Magyar Nemzet, 2020. március (83. évfolyam, 52-77. szám)
2020-03-18 / 66. szám
2020. március 18., szerda Magyar Nemzet VÉLEMÉNY 11 Szánthó Miklós__________________________________________________________ A liberálisok rémálmáról Az alkotmányos rendnek nem az alkotmányt, hanem az életet kell védenie 2020. március 11-én Magyarország kormánya a koronavírus-járvány miatt kihirdette a veszélyhelyzetet mint különleges jogrendet. A különleges jogrend pedig a liberálisok rémálma. A mostani szituációban egyfelől azért, mert - más országokban hozott hasonló intézkedésekkel együtt - arra mutat rá, hogy globális jelenségekkel szemben mégiscsak működik a lokális önvédelem. Másfelől pedig azért, mert a különleges jogrend a liberális demokrácia antitézise, melyben teljes egészében megmutatkozik maga a szuverén, az állami főhatalom. Mert mi is az a különleges jogrend, miben is áll jogi és politikai rendkívülisége? Mindenekelőtt abban, hogy egy adott, a közösségre nézve káros jelenség valamilyen védett társadalmi célt, érdeket extrém módon veszélyeztet - tehát nem is maga a jelenség, sokkal inkább az azáltal (potenciálisan) jelentett veszély az indok arra, hogy az állam „korrekciós mechanizmust” indítson be. Olyan külső vagy belső behatás - katonai támadás, fegyveres puccs, terrorakció, természeti csapás vagy éppen egy tömegességgel fenyegető járvány - éri magyarán a társadalom működését, melyet a békeidőszakra vonatkozó normákkal nem lehetne kezelni, a szükséges gyorsasággal elhárítani. A kollektív önvédelem érdekében így sürgősségi vészreakciós logika lép életbe, mert a bevett eljárások és intézményi megoldások a biztonság és a védekezés gátját képezik. Például a legtöbb alapjog (mozgásszabadság, gyülekezés, tulajdonjog stb.) gyakorlása a szükséges és arányos mértéken túl is korlátozható vagy akár teljes egészében fel is függeszthető, az alapjogokat lerontó kötelezettségek írhatók elő (tűrés, polgári védelem, cégeknek szerződéskötés stb.). Mindemellett a döntési eljárások a megszokottól eltérő hatalomgyakorlás irányába tolódnak el - a kormány a parlament törvényeitől eltérhet -, a hatalommegosztás elve tehát ideiglenesen módosul. De mindez természetesen egyáltalán nem önmagáért történik. Az állam pontosan azért lép ki átmenetileg működésének normális medréből, hogy az abnormális helyzetet kezelhesse - amire ugye alapjáraton nem lenne módja -, és az élet minél előbb visszatérhessen a megszokott kerékvágásba. ALKOTMÁNY ÉS ÁLLAM Ahogy azt a témával sokat foglalkozó kortárs, egyébként baloldali jogfilozófus, Giorgio Agamben mondta: az ilyen kivételes helyzet „egy jogszerű formája annak, aminek nem lehet jogszerű formája”. És ez az, ami irritálja, pontosabban megőrjíti a liberálisokat. Ugyanis valóban egy paradoxonnal állunk szemben: elvileg az állam felhatalmazását a (népszuverenitáson alapuló) alkotmányos rendből nyeri, mely azonban a kivételes jogrendek révén meg is engedi, hogy a kormányzat eltekintsen az általános alkotmányos keretektől. Ezen ellentmondás feltárásával persze tengernyi szakirodalom foglalkozik: vannak - főleg liberális - „alkotmányközpontú” gondolkodók, jogászok, akik az állami hatalom mindenkori béklyóját vallják. Formálmodellezésük szerint ugyanis mind időben, mind logikailag a jog megelőzi az államot, tehát utóbbi nem szakadhat el előbbitől, így egy, a közösség biztonságát ritkán vagy sosem látott mértékben veszélyeztető helyzet sem lazíthat az állam alkotmányos kötöttségein, tehát még az alkotmányos rend helyreállítása érdekében elkövetett „jogsértés” sem tolerálható. Mások, az „államközpontú” megközelítés jellemzően konzervatív hívei azt mondják, hogy az állami hatékonyság és a társadalmi működés (helyreállítása) érdekében időlegesen igenis el lehet téríteni a normarendszert. Ez a típusú természetjogi felfogás végül is a társadalom intézményesüléseként működő állam „létezési jogának” elsőbbségét vallja az „írott joggal” szemben rendkívüli helyzetek esetén. Tankönyvileg fogalmazva: „az állam a jogot megelőző jogosultsággal rendelkezik arra, hogy önvédelme érdekében cselekedjen”. Tehát a különleges jogrendek joga elméletben nem is annyira egyféle „speciális szabály” az alkotmányhoz képest, hanem egy attól elkülönült, de éppen ahhoz visszavezető híd. KIDERÜL, KI IS A SZUVERÉN Az állam szabályos (alkotmányos) működése csak egyébként szabályszerű viszonyok között képzelhető el, ergo egy alapvetően szabályellenes helyzetben az állam sem viselkedhet „szabályszerűen”. Az elméleti fejtegetés és vita persze a valódi élettől nagyon távolinak hat. Azonban, ha jobban belegondolunk, a hétköznapi rögvalósághoz közelebb áll az utóbbi, konzervatív megközelítés. A német jogtudós, Carl Schmitt fejtette ki ugyanis, hogy „a kivételes állapot mutat rá legvilágosabban az autoritás lényegére”, mert „szuverén az, aki a kivételes állapotról dönt”. A döntés monopóliuma pedig a gyakorlatban mindig az államé: valamennyi demokráciában a főhatalom birtokosa - a veszély mértékétől függően a parlament vagy a kormány dönt a különleges jogrend bevezetéséről, arról, hogy ezen időszak alatt mi a teendő és arról is, hogy mikor tér vissza a normális állapot. A normakötöttség ellen szóló további érv, hogy a katonai támadások, ipari katasztrófák, járványok és „társaik” jellemzően olyan veszélyek, melyek többnyire előreláthatatlanok, valamint variánsaiknak és kombinációiknak tárháza végtelen - egy minden eshetőséget előre és részletesen lefedő speciális szabályrendszer tehát igen irreálisan hangzik. (Vö. a múltunk tele van olyan katasztrófákkal, melyekről mindenki tudta, hogy sohasem fognak megtörténni.) Remek dolog tehát az alapjogok korlátozhatatlanságának, az állam alkotmányos kötöttségének tétele, mindaddig, amíg a valóság mást nem kíván. Ha idegen fegyveres erő tör be az országba, ha terroristák követnek el merényleteket vagy ha egy szabad szemmel láthatatlan ellenség, egy vírus támad, a hatékony fellépés követelménye szembekerül az emberi jogokkal, a biztonság akarása az egyéni szabadságokkal. Végső soron maga az élet a joggal. Azonban még az emberjogi katalógusra épülő alkotmány sem lehet magában vett öncél, annak végső és egyben jogot megelőző értelme a társadalmi közérdek védelme, szolgálata. A közösségelvű megközelítések ezért is álltak mindig közelebbi rokonságban a valósággal, mert a társadalmat nem az egyének anyagi aspektusainak matematikai összességeként látják, hanem egy azon túlmutató, minőségében azt meghaladó közérdek hordozójaként: személyes kapcsolatok, közös emlékek és gyakorlatok egységeként. Az individualista felfogás ezzel szemben csak egyéneket, azok önös érdekét és vágyait ismeri, melyeket nem lehet a köz érdekében korlátozni, hiszen olyasmi nincs is. És bár természetesen a legfontosabb most a köz(egészségügyi) érdek és azon keresztül az élet védelme, ha van öröm az ürömben, akkor az az, hogy a különleges jogrenden keresztül megmutatkozó államrezon most varázstalaníthatja a liberális globálesztétikát. NEM ISMERNEK SE ISTENT, SE EMBERT Azok, akik most gesztusaik hivalkodó ürességével a felelősségteljes magatartás helyett a pánikra játszanak rá, valójában maguk is a veszély részei (és felvetődik, nem lenne-e szük Azok, akik most gesztusaik hivalkodó ürességével a felelősségteljes magatartás helyett a pánikra játszanak rá, valójában maguk is a veszély részei (és felvetődik, nem lenne-e szükséges a rémhírterjesztés tényállását a különleges jogrendek idejére specifikálni?). A liberális sajtó műhisztériázik, az ellenzék egyszer telhetetlen, máskor „kormányzati túlzásokról” beszélséges a rémhírterjesztés tényállását a különleges jogrendek idejére specifikálni?). A liberális sajtó műhisztériázik, az ellenzék egyszer telhetetlen, máskor „kormányzati túlzásokról” beszél, a nyílt társadalom erőinek (Eötvös Károly Intézet, Társaság a Szabadságjogokért, Amnesty International) pedig megint csak az emberi jogi blablára futja. Sőt attól sem riadnak vissza, hogy megkérdőjelezzék a veszélyhelyzet jogi megalapozottságát. De valódi problémájuk nyilván nem ez, hanem az, hogy a járványveszélyre adott politikai és jogi reakciók ellene hatnak annak a globalista, államnélküli víziónak, melyre egész létüket tették fel. És amely most a szemünk láttára repedezik a közérdek szerencséjére. A szerző az Alapjogokért Központ igazgatója Akár tetszetős is lehetne Karácsony Gergely okfejtése arról, hogy nem akar újabb épületeket látni a Városligetben, hanem csak olyasmit, ami zöldebbé teszi. Akár tetszetős is lehetne, írjuk - csakhogy egyáltalán nem az. A főpolgármester ugyanis szemmel láthatóan összetéveszti a nemzeti parkok, (ős)erdők, netán dzsungelek kritériumait egy városi közpark elvárható tulajdonságaival. A jelek szerint azt hiszi: nemcsak az építmények feleslegesek, hanem maga az ember is. Ahol ugyanis az ide látogató, itt lakó, a települését, benne a zöldterületeket rendeltetésszerűen használó ember is be van kalkulál- Megyeri Dávid_________________ A világ közparkjai tele vannak múzeumokkal vagy növényekkel, fákkal teli térségben, ott értelemszerűen épületeknek is kell lenniük. Van azonban más baj is a látványzöld főpolgármester szemléletével. Mégpedig az, hogy amit ő, illetve a mögötte állók elképzelnek a közparkokkal kapcsolatban, a világon nincs. A nagyvárosokban, Londontól, Tokiótól Los Angelesig, New Yorkig a közparkok a bokrokon, fákon túl tele vannak esztétikus, mutatós épületekkel. Ha tehát a volt zuglói kerületvezető továbbra is ragaszkodik a Liget-projekt megfúrásához, a Városliget épület- és embertelenítéséhez, akkor éppen a művelt, ha úgy tetszik, mainstream világ fejlődési folyamataival masírozik szembe. Érthetetlen, miként vehette a fejébe a Párbeszéd törpepárt társelnöke, hogy egy közparkban nincs helye a múzeumoknak és más közintézményeknek. Senki sem volt a nagyeszű férfiú környezetében, aki figyelmeztette volna, hogy például az általuk áhítattal emlegetett New York Central Parkjában vagy a londoni Hyde Parkban is vannak épületek? Arról is tájékozódhatott volna, mielőtt sületlenségeket beszél, hogy a liberális idol San Franciscóban, a Golden Gate Parkban szintén vannak múzeumok, ahogy a San Diegó-i Balboa Parkban is tizenöt található. A világ egyik leglátogatottabb közparkjaként jegyzett tokiói Ueno Park számos múzeumnak ad otthont, és a Sao Pauló-i Ibirapuera is tele van épülettel, köztük múzeumokkal. A stockholmi Kungliga nemzeti városi parkban is több királyi kastély és múzeum látogatható. De mondhatjuk még a madridi El Retiro Parkot, amelynek szélén található a múzeumként működő Buen Retiro-palota, benne pedig a Palacio de Velázquez és a Kristálypalota, amelyek időszaki kiállításoknak adnak otthont. Továbbá a római Villa Borghesét, ahol a lóversenypálya és az állatkert mellett szintén számos múzeum és más épület lelhető fel. A barcelonai Park Güellt se felejtsük ki, amely Antoni Gaudí épületeitől vált messze földön híressé. Kár lenne kihagyni a felsorolásból Los Angeles jeles látványosságát, a Griffith Parkot, amelyben egy görög színház van, a Griffith Observatory csillagvizsgáló szomszédságában ott a Travel Town múzeum, tele vasúti kocsikkal, mozdonyokkal. Említhetjük ezenkívül a hatalmas dublini Phoenix Parkot egy középkori várral, az Ashton Castle-lal vagy a berlini Tiergartent. A lista közel sem teljes. A lényeg az, hogy a múzeum és a közpark egymástól nem idegen fogalom. Nota bene: kertje egy háznak szokott lenni. És magától értetődően mindenfajta más profilú közösségi létesítmények vannak a közparkokban a kisvasutaktól, a tenisz- és korcsolyapályáktól kezdve az éttermekig, kávézókig, játszóterekig, színházakig. Ami érthető is, hiszen emberek használják ezeket, akik kikapcsolódni, de művelődni is vágynak a nagyvárosi zöld pihenőhelyeken. Nem véletlen, hogy a Városliget kezdettől tele volt épületekkel, különböző szórakoztató létesítményekkel a vurstlitól, az állatkerttől a vendéglőkön, mulatókon át a múzeumokig. Vagyis ha meg akarnák akadályozni a magukat zöldnek lefestő baloldaliak a fejlesztést, eredeti funkcióját vennék el a ligettől. Létezhet, hogy Karácsonyt és csapatát nem érdekli, hogy mit szeretnének a fővárosiak, és nagy ívben tesznek arra, hogy ez a csodás zöldberuházás, közparkfejlesztés a felmérések tanúsága szerint a budapestiek széles körű támogatását is élvezi? Sajnos igen. Rendületlenül bíznak benne, hogy minden megszorítást, fejlesztésmegfúrást sikerül a Fidesz, a kormány nyakába varrni. Meg persze abban is vakon hisznek, hogy az őket kiszolgáló sajtó segítségével sikerül blokkolniuk a valós információkat - például arról, hogy éppen ők fúrják minden erővel a Városliget igazán zöldterületté válását. Azzal is, hogy a közgyűlési többség változtatási tilalmat rendelt el a ligetre, ellehetetlenítve ezzel a zöldberuházásokat. Önleleplező coming out, hogy a Városliget ügyét szóba sem hozták a tudósítások alapján a Párbeszéd által fű alatt szervezett Zöldfordulat nevű álszakmai, baloldali önpolírozó konferencián. Pedig nem ezt ígérte Budapest mindenkié című programjában Karácsony. Éppen a Liget-projekt a garancia arra, hogy megújuljon és a világ legszebb közparkjai közé kerüljön a Városliget, s a megújított múzeumok ennek a kritériumrendszernek szerves részét alkotják. Úgyhogy legfőbb ideje, hogy beváltsák a választási ígéretüket, és a nyilvánosság előtt újra legyen tárgyalva a Liget-projekt!