Magyar Nemzet, 1990. szeptember (53. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-24 / 224. szám
A MAGYAR NEMZET MELLÉKLETE A civil társadalom kifosztása Veszélyben a civil társadalom — kiáltott volna fel a mai folyamatok láttán egy alternatív mozgalom vezetője a nyolcvanas évek közepén. Miért mi a gond, ki bántja a civil társadalmat? Talán azok a pártok, amelyek belőle nőttek ki, amelyek elkötelezett szószólói voltak a jogi garanciákkal körülbástyázott társadalmi autonómiáknak, amelyek vezetőinek nagy része mozgalmi keretek között tanulta a politizálást? Nem, nem egészen erről van szó, bizonyára az új parlament honatyái közül is sokan tehetetlen dühvel érzékelik, hogy az önkormányzati választási kampány derekán újra indulatokkal telítődik a politikai közélet. A pártérdekek totális expanziójának és a kényszerűen felgyorsult pártosodásnak a negatív következményeként ismétlődni látszanak a parlamenti választások alkalmával tapasztalt dramaturgiák. Félő, hogy a sérelmi-érzelmi-személyi politizálás teljesen kiszorítja az elvi alapokon álló, programközpontú, pragmatikus politikát. A tét nagy, nemcsak a pártok vizsgáznak, hanem az is kiderül, hogy vajon a civil társadalmat teljességgel demobilizálta-e a túláradó pártosodás és pártoskodás, vagy a helyi viszonyok kialakításában való testközeli érdekeltség újra talpra állítja a megroppant önszervező közösségeket. Ha nem csupán a rendszerváltozás közvetlen előzményeire tekintünk vissza, akkor a nyolcvanas évek Magyarországának egyik meghatározó társadalmi folyamataként a civil társadalom rendkívül színes mozgalmi szférájának megizmosodását figyelhetjük meg. " Kényszerű pártosodás A civil társadalom beomlott kazamatáit nagy elhivatottsággal próbálták átjárhatóvá tenni a független környezetvédelmi- és békemozgalmak, a szakkollégiumok, a honismereti és nemzeti reformklubok, valamint nem utolsósorban a „demokratikus” és „népi” ellenzék különböző csoportjai. Voltak az országot járó magányos, de fanatikus próféták, akik helyzetelemzéseikkel és sokszor tanácsaikkal tartották a lelket a mozgalmak vidéki aktivistáiban. A hatalom sáncain belül, a reformműhelyekben az „ifjú törökök” igyekeztek szakmai tudásuk felhasználásával tovább növelni a mozgásteret a társadalmi önszerveződések számára. Ekkor még úgy tűnt, hosszú állóháborúra kell berendezkedni az emberi és politikai jogaiért harcbaszálló civil társadalom és az állampárt által uralt politikai rendszer között. Az alternatív és ellenzéki mozgalmak a legfontosabb célnak az erős, jogai megvédésére képes civil társadalom kiépítését tartották. Hiszen demokratikus társadalom nem létezhet autonóm, önszervező kisközösségek széles hálózata nélkül. Az állampolgárként viselkedést, a félelem leküzdésének technikáit tanulni kell és a különböző normák, szerepek, értékek elsajátításához, a közvetlen részvétel élményének megszerzéséhez nagyszerű lehetőséget kínáltak a terebélyesedő mozgalmi szféra szervezetei. Bár a nyolcvanas évek második felére a civil társadalom mozgalmai mindinkább az intézményesülés útjára léptek, továbbra is megmaradt a mozgalmi eszközök és módszerek alkalmazása, ekkor még általános volt a párttá válással szembeni ellenérzés. A történelem azonban nem adott időt sem a második gazdaságból kinőtt felemás polgárosodás kiteljesedésére, sem pedig a civil társadalom értékorientált mozgalmainak megerősödésére. A pártállami rendszer gyors összeomlása, a rendszerváltás megvalósításának reális esélye, valamint a választójogi törvény szabályai egy extenzív túlpártosodási hullámot indítottak el. A kényszerű pártosodás fundamentális kérdése pedig a hatalom megszerzése lett. A pártosodás lefejezte a civil társadalom mozgalmait, legjobb erői harcba szálltak a parlamenti és kormányzati pozíciókért. A korábbi szolidaritást és együttműködést felváltotta az elhatárolódás, az öndefiniálás és a szembenállás, a társadalomorientált gondolkodásmódot teljes egészében háttérbe szorították a hatalmi és pártszempontok farkastörvényei. A tradicionális mozgalmak sem tudtak ellenállni a pártosodási kihívásnak, feladták a társadalom kisközösségeinek szolgálatát a reménybeli hatalmi pozíciókért. Nyers érdekek A civil társadalom ott állt kifosztva, védtelenné válva saját gyermekei, a mozgalmakból kinőtt politikai pártok manipulációival szemben. Mindinkább érzékelhetővé vált az a veszély, amely a civil társadalom önszerveződésének megtorpanásából fakadt. Az értékek orientáló és szervező erejét felváltotta az érdekek nyers erőszakossága, a mozgalmi identitás sokszínűségét egyneműsítette a párthoz kötődés fegyelmező ereje, a közvetlen részvételi formák helyébe a képviseleti rendszer lépett. A pártok megszerveződése, a versengő parlamenti többpártrendszer kiépülése mindenképpen üdvözlendő. Azonban, ha a pártelvűség mellé nem zárkóznak fel szorosan olyan fontos szervező- és rendezőelvek, mint a demokratikus korporációk és az állampolgári beleszólás közvetlen formáját biztosító részvételi lehetőségek, akkor nincs esély kiegyensúlyozottan működő politikai rendszer létrejöttére. Márpedig mind a pártok, mind a szakmai és munkavállalói érdekképviseletek, valamint a direkt participációra leginkább esélyt kínáló önkormányzatok is gyökér- és bázisnélküliek lesznek a civil társadalom mozgalmainak sokszínű világa nélkül. Kiszolgáltatott vidék Szükséges lenne megfékezni a pártok sokszor agresszív, újgyarmatosító törekvéseit. Kelet-Európa éppen azzal hívta fel magára a Nyugaton és a világ más részein élő népek figyelmét, hogy önfelszabadító forradalmának középpontjába az önmaga demokratizálására és megszervezésére képes civil társadalom eszméjét emelte. És most a hatalom birtokában saját gyermekei áldoznák fel a pártpolitikai érdekek oltárán az alulról szerveződő civil társadalom ethoszát? Az önkormányzati választás nagy próbatétele a rendszerváltást reprezentáló politikának és a vidéki Magyarországnak egyaránt. Nagy kérdés, hogy melyik állampolgári magatartás lesz dominánsabb, az új politika iránt továbbélő régi keletű bizalmatlanság, vagy az önmagunk sorsát kézbe venni kívánó eltökélt akarat? A vidék népe még inkább kiszolgáltatott az ország pártok szerinti újrafelosztását szorgalmazó törekvéseknek. Hiszen a falvak, városok társadalmának hagyományosan erős közösségeit szétverte az új, nemegyszer erőszakos társadalomszervezési modell, ami pedig netalán maradt belőle, az áldozatul esett az egzisztencia-fenntartás miatt nélkülözhetetlen, önkizsákmányoló, túlmunkavállalói életmódnak. Az új mozgalmak — talán éppen emiatt — kevés vidéki településen tudtak igazán gyökeret ereszteni, így hát a mozgalmaknak sok helyütt a hiteles, közösségi tevékenység által legitimált tájékozódási pontok hiányában csupán a nyers materiális és hatalmi érdek igazodást meghatározó szerepe marad. Alulról induló, szerves pártosodás hiányában a központilag vezérelt pártosodás úgy hatol be a helyi társadalom testébe, mint kés a vajba. És, ha a vidék civil társadalma nem hozta létre még a maga érdekeit hitelesen reprezentáló pártstruktúrát, akkor majd a pártok létrehozzák a saját kliensi civil társadalmukat. Ha a pártok és hatalmi prioritásaik okkupálják az önkormányzatokat, akkor vajmi kevés esély lesz arra, hogy az önkormányzatok mint negyedik hatalmi ág valóságos ellensúlyt képeznének a hatalommegosztás rendszerében. Választani pedig kell, már csak azért is, hogy az átmenet továbbra is békés maradjon. Csak bizakodhatunk abban, hogy a választópolgárok józan paraszti esze, a rejtőzködő civil társadalom megszerveződni képes erői, valamint az önmérsékletet tanúsító pártok olyan új önkormányzati elitet emelnek a hatalomba, amelyik a szociális érzékenységet és a szolgálati ethoszt tekinti tevékenysége zsinórmércéjének. Ha így lesz, akkor esély kínálkozik arra, hogy az újraszerveződő civil társadalom visszaszorítsa a kalandozó magyarokra emlékeztető politikát oda, ahová való. Stumpf István Útmutató Az önkormányzatok társulási joga, az együttműködés Az alkotmány az alapvető önkormányzati jogok között sorolja fel, hogy a helyi önkormányzatok szabadon társulhatnak más helyi képviselő-testületekkel, továbbá érdekeik képviseletére önkormányzati szövetséget hozhatnak létre. A döntés azonban a települési önkormányzatok kezében van, és nem felülről jön községegyesítés, vagy közös tanácsosítás címén. Közös képviselőtestület alakításakor a képviselőtestületek közös hivatalt tartanak fenn és intézményeiket közösen működtetik, részben vagy egészben egyesítve költségvetésüket. Az önkormányzatok fő feladatai és hatásköre Az államszervezet egészében a helyi ügyekre, vagy másképpen fogalmazva a lakosságot közvetlenül érintő ügyekre nézve jellemző a totális önkormányzati hatáskör. Az önkormányzati törvény a hatáskörök két típusát, a törvény által kötelezően megállapított és az önként vállalt hatásköröket különbözteti meg. A helyi önkormányzat önként vállalhatja minden olyan helyi közügy önálló megoldását, amelyet jogszabály nem utal más szerv hatáskörébe, (vö. bűnüldözési feladatok.) Az önként vállalt, úgynevezett fakultatív ügyekben mindent megtehet, ami jogszabályt nem sért. Az önkormányzatra vonatkozó hatásköri szabályokról az mondható el, hogy nagyobb szabadságot, tényleges döntési lehetőséget adnak az új önkormányzatoknak. Az önkormányzati tulajdon A helyi önkormányzat vagyona a jövőben a tulajdonából és a helyi önkormányzatot megillető vagyoni értékű jogokból áll majd. Az önkormányzati vagyon elkülönített része az úgynevezett törzsvagyon, amely a gazdálkodás biztonsága érdekében forgalomképtelen vagy korlátozottan forgalomképes. Az önkormányzat az önként vállalt és a kötelező önkormányzati feladatok ellátásáról egységes költségvetéséből gondoskodik, költségvetési bevételeivel és kiadásaival önállóan gazdálkodik. A gazdasági program és a települési költségvetés meghatározása a képviselőtestület kizárólagos hatásköre. A helyi önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a helyi képviselőtestület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős. Az önkormányzat gazdálkodását az Állami Számvevőszék ellenőrzi. A nemzeti és etnikai kisebbségek képviselete, önkormányzati jogai A Magyar Köztársaság alkotmánya eleget téve e nemzetközi kötelezettségnek, védelemben részesíti a nemzeti és etnikai kisebbségeket. A védelem egyik alkotmányos intézménye a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, akinek feladata a kisebbségi jogok feletti őrködés. A nemzeti és etnikai kisebbségek képviselőjük érdekében helyi és országos önkormányzatokat hozhatnak létre. Az a kisebbségi jelölt, aki a legtöbb szavazatot kapta, de nem lett tagja a képviselőtestületnek, tanácskozási joggal, kisebbségének helyi szószólójaként állandó résztvevője az önkormányzat tanácskozásainak. A képviselőtestület a kisebbségi képviselők kezdeményezésére a kisebbségek ügyeivel foglalkozó bizottságot hoz létre. Valamennyi települési önkormányzat köteles biztosítani a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak érvényesülését. A polgármester A polgármesteri tisztség bevezetésével régi magyar közjogi hagyomány éledt újjá. A 10 ezer vagy ennél kevesebb lakosú település választópolgárai a polgármestert közvetlenül választják. Az adott település egy választókerületet alkot, a jelöléshez a választópolgárok 3 százalékának ajánlása kell, s a 40 százalékos állampolgári részvétel után az lesz a polgármester, aki a legtöbb szavazatot kapta, feltéve, ha elérte az érvényes szavazatok több mint egynegyedét. A tízezernél több lakosú településeken a polgármestert a képviselőtestület választja alakuló ülésén, titkos szavazással. A polgármester a helyi képviselőtestület tagja és elnöke, aki összehívja és vezeti az önkormányzati üléseket. A bizottságok irányában erős jogköre van. A polgármester választott tisztségviselő, következésképpen nem „hivatalnok”, hanem politikus. Munkaviszonya a megválasztással jön létre, a munkáltatói jogokat, s a fegyelmi jogkört a képviselőtestület gyakorolja. A polgármester nemcsak önkormányzati politikus, hanem a helyi végrehajtó hatalom feje is egyben. K. L KÉRDŐJELEK Az önkormányzati választások előtt és után A szeptember 30-ára kitűzött önkormányzati választások lezárják a tanácsrendszer 40 éves korszakát. A választásokkal Magyarországon több mint 3000 településen — a korábban önállósággal nem rendelkező kis falvakban is — létrejöhetnek a demokratikus hatalomgyakorlás feltételei. A tét nagy, ugyanis parlamenti választások után a települések nagy részein kialakult politikai-hatalmi vákum megszüntetéséhez működőképes önkormányzatokra van szükség, ahol az emberek öntevékeny résztvevői saját sorsuk alakításának. Ehhez az első lépés a falvak és városok helyi képviselőinek, polgármestereinek — az ott élő lakosok bizalmából, akaratából történő — megválasztása. A folyamat alakítói Az önkormányzati választások jelentősége a rendszerváltás folyamatában felértékelődik. A parlamenti demokráciákban szokásos — a jelöltek és a pártok versengésén alapuló — helyi választások kereteit meghaladva, nálunk most, az egész struktúra átalakítását, az önkormányzati intézmények megteremtésének feltételeit jelentik a választások. Azokban a polgári demokráciákban, ahol a történelem lehetővé tette az önkormányzatok szerves fejlődését és folyamatos működését, a választások nem rendítik meg az önkormányzatok intézményi bázisát. Ott értelemszerűen fel sem merülnek a választások előtt az önkormányzatiság lényegét érintő — számunkra most létfontosságú — kérdések, pl.: mi kerülhet önkormányzati tulajdonba; milyen forrásokból gazdálkodhatnak az önkormányzatok; hogyan biztosítható a lakosság alapellátása stb. Számos, ma még nyitott kérdés van az önkormányzatok szervezetével, működésével, a hatáskörök elhatárolásával kapcsolatban. Mindez azt jelenti, hogy az önkormányzati választásoknak rendkívül fontos szerepe van a helyi társadalmak életét jelentősen megváltoztató folyamat elindításában. Azonban egy folyamatról van szó, és illuzórikus feltételezés lenne, hogy az önkormányzati képviselőtestületek létrehozásával a polgármesterek megválasztásával egy csapásra megoldható a felgyülemlett helyi problémák nagy része. Viszont a folyamat alakítói, a települési önkormányzatok főszereplői, a lakosság életét befolyásoló döntések meghozói az elkövetkező négy évben azok az emberek lesznek, akiket a választópolgárok maguknak választanak. A törvény biztosítja Az önkormányzati választásokról szóló törvény differenciált szabályozással megteremti a feltételeket, hogy a különböző típusú települések a helyi sajátosságoknak, az eltérő politikai tagoltságnak megfelelő képviselő-testületeket hozhassanak létre. A törvény nem kényszeríti a településeket egy uniformizált választási rendszerbe, hanem településtípusonként, illetve a lakosságszámhoz viszonyítva eltérő választási formákat vezet be. Jórészt ebből adódik a törvény bonyolultsága is, mivel három különféle választási rendszer él egymás mellett: 1. a 10 000 lakos alatti településeken a kislistás választási rendszer; 2. a nagyobb lakosságszámú településeken, elsősorban városokban és fővárosi kerületekben a — parlamenti választásokból már ismert — kétszavazatos rendszer; 3. és a főváros, mint egész vonatkozásában a listás választási rendszer. A helyi társadalom reagál A differenciáltszabályozás hátterében azt a megfontolást találjuk, hogy a törvény ne inspirálja, de ne is gátolja a pártok befolyását az önkormányzati választások során. Tehát nem kéri számon a pártokat a kis falvakban (ahol esetleg a pártosodás folyamata még el sem indult), ugyanakkor nem helyezkedik a pártsemlegesség álláspontjára sem, mert a városokban (ahol a pártoknak a helyi folyamatok befolyásolásában már komoly szerepük lehet) külön lehetőséget biztosít a pártlistákban való mandátumszerzésre. A törvény teljesen nyitottá teszi a jelölést, bármely állampolgár ajánlhat jelöltet és a pártokon kívül a társadalmi szervezetek is jogosultak jelöltet állítani, listát indítani. Ezzel az állampolgárok közösségei, egyesületek, érdekképviseletek, az adott településen meghatározó jelleggel bíró szervezetek kaptak lehetőséget, hogy képviselőik a helyi önkormányzatba juthassanak. E szabályok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Megmozdultak a helyi társadalmak. A napokban közzétett adatok szerint 647 különböző szervezet (közülük 42 párt!?) indított jelölteket a helyi választásokon. A kisebb szervezetek erőik szétforgácsolásának megakadályozására mintegy 447 különböző választási „szövetségbe” tömörültek. Figyelemre méltó adat a független jelöltek többsége, a 70% körüli aránnyal. Mindez azt mutatja — bár az összesített adatok mögött nagy szóródás lehet —, hogy a települések lakosai éltek törvényadta jogukkal, és a hat parlamenti párton kívül különböző társadalmi szerveződések széles skáláját vonultatták fel. Emellett a független jelöltek magas aránya azt is jelzi, hogy a helyi társadalmak településük gondjainak megoldását nemcsak, vagy nem elsősorban pártkeretekben képzelik el. Mint ahogy valóban számos, a falvak, városok életét befolyásoló, a lakosság ellátását, a szolgáltató szféra működését befolyásoló döntés nem kezelhető pártpolitikai kérdésként. A jól működő, többnyire kiegyensúlyozott polgári demokráciák életét élve mindez számunkra is természetes lenne, de ma ebben a „sohasem volt” folyamatban szinte minden kérdés „átpolitizálttá” válik. Jelzések a kormányzatnak A választásokig csak találgathatunk, vajon a parlamenti választásokhoz hasonlóan most is a nagy pártok dominanciája érvényesül-e? Vagy a helyi képviselőtestületek igen változatos — a helyi sajátosságokhoz igazodó — összetételben, működnek majd? És mi lesz, ha a kormánypártok vagy éppen az ellenzéki pártok aratnak látványos győzelmet? A feltett kérdések egyike sem releváns a kormány legitimitását illetően. Bármilyenek is legyenek az önkormányzati választások eredményei a fél évvel ezelőtti parlamenti választások alapján létrejött kormánykoalíció törvényesen működik tovább. Más kérdés, hogy nehezebbé vagy könnyebbé válnak működésének feltételei, több vagy kevesebb lojalitást kap a helyi társadalmaktól. Egyébként is nehéz, gazdasági válságok idején az állampolgároktól lojalitást várni, az egyre nehezebbé váló életkörülmények, a megélhetési gondok, a munkanélküliség stb. minden kormányzatot kritikus helyzet elé állít. Viszont nem mindegy számára, hogy a válság menedzselése során a politikájával, intézkedéseivel azonosulni tudók tábora nő vagy csökken. Az önkormányzati választások eredménye jelzi majd ezeket a tendenciákat. Az eredmények ismeretében az is kiderül, hogy lesznek-e olyan önkormányzatok, ahol a képviselőtestület összetétele teljes mértékben megfelel a parlamenti vagy a kormánykoalíció pártviszonyainak. Ha ilyenek lennének, akkor is nehezen képzelhető el, hogy mindenben a központi mintát követve a koalíció megoszlásához igazítsák a helyi hatalmat. Ennek lehetőségét, az országos pártviszonyoknak a helyi önkormányzatokra vetítését a választójogi törvény — ismert szabályaival — el akarta kerülni. A választások után már az önkormányzatokon múlik, és a helyi hatalom demokratizmusának fokmérője lesz, hogy a döntéseket a pártokhoz való lojalitás, a szakértelem, az egész település érdeke hogyan, milyen mértékben befolyásolja. Természetesen a választópolgárok, a települések lakói, bár 4 évre megválasztják képviselőiket, maguk is részt vehetnek — sőt kell is hogy részt vegyenek — a saját sorsukat közvetlenül befolyásoló kérdések eldöntésében. Törvényi felhatalmazás alapján a közvetlen demokrácia útján kiegészíthetik, korrigálhatják a képviselőtestületet döntéseit. Dezső Márta . Hétfő 1990. szeptember 24