Magyar Nemzet, 2009. június (72. évfolyam, 149-177. szám)

2009-06-17 / 164. szám

Az erdővagyon maradjon az államé!Multik a feketelisták élén A Gazdasági Versenyhivatal szerint megnyerhetik a boltok az áfaháborút Élen járnak a multinacionális áruházláncok a hatóságok fe­ketelistáján, a sorozatos bün­tetések ellenére azonban to­vábbra sem jellemző, hogy tiszteletben tartanák a ma­gyarországi viszonyokat - mu­tat rá egy friss felmérés. A be­­számítók és a kereskedők áfa­háborújában a hatóság is a lán­cok javára dönthet. * * • Thurzó Kataln • •Ö­tvenmillió forintos fogyasztó­­védelmi bírságot kapott a Tesco áruházlánc azért, mert ta­valy áprilisban helyt adott a British American Tobacco Hungary Kft. azon akciójának, amelyben külön­féle ajándéktárgyakat osztogattak a cigarettavásárlóknak, ami ütkö­zik a reklámtörvénnyel. A Nemze­ti Fogyasztóvédelmi Hatóság hatá­rozatát tegnap helybenhagyta a Fővárosi Bíróság is, az érintettek, vagyis a dohánygyártó, a promó­­ciót szervező cég, illetve a Spar és a Tesco összesen 520 milliós bírság­gal felelnek - közölte tegnap a táv­irati iroda. A multinacionális kereskedel­mi áruházláncok évek óta vezetik a hatósági büntetések listáját, közü­lük is a Csemege-Match, a Lidl, a Penny Market, a Spar és a Tesco többtucatszor sértették már meg a törvényeket. Sok lánc rendszere­sen megtéveszti a fogyasztókat, fi­gyelmen kívül hagyja a minőségi vagy higiéniai előírásokat, emellett munkaügyi vétségeket követ el. Gyakori, hogy egy üzlet tévesen tünteti fel az árat, romlott vagy rossz minőségű terméket tart a polcon, vagy megtévesztő infor­mációkat használ a reklámokban. A törvénysértések a hatósági szankciók ellenére ismétlődnek - mutat rá a Tudatos Vásárlók Egye­sületének azon felmérése, amely­ben a 21 legnépszerűbb magyaror­szági áruházlánc teljesítményét ér­tékelik. A láncok többségének honlapján nincs magyar nyelvű etikai kódex, ezenkívül korrupció­val, illetve pénzügyi visszaélések­kel kapcsolatban a Metro, az Auchan és az Aldi is szerepelt már a sajtóban. A hatóságok adatai sze­rint a Tescóra magyarországi mű­ködése során eddig több mint 370 millió forint bírságot szabtak ki, de jelentős, összeadva több tíz mil­liónyi büntetést kapott már az Auchan, a Spar, a Metro és a Cora is. Mint megírtuk, a kereskedelmi óriások most újabb lépéssel igye­keznek kijátszani a jogszabályokat,­­ a júliusi áfaemelés anyagi terhei alól ugyanis úgy próbálják mentesí­teni magukat, hogy felszólították magyar beszállítóikat: engedjenek áraikból átlagosan négy-hat száza­lékot. Ellenkező esetben kilistázzák a beszállító termékeit, s helyette más gyártó számára teszik lehető­vé, hogy áruja a polcaikra kerüljön. Ezért az Élelmiszer-feldolgozók Or­szágos Szövetsége, valamint a Ma­gyar Szőlő- és Bortermelők Szövet­sége a Gazdasági Versenyhivatal­hoz fordult, hogy indítson vizsgála­tot erőfölénnyel való visszaélés gya­núja miatt. Ám elképzelhető, hogy a konkrét panaszok ellenére ezt a versenyjogi eljárást megússzák a multik, ha ugyanis a javarészt szó­ban elhangzó, beszállítók által sé­relmezett fenyegetéseknek nincs írásos nyoma, akkor a GVH nem tudja mire alapozni a gyanút - tud­ta meg lapunk. Mihálovits András szóvivő elmondta: egyelőre csak azt vizsgálják, induljon-e eljárás. Ez at­tól is függ, hogy az áruházak képvi­selői meg tudják-e magyarázni lé­péseiket, illetve hogy mennyire megalapozottak a panaszok. Az biztos, hogy napokon belül eldől a kérdés, mivel a júliusi áfaemelés előtt meghirdetett GVH-vizsgálat ténye visszatartó erejű lehet azon kereskedők számára, akik ilyen gyakorlatot követnek - mondta a szóvivő. 2009 első öt hónapjában össze­sen 32 olyan GVH-eljárás indult, amely piaci erőfölénnyel való visz­­szaélés gyanújára épült, tavaly pe­dig összesen 56 hasonló vizsgálat folyt, s az érintett cégek működési területe együttesen a gazdaság vala­mennyi profilját felöleli. Mihálovits azt is megerősítette: a korábbi évekhez képest már bátrabban for­dulnak a beszállítók panaszaikkal a hivatalhoz, leggyakrabban a multik szerződéskötési gyakorlatát és az indokolatlanul beszedett sarcokat sérelmezik. A már többször büntetett Tesco az áfaügyet megúszhatja fotó: éberling András . Munkatársunktól.______________ H­ agyjon fel a kormány minden olyan próbálkozással, amely­nek célja az erdővagyon privatizá­ciója! - erre szólított fel tegnap Medgyasszay László. A KDNP poli­tikusa azt is kérte, hogy álljon le az ezt szolgáló elképzelések kidolgozá­sa, s maradjanak meg az erdőgaz­daságok mai működési formájuk­ban. Az országgyűlési képviselő szerint nemcsak maga az erdőva­gyon, de az erdőtársaságokhoz kapcsolódó tevékenységek magán­kézbe kerülésének is fennáll a ve­szélye. Medgyasszay minderről a lapunk birtokába jutott dokumen­tumra hivatkozva beszélt. A Ma­gyar Nemzeti Vagyonkezelőtől származó irat szerint holdingcéget hoznának létre, amely megkapná a 19 állami erdőgazdaság vagyonke­zelési jogát. Emellett külön társa­ságban összpontosítanák a három nagy állami parkettagyártót - az in­doklás szerint portfoliótisztítás cél­jából s erre a sorsra jutnának a vadhúsfeldolgozók is. Medgyasszay hangsúlyozta, bár a kormány „nagyesküvel fogadja”, hogy az erdővagyon állami tulaj­donban, s állami kezelésben ma­rad, az előkészületek nem ebbe az irányba mutatnak. Hozzáfűzte, Ka­tona Tamás, a Pénzügyminisztéri­um államtitkára sem a maga, sem a tárca nevében nem vállalt garanciát arra, hogy nem kerül magánkézbe egyetlen szelete sem az erdőgazda­ságoknak. Az államtitkár hétfőn a parlamentben úgy fogalmazott, szó sincs privatizációs előkészítésről. A vagyonkezelő is azt közölte - elis­merve a holdingcég létrehozására vonatkozó elképzelés létezését -, hogy mivel a 19 társaság a tartós ál­lami tulajdont megjelenítő listán szerepel, a létrehozandó cég is ebbe a besorolásba kerülne. Az ellenzék attól tart, hogy privatizálják a 19 erdőgazdaságot fotó: mn-archív Kiszárad a pénztárcánk Az adó emelése és az aszály miatt drágul a kenyér SS­DP.nf.s Zoltán__________________ E­melkedhet a közeljövőben az alapvető élelmiszerek ára. En­nek elsődleges oka a tavaszi aszály, de a termelők és élelmiszer-feldol­gozók költségeit az üzemanyagban érvényesülő jövedékiadó-emelés és az áfa megemelése is növeli. Nagy általánosságban a kalászo­sok esetében 20-25 százalékos ki­esés várható - mondta lapunk megkeresésére Forián Zoltán, az Agrár-Európa Tanácsadó Kft. üz­letág-igazgatója. Hozzátette: a ter­ménykiesés országos szinten na­gyon szórt képet mutat, hiszen lé­teznek területek, ahol az elmúlt három év átlagához képest 50-60 százalékkal kevesebbet takaríthat­nak be, más területeken viszont egyáltalán nem számolnak kiesés­sel. A szakértő szerint az agrárium kibocsátása idén összességében mintegy 10 százalékkal csökken a tavalyi szinthez képest. Mindez lo­gikusan azt eredményezné, hogy emelkedik a feldolgozott élelmi­szerek - péktermékek, tésztafélék - ára, ám az előző évek tapasztala­tából kiindulva ez nem feltétlenül következik be. Forián Zoltán sze­rint az áfaemeléssel és a jövedéki adóemeléssel együtt számításba vett termelői és élelmiszer-feldol­gozói költségnövekedések figye­lembe vételével az alapvető élelmi­szerek minimum 10 százalékos drágulására kellene számítanunk. A kereskedelmet uraló multina­cionális cégek láthatóan most is arra törekszenek, hogy a többlet­­költségeket a feldolgozókkal és végső soron a termelőkkel nyeles­­sék le - tette hozzá. Szerinte az ez­zel kapcsolatos gazdasági verseny­hivatali vizsgálat sem változtat majd a helyzeten. Ezen a héten elindultak a kombájnok, s elkezdték vágni az árpát. Ezt követi sorban a repce, a borsó, a búza, majd a többi kalá­szos. Két héttel ezelőtt a búza ára féléves csúcsot ért el, megközelí­tette a tonnánkénti 42 000 forin­tot, majd visszaesett a jelenlegi 37-38 ezer forint környékére. No­ha a hazai árak most csökkennek, a nemzetközi trendeknek megfe­lelően mégis áremelkedés valószí­nűsíthető - állapította meg a Ma­gyar Agrárkamara. Becslésük sze­rint a múlt évhez képest a kalá­szosok várható terméskiesése meghaladja a 30 százalékot. A je­lenlegi áresést Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szö­vetségének elnöke is csak időle­gesnek tartja, mivel az aratás előtt jellemző, hogy a kereskedők a raktárral nem rendelkező kény­szertermelőket szorongatják meg ilyen formában. Véleménye sze­rint a búza ára rövidesen vissza­kúszik a tonnánkénti 40 000 fo­rintos szintre, s a többi termény estében is mérsékelt áremelkedés következhet be. Az energia árának emelkedése is felverheti a liszt árát fotó: nagy Béla 2009. június 17., szerda Gazdaság Magyar Nemzet ...mert új üzleti tarifáinkkal mindig telefonálni fog! • Beszéljen 0 Ft-os percdíjért! • Már 1 előfizetésről • Információ: www.vodafone.hu, 06 70 777 7777 vodafone Egyre többet adunk Az ajánlat normál használat, valamint meghatározott tarifák és hívásirányok esetében érvényes. 2009. június 3-tól visszavonásig. Bővebb információt a normál használatról a Részvételi feltételekben talál. A normál használaton túli SMS-eket, illetve perceket kiszámlázzuk. Az Általános Szerződési Feltételek szerint az előfizető hitelképesség-vizsgálaton esik át. A vizsgálat eredményének függvényében a Vodafone jogosult a szolgáltatás igénybevételét előleg vagy egyéb más biztosíték (pl. bankgarancia, kezesség stb.) adásához kötni. További feltételek és információk az üzletekben, a 1270-en és a www.vodafone.hu-n.

Next