Magyar Nemzet, 2011. június (74. évfolyam, 149-177. szám)
2011-06-15 / 162. szám
Üveglibegő a Duna felett Újabb Budapestre vonatkozó turisztikai attrakció terve látott napvilágot Sajátos tükröt tart a mai magyar valóságnak az a jellemző módon előzetes egyeztetéseket nélkülöző hír, amely szerint magánvállalkozók fognak kötélpályát építeni a Duna fölött a Lánchíd déli oldala közelében, a Vigadó és a budai Vár összeköttetéseként. Úgy tudni, a projektgazda egy magyar mérnökökből szerveződött társaság. A Várkabin névre keresztelt beruházás várhatóan 6-8 milliárdos költségből, magántőkéből valósul majd meg, a kötélen közlekedő, sífelvonóhoz hasonló üvegkabinban való utazásért pedig öt-hat eurós viteldíjat kellene majd fizetni, de ez a költség a Várhegy és a Gellért-hegy közötti pálya költségét is tartalmazná. A projekt még az engedélyeztetés előtti folyamatban van. VÁROSKÉP |__Őrsi József____________________ Sokféleképpen reagáltak a hírre az illetékesek: a főváros szimpátiával fogadta, a műemlékvédelmiek el sem hiszik, az építési hatóságok nem is hallottak róla, a Budapesti Világörökségért Alapítvány felháborodott. Ez is szépen példázza, mennyire hiányzik egy szervezet, amelynek jogilag világosan kijelölt feladata lenne, hogy a városfejlesztésekkel kapcsolatos ötleteket és javaslatokat koordinálja, az illetékes szervezetekkel konzultáljon róluk, majd kijelölje az irányokat, amerre Budapestnek valóban haladnia kell. Az az ember érzése, hogy a problémákkal küszködő városra egyre többen úgy tekintenek, mint egy terepasztalra, amelyen mindenki a maga kénye-kedvére játszadozhat. Míg egy játékvasút legfeljebb kisiklik a rosszul elhelyezett indóháztól, a várostervezés jelentősége jóval nagyobb ennél. A turisták visszavonhatatlan országképet kapnak az itt tapasztaltakból. Ahhoz, hogy kulturált, európai város benyomását tudjuk kelteni, nélkülözhetetlenek lennének olyan emberek, akik együttműködve, komplexen tudnak gondolkozni, és képesek kidolgozni egy városstratégiai tervet világos fejlesztési pontokkal. Hogy a projektek pedig a lehető legmagasabb színvonallal valósuljanak meg, nemzetközi tervpályázatot kellene hirdetni. Csak ezt követően lehetne azzal foglalkozni, melyik vállalkozó tudja a nyertes elképzelést a legelőnyösebb konstrukcióban megvalósítani. Jelenleg azonban az sem világos, ki vagy kik felelnek az irányok kijelöléséért. Ha vannak is ilyenek, nem tudni, hogy csak javaslati vagy döntéshozói szereppel bírnak-e, ennek következtében pedig a sorrendet megkerülve a vállalkozók mondják meg, ők mit és hova fognak építeni a világörökség közepén. Amíg ez a helyzet így marad, ne csodálkozzunk, ha nagyszerű adottságú fővárosunk turisztikai vonzereje Prágáénak egytizede csupán. A javasolt kötélpálya azért nem megoldás a Duna két partjának gyalogos összekötésére, mert csak megkerüli a kérdést. Az üvegburás libegő valóban képes lenne meghatározott számú turistát a kijelölt helyek között szállítani? És abba belegondolt egyáltalán bárki, hogy ha a drágább földkábelek helyett légvezetékekkel szállítjuk az áramot, ahhoz elengedhetetlenül szükséges egy trafóház vagy minimum egy villanyoszlop, amely csak tovább rontja a városképet? Budai Zoltán, az ötletgazda Budai és Barta Tanácsadó Kft. vezetője például nem gondolt bele. Szerinte a lanovka állomásai egyáltalán nem zavarnák a panorámát, a függesztő- és vontatókötelek szinte észrevehetetlenek lennének. Be kellene látni: a városban meglévő, különböző korokból származó, egymásra rakodott struktúrák egyre kevésbé működnek megfelelően együtt, és nem újabb, pillanatnyi szempontok, érdekek szülte rétegeket kellene rápakolni, hanem ki kellene bogozni a csomókat. A Várkabin elnevezésű beruházás várhatóan 6-6 milliárd forintból valósulna meg Zenei időutazás a Cseri-parkerdőben Közel százezer látogatót vonzott az idei Pannónia Fesztivál. A várpalotai Cseri-parkerdőben százötven zenekar lépett fel, csak Hobo koncertje maradt el. Incidensben sem volt hiány: elfogtak egy sátorfosztogatót, a Belmondo zenekar pedig beszámolt arról, hogy koncertjüket megrövidítették, és kifelé menet a biztonságiak átkutatták egyiküket. A szervezők később elnézést kértek. ii Csibra Tibor___________________ • • Öt éve csábítja híveit a Pannónia Fesztivál, s az idén immár ötnapos időutazásban lehetett része azoknak, akik ellátogattak a Bakony lábainál elterülő Cseri-parkerdőbe. A Pannónia Fesztivált többször leírták már az elmúlt esztendőkben, de az esemény köszöni, jól van, és a kritikák ellenére az egyik legnagyobb hazai zenei találkozóvá nőtte ki magát. A Pannónia Fesztivál a nemzetközi felhozatal ellenére még mindig a hazai előadókra koncentrál: fellépett a Belmondo, a Vad Fruttik, a Kowalsky meg a Vega, a Subscribe, vagy az Alvin és a Mókusok is. Húzónévnek persze ott volt egy igazi világsztár is, az amerikai Twisted Sister. A csaknem negyven éve a színpadon álló New York-i bohócrock-formáció neve ugyan sokaknak cseng ismerősen, a vártnál mégis kevesebben, voltak rájuk kíváncsiak. Dee Snider és bandája a Cseri-parkerdőben is, mint bárhol a világon, megtett mindent a sikerért, a közönség szeretetéért, de négy évtized után talán már ők is elgondolkodtak azon, hogy egy emberöltő alatt miért csak két olyan dalt tudtak összehozni, amelyek alapján hallgatóik azonosíthatják őket. A meglehetősen vegyes korcsoportú közönségnek jelentős része hűvösen szemlélte Sniderék produkcióját, a tengerentúlon egykor hatalmas stadionokat megtöltő jenkik számára vélhetőleg nem ez az este volt a nagy visszatérés. A Pannónia Fesztiválon nincs kasztosodás, ahol a szerencsésebb csillagzat alatt született yuppie-közönség távolságtartóan méregeti a rock-, a metál- vagy a punkzenekarok, illetve a népzenét játszó csapatok rajongóit. A várpalotai happening még olyan, mint tizenhét éve a Sziget, béke és nyugalom honol. Bár a Pannóniát már Magyarország második legnagyobb fesztiváljaként is emlegették, jellemző, hogy öt napja alatt egyetlen olyan látogatót vettek őrizetbe a rendőrök, aki a sátrakat fosztogatta. Más hasonló buliktól eltérően a fesztiválozók nem cövekeltek le a nekik tetsző zenekaroknál, színpadoknál, hanem folyamatosan vándoroltak, így akinek volt elég ereje, illetve sörkészlete, gyakorlatilag mindent láthatott a műsorból. 152011. június 15., szerdaKultúra INFRAKULTÚRA Földön, vízen, levegőben Higyi Zoltán_____________________________________________________ A múlt héten két történet mozgatta meg leginkább az internetes fórumozók, kommentelők fantáziáját, Dzsudzsák labdarúgó életpályamodellje és a Duna felett libegő várkabin terve. Egymástól látszólag távoli témák, mégis sok a közös bennük. Először is a fogadtatás és annak színvonala. Ismét bebizonyosodott, hogy az internetes véleménycsere kilencven százalékban olyan megnyilvánulási forma, amelyben névtelenségben sunnyogó frusztrált debilek büntetlenül kiélhetik mindazt, amiért rendes körülmények között magánzárka járna. A szólás- és sajtószabadság csodálatos dolog, más kérdés, hogy ezekért a véglényekért kár volt bármilyen csekély áldozatot is hozni. Ráadásul amint várható volt, ez lett az általános, a tanulmányok sora pedig legitimálja a jelenséget azáltal, hogy a tudományok szintjére emeli. Nincs kimondva, hogy ez elfogadhatatlan, mert embertelen. Hogy a gyönyörű szabadságom éppen azon a geometriai ponton végződik, ahol a másik lény kezdődik. És ennek, ha már jól kitalálva, megtervezve és felépítve így alakult, nem szab határokat két irgalmatlan csendőrpofon, vesd összesen figyelmeztetés. Ha már annak idején nem történt határozott terelgetés. Ami egyébként Dzsudzsák labdarúgónak is jót tett volna, akkor talán most nem azon dolgozna, hogy elássa magát egy láda arany mellé. De ez az ő élete, az ő karmája, szúrja el ő, ha akarja. A labdarúgás, amennyiben látványos, a nemzetközi show-biznisz része; ha valaki úgy dönt huszonöt évesen, hogy elmegy a macska halálába focizni, mert nehezen jön ki napi egymillióból, az is egy performansz. Illik hozzá szerencsét, egészséget kívánni. Dzsudzsák választása a tanulás és Dagesztán között tipikus, a kor hű lenyomata. Ugyanannak a közegnek a terméke, mint a hozzászólások zöme. Amelyek ugyanabban a modorban és mederben folytatódtak a dunai várkabin tervével kapcsolatban is. Holott még egy ötlet csupán, nem is a legrosszabb. Mert remélhetőleg a több évtizedes rémálom után most már mindenkinek világos, hogy fel kellene ébredni. Budapesttel csinálni kell valamit, mert jelen állapotában rossz nézni, élhetetlen és unalmas. Az pedig, hogy a Gellért-hegyről szép a kilátás, mélyen igaz, de nagyon kevés. Budapest legnagyobb szerencséje a Duna és mindaz, ami belőle következik. Nem valami nagy felismerés, ezért is érthetetlen a világon párját ritkító kihasználatlansága. A következőket nem én találtam ki, viszont lelkesen mantrázom évek óta. Kell egy gyalogoshíd bicikliúttal, rendes kocsmákkal, lehetőleg nem az Isten háta mögé, ahol nem vezet sehonnan sehová, ez a napnál világosabb. Rendes közlekedésre van szükség vízibuszokkal, vízitaxikkal, vízi szállító járművekkel és jöjjön a libegő, amennyiben csak egy buborékot látok néha a víz felett. A rakpartokról ki kell durrantani az autókat, jöhetnek a vendéglők, pihenőhelyek, játszóterek, kulturális programok. Mindennek természetesen csak akkor van értelme, ha nem egy olyan újabb terep születik, ahonnan távol tartják a bennszülötteket az árakkal, és pár tucat sznob szórakozik egymással, mert a látogatót az sem érdekli, akkor marad Prágában. Darázsfészek ez persze, mint amikor arról beszélünk, hogy a Balatont azért talán ne vasbetonozzuk körbe, ne szabadítsunk rá még több járművet a környékbeli falvakra, és hagyjuk békén a Káli-medencét. Véleménykülönbség esetén felnőtt, ivarérett férfiak nem trollok, nem hisztiznek, viszont köszönnek egymásnak. Dörzsölt ügyvéd kerestetik Az igazság ára a bűnügyi mozik sorában csak egy a takaros munkák között FILM __Kárpáti György_______________ Michael Connelly bűnügyi regényének adaptációjában egy rafinált ügyvéd emberére akad egy pénzes és eszes bűnöző védelme során. Az igazság ára takaros hollywoodi krimi - meglepetések nélkül. Michael Connelly olyan bűnügyi történetek szerzője, akinek munkái közhelyesen szólva filmért kiáltanak. Ezért is meglepő, hogy Az igazság ára még csak a második Connelly-filmadaptáció, ráadásul kedvelt detektívje, Harry Bosch még egyetlen történetben sem jelent meg a vásznon. A kanadai regényíró most feldolgozott munkája egy Los Angeles-i ügyvédről szól, aki nem rest jó pénzért Olyan bűnözőket védeni, akiknek ártatlansága még a véleményes kategóriát sem üti meg. A törvényesség határán működő praxisába új színt visz egy gazdag hollywoodi szépfiú, akit gyilkossággal vádolnak, és szüleinek szemmel láthatóan semmi sem elég drága, hogy csemetéjük ne végezze a rácsok mögött. Az ügyvédet kizárólag a pénz motiválja, s az ártatlanság számára nem elsődleges szempont az ügyek elvállalása során. Melyik oldalon állsz? - hangzik el az a kérdés a film felénél, ami természetszerűleg nem maradhat ki egy, az igazság relativitásáról szóló, jóvágású amerikai ügyvédes filmből. A döntést a jó és rossz között, különösen bűnözők védelmekor nehéz meghozni, ráadásul a simlis jogi képviselő képét erősíti a sztereotípia a hazug ügyvédekről. S persze a felmentett bűnözőkkel kapcsolatos összeesküvéselméleteket, akik vagyonokat fizettek sztárvédelmükért. Legkésőbb D. J. Simpson hírhedt pere óta tudjuk, hogy bűnügyi perek kimenetele nem azon múlik, hogy valaki bűnös-e vagy ártatlan, hanem hogy milyen jó ügyvédje van - amihez pedig sok pénz szükséges. És épp ettől lehet izgalmas egy tárgyalótermi történet, ahol visszatérően egy helyiségben ülnek a szereplők. Az igazság árában egy dörzsölt ügyvédet egy dörzsölt bűnözővel hoz össze az élet, s kettejük játékában nem is az ártatlanság kérdése lesz a központi motívum, hanem a pszichológiai hadviselés, valamint hogy ki éli túl az együttműködésüket. Brad Furman filmje két főszereplőjének játékára helyezi a hangsúlyt. Matthew McConaughey játszott már korábban ügyvédet, Ryan Phillippe pedig otthonosan mozog a manipulátor szerepében, ám egyikük sem olyan karizmatikus és tehetséges, hogy igazán emlékezetessé tegye a mozit. A különféle Helyszínelők sorozatokon edzett néző számára sem tartogat meglepetéseket Az igazság ára, amely professzionálisan elkészített darab ugyan, de a bűnügyi mozik sorában csak egy a takaros munkák között. Hiába, az olyan gazdag hagyományok mellett, ahol Billy Wilder A vád tanúja filmjétől Hitchcock-remekeken át Sidney Lumet-mozikig húzható meg a minőségi skála, nehéz nagyot dobni. A pillanatnyi szórakozás igényét viszont annál könnyebb kiszolgálni. (Az igazság ára. Színes, feliratos amerikai film, 118 perc, 2011. Rendező: Brad Furman. Forgalmazó: Pro Video Film Kft.) Matthew McConaughey ügyvédje is feledhető figura