Magyar Nemzet, 1986. október (49. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-18 / 246. szám
14 Magyar Nemzet A Magyar Nemzet vitafóruma Milyen legyen a mese? A CÍMBEN felvetett nagyon fontos pedagógiai kérdésre válaszolt Köves Rózsa szeptember 18.-i számukban. A „tündérmese” rehabilitálását sürgeti... a tündérmesékben előforduló szellemek, boszorkányok, sárkányok, különböző rémségek" nem keltenek félelmet a gyermekben, „nem rontják lelki-fizikai közérzetét”. Sőt — írja — az ilyen mese „alakot ad vágyaiknak és bizonytalan, lebegő, de létező érzelmeiknek. A mese megkönnyíti gonosz indulataiknak elviselését...”. Az idézet első fele elvetése mindannak, amit a mélylélektanból kiinduló modern pedagógia következetesen hirdet: ne meséljünk félelmet keltő meséket a gyermekeknek. Az idézet második fele viszont a mélylélektan nagyon is vitatott tanítására utal: az ambivalencia kérdésére, ami azt jelenti, hogy a gyermek érzelmei ellentmondásosak, vagyis nemcsak szereti, de gyűlöli is szüleit, nemcsak jó, de gonosz indulatok is ébrednek benne. Apjával-anyjával szemben is! Egy napilap hasábjain nem lehet a tudományos részletek sűrűjébe nyúlni, ezért csak egy kérdést kockáztatok meg: Ha a mélylélektani gyakorlat — gyermekek lélekelemzése — azt igazolja, hogy a mese neurotizáló hatású lehet, akkor helyes-e azt hirdetni, hogy a „normális gyermek nem téveszti össze a mesét a valósággal... A tündérmesék nagy pszichológiai-esztétikai hasznát az esetleges ijesztő elemek okozta izgalom nem semmisíti meg...” MIÉRT NE tévesztené össze a gyermek a mesét a valósággal? Miért hinné, hogy amit a mama, a felnőtt mond, az nem valóság? A címben felvetett kérdés helyett fontosabb tehát így kérdeznünk: „Hogyan meséljünk?” Erre az írásban így válaszolnak: „... nem szabad a gyermeknek magyarázgatni” a mesét, mert ezzel megtörjük a varázst, a mese varázsát. Még ha így volna is, akkor sem volna helyes, ha olykor-olykor nem tennénk fel a gyermeknek a kérdést: „Hát repül a szőnyeg?” ..Beszél a frutva?” stb.Kgtb. Miért hagyjuk magára a gyermeket ezek-ben a dolgokban ? Mégiscsak tisz- t táznunk kell a gyermek íriszére, hogy mi a valóság, és mi a mese! Így tölti be a mese (elsődleges!) pedagógiai funkcióját. Egyfelől működésbe hozza, fejleszti a hallgató fantáziáját, másfelől alkalmat ad arra, hogy megtanuljon tájékozódni a mese, az álom, a vágyálom, éber álom, a fantázia játékai és a valóság jelenségei között... Munkatársuk állásfoglalását az határozza meg, hogy elfogadja egyes (neo) freudisták képtelen hipotézisét, azt tudni- illik, hogy a mese a gyermek tudatalattijához szól, s segíti a gyermeket tudatalatti „gonosz” indulatainak (féltékenységének a kisebb, illetőleg a nagyobb testvérrel szemben; Oidipusz-komplexusának stb., stb.) feloldásában, „szublimálásában”. Hogy mi és hogyan szól a „tudatalattihoz”, azt nem tudjuk. Azt viszont nagyon jól tudjuk, hogy ami a tudathoz szól, az lehet hasznos és káros is, derűt is, szorongást, félelmet is kelthet a gyermekben. A mesének, mint irodalmi műfajnak, megvannak a műfaji rekvizitumai, amelyek nélkül a mese nem mese. A „különböző rémségek" nem tartoznak e rekvizitumok közé! Miért ne mesélhetnénk a „mérföldet lépő csizmáról", a „terülj-terülj asztalkáról” stb. A csoda ugyanis lényeges eleme a mesének. Ez mozgatja meg a gyermek fantáziáját, ez adja a mese varázslatos hatását. Ehhez is hozzá kell azonban fűznünk valamit. A GYEREK nem igényli (spontán!) a csodát, a varázslatot. Mi nyújtjuk neki, éppen a mesével, s ez lenyűgözi, amint minket, felnőtteket is lenyűgöz, még a bűvész mutatványa is, noha jól tudjuk, hogy mi van mögötte. A mesébe a csoda, a varázslat akkor keveredett bele, amikor még felnőttek mondták felnőtteknek, mintegy vágyálmaikat, ábrándjaikat mesélték egymásnak. (A szegény ember túljár a gonosz gazdag eszén stb.) Valójában nem azért mesélünk, mert a gyerek „igényli” a mesét — alig van fogalma a valóságról, még kevésbé a mese világáról —, hanem azért, mert mi tudjuk, hogy a mesével a gyermek érzelmi-értelmi fejlődését segítjük; tudniillik ha megfelelően, helyesen mesélünk ... Végül akettős tudat (Mérei— Binét) szépen hangzó elmélete. Egyik tudatunkkal a valóságot, másikkal a mesét fogjuk fel... A 16—17. században még volt értelme a „duplex veritas" feltételezésének ... Ma minden műalkotás értékét katartikus hatásával mérhetjük le. Ülünk a nézőtéren és a játék — tudjuk, hogy játék! — katartikus hatása érvényesül. Tudjuk, hogy játék, és mégis ... ! Hallgatjuk a mesét, olvassuk a regényt, tudjuk, hogy „mese”, tudjuk, hogy „regény”, és mégis... Erre készíti elő a gyermeket a helyesen — a mese világát és a való világot egyesítő és elválasztó — előadott mese... Az emberi tudat képes befogadni a valóságosat is, az irracionálisat is. Ha nem segítjük a gyereket a valóság és a mese felfogásában, szétválasztásában, hamis tudatot alakítunk ki benne. N. K. ny. főorvos ÖRÜLÖK, hogy már két ízben is szóba került lapjukban a mese kérdése. Az egyik, amikor Bruno Bettelheim A mese bűvölete és a bontakozó emberi lélek című könyvét méltatták. A másik: a Szülök Fórumának szeptember 18-i számában: Milyen legyen a mese? című írás. (Mindkettő szerzője Köves Rózsa.) Valóban, milyen is legyen a mese, amivel gyermekeinket, unokáinkat „tápláljuk". Munkahelyemen nem ritkán találkozunk a szülök ilyen kérdéseivel. Régen a tündérmese járta, a gyermeket elárasztották a szép Andersen, olykor kegyetlen Grimm és a különböző fantasztikus — néha „borzalmas” elemet is hordozó — népmesék. — Azután egyszer csak megjelentek a józan tárgyilagosságot és valósághűséget képviselő pedagógusok: ne meséljünk a gyermekeknek „borzalmakat", kíméljük meg őket mindattól, ami szenvedésre, halálra, elmúlásra emlékeztet. A „boszorkány”, „farkas", „hétfejű sárkány” mesebeli figurái okozzák, szerintük, a gyermeki félelmek jó részét, sőt még a valóságtudatot is rontják, mert ilyen figurák nincsenek. (Szerintük legyen a mese derűs, hangoljon jókedvre, idézze inkább a tarka madarakat és napsugaras reggeleket.) Tapasztalatunk szerint sok olyan gyermek is, akiket óvtak a félelmetkeltő hatásoktól, a, félelmes és_irracionális meseelemek ’,fertőzésétől’’, szorongásos panaszokkal, neurotikus jellegű félelemekkel került rendelőnkbe. A három és fél éves Zoli, édesanyja állítása szerint, attól kezdett el dadogni, mert éjszaka az utcai fák árnyéka mozgott a falon, és megijedt. A jót akaró szülőknek is tudomásul kellett venniük, hogy a félelmek, minden „sterilitás” ellenére is „belekerültek" gyermekük lelkébe, mert ezek a személyiségfejlődés velejárói. Amikor kórossá fokozódnak, ennek környezeti oka van; a gyermek emberi kapcsolatáé — elsősorban a szülőkre vonatkozik ez — nem nyújtanak annyi biztonságot a számára, hogy egészségesen kibírja saját félelmeit. Sőt, néha a „racionalitás” és „sterilitás” képviselői maguk is szorongók, és szorongásukat, metakamirmnikatív síkon, átviszik gyermekükre. A gyermek szeretetteljes, határozott vezetése, emberszámba vétele, az őszinte, derűs családi légkör biztosítja leginkább az egészséges, „bátor” emberré fejlődést. Ebben a légkörben a művészi kifejezés szintjén álló mesevilág nem megbetegít, hanem gazdagít, kiteljesít. Olyan környezetben, ahol feszültség, őszinteséghiány, titkolódzás van, ahol az esti mesét kínálja fel az anya önmaga helyett, talán gyermekét éppen ezzel akarja „lerázni”, mert saját gondjai miatt nem tud érdeklődéssel felé fordulni, ott a legjobb indulatú „műmese” ellenére is sérülés keletkezik a gyermek érzelmi életében. A MESE, a népmese — az emberiség ősi kifejezésmódja, emberi vágyak és félelmek kifejezője — kultúrkincs, melytől nem szabad megfosztanunk gyermekeinket (A mesebeli kegyetlenségelemek mind a valóságból születtek, mert a mese is a valóság szülötte.) Messzemenően egy tértek Bruno Bettelheimmel abban, hogy a mese segíti a gyermeket indulatai és félelmei feldolgozásában, ugyanis a szavakba foglalás segíti a rejtett félelmek felszínre hozását, mintegy „kívülre kerülnek”, önálló alakot öltenek, így könnyebb megbirkózni velük és elhelyezni őket A gyermeket erősítheti is az a tudat, hogy nemcsak ő fél, a mesehősnek, az „embernek”, szembe kell néznie nehézségekkel, és az ember győzhet A mesékben az ember ősi igazságvágya kielégül, és ez optimizmust sugall. A terápiás foglalkozásokon kis pácienseim néha „mesét” diktálnak nekem, fantasztikus, olykor nagyon kegyetlen történeteket A mesét diktálás közben találják ki, ismert elemek felhasználásával. Van, hogy óráról órára diktálják a folytatást olyan szenvedéllyel, mintha önmagukból akarnának valami „félelmet” „átadni" a papírnak. Ezeknek a meséknek pszichoterápiás munkámban nagy hasznát veszem, mert általuk jobban megértem a gyermeket, és segíteni tudom abban, hogy ő is megérthesse önmagát. EGYETÉRTEK munkatársukkal abban is, hogy a klasszikus, ősi népmesék mellett szükségesek azok a mesék is, melyeket kortársaink írnak és a külső világ szélesebb megismerését szolgálják. Természetesen a művészet szintjén. Itt térek rá a szelekció problémájára. Ez jórészt a könyvkiadás feladata, de a szülőnek is szelektálnia kell. Azt javaslom, hogy mielőtt egy mesét elolvas gyermekének, ő maga olvassa el. A mese megválasztása ugyanis függ a gyermek életkorától, a beszédes felfogóképesség fejlettségétől. A kicsi gyermek Én-je még védtelenebb, a nagyobbnál már a „kibírt" izgalom erősíti az Én-t, s így a „borzongás” örömmel társul. Fontos szempont, hogy a mesélés ne csak az esti mesére vonatkozzék. A „borzongást” keltő mesét ne utasítsuk el, de ne este ismertessük meg a gyermekkel. Az esti mese inkább ismert legyen, a gyerekek gyakran a kedvenc meséjüket kérik, már ismerik a megoldást, már nem az izgalmat keresik, hanem az ismétlés által az ismerősben rejlő biztonságot A mesélő anya hangszíne, nyugalma álomba ringató legyen, mert az esti mese lényege, hogy azt az anya, a szülő mondja, jelenlétének biztonsága ígéri a biztonságos éjszakát Megfigyeltem, hogy unokáim kedvenc meséjük hallgatása közben mosolyogva, szinte ugyanannál a helynél, már el is alszanak. Az anyjuk azért csak mondja tovább, hangjának lágysága a szendergés kezdetének „zenéjét" biztosítja. Köszönöm, hogy ezt a témát napirendre tűzték, és egyúttal nem-pszichológus ismerőseim kérését is tolmácsolnám: „Nagy szükségünk volna arra, hogy a Bettelheim-könyvhöz hozzájussunk. Már mind elfogyott! Segíteni kellene abban, hogy újra kiadják!” Dr. Klaniczay Sára piszhológus Hosszú rövid — — rövid, hosszú Már régóta bosszant egyfajta újságírói-közírói finomkodás — vagy nem is tudom, minek nevezzem. Mert ugyan minek nevezzem azt, hogy görög vagy latin eredetű szavak magánhangzóiról szinte minden esetben azt képzelik, hogy azok hosszúak. Persze meg nem foghatom, miért hiszik ezt, kitől tanulták, kit majmolnak, de így van. Még — s engedelmet az ad hominem argumentálásért — a Magyar Nemzetben is sűrűn előfordul ilyesmi, például tömény módon a IX. 16.i szám vatikáni interjújában, ahol legalább ötször, ha nem többször előfordult ez a szó: „szimpózium". Namármost, akár a görögös „szümpozion”, akár a latinos „szimpózium” változatot választom, az az „o" — mivelhogy a görögben omikron, soha nem hangzik hosszan (erre való az ómega) Tehát: „szümpozion" vagy „szimpózium”. Már észre sem veszi senki, hogy a rádió meg a tévé hirdetéseiben ezt hallja: „amfóra” (ami persze: „amfora”) vagy „dómusz” (ami persze: „domusz”). Még bosszantóbb, ha literátus emberek — kritikusok, irodalomtörténészek, sőt, horribile dictu költők — ezt mondják „hexaméter” (ami persze: „hexameter”). Azt meg már igazán ne kivánjuk meg senkitől — bár megkivánhatnak mindenkitől, akinek szavai rádióban, tévében elhangozhatnak—, hogy Romulus első szótagja hosszú: „Rómulusz Remusé meg rövid: „Remusz”. Ó, régi iskolák, ó, megboldogult Dragos tanár úr görög, meg latin órái! Kemény Dezső Divat egy egész évre Sütő Enikő soha nem iszik alkoholt, Tóth Rita irigyli a monacói hercegnőt, Safranek Aranka csak körülbelül tudja, mennyibe kerül egy kiló liszt. Pataki Áginak pedig mindig annyi ruhája van, amennyi belefér a szekrényébe — a többit elajándékozza. Csipetnyi pletykák ismert manökenjeink mindennapjaiból, az Ez a Divat évkönyvének hasábjain. Belelapoztam az 1987-re rendeltetett magazinba, hogy mi is lesz a mó■i jövőre, s már az elején „leragadtam” a manökenek önvallomásainál. Szó ami szó, érdekes megismerni közelebbről őket, akiket a kifutókon látunk a hétköznapokon, munka közben, komolyan, olykor kicsit fáradtan vagy jókedvűen mosolyogva — az ország divatvilágába ők szorosan beletartoznak. E „bemelegítő” után keresni kezdtem, mekkora is lesz a szoknya hossza jövőre — s rengeteg különféle választ találtam. A nagy divatdiktátorok tervei a mini és a szinte bokáig érő kreációk között hullámzanak. Dior mályvaszínű télikabátja például széles vállú, a dereka karcsú, négy gomb zárja és bokáig ér. Laroche ezzel szemben térdig érő, szűk szoknyás kockás kiskosztümöt javasol, lehajtott szélű fekete kalappal, Nina Ricci és Givenchy törökös-kálmiros mintákkal ékes puha szövetből álmodott térdig érő ruhát, ugyanolyan hosszúságú kabáttal. Lagerfeld szűk , lefelé kicsit bővülő szoknyája csaknem bokáig ér, s szerinte a legszebb hozzá a párducmintás rövid kabát. Szóval, a világklasszisok véleménye: mindenki hordjon olyat, ami neki a legjobban áll. S ehhez csatlakoznak a magyar tervezők is. A Clara-szalon tökéletesen elegáns nappali és esti ruhái, a Magyar Divatintézet tervezőinek alkotásai, az ötletes gyermekmodellek — közöttük is talán a legszebbek Brád András Munkácsydíjas tervező munkái — kitűnő útravalóul szolgálnak egész esztendőre a családi ruhatár kialakításához. A divat persze olykor bolondos is. Sose tudtam, de most már láttam, hogyan lehet testhez tapadó trikót hordani széles övvel(?), vagy a csípőn pénztárcát, s milyen fülbevalót illik viselni például zöld selyem kalaphoz. Örömmel vettem tudomásul, hogy jövőre is divat az egyszínű, illetve a sokszínű, illetve a szolid, vagy a kevésbé szolid mintás óriási és kicsi pulóver, s hogy a fekete lapossarkú cipőhöz a legszebb a fekete csipkemintás harisnya. Hihetetlen titkok tudója is lettem az évkönyv jóvoltából, hogyan melirozhatom például otthon a hajam különböző színű csíkosra — az más kérdés, hogy hozzá merek-e fogni! — s hogy hogyan készül a kis gazdájához a megszólalásig hasonló baba. Szépségleckéket vehettem a francia film- és divatvilág legújabb üdvöskéitől, s nyugtázhattam, hogy akkor lehetek olyan szép mint ők, ha jó márkájú habfürdőben fürdöm, mezítláb járok, gyakran eszem sörélesztőt, ellenállok az almáspitének és a szemöldökömet minden este pár percig speciális kefével dörzsölgetem ... Alapos munkával, jókedvűen készítette a szerkesztőség az új évkönyvet. Talán csak egyet sajnálok — feltehetően ők is —, hogy sokkal több a fekete-fehér kép, mint a színes ... —ráca— ZAKÓ ÉS SPENCER Szombat, 1986. október 18. KERESZTREJTVÉNY ILYEN IS AKAD Időszerű, és itt-ott még némi közgazdasági ízzel is megborsozott rejtvényeink között többször is foglalkoztunk már kedvenc időtöltésünkkel, az értekezletekkel. Most azonban a kérdés egyik sajátos mellékágával bajlódunk a rejtvény vízszintes 15. és a függőleges 19. számú sorában. VÍZSZINTESEN (kétbetűsök: IU, EN). 1. Rugalmas szárú kisebb fogók. 7. Messze földön ismert. 10. Dán tartományi székhely és kikötőváros Jütlandban. 18. NSZK fürdőhely (Bad). 20. Méltósággal üldögél valahol. 22. Külföldi borotvapenge márkája. 23. Hirtelen roham. 24. Becézett férfinév. 25. Kilenc szóló hangszerre vagy kilenc különböző énekhangra írt zenemű. 27. Kezdettől fogva. 28. Legendás brit király az V—VI. század fordulóján. 29. A gabona őrlésekor keletkező melléktermék. 30. Angol kilenc. 31. Szép női név. 32. Pénzügyminiszterünk (István. 1908—1960). 33. Majdnem rengetegen. 35. Anya becéző megszólítása némely tájszólásban. 36. Pocakos. 37. Nagy erővel tódul valahova. 38. Olasz származású angol hajós, felfedező (John. 1450—98). Fiával felfedezte és elnevezte Labradort és Új-Skóciát. 38. Régi súlymérték. 40. Kényeskedés, magaszellezés. 41. Folyami kavics. 42. Nagykörúti villamosjárat. 43. Magyar Népköztársasági Kupa. 44. Suta, balkezes. 45. Osztrák író (Róbert, 1880—1942). 46. Lekönyörög valamit. 47. Helyben, latinul. 48. Az Ob bal oldali mellékfolyója. 49. Fájdalmat okozó. 50. Aurea.... a legendás aranykor. 51. Szabadságlevél, útlevél, angolul. 52. Ünnepség — jelző. 53. Pest megyei község. 54. Férfinév. 55. A szokásosnál nagyobb szesztartalmú barna sör. 56. Vízöntő... (január). 57. Az egyik délamerikai állam polgára. 58. Fordított érzékszerv. 59. Italok, névelővel. 60. A tanév közepe. 61. Csavarog. 62. Költő (László), a XVII. században kialakult főrangú költőtípus utolsó képviselője. 63. Neves művészettörténészünk. FÜGGŐLEGESEN (kétbetűsök: KO, BN, BG, JE, EM, SA). 1. Festmény, de lehet békés, nyugalmas otthoni kép. 2. Jézus nevének rövidítése. Egyházi ruhák gyakori díszítőeleme. 3. Régen: kiváltságlevél, vagy kinevezési okirat. 4. Szakszervezetek Országos Tanácsa. 5. Valaminek muzikális hatást keltő volta. 6. A jég vízzé válik. 7. A húsvét előtti negyvenedik nap. 8. Német ötlet. 9. A francia Irodalom harmadik korszakának (1235-től a százéves háború kezdetéig, 1337- ig) legnagyobb hatású költője. 10. Ténykedés, latinul. 11. Meredek hegy Miskolc déli szélén. 12. Hajóbaj. 13. Okmány. 14. A Föld Istennője a görög mitológiában. Uranosz (az Ég) felesége, és számtalan szörnyű gyermek anyja. 16. ... legis, a törvény rendje szerint. 17. Bizonyos személytől. 21. Fel is út. ... út. 23. Férfinév. 24. Nógrádi patak. 26. Német szegecs. 29. Gazdátlanul kószáló. 31. Nyugat-afrikai főváros. 32. ... méter, hallásélesség mérésére szolgáló készülék. 33. Elég, latinul (satis). 34. Fontos gazdasági növény. 36. Szóösszetételek előtagjaként nappal kapcsolatos fogalmat jelöl. 38. Hírhedt olasz kalandor (Giovanni Giacomo, 1725—98). 40. Az Olasz Kommunista Párt főtitkára (Alessandro). 41. Alattomos, ravasz. 42. A munka ellenértékének egyik gyakori formája. 43. Ebben a pillanatban. 44. Bérgyilkosok. 45. Negatív előjel. 46. Bolgár pénzegység. 47. Kortárs angol költő (Philip Arthur). 49. A fa burka. 51. A monopóliumok kezdetleges formája, amelyben a résztvevőik a profitjukat közös alapba fizetik be, s ezt meghatározott kulcs szerint osztják szét. 52. A Televízió népszerű műsorszáma. 53. Igekötő (a nyomaték kedvéért kétezer). 54. Keletkezik. 55. A hentesáruk még nyers húsi tölteléke. 57. ... Avion, francia légipostával. 60. Hordómérték. Valló Emil♦ Beküldendő a vízszintes 15. és a függőleges 19. számú sor megfejtése. Határidő: október 25. Címzés: Magyar Nemzet szerkesztősége, 1392 Budapest, PL. 276.* Október 4-i számunk keresztrejtvényének megfejtése: Esmértem én ezt az osztrák márványt — már magyar verejték korában. (A vajda Bécsben.) Tíz-tiz lottószelvényt és egy „Rejtvényfejfa Mini SZÓRTART” nyertest. Budapestiek: Gelei Imréné, 1185; Gyimesi Tamás, 1108; özv. Kállai Simonná, 1172; Kiss Miklós, 1085; Reményi Réka Katalin, 1046; Straub György, 1449; Székely Anikó, 1024; Tancsa Andrásné, 1055; Vörös Ferenc, 1002; Zsinka András, 1151. Vidékiek: Balázs Gergely, Kecskemét; Bazsó Csaba, Komárom; Csinger Ildikó, János Alda; Dávid László, Békés; Guzi Józsefné, Kunszentmiklós; Habonyi Zoltán, Salgótarján; Juhász Attila, Cserhátsurány; Répás Istvánná, Szatymaz; szabó Józsefné, Cegléd; Szoldinger Istvánná, Mecsér. A nyereményeket poétán küldjük el. 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 11 15 16 17 ---V-18 19 20 21 22 23 .... 24V-25 26 27 re*--26 29 30 31 32 33 34 35 36 37 36 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60O szél 61 62 63