Magyar Nyelv – 63. évfolyam – 1967.
Szó- és szólásmagyarázatok - 2
menyben így jellemzik ezt a folyamatot: ,,A' parasztok folyóbban és okosabban iparkodnak beszélni; az aljasabb nemesség pedig követi az urakat a' köszönésnek és ennek elfogadásának 's viszonzásának módjában. Az alázatos szolgája, szolgálója 's magamat ajánlom szavak nem ritkán hangzanak ollyanoknak alakaikról is, kiknek még születik is csak igy köszöntek és fogadták el egymás köszöntését: adjon Isten jó napot kegyelmednek ! Isten hozta kegyelmedet!" (1833. I, 26). Öt évvel korábban EDVI ILLÉS PÁL „Rhapsodiák a Köszöntés-formulákról" című dolgozatában még nem jelzi ezt a változást. A magyar ember köszöntésére térve se az említett formákat, se a szerbusz-t nem közli: ,,A' jó nap, estve, éjszaka' kívánásra igy válaszol: fogadja Isten. Házhoz beköszöntöt igy fogad el: hozott, hozta Isten . . ." (TudGyűjt. 1828. V. 52). Pedig a szerbusz köszöntés Dunántúl egyes részein ekkor már évek óta élt a nép körében. 1823-ban írja Kiss SÁMUEL ,,Soprony Vármegyének rövid ismértetésé"-ben: „Répcze-mellékén a' persze szó igen közönséges, a' béresek is szerbusz fráterral köszöntik egymást, és a' szubtilis helyett bíztan bátran elmondják: szubtilis" (TudGyűjt. 1823. X. 66). Még egy feljegyzést ismerek 1834-ből a szerbusz keletkezésére. OLÁH JÁNOS írja a „Balaton mellyéki tudósítások barátságos Levelekben" című írásában: „Gyakran hallhatni deák nyelvből elrontott nevettséges kimondásokat. Ilyen nevezetesen e' köszöntés formája: Serbus humilibus viri carissime mellyre a társ felel: placiat, placiat" (TudGyűjt. 1834. III, 95). Az ország keleti részében is feltűnik az egykori feudális hódoló formula szerusz alakban, mint köszöntés. Országos használatúvá azonban a dunántúli szerbusz lett. Udvarhelyszéki nótában szerepel 1842-i feljegyzésben: ,,Szerusz pajtás, ez az élet Itt az éreg, igyál egyet" (KRIZA, Vadrózsák I, 103). Ezek szerint mai szerbusz köszöntésünk hangalakjában, feudális alávetettséget nem hordozó tartalmában, baráti hangulatában azonos az idézett népnyelvi adatokban szereplővel. Az Európában szokásos szező latin ejtéssel a XIX. század elején a dunántúli nép körében vált ki a köznemesi servus humillimus üdvözlő formulából. A vab csere idegen szavaknak magyar népi alakra kerülésekor történni szokott változás. A köszöntés baráti és bizalmas hangulatának semmi köze a közelmúltban is még használt alázatos szolgája, alásszolgája, álszolgája alávetettséget kifejező köszönési formula jelentéséhez és hangulatához. A hódoló jelleg már a köznemesek ajkán élő servus humillimus üdvözlő formulában is meglehetősen megkophatott, ahogyan ez köszönési módoknál történni szokott. Mindenesetre teljessé vált a kiüresedés akkor, amikor a nép fia a számára jelentés nélküli szerbusz formával a köznemesi köszönésmódot utánozta. A néha ma is hallható szervusz alakváltozat vagy a népi szerbusz tudálékos kijavításából származik, vagy esetleg a deákos nyelvű kisnemesség köréből öröklődött tovább. Annyi bizonyos, hogy a köszöntés leggyakrabban szerbusz alakban járja, olyannyira, hogy sokak fülében, az enyémben is, a ritkán hallott szervusz keresettnek és mesterkéltnek hat. A servus egyes német lexikonok szerint osztrák, mások szerint osztrák és diáknyelvi baráti üdvözlő formula. Keletkezési idejére és módjára vonatkozó adatokat nem ismerek. Bécsi és ausztriai kiejtése körülbelül szedvusz. Elterjedési köre tapasztalatom szerint kisebb, mint nálunk a szerbusz-é. Előzménye nyilván azonos a szerbusz-éval. Bizonyos azonban, hogy a magyar szerbusz nem egy osztrák szervusz : szedvusz köszönés átvétele. Az olaszban is támadt 'szolga' jelentésű szóból bizalmas köszöntés. A Der kleine Toussaint — Langenscheidt Italienisch. 1911. szerint nagyon gyakori olasz üdvözlési forma tegeződők között, búcsúzáskor, a piemonti nyelvjárásból való csao olv. csáo. Ez a köznyelvi olasz schiavo latin sclavus) változata (i. h. 329). DR. NASZÁLYI JÁNOS szíves közlése szerint a harmincas években már Rómában a magasabb körökben is és nemcsak búcsúzáskor, hanem általánosan használt köszöntés volt, amilyen a magyar szerbusz.