Magyar Nemzet, 2016. január (79. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-09 / 7. szám
8-n ál* IHM* ’ Kultúra 2016. január 9., szombat Rovatvezető: Tölgyesi Gábor Együtt lélegző hangszerek Erdélyi Zsuzsannára emlékeznek • A Vigadóban lép fel Klukon Edit és Ránki Dezső Erdélyi Zsuzsanna emléke előtt tiszteleg születése 95. évfordulóján a Magyar Művészeti Akadémia. A Vigadóban vasárnap délután öt órától Klukon Edit és Ránki Dezső kétzongorás hangversenyével emlékeznek a tavaly februárban elhunyt néprajztudósra. Klukon Edit zongoraművészszel beszélgettünk. II Kiss Eszter Veronika________ Személyesen is ismerték Erdélyi Zsuzsannát? - A Hegyet hágék, sőtét lépek című csodálatos munkája alapján természetesen ismertük és tiszteltük, de pár évvel ezelőtt személyesen is kapcsolatba kerülhettünk. Éveken át dolgoztunk azon, hogy a budai Vár fokára kerülhessen Mátyássy László Mária-szobra. Ennek kapcsán kerestem Zsuzsa nénit, ő pedig - támogatandó a tervet - egy csodálatos írást komponált Mária-anya címmel. A műalkotás, amely 2013 ősze óta díszíti a Cortina falat, azóta is ezt a nevet viseli. Bensőséges kapcsolatunk mindvégig megmaradt, nagy megtiszteltetés és öröm számunkra, hogy 95. születésnapja tiszteletére mi játszhatunk ezen a hangversenyen. A koncert a Vigadóban rendezett, A vallásos élet tárgyai című kiállítás finisszázsa is. A tárlat azt az anyagot mutatja be, amelynek gyűjtését Erdélyi Zsuzsanna kezdeményezte. A teljes gyűjtemény az esztergomi Keresztény Múzeumban található. A műsor mennyire kötődik Erdélyi Zsuzsanna személyéhez? - Személyes ismeretségünk tette lehetővé, hogy az ő személyiségéhez, életfilozófiájához kapcsolódó műveket választhassunk. Liszt Dante-szimfóniáját az Isteni színjáték ihlette, a koncert második részében elhangzó Via Crucis pedig nemcsak Liszt életművét íveli át, hanem mindannyiunkét. Nyitószámként Dukay Barnabás Oroszlános kút a növekvő Holdnál a vörös című kétzongorás művét játsszuk el. A zeneszerzővel 2002 óta szoros kapcsolatban vagyunk, igyekszünk minden koncertünk műsorába beilleszteni a darabjait. - Még tartós kamarapartnerek esetén is ritka az az összhang, amit önök elérnek a közös játékok során, ezt maga Dukay is sokszor hangsúlyozta. Természetes volt, hogy fiuk, Fülöp is beszáll ebbe a közös koncertezésbe? - Mi első együtt zenéléseket a barátainknak köszönhetjük. Rácz Zoltán és Keller András felkért bennünket, hogy játsszuk el Mozart hármasversenyét. Barnabás hallotta a koncerteket, illetve Fülöpöt külön is zongorázni. Ez inspirálta arra, hogy részint saját darabokat írjon, részint Bach-műveket átdolgozzon három zongorára. A három zongora együtthangzása Barnabás számára mintha egy új hangszer megszületését jelentené. - Ez jelentősen kinyitja a repertoárt. - Igen, és befolyással van a régebben tanult darabokra is. Éppen ma elővettem Haydn A Megváltó hét szava a keresztfán című művének szólózongora-változatát, melyet évekdkel ezelőtt többször játszottam. Most feltűnt, hogy az időközben megtanult két- és háromzongorás repertoár - gondolok itt Barnabás darabjaira, a Danteszimfóniára vagy a háromzongorás Bach-concertókra - hatására most mennyire másként szól. Oda-vissza hatnak egymásra azok a zenék, amelyekkel az ember foglalkozik. Barnabás darabjai különlegesen tisztogatják a romantikus és klaszszikus repertoárt, Bachhal pedig egészen közeli, mondhatnám, testvéri kapcsolatban állnak. Örülök, hogy a Vigadóban lesz a koncert, mert a felújítás óta még nem volt alkalmunk ott játszani. A tavaszi fesztiválon ugyanitt egy Satie-estet adunk a zeneszerző születésének 150. évfordulója alkalmából. - Volt már olyan, hogy egy művet egyszerre tartottak repertoáron egy-, illetve kétzongorás változatban is? - Nem. A Via Crucis számos változatából mi a négykezest szeretjük a legjobban. Különben csodálatos, ahogy az énekszólam tökéletesen a zongora részévé válik, és teljesen természetesen szólal meg a hangszeren. Az énekhanggal különösen közeli a kapcsolatom, sokat foglalkoztam dalokkal, éveken át koncerteztem Gulyás Dénessel. - Ez nyilván sokat segít. - Nagyon fontos, minden zongoristának csak ajánlani tudom, hogy keresse a találkozást a vokális zenével. - Nem véletlen, hogy a legtöbb szólista rövid idő után kamarázni kezd. - Igen, hiszen csodálatos a repertoár. Azt hiszem, ahhoz tényleg sok idő kell - esetünkben már több mint harminc év -, hogy kialakuljon az egyéni hangzásvilág, együtt lélegezzen a két hangszer, a két játékos. Két ember együttes játéka ideális esetben olyan, mintha egyvalaki játszana. .Az énekhanggal különösen közeli a kapcsolatom" fotó: felvégi Andrea Szex helyett színház a Dunán Hatrészes sorozatban tér vissza Schell Judit és Csányi Sándor párosa a képernyőre . Ficsqr Benf.df.k_____________ V asárnap este kilenckor a Duna Televízióban debütál a közmédia új sorozata, a Csak színház és más semmi. A hatrészes szériát az utóbbi idők egyik legsikeresebb magyar filmje, a 2005-ös Csak szex és más semmi alkotógárdája jegyzi: Divinyi Réka és Goda Krisztina írta a forgatókönyvet, a főszerepben pedig Schell Juditot és Csányi Sándort láthatjuk. A szexből színház lett a címben, de az alaphelyzet alig változott. Itt is színházban zajlik a cselekmény, ám amíg a filmben Schell dramaturgként csábította el Csányit, a macsó színészt, a sorozatban már válófélben lévő színésznő-rendező házaspárt alakítanak. A történet szerint új előadással indít a Komédiás Színház, a régi, nagy sikerű Édes kis semmiség című darabot állítják ismét színpadra. Barnabás, a rendező (Csányi Sándor) a főszerepet a fiatal, ismeretlen színésznőre, Lilire (Mikecz Estilla) bízza. Bár a színészek előtt titokban tartják, a direktor és az ifjú tehetség egy párt alkotnak. A próbán azonban váratlanul felbukkan Barnabás elhagyott felesége, a híres díva, Alinda (Schell Judit), aki nagy sikerrel játszotta a darab főszerepét korábban, de ezúttal az anya szerepébe kényszerül. És ezzel kezdetét veszi az intrika, az ármány és a szerelem. A színház igazgatója, Dénes (Szervét Tibor) az őrületbe kergeti feleségét, Petrát (Szávai Viktória), aki a bemutatandó darab szerzője is egyben, és akiben váratlan érzelmek támadnak egy fiatal restaurátor, Dániel (Fehér Tibor) iránt. Mindeközben feltűnik egy öltöztetőlány (Lovas Rozi), aki barátjának, a bulvárújságírónak szivárogtat pletykákat a színészekről. Bonyodalom van bőven, így a hat epizód minden bizonnyal tartogat majd meglepetéseket. A sorozatot a Fapad, a Hacktion és a Munkaügyek gyártója, Kálomista Gábor producer hozta össze. A köztévé 400 millió forintot fizetett a hat epizódért, és időközben megrendeltek hat újabb részt még a bemutató előtt, vagyis anélkül, hogy kiderült volna, vevő-e a közönség a produkcióra. Holott a producer korábbi munkái adhattak okot némi aggodalomra. A fenti sorozatokat a kutya sem nézte, és a Goda Krisztinával közös, 900 milliós állami támogatásból készült mozifilmje, a Veszettek is hatalmasat bukott. És valljuk meg, első hallásra egy színházi szerelmekről szóló széria sem biztos, hogy tömegeket vonz a képernyő elé - pláne ilyen ügyetlenül kimódolt címmel. A vasárnap esténként látható Csak színház és más semmi azonban kellemes meglepetés. A Nagypál Orsi és Miklauzic Bence rendezte sorozatban nem ritka az életszerűtlen párbeszéd, a dramaturgiai bukfenc és a ripacskodás, mégis szórakoztató. Olvasóink számára pedig már csak hab a tortán, hogy lapunk - váratlanul - többször is felbukkan a sorozatban. 4 Január 12-én megjelenő rejtvényünk nyereménye: Babiczky Tibor Magas tenger című regénye Lüktet a város, éli kegyetlen életét, nyomozónk pedig, aki egyben elbeszélő főhősünk, teszi a dolgát, üldözi a bűnösöket, kihallgatja a gyanúsítottakat. De közben minden gondolata, mozdulata merő fájdalom, hiszen a legnagyobb bűnös ő maga nincs hova menekülnie, és sohasem nyerhet feloldozást. Petőfi rádió: Óránként: Hírek, időjárás, közlekedés 6.15 Másnap Petőfivel 12.03 Dalra, magyar 13.03 Harmincak társasága - Petőfi top 30 16.03 Ej, mi a cool? 19.03 Egy estém bárhol 20.03 Bodyrock Rádió Show 23.00 Eleven 0.02 DJ Set Bartók rádió: 6.00 Muzsikáló reggel 9.30 Súgólyuk 10.30 Celluloidák - a legjobb filmzenék 11.30 Új zenei újság 12.00 Hírek, időjárás 12.05 Végh Sándor hegedűs, Schiff András zongorázik 13.09 A BBC szimfonikus zenekarának hangversenye 14.30 Népzene - újragombolva 15.05 Zenebeszéd, Mahler: A fiú csodakürtje 16.40 Rádióhangversenyek 17.31 Világjáró művészeink. Az Egri és Pertis Duó játszik 18.55 Hírek 19.00 Handel, Partenope. Háromfelvonásos opera 22.35 Klasszikus és jazz 23.55 Hírek, időjárás 0.00 Notturno kultura@magyarnemzet.hu Hét végi televízió- és rádióműsor A rádió- és a televízió-műsorok részletesen a keddenként megjelenő színes, 24 oldalas MŰSORÚJSÁG című mellékletünkben olvashatók. SZOMBAT M 1: 5.55 Ma reggel: Híradó, időjárás, közlekedési és gazdasági hírek, agrárhíradó 8.20 Profit: 8.54 Ma délelőtt: Híradó, időjárás 9.15 Világ 10.15 Esély 12.01 Déli híradó 12.50 Ma délután: Híradó, időjárás 13.15 Summa 14.15 Kárpát expressz 15.15 Élő egyház 16.15 Esély 17.15 Világ 17.54 Ma este: Híradó, időjárás, agrárhíradó 19.05 Itthon vagy! 21.56 Ma éjjel: Híradó, időjárás, világhíradó, angol nyelvű hírek Duna TV: 5.50 Hajnali gondolatok 5.55 Hazajáró 6.25 Magyar történelmi arcképcsarnok 7.00 Híradó 7.25 Család barát 9.00 Újabb gombháború ® 10.35 Tromsö - Virágzik a sarkvidék 11.00 Noé bárkái 11.30 Térkép 12.00 Híradó 12.40 Kult+ ® 12.50 Csak színház és más semmi ® 13.25 Hazajáró 13.55 Magyar Krónika ® 14.25 Másfél millió lépés Magyarországon ® 14.55 A világörökség kincsei: A szvesztari trák sír - Bulgária 15.15 A Noszty fiú esete Tóth Marival ® 17.00 Gasztroangyal ® 18.00 Híradó 18.40 Szerencseszombat ® 19.40 Játék határok nélkül ® 21.00 Egy gésa emlékiratai ® 23.30 Királyi harc a napért® Hír TV: 6.00 Befutó 6.30 Garázs 7.00 Híradó 7.30 Soroló 8.00 Globál 8.30 Mi lett vele? 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hard Talk 11.30 Felfedező 12.00 Híradó 12.30 Lelkünk rajta 13.00 Reporters 13.30 Ázsia 14.00 Magyarország élőben 15.00 Híradó 15.30 Európai híradó 16.00 Főszerkesztők klubja 17.00 Híradó 17.30 Középkezdés 18.00 Gsörte 19.00 Híradó 19.30 Napról napra 20.00 Panaszkönyv 21.00 Híradó 21 21.30 Látótér 22.00 Szabadfogás 23.00 Riasztás 0.00 Híradó RTL Klub: 6.45 Kölyökklub ® 10.45 Nevelésből elégséges ~11.10 Street Kitchen ® 11.35 4ütem 12.05 Glee - Sztárok leszünk! ® 12.55 A nagy svindli ® 14.50 Érintés ® 15.50 Kapás van! ® 18.00 RTL- híradó 18.50 Fókusz plusz ® 19.15 A Gyűrűk Ura: A két torony ® 22.50 Crank 2. - Magasfeszültség ® TV2 6.00 Astro-Világ 7.00 TV2 Matiné 9.20 Csoportban marad @10.15 Én is tükörbe nézek ® 10.45 Babavilág ® 11.15 Trendmánia @11.45 Psych - Dilis detektívek 12.40 Családi titkok ® 13.40 Kazey Güney - Tűz és víz ® 15.40 Indiana Jones: Az elveszett frigyláda fosztogatói ® 18.00 Tények 19.00 Pogány madonna ® 21.05 A szövetség ® 23.10 Mága Zoltán - Budapesti újévi koncert ® Viasat35.25 Harmadik műszak® 6.45 Will és Grace ® 7.55 Szívek szállodája ® 9.50 Amerikai mesterszakács ® 11.35 Knight Rider ® 13.40 NCIS ® 16.30 Batman visszatér ® 19.00 Showtime ® 21.00 48 óra23.00 Shannara - A jövő krónikája ® Lánchíd Rádió: 6.00 Reggeli hírjárat 9.00 Kilátó 10.00 Tarsoly 12.00 Déli hírjárat 12.30 Kalauz extra 13.00 Zöldgömb 14.00 Csendes lépés 15.00 Útitárs 16.00 Most és mindörökké 17.00 B közép 20.00 Kor-kapcsolás 21.00 Tarsoly 23.00 Csendes lépés Kossuth rádió: 5.03 Hajnal 5.30 Határok nélkül 6.00 Szombat reggel 8.30 Szellem a fazékból 10.00 Szombat délelőtt 12.01 Krónika, sport 12.30 Horizont 13.07 Kabaré 14.00 Hírek 14.32 A tudomány hangjai 16.00 Szombat délután 17.06 Jelenlét 17.30 Krónika, sport 17.56 Hősök naptára 18.00 Hírek, sport 18.30 Határok nélkül 19.00 Hírek, sport 19.30 Családi sáv 20.06 Népzene határok nélkül 20.30 Sportvilág 20.55 Vers 21.00 Hírek 21.04 Rádiószínház. A malária. Lánckor Gábor hangjátéka 22.00 Krónika, sport 22.30 Esti séta 23.00 Hírek, sport 23.07 Kabaré 0.10 Éjszaka 1.03 Éjszakai Rádiószínház, Für Elise Szabó Magda regénye,5/3. VASÁRNAP MI: 5.55 Ma reggel: Híradó, időjárás, közlekedési és gazdasági hírek, agrárhíradó 8.20 Család és otthon 8.50 Ma délelőtt: Híradó, időjárás 9.15 Médiaklikk 10.15 Summa 12.01 Déli híradó 12.50 Ma délután: Híradó, időjárás 13.15 Kárpát expressz 14.15 Életkor 15.15 Család és otthon 16.15 Világ 17.15 Médiaklikk 17.54 Ma este: Híradó, időjárás, agrárhíradó 19.05 Szemtől szembe 21.56 Ma éjjel: Híradó, időjárás, világhíradó, angol, német nyelvű hírek Duna TV: 5.50 Hajnali gondolatok 5.55 Rome Reports 6.15 Így szól az Úr! 6.25 Református riportok 7.00 Híradó 7.25 Család-barát 8.55 Biblia és irodalom 9.10 Isten kezében 9.35 Engedjétek hozzám! 9.45 Katolikus krónika 10.10 Új nemzedék 10.35 Metodista magazin 11.05 Önkéntesek 11.30 Tanúságtevők 12.00 Híradó 12.40 Kultúr 12.50 Rúzs és selyem 13.20 A világörökség kincsei 13.40 3.1 a szerelem javára® 15.10 Goldfinger ® 17.00 Hogy volt?! 18.00 Híradó 18.40 A muskétások ® 19.40 Magyarország, szeretlek! 21.00 Csak színház és más semmi 6/1. ® 22.05 Véres románc ® 23.45 A kilencedik légió ® Hír TV 6.00 Soroló 6.30 Felfedező 7.00 Híradó 7.30 Befutó 8.00 Főszerkesztők klubja 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Travel Show 11.30 Garázs 12.00 Híradó 12.30 Európai híradó 13.00 Our World 13.30 Hard Tali 14.00 Középkezdés 14.30 Napról napra 15.00 Híradó 15.30 Életvonal 16.00 Szabadfogás 17.00 Híradó 17.30 Látótér 18.00 Riasztás 18.30 Napról napra 19.00 Híradó 19.30 Hírvilág 20.00 Civil kaszinó 21.00 Híradó 21 21.30 Mi lett vele? 22.00 Panaszkönyv ® 23.00 Napról napra 23.30 Hírvilág 0.00 Híradó RTL Klub: 6.45 Kölyökklub ® 9.20 Csillagok háborúja: Yoda új történetei ® 9.40 Egészségkalauz ® 11.00 A Muzsika Tv bemutatja ~11.30 Havazin ® 12.00 XXL század - a legendák velünk élnek ® 12.35 Házon kívül ® 13.05 Új csaj ® 13.35 Szabadság, szerelem ® 15.45 Mister Johnson ® 18.00 RTL-híradó 18.50 A szállító ® 19.55 Taxi 3. ® 21.40 Különösen veszélyes ® 23.35 Portré TV2: 6.00 Astro-Világ 7.00 TV2 Matiné 9.45 ÁllatoZOO ® 9.55 Több mint Testőr ® 10.15 Több mint testőr ~ 10.45 A Miller család ® 12.00 Stahl konyhája ® 12.30 Psych - Dilis detektívek ® 13.25 Családi titkok ® 14.25 Gyilkos sorok ® 16.25 Talpig zűrben ® 18.00 Tények 19.00 Harmadik Shrek ® 20.40 A múmia ® 23.05 Leon, a profi ® Viasat35.05 Harmadik műszak~6.20 Amerikai mesterszakács ® 7.55 Szívek szállodája ® 9.50 Will és Grace ~11.50 NCIS ® 14.40 Showtime ® 16.35 Reszkessetek, repülők! 18.25 Batman visszatér ® 21.00 Megint 48 óra ® 23.00 A nyolcadik utasa Halál® Lánchíd Rádió: 6.00 Hangszemle 7.00 Szabad gondolat 9.00 Hitvilág 10.00 Indigó 11.00 Parnasszus 12.00 Déli hírjárat 12.30 Drogoszkóp 13.00 T-dosszié 14.00 Hitvilág 15.00 A végzet hatalma 16.00 Útitárs 17.00 Szigorúan nyilvános 18.00 Esti mesék 19.00 Nyitott stúdió 20.00 Hangszemle 21.00 Szabad gondolat 23.00 Parnasszus Kossuth rádió 6.00 Vasárnapi újság 8.27 Hősök naptára 8.33 Európai idő 9.07 Kabarématiné 9.30 Korkóstoló 10.04 Római katolikus szentmise 11.07 Gondolat-jel 12.01 Krónika, sport 12.30 Harminc perc alatt a Föld körül 13.06 G7 13.30 Irány Rió! 14.06 Szonda 14.32 Oxigén 15.07 Hangalbum 15.30 A Metró Klubtól a Szigetig 16.00 Vasárnap délután 17.06 Jelenlét 17.30 Krónika, sport 17.56 Hősök naptára 18.00 Hírek, sport 18.30 Határok nélkül 19.00 Hírek, sport 19.30 Családi sáv 20.06 Irodalmi újság 20.30 Sportvilág 20.55 Vers 21.00 Hírek 21.04 Rádiószínház: Borbély Szilárd: Istenaszszony Debrecen, avagy ki él itten Árkádiában? 22.00 Krónika, sport 22.30 Esti séta 23.00 Hírek, sport 23.07 Egy hazában 00.10 Éjszaka Petőfi rádió: Óránként: Hírek, időjárás, közlekedés 6.15 Másnap Petőfivel 12.03 Dalra, magyar 13.03 Harmincak társasága - EU top 30 16.03 Ej, mi a cool? 19.03 Selector 20.03 Kultúrfitnesz 21.03 Akusztik 22.03 Chili-zóna 23.00 Eleven 0.02 DJ Set Bartók rádió: 6.00 Muzsikáló reggel 9.30 Musica sacra 10.00 Ahogy tetszik 11.00 Tóbiás matiné a 6-os stúdióban 12.00 Hírek, időjárás 12.05 Bravissimo! 14.30 Népzene 15.05 Miénk a mikrofon! 16.00 Lemezek 18.30 Kritikus füllel 19.00 Új zenei újság 19.35 A BBC filharmonikus zenekarának hangversenye 20.59 Benjamin Britten, Yehudi Menuhin és Maurice Gedron trióestje 22.00 EBU Jazz 23.00 Ars nova 0.00 Notturno I