Magyar Nyelv – 65. évfolyam – 1969.

Moór Elemér: A pásztorfélék elnevezései nyelvünkben

Mivel a gólya neve a Székely Nyelvjárás Atlaszának kérdőívében benne foglal­tatik, a székely nyelvjárás minden egyes településére kiterjedő gyűjtés során sikerült pontosan megállapítanunk a címben szereplő szó mai elterjedését. Gazdag, most feldol­gozás alatt álló anyagunkban a következő adatok szerepelnek: koszta (Gelence, Páva, Csomakőrös, Páké, Szentkatolna), koszta : gója (Alsócsernáton), koszta : gója (Marton­falva), koszta : g­ója (Szörcse), koszta : g­ójg, (Hatolyka), koszta : g­ója (Imecsfalva, Léc­falva), koszta, : gójg, (Maksa), gója ~ gója : koszta (Nyújtód), g­ója : koszta (Petőfalva), gója ~ gója : koszty, (Kézdimartonos), g­ója : koszta (Zágon). Ezek szerint mindössze 16 kutatóponton jegyeztük le a szót, a székely nyelv­járásterület többi részén mindenütt a gólya szolgál a szóban forgó madár megnevezésére. A felsorolt helységek mind a régi Háromszék (ma Kovászna) megye területén talál­hatók, nagyjából a Feketeügy és a Kárpátok vonulata közt húzódó sávban, a három­széki tájszólás délkeleti csücskében. A jelzett helységek közül mindössze ötben fordul elő önállóan, a többi tizenegy ponton a gólya dublettjeként jegyeztük le. Két faluban (Nyújtódon és Zágonban) adatközlőink azt a megjegyzést fűzték hozzá, hogy csak az idősebb nemzedékhez tartozó egyének nyelvhasználatában hallható. A szóra vonatkozó nyelvtörténeti adatok amellett szólnak, hogy régen lényegesen nagyobb területen el volt terjedve. Mint láttuk, a MTsz. nemcsak a háromszéki táj­szólásból adatolja, hanem az udvarhelyszékiből is. PÁRIZ PÁPAI is azért vette föl szó­tárába, mert az ismertebb székely tájszavak közé tartozhatott. A NySz. két adata (az egyik a váradi születésű és Kolozsvárt diákoskodó Pázmány Kalauzából való, a másik a hosszú ideig Erdélyben élt Sámbár Mátyástól) arra utal, hogy a XVII. században az erdélyi köznyelv egyik ismert szava lehetett. Napjainkban — mint láttuk — csak a háromszéki tájszólás említett részlegéből adatolható, az utóbbi három, három és fél évszázad alatt tehát jelentős mértékben szűkült a használati köre. A tőlünk feltárt nyelvjárási adatok egyöntetűen amellett szólnak, hogy visszaszorulása napjainkban is tart, így számolnunk kell a szó teljes háttérbe szorulásával a háromszéki tájszólás említett, jelentős részben hegyaljai falvakból álló, éppen ezért archaikusabb jellegű részlegében is.­­A szó eredetére az említett szótárak közül mindössze a Tsz. és CzF. utal. Mindkettő a 'hosszú, vékony rúd, pózna, karó' jelentésű koszt szóval hozza kapcsolatba, a név­átvitel alapját a gólya hosszú nyaka, illetőleg lába és a pózna, karó közti hasonlóságban látva. A koszt valóban ismert székely tájszó (vö. MTsz.), mint ilyen régi szótárainkba is bekerült­­rúddal, póznával gyümölcsöt (pl. diót) leütöget a fáról, valakit megver­ jelentésű kosztol származékával együtt (vö.: CzF.; BALLAGI; BALASSA). Elfogadható lenne a névátvitel alapjaként feltüntetett tény is, mégis a kérdés pontosabb vizsgálatra szorul. Különösen sok várható ebből a szempontból a szóra vonatkozó régi nyelvi adatok feltárásától (BOGÁTS DÉNES szójegyzékében nem fordul elő), valamint a koszt eredetének tisztázásától. MÁRTON GYULA A pásztorfélék elnevezései nyelvünkben. 1. Semmiféle kétségünk arra nézve nem lehet, hogy őseink 896-ban mint nomádos állattenyésztést folytató pásztor­nép hatoltak be a Kárpátmedencébe. Ezt tanúsítják az embert gyötrő ,,férgek" elnevezései is nyelvünkben. Ezek közül tudniillik csak annak az állatkának az elne­vezése ősi nyelvünkben (ez a tetű), amelynek életfeltételei közé az embernek állan­dóan letelepült életmódja egyáltalán nem tartozik hozzá. De már az ilyen életmódot folytató embert gyötrő „férgek" elnevezései, aminek a bolha és a poloska, no meg a­­patkány sorra szláv származásúak nyelvünkben, amint ezt alkalmam volt behatóbban másutt is kifejteni (vö. Nyr. LXXXVIII, 22 — 9).

Next