Magyar Nép, 1939 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1939-04-01 / 13. szám
1930. április 1. MAGYAR NÉP KALAPOMRA TŰZÖK EGY VIRÁGOT... Az én házam nem fényes palota. De a tavasz ide is békacag. Megtölti szobámat az üde fény. S a mezőről hozott ibolyaszag. Kicsal a fény a szobafogságból. Mint a fákból a rügyet s levelet Fut, szalad a fényáram előre, Élesztve színt, illatot, meleget. Hív az élet a szabad mezőre, Ahol virágillatos minden út. Csábit a fény, dal, szerelem, illat, Mit a tavasz szépsége adni tud. És én egész nap a mezőt járom. Hol élet sarjad, zöldül a távol, Honnan kakukszot hoz felém a szél A virágzó vad cseresznyefákról. ... Vadvirágos kis falusi mező. Szebb tájékot nótádnál ki látott? — Lehajtok egy kis bokor tövéhez, S kalapomba tűzök egy virágot... Izsák Domokos, ás Rét jóbarát. Van Atádon egy ferencrendi templom és van ennek a templomnak egy Steliczky nevű sekrestyése ... Régi, régi szolgái már az Urnak, meg a ferencrendi kegyes barátoknak a Steliczkyek ... Apjuk, nagyapjuk, dédapjuk, mind sekrestyés volt, hogy a szentegyház báránykái — sőt, talán maguk a barátok is — hajlandók voltak azt hinni, hogy a Steliczkyek templomi tisztsége Isten kegyelméből való .. . Ez a suttogott föltevés nagyban hozzájárul a Szeliczkyek tekintélyéhez, amit csak emelt az a másik körülmény, hogy a mindenkori sekrestyések az alázatosan méltóságos egyházfői magatartást is elsajátították a barátoktól... Ha esti harangozás után, hosszú, méltóságteljes léptekkel, alázatosan maga elé nézve végighaladt Steliczky az utcán, a szembejövők harsagos „dicsértessék‘k£Í köszöntötték .. . S mikor belépett Mikeczhez, az öreg mézeskalácsoshoz, a vásárlók — ha voltak — levették fejükről a kalapot az egyház tiszteletére... Steliczky, a sekrestyés és Mikecz, a mézeskalácsos, még gyermekkori jó barátok voltak... Mikecz öntötte azokat a szép viaszgyertyákat is a templom számára, ami valamelyes megkülönböztetett egyházi benfentességet kölcsönzött a derék öreg mézeskalácsosnak. Csak egy volt a hiba... Tudniillik az, hogy Mikecz üzlete egy rettenetes sáros zugutcában volt, ahová a vevő már csak mind ritkábban merészkedett, amióta újmódi cukrászda nyilt a templomtéren. Az iskolás gyermekek ugyan azontúl is inkább a Mikecz bácsi omlós mézeskalácsaiért lelkesedtek és ide hordották el megtakarított filléreiket is, ám úgy látszik, mindez még nem volt elég arra, hogy a szegény öreg pangó üzletét fellendítse... Történt egy csöndes délután, hogy a gyári dián így szólt baráttársaihoz: — A templom előtt a járda már nagyon keserves állapotban van... Azok helybenhagyólag bólintottak: Úgy van... Nagyon keserves állapotban van. — Azt gondoltam hát, hogy a töredezett téglákat fölszedetjük és uj járdát csináltatunk! ■— Jó lesz... Nagyon jó lesz. Szót a tett követte, kőművest hivattak, megalkudtak vele s a legközelebbi hétfőn a mester, munkához fogott. Csákányával fölfeszegette a régi ütött-kopott téglát és rakásra hányta az úttest mellé. Aztán habarcsot kevert s annak lágy anyagába belepárnázta a szép uj téglákat. S egy-két nap alatt elkészült a sima, egyenes, ívt járda. A rendház főnöke, a jóságos gvárdián, meg* elégedetten szemlélte a munkát. Aztán tekintett a fölszedett öreg téglára tévedt. — Hát ezzel mit kezdjek? — kérdezte ön* magától. •— Az öreg Mike eznek adom, hadd legyen vége a boltja előtt a sárnak! De előbb megtréfálom a barátját, Steliczkyt! Bement a boltives öreg rendházba és Hívatta a sekrestyést: — Hallod-e, Steliczky, mit kezdenél vele, ha neked adnám a nagy rakás avult téglát a templom előtt?!