Magyar Nemzet, 1994. július (57. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-29 / 176. szám
10 Magyar Nemzet Interjú PÉNTEK, 1994. július 29. Bukarestből Budapesten át Európába Szőcs Géza Magyarországról, Erdélyről és a költői szó átváltozásáról Szőcs Géza nevét még a Ceausescu-rendszer idején ismertük meg. A Kolozsvárott élő költő az erdélyi magyarság jogvédő küzdelmeinek egyik zászlóvivőjeként szerkesztett szamizdat lapot, összeütközött a conducator terrorlegényeivel, megjárta az üldöztetés és az önkéntes száműzetés útjait. A diktatúra bukását követően a romániai magyarság pártjának, az RMDSZ-nek egyik vezetőjeként vett részt a nemzetiségi lét harcaiban. Szenátorként igyekezett a román törvényhozás vitáiban érvényesíteni a magyarság érdekeit. Ma — hasonlóan egykori erdélyi társához, Tamás Gáspár Miklóshoz - kissé távolabbról szemléli a politika változásait. Véleménye — a „hivatalok" feladása ellenére - mérvadó. Éveken át úgy tűnt, hogy Szőcs Géza az Antall József vezette MDF támogatója és támogatottja. A nap,pokban viszont elhangzott egy vélemény, ami szerint újabban a Fideszhez közelít. Mindehhez még hozzátehetem, hogy számos barátja van az SZDSZ-ben is. Hol tart most Szőcs Géza? - 1979 májusában, Bibó István temetése napján az óbudai temetőből eljövet néhányan fölmentünk Törzsök Erika panellakásába. Azon a napon kerültem szoros és máig tartó kapcsolatba az akkor még jelző nélküli s még viszonylag egységes ellenzékkel, pontosabban azzal a közeggel, amely a szellemi, erkölcsi és politikai ellenállást kialakította, hordozta és végül beteljesítette - sikerre vitte - Magyarországon. És itt rögtön el kell mondanom: én végig nem pártokban gondolkodtam, hanem folyamatokban; nem kormányban és/vagy ellenzékben, hanem a társadalmat irányító, bonyolult és összetett akarat... Vívódó - horribile dictu - dialektikájában, artikulálódásában, kontrollt és jönkontroll-mechanizmusainak felnőtté válásában. Mindenekelőtt tehát ezért nem voltam, ezért nem lehettem valamelyik pártnak támogatója; a rendszerváltás támogatója voltam — a parlamentarizmust támogattam az egypártrendszerel szemben. Tamás Gáspár Miklóst és Raffay Ernőt az állampárt jelöltjeivel szemben, vagy Göncz Árpádot a közbutaság elleni küzdelmében... Tartózkodó figyelem - Ezek a metaforikus példák azt jelzik, hogy önnek mindig a plurális volt fontos a monolittal szemben, ám elképzelhetetlennek tetszik, hogy ne látta volna az egykori ellenzék oldalai között kialakuló törésvonalakat, amelyek mentén végül választott. Nem láttam sem konstansnak, sem homogénnek a pártokat. Mikor azt mondom: SZDSZ, akkor ezen mit kell érteni? Azt a pártot-e, amelynek Kis János az elnöke, vagy azt, amelynek Kuncze Gábor a miniszterelnökjelöltje? Amelyiknek Tölgyessy a frakcióvezetője, vagy amelyiknek Pető Iván? Ezek talán túl sematikus kérdések, de egyenesen elvezetnek az MDF-problematikához; használható-e egyértelmű fogalomként az MDF? Hogy csak az alapítókról beszéljünk: talán ugyanazt akarta, de vajon ugyanazt képviselte-e Csurka és Kiss Gy. Csaba? Gsengey Dénes és Bíró Zoltán? Egyikükkel való barátságom, politikai szándékaival való egyetértésem átvihető-e egyszerű matematikai művelettel másvalakire, pusztán csak azért, mert mondjuk ő is alapító? Vagy az egész pártra? - A rendszerváltás idején sokan várták a nagykoalíciót. Ön nem kívánta megakadályozni a korábbi ellenzék egymás ellen fordulását? - Elsődlegesen azt tekintettem fontosnak - s tevőlegesen támogató szerepet is vállaltam e cél érdekében --, hogy Raffay és Tamás Gáspár Miklós is legitim részeséve lehessen a rendszerváltásnak. Magyarul: hogy bejussanak a parlamentbe. A köztük lévő, illetve pártjaik közti későbbi ellentétek kérdésében már nem kívántam nyilvánosan állást foglalni, még akkor sem, ha a négy év alatt nemegyszer nagyon is határozott véleményem alakult ki arról, hogy kinek van igaza. Az elmúlt négy évben gyakran érezhettük, hogy nem kívánt nyilván Azonosulások és kétségek en táviratot fogalmaztam a köztársasági elnök védelmében. Ennek aláírására felkértem Tőkés Lászlót s Kolumbán Gábort, az RMDSZ alelnökét is. Mindketten azonnal csatlakoztak, mint ez az akkori sajtóból is kiderül. nosan állást foglalni, meghatározni, kinek ad igazat. Miért tartózkodott ettől? - Három okból. Egy: hogy a rendszerváltást mint folyamatot, mint egy vargabetűkkel, kitérőkkel, ellentmondásokkal, önellentmondásokkal terhes, önkorrekciós progresszív folyamatot fogtam föl, amely a benne részt vevő erők kollektív teljesítménye. Engem ez a folyamat globálisan, mint egész nyűgözött le, és úgy érzékelem, hogy - minden elszomorító melléktünet ellenére - a magyar történelem egyik legfontos Vajon hogyan alakult ki a „Szőcs Géza, az MDF támogatója és támogatottja” kép? . Ki ne tudná, hogy Jeszenszky Géza ellen az egyik legkeményebb belső támadást és elszámoltatást azért indították, mert ő és apparátusa nem támogatta az RMDSZ-en belül a Szőcs Géza-vonalat? Ezt a támadást az én kérésemre állították le; nekem kellett elmagyaráznom, hogy a magyar külügyminiszternek nem lehet feladata az RMDSZ-en belül támogatni bárkit is... folytassam? Mondjam-e el, hogy Antall József temetésére már nem is kaptam meghívót? Ha Kodolányi Gyula nem szerez nekem egy külön belépőt, még a ravatalig sem jutottabb periódusát éltük meg: a függetlenség visszaszerzésének pillanatát, és a magyar társadalom természetes belső egyensúlya újrafelépítésének kezdetét. Ezek mellett eltörpül például, hogy az 1848-as országgyűlést milyen belső ellentétek feszítették. Ma már csak a történészeket érdekli, hogy milyen táborokra bomlottak akkor a magyar politikusok. 1994 Magyarországát is onnan, Erdélyből valahogy ilyen másfél száz éves távlatból érzékelem. - Vagyis hol az egyik, hol a másik pártnak adott igazat. Milyen megfontolás, kényszer vezette a magatartását? - Erdélyből nézve, az ottani specifikus viszonyokat és érdekeket figyelembe véve, egyetlen itteni párttal sem lehetséges azonosulni. - Mivel tudja ezt a legjobban érzékeltetni? - Saját példámnál maradva, elmondhatom magamról, hogy állam és állampolgár, állam és társadalom viszonyát figyelembe véve, szélsőségesen liberális elveket vallók; eszményem a decentralizált minimálállam, de a gazdaságfilozófiákat tekintve is a legtisztább liberális konstrukciók híve vagyok. Ezzel szemben a csoportjogok felvállalásának viszonylatában vagy a régiók Európája koncepciót tekintve, a konzervatív ,gilrtok jutottak el legtovább egy olyan irányba, egy olyan úton, amely kapitálisan fontos az erdélyi magyarságnak. Ami pedig az egyházi iskollák - általában az egyházi intézmények - társadalmi szerepét illeti, tehát egy jellegzetesen kereszténydemokrata igényt, itt úgyszólván teljes az erdélyi konszenzus: az egyházra és intézményeire óriási szükség van állandó agressziónak kitett önazonosságunk védelme szempontjából. A kérdés tehát - szemben Magyarországgal - csak másodsorban vallási jelentőségű, elsődlegesen nemzeti, egész egyszerűen fogalmazva: megmaradási, túlélési kérdés. Hadd szóljak végül arról, hogy például a kárpótlás, kárrendezési, reprivatizációs problémahalmazban merev kisgazda állásponton vagyok: meggyőződésem, hogy Romániában mindenkinek — ideértve természetesen az erdélyi magyar közösséget is - vissza kell kapnia mindazt, amivel 1947. december 30-án, a népköztársaságot kikiáltó államcsíny napján rendelkezett. . _ ■_« - Nem minősíthető-e ez a politikai látásmód éretlenségnek, kialakulatlanságnak? - Épp ellenkezőleg: Erdélyben az ideológiai-politikai értékkészletből való választás - a magunk szempontjából - nagyon is koherens és nagyon is tudatos. Gyenge államot akarunk, erős önkormányzatokat, erős egyházakat, erős érdekképviseleteket és olyan tulajdonviszonyokat, amelyek lehetségessé teszik egy erős civil társadalom létrejöttét. - Három okot említett, amikor a tartózkodásáról beszélt... - A harmadik ok pedig: az erdélyi politikusok többnyire egyetértet-tek abban, hogy nekünk kívülről nem szabad a magyarországi belpolitikába beleavatkozni. Még akkor sem, ha a legtisztább lelkiismeretünk szerint foglalnánk állást, abban a meggyőződésben, hogy véleményünk nyilvá- nos megfogalmazására elvi vagy gyakorlati szempontból igen nagy szükség lenne. Ezt nem mindenki tartatta be. - Nagyon nehéz is volt betartani. Említhetem Tőkés Lászlót, aki nem egyszerű politikusnak számított, hanem történelmi személyiségnek, és akit egyfolytában interjúvoltak, faggattak, nyilatkozattételre kértek föl. Egyszer még én is áthágtam ezt az íratlan szabályt. -1992. október 23-ra gondol?- ···. - Igen. A Göncz Árpádot ért inzultus másnapján felháborodottan-- Ennek több oka is van. Először is: ha nem is támogattam az MDF-et, de bizonyos politikusaival igen szoros kapcsolatban voltam. Elsősorban azzal a külpolitikai koncepcióval értettem egyet, amelyet Antall József, Kodolányi Gyula, Csóti György nevével fémjelezhetünk, s amely Magyarország lehető leggyorsabb nyugati integrációját tűzte ki célul. Az MDF nem egy más javaslatával is egyetértettem - például az expóval, vagy a külföldön élő magyar állampolgárok szavazati jogával kapcsolatban - de, ahogyan ezt fönnebb jeleztem, minderről ugyanúgy nem nyilatkoztam országos nyilvánosság előtt, mint olyan esetekben sem, amikor a Fidesznek vagy az SZDSZ-nek adtam igazat." Visszatérve az imént említett poltikusokhoz: az RMDSZ igen sokat köszönhet nekik, hiszen az európai politikai színtéren való megjelenésünket, nemzetközi kapcsolataink kiépülését elsősorban - személy szerint is - ők támogatták. - Mikor támadtak kétségei az MDF vezette kormány képességeivel szemben? - Döbbenten álltam az előtt a tény előtt, hogy számtalan belpolitikai és gazdasági kérdésben az MDF hibát hibára halmoz. És noha az nem lehetett feladatom, személyes csatornákon mégis megpróbáltam felhívni ezekre a figyelmet. - Milyen eredménnyel? - Azzal az eredménnyel, hogy addigi kapcsolataim nagy része teljesen leépült. Lezsák Sándor, akivel a nyolcvanas évek első felében, még a konspiratív időkben jó viszonyban voltunk, évek óta nem hajlandó még csak találkozni sem velem, pedig erre többször is kísérletet tettem, látván, hogy merre halad az MDF hajója... Mit mondjak azokról az MDF- politikusokról, akik eleve és kezdettől gyanakodva, bizalmatlanul, idegenkedve figyeltek engem? Mit fűzzek ahhoz az állításhoz, hogy támogatottja lettem volna az MDF-nek? — Ennek ellenére a magyar közvélemény az RMDSZ-t az MDF erdélyi fiókszervezetének tekintette. Ha így volt, ez alighanem olyan leegyszerűsítés, majdhogynem trivializálás, aminél a valóság jóval bonyolultabb. Először is maga az RMDSZ egy rendkívül heterogén képződmény. Tulajdonképpen egy koalíció, a legkülönbözőbb érdekképviseletek és irányzatok laza konglomerátuma. Hogy ezen belül a domináns számbelileg is és talán egyéb szempontból is egy MDF-hez közeli politikai és politikusi közeg, ez valószínűsíthető. Ezért kérte az RMDSZ az EDU-ba a felvételét, amelynek az MDF is tagja. De meg is fordíthatjuk a kérdést, és mondhatom, hogy az is erősítette az RMDSZ bizonyos politikusainak MDF-hez való kötődését, hogy a számunkra elérhető és elfogadható egyetlen, nagy tekintélyű pártinternacionálé az EDU volt. Hiszen az RMDSZ-ről sok minden elmondható, csak az nem, hogy liberális párt, vagy az nem, hogy baloldali párt. Következésképpen a liberális internacionálé, meg a szocialista internacionálé mint lehetőség kezdettől fogva elesett. Viszont az RMDSZ- nek égető szüksége volt arra, hogy nemzetközi legitimációt nyerjen, különösen egy olyan helyzetben, amikor hetente felszólalt valaki a tam volna el. Hát körülbelül így néz ki közelről összefonódásom az MDF-fel. Ismétlem, minden egyes pártban voltak és vannak barátaim. Sajnálom, hogy Petri György kilépett az SZDSZ-ből, hogy Fodor Gábor elhagyta a Fideszt. Sajnálom, hogy alapító atyák váltak ki a pártokból. De végső soron hiszem, hogy ezek a fiúk mind egy csapatban küzdöttek végig a demokrácia kontra pártállam küzdelemben az előbbi oldalon, parlamentben, hogy most már itt az ideje betiltani az RMDSZ-t, mert a világon nincs rá példa sehol, hogy etnikai alapon szerveződött pártok lennének, létezhetnének. - Miként tekintettek Erdélyben a magyar emberek a budapesti kormányra? - Erdélyben a bármikori magyar kormányra egyfajta olyan áhítattal tekintenek fel, kimondatlanul, felvállalva, felvállalatlanul, hogy ez a mi kormányunk is. - Ezt gondolják a szocialistaszabaddemokrata kormányról is? Pontosan itt van a nagy talány, hogy ez a fajta emocionális megközelítése a politikai reáliáknak végül is mit fog eredményezni. Mert igenis amikor megjelenik a magyar külügyminiszter vagy a magyar oktatásügyi miniszter Erdélyben, vagy bárhol a nagyvilágban találkozik vele egy erdélyi magyar, lehet ez Stockholmban is, ez pártállásától függetlenül úgy fog tekinteni erre a miniszterre, mint aki az ő érdekeit is képviseli. Vagy mint akitől elvárja, hogy az ő érdekeit is képviselje. Itt jön elő az antalli kijelentés, ami szerint ő lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének vallotta magát. - Igen. Antall József olyasmit mondott ki, ami ott lappangott - mint elvárás - minden lélekben Erdélyben. Hogy a magyar miniszterelnök felelősséget érez és vállal értünk. - Végül is hogyan viszonyulnak a Horn-kormányhoz az erdélyi emberek? - Bármi hangzott is el az elmúlt hónapokban, az erdélyi magyarság, ha bizalmatlanabbul is, mint az előző kormányra, de nagy várakozással tekint az új kormány ténykedése elé. - Horn Gyula találkozott Triesztben a román miniszterelnökkel, aki átnyújtott neki egy meghívást. Ezzel gyakorlatilag a gesztus megszületett. Ennek a tartalmától mit vár az erdélyi magyarság? - Nagyobb a gesztus, mint az optimizmus. Román-magyar vasfüggöny - Mit kezdenek azzal az alapállással, amit a szocialisták így fogalmaznak meg: először legyünk jóba az anyanemzettel, mert az segít a nemzetiségeknek is. Erdélyben nagyon jól emlékeznek arra, hogy amikor Horn Gyula volt a külügyminiszter, a román-magyar viszony hetek alatt, vagy rövid hónapok alatt ment át egy olyan változáson, amely az eufóriás egymásra találással kezdődött és a vásárhelyi véres pogromba torkollott. Szóval az emberek azt mondják, hogy ha Horn Gyula mint külügyminiszter egy olyan kivételesen kedvező pozícióban, akkor, 1989 decemberében nem tudott lényeges, tartós áttörést elérni, akkor mi a garancia arra, hogy most, 1994-ben sikerülni fog neki. Ez persze csupán kérdés. Senki nem állítja, hogy nem fog sikerülni, csupán azt akarom itt érzékeltetni, hogy vannak szkepszisek, amelyek vagy racionálisak, vagy irracionálisak, de létezőek. Hogyan érzékelik, hogy az alig egy hete hivatalában lévő kormányfő találkozóra invitálta Markó Bélát, az RMDSZ elnökét? - Ezt nyilvánvalóan bizalomerősítő gesztusként értékelte mindenki. S itt visszautalok arra, amit az RMDSZ már jó néhány éve szorgalmaz... - ...és amiben önnek volt egy nevezetes levélváltása az akkori külügyminiszterrel. - Abban a levélben nagyon kategorikus formában megfogalmaztam az RMDSZ igényét, hogy konzultáljanak velünk, mielőtt olyan kérdésekben döntenének, amely kérdések az erdélyi magyarság sorsát érintik. -Tud nyomást gyakorolni a magyar kormány a bukaresti kormányra, hogyha bármit tervez az erdélyi magyarság ügyében, arról konzultáljon az erdélyi magyarság képviselőjével? - Biztos, hogy vannak ilyen eszközei. - Most Horn Gyulát úgy emlegetik Németországban, mint a szögesdrót, a vasfüggöny lebontóját. Elképzelhetőnek tartja, hogy a két ország között feszülő lelki, gazdasági, kulturális szögesdrótot a Horn Gyula vezette kormány le tudja bontani? Kormány a lelkekben - Igen, Magyarországnak lehetősége van arra, hogy Romániát jelentős segítségben részesítse az európai integrációs esélyei elérésében. - Vagyis a jelképes vasfüggöny szétvágható, ledönthető? - Én azt hiszem, ha ezt diplomatikusan és semmiképpen nem feltételszerűen, nem zsarolásízzel teszik, van esély a sikerre. Legyen szó akár Románia NATO-tagságáról, akár európai közösségbeli tagságáról, Magyarország nagyon jelentős segítséget adhat. Ha ezt Budapest megteszi, komoly esélyt teremt ennek a szögesdrótnak a felszámolására. - Kérnének ebből a segítségből a bukaresti politikusok? - Egy bukaresti politikus számára nincs gyötrelmesebb rémálom, mint az, hogy Magyarország NATO- tag lesz és Románia nem. - Ez világos. Nem éreznék a román politikusok a nemzeti öntudatukban megalázottnak magukat, hogy éppen Budapest segít nekik? - Ezért mondtam, hogy nagyon diplomatikusan lehet közelíteni az ilyen kérdésekhez. Emlékszünk, hogy amikor Göncz Árpád teljesen jóhiszeműen kijelentette: Európába Budapesten keresztül vezet az út, az mekkora felhördülést váltott ki. Pedig mindenki tudta, hogy ez igaz. Nem vezethet az út Európába Bukarestből sem Belgrádon, sem Szarajevón keresztül. Versek a fiúknak - Hátrahagyva a szenátusi széket, a politikai közéletet, milyen szerepet tervezett önmagának? - Én magamnak soha nem képzeltem el közéleti szerepet. Tulajdonképpen morális döntések és morális természetű vállalások, kiállások folytán kerültem egy olyan kényszerpályára, amely - óriási kitérőkkel - elvezetett a bukaresti szenátusig. Bennem mindig volt egy olyan meggyőződés, hogy Csak akkor, addig szabad közéleti Szerepet vállalnom, amíg nem állnak, nem bukkannak fel erre termett, nálam rátermettebb, nálam jobban felkészült, ezt életcéljuknak tekintő profi politikusok. Úgy gondolom, mostanra eljött ez az idő. Ennek fényében terveztem meg egy olyan visszavonulást a közéletből, amelynek első lépcsőfoka volt az aktív parlamenti politizálás leadása. Ugyanakkor tudtam, hogy óriási, megvalósítandó feladat egy független erdélyi magyar médiakomplexum kialakítása, valamint egy elitképző program elindítása. Erre szántam az utóbbi egy-két évemet. - Az utóbbi években keveset publikál. Ha felépül az erdélyi médiabirodalom, ismét ír? - Igen. Akkor nagyon szeretnék visszavonulni a meg nem írt, eddig csak eltervezett kézirataimhoz. -A két éve megjelent könyve címlapján olvasható, hogy Sz. G. utolsó könyve. Ezek szerint mégis jönnek majd versek? - Nem, nem versesköteteket akarok kiadni, hanem drámákat, filmforgatókönyveket, esszéket. - Elképzelhetetlen, hogy egy költő ne írjon verseket. - Lehet, hogy írni fogok verset, de biztos, hogy ezeket nem gyűjtöm kötetbe. S főleg azért nem, mert a költészet szerepe, fontossága hihetetlen módon leértékelődött. A költői szó ereje, fontossága 1984-ben - főleg Erdélyben - össze nem hasonlítható volt azzal, mint amilyen 1994- ben. S én abban a költői beszédhelyzetben tanultam meg verset írni. Költőként egyszerűen nem tudok megbékélni azzal a gondolattal, hogy ez már nem az a világ. S ha írok is verset, mert persze hogy írok, úgy gondolom, hogy ezeket a verseket inkább az íróasztalfiókomnak írom. Egyébként jó ez, hogy ma már nem a poézisnek kell felvállalnia mindazt, ami a magyar költészet feladata volt, hiszen van sajtószabadság, van parlament, van minden... Nem a költőkre hárul a legfőbb gond: sorskérdések kimondásának és feszegetésének a gondja. Ha ebben nőttem volna fel, ennek a tudomásulvételével indulnék a költői pályának. De hát én nem tudom elfelejteni, hogy mi volt 1974- ben vagy 1984-ben a magyar költői szó súlya. Szendrei Lőrinc Szőcs Géza: Erdélyből nézve egyetlen itteni párttal sem lehetséges azonosulni Weber Lajos felvétele