Magyar Nemzet, 1984. november (47. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-29 / 280. szám
Csütörtök^198^1T0 e mberJK^ Csütörtök, 1984. november 29. J KÖZLEMÉNYEK — Aerobic, fitness a Széchenyi Szakközépiskolában. Vill., Vas u. 11. Beiratkozás kedden 16—16.45 óráig. T.: 132-122. X — LIDO Belvárosi Kávéház V., Szabadsajtó út 5. 1984. december 3-án 21 órai kezdettel tartja meg „Arany-Gala” KORDA GYÖRGY műsorát 23—01 óráig a LIDO színpadán. Vendégek: Mikó István, Medveczky Ilona, Balázs Klári, Antal Imre, a Kékesi együttes, a Magyar Televízió, a LIDO-tánckar és ON. Rendező: Csenterics Ágnes. Légkondicionált környezet. Nemzetközi konyha. Jegyek válthatók: a Magyar Média jegyirodájában Bp. VII., Lenin krt. 9—11. Telefon: 228-457. X — Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy a TEXERT Kisker boltját átalakítás miatt bezárja. December 3-tól az V. ker. Alpári Gyula u. 17. sz. alatt megnyíló üzletben változatlan áruválasztékkal várjuk önöket. X — A Nemzeti Színház női varrodája (VII., Hevesi Sándor tér 4.) december 3-án és 4-én 8.30—14 óráig vásárolna századfordulós csipkét, gallért, madeirát, térítőt, ernyőt, legyezőt, girárdi kalapot, keménykalapot, cilindert, zsakettnadrágot, keménygallért, kamnás- ot. XI .,Bruce Lee nyomában” Sportkarate tanfolyamot indít a Hunyadi SE. 14 éven felülieknek. Edzések kedd, péntek 19.30 I. ker. Batthyány u. 8. szerda, péntek 19.00 VII. ker. Bezerédi u. 16. Hétfő, szerda 19.00 Lőrinci SP. csarnok, XVIII. Thököly u. 5. X . Állami művészeti közvetítő Iroda Eisenhut Ferenc. Humborg Adolf, Tgler Gusztáv, Kádár Béla, Patkó Károly, Scheiber Hugó, Tornay Gyula, Vastagh Géza, Wagner Sándor, Egon Schiele műveit vásárolja. Tel.: 179-911. (9—16 óráig) — Az Operaház zenekara kürt próbajátékot tart 1984. december 20-án 10 órakor az üzemház zenekari próbatermében. A próbajáték anyaga: szabadon választott versenymű. Jelentkezni lehet a személyzeti osztályon (Üzemház, VI., Hajós u. 11.). X — Elveszett 3 éves, kisméretű, foxira hasonlító keverék fehérbarna foltos, középhosszú göndörös szuka kutyám, november 2-án 13 órakor. XI., Ulászló és Bartók Béla út sarkánál (Közérttel szemben). Ismertető jele: füle barna. Aki tud róla értesítsen: 852-623. Kökörcsin u. 27. — Az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola felvételt hirdet az 1985. februárban induló üzemgazdasági és szervezési, valamint épületfenntartási szaküzemmérnök továbbképzésére. A továbbképzésben azok a dolgozók vehetnek részt, akik építőipari üzemmérnök oklevéllel és legalább kétéves szakmai gyakorlattal rendelkeznek. Az oktatás 4 féléves, tandíj és vizsgaköteles. A foglalkozásokat kéthetenként 2 alkalommal a nappali órákban tartjuk. Szállást biztosítani nem tudunk. Jelentkezési tan a főiskola portáján szerezhető be. (Budapest, XTV., Thököly út 74.) Jelentkezési határidő: 1985. január 20. — PANORÁMA TOURS—Expressz Utazási Iroda közös síútjai a Chopakon és Donovalyban. Érdeklődés: 328-655 telefonon 8—12 között, X — MATHIAS REX ÉTTEREM TI., Szalonka u. 3 b. Télen is szeretettel várjuk tisztert vendégeinket. Szilveszterre, farsangra előrendelést felveszünk. Asztalfoglalás 267- 147. X — ..Vers mindenkinek” — Farkas Katalin szerkesztő , vendége a Tévénézők Klubjának december 3-án 18 órakor az Óbudai Művelődési Házban (Zichy-kastély, III. Fő tér 1.). Szeretettel várjuk! — Az LGT dedikál. A rádió Péntektől péntekig című műsor keretében november 30-án 15—16 óráig a Kodály Zoltán Hanglemezboltban (V., Múzeum krt. 21.) dedikál az LGT együttes. Az Ellenfél nélkül című új nagylemezt és valamennyi kapható lemezt dedikálja az együttes. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Állami Könyvterjesztő Vállalat. X — A Vígszínház december havi bérleti előadásai: 1-én Várkonyi Zoltán 2. előadás, 7-én Upor Tibor bérlet 2. előadás, 16-án vas. hu. Darvas Lili bérlet 2. előadás. 17-én Jób Dániel bérlet 2. előadás. 1-án Bródy Sándor bérlet 2. előadás. 19-én Heltai Jenő bérlet 2. előadás. 20-án Latinovits Zolán bérlet 2. előadás. 23-án Tanay Frigyes bérlet 2. előadás. 27-én Lenkei Lajos bérlet 2. előadás. 28-án Hegedűs Cyula bérlet 2. előadás. A Pesti Színház december havi . bérli előadásai .1L-én IL.bérlet 2. előadás. 1*-án vas. du. vttt bérlet 2. előadás. 17-én T. bérlet 2. előadás. 20-án XIX. bérlet 2. feperSc. -én Xttt. bérlet 2. előadás, 22-én XTV. bérlet 2. előadás, 23- án XV. bérlet 2. előadás. X — Kedves Olvasónk! Figyelje a M^v^r Urran szombati (december l-i) mellékletét. m°lyben «jÁrfirAr,t me«*jelenik a SZIVÁRVÁNY Kereskedelmi vállalat áruházi katalógusa sok-sok hasznú* ajánlattal. X — ÉF^AJTM KISHON DEDIKÁL! Értesítőik kedves vásárlóinkét, boev november 29-én, csütörtökön 11 órától Efrajim Kishon dedikálja veszett ern^ő nyele könv^^ét az Euróna könyvecVroi+ban xr0T . Lenin krt. 7^ ^^tnden érödaklő-^et c zor^töH(»i ”á’’unk. Állami ■w'önvtrterjesztő Vállalat. »■ a 11 m Kisiparos, budai eszprci szóba gyors, lehetőseg vendéglátóipari szakképesítéssel rendelkező felszolgálót keres. »Fiatal N. 104« jeligére a kiadóba Általános vállalatszervezési feladatokra, folyamatok, mechanizmusok elemzésére keres magas kvalitású szervező munkatársakat számítástechnikai vállalat. Jelentkezés: a 853-547-es telefonszámon. Nyugdíjas pék szakmunkást felvesz kisiparos. T.: 118-955. Családos építészmérnöknő, 8 éves kivitelezői és szerződéskötői gyakorlattal állást változtatna. Lakásmegoldás szükséges. »Vidék N. 514«. jeligére a kiadóba. 50 éves asszony hetente egyszer háznál. *— vagy magánüzletben takarítást vállal. — » Megbízható N. 225* jeligére a kiadóba. Női fodrászt keresek, nyugdíjas is jelenkezhet. T.: 85– 712. este. Belvárosi feújított műemlék irodaépület karbantartó műhelyébe felveszünk: asztalos, festő, villanyszerelő szakmunkásokat . Jelentkezés: Erdért Vállalat Épületépítő és Szolgáltató Üzem. Budapest V., Akadémia u. 1. fszt. 31. Telefon: 110-122. A Fővárosi Művelődésügyi Intézmények Műszaki és Gazdasági Igazgatósága felsőfokú államháztartási tanfolyami végzettséggel és költségvetési gyakorlattal rendelkező munkatársakat keres ellenőrzési feladatok ellátására. Jelentkezés személyesen vagy levélben önéletrajzzal 1087 Budapest, Kőbányai út 22 a I. em. vagy a 134-801 telefonon a személyzeti vezetőnél. A Fővárosi VII. kerületi Ingatlankezelő Vállalat felvesz, nem nyugdíjas, főállású portásokat váltó műszakba. Jelentkezni lehet:.Főv. VI. ker. Ingatlankezelő Vállalat rendészeti osztályán. Budapest VII., Damjanich u. 48. A FŐTÉPKFR Icán vállalat Szinkron önelszámoló egysége jó kereseti lehetőséggel férfi- segédmunkásokat keres délelőtti munkára, heti 42 órás munkarendben való foglalkoztatásra. XIV., Mogyoródi út 49. Tel.: 854-651. Budapesti székhelyű, mezőgazdasági és élelmiszeripari területek innovációs témáival foglalkozó gazdasági társaság 1985. januári belépéssel felvételre mezőgazdasági alapvégzettségű mérnök, közgazdász munkatársakat keres. Feltétel: egyetemi végzettség. A felvételnél innovációban jártassággal, iparjogvédelmi képesítéssel, idegen nyelvtudással rendelkezők előnyben részesülnek. Az érvényben levő remie- jdieknek megfelelő feltételekkel budapesti és vidéki lakhelyű nyugdíjasokat is alkalmazni kívánunk. Jelentkezés részletes önéletrajz leadásával. •Innováció 4654« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Középfokú iskolai végzettséggel, felsőfokú szaktanfolyammal rendelkező dolgozót munkaügyi osztályvezetőhelyettesi beosztásba felveszünk. Jelentkezés: írásban »Perspektíva 4265« jeligére a felszabadulás téri hirdetőbe. Az IBUSZ Rt. pénzügyi osztálya kézbesító-postázó munkakör ellátására keres nyugdíjas munkaerőt. Jelentkezés a 115-059 telefonszámon. Ügyvitelszervezet önálló munkakörbe, , — Pénzügyi előadót felvesz idegenforgalmi vállalat. Telefon: 111- 000/387. Az Országos Reuma és Fizioterápiás Intézet l Bp. II., Frankel Leó u. 17—19.) állást hirdet anyaggazdálkodási előadó munkakörre. Bérezés a 14/1985. ÁBMH rendelet alapján, a szolgálati időtől függően. Jelentkezés az intézet anyaggazdálkodási osztályvezetőjénél. Érettségizőt fiatalok Felvételre keresünk olyan fiatalokat, akik gondozónői pályára készülnek. Intézetünkben töltött egyéves munkaviszony mán, munka melletti gondozónőképző iskolába való jelentkezését támogatjuk. Nővérszálláson bennlakást biztosítunk. Jelentkezés levélben, részletes önéletrajzzal az alábbi címre: Csecsemőotthonok Országos Módszertani Intézete. , 1022 Budapest, Lóczy L u. 3. sz. Szövetkezet keres vállalkozási tevékenységben jártas gyártástechnológus gépészmérnököt felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Prizma Tér, vező Szövetkezet, Bp XIV., Táborhely 41. 6. 832-531. 832-598. Kemenyiczki Tibor. XIII. ker. Lakásszövetkezet felvesz felvonószerelő szakmunkást Villanyszerelő képesítéssel is rendelkező előnyben. Főállásban szolgálati lakással, vagy mellékfoglalkozásban. Érdeklődni lehet- 206-750 telefonszámon. Belvárosi iroda vezetője ■ mellé gyors gépírni tudó titkárnőt keresünk, angol nyelvtudással. »Nem dohányzó 5115« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Az Athhenaeum Nyomda felvételre keres: középfokú végzettséggel rendelkező állóeszköznyilvántartót. Jelentkezés: munkaügyi osztály. Bpest VII., Osvát u. 8. 187-800. Agrártudományi egyetem, .mg. gépész karát levelezőn végző fiatalember állást keres. —Szerződéssel 10528" jeligére a Felszabadulás "téri hirdetőbe. Jó kereseti lehetőséggel budapesti mgtsz szolgáltató ágazata, főfoglalkozású női napitakarítókat, délutáni munkavégzésre felvesz azonnali belépéssel. Budapestiek ^lentkezését várjuk ,zemélyesen Budapest XIV., Nagy Lajos ’úrány útja 19. sz. alatti . . f..v *5 . ^ irodánkban. A Budapesti Hírlapterjesztő Üzem gyors gépíró munkatársat keres felvételre. Fizetés gyakorlati időtől függeően, megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Budapest XIV., Amerikai út 25., vagy a 835- 391 telefonszámon az üzemgazdasági osztály vezetőjének -Fővárosi Kézműipari Vállalat vegyesipari gyáregysége az alábbi ■nunkahelyre keres felvételre lolgozókat: műszaki osztályra, gépíróadminisztrátort, gyártás- és •■vártmányreüesztésben járatos gépésztechnikust, mérnököt, előnyös feltételek mellett. jelentkezés: •gar antő ül. főmérnöknél. Budapest XI., Orlay u. 3. Telefon: 666-868. A 46. sz. önálló Szakmunkástanuló Otthon (Bp. XIV., Mogyoródi út 128.) felvételre keres anyagraktárost. — karbantartó asztalosokat, konyhai dolgozókat. Nyugdíjasok is jelentkézhetnek. Jelentkezés a fenti címen Tóth Jenő igazgatónál. Tel.: 840-355. A DUXfotóipari Szövetkezet munkatársat keres belső ellenőri munkakörbe. Jelentkezni lehet is-y^ivntkezetnél. Budanect XII., pe'Her F. u. 13., telefonon • 499-331 számon. Ganz Műszer Művek Közlekedési Műszergyára azonnali belépésre keres munkaügyi gyakorlattal rendelkező elemző közgazdászt. —A utókalkulációsterületre szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársat, közgazdasági érettségivel rendelkező pépírni tudó adminis-trátort Jelentkezni lehet: Ganz Műszer Művek Közlekedési Műszervár, személyzeti osztály. 1134 Budapest MII . Bulcsú u. 7. T.: 299-068. Az Utasellátó Vállalat felvesz: termelési és értékesítési osztására gyors- és gépíró adminisztrátort (jelentkezés: 175-314 telefonszámon). Pénzügyi és számviteli főosztályára számiadenőrt, kontírozó és gépkönyvelőt (jelentkezés : 184- 822/139 telefonszámon). Műszaki osztályára eszközgazdálkodót (jelentkezés: 181-966/161 számon. Felvételre keresünk ehetőleg középfokú és felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembereket, könyvelési ellenőr, mérlegelemző (számviteli) munkakörbe. Jelentkezni lehet: Budapesti '"ektromos Művek számviteli osztályán, ^vdapest XIIL, Váci út 72—74. Telefon: reft7-020 244 m" Magyar Hirdető közgazdasági osztálya felvételre keres középfokú közgazdasági, végzettséggel rendelkező munkaerőket. Jelentkezni lehet: Horváth Ernő közgazdasági oszt. vez. Telefon: 178-621. Felvételre keresünk kedvező feltételek mellett, tik-lakatos és villanyszerelő szakmunkásokat Budapest különböző kerületeiben lévő "észlegenkbe és tarrik .. . részegünk be. Jelentkezés: Fővárosi Kézműipari Vállalat, vegyesipari Tanáregység. Tmk-részleg: XTIT. ker., Dévényi u. 20—22. Tel.: 403-362. Főmérnök: dr. ker.e. Tríay u. 3. Telefon: 666-868. Lombik Üvegipari Szövetkezet felvételre keres: 1 fő műszerészt (kapilláris feldolgozó géphez), 1 fő készáruraktárost. Jelentkezni lehet , személyesen, vagy telefonon: Bp. VII., Majakovszkij u. 95. Tel. 420-375 ’5 Nemzeti Színház azonnali felvételre keres színpadi munkásokat lakatost, fűtőt, kárpitost, továbbá nyugdíjas nézőtéri dolgozókat (jegyszedőnőket, ruhatárosnőket). Bejárat a Szövetség utcai portán. Kereskedelmi Építő és Szolgáltató Vállalat felvételre keres: gépíró adminisztrátort. Jelentkezni lehet: Farkas János ,üzemvezetőnél. Telefon: 667-334. Elzett Művek Zár-és lakatgyára tűzoltókészülék gyáregysége elvesz: műszaki rajzolót, gépiparizakközépiskolai, vagy gépipari technikumi végzettséggel technológust, önálló rendészeti vezetőt, megfelelő tanfolyami végzettséggel. Jelentkezés: Budapest XIII., Angyalföldi út 32. személyesen •nav-az alábbi ^p'pinnon : *200-557, 208-841, • nos??). " órától 15.30-ig. Szellemi termékek ke'•eskedelmével foglalkozó belvárosi kiskereskedelmi vállalat számviteli osztálya mérlegképes könyvelői végzettségű munkatársnőt keres. Rugalmas munkaidőben dolgozunk. Jelentkezés a 150-062-08 telefonon A Rozmaring Mgtsz felvételre keres: elektroműszerészi, kazáncépészi és tűtől állás betöltésére munkaerőt jelentkezni lehet személyesen- Budapest II., Patakhegyi út 85—85., kertészeti telep, energiaszolgáltató üzem. Telefonon: 165-460/214 mellék. Az Építőipari Szállítási Vállalat budapesti szállítási üzemegysége budapesti telephelyére felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: emelőgép-ügyintéző, gyors- és gépíró, kontírozó könyvelő. — jelentkezés: Budapest XX., Helsinki út 105. Dél-pesti személyzeti osztály, telefon: 574-527. Vidékiek részére munkásszállást biztosítunk. • Lapkiadó Vállalat keres kőműves, villanyszerelő és 1 fő vizsgázott kazánfűtő (gázkazánhoz) szakmunkásokat karbantartási munkákra, továbbá 1 fő segédmunkást. T.: 226-691. Az Iparművészeti Vállalat 1985. januárjában beinduló 10—15 főt foglalkoztató kisbútorszerelő telepére (Kőbánya, Mázsa utca) bútorasztalos szakmához értő, vezetői gyakorlattal rendelkező telepvezetőt keres. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán. Budapest XIII. Mautner S. u. 120. Telefon: 408-115. Az Országos Mentőszolgálat Főigazgatósága felvesz műszakiecetemet végzett, H URH-technikában jártas, idegen (angol) nyelvtudással rendelkező mérnököt vezető állásba. jelentkezni: XIII., Róbert K. krt 77., személyzeti osztályunk. A Ferroglobus TEK Vállalat azonnali belépéssel felvesz: anyagmozgatásban jártas normatechnológust, munkaügyi előadót, villanyszerelőt, (Gubacsi hídfői munkahelyre) fémdarabolót, hasítót, (Gubacsi hídfőt munkahelyre) asztalost, vízszerelőt, kocsirendezőt. Bérezés a kollektív szerződés szerint. •Szükség esetén munkásszállást biztosítunk. A Jelentkezés személyesen Budapest XV.. Körvasút sor 110, vagy telefonon: 233-210. Bérelszámolót, gyors gépkőt felvesz idegenforgalmi vállalat központjába. Telefon 111 000/588. Az iparral lövészeti Vállalat felvételre keres lámpaernyőművezető munkakörbe, középfokú végzettségű, termelésirányításban ’árt.as női munkaerőt, kooperátor munkakörbe technikusi végzettségű, kooperációs "►•''adatok "‘'látásában :árt?.s. műanyagipari gyakorlattal •’endelkezők ’pientkezését várjuk. Telentkezés a vállalat - -7 #a rr\ & 1VZ etl osztályán, ^ndanest NTTI., Meidner S u. 120. Telefon: 408-115. Budapesti Közért Vállalat felvételt hirdet SZTK-ügyintéző, munkavédelmi és újítási előadó állások betöltésére. Felveszünk továbbá kocsikísérőt és a Batthyány téri ABC- áruházba éjszakai árufeltöltőt, árukiadó Pénztárost,szakképzett és képesítés nélküli eladókat. Jelentkezni lehet a vállalat központjában. Budapest XII., Böszörményi út 20—22. V. emelet. — Munkaügyi csoport. Kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági tevékenységet is folytató országos hálózattal rendelkező vállalat munkavédelmi vezetőt keres részmunkaidőben, vagy kapcsolt munkakörben. Textilipari végzettség előnyös, munkavédelmi szakvizsga szükséges. Trapin- és Textilnyersanyagorgalmi Vállalat 3n. 13156 VT., Révay u. 12. Jelentkezés: 124-670 193. agy 115-262. A Szentendre és Vidéke Afész szakképzett dolgozókat keres bolt vezetői, boltvezető-helyettesi, pénztárosi és f eladói munkakörökre Szentendre, Dunabogdány és Csobánka területekre. Számviteli és pénzügyi osztályvezetői munkakör betöltésére pályázatot hirdetünk. Pályázati feltételek szakirányú középiskolai érettségi bizonyítvány, mérlegképes könyvelői képesítés és minimum 5 éves gyakorlati idő. Jelentkezés: személyesen. — részletes önéletrajzza’ * személyzeti vezető név. (Szentendre, Római sánc u. 3.) Magyar Acélárugyár ■Budapest XIII., Váci út 950 felvételre keres vonnál! belépésre: forgalmi könyvelési csoportvezetőt, utókalkulációs csoportvezetőt, számviteli előadókat, termelési könyvelőt, költségfelosztót, állóeszköznyilvántartót, utókalkulátorokat jelentkezéseket kérjük 1 vállalat számviteli és pénzügyi főosztályvezetőnél, személyesen vagy telefonon. Telefonszámunk: 109-920. üzemi tálalókonyhánkra felvételre keresünk dolgozót mosogatási munkák végzésére, napi 4 órás elfoglaltsággal, vagy teljes munkaidőben való foglalkoztatás is lehetséges. — Jelentkezni lehet VRKM Elektronikai Gyár, Budapest X., Venyige u. 3. Tel.: 476-590/41 mellék. A Fővárosi Patyolat Vállalat 5. számú üzemegységébe felveszünk egy műszakos munkakörbe átvevő, gépvasaló és karbantartó lakatos dolgozókat, heti 40 órás munkahéttel. Kereset gyakorlati időtől függően: átvevő munkakörben: 3000—4500 Ft; gépvasaló munkakörbe: ■'000—7000 Ft. Karbantartó l akatos munkakörben: ’000—600 Ft. Jelentkezni lehet: Személyesen Budapest VTTL, Makarén kő u. 5. '.'ám alatt, vagy a 1*1-203 ‘■p,ofonon. .Té+fr'+Ai-nentekig 7—15 óráig. A Budspesti Elektromos Művek felvéreim keres a távközlési szolgálathoz grenacárum'-mérnököt, üzemmérnököt, valamint bárorr műszakos szolgá'mrp telefonközpont-tezelőf Fizetés megegyezés szerint jelentkezés Bu ‘■ippest XIII. Váci út 72—74. Tel • 297-020 Oureal Sándor osztályvezetőnél. A Fővárosi Számítástechnikai és Díjbeszedő Vállalat számítóközpontja korszerű Siemens 7536 és IBM 500/40 számítógépek üzemeltetéséhez felvételre keres kezdő és gyakorlott számítógépkezelőket, gyakorlattal rendelkező software rendszer programozókat. Jelentkezés: adatfeldolgozási osztály, Budapest V., Honvéd u. 22—24. Telefon: 315- 599. Budapesti mgtsz szolgáltató ágazata KAKTARI SEGÉDMUNKÁST keres, azonnali belépéssel. .Jelentkezés személyesen a Budapest XIV., Nagy Lajos király útja 19. szám alatti irodánkban. . Az MMG—AM. Automatikaberendezések Gyára (Bp. IX., Illatos út 7.) felvételre keres munkatársakat az alábbi munkakörökbegyártáselőkészítő, valamint meós elektromos szakképzettséggel: kfórműtéchinológus, gépíró adminisztrátor, elektromos, mechanikai műszerész és betanított műszerész, lakatos, esztergályos, kooperátor, targoncavezető, fényező, csőszerelő, valamint elektroműszerész szaktudással rendelkező üzembehelyező (külső munkára). Jelentkezés: Bp IX., Illatos út 7. Telefon: 276-6536-os mellék. Munkaügyi osztály. A LSZV Budakalászi Szövőgyára az alábbi munkakörökben hirdet felvételt: kazánkezelő, kazánfűtő, targoncavezető, segéd- és betanított munkás. Jelentkezés: Lszv Budakalászi, szövőgyára, Budakalász, Szentendrei u. 1—3. személyzeti agy munkaügyi osztály. Munkásszállón elhelyezést biztosítani ►udunk. «WM IMIMMV Gyakorlattal rendelkező gyorsírni tudó gépíró; nőt keres felvételre KULTURINVEST Fővállalkozási Betéti Társulás Jelentkezés részletes önéletrajzzal. — Cím: Budapest XII., Tóth Lőrinc u. t. író-.sámolygép Commodore 64 személyi számítógéphez floppy eladó. Telefon: 424-096 (este). PVC-hegesztőgép olcsón eladó, Jánosáné. Bp. XIV., Kalocsai u. Felvetőgép: 5 m széles, rajzgép asztallal állvánnyal eladó. Telefon: 892-551. Gyári, új, vámkezelt, 4 szálas Sniper professional Interlock eladó. Megtekinthető: hétfőtől péntekig 16— 20 óra között. Bp. XII., Győri út 4. — MI. 3. Inigylaltaggregát, kézi cukorkaprés eladó. — Telefon: 864-572. 1 db 100-as Ideál motoros vágógép eladó. Cím: Szabó. Bp., 1158, Petrence u. 90. Érdeklődni lehet: 17 óra után. LF—222-es típusú univerzális-vertikális marógép, tartozékokkal. Sl—40 v70-es furatköszörűgép. Fékdobeszterga, fékdobszabá hozó eladó. 113,5 Budapest XIIL, Mauthner S. u. 86. Automata cakkozógép gomblyttkazó és gombfelvarró gép bérbe adó 165-617. ipari Interlockot, gyorsvarrógépet veszek. 163-617. 554-877 Fg\ darab \ F 251 A csepeli marógép és FF. 250-es eszterga eladó. Érdeklődni reggel 8-tól 12-ig lehet. 1154 Bp., Kisrákos út 47. Rózsaszín Prislap gyári motorral eladó 55 000 R. 1059 Szinhád u. 1. 1. em. 11. Ferencz, — délelőtt. Ir»r? Interlock, 5 és 4 gálas eladó, esetleg bérbe adó. Érdeklődni: 8—10-ig. XIV. kerület, Komáromi út 50. Szabó. HB3E32F Neorokokó szalongarni túra menvészek eladó vidékre fénykénét küldök. »100 éves 105864* jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Telefonon: 150-940. Eladó székely faragott asztal három székkel és egy cseresznyefa bárpult négy magas bárszékkel, bárszekrénnyel. Tel.: 359-496. I ladó egy " egyszemélyes rokamié, majdnem új állapotban. — Gödrös kárpitos, rendelésre készítette. 359- 239. hu. Új francia barokk hálószoba: franciaágy, 2 diner, fésülködőasztal, tükör, 1 puff gyönyörű kárpitozással, kizárólag igényesnek eladó. ^Exkluzív N 1951« jeligére a kiadóba ttu:01 \dol! Magas áron vásárolok varia- és típusbútorokat, heverékét, garnitúrákat, disz tárgyakat, szőnyegeket, képeket, barokk és régi bútorokat, álló és faliórákat, hagyatékot, ágyneműtollat. Azonnal tövük! 332-213 Nem fogja megbánni. Hívjon bizalommal a 772-562-es telefonszámon. Bútort, ruhaneműt, ágytollat, képeket, könyveket, dísztárgyat, bronzcsillárt, faliórát, szőnyeget, teljes hagyatékot, lakás felosztást lomtalanítással veszek. Mindennemű hagyatékot, lomtalanítással, kulcs-t átadással veszek. Tel.: 132-401. Hívjon bizalommal’. Magas napi áron veszek hagyatékot, bútort, ruhaneműt, tollat, kereket, bronzcsillárokat, dísztárgyakat, könyveket. Azonnal jövök Telefon 855-405 Hagyatékot, festményt, modern antik stílbútorokat, dísztárgyakat, ágytollat, csillárt, szőnyeget készpénzért veszek 411-870 kívánságára na/no/ megyek, készpénzzé, legmagasabb árai fizetek Hagyatékért, festményekért, könyvért, bronzcsillárért, dísztárgyakért, ruhaneműért, tollért, falióráért, limlomért, azonnal jövök 132-401 * Csak ‘ egy telefon és díjtalan lomtalanítással legtöbbet fizetek hagyatékért, lakásfelosztásért, festményekért, dísztárgyakért, faliórákért, bronzcsillárért, könyveken, ruhaneműért 772-562 Vásárolunk szekrénysorokat, fekhelyeket. — konyhabútort, szekrényeket, antikot, csillárokat, hagyatékot.. — 311486. 868259 Bírálómmá! hívjon a 651-169-es számon. Legmagasabb napi áron veszek hagyatékot, bútort, csillárt, ruhaneműt, ágytobati képeket, dísztárgyat, limlomot. Azonnal jövök. SZŐNYEG Ötven éve a szőnyegszakmában. Mindenféle használt szőnyeget veszek 124-584 lszonycsiveges szőnyeg . bútorkárpit-tisztítás nyugatnémet gépekkel, garanciával 780-654. 417-705. HANGSZER Világmárkás pianinók, zongorák, zongoraszékek eladók. 334-200 este 8—10-ig. Hitachi VT—7 hordozható videókészülék, vámkezelt. 2 sebességes, 4 fejes eladó. 634-100. RFVOX negyedsávos A 77 magnetofon lecklinflont fejhallgatóval eladó. 425-242. Ötvenegy centiméteres. Japán képcsöves Sünet color színes ív kifogástalan állapotban eladó. ^Hitachi N. 226« jeligérel a kiadóba. Videokészülékek, videokamerák, színes televíziók, tv-játékok, személyi számítógépek, házi szoláriumok kölcsönzése. — Hívható munkanapokon 9—5-ig. 654 10(» Videoton színes televízió' japán képcsővel eladó. Esti órákban: 351- 163. Televíziók, rádió-magnók, híradástechnikai berendezések, kazetták vétele, készpénzért eladása. VI., Izabella 69 532-852_________ Antenna.Kereles! Minőségi munka Rövid hatéridő 2 év garantá I, 867-414 KH-áthangolás 24 óra alatt, vagy külső adapterrel, bontás nélkül azonnal 417-190 Nércpézsmabunda és férfi krombi télikabát igényesnek eladó. Érdeklődés tizennégytől tizenkilenc óráig. — Négyötvenhárom-háromhatvanhárom. Irhabunda, férfi, 54-es, női közép termetre, különösen szépek, mérsékelt áron eladók. Kettőtizenhárom-hétszáznégy. k ESKÜVŐI RUHAKÖLCSÖN2 HO Bp XIV.ózsa György u. 2 |(Városligetnél) Nagyméretű, kifogástalan állapotú fekete szil bunda eladó. 294-587. Külföldi télikupátok, bundák, nagyméretű női ruhák, nadrágok, csizmák, tunikák, szoknyák, más dolgok olcsón eladók. Tel.: 213-935. Pápai-Páriz Ferenc: Dictionárium 1782. Nagyszeben eladó! — Ára: 3000 Ft. T.: 671- 961. Megjelent M. Kiss Sándor— —Vitányi Iván: A Magyar Diákok Szabadságfrontja az Antifasiszta Ifjúsági Emlékmű szervezőbizottság kiadásában. A tanulmány a magyar egyetemi és főiskolai hallgatók antifasiszta ellenállási mozgalmával foglalkozik. Megpróbálja összegyűjteni a diákellenállás adatait, áttekinteni jelentőségét és eredményeit. Kapható: Könyvértékesítő Vállalat könyvesboltjaiban Budapest. Népköztársaság mai a 16. Ún., Rádar U. 3., ’ Fővárosi Művelődési Pázban, valamint ' Mű‘,’elődéskutatót Tnferptben '■Ríjd^opst. T., ^orvin tzrg, T. emelet). * Bronzcsillár, műbőrgarnitúra, szekrény, — képek, képkeretek, — férfi ruhák, cipők eladók. Bontásból tetőszerkezetet vennék. Telefon: 864-372. Angol könyveket, irodalmat vesz gyűjtő. — 552-230. A régi könyv nemcsak szórakoztató, de egyre nagyobb érték is. A Tóth antikváriumban sok ilyet talál. Minden nálam vásárolt könyvet 80%-ért visszavásárolok. Majakovszkij u. 21 Kazinczy u.-i oldal. 427-020. forgács antikvárium. 1011. Corvin tér 12 Fő utcai Kapucinus templom mellett Vásárolok könyveket, könyvtárakat, metszeteket. Nyitva du., 588- 527 Könyvbarát régi könyveket, könyvtárakat, térképet vásárol Hagyatékból is. 376-592. JÁRMŰ 500-as Fiat alkatrészeket és karosszériabémeket veszek. T.: 429- 483/ Mercedes 190 Diesel 1 km-es, ezüst metál ötsebességes, átirhatóan eladó. Telefon 260-141. Garázs kiadó hosszabb időre Rózsadombon, Pusztaszeri út környékén. Nyolcszáz,kilencvenhárom-hétszáz.nyolc, harvnégy. délutáni órákban. 1200 VW bogár karosszéria felújítva — motor nélkül eladó. Bp. XV., Frankovics M. ut 49. II. 8. Autórugók javítása szereléssel, utánfutó és spirálrugók készítése. Vörös István. XIII. áv utca 84. Tel.: 290- 279. 370 42.3 Vsgf. 370 423 (7) hétfőtől péntekig 16 20 óráig GÉPJÁRMŰVEK ADÁSVÉTELÉNEK KÖZVETÍTÉSE BpV Realtanoda a 12. ezüstmetál, 12 szelepes, 5 sebességes új Honda Civic, vámkezelt, átírható, készpénzért eladó. 659-100, este 18 után. Mercedes 2an Diesel, fehér, 1976-os utolsó állólámpás, kifogástalan, megkímélt állapotban reális áron eladó Telefon: 846-201. Megkímélt 318-as BMW ás 2500 kcm-es BMW eladó. 1135 Budapest XII1., Mauthner S. u. 86, T.: 200-535. Vdrosfókabunda (karcsú termetre), hozzávaló kucsmával eladó Németh Katalin, 222- 251, napközben. Akkumulátorok üzembe helyezve, gumiabroncsok szereléssel, centirozással kaphatók. 520- 258. Már Mirafiori 1300-as, 7 éves, újszerű állapotban eladó. 485-521. XIV. és a XV. kt.. belső részén garázst bérelnénk. XIV. Erzsébet királyné út 109. 30 St Mercury csónakmotor komplett, használtan eladó. Érdeklődni: Budapest XIV., Erzsébet királyné út 109. Mercedes 190 Diesel, új, extrákkal átírható az eladó. »Komoly ajánlat 103428« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Autóháza javítása, — azonnal. Budapest VI., Rudas L. u. 79. 297-395. Öt évesig taxizáshoz gépkocsit keresek magas havi részletre. 639- 103. Ny tb óra között. Autohűtő javítása. Budapest VI., Jókas tér 8. Telefon: 532-714. ADÁSVÉTEL Különleges, egyedi, 50 éves kétalakos eozintál eladó. »Zsolnay N. 255« jeligére a kiadóba. Rázssűtési kazán, radiátor, csövek, csőidomok, tartozékok, szerszámok, műhelyberendezés eladó. 538-699. Zsolnay étkészlet, — dupla aranyozásu, ’ Virágmintás, fehér porcelánból. 12 személyes, 114. vagy 126 cb-ból, 1930 körül készült, eladó. Komoly vevők levelét várom. »Árajánlattal II. 519« jeligére a kiadóba. Héra 5-as gázégő eladó. Tel.: 551-090. Garanciális, 8 tégelyes fagylaltpult, beépített hűtővel, keverővel eladó. Telefon: 576-405, esti órákban. Veszek hagyatékot, használt vegyes ruhaneműt, ágytollat, vitraitárgyat, könyveket. 261-893. Hanglemezek, zongorahúrok, Andrees képiatlasz, helységnévtár, 1935., tv-állvány, — Orion szuperrádió, szobaasztalok, faredőnyök, VVV alkatrészek, műkő síremlék eladók: 159* 040. Csak délután. Mindennemű hagyatékot: asztali, fali- és zsebórát, porcelán-, bronzfigurákat, képeket veszek. Tel.: 864- ■f 29. Hívjon bizalommal! Magas áron vásárolok hagyatékot, bútort, ruhaneműt, tollat, képeket, dísztárgyakat, könyvet, strrdomot. Hívásra azonnal jövök. 631-169. (veresek a századforduóról való dísztárgyakat, kisplasztikát, plakettet, képet, nyomtatványt, képeslapot, albumot, fényképet stb. »Megőrzöm 102605« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Régi festményeket, hibásakat is, képkereteket, könyveket, regényeket, levelezőlapokat, régi fali- és asztali órákat, bronzfigurákat, fafaragványokat, fajansz- és porcelánfigurákat, tükröket, régi zsebórát, szalongarnitúrát, antik bútorokat, szőnyeget, csillárokat, hangszereket, lakásfelosztást, hagyatékot magas áron veszek Telefon: kettőszázhuszomnégy-négyszáznyolcvanhat, reggel 8 órától. Porcelán rejti babát (sérültet is), külön fejet is, századelejei bútorokat, hagyatékot veszek. 212-482. LAKÁS József Attila lakótelepi, 2 szobás, összkomfortos, loggiás, magasföldszinti, telefonos, 2 parkra néző, 52 nm-es tanácsi lakásomat elcserélném azonos komfortfokozatú, telefonos, lehetőleg loggiás, 40 nm körüli. Hz szobás, szép környezetű, tanácsi lakásra. Telefon 485-959. Elcserélem Budapest belvárosi, 2 szoba. 60 nm. összkomfortos, tanácsi lakásomat keszthelyi, 2 vagy 3 szobás tanácsira, komfortosra is. Ráfizetést nem kérek. Ajánlatokat »Városközpont — 102569* jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe Dunaújvárosi, egy szobaétkezős, 34 nm-es, VII. em.-i, tanácsi lakásom budapestire cserélném. • Megegyezünk B. 1017* jeligére a Magyar Média, Balzac u. 12. címre. Kettő másfél szobás tanácsira cserélném 100 nm-es tanácsi lakásomat. •Budakra N. 325« jeligére a kiadóba. Elcserélném belvárosi, 43 nm. tanácsi, modern, szoba, hallos, telefonos, liftes lakásomat garzon öröklakásra, szintén telefonosra. T.: 178-051.