Magyar Nemzet, 1991. október (54. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-01 / 230. szám
k Burlakov SPD-szóvivőt cáfol Németország keleti felében nincsenek atomfegyverek Kelet-Németország területén nincsenek szovjet atomfegyverek - közölte hétfőn Matvej Burlakov, a szovjet nyugati hadseregcsoport főparancsnoka a Berlin melletti Wünsdorfban, cáfolva egy német szociáldemokrata politikus ellentétes tartalmú kijelentését. Norbert Gansel, az SPD kül- és biztonságpolitikai szóvivője pénteken ugyanis azt mondta Bonnban, hogy a volt NDK-ban még mindig vannak - vagy féltucat helyen - szovjet harcászati atomeszközök. A Matvej Burlakov nevében kiadott sajtóközlemény - mint az MTI jelentette - hangsúlyozta, hogy a német politikus „olyan információkkal rendelkezik, amelyek nem felelnek meg a valóságnak”. A szovjet főparancsnok egyben felajánlotta Norbert Ganselnek vagy megbízottjának, hogy körülnézhet bármelyik szovjet támaszponton, és megvizsgálhatja, hogy rejtegetnek-e ott atomfegyvert, vagy sem. A „van-e még atomfegyver Kelet-Németországban, vagy nincs“ kezdetű kérdezz-felelek június közepén vett váratlan fordulatot azzal, hogy az akkor még külügyminiszter Alekszandr Besszmertnih Bonnban közölte: bizonyos számú atomfegyver még mindig van Kelet-Németországban, ám a terv kivonásukra elkészült, és nagyon gyorsan végre is fogják azt hajtani. Az utóbbi hetekben a németek magas rangú szovjet tárgyalópartnerei már jelezték, hogy „bizonyos számú atomfegyvert” visszavontak. Nemzetközi élet KEDD, 1991. október 1. Magyar Nekcet KÜLFÖLD A FELLÁZADT KATONÁK tüzet nyitottak a haiti elnök házára. A lázadást követő heves tiltakozó megmozdulásokban legalább 26-an vesztették életüket és több mint 200-an sebesültek meg. Kormányzati tisztségviselők elmondták, az elnök tanácsadói és az egyik testőre társaságában éppen otthon volt, amikor a lázadók kora reggel rálőttek a házra, ám az államfőnek nem esett semmi baja, s már biztonságban van - jelentette az AP amerikai hírügynökség. Az egyik független helyi rádió úgy értesült, egy páncélos csapatszállító járművet irányítottak Jean-Bertrand Aristide otthonához, hogy a parlamenthez vigyék az elnököt. Fegyverropogás hallatszott Haiti fővárosában mindenfelé hétfőn, barikádok gyúltak lángra a szegények lakta negyedekben, miközben politikusok népi ellenállásra jutottak fel a rendkívül népszerű államfő elmozdítására irányuló mindenféle kísérlet ellen Az amerikai nagykövetség nyilatkozatban ítélte el az elnök elleni támadást GORBACSOV ROSSZ HÍRE PEKINGBEN: a szovjet elnököt, mint „a szocializmus ügyének árulóját" igyekeznek „leleplezni" a kínai fővárosban. Az eltévedt hírek szerint a dolgozóknak az utóbbi három héten számos munkahelyen szerveztek politikai oktatásokat, s az előadók arra hegyezték ki mondanivalójukat az említett fejtágítókon, hogy „a Szovjetunióban uralkodó káosz világosan megmutatja, hová vezet az, ha túl messze mennek a politikai liberalizációban, és aláássák a kommunista párt tekintélyét, megkérdőjelezik vezető szerepét". JOHANNESBURG FEKETE ELŐVÁROSÁBAN, Thokozában ismeretlen tettesek vasárnap meggyilkolták Sam Ntuli jeles dél-afrikai polgárjogi harcost, az Afrikai Nemzeti Kongresszus tagját, aki a 25. áldozat a békemegállapodás két héttel ezelőtt történt aláírása óta. Nelson Mandela, az ANC elnöke kijelentette, hogy a merénylet a bizonyság rá, még mindig működnek halálbrigádok az országban. EURÓPAI KÖRÚTRA indult Violeta Barrios de Chamorro nicaraguai elnökasszony. Látogatásának célja tárgyalások folytatása a középamerikai ország államadósságairól. Managua bruttó adóssága 9 milliárd dollár, melynek egyharmadával a Szovjetuniónak tartozik. Chamorro asszony látogatást tesz Franciaországban és Olaszországban, ahol találkozik a legfelső állami és politikai vezetőkkel, a Vatikánban fogadja őt II. János Pál pápa. KÍNA HÁROM KATONAI REPÜLŐGÉPET vásárolt a Szovjetuniótól. Az Új Kína hírügynökség mindössze három mondatban tudósított az üzletről, s nem tárta fel, hogy mennyiért vették az IL-70 TD típusú szállító gépeket, amelyek Kína első harckocsikat is szállítani képes sugárhajtású repülőgépei. AZ ALGÉRIAI ELNÖK feloldotta az iszlám fundamentalisták véres zavargásai miatt június elején négy hónpra elrendelt szükségállapotot. Az intézkedést megelőzően pénteken letartóztatták Abdelkader Hasanit, az Iszlám Üdvfront egyik vezetőjét, miután a pénteki imán egy mecsetben bírálta a kormány politikáját az ellenzékkel szemben. Jelentések szerint a szükségállapot feloldása - amely október 5-én amúgy is lejárt volna - nem okozott semmilyen változást az ország és a főváros életében. Legkésőbb az évtized közepére? Az ENSZ-megfigyelők a vártnál több bizonyítékot találtak az iraki atomprogramról Bagdadból jelenti az MTI. Hétfőn reggel elutazott Bagdadból az ENSZ megfigyelőcsoportja, amelynek tagjai bizonyítékokat kerestek az iraki nukleáris programról. A Reuter brit hírügynökség jelentése szerint David Kay, a csoport vezetője elmondta, hogy a szakértők távozásáról az ENSZ és a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) közösen döntött. Közölte azt is, hogy az elutazást elsősorban a bagdadi munkafeltételek hiányosságai - köztük az akadozó utánpótlás - indokolták, de az is, hogy a csoport négynapos fogva tartása elmaradást okozott az elvégzendő munka terén. Arra a kérdésre, találtak-e bizonyítékokat a titkos iraki fegyverkezési programmal kapcsolatban, Kay egyértelműen igennel válaszolt. Két meglátogatón helyszínen azt találtuk, amire számítanunk, sőt egyes területeken még a vártnál is többet - mondta. A 44 tagú csoport a tervezett nyolc helyszín közül hatot megvizsgált, és megfelelő bizonyítékokat talált arra nézve, hogy Irak titokban atomfegyver előállítását célzó programot valósított meg. A nukleáris fegyverellenőrző csoport kézzelfogható bizonyítékokat talált arra vonatkozóan, hogy Bagdad érdeklődést mutatott egy nukleáris szerkezet felrobbantása iránt - erősítette meg David Kydd, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) szóvivője is a BBC-nek adott bécsi nyilatkozatában. Vannak olyan jelek is, amelyek azt mutatják, hogy Bagdad számos megállapodást írt alá külföldi cégekkel a nukleáris programjához szükséges cikkek megvételére. A cégek neveit eljuttatják az illető kormányokhoz, és az már politikai döntés kérdése, hogy nyilvánosságra hozzák-e őket vagy sem - jelentette ki a szóvivő. A szállító vállalatok pontos felderítését egyébként jelentősen nehezíti, hogy az irakiak sokszor nem közvetlenül, hanem közvetítőkön keresztül jutottak alkatrészekhez. Arra a kérdésre, hogy Irak mikor lett volna képes nukleáris fegyverek előállítására, David Kudd úgy válaszolt: legkésőbb az évtized közepére, 1995-96-ra Bagdad abban a helyzetben lehetett volna, hogy évente 2-3 nukleáris fegyvert állítson elő. Bent Scowcroft, Bush amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója szerint az iraki nukleáris program előrehaladottabb állapotban van, mint korábban Washington gondolta. Scowcroft egy amerikai tévéadónak adott, s a Reuter által ismertetett vasárnapi tévényilatkozatában elmondta: az ENSZ-szakértők által talált dokumentumok arról tanúskodnak, hogy az iraki nukleáris fegyverek kifejlesztésére irányuló program lényegesen jelentősebb és előrehaladottabb állapotban van annál, mint amiről a korábbi hírszerzési értesülések szóltak. Irak továbbra is bírálja az ENSZ határozatát, miszerint nem férhet majd hozzá szabadon az olajeladásaiból származó pénzhez, jóllehet kitermelését már 1992 második felére napi 3,2 millió hordónyira tudja felfuttatni. Az iraki olajipari miniszter ismét megerősítette, hogy Irak kész újból olajat exportálni, rendezni kereskedelmi kapcsolatait korábbi partnereivel és ismét elfoglalni helyét a nemzetközi olajpiacon, ám nem adta jelét annak, hogy Bagdad elfogadná az ENSZ feltételeit. Hozzátette, hogy az év végére országa várhatóan naponta már 1,5 millió hordónyi olajat tudna exportálni, s ez a törökországi vezetéken kerülne a világpiacra. Irak az Öböl-válság és a háború előtt napi 3,2 millió hordós szintre - az iraki olajipari miniszter becslése szerint - 1992 második felére tudja feltornászni kitermelését. Egyórás Antall-Kissinger eszmecsere (Folytatás az 1. oldalról.) gekkel kapcsolatos aggodalmainkra, vasárnap esete a Vajdaságban lévő „négyszázezer túszt” említett Ugyanakkor mindig határozottan hangsúlyozta, hogy keressük a szót értést szomszédainkkal, aminek feltétele e kisebbségek jogainak biztosítása. A nyugati, így amerikai magyarságtól pedig az óhaza támogatását, mintegy külföldi képviseletét kérte. Valamint megértésüket a hosszú betegségből „lábadozó” ország iránt Ahol is olykor „kötéltáncot" kell járni, indulatokat csillapítani, szélsőségeket csendesíteni. De azt Antall nagy meggyőződéssel jelenette ki, hogy ,ii magyarságnak nincs erkölcsi tartozása, évszázadokon át megtartottuk az emberi alapelveket”. A helyi MDF- eseknek (az itt, New Yorkban hozzá csatlakozott Jeszenszky külügyminiszterrel az oldalán - fejlődésünk mérlegét megvonva - lényegében azt fejtette ki, hogy ennél többet és gyorsabban aligha lehetett volna tenni, hiszen a kormánynak mindig számításba kell vennie az előzményeket, s tisztában van vele: olykor bizonyít társadalmi tűrőképesség határán" kell egyensúlyoznia. Antall azonban kérte a magyarokat, terjesszék azt a nézetet, hogy hazánk - éppen stabilitása, az etnikai konfliktusok hiánya folytán - „bázisország” lehet a nyugati befektetőknek, továbbá „ugródeszka” a keleti piacokra áhítozóknak. Megemlítve, hogy az amerikaiak kelet-európai beruházásainak felét nálunk eszközük, Antall nagy hangsúlyt adott annak, hogy az Egyesült Államoknak Európa és térségünk számára oly nélkülözhetetlen ,jelenlétét” gazdasági érdekeltséggel is megalapozzák. Kissingernek is elmondta aztán, amire Busht is szeretné biztatni: Amerika semmiképpen se maradjon távol térségünk és most Jugoszlávia stabitásának biztosításától. Hiszen ebben az értelemben hazánkra is károsan hat minden szomszédsági válság: „nincs belügy”, a tőkét tájainkról riasztják el a válságok, a „kommunizmus utódállamainak felelőssége közös” - mondta Antall, ki az „MDF-fórumról” pár kérdés megválaszolása után sietett a rá már váró Kissingerhez (és rábízta a többi feleletet Jeszenszkyre, Tar Pál kijelölt washingtoni nagykövetre, mivel sok potenciális kisvállalkozói kérdés hangzott el, a bankár Tár mindjárt mély vízbe került). Az egyórás Antall-Kissinger eszmecsere értesülések szerint főleg a szovjet és jugoszláv helyzetről folyt, az utóbbival kapcsolatban a volt külügyminiszter inkább az érdeklődő szerepét töltötte be. Nagyjából egyeznek értékeléseink, mint történészek, jól szót értettünk e válságokat az európai múltba, távlatokba helyezve - mondta utána Antall, méltatva vendége és a másik európai származásúérdeklődésű „ex”. Brzezinski véleményének fontosságát, annak, „közvetítői” hatását a mai politikai csinálók felé. S ezt mintegy bizonyítva, Kissinger a közös interjú közben kért elnézést, mert Pankinhoz, az új szovjet külügyminiszterhez kellett sietnie. Értesülések szerint a magyar miniszterelnök igyekezett meggyőzni a nyugat jugoszláviai rendezői-közvetítői lehetőségeire - a washingtoni vélekedéshez hasonlóan - kétkedve tekintő Kissingert, hogy a magyar nézet szerint az egységes amerikai-európai fellépés, annak teljes gazdasági nyomatékával igenis hatásos lehetne. Míg a szovjet segélyeket Antall kettéválasztaná a „gyors” (élelem, gyógyszer) támogatásra, és a „nagyon alaposan végiggondolandó” hosszú távú segítségre; az előbbihez hazánk is kapcsolható, a most kidolgozandó formula szerint, de attól tartózkodnánk, hogy mintegy visszacsináljuk sikeresen végrehajtott orientációváltásunkat Ezután a magyar kormányfőnek a világváros csücskébe, a Wall Sheetre kellett hajtania, ahol Schroeder bankház ebédjén a legnagyobb amerikai pénzintézetek és beruházási ügynökségek vezetőivel találkozott Kiket is ösztönözni próbált arra, hogy az amerikaiak ne csak a magyarországi beruházásokba, hanem hitelállományunk finanszírozsában is játszanak nagyobb szerepet. Innen megint a város „túlvégére” sietett, megkoszorúzni Kossuth Lajos New York-i szobrát, ahonnan Antall József a szomszédos államba, Conneticutba ment, itt a székváros Hartfordban lapzártánk után avatták díszdoktorrá. Avar János i ■ Ötven év után Bevetetlen atomok Az első amerikai döntést az atomfegyverről Roosevelt elnök hozta meg ötven évvel ezelőtt, egészen pontosan 1941. október kilencedikén. Nem kötelezte el magát a bomba megépítése mellett, hiszen nem is tudhatta, milyen hatalmas erőfeszítésekre és anyagi áldozatokra lesz szükség a maghasadásban rejlő pokoli energiák felszabadításra. Csupán arra adta áldását azon a nevezetes napon, hogy folytassák nagyobb lendületei a kutatásokat. S fél évszázaddal később George Bush egészen másfajta döntéssel avatkozott bele az atom karrierjébe. Rendkívüli politikai körülmények között, bőséges történelmi tapasztalattal a háta mögött úgy határozott, hogy akár egyoldalúan is megcsapolja az Egyesült Államok túlfejlett és túlméretezett nukleáris arzenálját Felszólította a Szovjetuniót is, hogy csatlakozzék ehhez a kezdeményezéshez. E korszakos bejelentésnek az okai is hasonló jelzőkkel illethettük, s ezt voltaképpen a Fehér Ház sem cáfolta. Egyoldalú csapolás Két tényezőt említenek a hírmagyarázók is, nem véletlenül. A Szovjetnió gazdaságilag és politikailag összeomlott, de semmiképpen sem szűnt meg létezni mint atomhatalom. S az elmúlt ötven esztendőben Washingtonnak valójában most először kell szembenéznie azzal a kihívással, hogy akár illetéktelen kezekbe is kerülhetnek az interkontinentális rakéták a széteső keleti birodalomban. Biztos helyen kellene tehát tudni a tölteteket, az indítókulcsokat A puccs utáni hangulat pedig különösen kedvezett Bush javaslatának, sőt voltaképpen sürgette annak elhangzását Felgyorsult a decentralizációs folyamat, közben pedig a reformerők jutottak megkérdőjelezhetetlen előnyökhöz a konzervatívok veresége után. A Szovjetuniónak elemi gazdasági érdeke a leszerelés. Ekként önnön erőforrásait is megóvja, másrészt a nyugati befektetők bizalmát is könnyebben elnyerheti. Bush persze azt ajánlotta fel megsemmisítésre, ami már elavult, s értelmetlen rendszerben tartani. A taktikai, hadszíntéri eszközök (bombák, aknák, kishatótávolságú rakéták) nem találhatnak célpontot ma Európában, hacsak a földrész keleti fele nem tekinthető továbbra is ellenfélnek. Erről azonban szó sincs, s ha szovjet részről is megteszik e lépéseket, akkor valóban biztonságosabb lesz az öreg kontinens. Persze Gorbacsov joggal vetheti fel az angol és francia ütőerő kérdését. A németek viszont boldogan söprik ki a nukleáris szemetet az országuk területéről. A riadókészültség lefújása is új idők új szellőinek simogatásáról tanúskodik, a B-52-esek és a B-1 - esek nem állnak majd bevetésre készen az Egyesült Államok tizenkét támaszpontján. A Minuteman silók is elcsöndesednek, s nem költenek a mozgatható kilövőállású, több robbanófejes MX-ekre sem, ebben az értelemben a washingtoni stratégiai és kongresszusi vita is eldőlt. A világban, s nemcsak a Szovjetunióban zajló változások már régen érlelték amúgy is az amerikai katonai gondolkodásnak a módosulását. A figyelem a legnagyobb veszélyről, a szovjet atomfegyverkezésről persze nem terelődött el, de nyilvánvalóvá vált az elmúlt évtizedben, hogy igazi kihívások a harmadik világból érhetik az Egyesült Államokat, s válaszolni a helyi válságokra nem interkontinentális,ballisztikus rakétákkal, hanem az Öbölháborúban bevetett fegyverekkel lehet, hagyományos, de az elektronika minden vívmányát felmutató, halálosan pontos eszközökkel. A szovjet-amerikai versengést pedig újabb egyezményekkel (lásd a nyári START-megállapodást) kell fékezni, s a biztonságot növelni, például a több robbanófejes rakéták kiiktatásával. Moszkvai kérdések Bush javaslata ebben az értelemben is rendkívül átgondolt, az amerikai hosszú távú stratégiába illeszkedő, még ha Moszkvát kérdésekre ingerli is: mi lesz például a légierő és a haditengerészet rakétáival, vajon az egyensúly megőrizhető-e, ha a csökkenést csupán a szárazföldi egységeknél hajtják végre, ahol a szovjet fölény egyértelmű. Az amerikai indítványok megvalósítása nyilván nem mehet végbe akár hosszadalmas alkudozások nélkül, ám egyes elemei kiragadhatóak (a harcászati leszerelés vagy a riadó lefújása) és a gyakorlatba átültethetőek. Bush ötlete e tekintetben is fordulatot sejtet az atomversengésben. „Kezdetben volt ugyanis az igény a bomba puszta birtoklására, s megszerzése után még több kellett belőle. A két szuperhatalom eleget akart belőle“ - írja McGeorge Bundy, Kennedy elnök nemzetbiztonsági tanácsadója 1988-ban megjelent könyvében, A veszély és túlélésben. De egészen rövid időszakot kivéve egyik fél sem érezte úgy, hogy nukleáris helyzete kielégítő. Az amerikaiak elégedettek voltak Hirosima után egészen az első szovjet kísérletig. Az ötvenes években a hidrogénbombáért és a ballisztikus rakétákért versengtek. A hatvanas években az amerikaiak lefektették stratégiai hármasuk alapjait (légi, szárazföldi, tengeri), s vagy tíz évig viszonylagos biztonságban érezték magukat. De egészen 1975-ig a Szovjetunió minden áron fegyverkezett, s ennek következtében kiújult az amerikai félelem. A nyolcvanas években a technológiai rivalizálás nyomán megsokszorozódott a robbanófejek száma. Mindkét fél abból indult ki, hogy nem tűrheti el a másik fölényét Bomba nélkül Mégis, a két bomba leejtése után, vagyis 1945 óta egyetlen atomhatalom sem vetett be nukláris eszközt s Bundy szerint még a gondolatához sem jutott közel. A két nagy igyekezett kerülni a közvetlen konfrontációt, a kivétel legfeljebb Kuba és Berlin, ám ekkor sem merült fel atomcsapás eshetősége. Más kérdés, hogy egyik sem tudta, a küszöb alatt tartható-e az esetleges összeütközés. S az óvakodás igazi oka valójában az volt, hogy mindkét fővárosban tudták: a visszavágást nem élhetik túl. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió - különféle doktrínák kíséretében - a kölcsönös elrettentés állapotában vészelte át az elmúlt szűk fél évszázadot. A háború elkerülése pedig szükségképpen vonta maga után az egymás mellett élés tényének az elismerését, s ezt követte óhatatlanul a tárgyalássorozat, amely SALT és START néven vonult be a történelembe. Olyan tudósok, mint Bohr és Oppenheimer kezdettől fogva megértették, hogy a maghasadás borzasztó ereje egyszerre reménytkeltő és pusztító. Bundy úgy véli zárszavában, s jóslatában, ha a két világhatalom nem keveredik háborúba egymással, s folytatja a nukleáris veszély csökkentését, akkor eljöhet az az idő, amikor túljutnak a túlélhető túlélés korszakán. Csak a bizalomra épülő politika teremthet ilyen helyzetet a fegyverzetkorlátozás önmagában nem. S bármennyire mai érdekek is vezették Busht, a javaslat és a rá adott szovjet válasz inkább ezt a reményt élteti, s a legkevésbé sem vetíti előre a pusztítás sötét árnyékát Blahó Miklós JLI A menekültkérdés a brémai viták középpontjában Katasztrofális SPD-vereség, szélsőjobboldali előretörés A szociáldemokraták (SPD), a liberálisok (FDP) és a zöldek küttes kormányalakítása is kpzelhető a brémai parlamenti választások után a legkisebb német tartományban. Vasárnap Brémában a szociáldemokraták győztek ugyan, de az 1987- es eredményükhöz képest mintegy 12 százalékot vesztettek Miután húsz évig abszolút többséggel a háta mögött a párt egyedül kormányzott a Hanza-városban, most partnereket kénytelen keresni. A száztagú helyi parlamentben 41 mandátumot mondhat magáénak, csak a zöldekkel vagy a liberálisokkal összeállva kerülhet - igen ingatag - többségbe. A brémai polgármester elismerte, hogy az eredmény a győzelem ellenére is „katasztrofális” az SPD számára. Mint az MTI jelentette, a szociáldemokraták saját visszaesésük mellett a szélsőjobboldali Német Népi Unió előretörését sajnálják amely a másik szélsőjobboldali párttal, a republikánusokkal együtt körülbelül nyolc százalékot szerzett Brémában és Bremerhavenben, s a rájuk szavazók 15 százaléka a munkások közül került ki. Volker Rühe, a Kereszténydemokrata Unió országos főtitkára azzal vádolta az SPD-t, hogy a bevándorlási kérdésben „lagymatag” álláspontot vall. Az SPD szerint a jövőben is mindenkit be kell engedni, legfeljebb a letelepedési, menedékjogi kérelem elbírálásának procedúráját kell majd gyorsítani, végső soron a nem jogosultat kiutasítani.