Magyar Nyelv – 115. évfolyam – 2019.

2019 / 2. szám - SZEMLE - Ludányi Brigitta: É. Kiss Katalin-Hegedűs Attila-Pintér Lilla szerk., Nyelv- elmélet és dialektológia 4: A Károli-biblia nyelve

A. Molnár azzal a gondolattal zárja a tanulmányát, hogy a nyelvi hagyomány olyan erő, amely olykor a fordítás megtervezett általános irányát is képes áttörni. 3. A második tanulmány Dömötör Adrienne-a: Hagyomány és újítás a Két könyv... és a Vizsolyi biblia nyelvében: a vonatkozó névmási váltakozás (37-56) címmel. A ma­gyar vonatkozó névmások használatának tendenciáit a különböző nyelvtörténeti korsza­kokban a többféleség, az ingadozás jellemzi. A középmagyar korban a formák kétféle szempontból is versengtek egymással. Egyrészt a különböző névmásváltozatok a funkciók elosztásáért konkurálnak {ki/mely, mi stb.). Másrészt pedig az előtag nélküli és az a(z)­­előtagos alakok versenyeznek a névmásformák kialakításában {ki, mely, mi, a[z]ki, a[z] mely, a[z]mi stb.). A jelen tanulmány a másodikként emlegetett váltakozás történetébe nyújt betekintést, egyúttal Károlyi Gáspár nyelvhasználatára összpontosít. A ki, mely, mi / a(z)ki, a(z)mely, a(z)mi típusú váltakozásban részt vevő formák korábbi grammatikalizációs változások során jöttek létre. A puszta vonatkozó névmásnak a magyarban a kérdő­ határozatlan névmás a forrása, amint számos más nyelvben is. Gya­koribb azonban a mutató névmási kiindulás, illetve vannak nyelvek, amelyekben mindkét származási elem megvan. Az a(z)- előtagos alakok létrejöttében ugyanakkor a mutató név­más is részt vett. A folyamat eredménye már az ómagyar korszakban megmutatkozik (már a Jókai-kódex is kínál rá példákat), de ekkor még szűk körű az alkalmazás. A terjedés a középmagyar kor előrehaladtával egyre számottevőbb. A folyamat hosszan elhúzódott, a mai napig megvannak a konzervatív formák is, bár kisebb arányban. Felvetődik a kér­dés, hogy beszélhetünk-e lefutott változási folyamatról, ha eddig nem jutott nyugvópontra a formák versengése? Esetleg a stabil és instabil formák egymásba való átmenetéről van szó, nem az innovatív forma kizárólagosságáról, hanem egyfajta stabil váltakozásról? A szerző a Vizsolyi biblia nyelvét nem önmagában vizsgálja, hanem először kitekint az előzményekre, aztán a biblia saját korabeli különböző regisztereinek nyelvhasználatát tekinti át. Egyúttal összeveti Károlyi két művének megoldásait. A Vizsolyi bibliában Ká­rolyi innovatívabb volt, mint a vegyes regiszterek anyagát képező művek szerzői, ezen­felül az élőnyelvet is jelentősen maga mögött hagyta. Az újító hajlam valamennyire a két könyvre is jellemző, de ott az adatok kevésbé meggyőzőek. 4. A kortárs bibliafordítók közül Félegyházi Tamás szövege, amely Gugán Katalin Hagyomány és innováció középmagyar kori bibliafordítások mondattanában: a tagadás változatai (57-75) című tanulmányának témája. A tagadás változatai a legelső nyelvem­lékektől kezdve a mai napig egymás mellett élnek a magyarban. A mai magyarra már nem, de az újmagyar kor előtti időszakra az is jellemző volt, hogy a változatok ugyan­azon szerző egy adott mondatában, azonos grammatikai környezetben is megjelenhettek. Gugán fordított szórendű tagadásnak nevezi, amikor az igekötő követi a tagadott igét, és megszakított tagadásnak, amikor az igekötő megelőzi a tagadott igét, írása - ahogy fogalmaz - nem hipotézistesztelő, hanem hipotézisgeneráló. Azt vizsgálja, hogy abban az időszakban, amikor a két változat stabil megoszlásban élt egymás mellett - úgy, hogy a megszakított szórend volt jelentős többségben -, milyen tényezők motiválhatták a be­szélők választását. A vizsgálat célkitűzése a választást befolyásoló tényezőket feltárni, s ennek alapján feltételezéseket megfogalmazni arról, hogy mi lehetett a két változat kö­zötti funkcionális különbség, tágabb értelemben megállapítani, hogy a Vizsolyi bibliának a nyelvhasználata hogyan viszonyul a kor más szövegeihez a vizsgált szempontból.

Next