Magyar Nemzet, 2020. március (83. évfolyam, 52-77. szám)

2020-03-18 / 66. szám

2020. március 18., szerda Magyar Nemzet VÉLEMÉNY 11 Szánthó Miklós__________________________________________________________ A liberálisok rémálmáról Az alkotmányos rendnek nem az alkotmányt, hanem az életet kell védenie 2020. március 11-én Magyarország kormá­nya a koronavírus-járvány miatt kihirdette a veszélyhelyzetet mint különleges jogren­det. A különleges jogrend pedig a liberáli­sok rémálma. A mostani szituációban egy­felől azért, mert - más országokban hozott hasonló intézkedésekkel együtt - arra mutat rá, hogy globális jelenségekkel szemben mé­giscsak működik a lokális önvédelem. Másfe­lől pedig azért, mert a különleges jogrend a liberális demokrácia antitézise, melyben tel­jes egészében megmutatkozik maga a szuve­rén, az állami főhatalom. Mert mi is az a különleges jogrend, miben is áll jogi és politikai rendkívülisége? Minde­nekelőtt abban, hogy egy adott, a közösségre nézve káros jelenség valamilyen védett tár­sadalmi célt, érdeket extrém módon veszé­lyeztet - tehát nem is maga a jelenség, sok­kal inkább az azáltal (potenciálisan) jelentett veszély az indok arra, hogy az állam „kor­rekciós mechanizmust” indítson be. Olyan külső vagy belső behatás - katonai támadás, fegyveres puccs, terrorakció, természeti csa­pás vagy éppen egy tömegességgel fenyege­tő járvány - éri magyarán a társadalom mű­ködését, melyet a békeidőszakra vonatkozó normákkal nem lehetne kezelni, a szükséges gyorsasággal elhárítani. A kollektív önvédelem érdekében így sür­gősségi vészreakciós logika lép életbe, mert a bevett eljárások és intézményi megoldások a biztonság és a védekezés gátját képezik. Pél­dául a legtöbb alapjog (mozgásszabadság, gyü­lekezés, tulajdonjog stb.) gyakorlása a szük­séges és arányos mértéken túl is korlátozha­tó vagy akár teljes egészében fel is függeszt­hető, az alapjogokat lerontó kötelezettségek írhatók elő (tűrés, polgári védelem, cégeknek szerződéskötés stb.). Mindemellett a dönté­si eljárások a megszokottól eltérő hatalom­­gyakorlás irányába tolódnak el - a kormány a parlament törvényeitől eltérhet -, a hata­lommegosztás elve tehát ideiglenesen mó­dosul. De mindez természetesen egyáltalán nem önmagáért történik. Az állam pontosan azért lép ki átmenetileg működésének nor­mális medréből, hogy az abnormális helyze­tet kezelhesse - amire ugye alapjáraton nem lenne módja -, és az élet minél előbb vissza­térhessen a megszokott kerékvágásba. ALKOTMÁNY ÉS ÁLLAM Ahogy azt a témával sokat foglalkozó kor­társ, egyébként baloldali jogfilozófus, Gior­gio Agamben mondta: az ilyen kivételes hely­zet „egy jogszerű formája annak, aminek nem lehet jogszerű formája”. És ez az, ami irritálja, pontosabban megőrjíti a liberálisokat. Ugyan­is valóban egy paradoxonnal állunk szem­ben: elvileg az állam felhatalmazását a (nép­szuverenitáson alapuló) alkotmányos rend­ből nyeri, mely azonban a kivételes jogrendek révén meg is engedi, hogy a kormányzat elte­kintsen az általános alkotmányos keretektől. Ezen ellentmondás feltárásával persze tenger­nyi szakirodalom foglalkozik: vannak - főleg liberális - „alkotmányközpontú” gondolko­dók, jogászok, akik az állami hatalom min­denkori béklyóját vallják. Formálmodellezé­­sük szerint ugyanis mind időben, mind logi­kailag a jog megelőzi az államot, tehát utób­bi nem szakadhat el előbbitől, így egy, a kö­zösség biztonságát ritkán vagy sosem látott mértékben veszélyeztető helyzet sem lazít­hat az állam alkotmányos kötöttségein, tehát még az alkotmányos rend helyreállítása érde­kében elkövetett „jogsértés” sem tolerálható. Mások, az „államközpontú” megközelítés jellemzően konzervatív hívei azt mondják, hogy az állami hatékonyság és a társadalmi működés (helyreállítása) érdekében időlege­sen igenis el lehet téríteni a normarendszert. Ez a típusú természetjogi felfogás végül is a társadalom intézményesüléseként működő állam „létezési jogának” elsőbbségét vallja az „írott joggal” szemben rendkívüli helyzetek esetén. Tankönyvileg fogalmazva: „az állam a jogot megelőző jogosultsággal rendelkezik arra, hogy önvédelme érdekében cselekedjen”. Tehát a különleges jogrendek joga elmélet­ben nem is annyira egyféle „speciális szabály” az alkotmányhoz képest, hanem egy attól el­különült, de éppen ahhoz visszavezető híd. KIDERÜL, KI IS A SZUVERÉN Az állam szabályos (alkotmányos) működése csak egyébként szabályszerű viszonyok között képzelhető el, ergo egy alapvetően szabály­­ellenes helyzetben az állam sem viselkedhet „szabályszerűen”. Az elméleti fejtegetés és vita persze a va­lódi élettől nagyon távolinak hat. Azonban, ha jobban belegondolunk, a hétköznapi rög­valósághoz közelebb áll az utóbbi, konzer­vatív megközelítés. A német jogtudós, Carl Schmitt fejtette ki ugyanis, hogy „a kivételes állapot mutat rá legvilágosabban az autoritás lényegére”, mert „szuverén az, aki a kivéte­les állapotról dönt”. A döntés monopóliuma pedig a gyakorlatban mindig az államé: vala­mennyi demokráciában a főhatalom birtokosa - a veszély mértékétől függően a parlament vagy a kormány­­ dönt a különleges jogrend bevezetéséről, arról, hogy ezen időszak alatt mi a teendő és arról is, hogy mikor tér vissza a normális állapot. A normakötöttség ellen szóló további érv, hogy a katonai támadások, ipari katasztrófák, járványok és „társaik” jel­lemzően olyan veszélyek, melyek többnyire előreláthatatlanok, valamint variánsaiknak és kombinációiknak tárháza végtelen - egy minden eshetőséget előre és részletesen lefe­dő speciális szabályrendszer tehát igen irreá­lisan hangzik. (Vö. a múltunk tele van olyan katasztrófákkal, melyekről mindenki tudta, hogy sohasem fognak megtörténni.) Remek dolog tehát az alapjogok korlátozha­­tatlanságának, az állam alkotmányos kötöttsé­gének tétele, mindaddig, amíg a valóság mást nem kíván. Ha idegen fegyveres erő tör be az országba, ha terroristák követnek el merény­leteket vagy ha egy szabad szemmel láthatat­lan ellenség, egy vírus támad, a hatékony fel­lépés követelménye szembekerül az emberi jo­gokkal, a biztonság akarása az egyéni szabad­ságokkal. Végső soron maga az élet a joggal. Azonban még az emberjogi katalógusra épü­lő alkotmány sem lehet magában vett öncél, annak végső és egyben jogot megelőző értel­me a társadalmi közérdek védelme, szolgálata. A közösségelvű megközelítések ezért is álltak mindig közelebbi rokonságban a va­lósággal, mert a társadalmat nem az egyének anyagi aspektusainak matematikai összessé­geként látják, hanem egy azon túlmutató, mi­nőségében azt meghaladó közérdek hordo­zójaként: személyes kapcsolatok, közös em­lékek és gyakorlatok egységeként. Az indivi­dualista felfogás ezzel szemben csak egyéne­ket, azok önös érdekét és vágyait ismeri, me­lyeket nem lehet a köz érdekében korlátozni, hiszen olyasmi nincs is. És bár természete­sen a legfontosabb most a köz(egészségügyi) érdek és azon keresztül az élet védelme, ha van öröm az ürömben, akkor az az, hogy a különleges jogrenden keresztül megmutat­kozó államrezon most varázstalaníthatja a liberális globálesztétikát. NEM ISMERNEK SE ISTENT, SE EMBERT Azok, akik most gesztusaik hivalkodó üres­ségével a felelősségteljes magatartás helyett a pánikra játszanak rá, valójában maguk is a ve­szély részei (és felvetődik, nem lenne-e szük­ Azok, akik most gesztusaik hivalkodó ürességével a felelősségteljes maga­tartás helyett a pánikra játszanak rá, valójában maguk is a veszély részei (és felvetődik, nem lenne-e szükséges a rémhírterjesztés tényállását a különle­ges jogrendek idejére specifikálni?). A liberális sajtó műhisztériázik, az ellen­zék egyszer telhetetlen, máskor „kor­mányzati túlzásokról” beszél­séges a rémhírterjesztés tényállását a külön­leges jogrendek idejére specifikálni?). A libe­rális sajtó műhisztériázik, az ellenzék egyszer telhetetlen, máskor „kormányzati túlzások­ról” beszél, a nyílt társadalom erőinek (Eöt­vös Károly Intézet, Társaság a Szabadságjo­gokért, Amnesty International) pedig megint csak az emberi jogi blablára futja. Sőt attól sem riadnak vissza, hogy megkérdőjelezzék a veszélyhelyzet jogi megalapozottságát. De valódi problémájuk nyilván nem ez, hanem az, hogy a járványveszélyre adott politikai és jogi reakciók ellene hatnak annak a globalis­­ta, államnélküli víziónak, melyre egész létü­ket tették fel. És amely most a szemünk lát­tára repedezik­­ a közérdek szerencséjére. A szerző az Alapjogokért Központ igazgatója Akár tetszetős is lehetne Karácsony Gergely okfejtése arról, hogy nem akar újabb épületeket látni a Városligetben, hanem csak olyasmit, ami zöldebbé teszi. Akár tetszetős is lehetne, ír­juk - csakhogy egyáltalán nem az. A főpolgármester ugyanis szemmel láthatóan összetéveszti a nemzeti parkok, (ős)erdők, netán dzsungelek kritériumait egy városi közpark elvárható tulajdonságaival. A jelek szerint azt hiszi: nemcsak az épít­mények feleslegesek, hanem maga az ember is. Ahol ugyan­is az ide látogató, itt lakó, a települését, benne a zöldterüle­teket rendeltetésszerűen használó ember is be van kalkulál- Megyeri Dávid_________________ A világ közparkjai tele vannak múzeumokkal va­­gy növényekkel, fákkal teli térségben, ott értelemszerű­en épületeknek is kell lenniük. Van azonban más baj is a látványzöld főpolgármester szem­léletével. Mégpedig az, hogy amit ő, illetve a mögötte állók elképzelnek a közparkokkal kapcsolatban, a világon nincs. A nagyvárosokban, Londontól, Tokiótól Los Angelesig, New Yorkig a közparkok a bokrokon, fákon túl tele vannak eszté­tikus, mutatós épületekkel. Ha tehát a volt zuglói kerületve­zető továbbra is ragaszkodik a Liget-projekt megfúrásához, a Városliget épület- és embertelenítéséhez, akkor éppen a mű­velt, ha úgy tetszik, mainstream világ fejlődési folyamataival masírozik szembe. Érthetetlen, miként vehette a fejébe a Párbeszéd törpepárt társelnöke, hogy egy közparkban nincs helye a múzeumoknak és más közintézményeknek. Senki sem volt a nagyeszű férfiú környezetében, aki figyelmeztette volna, hogy például az ál­taluk áhítattal emlegetett New York Central Parkjában vagy a londoni Hyde Parkban is vannak épületek? Arról is tájéko­zódhatott volna, mielőtt sületlenségeket beszél, hogy a libe­rális idol San Franciscóban, a Golden Gate Parkban szintén vannak múzeumok, ahogy a San Diegó-i Balboa Parkban is tizenöt található. A világ egyik leglátogatottabb közparkja­ként jegyzett tokiói Ueno Park számos múzeumnak ad ott­hont, és a Sao Pauló-i Ibirapuera is tele van épülettel, köztük múzeumokkal. A stockholmi Kungliga nemzeti városi park­ban is több királyi kastély és múzeum látogatható. De mondhatjuk még a madridi El Retiro Parkot, amelynek szélén található a múzeumként működő Buen Retiro-palota, benne pedig a Palacio de Velázquez és a Kristálypalota, ame­lyek időszaki kiállításoknak adnak otthont. Továbbá a római Villa Borghesét, ahol a lóversenypálya és az állatkert mellett szintén számos múzeum és más épület lelhető fel. A barce­lonai Park Güellt se felejtsük ki, amely Antoni Gaudí épüle­teitől vált messze földön híressé. Kár lenne kihagyni a felso­rolásból Los Angeles jeles látványosságát, a Griffith Parkot, amelyben egy görög színház van, a Griffith Observatory csil­lagvizsgáló szomszédságában ott a Travel Town múzeum, tele vasúti kocsikkal, mozdonyokkal. Említhetjük ezenkívül a ha­talmas dublini Phoenix Parkot egy középkori várral, az Ash­ton Castle-lal vagy a berlini Tiergartent. A lista közel sem teljes. A lényeg az, hogy a múzeum és a közpark egymástól nem idegen fogalom. Nota bene: kertje egy háznak szokott lenni. És magától értetődően mindenfajta más profilú közösségi létesítmények vannak a közparkokban a kisvasutaktól, a tenisz- és korcsolyapályáktól kezdve az ét­termekig, kávézókig, játszóterekig, színházakig. Ami érthető is, hiszen emberek használják ezeket, akik kikapcsolódni, de művelődni is vágynak a nagyvárosi zöld pihenőhelyeken. Nem véletlen, hogy a Városliget kezdettől tele volt épületekkel, kü­lönböző szórakoztató létesítményekkel a vurstlitól, az állat­kerttől a vendéglőkön, mulatókon át a múzeumokig. Vagyis ha meg akarnák akadályozni a magukat zöldnek lefestő bal­oldaliak a fejlesztést, eredeti funkcióját vennék el a ligettől. Létezhet, hogy Karácsonyt és csapatát nem érdekli, hogy mit szeretnének a fővárosiak, és nagy ívben tesznek arra, hogy ez a csodás zöldberuházás, közparkfejlesztés a felmérések ta­núsága szerint a budapestiek széles körű támogatását is él­vezi? Sajnos igen. Rendületlenül bíznak benne, hogy minden megszorítást, fejlesztésmegfúrást sikerül a Fidesz, a kormány nyakába varrni. Meg persze abban is vakon hisznek, hogy az őket kiszolgáló sajtó segítségével sikerül blokkolniuk a valós információkat - például arról, hogy éppen ők fúrják minden erővel a Városliget igazán zöldterületté válását. Azzal is, hogy a közgyűlési többség változtatási tilalmat rendelt el a ligetre, ellehetetlenítve ezzel a zöldberuházásokat. Önleleplező coming out, hogy a Városliget ügyét szóba sem hozták a tudósítások alapján a Párbeszéd által fű alatt szervezett Zöldfordulat nevű álszakmai, baloldali önpolíro­zó konferencián. Pedig nem ezt ígérte Budapest mindenkié című programjában Karácsony. Éppen a Liget-projekt a ga­rancia arra, hogy megújuljon és a világ legszebb közparkjai közé kerüljön a Városliget, s a megújított múzeumok ennek a kritériumrendszernek szerves részét alkotják. Úgyhogy legfőbb ideje, hogy beváltsák a választási ígéretü­ket, és a nyilvánosság előtt újra legyen tárgyalva a Liget-projekt!

Next