Magyar Nemzet, 2006. január (69. évfolyam, 1-30. szám)
2006-01-13 / 12. szám
14Kultúra 2006. január 13., péntek Rovatvezető: Dippold Pál MNMMMMMMNMi Szörnyetegek Szolnokon Szörnyetegek címen táncjátékot mutatnak be ma este fél nyolckor a Szolnoki Szigligeti Színház Szobaszínházában. Az előadás vendégrendező-koreográfusa Guillaume Milhac, díszleteit a Magyarországon élő francia tervező, Emmanuelle Sachet készítette. Táncolja Eller Gusztáv, Kárpát Attila, Palcsó Nóra, Siklós Edina, Széchenyi Krisztián. A zenét Suarri Dilhac szerezte. (M. K.) Európai turné Bartók tiszteletére Ma indul európai turnéjára Sebestyén Márta és a Muzsikás együttes. A zenekar a január végéig tartó koncertkörúton a világhírű Takács kvartettel közösen Bartók and the Traditions címmel a Bartók-évforduló tiszteletére ad hangversenyt Anglia, Franciaország, Németország, Spanyolország és Portugália nagy komolyzenei hangversenytermeiben. Elsőként holnap este muzsikálnak a londoni Queen Elisabeth Hallban. (K. E. V.) Sáros András kiállítása Egri Mária művészettörténész nyitja meg Sáros András (1912-1983) festőművész alkotásaiból, január 17-én, este hat órakor a Zsókavár Galériában (Budapest XV., Zsókavár u. 15.) nyíló kiállítást. A festmények február 6-ig tekinthetők meg. (N. M.) Spanyol fotográfiák A spanyol fotográfia 150 éve címmel látható egy hónapon át kiállítás a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház André Kertész Termében (Budapest VI., Nagymező utca 20.). A George Eastman Teremben Csoszó Gabriella Még nincs című portrésorozata tekinthető meg január 22-ig. (P. C.) Soros bevásárolna Soros György cége tárgyalásokat folytat arról, hogy megvásárolja a Paramount-stúdiótól azt a filmtárat, amely nemrég került a birtokába, miután megvette Steven Spielberg cégét, a DreamWorks SKG-t. A vételár 850 millió és egymilliárd dollár közötti összeg lesz. (M. G.) ’56-os emlékév a választások után? Schmidt Mária: A kulturális kormányzat nagy tehetséggel rombol • Zavar az ötvenedik évforduló körül A maradványképzés címén a múlt évben a kulturális szférából elvont több mint húszmilliárd forintnyi támogatás kifizetését a napokban kezdte meg a kultusztárca - mégpedig a 2005-ös (!) költségvetés terhére. A nem különösebben átgondolt elvonások egyik legnagyobb vesztese a Terror Háza Múzeum volt. Félő, hogy az ’56- os forradalom kitörésének, vérbe fojtásának ötvenedik évfordulója 2006-ban újabb alkalom lesz a kulturális kormányzat számára, hogy tehetetlenségét, a magyar kultúra iránti érdektelenségét bizonyítsa. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója nem rejtette véka alá mindezek kapcsán aggodalmait. Varga Klára igazgató asszony, ön szerint volt bármi értelme a kultusztárca által elrendelt maradványképzésnek? - Pillanatnyilag talán jó ötletnek tűnt, de értelme nem volt. Semmi mással nem tudom magyarázni ezt az intézkedést, mint a kormányt jellemző kapkodással és koncepciótlansággal. A költségvetés így is „elszállt”, és ezt a Budapest Airport 75 évre történő bérbeadásával sem tudták kozmetikázni. Egyre erősebb az a benyomásom, hogy ennek a kormánynak nincs is kultúrpolitikája, legföljebb egyfajta felszínes PR-politikája. A kultúra támogatását, a mecenatúrát nem veszi komolyan, megelégszik a média által megtámogatott kulturális közönségkapcsolatokkal. Mindez azért van így, mert a magyar kultúra sokszínűségéből éppen az nem érdekli, amely a nemzet önazonosságának hordozója. Ez iránt a jelenlegi kulturális kormányzat képviselői látványosan közönyösek, hangsúlyosan nem azonosulnak vele. Ez baj. Magyarországot a világ számára azok a nemzeti értékek képviselik és közvetítik, amelyeket ez a garnitúra érthetetlenül magára hagy. Helyette kizárólag olyan alternatív, kísérleti művészi törekvéseket segít és támogat, amelyeket inkább a többi mellett kellene támogatnia. Ki lehet nevezni a periférikus törekvéseket a kultúra szívének, de ne döbbenjünk meg a várható infarktuson. Kulturális miniszterünknek nem kellene ennyire görcsösen félnie attól, hogy nem tartják őt elég fiatalnak, hanem csak a „legkócosabb” törekvéseknek tapsol hangosan. Viszszatérve az elvonásra: egészen másképp értékeltük volna, ha valamilyen életbevágó dolog miatt tették volna félre a pénzt, például, hogy az árvízkárosultak házait újraépítsék, de tudjuk, nem ez történt. Ez a kormány nagy tehetséggel rombol, de az építésben nem jeleskedik. - Ön a múlt év végén már felhívta a figyelmet arra, hogy az ’56-os forradalom ötvenedik évfordulójára már ki kellett volna írni az állami finanszírozású pályázatokat. A napokban a Népszabadság cikke fel is sorolta, mi mindent tervez erre az alkalomra a kormányzat: emlékműveket, konferenciákat, kiállításokat, tévéjátékokat... - Csakhogy ezeket meg is kell szervezni, az előadókat idejében - gyakran már egy évvel korábban - meghívni, a részleteket tisztázni. Ha pedig nincs még meg rá a fedezet, mikor lehet mindehhez hozzákezdeni? Ami történik, engem nem lep meg. A holokauszt hatvanadik évfordulójára szánt pályázatokat például csak 2004 márciusában bírálták el, a kulturális intézményeknek gyakorlatilag vakon kellett nekiállniuk az előkészületeknek, senki sem tudhatta, kap-e pénzt vagy sem. Magát a pénzt pedig csak valamikor az év vége felé fizették ki. A kulturális kormányzat nemtörődömségét jellemzi az is,hogy nem ünnepelte meg az ország ezt a szomorú évfordulót úgy, ahogy tehettük volna. A Holokauszt Központ ünnepi kiállítása sem készült el időben, pedig megvolt rá a pénz. Kosáry Domokos akadémikus, az ’56-os kormánybizottság vezetője maga mondta, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc ünneplése szerinte csak a választások után kezdődhet meg. Mit lehet ehhez hozzátenni, ha még egy történész is úgy gondolja, hogy az emlékévet a választásokhoz kell igazítani? Hadd tegyem mindehhez hozzá: eléggé árulkodó, hogy a jelenlegi kormányból senki nem állt föl, nem tiltakozott, hogy ez nem így van, ez közös nemzeti ügy, amelynek előkészületeire rá kellett volna szánni az egész 2005-ös esztendőt. Államférfiak feladatokban gondolkodnak. A percemberek pedig ciklusokban. A kormányon lévők történelmi, politikai identitását figyelembe véve nem meglepő, hogy vonakodnak, ha éppen ’56-ot kellene megünnepelni. 1956 októberében volt egy pillanat, amikor az ország népe nemzetként viselkedett. Nem számított, hogy politikailag ki hol áll, milyen vallási felekezethez tartozik vagy éppen ateista-e. Abban mindenki egyetértett, hogy a szovjetek menjenek ki az országból. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy a politikai vezetők közül kik örültek akkor a szovjet jelenlétnek. De ettől függetlenül közös érdek, a kormány érdeke is az lenne, hogy itthon és a világban sokfelé méltó módon ünnepeljük az évfordulót. A nyugati tankönyvekből ne csak annyi derüljön ki rólunk, hogy kalandoztunk, és hogy szerepünk volt a holokausztban. Az unióban se csak a költségvetési hiányainkról meg az euró bevezetésének állandóan változtatott időpontjáról essen szó Magyarország kapcsán, hanem arról is, hogy bátorságunkkal, szabadságszeretetünkkel világtörténelmet írtunk a forradalom napjaiban. Ez utóbbiért talán még irigyelhetnének is minket. Tavaly, a Szolidaritás megalakításának huszonötödik évfordulóján a lengyelek minden lehetőséget megragadtak, hogy emlékét szerte a világon megünnepeljék, és ily módon hívják fel a figyelmet országukra és történelmére. Példát vehetnénk a lengyelekről. Ha épp ezekben a napokban nem tudunk megállni egy pillanatra, hogy felidézzük azoknak az emlékét, akiknek anynyit köszönhetünk, akiknek az életük, az idegrendszerük ment rá minderre, akkor mikor? Tudomásul kell vennünk azt is, hogy a XXI. század kihívásaival szemben felértékelődik a nemzeti identitás és a nemzeti kultúra szerepe. De manapság divat bizonyos körökben azt hangoztatni, hogy a nemzetállamok eszméje elavult, a kisebbségekkel és más nemzetekkel szembeni agressziót a homogén nemzetállam víziója generálta és így tovább. Ilyen hangokat marxista körökből már régóta hallani, de az élet, a történelem rendre rácáfol ezekre az elképzelésekre. Ezekben a körökben olyanfajta identitásokat hangsúlyoznak, amelyek nem összekötik, hanem szétválasztják az embereket. Csakhogy ezek lényegtelenné válnak egy-egy történelmi sorsforduló vagy közös tragédia idején. Ha megtámadnak egy országot, lényegtelen, ki feminista, ki homoszexuális vagy ki milyen más kisebbséghez tartozik. Amikor a terroristák lerombolták New Yorkban az ikertornyot, mindenki kitette az amerikai zászlót. Mindenki azt demonstrálta, hogy az amerikai nemzethez tartozik, pedig sokan hitték, olyan, hogy amerikai nemzet, talán már nincs is. A globalizáció, az uniós csatlakozásunk is arra kell hogy ösztönözzön minket, hogy védelmezzük nemzettudatunkat, kultúránkat, hagyományainkat. Így lehetünk sajátos érték a magunk és a világ számára. Egyébként az sem igaz teljes mértékig, hogy a külső-belső agreszszió kizárólag a homogén nemzetállamokra jellemző. A Szovjetunió sohasem volt az, mégis megszállta Európa jelentős részét. - Visszatérve nemzeti emlékévünkre, önök, történészek megpróbáltak-e összefogni a méltó megemlékezések ügyében? - Amit lehetett, azt megtettük. Másfél ével ezelőtt az ’56-os Intézettel, a Politikatörténeti Intézettel, az ELTE és a PPKE történelemtanszékeivel és Glatz Ferenc akadémikussal közösen megbeszéltük, milyen rendezvényeket szeretnénk, kiket hívnánk meg. Glatz Ferenc továbbította az elképzeléseket, azóta is voltam már egyeztetésen a Történettudományi Intézetben, de a pályázatokat máig nem írták ki. - A Terror Háza Múzeum milyen rendezvényeket tervez az emlékévre? - A forradalom kapcsán szeretnénk másfél vagy egynapos nemzetközi konferenciát és több kiállítást rendezni. A Pesti srácok című tárlatunkra az NKA kétmillió forintot ítélt meg nekünk. Hannah Arendt születésének századik évfordulóját is szeretnénk megünnepelni, annál is inkább, mivel ’56 okán ő is hallatta a hangját. Munkássága a diktatúrák, totalitárius rendszerek természetrajzának feltárása szempontjából is jelentős. De ezenkívül is rengeteg feladatunk lenne idén. Bartók Béla születésének századik évfordulójára is készülünk. A Magyar Tragédiák sorát pedig a sváb kitelepítések krónikájával kívánjuk folytatni. A sorozat előző kiállítását, amely a hétszázezer Gulágra hurcolt magyarról szólhaj, a legyőzötteknek - Rabszolgasorba kényszerítve alcímmel, a hatalmas érdeklődésre tekintettel, április 30-ig meghosszabbítottuk. Mivel még élnek azok, akik e fájdalmakat, megaláztatásokat személyesen szenvedték el, tudnak róla beszélni, most kellene ezeket a tragédiákat felszínre hozni, kibeszélni, rettenetes lenne, ha e lelki terhek, szorongások a következő generációkra maradnának. Az írástudók, beszélni tudók dolga lenne, hogy minderről szóljanak, hogy bocsánatot kérhessünk, akitől kell, hogy kijelenthessük, ez többé nem történhet meg, vagy legalább elismerjük, hogy mindezek megtörténtek, megtörténhettek. Mindenkinek a tragédiája iránt empátiát kell éreznünk, és értékként kell tekintenünk, hogy ezek az emberek, ez a nemzet az átélt borzalmak, kudarcok után is rendre talpra tudott állni, még arra is képes volt ’56-ban, hogy fegyvert fogjon a szovjet megszállók ellen. .Védelmeznünk kell saját nemzettudatunkat, kultúránkat* FOTÓ: TÓTH TIBOR Kapható a könyvesboltokban, és megrendelhető az alábbi telefonszámon: 06-30/539-0267 " MI MIMII MI CSONTOS JÁNOS EZÜSTKOR A szerző, akinek spektruma a vezércikkírástól a szépirodalomig terjed, lubickol a publicisztika műfajában, tárcasorozatai nagy változatosságot mutatnak. Csontos János kötete a címadó Ezüstkor szériáján és kisebb-nagyobb esszéken túl nemcsak jegyzetfüzéreket gyűjt egybe, hanem egy szűkebb olvasói kör által ismert internetes rovatokat is. ■ " —"wn A kiadvány médiatámogatója a SKi I WkM kapható a Magyar Nemzet ügyfélszolgálatánál is, Budapest VII., Wesselényi utca X. kultura@magyarnemzet.hu Sebeők János: Enciklopédia énezer Van egy titkos társaság. Tagjai talán nem is tudnak egymásról. Egyetlen kapcsolódási pontjuk a Magyar NEMZET-ben kéthetente jelentkező Enciklopédia énezerrovat. Hozzájuk - és persze mindenkihez - szól ez a könyv. Valójában spirituális napló. A szerző saját érzékenységének filterén szűri át a világ legkülönbözőbb jelenségeit és rendre értekezik önsorsa fordulásairól is. Sebeők JÁNOS-t a többség nagy hatású közszereplései kapcsán ismeri. Ugyan ki gondolná, hogy hetedik könyvét veheti kézbe most az olvasó. hírn A kiadvány médiatámogatója a kapható a Magyar Kentel ügyfélszolgálatánál is, Budapest VII., Wesselényi utca 8.