Magyar Nemzet, 2017. május (80. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-10 / 107. szám

41 belföld Hetvenezer diák számolta a strand bevételét Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke szerint megfelelő volt a matekérettségi összeállítása HUTTER MARIANNA Nem volt nehéz a matekérettségi - mondta megkeresésünkre Horváth Pé­ter, a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) el­nöke. A középszintű megmérettetést kö­zel 70 600-an választották, míg az emelt szintre 3500 diák vállalkozott. A kö­zépszintű matekvizsga megírása össze­sen 180 percig tartott. Az első feladatlap megoldására 45 perc állt rendelkezésük­re. Ebben az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét ellen­őrizték. Ezt a 135 percen át írható máso­dik feladatlap követte, amely két részből állt, három-három feladattal. Az NPK el­nöke szerint az érettségi első része vár­hatóan jól fog sikerülni a gyerekeknek, kevés pontot fognak veszíteni. A tesztsor a középiskolai tanulmányoknak megfe­lelően rákérdezett például a halmazok­ra, gráfokra, függvényekre, sorozatok­ra, logaritmusra, de volt benne szó tri­gonometriáról, valószínűségszámításról és térfogatról is. A vizsga második részének első há­­­­rom feladata is átlagos nehézségűnek­­ számított. Szerepelt bennük egy vi­szonylag egyszerű függvényábrázolás, amelyhez fűződően kérdéseket kellett megválaszolni. „Ez önbizalom-növelő feladatnak mindenképpen jó volt” - tet­te hozzá Horváth. A második feladat is „abszolút megoldható volt”, a síkgeo­­metria-tudást tesztelte. A vizsga tizen­ötödik feladata volt az, amely leginkább mérte a gyerekek tudásának gyakorlati alkalmazását, vagyis amit a PISA-teszt is vizsgálni szokott. Itt azt kellett kiszámíta­ni, hogy egy strandon milyen arányban vesznek belépőjegyeket a gyerekek, fel­nőttek és nyugdíjasok. Ennek arányából pedig meg kellett mondani, hogy meny­nyi volt a strand bevétele. Az érettségi utolsó részén - ahol há­rom feladatból kettő példát kellett vá­lasztani - az első feladat népszerű le­hetett a diákok között, mert ez egy viszonylag egyszerű koordináta-geomet­ria kérdés volt, egy egyenes és egy kör egyenletére kérdezett rá. Az utolsó két feladat összetettebb volt, ezekhez gon­dolkodni is többet kellett: tartalmaztak kombinatorikát, valószínűségszámítást, térfogatszámolást és százalékszámítást is. „Ezek a példák fogják eldönteni, hogy ki az, akinek nagyon jól sikerül a mateké­rettségi”. Horváth szerint minden olyan anyagrészt tartalmazott a vizsga, amely­nek egy érettségiben benne kell lennie, így megfelelő volt annak összeállítása. A mai napon a történelemvizsgával folyta­tódik az érettségi. í­v Hibás feladat Hibás volt az egyik feladat az an­gol nyelvű középszintű matemati­kaérettségin - közölte az Index. Az egyik két tannyelvű gimnázium igaz­gatója jelezte a portálnak, hogy az érettségi kezdete után 60 perccel szólt nekik az Oktatási Hivatal. Ki­derült, hogy az angol szövegleírás­ban a „méret” szó helyére véletlenül a „típus” szó került, ami lehetetlen­né tette volna a helyes feladatmegol­dást, így végül a szaktanárnak kellett átjavítania a szöveget, emellett a gye­rekek 15 perccel tovább írhatták az érettségit. A diákok közül többen at­tól tartanak, hogy gond lehet abból, hogy nem a központilag kiadott fela­datot oldják meg. 2017. MÁJUS 10., SZERDA Map* Nemzet Pszichológust hívtak a kezelés helyett • Egy nap zsibbadni kezdtek az ujjai, nem sokkal később már mozogni sem tudott, életveszélybe került HERCZEG SZONJA Egy házban dolgozunk, néha összefu­tunk a folyosón vagy a kávéautomatá­nál. Mindig illedelmesen köszönünk egymásnak, mosolygunk. És ennyi. Ez így megy már lassan másfél éve, és én még csak nem is sejtem, hogy ez a vi­dám lány, a kolléganőm, mi mindenen ment keresztül. Cilánk Adrienn huszonnyolc éves volt, amikor fenekestül felfordult az éle­te. 2014 májusában egy keddi napon épp a fitneszóráján volt egy edzőgépen, ami­kor azt érezte, hogy ebből nagyon erős­­ izomláz lesz. Másnapra zsibbadtak a lá­bujjai, fájtak a tagjai. Nem tulajdonított az egésznek nagy jelentőséget, bejárt dolgozni, azt hitte, csak az edzés miatt érzi furcsán magát. Péntekre viszont sej­tette, hogy valami nagyon nem stimmel. Nehezen állt fel, erős fájdalmai voltak. Megkérte az egyik kollégát, hogy vigye el egy darabig a munkából, és közben hív­ta a háziorvosát, aki azt tanácsolta neki, hogy kenegesse magát izomlazít­óval. Adrienn szombaton már alig bírt fel­állni, édesanyja segítségét kérte, aki le­fektette az ágyra és hívta az ügyele­tet. Ők sok mindent nem tudtak tenni, de egy ismerős segítségével bekerült az egyik pesti kórház ortopédiai osztályá­ra. Hamar kiderült, hogy nem ilyen jel­legű a probléma, ezért következő lépés­ként hívtak egy neurológust. Mire a szakorvos odaért, Adrienn már nem tudott úgy felállni, hogy ne es­sen össze. Nagy nehezen, homályos­sá-Ott voltam 28 évesen ép tu­dattal, a testembe zárva. Borzalmas érzés volt, hogy másnak kell tisztába tennie tással, mintha tojáshéjon lépkedne, tu­dott közlekedni. Ekkor közölte az orvos, hogy felveszik az osztályra, mivel szük­sége lehet agyvízvizsgálatra, hogy kide­rítsék, mi a gond (ha már a röntgenek nem mutattak ki semmit). Adrienn beleegyezett, bár mint mondja, a körülmények borzalmasak voltak. Elvileg egy VIP szobát kapott, ami azt jelentette, hogy nem tizenhá­rom másik emberrel volt egy kórterem­ben, hanem egyedül. Omlott rá a vako­lat, épphogy befért valaki a kis helyiség­be. Ő pedig egyre rosszabb állapotba került, lassan teljesen magatehetetlen­né vált. Az első napokban az agyvízvizsgála­­tot nem végezték el. B-vitamint kapott infúzión, a neurológiai vizsgálat is csak a látására korlátozódott. Édesanyját rend­re kizavarták tőle, de sok segítséget nem kapott. Akárhányszor mosdóba kellett mennie, kénytelen volt egyedül megten­ni az utat, mert a nővérek nem asszisz­táltak hozzá. Hiába nyomta a vészhívót, amikor nem tudott felállni, arra sem rea­gáltak. Három nap alatt Adrienn állapota olyan rossz lett, hogy már nemcsak a lá­bait, de a kezeit is alig érezte, és beszél­ni sem tudott. - Anyukám nem tudta, hogy nevetek, köhögök vagy beszélek. Mint később megtudtam, a betegségem­ből adódó bénulás akkorra már elérte az arcizmomat.­­ Panaszkodása hatására az orvosok további vizsgálatok helyett pszicholó­gust rendeltek mellé.­­ A szakorvos azt mondta, otthagy egy több száz kérdés­ből álló tesztet, töltsem ki. A baj csak az volt, hogy nem tudtam a tollat fogni. Te­lefonálnom is úgy sikerült, hogy a mobil ott volt a mellkasomon, gyorstárcsázón hívtam a bátyámat. Ő segített végül kitöl­teni, miközben együtt értetlenkedtünk. Hiába kértem mindig segítséget az ottani nővérektől, azt mondták, jó lenne, ha 28 évesen összeszedném magam, és ha te­lefonálni tudok, akkor fel is tudok állni. A tesztet másnap kiértékelte a pszi­chológus és arra jutott, hogy lelki oka van annak, hogy Adrienn nem „akar” felállni, és ezért azt javasolta a főorvos­nak, hogy fektessék be nyolc hétre a zárt osztályra. - Hiába magyaráztam, hogy nincsen semmilyen lelki bajom azon kí­vül, hogy nem tudom, mi történik ve­lem. Ők kötötték az ebet a karóhoz, és tényként közölték, hogy az az egy meg­oldás, ha megyek a pszichiátriára. Ebben a hitben indult Adrienn pén­tekre. Ekkorra már kapott egy szobavé­cét, hogy ne kelljen a kintiig elvonszol­nia magát, de aznap már az sem ment neki, hogy az ágyról felkeljen. - Szóltam a nővéreknek, hogy ki kellene mennem, de nem tudok. Ők csak erőltették, pró­báltak felállítani, majd kicsúsztam a ke­zeik közül. Ekkor is én voltam a hibás, hogy miért csinálom ezt, mire volt ez jó, szedjem már össze magam. Azt hitték, direkt csinálom. Adrienn édesanyja tajtékzott és köve­telte az agyvízvizsgálatot, ami ennek ha­tására meg is történt, öt nappal a nő kór­házi felvétele után. Szerencsére. Ugyanis a kiértékeléskor hatan rohantak be Ad­rienn szobájába és vitték egyenesen a megőrző osztályra. Mint kiderült, élet­­veszélyes állapotban volt. A diagnózis egy autoimmun betegség, a Guillain-Barre-szindróma, vagy Land­­ry-típusú bénulás volt. Vagyis számos perifériás ideg egyidejű, gyorsan kifejlő­dő működési zavara, végtaggyengeség­gel és zsibbadással. A betegség halálos kimenetelű is lehet. Különböző kompli­kációk léphetnek fel, úgymint szívleál­lás az idegrendszer helytelen működése miatt. A megfelelő kezelés ellenére ez az esetek öt százalékában be is következik. Adrienn megtudta, hogy a diagnózist az agyvizében megnövekedett fehérjék számából lehetett felállítani.­­ Először megfigyelés miatt kapcsoltak gépekre, ekkor még flakonból tudtam inni cumin keresztül. Nagyon köhögtem, szóltam, hogy nem kapok rendesen levegőt. Ez­zel egy darabig nem foglalkoztak, nem kaptam rá semmit. Az egyik nővér pe­dig közölte velem, hogy ő csak húsz kilót emelhet, így nem gondolom, hogy ő fog majd mosdatni. Adrienn szülei ezt nem hagyták any­­nyiban, és alaposabb segítséget köve­teltek a lányuknak. Ekkor jött egy má­sik orvos, aki újabb vérvételt rendelt el, amiből kiderült, hogy Adrienn nem vé­letlenül fullad, az agya már alig kap oxi­gént. Az intenzív osztályra került, ahol lélegeztetőgépre kapcsolták, gyomor­­szondát is kapott a katéter és infúzió mellé. Adrienn ezután már sehogy sem tudott kommunikálni, ezért a nővérek azt tanácsolták neki, hogy ha nagyon rosszul van, verje az ágyat. - Alig bírtam mozogni, nemhogy egy matracot verni. A család kálváriája akkor kezdett a vé­géhez közeledni, amikor Adrienn átke­rült egy másik kórházba kezelésre. Az itt végzett utólagos terápiát plazmaferezis­­nek hívják,­ és a szervezet idegrendszer elleni támadásának csökkentésére hasz.A diagnózis egy autoimmun betegség, a Guillain-Barre­­szindróma, vagy Landry- 1 típusú bénulás volt nál­uk. A beteg vérét kétnaponta egy esz­köz segítségével átengedik egy szűrőbe­rendezésen, majd visszajuttatják a szer­vezetébe. A szűrőberendezés azokat az antitesteket távolítja el a vérből, amelyek támadják. A kezelésnek köszönhetően Adrienn lassan felkerült a neurológiára az inten­zívről, de az önállósodás még odébb volt. Mozogni továbbra sem nagyon tu­dott, pelenkázni kellett, de legalább vol­tak már jobb napjai is. Kapott intravénás immunglobulin-kezelést (IVIg) is, ami szintén a káros antitestek és a gyulla­dás csökkentésére szolgált.­­ Ez sem volt kiugróan hatásos, és nem maradt más, mint az erre a betegségre adható harma­dik kúra, a szteroidok. Ez sem segített, sőt, megengedték Adrienn családjának, hogy éjjel-nappal bent legyenek vele. - Ott voltam 28 évesen ép tudattal, a tes­tembe zárva. Borzalmas érzés volt, hogy valakinek, bárkinek, tisztába kell tennie, meg kell etetnie. A kórház már nem tudott többet ten­ni, júliusban Adrienn átkerült a rehabi­litációs osztályra. Itt egy ötfős csapat foglalkozott vele, de visszagondolva azt mondja, hogy ebből egyiküknek és a családja által fizetett két magángyógy­­tornásznak köszönheti a minimális javu­lását. - Nem a csapatot hibáztatom, nem az ő hibájuk az, hogy csak 10-15 percük jut egy emberre, hétvégén pedig semmi. De ez nagyon kevésnek bizonyult. Telt-múlt az idő, de Adrienn nagyon lassan javult. Amikor nem voltak bent nála a barátok, nem tudott mihez kezde­ni. Még televíziót sem tudott nézni, mi­vel az épületnek az a része le volt árnyé­kolva, nem volt adás. Ekkor született az a döntés, hogy négy hónappal az első rosszullét után Adrienn a pécsi neurológiai klinikára ke­rül. - Itt is, a felkészült budapesti kór­házhoz hasonlóan, profikkal találkoz­tam. Tudták, hogy mi ez a betegség, újra megvizsgáltak és azt mondták, hogy az idegrostok egy milliméternyit képesek gyógyulni egy nap alatt. Megvolt tehát a remény, hogy egyszer kikerülök ebből a helyzetből. Hétvégén is kaptam gyógy­tornát. Beengedték anyukámat a konzul­tációkra, és végre megmutatták neki azt is, hogyan kell engem mozgatni. Nagyon humánus környezetbe kerültem, annak ellenére, hogy az infrastruktúra koránt­sem modern. Igaz, az első kórházban sem az omladozó vakolattal volt bajom. Adriennel azt is közölték az orvosok, hogy tegye össze a két kezét, hogy nem maradt kerekesszékben. Az első kórház­ban, ahol nem vették komolyan a pana­szait, rengeteg időt vesztettek. Ezért ke­rült intenzívre. A jobb környezetnek és odafigyelés­nek hála, Adrienn szép lassan elkezdett felépülni. Bár három évvel a történtek után még bottal jár, és leszázalékolták, megváltozott munkaképességűként is vállalt állást. Most igyekszik segíteni azo­kon, akik ugyanattól a betegségtől szen­vednek, amitől ő. Blogot ír, sorstársakat látogat, Facebook-csoportot hozott lét­re. Mint mondja, „vannak napok, ami­kor minden inger zavar. A zsúfolt met­ró, a sok ember, a sok zaj. A legkisebb stressz is hatalmas visszaesést okozhat, hatással lehet az egészségi állapotom­ra, ezt pedig nem engedhetem meg ma­gamnak. Megtanultam a három év alatt, hogy magamat helyezzem első helyre, még akkor is, ha mások önzőnek vagy bunkónak tartanak. A jelenben élek és minden jó napot kihasználok, amit csak lehet.” Cilárik Adrienn három éve beszélni sem tudott, mostanában bottal jár, dolgozik és segíteni próbál sorstársain

Next