Magyar Nemzet, 1985. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-23 / 45. szám

T)\Vt Ma$ar\«pi Sátor­ponyvák alatt Márványbánya lerobbantott meredek fala, és a tető helyett kifeszített sátorponyvák szol­gáltak az Április—19 Mozga­lom (M—19) első kongresszu­sának színhelyéül Kolumbia délnyugati körzetében. A hír­­ügynökségi jelentések szerint a Gálitól mintegy hatvan, ki­lométerre levő Dante-bányá­­hoz február 14-én, a tanácsko­zás nyitónapján majd ezren érkeztek, annak ellenére, hogy a környéket tizenháromezer katona alkotta kordonnal vet­ték körül. Az egyenruhások körvonalán kívül pedig továb­bi tízezer rokonszenvező vára­kozott. Az M—19 gerillaszer­vezet hívei szabályosan meg­szálltak néhány környékbeli települést, volt, ahol templo­mokat foglaltak el képletesen, éhségsztrájkot, tartottak, tilta­kozásként a hatóságok akciója ellen. Komolyabb incidensről azonban nem érkezett jelentés. Itoftotaso A kolumbiai kormány ere­detileg betiltotta a kongresz­­szus helyszínét, de nem ma­gát a tanácskozást. Jaime Castro miniszter előzetesen bejelentette, hogy készek biz­tosítani valamennyi alkotmá­nyos garanciát, az ülést azon­ban tilos ,­a konfliktus öve­zetben­’ tartani, s a jelenlevők fegyver és egyenruha nélkül érkezzenek. A belügyminisz­ter kényes körzetnek a bányá­tól néhány kilométerre levő Kos Robles környékét tartotta, ahol a kormánnyal egy hó­napja kötött megállapodás ér­telmében több mint háromszáz fegyveres gerilla bázisa talál­ható. Mintha csak Gabriel Garcia Marquez novelláinak mági­kus realizmusa elevenednék meg. Márpedig a gerillaszerve­zet legális kongresszusa — még ha fegyver és egyenruha nélkül is — a mai kolumbiai valóságnak nem csupán része, hanem a kormány által tulaj­donképpen üdvözölt fejlemé­nye. Első lépésnek tekinthető azon az úton, amely­ Bélisário Betancur elnök reményének megfelelően a rendszer ellen több évtizeden át fegyverrel küzdő forradalmárokat elve­zeti az alkotmányos­­ harchoz. A trópusi latin ország leg­utóbbi félévszázados történel­mében új fejezetet próbál nyitni az intellektuális beállí­­a­tottságú, jezsuita n­evet­te les­ű elnök, aki két és fél éve ke­rült a legmagasabb állami tisztségbe. Magát keresztény­­demokratának vallja, holott a hagyományos konzervatív Párt képviseletében választot­ták meg. Csak első benyomás­ra játék a szavakkal, hogy Betancur valójában liberális. Kolumbia e századi történel­mét a kétpárti liberális, illet­ve konzervatív vetélkedés ha­tározta meg, amely véres tra­gédiába torkollott. A hírhedt „bogotazoval” 1948-ban elsza­badult a pokol. Ma sem tud­ható a két párt zászlaja alatt összecsapódó indulatok halá­los áldozatainak a száma a két- és háromszázezer között pontosan hol is húzódott. Föld­­birtokosok felfegyverzett ban­dái falvakat irtottak ki. J­affieo­­­v Júlia A „violencia”: az erőszak olyan mély gyökereket eresz­tett, hogy terhétől a társada­lom azóta sem tud szabadul­ni. Kezdetben a kolumbiai Ró­meó és Júlia történetei ismét­lődtek, liberális és konzerva­tív családok évekig nem áll­tak szóba egymással. Az intéz­ményes terror és különösen a vidéki kiskirályok különítmé­nyei később életre hívták a ge­rillaszer­vezeteket. Ezt követ­ték a jobboldal megtorlása­ként az antikommunista kom­mandók felállítása, majd ko­runk legújabb maffiájának létrejötte, a kábítószer-keres­kedelmet védelmező fegyvere­sek. Betancur elnök, a Franco­­diktatúra végnapjaikor nagy­követ volt Madridban. Több nyilatkozatában utalt arra, hogy milyen mély nyomokat hagyott benne a demokrácia kibontakozásának spanyolor­szági emléke. Talán ez adta a számára a bátorítást, hogy sza­kítson elődeinek a sablonjai­val, a gerillaellenes katonai akciók helyett tárgyalásokkal próbálja megszüntetni a fegy­veres ellenzék tevékenységét. Betancurnak ez az alapállás­pontja érvényesül a közép­­amerikai válság megítélésében is. Véleménye szerint sem Sal­vadorban, sem Nicaraguában nem hozhatnak végleges meg­oldást a fegyverek. Kolumbia így vált Mexikó mellett a C­on­ta­d­ora - cs­op­ort erő­f­esz­í­t­é­­seinek a fő kezdeményezőjé­vé. Egy ideig a világsajtó írt arról is, hogy sajátos együtt­működés jött létre Fidel Cast­ro és Betancur között: a ku­bai vezető segített közvetíteni a kolumbiai gerillák és a kor­mány tárgyalásaihoz, Bogotá viszont a Salvador­ szemben­állók párbeszédét igyekezett előmozdítani. Békéltetés Másfél évig tartó huzavona, többször félbeszakított tárgya­lási folyamat vezetett el vé­gül múlt nyáron Betancur kor­mánya , és négy gerillaszerve­­zet tűzszüneti, illetve részle­ges fegyverletételi megállapo­dásához. Elsőként a kommu­nista párthoz közelálló és egy­úttal az ország legnagyobb ge­rillaszervezetének számító FARC fogadta el a békejobbot tavaly májusban. Megfigyelők úgy válik, hogy azóta is ez az erő tanúsítja a legnagyobb higgadtságot. A gerillaproblé­ma ilyen megoldását ugyanis a konzervatív jobboldal he­vesen bírálja, s gyakoriak a provokatív célzatú támadások a fegyveres szervezetek ismert vezetői ellen. Az M­ 19, amely ugyan több mint egy évtizedes múltra te­kint vissza, de mégis a legfia­talabb szervezetnek számít, az elmúlt években gyakorta lát­ványos túszszedő akciókkal hívta fel magára a figyelmet. Ideológiáját a megfigyelők za­varosnak tartják, különféle baloldali és ultraradikális kis­polgári nézetek elegyednek benne. Tulajdonképpen nem meglepő, hogy a tavaly augusztusi tűzszüneti megálla­podás óta a legtöbb gondot ez a szervezet okozta. Az akkori egyezményben a gerillák kikö­tötték, hogy biztonsági meg­fontolásból és társadalmi-gaz­dasági követeléseik kielégíté­séig megtarthatják fegyverei­ket, sőt, katonai formációju­kat is. Az M—19 ezt követően Corinto vidéki körzeteiben­­ megpróbálta kiépíteni a biro­dalmát, valamiféle önkor­mányzati egyveleget. Tavaly novemberben a hadsereg je­lentősebb er­őket mozgósított a gerillaszerv­ezetnek a Yaru­­males hegyen levő tábora el­len. Betancur elnök figyelmez­tette az M-19 vezetőségét, hogy semmiképpen sem járul hozzá „független köztársaság” létesítéséhez, miként a hegy­vidék birtoklása jelezte. Több mint húsz napig folytak har­cok ezt követően a hadsereg és a gerillaháború hagyományos taktikáját alkalmazó balolda­li fegyverek között, míg végül egy különleges békéltető bi­zottság elérte, hogy az M—19 emberei elhagyják a körzetet. 3 Másfél év Ezek az előzmények indo­kolják, hogy a kormányzat vé­gül miért járult hozzá az M—19 kongresszusának meg­tartásához. A probléma végle­ges megoldása nyilvánvalóan csak akkor képzelhető el, ha a gerilla szervezetek politikai pártokká alakulnak, és részt vesznek az alkotmányos élet­ben. Az elnök szélesebb nem­zeti párbeszéd tervezetét kör­vonalazza, amelyen döntené­nek az ország politikai rend­szerének a korszerűsítéséről, a megcsontosodott kétpárti ve­télkedésen túlmutató parla­menti játékszabályok kialakí­tásáról. A reformok keretében jövőre tervezik a polgármes­terek közvetlen választásának a bevezetését. A FARC, az M—19, az EPI, és az ADD már kinyilvánította szándékát, hogy baloldali frontban közös jelölteket indítana A jelenle­gi törvényhozás azonban még hozzá sem kezdett annak a megvitatásához, hogy a még napjainkban is gerillaszerve­zet formájában m,­l,ool" poli­tikai erők elnye­rhett­ék-e az­­ alkotmányos jogokat. Belisario Betancur a jelek szerint a reform­ok keresztül­viteléért legalább akk­ora har­cot vív saját kongresszusával, mint az „alkotmányon kívüli" csoportokkal. A megfigyelők nem várnak gyors megoldást a kényes kérdésekben, s már­is azt latolgatják, mi lesz a nemzeti kiegyezés sorsa a ké­sőbbiekben, hiszen a kolum­biai alkotmány kizárja az el­nök azonnali újraválasztását. Betancurnak pedig már csak másfél éve van hátra művének a betetőzésére. Ortutay L. Gyula Dél-af­rikai kivonulók POLITIKAI HŐHULLÁM­MAI, köszöntött be a strand­szezon Dél-Afrikában. Az or­szág egyik legrégebbi telepü­lésének, Fokvárosnak a ható­ságai engedélyezték, hogy a jövőben a fehérek és a fe­keték egymás mellett hever­hessenek a parti homokban — megnyitották a korábban gon­dosan elkülönített fürdőhelye­ket. Most legalább esély van arra — kommentálta a ten­gerparti „forradalmat” a The Christian Science Monitor amerikai hetilap —, hogy ki­derüljön, milyen is az apart­heid máris megbélyegzett új taktikája — lemeztelenítve. Vagy legalábbis fürdőruhában, mert azért van még takar­gatni való. Egyelőre az is két­séges, hogy a kánikulai nagy „szabadság"’ kitart-e a szezon végéig, hiszen a fehér für­­dőzők egy része máris pa­naszkodik a túlzsúfoltságra, a közszemérmet, sértő magatar­tást ró fel a feketéknek , akiket a parti tisztségviselők nyomatékosan figyelmeztet­nek: a legapróbb vétség, il­letlenség rendőri és bírósági következményekkel járhat. Apró kozmetikázások, előre­lépésként vagy reformként , reklámozott, ám a fentihez hasonlóan ellentmondó intéz­kedések kísérik a pretoriai rendszernek azt a körülbelül egy éve elkezdett törekvését, hogy kitörjön a külső és bel­ső elzártságból. Az a felis­merés indította el a folyama­tot —­ megkésve —, hogy a nemzetközi egymásba fonódás jelenlegi szintjén többé egyet­len ország sem bízhat csu­pán a..saját erejében. Dél- Afrika vezetőinek nemcsak el­méletben, hanem a gyakor­latban is rá kellett erre éb­redniük, mivel a hetvenes évek gazdasági lendületét több éve tartó, s az általá­nos válságot előrejelző visz­­szaesés váltotta fel, amely rá­irányította a figyelmet a ne­mesfémek, elsősorban az arany bányászatától és világpiaci árától függő termelési szerke­zet sebezhetőségére. Amint lanyhult a jövedelmezőség, a külföldi beruházók is meggon­dolják, hogy­ érdemes-e vállal­ni a nem csupán gazdasági, hanem politikai kockázatot is — hiszen pretoriai érdekelt­ségeivel elvetlen üzletember sem büszkélkedik a nyilvános­ság előtt. GAZDASÁGI FRONTON in­dult meg éppen az elmúlt idő­szakban az apartheid ellen a nemzetközi támadás, időben egybeesve és összefüggésben azzal, hogy az amerikai el­nökválasztásokon vereséget szenvedett „szivárvány koalí­ció”, a liberálisok és, a feke­ték szövetsége lehetőséget ke­resett, — bizonyítandó ”lélké­­pességét. Ebből a körből ke­rülnek ki azok, akik hónapok óta szinte mindennap ott tün­tetnek Washingtonban a kong­resszus épülete előtt, a faj­üldöző rendszer ellen határo­zott fellépést követelve. Egy­­egy alkalommal százan, vagy alig valamivel többen gyűl­nek össze, a tiltakozásuk vi­szont rendszeres, és soraikban neves közéleti személyiségek, politikusok, művészek is me­netelnek. A rendőrség időről időre többeket őrizetbe vesz közülük — a mozgalomnak éppen ez a célja —, majd néhány órával később a ha­tóságok szabadon bocsátják őket anélkül, hogy eljárást in­dítanának. Az eseményeknek így nyomuk marad a sajtó­ban, a televízióban, elraktá­rozódik, felhalmozódik az ameriaki nézők, újságolvasók tudatában. Az apartheid fogal­ma, visszásságai, az ellene folytatott harc reflektorfénybe került. A polgárjogi küzdelmek­­em­lékeit idéző felvonulók gya­korlati teendőket is javasol­nak. Az üzletemberekhez szól az a felhívásuk, amely mind nagyobb vitát kavart és mesz­­szeható következményekkel járhat mind az Egyesült Ál­lamokban, mind Dél-Afriká­­ban, távozzon a tőke a Jó­­reménység­ fokától. itt az al­kalom, hogy erkölcsileg is térdre kényszerüljön a gaz­daságilag megrendült fajüldö­ző rendszer. Csakhogy azok a vállalkozók, akik változat­lanul megtalálják a számítá­sukat Pretoriában, azzal pró­bálják hatástalanítani a fel­szólítást: az ilyen egyeztetett akció éppen a fekete közös­ségek megélhetését súlyosbíta­ná, azokét, akik a külföldi ér­dekeltségű üzemekben, gyá­rakban társaikhoz képest ki­váltságos helyzetben vannak. Mindenesetre a Citybank, a világ egyik legnagyobb pénz­ügyi csoportosulása, úgy ha­tározott, hogy korlátozza a Dél-Afrikának szánt kölcsö­­neit. Hasonló jellegű büntető intézkedéseket fontolgat­ az amerikai kongresszus is, s amennyiben a közvélemény növekvő nyomása valóban ér­vényre jut a döntésben, ak­kor valószínűleg további rossz napok várnak a pretoriai gaz­daságra. A TŐKE MARADÁSA vagy kivonulása körül támadt vi­ta megosztotta a dél-afrikai ellenzéki csoportokat is. Des­­mond Tutu, Johannesburg anglikán püspöke­k szavai­nak, nyilatkozatainak a tavaly kapott béke Nobel-díj ad nyo­matékot — a szankciók híve. A határidőt is kitűzte: tizen­­nyolc-huszonnégy hónap alatt kellene felszámolni a fajüldö­ző rendszernek a legsérelme­sebb megkülönböztetéseket. A korábban a mérsékeltek tá­borába sorolt vallási — és mindinkább politikai­­ veze­tőnek új keletű elszántságán és határozottságán lemérhető, hogy a fekete közösségek mint válnak egyre türelmetlenebbé. Válaszképpen a kormány bizonytalan intézkedései, meg­valósulatlan ígéretei arra en­gednek következtetni, hogy a fehér állampolgárok körében is mind eltérőbbek a jövő­ről alkotott nézetek. Akik tá­volabbra tekintenek, azoknak számolniuk kell vele, hogy az eddigi gazdasági szerkezetre épülő társadalmi berendezke­dés hosszabb távon nem véd­hető. Csillapodóban van a vi­lág aranyszomja, a tartósan iz­mosodó dollárba ment át a bizalom és a kibányászható készletek egyébként is vége­sek. Az átrendeződéshez azon­ban a többi között új, szak­képzett munkaerő is szüksé­ges lenne és a létszámban zsugorodó, fehér lakosság nem képes betölteni az összes he­lyet. Alkudozni kell — rá­adásul többé már nem az erő helyzetéből —, a mind tekin­télyesebb fekete szakszerveze­tekkel és a befolyásos, nem­zetközileg is elismert vezetőik­kel. Pieter Bolha elnök és a köréje csoportosulok, úgy tű­nik, felismerték a változások kényszerét, arra azonban kép­telenek, hogy a sürgetéseknek ,eleget, tegyetek. Ebből vak azok a tétova lépések, amelyek csak tovább mélyí­tik a bizalmatlanságot és éle­zik a feszültséget. Dr. Gerrit Viljoen együttműködési, fej­lesztési és oktatási miniszter például a napokban bejelen­tette, hogy a kormány felül­vizsgálja a­ további kényszer­telepítéseket — ez volt az, amit nemcsak a helyi ellen­zék szabott a további egyez­kedés feltételéül, hanem Rea­­gan amerikai elnök is nyil­vánosan kifogásolt —, ugyan­akkor az erőszakos átköltöz­tetések, a feketék és a fehé­rek fizikai elkülönítése válto­zatlan lendülettel folytatódik tovább. Az ezzel szemben ki­alakult tiltakozásnak a napok­ban újabb halálos áldozatai voltak. Az összetűzések las­sanként mindennapossá vál­nak, ébren tartva a feszült­séget és az elégedetlenséget. NELSON MANDELA, az Afrikai Nemzeti Kongresszus több mint húsz esztendeje bör­tönben lévő vezetője valószí­nűleg az eseményeket mérle­­gyelni akar. Márpedig a fel­­kiált, ám feltételekhez kö­tött amnesztiát. Nyilvánosan le kellett volna mondania az erőszakról és vállalnia a ki­jelölt kényszerlakhelyre költö­zést. Csakhogy a pillanatnyi helyzetben — sugallja Mandel­­la válasza — Pretoria nem áll­hat elő követelésekkel, ha tár­gyalni akar. Már­pedig a fej­lemények azt mutatják, hogy az egyezkedés elől ne­héz lesz kitérni. Persze az se­m mindegy, hogy a fehé­rek kit vagy kiket választa­nak partnerül — a helyez­kedés a másik oldalon is el­kezdődött. A türelmi határ­idő azonban, amelynek a le­teltével Desmor­d Tutu a fék­telen erőszak eljövetelét jó­solja — meglehetősen rövid. Igaz, erről legkevésbé a püs­pök tehet, sokkal inkább az a szűk látókörű politika, amely kapkodva próbálja be­hozni az elvesztegetett évtize­deket. Lambert Gábor A DÉL-AFRIKAI KÜLtGYMINISZTER PÁRIZSBAN — Bon.jour Monsieur Dumas ... (Plantu rajza a Le Monde-ból) Érdekességek a nagyvilágból Megnagyobbítják Odessza kikötőjét. Az átalakítási mun­kálatok megkezdődtek. A Fe­kete-tenger partján a jövőben évente egymillió tonnával több szenet és ércet lesznek képesek fogadni. Arra is al­kalmas lesz, hogy százezer bruttó regisztertonnás hajók kiköthessenek. (Trud) A spanyolországi Bilbaóban egy biztosítótársaság új szol­gáltatást vezetett be. Megálla­podást lehet kötni a házassá­gok megromlása ellen. Ha mégis válás lesz a vége, mindkét fél vigaszpénzt kap. (A. B. C.) Tizenöt ország részvételével könyvkiállítás nyílt meg a párizsi Grand Palais-ban. A bemutatott művek főleg szó­tárak, tankönyvek és szak­munkák voltak. (Le Figaro) Indonézia Szurakarta váro­sában tűz pusztította el a szultánok történelmi palotá­ját. A műemlék azért égett porig, mert a tűzoltóság öt órás késéssel fogott hozzá az oltáshoz. (The International Herald Tribüne) Nemzetközi házinyúlver­­senyt rendeztek Spanyolor­szágban. A tapsifülesek vetél­kedőjén 74 résztvevő verseny­zett, a spanyolon kívül fran­cia, portugál, olasz és marok­kói nyuszik. Az észak-spa­nyolországi La Riója volt a színhely. Utána egyik-másik résztvevőt a vesztes tulajdo­nosok vacsorára fogyasztották el. (Le Quotidien de Paris) Minden eddiginél nagyobb tankhajó — 423 000 tonnás — haladt át a Szuezi-csatornán. A kereken 200 kilométer tá­volságot észak—déli irányban 18 óra alatt tette meg. (Al Ahra­m) Az elmúlt évben Norvégiá­ban közlekedési baleset miatt 410-en haltak meg, 11 ezren megsebesültek. A rendőrség 1984-ben 8200 szerencsétlen­séget jegyzett fel. (Algemeen Dagblad) Algéria lakóinak a száma 20,8 millió. Közülük százez­ren még mindig nomád élet­módot folytatnak. (El Mudzsa­­hid) Egy csehszlovák ifjúsági origád a XII. Világifjúsági találkozóra egy különösen dí­szes fesztivál-autóbuszt ké­szít. A lucenec-i gyárban a fiatalság szabad idejében dol­gozik a járművön. (Rudé Pra­­vott Délkelet-Nicaragua szántó­földjeinek újabb 200 hektár területén afrikai olajpálmát telepítenek. A terméséből ét­olajat préselnek a lakosság igényének a kielégítésére, részben exportra. (Profil) Hat elefántbébit ajándéko­zott Kuba a moszkvai állat­­kertnek. Csakhogy a 30 fokos hidegben utazni a trópusi or­szágból nem könnyű­.­dolog. Mindegyik kiselefántot jól be­csomagolták gyapjútakarókba. A hosszú tengeri utat Lenin­­grádig és a vasutat onnan Moszkváig kitűnően elviselték. Egészségesen érkeztek meg. Csak az ápolójuk fázott meg. (Neues Deutschland). A svédországi Västernikben január az ikerszületések hó­napja volt: 24-ike és 29-ike között négy ikerpárral gyara­podott a város. Az újszülöttek mind lányok. A nyolc kislány feltehetően az iskolában ugyanabba az osztályba jár majd. (Svenska Tidningen) Donald Niblett, manchesteri férfi nyolcévi házasság után el akart válni feleségétől, aki azonban ezt elutasította. A dühös férj erre házuknak egy részét buldózerrel lebontatta. A konyha és a garázs már ro­mokban hevert. A bíróság 500 font pénzbírságot rótt ki a bosszúállóra, de a megfizetést két évi próbaidőre felfüggesz­tette. (The Daily Mirror) Egy brit házaspár és három gyermekük az Atlanti-óceá­non vitorlásukon hajótörést szenvedett. Mentőcsónakba kényszerültek, de teljesen irányt tévesztettek. Tizenkét napig hányódtak, amíg egy norvég hajó rájuk nem talált. (The Guardian) Davosban lovas szánsétára ment öt vendég. A lovak, amelyek megunták a porosz­­kálást, megbokrosodtak, s a szánt az utasaikkal együtt a jeges folyóba rántották. A té­li fürdőn túl nagyobb baj nem történt. (Der Weltwoehe) Az ötven és a nyolcvan év közötti amerikai férfiak to­vább élnek, ha feleségük pél­dául 24 éves vagy annál fia­talabb. Ebben az esetben ti­zenhárom százalékkal meg­hosszabbodhat az életük. Ez­zel szemben azok a férfiak, akiknek idős, a társuk, mint­egy húsz százalékkal hama­rabb halnak meg az átlagos­nál. Ezt állapították meg a kansasi egyetemen. (Balti­­more Sun) (herc­eg) Szombat, 1985. február 23.

Next