Magyar Nemzet, 1995. március (58. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-06 / 55. szám
HÉTFŐ, 1995. március 6. Kultúra Húsz éve ment el a magyar szellemi erők organizátora Németh László életműve és az utókor AZ UTÓKOR felfedez”?, ,jóvá tesz”?, „igazságot szolgáltat”?, „méltó helyre állít”? - több mint kétséges. Olykor igen, sokszor nem. Az utókor lehet éppoly igazságtalan, mint a jelen, azaz a jövő. Amilyen figyelmetlen alkalmanként a ma, olyan feledékeny esetleg a jövő. Közönyös, elfogult, a saját közvetlen érdekei s nem százados hagyományok által „kialakított” értékrend alapján válogat. (Ha ugyan beszélhetünk ilyen értékrendről, s ezt mindenki el is fogadja.) Olykor csakszeszélyes az utókor: fölnöveszt egy emberi apróságot, s átnéz egy remekmű fölött. Németh László életének milyen ma az emlékezete, s milyen életművének a jelenérdekűsége? Több mint kétes a válasz: csak sejtelmekre hagyatkozhatunk, meg jelzésekre. Például arra, hogy az a húsz esztendő, ami halála óta eltelt, miként gazdálkodott a többi eltávozott művével. Mert az elmúlt húsz év alatt generációk tűntek el véglegesen és csonkultak, ritkultak meg végérvényesen. Márai, Illyés, Erdélyi, Fája, Ottlik, Déry, majd Jékely, Csanádi Imre, Nagy László, Örkény, Pilinszky, Cseres és Weöres, aztán Hajnóczy, Sziveri... Van, akinek neve se említődik már halála másnapjától eme nagyok és elhíresültek közül, kettő-három közülük múlékony divatként kényszerült magára venni egy-egy újabb korosztály rögeszméit, van, aki zászló lett és egyleti embléma. S vannak, akik mindig lesznek. Talán nem túlzás és elfogultság közéjük sorolni az Iszony íróját, a Tanú szerkesztőjét, A két Bolyaiban önmagával dialogizáló magyar elitsorsot. Új meg új könyvek vizslatják Németh László eszmerendszerét, új és új viták hivatkoznak rá. Ám inkább a gondolkodóra, annak is egy-egy eszmemenetére - alig a szépíróra. Korunk, ezek a kilencvenes évek, nemigen igénylik egy Németh László-féle attitűd és irodalmiság jelenidejűségét. Ahogy a nyolcvanas éveknek oly igen kellett Hamvas, Bibó és ő - most mintha inkább nyugtalanítana emlékük. Kerüljük a hivatkozást rájuk, de ott vannak tudatunk mélyén, mint elvégzendő (és sohá már nem odázható) feladatok. Az igazi szembenézés elkerülhetetlen. Noha tudjuk, milyen korban élünk, szeretnénk remélni, hogy a közelebbi jövő igényt, tart valamennyire azokból az eszmékből, tapasztalatokból, látomásokból és metaforákból, amelyeket századunk korábbi válságszakaszai lobbantottak ki Németh Lászlóékból. ÖNMAGÁRA MUTATÓ árnyék Németh László ma, amikor az utópiák kora és az el-lenállás mentalitása helyett a túlélést célzó reáliák, illetve az alkalmazkodás mint sikerrel kecsegtető realitás az, ami mérv- és mértékadó. Vállalás helyett vállalkozásra csábít az idő. De azért ne feledjük: 1989- ben jelenik meg a Sorskérdések és az Életmű, szilánkokban. Azoknak a munkáknak a gyűjteléke, amelyek átoktárgyak voltak és nem olvasnivalók, négy évtizedig. Miként Kemény vagy Szabó Dezső, vagy Eötvös nagy történetfilozófiai munkája, vagy Bibó vagy Hamvas, és még annyian mások. Ha a rendszerváltozáshoz, a rendszerváltoztatáshoz fölhalmozott szellemi muníciót veszi majd számba - talán és esetleg - az utókor, abban ott kell lennie a Debreceni káténak, a Magyar élet antinómiáinak, a Minőség forradalmának, a Ha én miniszter lennék című iratnak, A második szárszói beszédnek meg a többinek. Nem föltétlenül — esetenként egyáltalán nem kánon- vagy zsinórmértékként, de igenis úgy, mint bátorítás a nemzetérdekes „tematika” kijelölésére. A legkínosabb, legnyugtalanítóbb tematikák fegyelmezett végiggondolására is. Hiszen ha valami, akkor éppen ez a szellemi és morális erőfeszítés áll valamennyiünk érdekében. Meg lehet-e határozni azt a művészi-esszéírói tematikát, kartotékolni lehet-e azt az íróigondolkodói „szókincset”, amivel Németh László tetten kívánta és tudta is érni a maga. •személyes és történelmi sorsélményeit? Leírhatunk olyan fogalmakat, mint Kert-Magyarország, új nemesség, minőségszocializmus. Tűnődhetünk azon, s nem minden haszon nélkül ma sem, hogy miért és miként állítja szembe az „intéger” Magyarországgal az „intéger” magyarságot, s miért emeli az utóbbit az előbbi fölé , ugyanakkor a hanyatlás történetének talán legsúlyosabb idejét élő nemzet látókörébe. Érvénytelen volna-e szociális radikalizmusa s az ezzel párosuló történelemkritika? Különös történelmi paradoxon, hogy éppen azóta kérdez önmaga sorskérdéseire a magyar történelem s a legjava írótársadalom, amióta (az utókor ítélete szerint) a fölívelése megkezdődött, Csokonaiék óta. Fölívelés és hanyatlástörténet ideglázba ejtő egyidejűsége - ez a Berzsenyiről, a Széchenyiről, az Adyról beszélő Németh László-tanulmányok lényege. S minden, ami ezzel jár, hol látszatként, hol a históriai valóság hű tükröződéseként: erkölcsi zsákutcák itthon, szellemi kalandok reménytelen tájakon... s beszélhetnénk a tudatos vagy öntudatlan (azaz ösztönvezérlésű) önmegváltás Németh László paraboláiról. Itt a gondolkodó és a drámaíró „egymást” mentálisan tisztító, ha kell, gyógyító mechanizmusairól. Idézhetnénk regényes példákat arról, hogy miként, miféle technológiák elterjesztésével vélte elérhetni nemzeti keretekben és itt, Kelet-Közép-Európában „egy előkelőbb emberiség kitenyésztéséé’. Érdemes-e a köztudatból kiiktatódni hagyni pszichologizáló-mitizáló következtetéseit a szorongó, mert veszélyeztetett kis nemzet felelőtlenül viháncoló létmódjáról és szüntelen bűnbakkereső mechanizmusairól? És tudnánk sorolni a példázatos mozzanatokat az életműből tovább, bármely szellemi, nemzetnevelői és szépírói terrénum felé is fordulunk. Lehet-e továbblépni a „realista” regénynek ama stációján, ahova az Iszony fölvergődött? Kínálkozhatott-e jobb konstelláció annak idején, mint a magyar Mezőföld emberi televénye és Proust? És ha a párhuzamokat keressük? Noha alkatilag, sorsvállalásban és a műveltségszerkezet tekintetében aligha lehet különbözőbb gondolkodókat egymás mellé állítani, mint Németh László és Hamvas Béla - éppen a legfontosabban: korélményükben rokonok, ám főleg a választás kényszerének elfogadásában és a válaszadás mikéntjében. Igaz, hogy Hamvasnál a végső válságba jutott világemberiség, Németh Lászlónál a Trianon utáni magyarság a fő létélmény (egyikük a felföldi, másikuk a délkeleti, s túlianra jutott határmellékről származott), a választípus egyminőségű: az enciklopédizmus. Minden lehető ismert felhalmozása a jó válasz reményében, íródjék bármilyen nyelven is a hír, származzék a tudományos, filozófiai, művészeti, társadalomtudományi rendszertan bármely terepéről. Ez a bekebelező magatartás hozza magával az uralkodó beszédmódot — amely ősi és természetes, teória és metaforika egysége —, gondolatot fölszárnyaltató költőiséget. Németh László ki is mondja a botrányosan igaz szavakat életcéljáról: „a magyar szellemi erők organizátora" kíván lenni. Hamvas Béla ilyent nem mondott nyilvánosan, de biztosak lehetünk benne, hogy tudta, milyen szerepre szánta sorsa, ha ezt az életbeni realitások nem is látszottak igazolni. S végezetül: a biztos tragikum tudatára nemes ember egy módon válaszolhat — utópiával. Véletlen-e, hogy az utóbbi kétszáz év nemzeti katasztrófáit megérezve, avagy bekövetkezésük után azokat szemlélve mindenki utópiák szerkesztésével véli legyőzhetni a végzetet? Eötvös és Jókai, Kemény és Justh Zsigmond, Ady és Németh László, Illyés és Bibó. S az, ami itt van most Magyarországon és a környezetünkben, egy ilyen század után az vajon nem azt sugalmazza, hogy az utópiák, a vágyálmok néha valódibb realitások lehetnek a jövőben, mint amit a napi tapasztalat és okosság sugall? ENCIKLOPÉDIZMUS és okos utópiák nélkül nemigen bízhatunk — kisnemzeti nyomorultságba kényszerítettek minőségben, nemesedésben, lakható jövőben. Legnagyobb, múltunkat legjobban megszenvedő gondolkodóinkkal együtt ezt akarja elhitetni velünk, gyarló utókorral Németh László hatalmas, megkerülhetetlen életműve. Alexa Károly Németh László a hatvanas évek elején Mátyás király és a cigányok Kárpáti Péter Országalmája a Pesti Színházban Üres, fekete, sötét színpadon, sok-sok apró villanyégő által jelzett csillagos égbolt alatt kezdődik az Országalma előadása a Pesti Színházban. Jakab, a nagy bajuszos cigány mesemondó (Cserna Antal) komótos, lassú mozdulatokkal elhelyezkedik a nézőtér elő itt, és mesélni kezd Csulánóról, a tolvaj cigányról és az ördögről, aki árnyékként követte az erdőben. A mese nemsokára megelevenedik, és tanúi lehetünk, miképpen kötne el Csulánó egy lovat az ördög segédletével, ha a gazda föl nem ébredne lova nyerítésére. A bábjátékokat idéző lovat lójelmezbe bújt emberek játsszák, a gazdát a mesemondó úgy mutatja meg, hogy a háttérfalon kinyitja egy kivilágított kis fülke ajtaját, és függőlegesen áll benne az ágy és álla alá fogva a paplant alszik előtte a gazda. Kárpáti Péter Országalma című darabja, a Vígszínház drámapályázatának díjnyertes műve gátlástalanul , flantázós cigánymesékből született, és Simon Balázs végzős főiskolai hallgató úgy rendezte meg, mint egy vásári bábjátékot. Csulánót (Szarvas József) csakhamar övéi közt is megpillanthatjuk: számtalan lármázó, viháncoló purdéját bábművészek által mozgatott bábok ábrázolják. Mikor lopásai miatt Csulánó börtönbe kerül, az egyik börtönőr irdatlan hosszúságú gólyalábakon, a másik combnyi méretű törpelábakon tart rendet. Időnként kisebbnagyobb kutyák rontanak a portyázó Csuláncra, ezeket megint csak hol bábok, hol vicsorgó fogazatot imitáló, tátongó bőröndök jelzik. Csulánc mellett Mátyás király Kárpáti Péter szemtelen történetének másik hőse. Mátyás (Rudolf Péter), mint a mesékben szokás, álruhásan mászkál az országban, és mai honvédnak öltözve a nagy tolvaj putrijába is elvetődik. Itt beleszeret Csulánó szép lányába, Mariskába (Kéry Kitty f. h.), és feleségül is veszi. A rögtönzött esküvővel kapcsolatos teendőket kézi kapcsolású telefonon intézi: menyasszonyi fátylat, tortát, papot rendel. A lagzi fojtott ritmusú, vad cigánytáncba torkollik. Mátyásnak azonban uralkodnia is kell, ezért a lakodalom hetedik napján, mikor mindenkit elnyom az álom, meglép. Csak az országalmát hagyja hátra emlékül. Kilenc hónap és huszonöt év elteltével folytatódik a mese. Mátyás már pocakos bácsi, és nagyon unja az örökké zsémbelő Beatrixot (Igó Éva). Mint megtudjuk a mesemondótól, számtalan elhagyott kedvesétől számtalan zabigyereke van szerte az országban, és egyikük, Csulánó unokája, a Mariskától való Jankó (szintén Szarvas József) éppen útban van az országalmával Budára. Képzelhetőek a további bonyodalmak, főleg ha még azt is hozzávesszük, hogy Mátyás pocakosan se fér a bőrébe. Mihelyt sikerül kijátszania házsártos hitvesét, ismét álruhát ölt A délceg cigánylegényt végül mégsem húzzák föl, pedig már lelógatják neki a zsinórpadlásról a karvastagságú kötelet sőt Lola, Mátyás unokahúga (Murányi Tünde) képében Jankó még az obugát fele királyságot is elnyeri. Mátyás viszont ruhát cserél a mesemondóval, és lehet hogy véglegesen cigánnyá változik át Végtére is nincs jobb, mint kóbor, képzelgő, ,flantázó” cigánynak lenni. Erről szólnak a cigány mesék, és a cigány meséknek erről az elpusztíthatatlan derűjéről, szemtelen életkedvéről szól Kárpáti Péter darabja. Simon Balázs fiatalos felszabadultsággal és elbűvölő ötletességgel rendezte meg az előadást. Sikerül végig tartania az egyensúlyt a vásári bábjátékstílus és a tódító-lódító mesemondás helyenként valósággal abszurd-szürreális kilengései között. Szarvas József kitűnően érzi magát az agyafúrt Csulánó és a szédelgő Jankó testére szabott szerepében. Rudolf Péter stílusosan és ízlésesen formál Mátyásból groteszk mesealakot, ellenáll a bohózat csábításainak, amelyek főleg a második részben kínálkoznak. Cserna Antal mesemondója a természeti erők rendíthetetlenségét árasztja, és folklorisztikus szempontból is hitelesnek tűnik. Murányi Tünde remek karikatúrát formál az incifinci- Lolából. Kútvölgyi Erzsébet pipázó cigányanyósa, Igó Éva sápítozó királynéja, Király Attila bumfordi ezredese és Sipos András pizsamás főjegyzője is jóízű, mulatságos pingálmány. Kéry Kitty cigánylánya föl-lemászik a szénpadlásra vivő létrán. A purdékat, kutyákat, halakat, csendőröket, börtönőröket, lovakat, vérebeket Pályi János, Bartha Antal, Bodár Zoltán és Csák Zsolt bábművészek produkálják, hol a Szász Zsolt tervezte bábok meghosszabbításaiként, hol maguk alakulva át bábokká. Csak az Ördög (Korognár Károly) járt kicsit pórul, a szerző neki nem írt elég jó szerepet. Györffy Miklós Új Horizont jó lenne tisztán látni abban a kérdésben, vajon mikor tekinti igazán sajátjának a város, a megye vezetése a helyi kulturális lapot. Mitől függ a szponzori kedv? Talán attól, hogy a helybéli és a vidékhez kötődő értelmiség magáénak érzi, publikációs fórumának mondhatja? Vagy tán attól, ha neves fővárosi szerzőket sikerül megnyerni? Rejtély. Pedig a nehezedő gazdasági helyzetben dönteni kellene, hiszen a Nemzeti Kulturális Alap minden folyóiratot nem tud támogatni. A veszprémi Új Horizontot Raffai István főszerkesztő úgy próbálja a régió lapjává tenni, hogy országos, sőt határon túli gondokra is figyel. Az érdeklődő polgárt tartja szem előtt, aki irodalmi lapban olyan olvasmányokat keres, amelyek megértéséhez nem kell különösebb előképzettség. Persze ez nem jelent igénytelenséget, sőt. A friss szám Nagy Károly Korszerű magyarságtudat születőben című tanulmánya köré szerveződik. A szerző leszögezi: „A nemzettudat, a nacionalizmus és a sovinizmus nem egymás okozói. Aki soviniszta, az nem biztos, hogy patrióta, aki áldozatkész hazafi, nem biztos, hogy más nemzetek tagjait lenézi vagy gyűlöli. Aki tudatában van nemzeti hovatartozásának, az nem biztos, hogy ez okból azt is vallja, hogy »itt élned, halnod kell«, és akinek az a hite, hogy »a haza minden előtt«, annak egyúttal lehet a vezéreszméje »a népek testvérré válása« is." Nem új a gondolat, mégsem lehet elégszer ismételni. Igazi hazafi Szöllőssy Árpád (életútját Tóbiás Áron mutatja be), aki Bázelban dolgozott 1956 után a magyarság ügyéért. Jó hazafi a „balkáni barbárság” áldozata, Visky Árpád, a kitűnő erdélyi színész (rá Czegő Zoltán emlékezik versben és prózában). És azok a kárpátaljai magyarok, akik megmaradtak, őrizték a nyelvüket. Sarusi Mihály Magyarhavasalja címmel ad közre szívszorító írásokat a kárpátaljai világról („Ha a Lajtánál húzzák meg a szovjet birodalom határát, mi is itt tanunk... A Szent István-i Magyarország történelmi bemutatóterem, mutasd gyerekeidnek: Kárpátalján a (fél-ázsiai) proletárdiktatúra, Burgenlandban (nyugati) polgári rend tarolt. Hogy ég és föld? Na ja.” Pedig mennyi történelmi emlék köt minket ahhoz a vidékhez! S ha már emlékeknél tartunk: igazi meglepetéssel szolgál Kutasi Kovács Lajos, aki Brazíliában olvashatta Fráter Erzsébet pénzt kérő levelét, amelyet elhagyott férjének, Madách Imrének írt két hónappal annak halála előtt, valamint Az ember tragédiája szerzőjének végrendeletét. Illés Lajos egykori főszerkesztő Benjámin László 1962-es költői visszatérésére emlékezik, s közli A Vadaskerti úttól a Kálvin térig című, ma is erőteljesnek ható versét, valamint az emigrációban élő Fáy Árpád Torontótól a Kálvin térig című, Benjámin Lászlónak ajánlott költeményét. Déry Tibor születésének századik évfordulójáról a balatoni ismerős, Bodosi György emlékezik meg. Botka Ferenc Keresztury Dezsővel beszélgetve idézi fel Déry rejtélyes berlini éveinek némely kalandját. Tamás István naplójegyzetei mindig élvezetesek. Tanítani kellene, ahogy a mai magyar sajtó helyzetét elemzi. „Az elmúlt fél évtizedben itt egy világ süllyedt el. A rendszerforduló - »váltás« - a kelet-európai társadalmak életében olyan roppant horderejű esemény volt, mint 1912-ben a Titanic elsüllyedése’’ — indítja a fejtegetést, hogy a hasonlatot kibontva megvilágítsa, hogy a dráma nem fejeződik be az elsüllyedéssel, hiszen a bomló anyagok a felszínre kerülnek, s ezeket tisztítóhajóknak kellett a Titanic után is összeszedniük. De: „a Szovjetunió, vagy talán közelebb járunk az igazsághoz, ha szovjet birodalmat mondunk, összeomlása után nem járhatta politikai hulladékgyűjtő hajó vagy szerelvény Kelet-Európa országait. A víz felszínén úszkáló könnyű szerves anyag újságformában is új életre kapott..." Természetesen hiányoznak a képzett újságírók, így képzetlenség írásos rémtetteivel" szembesül az olvasó nap nap után. Minden bizonnyal igaza van Tamás Istvánnak, amikor azt állítja, hogy „a mai kor feltalálta az ízlés és ismeret nélküli újságírást", csak arra nem ad választ, miért ezt szereti és tartja el a közönség. És miért nem tartja el biztonságosabban az Új Horizontot, amelyben egész sor kiváló verset, novellát és esszét olvashat? Osztovits Ágnes Magyar Nemzet 15 NAPLÓ MAGYAR KULTURÁLIS HÉT kezdődött pénteken Pozsonyban az Európai Kulturális Társaság rendezésében. A rendezvénysorozat keretében a Balázs Béla Stúdió, a Közgáz Vizuális Brigád és a Maftim Stúdió alkotásait mutatják be a szlovák fővárosban. Koncertet ad az I Love You együttes, irodalmi esten mutatkozik be Garaczi László, Németh Gábor és Márton László. A DOKTORANDUSZOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE huszonkilenc egyetemi kar képviselőinek részvételével szombaton tartotta első küldöttgyűlését. A küldöttgyűlés úgy döntött, hogy csatlakoznak a Hallgatói Szervezetek Szövetségéhez. NAGY ATTILA JÁNOS Közös jel című filmje kapta az első díjat a vallási témájú filmek és videók I. országos fesztiválján, amelyet Gyulán rendeztek a jubileumi alföldi független film- és videoszemle keretében. A KORTÁRS FESTÉSZET mintegy másfél száz alkotójának egy-egy munkája tekinthető meg a Bizományi Kereskedő és Záloghitel Rt. szombaton nyitr harmadik tavaszi tárlatán. A sokféle stílust és irányzatot felvonultató Lónyay utcai bemutatón látható például Amnóti András, Bakallár József, Bőd László, Gerzson Pál, Kádár János Miklós, Mácsai István, Magén István, Mazsaroff Miklós, Szemadám György, Tilless Béla, Várady Róbert, ef. Zámbó István, valamint Zöld Anikó festménye is. A tárlatmegnyitón adták át a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány, a Kereskedelmi Bank Rt, illetve a BÁV Rt díjait. Elismerésben részesült Szily Géza, Cziráki Lajos, Hodász Emese, Mayer Berta, Batári József, Tóth Ernő, Barabás Márton, Vecsési Sándor, Hock Ferenc és Kristóf János. Breznay András pedig a legígéretesebb fiatal festő díját vehette át. A BÁV Rt tavaszi tárlata egy hétig tart nyitva, és a festmények a helyszínen meg is vásárolhatók. KILENCVEN HAZAI és ötvenhárom erdélyi, felvidéki és bánáti diák vett részt az Implom Ferenc helyesírási versenyen Gyulán. A gimnáziumi tanulók között első lett a budapesti Lozsi Réka, a szakközépiskolások között a debreceni Fábián György, a szakmunkástanulók között a pécsi Kovács Annamária, a határon túli diákok között pedig a pozsonyi Kiss Emese. VERESS SÁNDOR szerzői estje ma este fél nyolckor keződik a Miskolci Nemzeti Színházban. A koncertet a Nemzeti Filharmónai és a Miskolci Szimfonikus Zenekar rendezi. A MAGYAR MŰSZAKI MÚZEUM alapításának hatvanadik évfordulója tiszteletére tudományos ülést tartanak, valamint emléktáblát avatnak ma délután háromkor az egykori épületben (Budapest I., Mészáros utca 19.). Előadást tart dr. Szabadváry Ferenc, Orlai Györgyné és dr. Vámos Éva. IRINA LIEBMANN német írónő felolvasóestje ma délután hat órakor lesz a Goethe Intézetben (Budapest VI., Andrássy út 24.). KIS SÁNDOR LAJOS festőművész kiállítását március 8-án délután öt órakor Kratochwill Mimi művészettörténész nyitja meg a Duna Galériában (Budapest XIII., Pannónia út 95.). ZEKE GYULA ÉS BARTIS ATTILA új köteteit Csuhas Ist-ván és Kemény István mutatja be máricus 8-án délután négykor az írók boltjában. ABA NOVÁK VILMOS utolsó műveit, a szent korona és a szent jobb történetét megörökítő százharminc négyzetméteres seccót is helyreállítják a millecentenáriumi ünnepségekre. A Szent István által alapított középkori királyi bazilika maradványait őrző romkert mauzóleumában található alkotásokat Hernádi György restaurátor állítja helyre.