Magyar Nemzet, 2010. február (73. évfolyam, 31-57. szám)
2010-02-01 / 31. szám
Zavarosság és idétlenkedés Túlzó és gyermeteg Úri muri ■ Fantáziátlan, üres Arzén és levendula Két felejthető előadást mutattak be a közelmúltban a budapesti teátrumok. Az Úri murit a Nemzetiben Bezerédi Zoltán, az Arzén és levendulát a Magyar Színházban Pinczés István rendezte meg. SZÍNHÁZ :: Pl.thő Tibor György___________ Különös megoldási módot választott legújabb rendezésében Bezerédi Zoltán a Nemzetiben: az Úri muri történetéből gyakorlatilag kiirtotta a tragikus vonásokat. A karakterek ebből következően persze átalakulnak, a különböző tulajdonságok más hangsúlyt kapnak. Ez akár érdekes irányba is elvihette volna az előadást. Az adaptáció azonban megmaradt az ötletelés szintjén, így csak ad hoc megoldások születhettek. A jellemformáló rendezői gesztus leginkább a főhős Szakhmáryt (László Zsolt) érintette, akit besavanyodott, unalmas szürke verébként láthattunk viszont a pódiumon. A nagy ívű tervek nyafogásnak tűnnek, öngyilkossága még akár hamis elégtétellel is eltölthetné a nézőt, így járnak a reménytelenül hülye emberek. A nagy újító Szakhmáry szeretőjével, Rozikával (Martinovics Dorina) kellő indokoltság nélkül bumfordi, kettőseik alkalmával pedig az előadás érezhetően nehézkessé válik. Ha a két felvonásból kivonnánk a Csörgheő Csulit megformáló Stohl Andrást, a darab feltehetőleg összecsuklana. A legtöbbször zavaró túlzások ellenére is Stohl az, aki játékával magára vonva az érdeklődést, ellensúlyt jelent az unalommal szemben. Ugyanakkor érthetetlen, hogy a nagy kan halálának tragikus pillanatát miért változtatja át a rendezői akarat gyermeteg idétlenkedéssé. A végeredmény zavaros, az előadás élvezhetőségét azonban a zenekar, a díszlet (Menczel Róbert) és a színészi játék képes valamelyest a koncepciótlan rendezés értéke fölé emelni: Stohl mellett Schell Juditra (Rhédey Eszter), Lukáts Andorra (Zsellyei Balogh Ábel), Kulka Jánosra (Lekenczey Muki) és Hollósi Frigyesre (Borbíró Gyula) gondolhatunk elsősorban. A Magyar Színházban a múlt hét végén bemutatott Arzén és levendula az utóbbi idők leggyengébb előadása. A darabválasztás oka érthetetlen, a rendezés, Pinczés István munkája fantáziátlan, üres. A jópofaság ízléstelenséggé, a fergetegesnek vélt megoldások elkoptatott klisékké alakulnak keze alatt, amit nyilván elősegít a harmadosztályú angol humorral átitatott szöveg is. A produkciónak se füle, se farka, apró epizódtöredékekre hullik szét, mintha nem is lenne rendező, hanem a színészek Pavletits Béla (Mortimer) vezetésével ámokfutást tartanának a pódiumon. Béres Ilona (Abby) kitűnő, Dayka Margitot idéző játéka, Izsóf Vilmos (Igazgató), Szélyes Imre (Tiszteletes) és Fillár István (Felügyelő) színvonalasan hozott epizódalakításai sajnos kevésnek bizonyulnak ahhoz, hogy a szellemtelenséget, az otrombaságot valamennyire elfedjék. A díszlet, ha nem is vall nagy fantáziára, mindenesetre korrekt, azonban ez sem feledtetheti a tényt: több értelme lett volna a premier helyett inkább divatbemutatót vagy farsangi bált tartani. (Móricz Zsigmond: Úri muri. Nemzeti Színház. Rendező: Bezerédi Zoltán; Joseph Kesselring: Arzén és levendula. Magyar Színház. Rendező: Pinczés István.) Stohl András Csörgheő Csuli szerepében idétienkedik, mégis az előadás erőssége fotó: székelyhídi Balázs Típusrajz, show-bsz a tervezőasztalon H A N G K É P ikovács Sztt.vf.sztf.r___________ Rajzasztalon tervezték a lányt, aki eleve rendkívül csinos, szopránját is tetszetősre nevelte, és egészen biztos, hogy egyéniséggel is ab ovo rendben felszerelt. De mire való a művészpálya, ha nem önmagunk kifejezésére? Miért kell újratervezni valakit, aki enélkül is piacképes? Azt meg pláne minek, aki csak csomagolásával kerítene röpke figyelmet? Félreértés ne essék, Zsédenyi Adriennt az első típusba sorolom, mégis újrakottázták lényét - s a zsírpapír alatt átüt egy korábbi kreálmány kontúrja. Profi, látványos, izgalmas, szórakoztató. Mindez kijár a koncertfilmnek, amely Zséda Rouge című stúdióalbumát hivatott erősíteni. A „rouge” az rúzs, értjük, e gazdagon koreografált és divatbemutatóval kombinát show-ba belevillan a mulatós világ és a csábítás rafinát kis kelléke is, plusz a szépségipari multi reklámszerződése... Nagy tánckar, nívós session együttes, tűrhető pirotechnika, kiváó videóstáb (rendező Gyöngyösi Szabolcs), együtt minden a nagy dobáshoz. Csakhogy ezen a kockán ma nincs hatás. Jeles adható, ám a csillagos többletért Adriennek magának kellene harcba mennie. Minden fiestaelem dacára hideg szépség vetül a képernyőről, hiába ál jól Zsédának farmer, szupermini, boás cucc, még a félresikerült tálszoknya is. A számokra se lehet panasz, bőven több mint liftzene, amolyan „jazzy”-s, és úgy marad hallgatható, hogy közben igényesen kitöltött is. Motel, Karma, Fekete rúzs - klassz nóták, a szövegírók közt Geszti és Novák Péter is feltűnik. Mégis, üdvös lenne egy állandó szerző, és akkor az átlagon felül hangszereléshez, a szupergrup szintű bandához mívesebb mondanivaóva is fel lehetne zárkózni. (A basszgitáros Studniczky és a dobos Borlai Gergő ehhez világszínvonlú, progresszív lapot nyújt.) Zséda kizökkenthetetlenségét jellemzi, hogy trapézon ülve, tíz emelet magasan is tisztán dalol, koncentrátsága a vég felé sem hagyjább, hangja nem fárad, mozgékony marad. Az extrákban közreadott kérdezz-felelek és a miniportréfilm nyomokban tartomaz egy lányt, akinek lelke, hangja és - harmadsorban - vakja, pofija van. De miért kell az összekötő szöveget rímesre súgni-búgni? Miért kell a ráadásra külön lámpaattrakciót gyártani, strasszarany hacukát húzni? Mindez megint a kiszámítottságot húzza rá, s leértékeli a közönség tetszését. Hát így kerülünk folyton vissza a tervezőasztalra, amelyen a meglehetősen művi Sarah Brightman-dokumentáció hever. De mi végre is típusrajzokat franchise-olni? Minek repülni? Minek körbetáncoltatni magát valakinek, aki így tud énekelni? Miért nincs eme adaptív produkcióban legalább pár önreflektív elem, a „tudom én, ez kell a show-biznek, de szívem szerint anya és énekesnő maradnék” érzése, pillantása? Profi, látványos, izgarias, szórakoztató. Kár, hogy nem őszintébb. (Zséda: Rouge - Magneoton DVD, 2009.) 2010. február 1., hétfő Kultúra • Magyar Nemzet A Balaton gyöngye költői remekei FOLYÓIRAT és Pósa Zoltán___________________ A mutatványszámmal együtt ötödízben jelenik meg a Tempevölgy című, Balatonfüreden szerkesztett folyóirat. A Balaton gyöngyének nevezett északi parti üdülőváros önkormányzatának támogatásával létrejött lap nevét magyarázza Jókai Mórnak A magyar Tempevölgy című esszéje, amelyben a legnagyobb magyar romantikus író valóságos szerelmi vallomást tesz a tóról és kedves városáról. Ma a legszebb, legnagyobb irodalmi emlékház őrzi Jókai balatonfüredi rekvizitumait: „Mit érthetnénk mást e név alatt, mint a Balaton vidékét? Melyik tájrésze hazánknak érdemli meg inkább a Tempevölgy nevet? Ahol magasabb szellemek dalolni tanítják a költőt, a nem költőt pedig érezni azt, amit a költő énekelt.” Jókai Mór három mondata a lapban közölt A magyar Tempevölgy című írásból bizonyítja, hogy az értékes irodalom a legtartósabb és a legtöményebb információhordozó. Az író esszéjében már a tizenkilencedik században, 1858-ban megérezte azt, amit Hamvas Béla Az ötödik géniusznak nevez. A Balaton, kivált annak északi része egészen különleges géniuszt, szellemiséget hordoz. Magában foglalja az északi szellem mítoszteremtését, a keletiek föld- és hazaszeretetét, a nyugati civilizáltságot, a déli költészet iránti fogékonyságát. A Balaton és környéke magában egyesíti az említett géniuszok legelőnyösebb vonásait, s létrehozott belőlük egy ötödiket. Jókai hasonlóképpen vall a magyar életérzés szintézisét megvalósító Balatonról: „a Balaton-vidék egy bájos menyasszony, ki a vőlegényére vár, minden ponton új bájait tárja föl”. A Tempevölgy című folyóirat legújabb számának fő elemei a Quasimodo olasz-magyar versfesztiválon díjazott versek és az őket méltató dicséretek. A 2009-es őszi költőverseny nagydíját erdélyi költő, Tőzsér Árpád vitte haza, nem túl derűs Esti dramolett című versével. Szörényi László A költő elrejtett kincse című esszéjében fejti meg a költemény burkolt üzenetét is. Az egyik különdíjas költemény, a Valami emberi, Kálnai Adél műve sem mindennapi vers: egy mindenki által mihasznának gondolt hajléktalan, Sanyi alakját és elmúlását örökíti meg benne. Madarász Imre professzor méltatásában megindító gondolatra vezet rá: Kálnai Adél fölismerte az elesett emberben az Isten-képmást, a krisztusi lényt. A vers, ami alászáll, hogy felemeljen. A Quasimodo-verseny prózai tagozatának győztesei, Szentmártoni János a Mólón, Péntek Imre a Keszthely, átmeneti kikötő című munkákban idézik meg a Balaton auráját. A költőfesztivál, Balatonfüred és a Tempevölgy folyóirat szellemét foglalja össze Vasy Géza a Költészet, szeptember, Balatonfüred című írásban: „.. .jó, ha mindennapi kenyerünk és italunk mellett van mindennapi versünk is”. (Tempevölgy irodalmi, művészeti lap, Balatonfüred, 2009., negyedik szám, december, 108 oldal, 300 forint.) C-moll, a közös nevező Szellemi kapcsolat Mozart és Beethoven között Schiff András hangversenyeit zenei ínyencségnek titulálni leegyszerűsítés lenne. Már a műsorok tematikája is rafinált. Felfejteni azt a szövevényes kapcsolatrendszert, ami az adott műveket összefűzi, nem kis feladat. Közben újabb és újabb meglepetésekre bukkan az ember, de mindvégig ott motoszkál benne a tudat, vajon hányról maradt még le? IS Biss Zoltán Barna_____________ N em volt ez másképp most sem. A c-moll tényleg a közös hangnem, a közös nevező volt, de a hangverseny struktúrája ennél jóval mélyebb összefüggéseket tárt fel. Ennél jobban, szebben talán nem is lehetett volna bemutatni a Mozart és Beethoven közötti szellemi kapcsolatot. És ez nem csak a rokonságot mutató zongoraversenyeknek (az elhangzott, szenvedélyes, sötéten kavargó Mozart-versenymű Beethoven egyik kedvence volt, és nagyban hatott is rá), vagy a zenekar közel azonos összetételének volt köszönhető, hanem az interpretációnak is. Schiff játékában minden egyes hang, ütem mögött lélek, szellem volt, sajátos intelligencia és kifejezésmód. Emellett olyan részleteket tárt fel, amelyeket eddig nem hallottam, pedig már magam sem tudom, hányszor hallgattam ezeket a darabokat, közte magától az előadótól is. Még mindig lehet újat mondani a repertoár gerincét alkotó művekről, csak kell hozzá valaki, aki kisöpri a pókhálót az ember füléből. Ezen túl a darabok szerzőnként is összekapcsolódtak. A pianistadirigens időt sem engedett a taps számára, hogy ezt meg ne törjék. Egy-két hallgató mégsem tudott ellenállni a kísértésnek, és elragadtatásának adott hangot. A versenyművek mellett elhangzó Mozartfantázia és Coriolan-nyitány sajátos világa egy-egy miniatűr operával, illetve drámával járult hozzá a koncert kettős ívéhez. Hiányérzete legfeljebb a nyitány alatt lehetett a hallgatónak, amennyiben az izzó, fojtott szenvedély monumentális megnyilvánulását várta a darabtól. A szó legszorosabb értelmében vett nemzetközi zenekar (tagjai között az est spiritus rectorának hegedűművész feleségével) játékából mindvégig kitűnt, hogy kamarazenészekkel, szólistákkal van dolgunk. Ez az előadás minőségén túl a differenciált hangzásban is megnyilvánult. És bár nem régizenei együttesről van szó, a kontúrok, a részletek, sőt a szólista játéka is mind ebbe az irányba mutatott. A szűnni alig akaró taps után Mozart Esz-dúr zongoraversenyének lassú tételét kapta ajándékba az est közönsége ráadásként, továbbá a Wolktemperiertes Klavier első kötetének nyitódarabját, a C-dúr prelúdium és fugát. Szebben, elegánsabban már nem is lehetett volna elköszönni. (Capella Andrea Barca, zongorán közreműködött és vezényelt: Schiff András, Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2010. január 26.) Schiff András: Minden hangja mögött lélek, szellem lakozik fotó: PETŐ zsuzsa/müpa Folytatódik a koncertsorozat a Fő utcában * MUNKATÁRSUNKTÓL_____________. Bejelentették a két intézmény vezetői, hogy a Zeneakadémia Alma mater-koncertsorozatát a Francia Intézet fogadja be. Batta András szerint az idén - sokévi várakozás után - megkezdődnek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem patinás épületének felújítási munkálatai. Emiatt azonban nem juthatnak kisebb szerephez az intézet tanárai és növendékei a budapesti hangversenyéletben. A Francia Intézet készségesen fogadta be az Alma mater-koncerteket. Jerome Bloch, az intézet igazgatója szerint eddig is nagy sikernek örvendtek a közösen rendezett események. A budapesti, Fő utcai intézet modern termei kiválóan alkalmasak kamaraestek megrendezésére, ezenkívül a hazai kulturális intézetek közül egyedüliként rendelkezik Steinwayhangversenyzongorával. A Zeneakadémia ezenkívül még egy zongorát biztosít, hogy kétzongorás művek is műsorra kerülhessenek. A február 5-én kezdődő kamaraesteken az Akadémia ifjú tehetségei, egykori és jelenlegi diákjai, tanárai három évszázad terméséből válogatnak. A tizenkét koncertből álló sorozatból kettő Chopin születésének bicentenáriuma előtt tiszteleg, és külön hangversenyen emlékeznek meg a Zeneakadémia két legendás tanáráról, Dohnányi Ernőről és Weiner Leóról. Lesz kortárs zenei est, a zárókoncert műsora pedig kizárólag francia művek közül válogat. Az Alma mater-koncertek minden második pénteken, májustól pedig minden péntek este, fél nyolckor lesznek.