargaktm, a kötelességteljesítés*' % fegyelem már éppen elég bajt hozott ránk” — írták az olvasók, ily módon is megerősítve a közvélemény-kutatók adatait. Lehet, hogy nem is találták olyan lahangolónak ezeket az adatokat? . (n. b.) Magyar Nemzet ■i Micsoda különbség ' van nosztalgia és nosztalgia ffö-. zött. ■. Szerencsés országban, miközben efféle könyvetfor-zgat a jámbor olvasó,, így sóhajt föl: pii minden épült, mi minden létesült itt azóta! Nő-.. lünk viszont, csendesen lapozgatva ezt a régi-új albumot, az epekedő magyar arra gondol: mi minden pusztultel itt azóta, mennyihangulatos emlék, mennyi érték ment a veszendőbe. Fővárosunk szépsége, nemcsak bennünket igéz meg,, olykor a külföldiek még nálunk is jobban lelkesednek,' lelkesedtek, patinás épületé' lakért, hangulatos utcáinkért. A város szerelmeseként kereste föl és örökítette meg gyönyörű metszetekben a reformkori Pest Budát Rudolf Ált, a neves osztrák festő. Csaknem ■másfél évszázada nyomtatásban is megjelent rajzait, most újra megvásárolhatjuk (a könyv minőségéhez képest, meglehetősen magas áron), az Állami Könyvterjesztő Vállalat repont sorozatában. " A harminckét régi, művészi metszetet böngészve úgy érezzük, mintha csak a prágai f Óvárosban járnánk. Hova lettek a főváros régi házai, a sajátos miliőt árasztó, szép barokk és klasszicista épületek? . -Ajpestji.-Uedoule, -Palack Mihály\1rigyszerű ' alkotása a "Vigadó téledjé ■■'volt. Györfító-ilyen berendezett helyiségeiben egyszerre hatezer emperi talált kényelmes szórakozásra. Éttermei- és „oszlopokkal ékes” kávéháza -mellett a város nzivét''‘hxegdobogtató bd-4 lóknak... külön: díszes csárfigkadott '" 'dthoht: Mwhgverseny-‘ ■termébe fi “Liszt Perértp.- is ■zsikáit. Itt :&giit: m,eg „az első népk^PP' .onSággy&fésj: ■itt fiaagz&tt el 1848 júliusábég’i Kossuth!, hites beszécje: A ha-' v*. * za veszélyben van ... Aligha véletlen, hogy 49-ben Hentzi tábornok ágyúi elsőként a Redoute-ot rombolták porig. S ezek után Buda várában a tábornoknak sokáig emlékműve volt... A múlt század végén, az Erzsébet-híd építésekor a Hatvani (ma Kossuth Lajos) utcát ,,egyenesen* kívánták meghosszabbítani a Duna irányában, ezért bontották le a város egyik „legszebb ékességét”, a régi tornyos városházát, amelyre pedig még Prága is büszke lehetett volnaHomlokzatát pompás szobrok díszítették. Végül az egyenes vonalat egy hajszálnyira mégis megtörte a kegyelet: mindössze ennyi kellett, hogy megmentsék az eyébként szintén halálra ítélt ,Belvárosi templomot. A Kirosház terén, amelynek hangulatos képét Ali megörökítette, ma az egyetem bölcsészkara áll. Száznegyven esztendeje Budának — a francia főváros mellett a világon egydül — fedett nyári színháza volt. Májustól októberig hangversenyek, drámai és operaelőadások gyönyörködtették az érdeklődő közönséget. A festő szerencsés pillanatban készítette művét: itt is látható képünk Bellini Normájának egyik híres jelenetét ábrázolja, amint az előadás illusztrációjaként a természetes színpadkép (a vászon elmozdítása után) a háttérben a Gellérthegyet mutatja. Eshetett az eső, döröghetett az ég, a színészek folytatták játékukat. (Jól elkelt volna ez az impozáns épület a leningrádi balett idei szabadtéri előadásain ...) A német színházat (a mai Vörösmarty téren) még a múlt században tűzvész pusztította el, a Nemzeti Színházat (azóta új otthonát, a Népszínházat is) lebontották, a Lloyd-palota (az épülő Lánchidat ábrázoló kép bal oldalán) és a Görög-templom egyik tornya a második világháború áldozata lett, a Császárfürdő (ma Komjádi sportuszoda) régi helyén áll ugyan, de hogyan is hasonlíthatjuk össze oszlopos elődjével... Város és vidéke annak idején még egészséges összhangban élt. A békés együttélés képét mutatja a Nemzeti Múzeum fenséges épülete közelében, a mai Kálvin téren nyüzsgő piac: mintha falusi búcsúban járnánk. A Duna■paarton lovat csutakolnak, a Gellérthegy lábánál pásztor terelgeti nyáját, a Svábhegy (a mai Szabadság-hegy) oldalának idilli metszete, békésen legelésző tehénkéivel a svájci Simmenthalra emlékeztet... A kalapos, sétapálcás urak, a krinolinszoknyás hölgyek ráérősen róják a város kockaköveit, ahol barátságos konflisok és fiákerek várakoznak. (fjabban, nagy örömünkre a budai várkerületben ismét megjelent a fiáker ...) Mintha egy családi albumot lapozgatnánk a régi Pest-Budáról. Az ódon házak között, konflisan, fiákeren vagy gyalogosan őseink sétálnak. A hangulatos rajzok, az elpusztult-tovatűnt épületek hiányérzetet keltenek. Ám ez a „negatív” nosztalgia hasznos is lehet: gátat szabhat a további pusztításnak, megmaradt értékeink megőrzésére, jobb megbecsülésére ösztönöz. (raj) Családi album Pest-Budáról A budai színház Az elfelejtett Wieland Gyakran bánik mostohán az utókor az „úttörőkkel”. Még német nyelvterületen is ugyancsak kevesen lehetnek, akik Gottfried Kellerhez, Hermann Hesséhez vagy Thomas Manóhoz hasonlóan jelentős és nagy írónak tartják a kétszázötven éve, 1733. szeptember 5-én született Christoph Martin Wielandot, másutt a sorozatos tananyagcsökkentés nyomán lassan a germanisták kötelező penzumából is kimaradnak a művei. Márpedig a XVIII. század végén. Európa-szerte leghíresebb német író, aki még Goethe és Schiller nevét, is elhomályosította, a német irodalom történetének nem egy területén előzte meg ifjabb kortársait. De ki tartja ma nyilván, hogy az első teljes német nyelvű Shakespeare-, fordítás Wieland műve — hiszen ma már inkább Ludwig Tieck klasszikussá vált átültetéseit vagy legjobb esetben a Sturm und Drang fésületlenebb indulatú és szókincsű „nyelvi honosítványait” játszszák (avagy dolgozzák át) a német színpadokon —, mint ahogy aligha közismert, hogy Németországban az első fejlődésregény sem Goethe tollát dicséri. A korszakalkotó Wilhelm Meister megjelenése idején a művelt közönség jól ismerte az 1763—67-ben közreadott Agathon történetét. A hellenisztikus időben játszódó cselekmény hőse élete különböző szakaszaiban több világnézetet államformát és társadalmi réteget ismer meg, még a szirakuzai tirannus, felvilágosult herceggé nevelésével is megpróbálkozik, hogy végül egy utópisztikus polgári köztársaságban leljen menedéket. Wieland, aki egyszerre öszszegezte a francia és a német felvilágosodás eredményeit, valójában a német klasszika emberideáljának Goethét és Schillert ismét csak megelőző megteremtője volt. Agathonja az a szellemileg és erkölcsileg egyaránt „mindenoldalúén kifejlődött személyiség”, amelynek előképe a görög kalokagathiában lelhető fel. Ám Wieland nem utolsósorban saját élete példáján okulva legalább olyan jól tudta, hogy a harmonikus-klaszszikus embereszmény megvalósulása a kor Németországában csak utópia, mint később Goethe. A káprázatosan tehetséges biberachi lelkészfiú már négyéves korában latinul tanult, egyetemista korában materialista értekezést írt és világnézeti okokból megtagadta apja azon kívánságát, hogy maga is teológus legyen. De bármennyire is tehetséges volt, munkát, megélhetést Németországban nem talált. Svájcba Szent, ahol a XVIII. századi német irodalom egyik diktátoránál, Bodmernél, Zürichben csaknem húsz hónapon keresztül vendéglátója keze alá dolgozott. Ezt követően Zürichben és Bernben házitanítóskodott, miközben egy zürichi kiadó megkezdte írásainak gyűjteményes kiadását. A svájci éveknek szülővárosa meghívása vetett véget, 1760-tól Biberach szabad birodalmi város szenátora, vezető hivatalnoka. Ez azonban korántsem jelentette a német viszonyok szűkösségéből való kiszabadulást a megfelelő fizetés és szabadidő ellenére. A német nyárspolgárok Biberachban .Semmivel sem voltak kevésbé nevetségesek és elviselhetetlenek, mint másutt. De sok mindent megtudhatott a „német nyomorúságról” Wieland, amikor Weimarba hívta Anna Amália hercegnő, hogy fiának, Karl Augustnak nevelője legyen. A herceg nagykorúsága után Wieland végre főfoglalkozású íróként élhetett a kegydíjból. A weimari kulturális virágzás nem utolsósorban az ő érdeme. Nemcsak azért, mert a hercegben felébresztette az igényt a szellem és a művészetek pártolása iránt, hanem azért is, mert ő hívta meg az udvarba az ifjú Goethét, akit később Herder is követett. A kisváros kulturális központtá válásához a Teutscher Merkúr című irodalmi folyóirat, kiadásával járult hozzá, amelyben rendkívüli újságírói tehetségről tett tanúbizonyságot, és nagyszerű munkatársakat is sikerült megnyernie, akiknek segítségével lapja, közel három évtizeden keresztül Németország egyik legbefolyásosabb és legnépszerűbb folyóirata volt. (Józsa) » ANGOL ORVOS A RÉGI MAGYARORSZÁGRÓL Több mint háromszáz oldalas biográfia jelent meg a londoni Bodley Head kiadónál a közelmúltban, 1983 júniusában Dr. Richard Bright 1789—1858 címmel. Bright személye, munkássága az orvostudomány, az egyetemes orvostörténet szempontjából is jelentős, e tudományos mű (és egyben olvasmányos életrajz) magyar vonatkozásokat is tartalmaz, ezért figyelmünkre különösen érdemes. A múlt század heves angol orvosa volt Richard Bright, aki többek között tisztázta, hogy a vízkórság, a vizenyő és a fehérje a vizeletben a vese megbetegedésével függ össze. Ez a megállapítás abban az időben nagy felfedezésnek számított. Emlékére az utókor a vesebetegségek egy részét, a belgyógyászati jellegű vesebetegségeket Bright-kórnak nevezi. Bright a londoni Guy kórházban dolgozott, akárcsak a másik két híres angol orvos, Addison és Hodgkin is. Mindhármuk munkásságának emlékét egy-egy betegség neve őrzi. (Addison-kór: a mellékvese-elégtelenség egy formája; Hodgkin-kór: a nyirokcsomók rendszerbetegségeinek, a rosszindulatú daganatoknak egy csoportja.) Richard Bright életének magyar vonatkozása, hogy fiatal korában, 1815-ben a bécsi kongresszus után magyar főurak meghívására ellátogatott hazánkba. Utazgatott a Felvidéken, Pest-Budán, a Dunántúlon, a Balaton környékén, Keszthelyen Festetich György vendége volt. Utazásáról hazatérve 1818-ban Edinburgh-ben vaskos, nagyméretű, képekkel illusztrált könyvet jelentetett meg Travels through Lower Hungary címmel. Leírta a tájat, a magyar nép életét, szokásait, ruházatát, a városokat és falvakat, saját úti élmélygeit. Napjainkban is érdekes olvasmány." Különösen érdekelte a Cigányok élete és nyelve. Geológiai megfigyeléseket is végzett: 1821-ben Badacsony, Szigliget, a Tapolcaimedence földtanáról külön tudományos dolgozatban számolt be. Keszthelyen, a Festetichkastély falán 1982 óta emléktábla hívja fel a látogató figyelmét, hogy az épületben lakott Richard Bright angol orvos, tudós és utazó, aki a Balaton tudományos leírásának úttörői közé tartozott. 1970-ben a Veszprém megyei Múzeumok Igazgatósága kiadásában jelent meg Szerecz Imre — sajnos, már nem kapható — kitűnő könyve: Richard Bright utazásai a Dunántúlon, 1815 címmel, ez magyar fordításban számos értékes szemelvényt tartalmaz a múlt századi útikönyvből. A most Londonban megjelent életrajz Bright doktor európai utazásai kapcsán több oldalon keresztül foglalkozik Magyarországgal, részleteket közöl az 1818. évi magyarországi útinaplóból. Bright könyvéből azt a híres panorámaképet is közli, amely a Gellért-hegyről letekintve mutatja a várat, a Dunát híddal, a Vízivárost, Óbudát, háttérben a Budai-hegyeket és Pestet. A jól szerkesztett és olvasmányos, az érdeklődést mindvégig fenntartó, szép stílusban megírt, fényképekkel és szemelvényekkel illusztrált, részletes irodalommal és névjegyzékkel ellátott tudományos mű szerzője Pamela Bright aszszony, Richard Bright unokahúga, aki a leszármazottak harmadik nemzedékét képviseli. Pamela Bright is a betegeknek szentelte életét, ápolónő, egészségügyi nővér volt több angliai és londoni kórházban, illetve a második világháború alatt a brit hadseregben. Jelenleg nyugdíjas, számos könyv szerzője. H. J.